HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Folyó a fák között

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Tanár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 217
ϟ Reagok : 87
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.


TémanyitásTárgy: Folyó a fák között   Vas. Ápr. 29, 2012 8:48 am

***


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Vas. Jún. 03, 2012 9:47 am



Kaiden and Fred

Titokban kirándulni akartam, lehetőleg egyedül. A gondolataimat muszáj volt kitisztítanom a friss levegő segítségével. Szokás szerint nem szóltam senkinek, hogy hová megyek és hol keressen. Egy kis ideig egyedül szerettem volna lenni ennyi az egész, arról meg szó sincs, hogy antiszociális lettem volna. Csak ugyebár mindenkinek szüksége van egy kis nyugalomra és csendes percekre vagy nem? Én igazán tudtam mit akarok, csendet és semmiféle zajt ami megzavarhatná azt a harmóniát amit keresek. Ma különös módon nem voltam kíváncsi senkire, még az életem halálos szerelmére sem, már ha nevezhetek egyáltalán egy lányt ennek. Puffancs sem volt már olyan mókás látvány amikor unottan és kedvetlenül néztem rá a Hollóhát toronyba. Okkal hagytam őt magára, pedig általában nem szoktam és szeretem ha velem van. Ő olyan mint egy napló, beszélhetek hozzá, elmondhatom, ha bánt valami és jobb mint egy igaz barát aki nem tud olykor hallgatni.
Most nem volt kedvem panaszkodni, mert eleve nem volt miért. Meg ugyebár semmi értelme sem volt kiönteni valakinek a szívem, ha jobb szeretem magamban tartani az ilyen kényes témákat. Magyarázkodni meg egyszerűen utálok, valamiért sosem ment ez nekem. De nem baj, már csak azért is nem, mert magam szeretem elintézni az ügyeimet. Másra bízni olyan, hát egy cseppet sem szép dolog. Régóta nem voltam kisgyerek, így egyetlen felnőtt segítségére sem szorultam. Ha céltalanul bolyongani akartam akkor azt tettem, de semmiképpen sem hallgattam a felnőttek vigyázó szavára. Mindig magamnak kerestem a bajt, pont azért, hogy majd kicsikét idősebbként ugyanúgy megoldást találjak bármire mint most. Hát bölcsebbnek lenni annál ami vagy, szerintem senkinek sem menne, ha tizenhét vagy akkor annyi is maradsz. Bármennyire szeretnél te már huszonegy vagy bármennyi lenni, mint a bátyáid. Most magamról beszéltem, mások sorsát nem ismerem teljesen, sőt más helyében sem tudom képzelni magam, mert velem és másokkal is nem pont ugyanaz történhetett meg. Az egy dolog, hogy ha kell együtt érző tudok lenni, de máskülönben nem igazán értek egyet a többiekkel, akik naponta nyavalyognak valamiért.
Azt hiszik nem tudom miről beszélnek? De tudom, sőt osztozom a sorsukkal, azonban én nem kürtölöm szét a világnak a bánatomat. Felesleges, egyszerűen az arcomon vannak az érzéseim és nem kell beszélnem. Mindenki tudja mikor vagyok beszédképtelen állapotba, na meg mikor mászom fel a fára a vigyorgástól. Soha senki sem tudta pontosan, hogy mi lakozik a szívemben, hála Merlinnek! Egyedül csakis én tudom, mikor mi bánt és az ellenszert miben találom meg. Most mintha halványan előttem lebegett volna a cél, Roxmorts vidékén kell, hogy legyen valami ami most kigyógyít ebből a szürke hangulatból. Fákkal teli területen jártam, a bennem lévő belső hang azt suttogta, hogy sosem jártam itt, azonban az álmaim, mintha pontosan erről a helyről mutatnák nekem a legszebb képet. A természet... Igen a fű zöld színére és a fák árnyékára volt most szükségem, azt hiszem. A bús komorságra szerintem ez a legjobb gyógyír, itt meg senki sem lát, nem árul el és nem fogja tudni sohasem, hogy hol töltöm a szabad időmet. Egy cseppet sem érdekelt, hogy hol vagyok, mert némi ügyességgel úgyis visszatalálok a Roxfortba. Kellemes és békés helyet találtam, ahol elüthetem az időt és egymagam gondolkodhattam. Bár lehet engem a gondolataim tesznek tönkre, azonban most az ilyesmi nem érdekelt.
Valamilyen hirtelen jött ötletből fogtam magam és leültem a fűbe, az cseppet sem érdekelt, hogy a nadrágom megfogja bánni az esetet. Elvégre mire való a pálcám, ha nem arra, hogy némely esetekben eltüntesse a zöld foltokat a nadrágomból?


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Kedd Jún. 05, 2012 5:51 am


Beilleszkedés. Mágia. És rengeteg újdonság. És ebből kifolyólag, félelem. Annyi mágikus dologgal tömtem az agyamat a napokban, hogy csodáltam azt, hogy egyáltalán maradt hely a régi Kaidenre. Néha azt vettem észre, hogy teljességgel elfelejtettem, ki vagyok. Na, nem azért, élveztem a dolgot. Csak ez a világ annyira más volt nekem, mint amihez szokva voltam, hogy rettegtem attól, hogy nem felelek meg neki. Máskor ha hazaértem ledöglöttem egy-két percre, bekaptam valamit, aztán irány Magnussal az erdőbe, na meg a Nikonnal. A világomban mindig tudtam, hogy épp hogy állnak a dolgok, hova tartozom, melyik társadalmi réteg az, amelyik nem bírja a képemet és kiket kell elkerülni. Most a legnagyobb mértékben sterilnek, újszülöttnek, tojáshéjseggűnek mondhattam magamat; senki nem utált, de senki nem akart igazán megismerni. Nem tudtam, hogy vajon tudatában vannak-e annak, hogy miért én vagyok az, aki alig bír kinyögni egy varázsigét, egy mondatot a vérfarkasokról(pusztán a misztikus könyvekből táplálkoztam) és miért vonnak le miattam tanárok pontot a házunktól, ha ügyetlenül feleltem egy-egy kérdésre. Az már más kérdés, hogy majdnem mindenből külön órát kellett vennem, amitől aztán másnap reggel karikás szemekkel ébredtem... A kedvesebb tanárok biztattak, hogy ne adjam fel a dolgot, de a vehemensebb, szadomazó fajták pedig reménytelennek tituláltak. Volt pár lány, aki segítettek, ha rossz sorrendben dobáltam a főzetekbe a hozzávalókat, vagy ha a futóférgeket túl akartam etetni a salátalevéllel. A legnagyobb kérdés önmagamban mégis az volt; érdemes volt egyáltalán eljönni ide? Feladni az életem, a célt, hogy újságíró legyek? Egy új életet kezdeni, legelőről, mintha elsős lennék? Nem is elsős, hanem minimum újszülött. Itt újra meg kellett tanulnom látni, érezni és szagolni. Ez a dimenzió más volt, egészen különleges. A fotóim szempontjából valódi csemege, de mégis idegen önmagamtól.
Ami leginkább lenyűgözött az a kvidics volt. Repülőlovasok voltak és különböző labdákkal játszottak. Én légfocinak hívtam. Nem sokban különbözött, ha leszámítjuk a gyilkos gurkót, meg a baseballra jellemző ütőt. Szívesen fényképeztem a meccseken, oltári volt, ahogy a fényképezőm ügyesen lekapta a levegőben bukfencező játékosokat, vagy éppen jókor zoomoltam egy üdvrivalgó szurkolóra. A csapatjátékok voltak a legalkalmasabb helyek a fotózásra. Legalább egy valami volt, amiben jeleskedtem.
De mindezek ellenére, nem feledkeztem meg róla, hogy mennyire szeretek álmodozni, elmélázni magamban, egy kevés időt, de másra szánni, az új életem feltérképezésén kívül. Lementem a közeli faluba, de ezúttal elkerültem a boltokat, a nyüzsgő varázslókat, az utcai árusokat, mágikus élőlényeket és mikor még elsőként jöttem a falun keresztül, a kastélyba látott erdő felé vettem az irányt. Sokáig mászkáltam, de végül ráakadtam egy tisztásnak tűnő helyre; a fák éppen jó szisztéma szerint voltak ültetve. Majdnem mindenhol félárnyékok adtak szürkés félhomályt a természetnek, néhol kísérteties formákat nyújtva hol a fűnek avagy egy-egy bokornak, állatnak. Ahol én fetrengtem kivételesen magas volt a fű, teljesen ellepett, megfelelő búvóhelyet adva nekem a rejtőzködésre. Mikor aztán egy jó órára rá egy ölesebb léptekkel közeledő valamit hallottam, egy pillanatra megdermedtem, de lévén, hogy én voltam a leskelődő észrevettem, hogy csak egy fiú az. Leheveredett a földre, közvetlenül elém, így cipőjének talpa a fényképezőm előtt hevert. Igazán csak egy csintalan árnyék játéka volt, de egy vénebb tölgyes ágai, a szélnek köszönhetően szomorúan ráhajoltak a földre, olyan játékot űzve a srác cipőjével, amit nem hagyhattam ki. Csak egyetlenegy lábrándítás kellett volna jobbra, hogy tökéletes kép szülessen.
- Kérlek, fordítsd a lábad kissé jobbra. Csak egy egészen keveset! - az ujjam akkor már a gomb fölött volt és izgatottan zakatoló szívvel vártam, (mint mindig egy jó kép készítésekor) hogy összeklaffoljanak a dolgok. Olyan lehettem, mint egy megszállott, aki titkon egy óriásira nőtt fűben kucorog, hogy aztán rátámadjon egy szembejövőre, de reméltem ezúttal szerencsét hoz az, hogy egy Varázsvilágban bármi megtörténhet.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Szer. Jún. 06, 2012 3:42 am



Kaiden and Fred

Ezekért a nyugodt és kellemes pillanatokért éltem én. A Nap kellemesen sütött, bár a fák kellőképpen el is takartak engem. Tehát attól nem kellett tartanom, hogy napszúrást kapok vagy éppenséggel megsülők a hőségtől. Igazából mai napig sem bánom, hogy nem Mardekáros lettem. Bizonyára nem vagyok elég önző és csak egy icipicit örülök más szenvedéseinek. A káröröm a legszebb öröm, de nem nekem. Az olyan nagyszájú és folyton mindenkiben csak a hibát kereső barátaimat és sem szeretem. Valahogy nem jut el a tudatomig, hogy mások miért nem látják a saját hibájukat és miért hiszik tökéletesnek magukat. Tökéletes ember nincs, ezt én tudom a legjobban, mert én sem vagyok az, nekem is vannak hibáim, amit nehezen, de elfogadok. Sosem akartam, hogy másnak higgyenek és azt az általam kreált embert szeressék, ne pedig engem... azt aki valóban vagyok.
Szerencsére vannak olyanok, akik szeretnek és nem a hibáimat nézik, hanem a különlegességemet. Minden ember különleges, senki sem egyforma még az ikrek sem, hiszen máshogyan gondolkodnak és egy teljesen más világot alkotnak az emberi társaságban. Nem tudom mi vezetett ilyen gondolatokra most, talán, hogy egyedül vagyok és senki sem lát.
Legalábbis, azt próbáltam hinni, hogy egyedül vagyok, nem zavarok senkit és teljesen szabadjára engedhetem a gondolataimat. Eszembe jutott a sztracsatellás fagyi, hogy én azt mennyire szeretem és egyszer a napokban okvetlen el kell majd mennem vásárolni magamnak valami finomságot. Nem kell kötelezőmódon fagyinak lennie az édességnek amit majd a napokban venni fogok. Én mindennel beérem, csak finom legyen és megérje a pénzét.
A hangot meghallva automatikusan arrébb húzódtam, pedig csak a lábamat kellett volna elvennem. De nem, a meglepettségtől és attól, hogy mennyire nyugodt voltam a magány hitében sokkal többet kellett tennem.
Vártam, hogy a fejemben kitisztuljon a kép, aztán ráismertem. Én már láttam őt valahol a Roxfortban, mintha köszöntem volna neki egyszer. De nem emlékszem pontosan. Azt azonban tudom, hogy nem az ellenségem, különben elkerültem volna és most biztosan gyűlöletet éreznék nem pedig kíváncsiságot. Igen kíváncsiságot, mert talán nem ismerem elégé és nem tudom, hová tenni őt. Számomra mindenki különleges, kedves, kitartó, kreatív, kiegyensúlyozott, készséges és még sorolhatnám a 'k' betűs jó tulajdonságokat, amik az eszembe jutnak. De mindez csak addig tart nálam, míg rá nem jövők arra, hogy mekkorát csalódtam és milyen ostobaságot mertem feltételezni valakiről, mert teljesen más.
- Mióta vagy itt? - ez volt az egyetlen értelmes kérdésem, amit most, hogy lefotózta a tájat meg tudtam kérdezni tőle.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Kedd Jún. 12, 2012 6:15 am


Egy leskelődő akkor válik igazán lesifotóssá, mikor áldozata éppen kellő pozíciót vesz föl, ő maga pedig kezében tartja a gépet, mellyel lekapja a pillanatot. Igaz, tényleg bármit megadtam volna érte, ha a srác arrébb mozdítja a lábát, de nem voltam erőszakos fajta. Abban a percben, mikor hirtelenjében megszólaltam a hatalmasra nőtt fűben, a fiúnak több se kellett, felpattant, legalábbis elhúzta a lábát egy keveset, így nem sikerült a képem. Csalódottan félreraktam, de készenlétben tartottam a kezem mellett, hátha újabb lehetőségem nyílik valamikor. Egykedvűen visszatértem a valóságba és ránéztem, most először a fiúra. Nem igazán volt alkalmam szemügyre venni, és őszintén szólva, nem is érdekelt. Sokan szórakozott professzornak mondanának emiatt; a külvilágot eszköznek tekintettem, nem is a létezés létformájának. Inkább a visszahúzódóbb fajta voltam, aki a gépe mögül könnyebben kommunikált emberekkel. Most mégis, szégyelltem volna magam, ha meg sem szólalok és egy köszönés-motyogás félével távozom, így felültem, hogy szemmagasságba kerülhessünk. A gépem kantárját átvetettem a nyakamon és kényelmesen elhelyezkedtem. A jó fotós számára fontos a biztos pozíció, minden esetben.
- Ö..ö, nehogy félreérts! - vigyorodtam el egy pillanatra. - Nem leskelődtem vagy ilyesmi, mindössze fél órája lehetek itt, a... tudtodon kívül - halkult le egyszeriben a hangom. Nos, nem reméltem, hogy megérti fotózási ambícióimat, sokkalta inkább a menekülést latolgathatta. Mialatt igyekeztem kivenni a reakcióját elméláztam profilján. Érdekes módon, mintha csak egy ablak mögül néztem volna a fiút, úgy elemezgettem arcát, annak sajátosságait elraktároztam, majd lejjebb siklott a pillantásom és kezének, hosszú ujjainak formáját nézegettem. Talán belepirulhattam volna, vagy heves elnézéseket kellett volna kérnem a kutakodó mustrálásom miatt, de én már majd' észre se vettem. Akinek saját világa van, fogadja el, ha kinézik. Őszintén, nem izgatott, hogy egy ismeretlennek milyen benyomást keltek. Hiába volt ez a srác szőke hajú, megáldva olyan tekintettel, amitől hanyatt kellett volna esnem, máris úgy figyeltem fel rá, mint egy jövőbeli karakterre.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Szer. Jún. 13, 2012 6:10 am



Kaiden and Fred

Hogy számomra mit jelentettek a természetben eltöltött idők, azt igazából senki sem tudhatta pontosan rajtam kívül. Mindenki valami mást látott benne, én mondjuk egy menedéket a fák között, ahol senkit sem érdekel, hogy ki vagy és mit tettél meg életed során. Ha valamit nem találtam meg a Roxfortban, a bárokban vagy éppenséggel pont odahaza a házunkban, mindig elszaladtam ki a természetbe és ott próbáltam meg választ kapni a... a kérdéseimre és magára az elmúlásra. Igen. A halál gondolata néha engem is foglalkoztat, leginkább azért mert nem tudom elképzelni azt, hogy egyszer meghalok és nem lehetek azokkal akiket szeretek. Amikor Zac egy icipicit nyugis állapotában van és nem akar hazudni igazán hasznos dolgokat mond. Az ő elképzelése nagyon egyszerű, csak egy utazásként vagy elköltözésként fogja fel az egész halál dolgot. Mondjuk értesíteni már tuti biztos, hogy a halálából nem fog tudni minket. Levelet sem írhat, hogy köszöni szépen ő jól van ott ahol van.
Megbotránkoztató mégis okos dolgokat mond, szerinte a halál nem büntetés, hanem megváltás. Azonban az aki jobb szeretne meghalni mint élni, annak kész kínszenvedés lehetett az egész élete. Legalábbis Zac így tartja. Én a bizonytalanságom miatt félek a haláltól, mert nem tudom milyen lehet meghalni. Fájdalmas-e az elmúlás vagy sem. Még jó, hogy nem osztozom senkivel sem a gondolataimon, mert azzal a másikkal szerintem iszonyat sokat veszekednénk. Tételezzük fel, hogy őt nem érdekli az én elgondolkodásom a halálról és másra... sokkal szebb dolgokra szeretne gondolni. Ha kell tudok vidám lenni, ez nem vita tárgya, de most, hogy itt vagyok Roxmortsban a fák között, a folyó mellett, igazán érdemesnek tartom a percet a bennem lévő komolyság elő csalogatásáért. A túl sok boldogság, a vigyor és az önfeledt nevetés egyesek előtt már szó szerint örült viselkedésnek tűnik. De próbáljon meg valaki engem utánozni és rájön, hogy cseppet sem olyan könnyű szomorú fazonnak látszani, ha elvből nem vagyok az.
Mindig igyekeztem távol tartani magam a szomorúságtól, azonban a kíváncsiságot semmiképpen sem tudtam megállítani. Figyeltem a lányt, ahogyan engem néz és már készen álltam kárörvendően mosolyogni azon, hogy elpirul, azonban ilyesmi nem történt. Pont ellenkezőleg, én éreztem egy icipicit zavarban magam.
Azért valljuk be ennyire feltűnően még senki sem nézett meg engem, vagy lehet, hogy mégis és azt én nem vettem észre. Igaz, nem vagyok mindig körültekintő és nem figyelek oda másokra, a lány azonban kellőképpen közel volt, hozzám, hogy észre vegyem. Mosolyogni próbáltam, hogy azért mégse tűnjek egy örök pesszimista alaknak.
- Nem mertem feltételezni ilyesmit. Azonban köszönöm, hogy elmondtad. - tehát fél óra... az nem túl kevés, de nem is túl sok.
- Ami a jóindulatot és a megköszönéseket illeti... Freddie Blossom vagyok. Na és te, fotográfus kisasszony? - jó ezt nem poénnak szántam, bár lehet úgy hangzik, bármennyire is szeretnék megmaradni a jóindulat és kedvesség határán. De hát mit tegyek, ha néha ilyen kedves és mégis kissé zavaró szavaim vannak? Semmit.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Szomb. Okt. 13, 2012 7:48 am



Susan & James

- Erre! Erre, Susan!
Sóhajtok egy hatalmasat, és amilyen gyorsan csak tudok, elkezdek futni az imént mutatott irányba, egyenesen a folyó felé. Okos húzás Hannah-tól: olyan hely, ami mindkettőnk számára egyértelmű cél, és nem mellesleg biztos, hogy nem fognak ott keresni. Egy perc se telik el, és már le is előzöm a kis szöszkémet, átvéve ezzel az irányítást. Ugye, hogy hasznos dolog a sportolás? Nem csak a külsődnek és az imidzsednek ad egy plusszot, de még jól is jön olyan helyzetekben, mint a prefektus elől való szökés, hogy ne rángasson vissza a tanórákra. Persze, a példa csak úgy kipattant a fejemből, én nem tennék ilyet, ugyan. Mármint más helyzetben nem tennék ilyet. Na de ha a legjobb barátnőd lengeti a szemeid előtt a karókkal teli üzenőjét, és lázasan győzköd, hogy egy bestnek többek közt fontos feladatai közé tartozik a baromságokban való támogatás… nos, nem túl könnyű ellenállni, sőt. Igazából teljességgel lehetetlen, hisz ha te nemet mondasz, ő akkor is átkarol, és addig ráncigál, amíg nem mész vele magadtól. Még jó, hogy vannak az életben ilyen gyönyörű kapcsolatok, mint a barátság. Mi is lenne velem nélkülük? Mi is lenne velem egy fogócskázó prefektus nélkül? Ahh, Hannah hibája. Tudhatná, hogy állandóan vonzom a balszerencsét, egyszer próbálunk ellógni, de akkor is fix, hogy észreveszik. De legalább ezt is együtt csináljuk.
Igen, az életem valamilyen szinten visszakerült a rendes kerékvágásba. Újra érzem, hogy nem vagyok egyedül, újra látom a világ csodáit… egyszóval konkrétan elkezdtem élni. Megint. Az, hogy már van családom több mint szokatlan, viszont ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz is. Újból meg tanultam szeretni, bízni valakiben, és már nem fogom hagyni, hogy ezt elvegyék tőlem. A végletekig Kathleen mellett leszek, és vigyázni fogok rá. Nem fogom hagyni, hogy bármi baja essen. Még mindig nem tekintem az anyámnak, de szeretem, mellettem áll, és ez épp elég. Igazából még többet is törődik velem, mint a saját, igazi anyám, jobban aggódik, és a többi. Nem igazán értem, de jól esik, és ez a lényeg.
A jó élet ráadásul nem csak ebből a szempontból következett be. Egy hatalmas lelki fröccs során mindent tisztáztunk Hannah-val, bőgtünk egy sort, és máris minden rendben van… persze abból, hogy miatta én, az első padban ülő színötös tanuló ellógok suliból, azt hiszem, le lehet szűrni. Csak tudnám, hova a fenébe tűnt.
Értetlenül felvonom a szemöldököm és körülnézek. Csend van, túl nagy csend.
Aztán… aztán egyszer csak megérinti valaki a vállamat. A reflexem azonnal cselekszik helyettem - egy sikítással mellékelve természetesen. Azzal a mozdulattal, hogy Mr. Kérdőjel felé fordulok, már vágom is képen a telefonommal. Vágom is képen a prefektus kísérőjét! Te szentséges Merlin! Még el is dől!
Vacogva összébb húzom magamon a dzsekimet, és miközben próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy - köszönhetően az újonnan beszerzett egybe ruhámnak -, a necc harisnyában libabőröző lábam majd szétfagy. Legszívesebben azonnal előrántanám a pálcámat, felmelegíteném a vizet és belépegetnék egy darabig, de jelenleg valahogy fontosabbnak tartom, hogy körülnézzek, van-e szemtanú. Főleg, hogy a prefektus segéd még mindig eszméletlenül fekszik a földön. Merlinem, hogy tud egy telefon ilyen katasztrofális dolgot előidézni?


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Szomb. Okt. 13, 2012 9:07 am


James & Susan


Unatkozom. Ez a könyörtelen igazság, mert asszem, csöppet egyedül vagyok. Otthon mindig volt, aki szórakoztasson, itt is, még az első napokban összefutottam ezzel-azzal, de most mintha el lennék felejtve. Vagyis, ha valaki ismeretlen jön szembe, simán elmegy mellettem, ami nem is furcsa, hiszen itt senki sem ismerhet mindenkit... Rám meg ma tört először ez az unalom-érzés. Már az évnyitón is túl vagyunk, ott megismertem egy másik szöszit... Ja, igen, a csajok. Hááát... Szépen vannak, szó se róla. Nevekkel nem vagyok jó, eddig kettőt sikerült megjegyeznem. Lili, aki a legmenőbb csaj az egész suliban, ez biztos. A másik... Hm, ott inkább nem is a névre emlékszem, hanem a... nem is tudom... Mindegy, szóval szépek a lányok, de valamiért nem beszélgettem eddig túl sokkal. Nem rám vall, biztosan a környezetváltozás miatt lettem ilyen "fura". Már saját magamra nem találom a megfelelő szavakat. Nem kell félreérteni, még mindig nagyszerű vagyok, valami más romlott el. Viszont, tudom, mi tehetne helyre. Egy-két kedves érintésen kívül, persze, bár valószínűleg az is megoldható lenne...
Az én drága kis kétkerekűm. Rendesen elhanyagoltam mostanában, és miután kiszórakoztam magam az átvizsgálásával, már útra is kész. Csak lazán, félrecsapott baseball sapka, rövidgatya, rágó, cigi zsebbe, tökéletes. Még zenét is biztosítok magamnak, eddig is a zene volt az egyetlen szórakozás. Kár...
Mivel Lil még mindig nem vezetett körbe Roxmorts-ban, most lemegyek, felfedezni, hátha akad egy dombocska, vagy valami, ami feldobhatná a kerekezésem egyhangúságát...
És meg is találom. Igaz, ez nem dombocska, hanem egy fekvő ember, felette pedig a lány, akinek nem tudom a nevét, de ismerem. És szinte biztos vagyok benne, hogy ő sikított az előbb, ami miatt erre fordultam. A vizes-sírós lány. Na, az is egy vicces nap volt... De mivel most nagyon úgy tűnik, hogy nem ő a sértett, nekidöntöm a bicajom az egyik fának, a lány mögé lépek, és amennyiben még nem rohant el (nem hinném, hogy megtette volna, bár eddig is nagyon futkosós volt), a vállára teszem a fejem. És bár ő nem látja, ott van a képemen az a cukin pimasz mosoly, ami minden hódításomat kíséri.
- Látod, kislány, mindenki a lábaid előtt hever...
Közlöm vele, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ilyen közelségben beszélgetek vele. És ha eddig még nem volt az, majd most bevezetem a rendszerbe. Nekem így a tökéletes, ő meg vagy megszokja... Hát, szökni úgysem hagyom, szóval szokja csak meg. És talán elmondhatná azt is, mit ártott neki szerencsétlen srác.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Szomb. Okt. 13, 2012 10:50 am



Susan & James

Épp az élet nagy problémáiban merülök el - konkrétan azon, hogy miért utálhatnak engem ennyire ott fent, mikor is újabb nem várt ismerős bukkan fel. Hát igen, az égiek utálnak, de legalább az emberek szeretnek. Szeretik a vállamat, és rám hozni a szívbajt. Most, hogy erre rájöttem, biztos nyugodt, békés álmaim lesznek majd.
Azt hiszem ilyenkor szokták mondani, hogy Szerencse a keresztnevem, de a vezetéknevem Bal.
Roppant meglepő módon egy hajszál választ el, hogy ismét sikert arasson a reflexem, most viszont még időben észbe kapok, és csak annyit érek el vele, hogy II. Kérdőjel feje lekerüljön a vállamról. Nem mellesleg, hogy most már nem csak a hangját kell majd hallanom, hanem elbírni a tekintete súlyával. Csak tudnám, miért van rám pont ő ilyen hatással. Azon kívül, hogy édes, helyes, menő és... hát szexi... Jó, jó, azt hiszem abba kéne hagynom a gondolkozást, de nagyon gyorsan. Még jó, hogy a Mardekáros nem gondolatolvasó. Csak egy kicsit lennék zavarban. Csak egy hangyányit.
- Neked is szia... Figyelj, ez nem az, aminek látszik. Én... én esküszöm, hogy véletlen volt. Nem akartam. Egyszerűen csak megijesztett, és reflex volt, és... Szentséges Merlin! Kérlek, ne mond el senkinek! Ilyen... ilyen nem történhet meg velem!
Tudtam, hogy ebből még baj lesz, mondtam is Hannah-nak, de nem-nem Susan, ne aggódj már annyit. Hát most megnézhetne engem. Ő egyébként is bajos csaj, nem meglepő, hogy lóg óráról, ráadásul biztos elkapta a prefektus, különben itt lenne. Egyszóval nem mondhatnám, hogy annyira rosszul járt a történtekkel. Velem ellentétben. Legalább a Mardekáros ne lenne már megint itt, és ne nézne ki ilyen jól. Mindig akkor jelenik meg, mikor a lehető leg gázabb helyzetben vagyok. Mi ez, jós? Uhh, ha az előző után nem is, most biztos, hogy a fél iskola erről beszél majd. Susan Bones elszökött a tanórákról, majd mikor vissza akarták toloncolni, leütötte a prefektus segítőjét, és végül egy Mardekáros buktatta le. Remélem, legalább az egója bolygó méretű lesz majd. Mármint ha még nem akkora.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Szomb. Okt. 13, 2012 11:20 am



James & Susan


Viszlát, Unalom, nem is fogsz hiányozni, nyaralj sokáig! Mert én ezt most nagyon élvezem ám. És biztosan látszik is rajtam. Már a gondolattól, hogy a vizes-sírós kislányra bukkantam, hogy a drága éppen lecsapott valakit (?). Mert ez történt, nem? Mondjuk nem ismerem az illetőt (minő meglepetés, szinte senkit), de biztosan nagyon zavarhatott, mivel még én sem voltam lecsapva. Hééé. Ez a szerencsétlen rosszabb volt, mint én múltkor? Ne máár. Pedig azt hittem, szerzek majd valami "bad boy" kinevezést vagy ilyesmi, erre egy ilyen nyálképű egyed megelőz. Meg kell tudakolnom, mégis mit vétett, hova fejlődhetnék még... Ehhez pedig az a legjobb megoldás, ha a kislány vállára támasztom az állam és máris egy hülye viccel... khm kedves bókkal indítok. Hozom a formám, bár a csaj kikészít a hangulatingadozásaival, talán most nem lesz olyan vészes. Bár, ha a múltkori kibírtam...
- Hé, hé, lassítsunk.
Merthogy hadar. És már a fejemnek sem kényelmes, és ez így nem állapot. Védekezőn emelem fel a kezeim, miközben még mindig ott az a félmosoly. Hiába, van, ami nem változik.
- Először is. Ki ez és mit csinált, amiért ilyen sorsra jutott? Tényleg azzal a féltégla telefonnal ütötted le? Még ma elmegyünk a városba, és veszünk neked valami normálisat, mert nem állapot, hogy egy ilyennel mászkálj... Közveszélyes. Látod. Egyébként pedig. Nem is lenne kinek elmondanom, de természetemből fakadóan sem vagyok túl árulkodós. Meg aztán, ha ilyen szépen kérnek...
Laza vállrándítás és a zsebembe dugom a kezem. Asszem, arra már esély sincs, hogy visszategyen a helyes kis állam a helyes kis vállára... Pedig mennyire összepasszolnak, istenem! Viszont hamar elűzöm a bánatom, hiszen a zsebemben van egy másik kis helyes, ami talán jót tenne neki a nagy izgalmakra. Meg nekem, hogy boldog legyek. Mert ő sem sokat dobott a kedvemen, bármennyire is próbálkozott a kedvességével.
- Kérsz? Vagy esetleg te is azok csoportjába tartozol, akik a közelébe sem mennének, nem hogy kipróbálják?
Én természetesen az utóbbi csoportba sorolom, de ki tudja? Inkább megkérdezem, mert a végén még bunkó leszek, hogy nem kínáltam meg a cigimből. Ami egyébként nem szokásom, egészen megszoktam már, hogy bunkó vagyok... De azért hölgyekkel, kérem. Mint egy úriember.
Én mindenképpen rágyújtok, neki tetszik e vagy sem, hiszen ennyire sosem fogom hagyni magam korlátozni. Főleg nem egy nő által, pff. Meg amúgyis, túlságosan tiszta volt már a tüdőm.
Ez gyorsan megvan, gyakorlott vagyok, bezony. Minden vissza a zsebbe, és inkább az ismeretlennel foglalkozok, mivel a kislány nem éppen örült nekem, ő hátha fog. Vagyis... Hát, biztosan nem fog örülni, ha magához tér, itt, tök egyedül, üres zsebekkel... De Rám nem fog haragudni, mert nem tudja majd, hogy Én voltam. Amit nem értek, hogy miért zsebelem ki, amikor otthonról rendesen ellátnak pénzzel, sőőőt. Ez inkább csak olyan hobbi. Ami izgalmasabb, ha az alany magánál van, de egy ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni...


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Vas. Okt. 14, 2012 12:47 am



Susan & James

Eddig olyan békés napjaim voltak, most viszont mintha egy lavina indult volna meg azzal, hogy ellógtam egyetlen napról. Hát igen, ilyen az én szerencsém. Tudtam, hogy nem szabad hallgatnom Hannah-ra - ilyen téren legalábbis semmiképp -, de ugyebár maga a gondolat nem hoz helyre mindent, és nem, cseppet sem javít a helyzeten. Annál inkább böki a csőrömet a dolog, mert megakadályozhattam volna, hogy ez történjen. Mi lesz, ha a prefektus segéd emlékszik majd rám? Ha felismer? Könnyen megláthatott, és ha végigvezetik az osztályon, hogy bökjön rá valakire, biztos felismer. És ha varázslatot alkalmaznék? Nem, az se jó, nem bírná el a lelkiismeretem. Nem tehetem meg. Nem süllyedhetek még mélyebbre. Na de... Oké, ez sehogy sem jó. Ráadásul ha nem lenne így is elég bajom, még a Mardekáros srác is megjelenik, és rátesz egy lapáttal. Kész, vége. Most már biztos, hogy lebukok. Szégyent fogok hozni a családom jó hírére, holott legnagyobb álmom, hogy növeljem azt. Mibe keveredtem?!
Az utolsó csepp reményemet is összekaparva már hadarni is kezdek, magyarázom a megmagyarázhatatlant, és csak azt veszem észre, hogy már a szadizóm is kezd kiábrándulni. Mondjuk... mosolyogni még mindig mosolyog. De hogy hogy miért? Ajh, egyre gázabb ez az egész, úgy érzem magam, mint egy pipacs akit ezerrel süt a nap. Legalább ne nézne rám a nagy szemeivel, nézné inkább a... a... valamit!
- Mi? Nem... árulsz be? - pillantok rá elképedten, még a szám is tátva marad. Valahogy nem ezt néztem volna ki belőle, mert hát azért mégis csak Mardekáros, meg meg egyébként sem tűnik olyan megbízhatónak. Aztán ki tudja, lehet hogy nekem ezt mondja, a hátam mögött meg spicliskedik majd. Mégis... valamiért jó elhinni, hogy ez nem lesz így, sőt, minél többet nézem őt, annál biztosabb leszek benne. Igazából nem tudom eldönteni, hogy naiv vagyok -e, vagy bolond. Mindezek ellenére még be sem fejezi a mondatot, de már ugrok is a nyakába. Nem fog beárulni!
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöööm!
Jó darabig ölelem, mire leesik, hogy mit is csinálok. Akkor viszont azonnal elengedem őt, és pár lépéssel hátrébb húzódok. Asszem túlságosan kinyilvánítottam az örömömet felé. Úgy enyhén szólva. Az egy dolog, ha mondjuk Ernie-t, Seamust vagy akár Justint megölelem, ők a barátaim, nem is ritka eset a dolog. Mostanában különösen sokszor - picit felvidultam az utóbbi időben, a legnagyobb apróságoknak is képes vagyok örülni, és ehhez ugye a barátaimnak is hamar köze lesz. Na de hogy egy ismeretlen Mardekáros srác nyakába ugorjak? Neeem, ez nem jó, nagyon nem. Csodálom, hogy nem lökött el magától, vagy valami. Mondjuk... belőle azért nehezen nézném ki. Olyan a csávó, mintha még a hajnalcsövestől is szívesen lopna csókot. Igaz is, vajon hány csajnak sütötte már el ugyan azokat a poénokat és bókokat, amiket nekem most?
- Jól gondolod. Az egésznek semmi értelme, csak büdös leszel tőle és rontja az egészségedet. Meg gondolom nincs is jó íze. Nem értem, mit szerettek benne.
Azt nem tudom kinézni belőle, hogy hangulatoldónak használja, nem tűnik valami gondterheltnek. Azontúl, hogy egyébként sincs sok értelme - mint ahogyan azt már neki is mondtam -, így végképp. Ennyi erővel dilibogyót is szedhetne be, az sem károsítaná jobban a szervezetét, és rendesen vigyorogna is egész nap. De hát ő tudja, azaz ők tudják. Bonyolultak az emberek. És ha ezt pont én mondom, el lehet hinni, hogy tényleg. Vajon a vérfarkasok is ilyenek? Ó nem, nem hiszem. Nem valószínű, hogy ők lopkodnának.
- Te meg mit művelsz?


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Vas. Okt. 14, 2012 1:54 am



James & Susan


Tehetetlenül ácsorgó ismerős és tehetetlenül fekvő ismeretlen. Igazán érdekes. Próbálom jól kezdeni a mai beszélgetésünk, de nem, neki nem tetszik. Meglepődtem volna, ha a kislánynak bármi is megfelel. Nem lehet igaz, hogy Én teperek, és Ő kosaraz ki folyton. Vajon meddig bírjuk ezt a szereposztást?
Hadar, nagyon bepörgött, de azért leszűröm, hogy mit is akar. Hosszan válaszolok, direkt hátráltatva a neki olyan fontos választ, és mintha nem hinné el... Mondom, hogy nem komplett a csaj.
- Már miért tenném?
Mosolygok továbbra is, mert nem adom fel. Eldöntöttem, hogy nekem kell ez a lány, szóval előbb-utóbb úgyis megkapom. Most éppen a nyakamba, és nem éppen úgy, ahogy szeretném, de kezdetnek jó. A derekára fonom a karjaim, lehet, elrontotta? Ugyan, csak semmi pánik.
Egy kézzel a derekát tartom, másikkal kicsit megemelem az állát, mikor szökni próbálna.
- Nocsak, már nem vagyok perverz állat? Vagy csak megváltozott az eseted?
Kissé félredöntött fejjel nézek rá, majd elengedem és egyből hátrálni kezd. Nem vagyok én türelmetlen, ha egyszer a nyakamba ugrott, megteszi majd máskor is. Én pedig ráérek.
Boldoggá tesz a felfedezés, hogy van nálam cigi. Asszem, majdnem megfeledkeztem róla... De mivel találtam és nagyon jófiú vagyok, a kislányt is megkínálom, de ő elég passzív irányába. Nos, majd változik ez. Vagy nem. Nem az én dolgom rászoktatni a cigire.
- Most burkoltan büdösnek tituláltál?
Pillantok rá kérdőn, szokásos féloldalas mosolyom tartva. Tényleg kíváncsi vagyok, mit válaszol. Mondjuk, egy határozott igen és dadogás között... Hm, halljuk, halljuk.
- Egyébként függőség. Van belőle egy pár... És most mondd, hogy nem szexi.
Kissé túljátszva a szerepem mutatom, milyen szexi is a cigi. Mert lehet ezt így is. De akár flegmaságot, lazaságot, szemtelenséget is tükrözhet... Igazából, ezt is úgy használod, ahogy te akarod és olyannak tűnsz, amilyennek akarsz. Mellesleg, eddig azok a csajok sem szóltak be emitt, akik nagyon egészségesen éltek, ne kezdje most ő.
És mivel nem biztosít már elég izgalmat számomra ez a beszélgetés, inkább az eszméletlenül nyálképű egyeddel foglalkozom. Vagyis inkább csak a zsebeivel. Fogalmazzunk úgy, hogyha az apád utál, te pedig egy utcabanda tagja vagy, alap, hogy észrevétlenül kirabolsz bárkit. Nem azért, mert neked szükséged van rá... Hanem vagy másoknak, akik tényleg ebből élnek, vagy csak mert unatkozol...
Nincs nála semmi érdekes, pénzt nem érdekes lopni, az órája nem túl jó, ékszer nincs. Nos, kár... Vagyis... Hoppá.
- Ki ez a csávó? Te tényleg egy prefektus segédet ütöttél le?
Hitetlenkedve megrázom a fejem, majd kitör belőlem a röhögés. Ez nem lehet igaz. A kis ártatlan lányka fejbecsap a féltégla telefonjával egy prefi segédet. Hová fajult ez a világ!
Még mindig röhögve (az ilyesmit nehéz abbahagyni) visszateszem az eszméletlen prefi segéd (!!!) zsebébe a jelvényét vagy mi is ez. Nekem végülis mindegy, de ha ezt megtalálják nálam, tutira lebukok. Nem mintha az nem lenne érdekes... Hm... Inkább ne, még az hinnék a kislány volt. Hát milyen férfi lennék én, ha hagynám, hogy ő vigye el a balhét? Mindenképpen önző.
- Na, tűnjünk el, mielőtt magához tér. Szépen leütötted, hallod.
Futólag végigsimítok az arcán - természetesen azzal a kezemmel, amelyikben nincs csikk, nem akarom még jobban mérgezni -, amíg elmegyek mellette. Visszahúzom a bringám az útra, vagy ösvényre, és le is ülök. Most már csak a kislány hiányzik és mehetünk is.
- Mivel a vázam nem éppen megfelelő, ezért ha nem vagy túl nehéz, esetleg ülhetnél a kormányra. Vagy futhatsz utánam.
Megvonom a vállam, nekem végülis mindegy, csak menjünk innen, mert ha az ájult már nem lesz többé ájult, megszívja. Mondjuk, lehet így is, de legalább időt nyer. Közben beleszívok a cigimbe, és amíg nem dönti el, mit is akar, csak a füstöt nézem... Lehet, hogy nem stresszes az életem, de lehetne az is. Sosem érdekeltek a miértek - legalábbis magammal kapcsolatban nem. Tudom, hogy nekem így jó, ha valakinek nem tetszik, így járt. Nem kell engem szeretni, sőőőt.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Vas. Okt. 14, 2012 4:24 am



Susan & James

A srác kérdésére felvonom a szemöldökömet, és ha ez lehetséges, az eddigieknél is nagyobb hitetlenkedéssel meredek rá. A Griffendél és a Hugrabug mindig is utálta a Mardekárt, és ez fordítva sem volt másképp. Hihetetlen nagy az ellentét a házak között, és bár nem szívesen kérkedek vele, de én sem vagyok ez alól kivétel. Konkrétan senki. Ha pedig mégis akad egy-egy ember, általában az se meri bevallani, inkább megtartja magának. Így, ezen tények fényében hogy ne lenne csoda, ha nem akar spicliskedni? A Mardekárosok átlagosan tízből kilenc esetben szó nélkül elhurcolnának a legkedveltebb helyeken keresztül - vagyis porig aláznának a többiek előtt -, és biztos vagyok benne, hogy a rengeteg tanár közül pont Pitonhoz vinnének oda, neki árulnának be. Ő viszont nem is érti, egyáltalán miért tenné. Na most vagy nagyon új - amit kétlek, mert a legutóbbi találkozásunk se tegnap volt -, vagy ennyire nem informálták. Érdekes, a társaságot ismerve azt hinné az ember, hogy a fél napjuk alantas szívatások kitervelésével telik. Na de ez csak jó hír, ez esetben nem is tájékoztatom a szadizómat, nem kell neki mindenről tudnia. Majd ha eljön az ideje, ha én kijárom a Roxfortot, ő pedig mesterien ismételgetve a bukás folyamatait itt ragad.
- Nem fontos - legyintek megadóan, majd mielőtt még bármit is mondhatna, visszavonhatatlanul és katasztrofálisan kimutatom felé a megkönnyebbülésemet: megölelem. Ezt mondhatni bárki mással megtenném, baráttal, az új anyámmal, vagy épp egy Hugrással... na de pont vele? Nos igen, én és a meggondolatlan cselekedeteim. Először még csak nem is tudatosul bennem, egészen addig nagy békésen ölelem, amíg át nem karolja a derekamat. Akkor viszont már hála az égnek leesik mi van, és azonnal próbálok szabadulni - egyenlőre hiába. Viszont örökké ő sem bírja, végül csak elenged és hátrébb tudok húzódni. Sebaj, ha eddig viszonylag határozottnak tudtam tűnni, ez most is fog menni. Mondtam már: meg fogok változni. Vagy így, vagy úgy, de egyszer úgy is menni fog. Ha ilyen helyzeteket kell kiállnom hozzá, hát örömmel teszem, nem fogom feladni. Igaz, azt nem tudom megállni, hogy ne piruljak el, de minden mást igen. Menni fog. Mennie kell.
- Ennyire nem lennél segítőkész, hogy meg sem tudod különböztetni a "szeretlek" ölelést a "köszönöm" öleléstől? - kérdezek vissza poénkodva. - Egyébként reményeim szerint nem vagy perzerz állat, múltkor csak azért mondtam ezt, mert ki voltam akadva, és beleképzeltem a dolgokba ezt-azt. Reményeim szerint. Aztán ki tudja, ugye?
Igazából már nem tudom mit higgyek. Velem eddig kedves volt, sosem tett- vagy mondott olyat szándékosan, amivel megbántott volna. Ennek ellenére még is ott van bennem az a kis félsz, egyrészt a mosolya, másrészt a bókjai miatt. Valamilyen szinten tényleg perverz, az fix. Na de hogy emellett van -e még valami, arról fogalmam sincs.
- Nem téged, a cigit. Az már más kérdés, hogy te is az leszel tőle.
Pedig milyen kár érte... Khm, rendben, ezt nem én mondtam. Komolyan nagyobb zavarba hozom magam a saját gondolataimmal, mint pusztán a megjegyzéseit hallgatva. Még jó, hogy most nem pirultam el. Persze, ez sem tart sokáig. Végül is miért maradhatnék egyáltalán sápadt? Ugyan, teljesen értelmetlen lenne, pirosan biztos jobban festek. Nem baj, akkor sem adom meg azt az örömöt a kis szadistának, hogy annyira zavarba hozzon, mint legutóbb. Szívja csak a cigiét, legalább nem figyel annyira, így mire befejezi, már újra együtt lehetek az én drága normál arcszínemmel. És tényleg! Mire kifújja a füstöt, már halál nyugodtan állok előtte. Még pár ilyen, és edzett is leszek. Tökéletes: a látványt is megőrzöm, de a büszkeségemet is.
- Viszont ahhoz, hogy függő legyél jó pár szálat el kell szívnod, így megint csak nem érvényes az ellentmondás, mert ha nincs értelme, nem csinálod.
Igazából hálás lehet nekem. Ha legközelebb vitatkozni támad majd kedve, tudni fogja, hogy nem stréberrel kell leállni - úgy is veszít. Egyáltalán nem helyeslem se a dohányzást, se az alkoholizálást, így ha bizonygatásra kerül a sor, szívesen sorolok én ellenérveket. Nem vagyok egy Hermione, de az ilyen dolgokról azért olvastam már egy-két cikket, ráadásul magyarázni is tudok. Ha valaki rákérdezne akár azt is meg tudnám magyarázni, miért nincs Voldemortnak orra. Róla is olvastam már ezt-azt, hallottam már ezt-azt, és ha valaki legyilkolja a családod háromnegyed részét, azért figyelsz ilyenkor, sőt. Épphogy azt nem tudom, hányas lába volt kiskorában. Elég rendesen utána néztem, csak hát hiába. De mindegy is, nem akarok ezen agyalni. Főleg, mert idő közben Szadi meg próbálja kirabolni fogócska tizedest. Na ne már, azért ezt nem hagyhatom szó nélkül! Főleg, hogy... nee! Így is örülhetek, hogy nem köp be, még a jelvény micsodát is megtalálja!
Sóhajotok egy hatalmasat, és kerülve a döbbent tekintetét félrenézek. Már épp kezdenék újabb magyarázkodásba, mikor felnevet. Azonnal rápillantok, és meglepett arccal figyelem, amint... hát nem hagyja abba. Ez komoly. Egyszerűen kiröhög.
- Nem vicces, tudod mekkora baj lehetett volna belőle? Hallod? Nem vicces!
Morogva a karjába bokszolok, de már én se tudom megállni, kacagni kezdek. Valahogy már nem is tűnik olyan szörnyűnek ez az egész, sőt. Még a feszültséget is kinevetem magamból - először azon, hogy ez az össz reakciója, aztán azon, hogy még mindig nevet, aztán... aztán azon, hogy én nevetek még mindig. Ördögi kör, komolyan. De hát én is le nyugszom egyszer, ő is, sőt. Szadi már indulna is el velem, de én csak a fejemet rázom. Egy varázslatot még mindenképp el kell intéznem, és utána se a legcsábítóbb, hogy vele menjek bárhová is. Főleg, miután végigsimít az arcomon. A-aaa, én aztán vele nem maradok.
- Menj csak, majd én megoldom egyedül.
Gyorsan előhalászom a zsebemből a pálcámat, ráfogom II. Fogócska fejére, és egy Ex Memoriam-ot elsuttogva már el is tüntetem a rám találásával kapcsolatos emlékeit. Tényleg jó strébernek lenni. Bár, mi tagadás, az sem épp a legrosszabb, hogy most nem kell órán ücsörögnöm, de valljuk be, jól jön, hogy tudok egyesmást.
- Egyáltalán honnan veszed, hogy veled szeretnék menni? - kérdezek végül rá felé fordulva. Tudom, nem a legkedvesebb bánásmódban részesítem, de nincs szükség rá, hogy túl rendes legyek vele és kerülgessem a forró kását, így is elég nagy az egója. Valahogy nem hiszem, hogy annyira megbántódna ezért. Egyébként is kíváncsi vagyok rá, mit reagál. Benyom egy ego szöveget? Vagy egyszerűen csak sértegetni kezdi a modoromat? Végül is nem voltam olyan bunkó, csak követtem az "ami a szívemen az a számon" féle elvet. Ez nem feltétlenül rossz dolog.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Vas. Okt. 14, 2012 8:05 am



James & Susan


Nem szeretem, ha általánosítgatnak. Honnan tudhatná bárki is, hogy mit fogok tenni vagy mit nem? Csak azért, mert Mardekáros lettem, még nem jelenti azt, hogy velejéig romlott ember lennék. Vagyis... Hát, ha magamról kell nyilatkozni, akkor annak mondom magam, de mások csak ne tudják ezt jobban nálam. Meg persze, van egy fontossági sorrend. Az első helyen állok én, utána pedig mindenki más. Ha nekem az lenne jó, hogy spiclit játszok, akkor megtenném. De ha én így akarom, akkor ne lepődjön meg. Saját döntés, nem?
Ahogy az ő (meggondolatlan) döntése, hogy a kedvességemért ölelést érdemlek. Megjegyzem, az ilyesmit csinálhatná gyakrabban, jót tesz. Amúgyis... Tök régen öleltek már meg. Nem mintha ennyire érzelgős lennék, de egy lánytól ez kifejezetten kellemes dolog... Asszem tényleg hiányom van, ha egy ölelésnek ennyire tudok örülni. Át is ölelem a derekát, mikor húzakodna, nem értem, mi az, amiért nem tetszem neki. Nem emlékszem, hogy bármi rosszat is tettem volna ellene, a csajok buknak rám, neki miért nem megy? Agyrém ez a csaj.
- Hmm... Nem. Egyszer kaphatnék majd egy "szeretlek ölelést" is? Az összehasonlításhoz.
Billentem oldalra a fejem és édesen kérlelőn nézek rá. Egyébként, kíváncsi is lettem, mi lehet a kettő között a különbség... De majd egyszer kapok tőle olyat is. Tuti. Válaszolhat most bármit, egyszer úgyis elérem, hogy egy kicsit is szeresse ezt a rosszfiút...
- Á, értem. Női logika. "Ha idegesek vagyunk, mindenki perverz állat." Jó, megjegyzem.
Vágok vissza szemtelenül. A ki tudja? rész a kedvencem, mert tényleg. Ki tudja? Hát, még én sem. Vajon mennyire vagyok/lennék perverz vele? Hm. Asszem, ezt nem tudom behatárolni.
- Kár... De erre van a rágó.
Megvonom a vállam, sosem agyaltam azon, hogy most büdös-e vagy sem. Valahogy sosem izgatott a kérdés, sosem volt senki, akit érdekelt volna. Akinek nem tetszett, közölte, és kész. Annyit tehetek, hogy előttük nem csinálom, leszokni senki kedvéért nem fogok.
- Azt mondtam volna, hogy nincs értelme? Honnan tudod, hogy nincs? A többség azért szívja, mert nyugtató hatással van rá, én miért nem tehetném meg?
Ha már ilyen okosnak hiszi magát, akkor gyerünk, magyarázzon tovább. Amúgy vicces, Lil pont azt mondta, hogy a Hugrások meg a Hollóhátasok tiszta stréberek és lehet velük leckét íratni. Szűkül a kör, bár fura, hogy a nevét még mindig nem tudom és nem is hiányzik.
Bár a zsebem tök üres, vagyis... Ami van benne, az nem elég. Ez a szerencsétlen meg lehet, hogy tartogat nekem valamit.
Hát, ha értékeset nem is, érdekeset biztosan. Először csak hitetlenül pislogok rá, majd a lányra, utána viszont elkap a röhögés. Ez nagyon kész. Főleg, hogy a kezdeti tiltakozás után ő is nevetni kezd... Olyan édesen nevet. Azt hiszem, már minden érzelmet láttam rajta. Bár a legjellemzőbb a lehangoló mogorvaság. Be kell törni. Szeretem a kihívásokat.
Mivel a csávó nem volt nekem érdekes, már mennék. Ő meg maradna. Hát nem igaz, hogy semmiben nem tud velem egyetérteni. Ezek a nők. Kikészítenek.
- Megvárlak.
Nem hagyom itt. Miért nem? Fogalmam sincs. Mondtam már, hogy nem akarom tudni a saját miértjeimre a választ. Ezek csak kérdések... Én tudok válaszok nélkül élni.
Gyorsan emlékeket módosít, ügyes. Kis ügyes máguska. Lehetne még nyíltabb és kedvesebb velem, biztosan mindkettőnk helyzetét megkönnyítené. De ezek szerint ő a bonyolult dolgokat kedveli. Lemondóan sóhajtok, egy elmotyogott igével mozdulatlanná teszem a bringám, hogy ne dőljön el és visszasétálok a lányhoz.
- Mondtam én egy szóval is, hogy Te szeretnéd? De ha nem jössz, akkor nem leszel velem. Ez pedig azért gáz, mert ha találkozok ennek a szerencsétlen prefijével, aki meg találná kérdezni, hogy láttam e... Nos, ki vagyok én, hogy egy prefektusnak hazudjak? Meg aztán, a memóriám sem éppen tökéletes... Muszáj, hogy ott legyél és emlékeztess arra, amire emlékeznem kell...
Ez most csúnya dolog tőlem? Pedig nagyon ártatlan fejet vágok. És a cél szentesíti az eszközt, és ő sem fogja bánni, ha velem tart.
- Gyere már, vagy tényleg futni fogsz utánam.
Villantok egy mosolyt, majd átkarolom a derekát, húzni kezdem a bicaj felé, mintegy ösztönzésül. Hihetetlen, mikre nem vagyok képes egy csajért...


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Kedd Okt. 23, 2012 9:29 am



Susan & James

Hahh, nem gondoltam volna, hogy ez is átfut majd az agyamon a mai nap folyamán, de... hát ez édes. Lehet, hogy okosabb lenne ellenállni, de egyszerűen nincs kedvem hozzá: halkan felnevetek, és nagy rosszallóan megcsóválom a fejem. Hihetetlen ez a csávó. Már vagy ezerszer kikosaraztam - én, akire még az idejét sem szabadna pazarolnia -, végighisztiztem a legutóbbi és egyben legelső találkozásunkat, mégis csak mondja, mondja, mondja. Kíváncsi vagyok, mikor adja majd fel.
- Majd ha rászolgálsz. Addig semmiképp - mosolygok rá. Tessék, most már azt sem mondhatja, hogy mindig csak morgok vele. Még több mosolyt is küldök felé, mint kéne. Na de hát ha jól érzem magam vele? Tudom, nem kéne. Fojtatnom kéne az örökös kikosarazást és messzire kerülni. A végén még túlságosan megkedvelem, és nekem fog fájni, ha nem lesz semmi. Mégis... Inkább koncentrálok a jelenre, minthogy a jövőért aggódjak. Vele inkább kockáztatok. Nem vagyok normális... És igen, tudom ezzel nem árulok el nagy újdonságot. De legalább annyi lélekjelenlétem még van, hogy eltoljam a kezét, mikor átkarolna. A derekam (is) szent terület, arrafelé ne kalandozzon. Sőt, egyáltalán ne karolgasson, sőt, egyáltalán ne érjen hozzám. Nem vagyok holmi könnyűvérű lány, aki csak úgy engedi magát, erről akár azonnal le is tehet. Igen, itt maradok vele, beszélgetek is, de ennél többet ne nagyon várjon.
- Alaptalanul senki sem kapja meg ezt a megtisztelő becézést. Biztosra veszem, hogy legalább egy kicsit tényleg az vagy, csak nem mered bevallani. Mi több: meggyőződésem, hogy az... azonos nemükhöz vonzódó férfiakat kivéve mindegyikőtök az egy kicsit. Vagy nem jól gondolom?
Mosolyogva felvonom a szemöldököm, és újból karba tett kézzel kezdem el méregetni. Figyelem ám, egy rossz mozdulat, és én is mozdulni fogok, de az fájni fog neki.
- Igen. Persze... nem mintha esetünkben sokat számítana.
Úgy sem engedem magamhoz olyan közel, szóval tök mindegy, hogy dohány szagú vagy sem. Az viszont már annál inkább nem, hogy tőlem fél méterre dohányzik. Na igen, itt rontotta el, hátrálok is még jobban. Az egy dolog, hogy büdös és nem tesz jót a tüdőmnek, egyszeri alkalommal elviselhető. Viszont már nem egyedül vagyok, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy füstszagúan mászkáljak otthon. Mert igen, már olyanom is van. Nem hiszem, hogy Kathleen a legjobbakat szűrné le belőle, márpedig nem akarom, hogy félreértés essék.
- Nem hiszem, hogy olyan sok felzaklató dolog történne veled, amiért így kéne lenyugtatnod magad. Valahogy nem olyannak tűnsz.
Inkább egy elkényeztetett, gyerekes rossz fiúnak. Na nem mintha nekem ilyen szempontból olyan sok okom lenne leszólni. Végül is nem panaszkodhatok, ha úgy vesszük, engem is elkényeztettek. Csak... ezek mellé, a tárgyi dolgok mellé volt még pár esemény, ami nem engedte, hogy nagyon elszálljak. Neki úgy tűnik nem. Mondjuk... akármilyen gyermekkora is lehetett. Hahh, megint csak előítéletes vagyok. Tudom, nem szép dolog. Mégis, sokkal könnyebb legalább téves képzeletekben élni, minthogy minden sejtés nélkül inkább megismerjem őt. Az sokkal hosszasabb lenne, bizonytalanabb, és... rémisztőbb. Lehet, hogy pár dologban változtam, bevallom, bátrabb is lettem. De mindenben nem. Egyáltalán nem könnyű, lehet, hogy a külső szemlélőnek úgy tűnik, de eleget szenvedtem én már ezért is. Ellenben még mindig nem végeztem. Korántsem tartok a célnál.
De úgy tűnik, ez a mondat mindenre vonatkozik. Szó szerint fellélegzem, mikor Mardis elindul a biciklije felé, és úgy néz ki, végre külön válnak útjaink, de nem. Mert ő megvár. Milyen lovagias vagy te, kölyök!
Miután végeztem az emlék módosítással teszek felé pár lépést, majd zavartan a hajamba túrok és tartok egy kis gondolkozási szünetet. Olyan kisnagy félét. Csábító az a bicikli, nagyon is. Na de hogy én vele? Inkább csak megrázom a fejem, ezt nem hiszem, hogy be merném vállalni, hiába fenyeget. Rendes srác, ha eddig nem árult be, most se fog, ebben biztos vagyok. Azt hiszem... azt hiszem bízom benne. Csak épp nem eléggé. Főleg hogy a keze már megint a derekamon időzik. Nagyon akarhatja, hogy vele menjek.
- Meg fognak minket bámulni - figyelmeztetem bizonytalanul, de nem torpanok meg, hagyom hogy vezessen a bicaj felé. Fogom én ezt még bánni...


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Szer. Okt. 24, 2012 7:28 am



James & Susan


Ha már ölelés, és hálás, akkor nekem kéne abból a másik fajtából is. De nem. MÉG nem. Szeretem ezt a szót. Még. Olyan sejtető, olyan reménykeltő, teljesen jó kedve lesz tőle az embernek. Ennél már csak egy szót szeretek jobban, az is három betű... Ja, a most. Nincs jobb annál, mint hogy most megölellek, most megölellek, most... khm. Kicsit előreszaladtam gondolatban, hoppá. Kezd az agyamra menni a hiány... Ajajaj.
- Oh, ebben az esetben nagyon jófiú leszek.
Villantok egy megnyerő mosolyt, ami... Valljuk be, nem a jófiúságomról ad bizonyosságot. Sajnálom. Én tényleg igyekszem, ha ezek után sem felelek meg neki, akkor majd jól kisírom magam Lilim vállán, mert ő az egyetlen, aki megért és elfogad engem. Már, ha a kis vörös nem fog. De azért az a megnyerő mosoly mégiscsak megnyerő, és már így is sokkal nyíltabb felém, mint legutóbb. Ma még nem is kiabálta le a hajam, vagy nem is írt miattam. Fejlődünk, fejlődünk.
Felvetem neki, hogy esetleg már nem tart perverznek, de nem szeret még annyira, hogy ezt szépen ki is mondja. "Nem, szerintem nem vagy az." Nos, így muszáj vitatkoznom vele. Vagyis ő vitatkozik, én meg elröhögöm magam.
- Helyesbítenék. A buzik is tudnak nagyon perverzek lenni. Sőt. Hogy én mennyire... Talán egy ici-picit.
Tartom a szemem elé kis távolságban egymástól az ujjaim. Hát ennél egy ici-picit biztos jobban, de nem fogom beavatni.
- Talán majd egyszer megtudod.
Kacsintok rá, mert ezt most nem hagyhattam ki. Amúgyis, olyan furán méreget, kicsit oldani kellene benne a feszkót, mert most tényleg nem követtem el semmit. Mondjuk ez a testhelyzet nem is túl biztató, szóval megtartanám a távolságot. Ki tudja, mi telik ki tőle? Nem baj, szeretem a nehezebb eseteket, csak ne fájjanak nekem. Bár olyan is volt, kis hisztérika, mégis itt vagyok.
- Hidd el, fog még számítani.
Nézek rá mindentudóan. Ha egyszer is közelebb találna jönni, számítani fog neki. Higgye csak el most nekem. Aztán nehogy az legyen, hogy pont "büdös" leszek, mert nem fog örülni. Annak meg aztán én nem. Még jó, hogy mindenre gondolok, ugyebár.
- A kosarak zaklatnak fel. Igazából miattad vagyok zaklatott. Lehet, hogy nem is kéne, ha kapnék helyette mást...
Célozgatok, célozgatok, persze. Nekem ő kell. Mert ezt elhatároztam, amint csúnyán nézett rám a mellémzuhanása után, és addig nem is teszek le róla, amíg meg nem kapom. Legalább nem fogok unatkozni a közeljövőben sem.
Ezen cél elérést szolgálja, hogy maradok. Megvárom, amíg varázsol kicsit, de mivel még mindig bizonytalan, rá kell segítsek. Igen, megint a derekát karolom át. Az ölelés közben teljesen normális, így meg mégis kényelmesebb, mintha a karját rángatnám. Meg aztán a kezét könnyebben elrántja, és így kényelmesebb is... Ugye, milyen okos vagyok? Hát ugye.
- Akkor mosolyogj szépen.
Engem nem érdekel csak az ilyesmi? Vagy inkább élvezem, ha néznek. Mellettem muszáj lesz neki is megszoknia, szóval ne most stresszeljen ilyesmin.
A csikket eldobom, eltaposom, azért erdőtüzet nem óhajtok okozni. A kislányt közben szépen a bicikli elé vezetem, ott kicsit hátrébb húzom, hogy üljön fel a kormányra. Ó, otthon megbotránkoznának, ha látnák, hogy mit csinálok, de neki még ez a legbiztonságosabb. Én is elfoglalom a helyem, de még mielőtt indulnánk, meg kell beszélni, hova is megyünk...
- Dőlj majd kicsit nekem, és maradj nyugton. Tudom, hogy nehéz lesz, de azért próbáld meg. És mondd, hogy merre is menjünk.
Mondom halkan, közel a füléhez. Ha esetleg rám találna nézni, csak az a szemtelen mosolyomat láthatja, majd indulunk is és közben kell válaszolnia.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Vas. Nov. 18, 2012 7:41 am



Susan & James

És akkor replay, csodaismétlés: újból felnevetek.
- Mintha lenne más választásod - vigyorgok rá. Amíg ilyen dinka, hogy rám pocsékolja az idejét, valahogy nem áll módomba jópofizni. Utálom. Ezt már mondtam neki is, és ha kell, elmondom még ezerszer. Az, hogy emellett lehetetlen módon kedvelem is, nos, más kérdés. A lényeg, hogy nem fogok neki engedni. Továbbra sem.
- Te már csak tudod, hogy mennyire, igaz? - vonom fel a szemöldököm csipkelődve. - Ici-picit nagyon?
A hozzáfűznivalóját inkább figyelembe se veszem, se az utána következőt, se az utána következőt. Csak állok nagy zavaromba, hogy na akkor most mit kéne csinálni. Mit lehetne? Azon kívül, hogy igyekszem süketnek lenni.
A következőnél viszont valami elpattan bennem. Eddig nyugodtan tűrtem, tényleg ha akartam se tudtam volna rá haragudni, most azonban olyan lendülettel torpanok meg és szólok rá, hogy még én magam is meglepődök.
- És ha nem kosaraználak ki, ha kapnál valamit, akkor te tennéd meg. Sosem értettem a fiúkat, mégis hogy lehettek ilyen önzők? Elvárjátok, hogy pár szép szótól a lábatok előtt heverjünk, sőt, a nők többsége meg is teszi anélkül is... és utána mi történik? Ejtitek őket, mint egy használt rongyot. Vésd jól az eszedbe: én nem vagyok ilyen! Nem fogom széttenni a lábam egy ismeretlennek, csak azért, mert abban a pillanatban én vagyok a legelérhetetlenebb számára! Ha nem fogod fel, az a te problémád, részvétem!
Majd levegő kifúj. Susan nyugszik. Ahj, ez ügyes volt, most már biztos teljesen dilisnek tart. Nem érdekel, bánom is én, előbb-utóbb úgy is ez lett volna a vége. Ráadásul tényleg így gondolom. Márpedig ha tényleg ez a célja, tényleg arrafelé kattog az agya, akkor tőlem ne számítson semmire.
- Sosem mosolygok szépen. Bányarémként nehéz lenne - morgom vissza az orrom alatt. - Esetleg valami jobb tipp?
Azt hiszem kicsit megkönnyebbültem. Hogy miért, abba már bele se merek gondolni. Mégis... megnyugtató, hogy nem zavarja ilyesmi. Tényleg nem szégyell. Persze, nem állunk semmilyen kapcsolatba, dehogy, na de... akkor is. Nem tudom miért, de jó érzés. Hát még, mikor belesuttog a fülembe. Mintha cirógatná a leheletével a nyakamat, ráadásul olyan nagyon közel van...
Merlinem, miken agyalok én?!
Zavartan köhintek egyet, majd eleget téve a parancsnak hátradőlök. Most hogyan kéne kizárnom a jelenlétét? Még közelebb van!
- Öööm... Roxmortsba. Azon belül mindegy, csak... valahova. Tegyél le. Visszasétálok.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Vas. Nov. 25, 2012 5:59 am


James & Susan


- Hidd el, hogy van.
Fel kéne fognia, hogy miatta vagyok itt, miatta vagyok ilyen, és értékelhetne. Mondjuk, még egy öleléssel, egy puszival, amiből ügyesen csókot kreálnék. Tényleg, csak adjon lehetőséget és elérem, amit akarok.
- Ejnye. Mit nem feltételezel rólam?
Emelem védekezőn magam elé a kezeim. Nem, nem vagyok buzi, ha ilyesmitől tartana. Még csak dolgom sem volt pasival, soha. Fúj. Megszentségtelenítené a testem. Ezt nem tehetem magammal...
- Talán... Ha ilyen kis kíváncsi vagy, esetleg nem csak beszélnünk kéne róla...
Nem vagyok perverz, csak a gondolataim azok. Ahh, de már mennyire! Itt van a kislány, itt áll előttem, és húzza az agyam. Ezt ő élvezi? Élvezi, hogy nem válaszol? Élvezi, hogy látványosan fogok szenvedni? Mert egy idő után eljutok arra a szintre, hogy sajnáltatom magam... Az ilyen édes kislányok csak megsajnálnak már... Nem?
A kitörése meglep. Nagyon meglep, egy kicsit bosszant, egy kicsit idegesít, egy kicsit még izgat is... Hajaj, tudtam én, hogy nem lesz könnyű dolgom vele.
- Nem szeretem, ha általánosítgatnak. Nem tudhatod, mit tennék, ha nem is engeded, hogy bármit is tegyek! Tudom, hogy nem vagy ilyen, nem is vártam el, hogy megtedd.
De. Az elején vártam. Nem szoktak visszautasítani, és hazudnék, ha nem ismerném el, emiatt kezdett el érdekelni. És azóta is egyre jobban érdekel. Nem tudom, meddig fog tartani ez a fellángolás, de most van. És szeretek kockáztatni, ő miért nem?
Elkapom a derekát és bringám felé húzom. Ne akadékoskodjon annyit, mert megyünk. Tetszik, hogy nem ellenkezik. Akkor mégis csak haladok. Tyúklépésben, de haladok. Időm, pedig mint a tenger...
- Más a fogalmunk a bányarémről. Vagy csak én látlak szépnek? Te, igazából csúnya vagy? Miért nem szóltál hamarabb?
Röhögöm el magam. Azt hiszem, így jön ki a felgyülemlett feszültség. Aztán, azt senki se kérdezze, miért vagyok feszült.
- Szerintem csodálatosan nézel ki. Szóval mosolyogj. Hadd higgyék, hogy nem csak kényszerből vagy velem.
Suttogom a fülébe, és bármilyen csábító is, hogy megpusziljam, visszafogom magam. Igazán büszke vagyok magamra, értékelhetne jobban ő is.
Már fent is ül, és úgy tűnik, zavarja a közelségem. És ez tetszik. Akkor mégis váltok ki belőle valamit! Oh, most elégedett vagyok. És nem fogom ráhagyni, mondhat bármit.
- Csak előbb még megengeded, hogy meghívjalak valamire. Valami hasonlóan édesre...
Vigyorodok el. Tetszik, hogy nekem dől, így indulni is könnyebb. Egyébként nem könnyű plusz 50 kilóval, de megoldom. Miután megvan a lendület, már simán gurulunk a városka felé. A Mézesfalás a célom, de lehet, hogy ő mást szeretne. Majd még kiderül, ha van, eleget teszünk a kérésének.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Vas. Nov. 25, 2012 7:08 am



Susan & James

- Nem lehetnél rossz fiú, meg tudom védeni magam. Tőled legalábbis.
Az utolsó mondatot már épp csak hogy odasúgom. Nem, ezt előtte meg sem kéne említenem. Semmi köze hozzá, és ha kérdezgetni kezd... hát nem tudom mit csinálok. Lehet, hogy képes lennék megint kiborulni, azt pedig mindenképp szeretném elkerülni. Fogalmam sincs, miért, de... de nem akarom elveszíteni a társaságát.
- Semmit - vigyorgok rá. A kezeit meg ácsi, le velük, mi az hogy ártatlankodik itt nekem? Azt csak nekem szabad, nehogy már. Le is húzom őket, persze csak szépen óvatosan. És igen: ezt is csak azért, hogy hozzá érhessek. Mi van velem?
- Honnan veszed, hogy kíváncsi vagyok? Nem vettem észre, hogy elaludtál volna. Vagy nem álom, csak a bolond agyad szüleménye?
Remélem csak viccelődik és nem gondolja tényleg így. Annyira nem akarom ezt, közben meg annyira akarom... Jobb lenne, ha gyorsan témát váltanék, hátha. Mégsem megy, a következő beszólásánál valami belém vág, azonnal kitörök, és nem is a legszebben. Viszont annak ellenére, hogy eddig milyen nyugodt volt, most nem maradok egyedül a feszültségemmel. Nem tudhatod, mit tennék, ha nem is engeded, hogy bármit is tegyek! Minél többet ismétlődik a mondat a gondolataimban, annál fájdalmasabbnak hangzik. Pedig tudom, hogy nem gondolja komolyan. Ugye?
Finoman az ajkamba harapok és félrenézek. Milyen könnyű is így, nem reagálni semmire, kizárni minden zavaró tényezőt... Már amennyire ki tudom.
Azt viszont, hogy elhúzzon a bicajig, minden szó nélkül tűröm. Mi több, szót is fogadok, mikor kéri, hogy dőljek hátra. Ezek után pedig csak egy agyhúzást kell elmorognom, és már minden olyan, mintha nem is veszekedtünk volna. I'm the hero? Ah, He's the hero.
Halkan felkuncogok, majd mikor a fülembe suttog, hátranyúlva megsimogatom a mellkasát. A várva várt jutalma. Megérdemli.
- Ó, valóban? - kérdezek vissza mosolyogva.
És tényleg! Mikor odaérünk, majd' leesik az állam. Hát ez édes ötlet, de szó szerint!



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   Vas. Nov. 25, 2012 8:05 am


James & Susan


- Azt hiszem, alábecsülsz.
De nem baj, kislány. Ez is tetszik. Hajaj, még a végén ő csavarja el az én fejem! Na jó, ott még nem tartunk, de rohamléptekben közeledünk ezen pont felé, és bevallom kissé aggódom.
Hah, persze. Szépen is hangzana, ha pont engem takarna el a rózsaszín köd. Mellesleg, ennyitől még nem fogok elájulni. Ez kicsit olyan, mintha magamat győzködném, nem? Hm, ciki vagyok.
Rajtakap a védekező kezeimen, és ez is furcsa. Mi van, bekattant? Az előbbi kis varázslat elszívta az agyát? No, nem bánom, jó lesz nekem józan gondolatok nélkül is. Sőt, így csak még jobb.
Megsimogatom a kezeit, ahogy "átveszi az uralmat", majd jobb kezem végigfuttatom a karján, majd elhúzom. Nem, nem akarom, hogy többször perverz állatnak tituláljon, de ez kellett. Mellesleg, ne panaszkodjon, ő kezdte! Én csak kiélveztem a lehetőségeim a szűk keretek között.
- Hát, egy nagyon szép álom volt. Vagy a bolond agyam szüleménye... Nem ugyanaz a kettő?
Vigyorogva megvonom a vállam. Nekem végül is annyira mindegy. Ő pedig igenis kíváncsi, én pedig megmutathatnám neki, ami annyira érdekli, mégis tiltakozik. Legalább a saját érdekében engednie kéne, hogy ne rágja belülről az a sok kérdés, amikre nálam a válasz. Oh, milyen költői vagyok ma. Lehet, ezek a gondolatokat hangosan is meg kéne osztanom vele, hogy lássa, milyen jófiú a rosszfiú. Hajaj, ezek után fejtsen meg valaki, sok sikert.
Kitör, és talán egy kicsit sértetten válaszolok. nem tetszik ez a hangnem. Mikor beszéltem vele én így? Mikor adtam rá okot, hogy így válaszoljon? Ha ő már ennyitől kiakad, mások..? Jó, jó, ő nem más, ő nagyon egyedi. Igen, feltűnt. Ezért érdekel, ezért vonz, ezért nem hagyom itt. És ezért is válaszolom azt, amit. Amire nem reagál. Nos, remélem elgondolkodtatta. Miért ilyen nehéz az élet a nőkkel, istenem, miért?
Elfelejtem neki az előbbi kis kitörést, én mintha mi sem történt volna segítem a kerómhoz, aztán fel rá. A vázon biztosan kényelmesebb lenne neki - egy normális biciklin. Azt azért megnézném, ahogy valaki egy BMX vázán ülve utazik... De megoldjuk így is. A lehető legbiztonságosabban, mert nem szeretném, hogy a testi épsége veszélyeztetésével is megvádoljon.
Tetszik, hogy simogat, haladunk, bébi, jó lesz ez. Már most elégedett vagyok, és hol van még az elválás pillanata! Nos, ha rajtam múlik, még messze. Mert bármennyire is hitetlenkedik egy igazán édes helyre viszem, hogy örüljön. Minden lány szereti az édes dolgokat, nem? Én is az vagyok, ezért szeretnek engem is, mind.
Szépen "leparkolok" a kapu előtt, óvatosan lesegítem a lányt. Megint villan a felismerés, hogy a nevét sem tudom. De nem baj. Egyelőre nem is kell, izgalmasabb így.
- Szóval akkor meghívhatlak valamire?
Nézek rá igazán szépen és remélem, nem hisztizik többet, hanem jön. A bringát csak letámasztom, nem viszi el senki. Ha megpróbálnák, tutira megbánnák.
Kinyitom a Kislány előtt az ajtót, fáradjon be, válasszon asztalt, vagy ahogy gondolja. Rugalmas vagyok.

// következő mehet ide, drága //


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Folyó a fák között   



Vissza az elejére Go down
 

Folyó a fák között

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Taki no Kuni folyója
» A Nagy folyó
» Folyó Part
» Sans folyó
» Naga folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-