HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Szökőkutas park

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 100
ϟ Reagok : -22
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 24


TémanyitásTárgy: Szökőkutas park   Vas. Ápr. 29, 2012 8:50 am

***


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 269
ϟ Reagok : 14
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 23


TémanyitásTárgy: Re: Szökőkutas park   Hétf. Jún. 25, 2012 11:23 am


Ginny and Harry


Kopp, kopp, kopp...
Mintha valami monoton zaj ütné meg a fülem. Fentről jön. Talán két emelettel feljebb valaki bever egy szöget a padlóba. Kalapáccsal. Vagy követ hajigál, hátha a fejemre esik? Átfordulok a a másik oldalamra. Még gondolkodni se tudok ilyen korán reggel - a nap halványan süt be a redőnyöm alatt, vékony csíkot húzva a szőnyegen.
Kopp, kopp, kopp.
Lábdobogás. Nem az a hangos, trappolós fajta, hanem egyenletesebb, és lassabb. Másodpercek telnek el minden lépést követően. Fejemre húzom a párnám, hátha elnyomhatom a zajt, ami most alulról jön; anya úgy tűnik reggelit készít, még hozzá azzal a szándékkal hogy ezalatt az egész házat felveri. Majd meglátjuk, és a takaró is a fejemre kerül. És most alszok.

- Ginevra Weasley! Hányszor megmondtam, hogy ne lustálkodj, ha szükség van rád! - ne, ne, ne kérlek ne menj el! Süvíts vissza, és vigyél el engem ebből az őrültek házából akár ki is vagy. Ha csak egy álom akkor is; a tudatlanság gyönyöréért könyörgök neked. Bármit megadok ha nem kell többet elhagynom pihe puha ágyikóm, és anyám zsörtölődése is elhall végre. Ne, ne engedd be! Ha átlépi a küszöböm megszűnik a varázs; hangja ostorként csap majd le rám, és veszi el a szombat reggelek igazi értelmét. A semmittevés érzése, ami most a lelkemen ül. A magány, ami most inkább jó érzéssel tölt el, hiszen ezzel együtt nyugalom is jár. Hagy jussak vissza abba a világba ahol mindent megtehet...Kérlek.
- Kislányom nem hallasz? Nyakadra süt a nap! Ki az ágyból de rögtön! - mikor újra elvesznék, egyszerűen visszarángat a hang, mire morgolódva átfordulok a másik oldalamra és szembenézek a tapétám barackrózsaszín színével. Arcomat éles fény üti meg, ám a szemem nem szokott míg hozzá így próbálok minél jobban árnyékba veszni. Nem akarok felkelni. Nem, nem és nem!
De inkább kihagynám a vizes vödröt...
Így kelletlenül bár de lassan a papucsomba dugom a lábam, és a köntösömért nyúlok. Az izmaim kissé merevek, így minden lépés kész teljesítmény míg végre a fürdőbe érek. A tükörből egy kómás, elaludt hajú lány köszön vissza, kit reggelente minden bosszúsan fogadok. Nem kis munka ám, ebből normális kinézetet csinálni, főleg ha szíved választottjával állsz egy házba; ez még rádob a készülődésre egy fél órát, hiszen mindent részletesebben intézel. Szinte hallom Hermione hangját a fülemben, ahogy azt mondja; Minek ide cicoma? Úgy is csak magadért szeret... Talán, de valahogy mindig is az a lány voltam aki meg akar felelni az embereknek. Még mikor Deannel jártam - mily rég volt is az - akkor is én értem le utoljára a nagyteremben, és mindig rám vártak a legtöbbet a hálótársnőim ha a fürdőt használjuk. De már megszokták. Vagyis ők igen, de a családom más tészta. Türelmetlen egy népség, az fix.
Miután sikerül emberi külsőt öltenem magamra a visszamegyek a szobámba és rögtön a szekrényhez lépek. Mi tagadás nem bővelkedek szép ruhákban, de nekem a kényelmes otthoni is megteszi. A szélén, egy két fogason viszont a különleges alkalomra tervezett ruháim lógnak. Lassan el kéne döntenem melyiket viszem magammal a Roxfortba. De kitudja mit tartogat számunkra az utolsó év - egy bálra biztos számíthatunk. Tehát nem ártana lenézni az Abszol Út-ra, hogy ne keljen megint Muriel néniként ezer éves göncét hordanom. Még a gyomrom is felfordul tő...
Hé! fordulok körbe ám baglyot sehol se látok. Ki volt a szobámba? Anyám kívül nem hallottam mást, aki itt járt volna; hacsak persze nem akkor merészelt belépni ide mikor aludtam.
Kíváncsiságom legyőz minden előítéletet. Gyors léptekkel az éjjeli szekrényemhez nyúlok, ujjaim sebesen hajtják szét a pergamenre, szívem pedig nagyot dobban mikor meglátom az ismerős kézírást. Még a levél végére se értem, de már madarat lehetne fogatni velem. A mosolyom az arcomra ragadt;
- Hermione, gyere gyorsan! Segítened kell!


Na jó. Szóval egyenesen, majd még előre, majd forduljak jobbra és el se téveszthetem a parkot. Hacsak nem szúrja ki a szemem az óriási szökőkút ami a közepén van. Barátnőm pontosan elmagyarázott mindent, hogy merre menjek még térképet is akart rajzolni de mivel van annyi józan eszem, hogy megjegyezzek három igen egyszerű utasítást, a memóriámra hagyatkoztam.
Minden egyes lépésemet a lábamon lévő halálcsapda okozta; nem igazán szeretem a magassarkúkat, de ebbe kivételesen szerettem bele. Még két éve könyörögtem el, az épp akkor ballagó griffendéles lánytól akivel jó viszont ápoltam. Mugli származású volt, neki az ilyen kiegészítők mindennapiak voltak, de néha csak ámultam bámultam mi minden érdekes szerkentyűt mutogatott nekem. Még elsős koromban imádtam nézni ahogy zenélődobozzal játszik; mosolyogva gondolok rá, hiszen a kis éneklő szerkezet most az én polcomat díszíti.
Kezemben szorongatom a levelet, és lassan kiveszem a park körvonalat. Néhol gyerekek futkosnak, szüleik csitítgatása ellenére, vagy szerelmes párok bújnak össze meghittek az egyik padon. Tekintettem elidőzik egy idős hölgyön aki a kilövő vízsugarat figyeli a szökőkút mellett ülve. Arca békéről árulkodik, de ráncaiban látszik az idő terhe. Mintha valaki kezét szorongatná, noha senki nem ül mellette. Összeszorul a szívem - valószínűleg nem rég veszhette el a férjét. Egyedül maradt, még se érzem összetörtnek. Csak vár. Vár, hogy mikor találkozhatnak megint. Ilyenkor annyira tisztelem azokat, akik értik mit is jelent a hűség.
Az alsó ajkamba harapok, és idegesen birizgálom a nyakláncom, miközben egyre csak telik az idő. Merre van? Talán késik. De még is mennyit?
Talán el se jön.
Maradjál már Ginny! Miért ne jönne? Hiszen szeret.
Remélem.



Charlene Soraia - Wherever You Will Go; hosszú, ez most tényleg nagyon hosszú; EZT viselem; sok szerettel

__________________________________


i just wanted
to be

happy with you
after all.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Szökőkutas park   Kedd Jún. 26, 2012 1:17 am

I love her. Why? Because she's gorgeous powerful and magical...



Mióta ott hagytam Ginny szobájába a levelet, s sikeresen találtam olyan ruhát, amiben nem nézek ki valami homlesnek, azóta Londonba mászkálok. Nem akartam ott lenni, mikor megtalálja az üzenetet, feltartani a lányos készülődést, s zavartan topogni, míg el nem készül. Inkább jegyet vettem magamnak, s végigjártam Londont. Rég volt már ilyen nyugodt, s kellemes napom, már leszámítva a zakatoló szívverésemtől, mely mindig csak egyre hevesebben kezdett el lüktetni bordáim között, mikor egy szerelmesen andalgó párocskát láttam. Kicsit meg voltam rémülve. Elég rég volt már, hogy Ginnyvel kettesbe lehettünk, ilyen távol a testvérek és szülők figyelő szeme elől.
Vajon lesz miről beszélnünk? nem fogyunk ki a szóból? Ugyan volt bennem egy kis félelem, mégis, valahogy a zsigereimben tudtam, hogy semmi baj nem lesz.
Már lassan ütött az óra, én pedig komótosan elindultam a park felé, szép lassan, próbálván lenyugtatni háborgó idegeimet. Lehet, hogy le kellett volna tolnom egy felest, de milyen dolog lenne már az első, igazi randevúnkra pálinka szagúan menni? Pedig biztos segített volna sápadt arcszínemen is, legalább valamivel életbelibb lennék.
Mikor már majdnem elértem a szökőkutat, megpillantottam, szívem pedig nagyot dobbant. Narancssárga ruhájában rögtön kitűnt a hétköznapi emberek közül, ha már amúgy sem tűnt volna ki eléggé égővörös üstökével. Bár csak hátulról láttam, így is gyönyörű volt, a legszebb, akivel valaha találkoztam. Óráknak tűnő percekig bámultam őt, majd mikor már láttam, hogy az ő testtartása is egyre feszültebbé és idegesebbé válik, úgy döntöttem, ideje indulni, ha nem akarom, hogy Ginny is idegösszeomlást kapjon.
Lassú léptekkel közeledtem felé, majd mikor elértem őt, kezem finoman hátára tettem. Éreztem, ahogy kissé megrezzen érintésemtől, majd végül elé álltam. Halványan elmosolyodva, még mindig kissé zavartam néztem rá.
- Gyönyörű vagy... - szólaltam meg végre, a meleg barna szemekbe nézve.
Majd, némi hezitálás után, átkaroltam derekát, s lágyan, ám de annál hosszabban csókoltam szájon. Első mozdulataim elég esetlennek tűntek, ám mikor megéreztem a puha, forró ajkakat, rögtön rutinosabbá váltak érintéseim, hiszen nem először csókolóztam vele. És remélhetőleg nem is utoljára.
Mikor szája enyhén elnyílt érintésemtől, végre úgy igazán megcsókolhattam, talán úgy, ahogy még soha. Kezemmel közben kissé talán félénken, de végigsimítottam vörös, selymes tincsein. Nem érdekelt, hogy ki lát, ki figyel minket, az sem érdekelt volna, ha holnap a Próféta címlapján látom magunkat. élveztem a pillanatot, teljesen elvesztem benne. Felhőtlenül boldog voltam.
Végül elszakadtam tőle, gondoltam nem állhatunk itt sötétedésig. Kissé elhúzódva pillantottam rá, majd egy halvány mosolyt küldve felé megfogtam kezét, s elindultam a parkban. kezem izzadt az izgalomtól, reméltem, hogy veszi észre, bár neki is kissé nyirkos volt tenyere.
Nem tudtam, hogy mit mondhatnék hirtelen, még mindig mámorosan a csóktól. Nem akartam megtörni a pillanatot, de nem is akartam kellemetlen helyzetbe hozni magunkat a hosszan tartó csönddel.
- Örülök, hogy sikerült eljönnöd, édesanyád kísérete nélkül. - mosolyodtam el, hisz ismertem Mrs. Weasleyt. Még most is, hogy vége a rémuralomnak, úgy félti a gyermekeit, mintha Voldemort még mindig élne. - Bár lehet, hogy bajba kerülünk, amiért szó nélkül jöttünk el. - jegyeztem meg, csak inkább úgy magamnak.
Miért is beszélgetek egy randevún az anyukájáról?



Vissza az elejére Go down
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 269
ϟ Reagok : 14
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 23


TémanyitásTárgy: Re: Szökőkutas park   Kedd Júl. 03, 2012 8:59 am


Ginny and Harry



Ideges voltam. Nem tudom miért, de ez az érzés úgy áradt szét a testemben, hogy lassan szinte megbénít. Nem szokásom izgulni a randik előtt. Ezelőtt mindig könnyű volt, csak magamra vettem valami szép, visszafogott ám különleges alkalmakra tartogatott ruhát, szépen kicsíptem magam és... És egyszerűen elengedtem magam. Nem aggódtam a tanulnivaló, vagy a kviddics, anya, esetleg Voldemort miatt, nem. Noha, az elmém kis részébe Hermione óvó szavai figyelmeztettek, hogy valamit rosszul csinálok, nem engedtem meg magamnak, hogy álmodozzak. Hogy reméljem a lelhetetlen. Nem akartam elvesztegetni az időm, mert mindig is azt hittem, az, hogy Harry Potter valaha is felfigyel rám - nem úgy mint barátra, hanem mint nőre - túl nagy álomnak bizonyult. A naiv kislány hősként tisztelte A Fiút, a Kis Túlélőt, és ez a kislány még mindig itt él bennem csupán felnőttem. Levetettem gyermeki ábrándjaim, és megláttam benne azt amiért igazán érdemes szeretni ezt a fiút. Mert önzetlen. Kedves. Bátor. Édes...
És talán itt kéne befejeznem. A saját nyálas szövegemtől is elfog a hányinger, mióta Roncit Von-vonnak keresztelték. Phúj.
Igazából azt se tudom milyen lesz ez a randi. Anno, még egy másfél éve kevés időnk volt egymásra a vizsgák miatt, és a Roxforti kirándulást is törölték mikor lett volna rá alkalmunk. Ha leszámítjuk a lopott csókokat a folyosó takarásában, vagy a ritka nyugodt estéket a kettesbe töltött időnk száma gyászosan kevés. Sőt. Tragikus.
És míg Deannél pontosan tudom mire vágyik ha randizunk, Harrynél nem. Nem volt még alkalmam kiismerni, és annyira félek, hogy ez a kapcsolat túl törékeny lenne, hogy automatikusan az ugrik be, hogy ma valamit biztos el fogok rontani. Nyakamat rá.
Aztán ott volt Micheal... a trimágus Tusai bálon ismerkedtünk meg, és a barátnőm tanácsára kezdtem el elfogadni az érdeklődését. Vannak más fiúk is Harry-n kívül. Víz hangzott a fejembe minden egyes csóknál amit az eddig pasijaimmal váltottam. De akarva-akaratlanul mindegyiküket össze is hasonlítottam a fekete hajú hercegemmel, és úgy éreztem ez nincs rendjén. ha valakit szeretek azért szeretem amilyen. Nem keresem benne a bátyám legjobb barátjának jellegzetes tulajdonságait.
Mondjuk, ha egy kis óvó hang megszólal a fejedben - ami különösen hasonlít Miss Granger hangjára - hogy nyugodj le, mert úgy is eljön, talán még egyszer megfontolod az épelméjűségedet. Néha azt hiszem megőrülök. Sőt szerintem már közel is vagy...
- Te jó Merlin! - kapok a szívemhez, mikor megérzem az érintését csupasz vállamon. Túlságosan is elkalandoztam. Azt hiszem a Fekete tó partján jártam, a tölgyfa alatt, ahogy nem egy édes csókot kaptam.
És így történik, ha az ábránd valósággá válik - ahogy megérzem a teste melegét, boldogan simulok karjaiba, és karjaimat a nyaka köré fonom. annyira rég volt már. Mintha egy másik világba történt volna, hogy így csókoltuk volna meg egymás. Egy nehezebb, és fiatalabb világban. Hiányzott. A tapintása, az ajka, ahogy biztonságba érzem magam mellette. A kétségek már nem gyötörnek. Csak jól akarom magam érezni. Semmi több.
Végül véget ért, és egy kissé zavart mosoly jelent meg az arcomon, hogy az ujjaink összefonódtak, és az alkonyat fényébe indultunk el - őszintén szólva, fogalmam sincs merre.
Pislogva pillantok rá, felidézve magamban a kérdést, mire nem tudok jó választ adni. Őszintén szerintem anya már annak örült, hogy kimozdulok otthonról. Még nem igen fogta fel, hogy nagykorú vagyok, ezzel együtt már túl nem egy kapcsolaton, de remélem egyszer majd eljut hozzá. És nem fogja Harryt seprűvel kikergetni a házból.
- Hermione falaz nekünk. - jelentem ki végül, vigyorogva. Őszintén hálás vagyok, hogy ilyen jó barátnővel áldott meg a sors, aki nem csak a készülődésben, hanem abban is segített, hogy zavartalanul teljen a ma este. Jövök neki úgy egy - ezerrel.
- Ééééés... - nyújtom meg egy kicsit a szót, majd végül megkérdezem; - merre megyünk? - pillantok kíváncsian rá, miközben azért próbálok kikövetkezni, hogy hol lehetünk. Nem vagyok törzsvendég Londonba, főleg a mugli rész idegen, de azért az alap dolgokat tudom merre vannak. A Big Ben például úgy öt utcára. Tehát a part se lehet messze.
Bár ha Harry tudja merre megyünk azt hiszem nincs okom aggódni.



Dream On; késve, de itt van ^^; EZT viselem; remélem tetszik

__________________________________


i just wanted
to be

happy with you
after all.







A hozzászólást GINEVRA WEASLEY összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 22, 2012 1:59 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Szökőkutas park   Kedd Júl. 17, 2012 11:02 pm

I love her. Why? Because she's gorgeous powerful and magical...



Hallom ijedt kiáltását, ami apró mosolyt csal arcára. Érzem, hogy megremeg, mikor hozzásimulok. Szerettem, hogy ilyen reagciókat váltok ki Ginnyből, de nem kevésbé szerettem, hogy ő ilyeneket vált ki belőle. Csak ő volt képes erre, senki más, ami igazából kissé meg is rémített. Hiszen, ki tudja, hogy ez örökké tart-e, hm? Senki. Lehet, hogy Ő fog rám unni, s keres magának egy kevésbé unalmas, sokkal izgalmasabb fiút majd. És akkor mi lesz? Mi lesz, ha tényleg csak ő volt képes erre, és senki más nem lesz? Igyekeztem elhessegetni ezeket a gondolatokat, s a jelenre koncentrálni.
Az évek során meg kellett tanulnom, hogy ne gondolkozzak a jövőmön, pont azért, mert egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy lesz jövőm, hiszen, valljuk be, elég kilátástalannak tűnt a helyzetem. De most, hogy mindennek vége van már, hogy nem kell azon aggódnom többé, mikor bukkan fel Voldemort a sötétből, végre hagyhatnám, hogy jövőbeli terveim eluralkodjanak rajtam. És mégis... Ahj, mindig is ilyen maradok, teljesen mindegy, van e még veszély a világban, vagy nincs. Sosem leszek képes normális életet élni, a múlt mindig is beárnyékolja majd a jelent. S talán a jövőt is.
Mikor kezünk összekulcsolódott melegség futott át rajtam. Még csak ebben sem hasonlítok másokhoz. Nekem ennyi is elég, hogy boldog legyek, a többi srác szexre vágyik, ettől lesznek csak boldogok. És én? Nem mondom, hogy nem, hiszen 18 éves vagyok, elérkeztem abba a korba, hogy a hormonjaim beinduljanak, de nem ezért szeretnék együtt lenni Ginnyvel. hanem azért, mert vele lehetek. Mindegy hogyan. Minek siettetni bármit is? Úgyis egyszer sor kerül rá, ugyebár mindennek eljön a maga ideje.
- Igen? Akkor jó, ő biztosan ki tud találni valamit, ha Mrs. Weasley gyanakodni kezd. Ha ő nem, akkor senki. - felelem, s tudom, igazam van. Hermione mindig, minden helyzetben tudja, hogy mikor mit kell tenni. Kivéve, ha a saját szerelmi ügyeiről van szó. Akkor teljesen el van veszve, de azt hiszem, ez így a legtermészetesebb. Hisz az ember mindig okosabb, ha nem saját magáról, hanem másokról van szó.
Elindultunk a át a parkon, s z volt a büdös nagy igazság, hogy még én sem tudtam, hogy merre menjünk. Nem is nagyon tudtam, hogy merre visz a lábam, csak mentem. Szerettem volna valami különleges élményt okozni Ginnynek, de az a helyzet, hogy nem voltam az a nagy romantikus fajta. Egy pikniket a parkba roppant giccsesnek tartottam volna, s féltem tőle, hogy Ő is annak tartaná. Így hát, ötlet hiányába, elindultam vele a Temze felé, ami ott volt tőlünk egy köpésre.
- Öhm... hogy őszinte legyek nem tudom. - vallottam be kissé szégyenkezve, kerülve a tekintetét. Igazából nem eszeltem ki konkrét menetrendet a mai napra, csak... veled akartam lenni. - feleltem, s végre ránéztem.
Mikor végre elértük a partszakaszt, megálltam a korláttal szembe, s egy ideig csak bámultam, ahogy a hullámok finoman törnek fel a sziklákhoz. Kicsit fújt a szél ugyan, de még így is szokatlanul meleg volt. Félszemmel rápillantottam Ginnyre. Itt az idő. Ideje végre tisztázni a helyzetet, hogy végre egyikünk se vergődjön kétségek között. Hiszen, valljuk be, az elmúlt időszakban egyáltalán nem jutott idő arra, hogy beszélgessünk, vagy egyáltalán kimutassuk egymásnak az érzéseinket. Én se tudtam, hogy ő hogy áll ehhez a dologhoz, hogy még mindig velem akar-e lenni. Csak azt tudtam, hogy én mit akarok.
Hátamat a korlátnak vetettem, majd kisebb terpeszbe álltam meg, s kezénél fogva közelebb húztam magamhoz.
- Nézd, Ginny én... - kezdtem bele, miközben lábfejemet bámultam. Majd, összeszedve minden férfiúi büszkeségem, s bátorságom, belenéztem a kíváncsian csillogó, barna szempárba. - Tudom, hogy nem igazán volt lehetőségünk arra, hogy megbeszéljük a köztünk lévő dolgokat. Azt sem tudom, hogy te mit szeretnél. Velem akarsz-e lenni mindezek után is, tudván, hogy egy csődtömeg vagyok tele mindenféle lelki problémával? - tudnia kellett, hogy selejtes árú vagyok, s tudnom kellett, hogy így is elfogad-e. - Minden úgy történik, ahogy te akarod. Ha szeretnél, különválhatunk. Ha mással lennél, én sosem fogok rád haragudni. - Már csak egy valami hiányzott. Kimondani azt, amit sosem mondtunk még egymásnak. Mert nem volt meg a tökéletes pillanat, vagy lehetőség rá. De most ki kellett mondanom. Ki akartam mondani. Akartam, hogy tudja... - Szeretlek. Ezen soha, semmi és senki nem fog változtatni.


Vissza az elejére Go down
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 269
ϟ Reagok : 14
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 23


TémanyitásTárgy: Re: Szökőkutas park   Csüt. Júl. 26, 2012 1:12 am


Ginny and Harry



Nem tudok nem elveszni a szemeiben. Mint egy örvény, úgy ragad magával a két smaragdként csillogó írisz, ha belenézek, egyszerűen mintha a külvilág fontossága megszűnne számomra. Boldogság árasztja el lelkemet, és mintha egy ősi érzést keltene fel bennem; soha nem éreztem még ilyet, pedig már annyiszor kapcsolódott össze a tekintetünk az évek alatt, annyi időbe telt míg pirulás nélkül képes voltam kontaktust teremteni vele. Ha tanácsot adnék a tizenegy éves énemnek… Nem is tudom. Talán arra ösztönözném, hogy legyen türelmes, próbáljon meg barátból lassan többé válni. Vagy csak éljen, mert a sors úgy is keresztezi az utad azzal akit neked teremtett az ég. Végül is, a fiatal Ginny naiv volt, neki egy nagybetűs Hősre volt szüksége, akinek a történeteit minden elalvás előtt meghallgathatta, vagy felidézhette magában, hogy igen van valaki, aki vigyázz az ő, és társai álmára. Most pedig, a már hivatalosan is felnőtt boszorkánynak, csak Harry kell. Nem a Kis Túlélő, vagy a Kiválaszott, csak, a fiú, aki nevet a viccein, ugyan olyan szenvedéllyel beszél a kviddicsről mint ő, és aki megbecsüli a szeretetét, és a törődését. Túl sokat csalódtam már, túl sokan akartak többet, és túl sokan nem értékeltél azt, amit kaptak. Pedig, én mindent megtettem, de úgy tűnik, a lényem nem akarta átadni magának másnak. Csak neki; a gyönyörű szempár büszke tulajdonosának.
Idegesen igazgatom magamon az öltözékem, a cipő kissé nyomja a lábam, de valahogy túlságosan is tetszik az összkép, hogy ezen morgolódjak. Minden lépés messzebb visz a parktól, szembe velünk az alkonyat fénye festi vörösre az eget, és kezdem úgy érezni, mintha egy romantikus mugli filmbe csöppentem volna, amit még több éve néztünk Hermionéval a mozgó dobozban. Azon a nyáron jártam először egy olyan lakásban, ahogy a tea nem forr fel magától, ahol az óra valóban az időt mutatja; lenyűgözött, hogy a varázstalan emberek mennyire találékonyak, hogy a képek tényleg csak egy pillanatot örökítenek meg, és nem egy egész jelenetet. Csak alig három nap volt, mégis mintha valami különös nem e világi utazáson vettem volna részt. Azóta néha elejtek egy-két utalást rá, hogy megismételhetnénk azt az alkalmat. Persze, csak miután sikerült visszarázódnia Mr. és Mrs. Grangernek az ausztráliai utazásból, London kissé esős időjárására.
Csak követem míg a parthoz nem érünk, hol a hullámok lustán mossák a partot, és néhány hasonló szerelmes pár elmélyülve sétálgat mellettünk. Őszintén bevallva… Ez az első olyan randim, amit nem csak szórakoztatónak érzek, hanem egyszerűen igazinak. És az utolsó szó, egyszerűen mosolyra fakasztott. Rég voltunk már kettesbe, sőt talán az utolsó pillanatunk, még a tizenhetedik születésnapján kapott ajándéka volt. Azóta, csak az emlékeimbe élő nyugodt délutánok rémlenek fel a fekete tó mellett, mikor a könyvek fölött görnyedve próbálta elvonni a figyelmem a tanulástól, persze, persze akaratlanul, teljes sikerrel. Kit érdekelnek a koboldlázadások, ha van annál sokkal, de sokkal jobb elfoglaltság is?
Nem tudtam mit kéne mondanom; mintha a szavak a torkomra forrtak volna, és minden épkézláb gondolat nyaralni ment volna fejemből. Zavarban lettem volna talán? Még az is elképzelhető. Mellé léptem, kezemet a korlátra téve, és egyszerűen tekintetemet a partra, a Big Ben hatalmas kiemelkedő alakjára, és az ég névtelen szín kavalkádján pihentettem. Talán mondanom kéne valamit, talán nekem is viszonozni, hogy milyen örömmel tölt el, hogy elszakadtunk a családom látóteréből, de egyszerűen… Fogalmam sincs, hogy fogalmazzam meg.
Elléptem a gyönyörű kilátástól, és az arcát fürkészve vártam mit fog mondani. Érzékeim nem csaltak, ahogy alig egy lépés távolságra húzott közelebb magához, már szinte égtem a vágytól, hogy megtudhassam, mi nyomja a lelkét. Utáltam, hogy néma, hogy nem tudom mivel segíthetnék neki, hogy egyszerűen az elmúlt egy évben semmit nem tudtam róla. Nem tudtam mit csinálnak a szabadba, nem tudtam élnek e még, vagy halálfalók csapdájába sétáltak e, de minden nap azzal a tudattal keltem, hogy talán ma; talán ma lesz az a pillanat mikor visszatérnek, és megszabadítanak minket a gonosztól. Minden büntetést azért viseltem el, mert tudtam, hogy vége lesz. Egyszer minden jóra fordul.
Viszont amit mond, egyszerűen meglep. Összeszalad a szemöldököm, mert nem értem miről beszél. Mi nem lehet egyértelműbb annál, hogy itt vagy, itt állok előtte?
Vallomására, viszont egyszerűen olyan örömteli érzés kerít hatalmába, amit nagyon rég éreztem. Mert a bizonyíték, a szó, ami azt jelenti, hogy még mindig fontos vagyok neki, egyszerűen felbecsülhetetlen érzékű. Annyian fejezték ki már szavakban, hogy mennyire fontos vagyok nekik. Még is a családomon kívül, csak páran vannak kiknek elhittem is, viszont barátokon kívül, még soha senkinek nem hittem el ennyire, mint neki. Akár ezer Micheal, vagy Dean elém állhatna, gyémántgyűrűkkel, drága talárokkal, egyszerű jelentés nélküli „Szeretlek”-el, nem érnének semmit, ehhez a pillanathoz képest.
- Harry… - ejtem ki lágyan a nevét, kezemmel végigsimítva arca vonalán. – Miért akarnék mással lenni? Miért akarnék különválni attól, akit kislánykorom óta várok, hogy egyszer észrevegyen? Miért engedném el most, mikor ennyire közel áll a szívemhez? – mosolyodok el, majd közelebb hajolok hozzá, ajkam már majd nem súrolja az övét, de még mielőtt összeérnének, halkan ám jól érthetően ennyit suttogok; - Én is szeretlek.
Annyi csókot kaptam tőle, de úgy érzem, egyikkel se tudom viszonozni, az érzést, amit kelt bennem ahányszor csak teljesen megszűnik számomra a külvilág. Kezemet átkulcsolom a nyaka körül, és felrémlik előttem a perc, mikor a klubhelyiségbe berontva, először éltem át a csókját. Nem érdekelt ki nézz, ki van elfoglalva a győzelemmel, sem pedig, hogy Ron talán sokkot él át, hogy a legjobb barátja és a húga egymásra talált; egyszerűen csak szerettem volna, ha az a pillanat örökké tart. Pont, mint a mostani.
Ám, egy idő után – hol marad az időérzéked Ginevra? , rémlik fel bennem anyám hangja – eltolom magamtól
- Gyere. – ragadom meg a kezét, hogy az egyik ismert utca felé húzzam. Nem is tudom mikor jutott eszembe az a hely, de csak pár kép rémlett fel; apa először vitt el a munkahelyére, és útközben büszkén mutatta azt a helyet ahova először vitte anyát vacsorázni, az iskolán kívül. Csak, hogy apához hű legyen, nem egy varázslókkal teli zsúfolt helyre ültek be, hanem egy mugli étteremben, ahol csak ámult-bámult, teljesen hülyét csinálva magából, de anya szívét egy életre elnyerve. Mindig megmosolyogtat a kép, ahogy elhaladunk az amúgy igen eldugott hely előtt, engem pedig nem is a történet, hanem az abroszok piros-fehér kockái, és a vendégek különös divatja köt le. Mindig is vissza akartam egyszer menni, és most még arra is emlékszek, merre kell menni. Vagyis. Azt hiszem.
- Talán vacsorázhatnánk… - vetem fel az ötletet, épp befordulva az egyik sarkon, mikor a szemem elé tárul a látvány, ami még mindig ugyan olyan lehengerlő, mint tíz éve. Kint asztalok állnak megterítve, ám a zajból ítélve többen bent foglalnak helyet. Az ajtó felett hatalmas villogó, cifra betűkkel az étterem nevére esik a figyelmem; MAISON BERTAUX.
- Vagy van valami más ötleted? - pillantok rá, türelmesen várva, akkor mi is lesz a ma esti programunk. Egyet tudok csak biztosan; hogy ez az nap életem egyik legjobb napja, már most.


× szavak: 1.095 szó.
× viselet: randiruha-aminek-tetszik-az-összképe
× megjegyzés: öhm... leld benne örömöd ( :

__________________________________


i just wanted
to be

happy with you
after all.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Szökőkutas park   Csüt. Aug. 02, 2012 11:40 am

I love her. Why? Because she's gorgeous powerful and magical...



Válaszát várva csak egy dolog járt a fejembe: Miért én? Azt tudtam, hogy kislánykorában rajongott értem, magáért a Hősért, aki túlélte a halálos átkot. Azt is tudtam, hogy az évek során ez a rajongása átváltozott valami egészen más, természetesebb, őszintébb érzéssé. De azt nem tudtam, hogy miért. Mert azzal is tisztába voltam, hogy nem a külső miatt érdeklem, hisz semmi különleges nincs rajtam. Nálam sokkal jobbat kaphatna Ginny. Hiszen okos, vicces, gyönyörű, igazi kincs az emberiség számára. Olyan valaki, aki nem kérdezi meg, miért mész el, nem sír, nem könyörög, hogy maradj. Csupán egy apró mosollyal beletörődik a dologba, és annyit mond: vigyázz magadra, kedves. Egy olyan lány, aki felbőszül, de dühében sem bánt meg; akiben annyira szeretet, és önzetlenség van, mint senki másban. Aki a legfájóbb percekben képes vigaszt nyújtani, s mosolyt csalni az arcodra. S ha sírsz, nem faggat, nem kérdezi mi bánt, miért sírsz, mid fáj. Nem kellenek neki szavak ahhoz, hogy megvigasztaljon, egyszerűen csak megérint, s csendesen simogatja a lelkedet. Olyan lány, akihez hasonlót nem találni. Olyan természetellenes, s mégis a legtermészetesebb, legemberibb lény a földön. És hogy miért kell neki egy olyan elfuserált, önértékelési gondokkal küzdő, sérült áru, mint amilyen én vagyok? Ez az, amit nem értek.
Mikor kedves szelídséggel mondta ki a nevet, szívem nagyot dobbant, majd érintése alatt lehunytam szemem hagyva, hogy puha tenyerét végig simítsa arcomon. Ám mikor megszólalt, újra kinyitottam szemem, s ránéztem, meleg tekintetébe fúrva sajátomat. Szavaira elmosolyodtam, majd mikor közelebb lépett a levegő is bennakadt. Halk sóhaj hagyta el számat utolsó három szavára. Én is szeretlek. Ilyen egyszerű. Három szó, ami képes olyan magaslatokba repíteni az embert, amilyenekről még csak álmodni sem mert.
Ajkaink összeértek, s mikor karját nyakam köré fonta, felemeltem én is sajátomat, majd vállára tettem, és finoman végigsimítottam rajta egészen csuklójáig. Mikor először csókolóztam, azt hittem, hogy az a tökéletes csók. Mikor Choval zavart, ideges csókot váltottunk, azt képzeltem, ilyennek kell lennie. Aztán mikor Ginnyvel találkozott a tekintetünk az után a bizonyos meccs után, s először ért össze a szánk, tudtam, hogy akkor tévedtem. Ilyennek kell lennie. Semmi zavartság, semmi félsz, vagy ijedtség. Csupán te és őt. A világ megszűnik, semmi más nem létezik rajtunk kívül. Pontosan ezt éreztem most is. Ezt éreztem minden kettesben töltött percben.
- Köszönöm. – suttogtam, mikor elváltunk egymástól, s szemébe néztem. – Nem tudod, milyen sokat jelentesz nekem, Ginny. Hogy mindent jelentesz. – suttogtam halkan.
Majd, hosszú percekkel később már csak arra eszmélek fel, hogy kézen fogva sétálunk végig a város utcáin. Olyan természetes érzésnek tűnt, pedig egyáltalán nem voltam hozzászokva, hogy valaki fogja a kezem, s nem csak ebben az értelemben, ahogy Ginny tette. Úgy egyáltalán. Már kiskorom óta tudtam, hisz megtanultam, hogy a szeretet, a kedvesség, az ilyen meghitt gesztusok olyan luxust jelentenek számomra, amit nem engedhetek meg magamnak. Hogy is tehettem volna, egy olyan családban felnőve, mint amilyen az enyém volt?
Rápillantottam, mikor megszólalt, majd a nagy villogó táblára, ami előttünk állt, rajta az étterem nevével. Körbepillantottam. Nem tűnt túl zsúfolt helynek, bár bent egészen sokan foglaltak helyet, a terasz része szinte teljesen üres volt, csak egy két párocska telepedett le ott. Ginny csillogó szemébe nézve állapítottam meg, hogy nem tud olyat kérni tőlem, amit ne tennék meg. Így hát bólintottam, majd beléptünk az étterembe.
Rögtön előttem termett a pincér, én pedig szóltam neki, hogy kint foglalunk helyet, majd kiszolgálva magamat elvettem két étlapot a pultról, s Ginnyt magam után húzva leültem az egyik szabad asztalhoz. Az az igazság, hogy mindig kellemetlenül éreztem magamat olyan helyeken, ahol engem szolgálnak ki. Nyilván ez is a gyatra családi hátterem és múltbéli hiányosságaim miatt lehetett így. Mégis, ha ez Ginnyt boldoggá teszi, egy vacsora egy meghitt mugli étteremben, akkor legyen.
Kinyitottam az étlapot, majd alaposan megvizsgálva először csak kikértem magunknak két pohár üdítőt, s a választást későbbre hagytam. Hisz, időnk annyi volt, mint a tenger, Mrs. Weasley haragjával pedig igazán szembeszállhatunk holnap is. Már amúgy is mindegy, mikor késő este hazatérünk az Odúba, úgy is megkapjuk a magunkét, amiért szó nélkül léptünk le. Majd csak túléljük valahogy, legfeljebb pajzsként használom Csámpást, érte úgysem nagy kár.
- Jártál már itt? – kérdeztem tőle, miközben belekortyoltam az üdítőbe, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem véletlenszerűen találta meg a helyet. – Valakivel? – kérdeztem meg egy kicsit kevesebb magabiztossággal.
Mert még a gondolat is fájt, hogy bárki mással volt előttem.



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Szökőkutas park   



Vissza az elejére Go down
 

Szökőkutas park

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Hullócsillag Park
» Central Park, Manhattan
» -= Park =-
» Smaragd Park
» Flushing Meadows–Corona Park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-