Gyakorló terem

...tudj meg többet...

Kezdtem kicsit, nagyon halálra unni magamat a szobámban. A könyveket sem voltak már izgalmasak, Jake is valahova elbolyongott, szóval nem tudom, hogy mihez kezdjek. Nick biztosan ki tud találni valami izgalmas kalandot, de ahhoz meg, meg kellene találnom őt, és mivel Mardekáros, így kissé nehézkes. A nagyobbak nem igazán szívlelik az „idegeneket” a házuk tájékán, bár ismerve a haveromat tuti, hogy nem ott van. Megkerestem a pálcámat, amit a nadrágzsebembe csúsztattam, majd kiléptem a szobámból, szép ráérősen lesétáltam a lépcsőn, és elhagytam a klubhelyiséget is.

~Hmm… vajon hol keressem?~ Gondoltam magamban, miközben elindultam lefelé a lépcsőn. Van egy olyan érzésem, hogy nem a suli falain belül fogom megtalálni, de néha tévedhetek. A folyosókon nem látom, így inkább kimegyek az udvarra, hogy ott keressem tovább. Körülbelül harminc perc telhetett el, de sehol sem akadtam rá. Biztosan megint azzal a lánnyal van valahol. Na mindegy.

Elindultam vissza a kastélyba, és elhatároztam, hogy gyakorolni fogok néhány nehezebb átkot, amivel megvédhetem magam a nagyobbaktól. Az első emeleten lévő gyakorlóterem tökéletesen meg is felel a célra. Mikor belépek, senki sincs bent, legalábbis élő személy nincs. Az egyik ház szelleme, ha emlékezetem nem csal, akkor a Mardekárosoké, éppen most suhant be a falon. – Kedves Szellem Úr! Nem tetszett látni véletlenül Nick-et? –kérdeztem tőle egy mosoly keretében, de nem igazán akart hozzám szólni. Csak megrázta a fejét, és már lebegett is tovább. Mogorva fráter. Mindegy is, egy bábut vettem célba, és néhány lefegyverző bűbájt lőttem felé. Néha pedig az ajtó felé lesek, hátha valaki betoppan.

...tudj meg többet...

To Scott

Cindy annyira idegesítő tud lenni néha. Azt kérte menjek el vele a Mézes falásba, mert ő bizony egyedül nem megy, a nyafogó barátnői meg egyszerűen nem kísérik el, a nagyobbak meg köszönik szépen jól elvannak egymással. Mi 'kicsik’ így érezzük magunk jól közöttük. Jó elmentem a Hugrabugos Cindyvel, mert ha jól sejtem az én nyálam ugyanúgy csöpögött az édesség után, mint az övé, persze csak képletesen. Három tasak gumicukrot vettem plusz négy tábla csokoládét. Nem tehetek róla én még csak kisfiú vagyok, szóval senki se nézzen meg miatta, ha túl sok édességet lát egyszerre a kezemben. Lehet Cindy abban reménykedett, hogy már piknikezni is fogunk ha így bevásároltunk, de nekem valamiért nem volt kedvem. Most nem. Meg osztozni sem szeretek nagyon, a szüleim mindig azt mondogatták, hogy becsüljem meg azt ami az enyém. Én ezt tökéletes módon úgy értelmezem hogyha valamire vigyázni akarok akkor azt tartsam magamnál. Na az édességgel is pont ez a helyzet. Csak akkor adok Cindynek az édességeimből ha kistestvérem születik és a szüleim megtanítják nekem milyen egy lánnyal osztozni valamin, addig szerintem ilyen magamnak való kis ördög leszek, akit csak azok szeretnek akiket kellőképpen sikerült becsapnia a szemeivel. Egy jó kifogást kellett keresnem, hogy végre egyedül legyek és megkeressem a barátaimat. De hát lehetett Cindyvel a nyakamon ilyesmiről szó? Nem, mert ő ragaszkodott ahhoz, hogy együtt játszunk vagy legalábbis csináljunk valamit. Én a csináljunk valamit mondatánál gonoszan el is vigyorodtam. A tökéletes terv már meg született a fejemben. Elbújok előle aztán keressen ameddig csak akar. Ezt így elmondani nem volt szándékom, csak fogtam magam felsóhajtottam és egy szóban elmondtam mit karok.
– Bújj el én majd megkereslek! – ő mosolyogva el is szaladt miután hátat fordítottam neki. Nekem meg ennél több nem kellett. Mintha mi sem történt volna elővettem az egyik gumicukros tasakomat és elindultam egy rövid sétára. A Hugrabugos lány kacaját szinte már a fejemben hallottam, ahogy örül annak az állítólagos bújócskának. De ki fogja megkeresni őt? Én biztos nem! Talán majd egy másik alkalomkor, amikor játszani is lesz kedvem.
Unottan felsóhajtva megálltam az első emeleti folyóson, bár hogy lett volna okom megállni és hallgatózni az nagyon jó kérdés. Hangokat hallottam a gyakorló teremben ennyi az egész vagyis egyetlen egy tulajdonostól szóló hangokat. Vigyorogva be is nyitottam az ajtón és láss csodát na ki volt ott… na ki? Hát persze, hogy Scott. Egy értelmes velem egy évfolyamba járó Hollóhátas fiú. Bevallom kezdetben nem gondoltam volna, hogy egyszerre ennyire fogok vigyorogni ha meglátom őt. Az első csoportos órák egészen addig voltam szörnyűek míg jobban meg nem ismertük a másikat.
– Hejhó! Hát te? Hogy kerülsz ide?

...tudj meg többet...

Mivel feladtam, hogy megkeresem Nicket, és a tudat, hogy a gonosz szellemuraság sem fogja nekem előkeríteni, így inkább a gyakorlást választottam a felesleges időm eltöltésére. A lefegyverző bűbáj már egészen jól megy, végre nem hibázom el, és lövőm telibe a falat a gyakorló bábú helyett. Gondolkodnom kell, hogy melyik varázslatot is gyakoroljam még, mi az ami nem nagyon megy. Igaz, könnyebb lenne inkább azt megszámolni, amelyik tökéletesen megy, abból sajnálatosan szűkebb a repertoárom. Egy rövid ismeret felmérés alapján eldöntöttem, hogy a sóbálvány átkot fogom gyakorolni. Kitudja, mikor botlok bele a nem tetszését kinyilvánító Mardekárosba!? Jobb, ha fel vagyok készülve az ilyenekre is.

Tettem két lépést előre, a pálcámat újfent a gyakorlóbábúra szegeztem, és elmormolta a varázsigét. A kellő hatást értem el, bár a bábú nem látszik annyira, hogy meg lenne dermedve, mert alapból nem is mozog. Bár vannak olyan bábuk, amelyikek a gyakorlás érdekében még mozognak is, de az a csuda tudja, hogy hol lapulnak. Kénytelen vagyok beérni a mozdulatlan farakással. – Rombolni kellene… –gondolkodok hangosan, miközben a taroló átok szavain agyalok. Mikor rájöttem, kicsit gonoszul elvigyorodom, és egy határozott mozdulattal zúzom szét a bábut. Kár, hogy ezt emberen nem lehet alkalmazni. Szívesen ki próbálnám, de azt nem szeretném, ha n kapnám vissza.

– Reparo! –szegezem a pálcámat, az összetört gyakorlóbábúra, és se perc alatt meg is javítom. A varázslat után hallom, hogy nyílik az ajtó, és mikor belép rajta az illető, elvigyorodom. Elsőben még nem gondoltam volna, hogy így fogok örülni a fejének, és meg kell hagyni, Mardekáros létére tökre normális. Mondjuk, látszik, hogy miért is került oda, de engem ez már hidegen hagy. A fő, hogy az örökös csoportmunka miatt egészen jól összebarátkoztunk, és van kivel lógnom, ha a tesóm nincs is jelen.

– Hali! Hát úgy, hogy téged kerestelek, de nem találtalak se a suliban, se az udvaron. –válaszoltam vigyorogva a kérdésére, miközben közelebb sétálok hozzá, hogy lepacsizzak vele. – És te? Hol hagytam ki a keresést?

...tudj meg többet...

To Scott

Nem akartam Cindyvel lenni, most hogy édesség van nálam biztosan nem. Így most sokkal gonoszabb vagyok vele, eldugom azt ami az enyém és nem adok belőle neki. De csak neki. Más talán… talán még szóba jöhet. A Hugrabugos velem egyidős lányok annyira nyavalygósak, a varázsló fia alig érti mit akarnak neki mondani. Az a különleges viselkedési módjuk amivel még Cindy is rendelkezik az kikészít. Persze ő ezt nem tudja, azonban azt igen, hogy mennyire szeretek néha vele elbeszélgetni. Nem szeretem! Vagyis még nem tudok róla, anya és apa meg sosem magyarázta el nekem milyen a szerelem vagy akár a szeretet ha úgy vesszük. Mindig megvoltak a rossz előítéleteim másokról ez most szintén így van, nehezen kötök barátságot de aki véletlenül a barátom lett azt biztos, hogy sosem engedném el magam mellől. Már csak a jó hangulat és társaság miatt sem. Utálnám magam, ha egy barátom se lenne én valóban az a magamnak való kisfiú lennék aki valóban vagyok. Az tény, hogy Jennyn keresztül sikerült megismernem néhány nagyobb diákot is, de ez nem oszt semmit. Ők is csak annak néznek ami vagyok, egy édes ennivaló kis Mardekárosnak, akit össze vissza lehet babusgatni.
Hogy szeretem-e az ilyesmit? Nem, persze, hogy nem de sokszor jól jön és annál jobb nincs amikor befolyásolhatok valakit a két szép szemem segítségével. Senki sem veszi észre, hogy éppenséggel pont olyat tesz ami nem neki, hanem nekem kedvező. A 'különleges’ gyermeki adósságokhoz meg nem kell az Imperio mert elég a külsőd. Ez meg kevesebb pálca lengetéssel és varázsige mormolással jár. A saját helyzetemet könnyebbítem meg azzal, hogy ilyen… hű de aranyos vagyok a nagyok szemében. A szabad kezemmel sikeresen lepacsiztam Scottal, bár kuncogni kezdtem azon amit mondott. Szóval engem keresett és úgy került ide? Különös. Ha nem talált meg a suliba és az udvaron az gáz, nagyon is mert általában vagy odakint szaladgálok vagy idebent. Most azonban egyik sem, egyszerűen elmentem édességet vásárolni Cindyvel és kész. Ha meg én vele vagyok akkor azt garantálom, hogy senki sem talál meg. Egyszerűen azért mert nem mindig szeretek lányokkal… főleg vele mutatkozni kettesben, az emberek ilyenkor annyira félre tudják érteni az egész helyzetet. A pletykákat meg eleve utálom, rémálmaimból is csak azok az ostobaságok ébresztenének fel amint a nagyok azt súgják egymás fülébe, hogy ,, Nézd még csak gyerekek és máris szeretik egymást!”. Szerintem aki ismer az tudja nagyon jól, hogy jobban rajongok a Hollóhátasokért, mint a Hugrabugosokért. De ez azt hiszem nyílt titok, csak Cindynek nem tűnt még fel, hogy mennyivel több Hollóhátas barátom van, mint Hugrabugos vagy Mardekáros. Griffendél? Hát nem is tudom, örülök annak, hogy elviselnek és én is elviselem őket.
Scott azonban azt hiszem olyan más… a testvére is, de ő még inkább. Valamiért vele sokkal jobban szót tudok váltani, mint a tükörképével és ő sokkal többször lóg velem, mint Jake. Jaket nem lehet annyira magam után ráncigálni ha kell, sőt teljesen eltér Scott viselkedésétől az övé.
– A Mézesfalásban voltam Cindyvel. Elvileg bújócskázunk, ő bújt el és nekem kéne megkeresnem. De ki keresi őt ennyi édességgel a zsebében? – előhúztam a zsebemből a gumicukros tasakokat és a csokoládékatt.
– Melyikből kérsz?

...tudj meg többet...

To Nick

Szóval megint Cindyvel volt, ráadásul lent Roxmortsban, engem meg nem hívott. Az elgondolkodtat, hogy miért is nem tette meg. Talán azért, mert nem akarta, hogy zavarjak, miközben együtt van azzal a lánnyal. Egyébként feltűnt, hogy mostanában túl sokat lógnak együtt, és olyan jól elvannak. Legalábbis én ezt veszem észre rajtuk, az, hogy pontosan milyen is a kapcsolatuk, azt nem tudom. Mondjuk, azt mindenki tudja, hogy Nick a Hollósokat jobban kedveli, mint bármelyik másik házból valakit. Ezért sem értem azt, hogy miért is civakodtunk mi annyit, még elsőben. Ja, hát igen, mert attól, hogy a Hollósokat kedveli, soha nem értettünk egyet, főleg akkor nem, mikor okoskodtam. De hát, ha egyszer úgy kellett csinálni, akkor csak nem fogom hagyni magamat. Aztán, mikor hagytam, hogy beleszóljon a dolgokba, valahogy jobban sikeredtek, mint azt vártam. Jake meg irigykedett, meg szitkozódott folyamatosan, hogy nem velem van. Mintha, most itt lenne. Biztosan szórakozik valahol Roxmortsban, engem meg fennhagyott. Szép kis ikertesó.

– Hmm szóval Cindyvel voltál. Mostanában túlságosan is együtt vagytok. –közöltem vigyorogva, de ez engem cseppet sem zavar. Ha jól érzi magát vele, akkor minek kukacoskodjak, és válasszam szét őket. Jó, hát egyedül leszek, meg minden, de inkább én unatkozzak, mint, hogy elszúrjam a legjobb haverom szórakozását. Úgy is mindig össze vagyunk nőve, és ha azt nézzük, akkor sokkal több idő töltök el vele, mint a saját tesómmal.

– Szerinted mit fog szólni, hogy nem találtad meg? –gondolkodó fejet vágok, aztán eszembe jut még valami, amivel talán kihúzhatja magát, és megkímélem magam attól, hogy azt mondja „nem érdekli”. – De legalább mondhatod, hogy ügyes volt, mert nem akadtál a nyomára. –tártam szét a kezeimet vigyorogva, és tiszta tudálékosan. El kellene szorítanom az okoskodó énemet, most nem kell az ide. Elég lesz majd az unalmas órákon, ha előjön az eszem, és mindig a magasba reppen a kezem.

– Köszi, azt hiszem a csoki mellett döntök. –közben elvettem az egyiket és a zsebembe csúsztattam. Most nem eszem belőle, de azért megragadom az alkalmat, hogy elveszem, főleg, hogy ilyen nagylelkűen megkínált. – Ha már itt vagyunk, mit szólnál egy párbajhoz, vagy valami? –vetem fel az első ötletet, ami az eszembe jut. Nagy kárt úgy sem tudunk egymásban tenni, legalábbis én nem ismerek olyas fajta átkokat, amikkel nagyobb fájdalmat tudnék okozni Nicknek. Meg így aztán nem fogunk unatkozni, és el is meg majd az idő.

...tudj meg többet...

To Scott

Én sosem akartam szeretni és tudni milyen ha Amortentia nélkül szeretünk bele valakibe. Ha Cindy valaha azt szeretné, hogy szeressem akkor biztosan erre a bájitalra lesz szüksége, de mivel mi csak távolból figyelhetjük ezt a bódító löttyöt, még ő sem tudja elkészíteni, nemhogy én. Az első akin kipróbálnám ezt a bájitalt szerintem Scott ikertestvére lenne, mondjuk gonoszkodnék egy kicsit és megszabadítanám magam Cindytől. Ilyenkor azonban úgy érzem mindig összeszorul a szívem attól amit kitervelek éppen. Biztos, hogy én ezt akarom? Tudom a választ, csak még önmagamnak is képtelen vagyok bevallani. Atya ég! Ha ilyen fiatalon hazudok önmagamnak és egoista leszek akkor mi lesz velem ha megnövők? Nem akarok Draco Malfoy utódja lenni, az totál gáz lenne részemről, mert hááát minek utánozni valakit ha önmagam lehetek? Na jó bevallom jól látszik milyen az ha valaki Mardekáros és azok is veszik körül a nap minimum 9 órájában. Eddig senki sem mondta még meg, hogy kivel barátkozzam és kivel ne. Így szabad az út a házak között. Elvégre engem valamiért hidegen hagy a barátságban az, hogy ki melyik házba tartozik a lényeg az illető személyiségén van. Legalábbis nekem az számít, nem pedig a hovatartozása. Persze részben válogatós vagyok, mert azért mégis csak a Hollóhátasok azok akikkel valamiért köszönöm szépen jól megvagyok. Nem az egésszel, mert a túlzott okoskodásukat… na azt én sem bírom, de gondolom ők sem szeretik a folytonos gonoszkodni akarásomat. Tehetek-e arról, hogy jobb szeretek csínyeket elkövetni mint mondjuk bármi mást? Nem, ilyen vagyok és kész. A szüleim szintén így neveltek, szóval ez most már nem fog egyhamar megváltozni bennem. Ahogy a folytonos tagadjunk le mindent amit lehet szokásom is.
– Nem én tehetek róla. Ő nyafog, hogy én vagyok a legjobb barátja és a lány barátnői akikkel lennie kéne nem mennek vele sehová. Most is Cindy hívott, hogy menjek el vele, nem pedig én mentem oda hozzá. – felsóhajtottam, majd elmélázva elgondolkodtam azon vajon én mennyit jelentek neki…mármint Cindynek és miért akarja, hogy mindenhol ott legyek.
– Szerinted szerelmes? – a kérdésemen még én is hüledeztem, szóval nem lepett volna meg, ha Scott szemei ugyanolyan meglepettek lesznek a kérdésemtől mint az enyémek.
– Nem… – nem érdekel lett volna a mondat teljes egészben, de Scott megelőzött és máris mondott valami felhasználható dolgot. Végül is ez jó, hadd higgye azt mennyire rossz vagyok keresésben.
– Reméljük elfelejti, hogy keresnem kéne őt, de ha rákérdez akkor mindenképpen ezt mondom majd neki.
Szerintem most legelőször nem sajnáltam az édességemet odaadni másnak vagy éppenséggel megosztani valakivel. Volt belőle bőven, ha meg egyszerre túl sok édességet eszek megfájdulhat a hasam és felkerülök a gyengélkedőbe. Amit természetesen nem akarok, mert Cindy lenne az első aki meglátogatna én meg azonnal elküldeném magamtól a büszkeségem miatt. Szóval inkább megkímélem magam az esetleges káromkodás és hasfájás elől.
– Párbajhoz? – vonom fel a szemöldökömet Scott kérdésére. – A barátom vagy, azokkal meg nem… De ha nagyon akarod akkor benne vagyok. Előre szólok ha valami bajod lesz az nem az én hibám vagy fordítva. – az estleges hibáim miatt figyelmeztettem Scottot, elvégre a mai nap még nem szeretném megölni vagy valami ilyesmi.

...tudj meg többet...

To Nick

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha egy Mardekáros diákot tudhatok a legjobb barátomnak. Annyi rossz pletykát hallani arról a házról, és az odajáró diákokról, én mégis közülük találtam meg azt az egy személyt, akivel elhülyülhetek. Meg az sem érdekel már, hogy Jake, vagy a többi háztársam mit gondol erről. Bezzeg, mikor egyedül vagyok, akkor nem foglalkoznak velem, nem keresik a társaságom, de mikor Nickkel lógok, akkor rögtön beszélgetni akarnak. El is felejthetik, olyankor mindig a haverommal maradtam. Tartom magam ahhoz, hogy ha el akarnak hívni valahova, akkor vagy jön Nick is, vagy én sem megyek. Általában a második lehetőség következik be, de én sosem bánkódtam miatta. Jakekel tizenhárom éve vagyok összezárva, néha túlságosan is sok belőle, így aztán természetes, hogy más társaságág keresem, ez esetben Nickét.
Persze van olyan alkalom, mikor őt sem találom sehol, mint például a mostani. Az a Hugrabugos lány, Cindy, folyton a nyakán lóg, és én sem értem, hogy miért. Nick szavai kicsit meglepnek, és az arcomra is kiül a meglepettség, miszerint a lány, őt tartja a legjobb barátjának. Ki kell, hogy ábrándítsam, az a szerep már be van töltve, és méghozzá én töltöm be. Nick a legjobb barátom, és szerintem ezt Cindy is nagyon jól tudja, csak képtelen lenne feldolgozni!? Lehet, el kellene vele beszélgetnem.
– Ennyire fura lenne az a lány, hogy még a saját barátnői sem mennek vele sehova? Amúgy meg meglep, hogy te meg nem mondasz neki nemet, ha elhív valahova. –gonoszul hangzik, de tényleg furcsa, hogyha Nick ennyire nem keresi a társaságát, akkor miért nem mondja, hogy nem megy el vele!? Még szerencse, hogy engem békén hagynak a nyávogós lányok, és nem akarnak folyton ide-oda cibálni, és nem kell a csacsogásukat hallgatnom.

– Ezt a kérdést, ugye nem komolyan tetted fel? –nem bírom megállni, hogy ne nevessek egy kicsit rajta, de ugyanakkor meghökkentő is a kérdése. – Miből gondol, hogy az lenne? Ha nem adtál neki bájitalt, amit nem nézek ki belőled, akkor szerintem nem az. –válaszoltam vigyorogva a kérdésére. Még én sem tudnál elkészíteni azt a bájitalt, amelyiknek a neve, most nem igazán akar beugrani. Szerintem Nick se lenne rá képes, vagy… nem tudom. Még mindig tud meglepetéseket okozni, mint az órákon. De azt azért el kell mondani, hogy az a bájital tényleg nagy odafigyelést igényel, és egy harmadéves türelme, nem éppen elegendő hozzá. Legalábbis az enyém biztosan nem, szóval én nem próbálkoznék az elkészítésével. – Mindenesetre vigyázz, ha kapsz tőle valami édességet.

– Nem is te lennél, ha nem gonoszkodhatnál valakivel. Én meg még tanácsot is adok neked. –csóválom a fejem a tettetett szomorúságot tükrözve, de látszik, hogy mellette vigyorgok. Semmi okom nem lehet panaszkodni, főleg azok után, amiken keresztül mentünk. Sokkal jobban érzem magam az ő társaságában, mint a saját ikrem mellett. Ez már Jakenek is feltűnt, de elegem van az ő árnyékában élni. Nick segítségével pedig tökéletesen kitörtem belőle, és ha úgy adódna a sors, hogy bajban lenne, még ki is húznám belőle.

Nem tudom, hogy miért ellenkezik a párbaj ellen, de aztán mosolyogva nyugtázom a szavait. – Az ellenségemet mégsem kérem meg rá, meg szerintem a gyakorlás nem árt. –vontam meg aprón a vállamat, és bólogattam helyeslően, miszerint nem fogom hibáztatni, ha valami bajom esik. – Csak nem ismerhetsz olyat, amit én nem. Vagy igen? –talán titokban talált valami szuper kis rontást, amit az órákon nem tanítanak meg nekünk, vagy valamelyik idősebb háztársa taníthatott neki valamit. – Különben én sem szándékoztam kárt tenni benned. –vigyorodom el gonoszul, és vártam, hogy elkezdjük a párbajunkat.

...tudj meg többet...

To Scott

A napnál is világosabb volt, szeretek barátkozni és azokat a barátokat bajba keverni amikor lehet. De csak vigyázva, a főben járó bűnöket semmiképpen sem szeretném elkövetni. Bár szerintem az lenne a legkevesebb amit egy Mardekáros megtehet, vagy tévedek és ennél nagyobb vétségek is léteznek? Na jó azokról nem igazán szeretnék tudni, lehet nem nekem valóak, sőt nem lehet, hanem biztos. Én meg azt hiszem jól vagy úgy ahogy vagyok, javulni vagy rosszabbodni semmiképpen sem szeretnék. Az egy dolog, hogy a barátaim rám sem ismernének, hogy mennyire megváltoztam éppen ezért olyan leszek mindig amilyen én vagyok és nem olyan, amilyennek elvárják, hogy legyek. Szeretek Scottal beszélgetni, de Cindyvel is hiába Hugrabugos és csak a nyakamon lóg. Szerintem ennyi azért kell, bár egyszer őszintén jobban érezném magam ha nem lennénk kettesben, mondjuk legalább egy közös barátunk jelen lenne. Bár akkor talán nem figyelne rám, beszélgetne, mondaná a magáét rólam meg szépen megfeledkezne és akkor elszökhetek.
– Ő mondta, hogy nem megy vele senki. Én meg mindig unatkozom amikor hív. A Mézesfalás most igazán jól jött, legalább kellőképpen bevásárolhattam és legközelebb ami remélem holnap lesz nem kell elmennem vásárolni. – bár ahogy magamat ismerem másnapra már semmi sem marad az édességből és vehetek megint valami harapnivalót magamnak. – Szeretek vele lenni és elhitetni vele a legjobb barátja vagyok, de ezen kívül azt hiszem ennyi. Na meg, vannak Hollóhátas barátnői akik velünk egyidősek. – olyan hangban mondtam ezt el, mintha neki fogalma sem lenne arról, hogy nekünk Hollóhátas velünk egyidős évfolyamtársaink is lennének. Pedig ő látja őket a legtöbbször, hiszen Scott szintén Hollóhátas. Bár szerintem sokkal egyszerűbb lenne őt faggatni arról ki kicsoda és milyen, de biztos, hogy nem ismeri az egészet éppen ezért lőttek ennek a kis tervemnek.
– Hát bájitalt nem, de ölelést adtam neki egyszer, kétszer. Meg puszit is amikor meghorzsolta miattam a tenyerét. Esett egy hatalmasat és sírt… szóval valamit muszáj volt tennem, hogy befogja. – azt hiszem örültem, hogy elesett és legalább történt vele valami nem megszokott dolog, már igazán zavart az a biztonság ami körülvette őt mellettem.
– Nem nézem ki belőle hogy az édességeket elrontsa valami bájitallal, de rendben. Oda fogok figyelni. – nevetgélni kezdtem amikor megemlítette, hogy nem is én lennék ha nem gonoszkodnék. Hát ez remek, szóval így vagy úgy de rám aggatják a rendbontó nevet. De nem baj, inkább leszek az, mint valamilyen angyali teremtés.
– Igaz, gyakorlat teszi a mestert… – vagy a csalás, ahhoz azonban most nincs kedvem. Kivettem a zsebemből az édességet és letettem őket az asztalra, egyszerűen csak azért, hogy tönkre ne menjenek a párbaj során. Emlékezetből megpróbáltam a kellő távolságba beállni, ahogyan mutatták, hogy egy párbajnak hogyan is kéne kinéznie. Előhúztam a pálcámat és vártam, hogy kezdjünk. Nem szóltam semmit, de aztán eszembe jutott, hogy sok varázsigét amivel normálisan párbajozni lehet nem tudok. Maximum ha megpróbálom lebegtetni Scottot, vagy a lefegyverző bűbáj, de az… ő hamarabb kimondja a varázsigét mint reméltem és lőttek a tervemnek. Na mindegy.
– Hogy tudok-e mást amit te nem tudsz? Az jó kérdést. Kiderül a párbaj során. Most lássunk neki!

...tudj meg többet...

To Nick

– Te, meg mint jó kisgyerek nem tudtál neki nemet mondani. –gúnyolódtam rajta, de nem tudtam megállni a nevetést sem. Ez is mutatja, hogy sok időt töltöttem vele, és kezdem átvenni a gúnyolódási formáit. Ijesztő, de ugyanakkor bizarr is. Legalább vissza tudok neki vágni valamivel, és nem csak eltűröm, hogyha ő tenne ilyet. – Sajnálom, de előbb nem tudtam jönni, még meg kellett írnom a bájitaltan esszémet. –húztam el a számat, mikor azt mondta, hogy unatkozott és azért ment vele. Ez pedig semmissé teszi az előbbi megjegyzésemet, de valahogy még sem tudom azt hinni, hogy azért ment vele, mert pont kapóra jött neki a társasága. – Holnap megszabadítalak tőle. Velem jössz le Roxmortsba, meghívlak egy vajsörre. –vigyorogtam el, ezzel ki is mentve őt, hogy holnap ne kelljen találkoznia –vagy legalábbis vele lemennie– Cindyvel. Nem-nem, így is túl sokat lóg az a lány Nick nyakán, még a végén nem lesz kivel piszkálnom a nagyokat.

– Hmm… majd szólok nekik, hogy tegyenek egy szívességet nekem, és hívják el magukkal valahova. Cserébe kaphatnak tőled egy puszit. –vigyorogtam gonoszul, aztán megráztam a fejemet. – Nyugi, nem kínozlak ilyennel. Majd kapnak egy csokit cserébe. –tettem hozzá gyorsan, még mielőtt kiakadna itt nekem. Bár eltudnám képzelni, azt az öt lányt, hogy milyet arcot vágnának, miután Nick adna nekik egy-egy puszit. Szerintem, csak úgy tűzpirosak lennének a puszitól, de a fő, hogy én biztosan jól szórakoznék rajtuk. Lehet utána visszakapnám Nicktől ezt, az ártatlan kis csínyt, de akkor is halálra nevetném magam. Gonosz húzás lenne, tudom, de mit tehetek, ha még csak tizenhárom éves vagyok, és ráadásul egy Mardekáros a legjobb barátom!?

– Egyre furcsább dolgokat művelsz. Biztosan az a Nick vagy, akit én megismertem? Bár, ha ezzel elérted, hogy befogja, akkor csak jó dolgot tettél. Lassan kezdem azt hinni, hogy nem is a Mardekárban lenne a helyed. Mondjuk nem nagyon értem, miért ez a házas dolog. –vonom meg aprón a vállamat. Fogalmam sincs minek ez a dolog, ugyanazt tanuljuk, meg minden. Még ha lenne különbség az órák között, akkor elhinném, hogy van értelme, de így!? Teljesen felesleges. Amúgy is, ha beszélgetni akarok valakivel, aki más házban van, senki nem akadályozhatja meg. Na jó, talán az idősebb Mardekárosok közé nem merészkednék egyedül, de Nick miatt végül is biztonságban vagyok. Kevesebbet piszkálnak, meg már az is előny, hogy nem Griffendéles vagyok.

– Szerintem, ha szerelmes beléd, akkor mindent elkövet, hogy te is az legyél belé. Még az édességet is elrontaná. –legalább is én ilyen helyzetben ezt csinálnám. Ha tetszene egy lány, akkor mindent megtennék annak érdekében, hogy ez viszonozva legyen. Csak az a baj, hogy a nagyobbaktól nem kérhetnék segítséget, mert rögtön kigúnyolnának, vagy elkezdenének babusgatni, hogy: „milyen kis édes, hogy már ilyen fiatalon a szerelem jár az eszedben!” Fúj, ez nekem aztán nem kell.

Már nem mondtam semmit sem a szavai után, csak bólintottam egyet. Kivettem a csokit a zsebemből, és letettem Nick édességkupaca mellé. Utána kicsit távolabb mentem, és mivel ez egy baráti párbaj lesz, így még az illemszabályokat is betartom, vagyis meghajlok, és miután Nick is megtette, vagy nem, gyorsan járatni kezdem az agyam, hogy mivel is támadjak.
– Locomotor mortis –kezdetnek ez is megfelelő ellene.

...tudj meg többet...

To Scott

– Próbálnék meg nemet mondani, azonnal megpuffad, karba teszi a kezét és ha kell órákig duzzog. Én meg az ilyesmit maximum öt percig bírom nevetve nézni, nézd így csinál. – emlékezetből megpróbáltam felidézni milyen az amikor Cindy mérges és igyekeztem őt utánozni, szóval én is karba tettem a kezem, úgy összehúzódtam ahogy ő tenné. De nekem az ilyesmi nem igazán ment, nem tudtam jól utánozni, már csak azért is nem, mert amikor az arcát kellett volna utánozni nevetgélni kezdtem. Szóval egy láthatatlan valami nem engedte, hogy úgy tiszta igazán kigúnyoljam őt Scott előtt. Nem baj, legalább én megpróbáltam.
– Bájitaltan esszé? Atya ég! – nem rajongtam a bájitaltanért, de nem is utáltam, az én kedvencem a számmisztika volt, meg a mágiatörténet. A mugliismeret valahogy sosem izgatott, de de érdekes volt válaszolni a tanárnak, ha rám mutatott a pálcájával és azt akarta, hogy beszéljek.
– Ha visszajövünk úgyis rám talál, ha akar. Szóval nem lesz más választásunk, minthogy… bújócskázzunk vele, csak neki kell megtalálni minket nem pedig nekünk őt. Akkor elbújunk a… pincébe mert oda bizonyára nem jönne le. Sok a pók… ha nem akkor majd sok pókot varázsolunk, vagy megkérünk valakit, hogy varázsoljon helyettünk. Bár gondolom ezért rám küldené a rókáját azt meg nem akarom. Egyszerűen utálom a rókákat, Florencet meg minden áron biztonságban akarom tudni, távol attól a vörös jószágtól, de azt hiszem leginkább magamat. – a róka gondolatától már a fantáziám is kikészült, mert hát én sikeresen elképzeltem milyen apró hangyaméretűnek lenni mellette és látni, hogy habzik a szája a veszettségtől, a szeme meg vérben forog. Egy állatot sem gyűlöltem még ennyire, csak a rókát, ami bármennyire legyen védett faj én bizony kiirtanám az egészet. Lehet Cindy megakadályozná és könyörögne azért, hogy Erószt békén hagyjam, de akkor is. A róka az róka, nem lesz belőle olyan jó háziállat mint az én mókusomból. A kutyákat szeretem, azokkal sosem lesz bajom, de a róka… na tőlük igazán égnek áll a hajam. Még egy rajzot is készítettem ezzel, amikor az én hajam égnek áll a róka meg egy hatalmas vigyorral az arcán ellőttem áll. Persze, hogy a világ groteszk képét mutatja az a rajz, mert hát a valóságot miért mutatná? Ez határozottan jó kérdés, annyira kitűnő rajzoló én sem vagyok, csak amennyire kell.
– Ha-ha-ha vicces vagy. De ha ráveszed őket, hogy elhívják Cindyt valahová az legyen az Abszol úton lévő Florean Fortescue Fagylaltszalon azt a helyet szereti a Mézes falás után. Roxmortsban meg szeretnék találkozni vele. – magyarázkodtam és amikor magyarázkodni kezdek, az mindig rosszra vezet, azért mert vagy túlzottan igazat mondok vagy pedig hazudok. Amikor mindkettőt egyszerre használom az már baj és csakis rosszat jelent. Persze Scott ezt csak akkor veszi tudomásul, ha én elmondom neki, márpedig én ezt nem fogom.
– A megismerkedésünk volt a legfurcsább, az első öt percben már rám volt esve. De most szó szerint, te nem voltál ott, hogy lásd, mennyit papol ha többen is bekerülnek egy kabinba és integetni kezdenek a szüleiknek. Vagy ha Édesség partit rendezünk a legelső nap ahogy bevásárolunk az Expresszen. Én még mindig röhögve gondolok vissza rá, akkor nevettem, most szintén. – kuncogni kezdtem, de aztán hamar elkomolyodtam, mert hát valamit csak mondanom kellett volna még Scottnak azzal kapcsolatba, hogy változtam-e vagy sem.
– Még mindig ugyanaz a Nick vagyok, csak új módszereket tanultam meg. Például, hogyan kell Cindyt lenyugtatni, mások szemében aranyosan nézni és meggyőzni arról őket, hogy igenis jó vagyok amikor ez teljesen nincs így, vagy… hm nem tudom. Azt azonban nem tagadhatod le, hogy te nem változtál legalább egy kicsikét! – ezalatt azt akartam érteni, milyen sokat köszönhet nekem azzal, hogy a barátja lettem és olyan dogokra vettem rá, amit egyedül biztosan nem tett volna meg. Büszke lennék-e magamra amiért sikerült becserkészni egy Hollóhátas barátot? Igen, egyre mindenképpen szükségem volt, bár nem hittem volna, hogy 'tanulni’ fog tőlem én meg tőle.
– Az édességet szentként tiszteli, szerintem azt nem rontaná el. Ha mégis el akarna érni nálam valamit akkor azt… – elgondolkodtam egy kicsikét, hogy vajon biztos ki akarom mondani mivel tudna meggyőzni engem, de aztán meggondoltam magam és nem mondtam ki konkrétan. – Még nem tudom, hogyan érhetné el. Ha nagyobb leszek elmondom, mert akkor biztosan jobban fogom tudni. – én már most ebben a percben is nagyon jól tudtam, de nem mondtam el, mert ez még változhat, nem is keveset, hiszen olyan iszonyat sok dolog áll még előttem.
Ezután már készen álltunk a párbajra, Scott a szokásos formaságokat igyekezett betartani én nem akartam, de aztán valami mégis rávitt, hogy szintén meghajoljak és… védekezzek, mert támadni már nem volt elég időm.
– Salvio hexia! – gondolom ez ideiglenesen megvéd, mert ezt a varázslatot még nem gyakoroltam olyan hű de sokat. Háromszor ha eddig használni tudtam, de ezen kívül többször már nem.

...tudj meg többet...

To Nick

Mosolyogva csóválom a fejemet a magyarázatára, és miután megmutatja, hogy Cindy miként viselkedik, ha bepukkad, nem tudom megállítani a feltörő nevetést. Vagy öt percig biztosan megállás nélkül nevettem, annyira viccesre sikeredett az utánzás, főleg, hogy Nick is elnevette magát rajta. Ha ilyen jól utánozza a lányt, akkor az eredeti pukkancs hogyan festhet ezek után. Szívesen megnézném egyszer, amikor így bepukkad, de szerencsére csak órákon futok vele össze, és az tökéletesen elég is. – Részvétem. –paskoltam meg a vállát vigyorogva. Borzasztó egy lány lehet, ha ilyen kiváltást vált ki belőle Nick egyetlen szava.

– Igen, az. Te megcsináltad már? –miért gondolom én azt, hogy a válasza nem lesz!? Talán, mert tényleg azt fog rá mondani. – Ha akarod, lemásolhatod. –én, és az az áldott jó lelkem, hogy megengedem neki, hogy lemásolhassa. Különleges kiváltság, ugyanis, miután Jake folyton elcsórta a leckémet, mindig elrejtettem az írásomat rajta, és ha valaki megpróbálta volna megjeleníteni rajtam kívül, akkor a pergamen felgyulladt volna. Plusz munka duplán megírni a leckét, de így biztonságban van, és hála egy idősebb háztársamnak, és az ő védelmi bűbájának, máris kevesebbet próbálkozik Jake.

– Tuti, hogy valamit csinált veled, hogy mindig megtalál… kellene rád kiábrándító bűbájt szórni. Akkor biztosan nem akad a nyomodra. –csak azzal az lenne a gond, hogy én sem találnám meg. – A pince megfelel, meg a pókok is. Ne aggódj, ha rád küldi azt a szőrcsomót, majd talpas pohárrá változtatom. Az átváltoztatás, az egyik kedvencem. –ajánlom fel a segítségemet, mert tudom, hogy Nick mennyire fél a rókáktól. Én meg a barátaimért mindig is kiálltam, és a velem szemben levő Mardekáros suhancot is annak tudhatom, szóval tuti, hogy megvédeni, ha kellene. Az átváltoztatásban pedig nagyon jó vagyok, nem véletlen, hogy egyszer animágiát szeretnék tanulni, és ahhoz elengedhetetlen mágiaág, az átváltoztatástan. Ezt a titkomat senki nem tudja, legalábbis nem kotyogtam még el, és meglepő módon, ha megmondanám valakinek, az nem Jake lenne.

– Azt a helyet én is imádom, mi is mehetnénk. Persze nem akkor, amikor ők. –bólogatok helyeslően, és majd este beszélek a lányokkal, hogy tegyék meg nekem ezt a szívességet. Mondanám, hogy mindenki egyformán örülne neki, de az akkor hazugság lenne. Nicknek lenne a legjobb, mert lehetne végre egy Cindy mentes napja, és nem azt kellene folyton lesni, hogy mikor jön a közelünkbe. Kedves lány, csak szerintem túlzásba viszi ezt a nagy rajongást Nick iránt, és az néha már az én agyamra megy. A legjobb ilyen, mikor hirtelen betoppan, és elrángatja mellőlem.

– Ha tényleg olyan locsogós az a lány, akkor inkább választom a halálosan unalmas, és túlpörgött ikertesómat. Egy csokibéka miatt, majdnem kiesett az ablakon, úgy kellett visszaráncigálni. Komolyan mondom az agyamra megy, és azt nem értem a legjobban, hogy miért Hollóhátas? Semmi okosság nem szorult belé. Lett volna inkább Griffesndéles, mint Max. –apró sóhaj hagyta el a számat, de gyorsan visszatért a mosolygás. Nem akartam a felesleges emlékekkel traktálni magamat, és legfőképpen nem Nicket. Ráadásul ő nem igazán szívleli a tesómat, de ez van, végre van valaki, aki jobban bírja az én fejemet, mint az övét. Az meg már nem az én bajom, hogy Jake nem kedveli a Mardekárosokat, és így nem is követ minket sehova sem, elvégre ő sem csípi Nicket, mint ahogyan az kölcsönös.

– Mondtam én egy szóval, hogy tagadom is a változást? Sokkal jövök neked, amiért sikerült megváltoztatnod. –mosolyogtam el a végén. Én ezt a változást egyáltalán nem rossz dologként fogtam fel, elvégre mindenki csak Jaket látta benne, és az már kezdett egy kicsit idegesíteni. Aztán megismertem Nicket, egy jó sokáig tartó vita után pedig összebarátkoztunk, és rángatott magával. Eleinte ugyan vonakodtam, de miután kiderült, hogy miket talál ki, már nem láttam annak akadályát, hogy ne menjek vele. Csak az a baj, hogy nem egy házban vagyunk, és ha ki akarunk szökni esténként, akkor mindig kell egy találkozópont, és vagy eljutunk oda, vagy nem.

– Valami gyenge pontod biztosan van. –olyanja mindenkinek van, és soha nem vezet jóhoz, ha kiderül, mert könnyen sakkban lehetne vele tartani az illetőt. Szerencsére az enyémet nem sokan tudják, és ez így tökéletes, ahogyan van.
Nick, vonakodva bár, de ő is meghajolt, aztán már védekeznie is kellett, ugyanis nem adtam neki időt, hogy támadhasson. A lábbilincselő ártás nem igazán sikeredett, mert a bűbája megvédte. Na most mihez is kezdjek, elvégre valamivel támadnom kell, mielőtt ő tenné. S ameddig sikerül védekezésre kényszerítenem, addig van esélyem a győzelemre is. Nem akarom bántani, szóval olyat kell választanom, ami hatásos, de nem okoz nagy kárt. Talán ez megteszi. – Relaxo!

...tudj meg többet...

To Scott

– Nem. De hagyd csak. Majd megkérem Jennyt és talán segíteni fog nekem. Tudod csak szépen megrebegtetem a szemeimet, mint egy lány s, máris mindenki a lábaim előtt hever. Vagyis ez általában a nagyoknál bejön, a fiúknál kevésbé. Szóval ha véletlenül Dracotól kérnék segítséget az csak nagy nehezen kapnám meg. Bár eddig se tőle kérdeztem meg valamit ha nem tudtam, éppen ellenkezőleg csak azt mondtam amit tudtam és attól nem tágítottam. – megráztam a fejem, igazából ez Scottot aligha érinti. Meg hát ő amúgy is sokkal okosabb nálam, hiszen Hollóhátas én meg, másban vagyok jó ennyi az egész.
Enyhén megtörölgettem a szemeimet, hogy vissza tudjak válaszolni neki a nevetéstől, igen nevettem annyira vicces ötleteket jutottak az eszébe. Igazából, azt hiszem sosem bántam meg, hogy megismertem Cindyt, a maga módján kedves lány és megbízható barát, de túl sokat beszél. Nálam is többet, ami zavar, mert nem tudok normálisan visszaválaszolni neki. Akkor meg természetesen hisztizik vagy szimplán duzzog.
– Nem szükséges, lehet más búvóhely után kéne néznem ahol bizonyára nem találhat rám. Mondjuk a könyvtár, oda állítólag úgysem megyek, még szükség esetén se. Ha valami olvasnivaló után fogok vágyakozni, szerintem oda fogok menni. Ennek azonban nagyon kicsi az esélye. – olyan hosszúnak tűntek a mondataim, bár ehhez képest Cindyhez képest én csak egy kis prédikátor lennék aki a felkelőket biztatja. Ő meg mindjárt szónok mellettem – ami nem zavar igazán, legalább beszél és nem unatkozik ha velem van.
– Szerintem ha okos akkor távol tartja tőlem a kis jószágát és nem kell talpas pohárrá változtatni. Egyszer azonban szívesen megnézném milyen talpas pohár lenne belőle, egy biztos inni már nem innék belőle. Elvégre mégis csak rókából van a pohár. – a vörös bunda, az a lompos farok hátul, mindig bezavar. Lenne mondjuk valamilyen más állatkája, máris jobban szeretném és nem akarnám kiirtani az egész fajt. Nem mindig vagyok rasszista kedvemben, de ha róka kerül a témába akkor akár bármit használnék csak ne legyen jó vége az állatnak.
Lehet nem kínoznám meg, de élvezném ha csapdába kerülne és sánta lenne a lába. Na igen, akkor nem tudna utánam futni a legrémesebb álmomba se. Azt hiszem egyszer mindenképpen ki kellene próbálnom a mumussal szemben ezt a képzelgést. Csak normálisan működne nálam az ilyesmi, mert ha rókát látok akkor futok és mászok, mindegy hová csak ne lássam. Gyerekkori rossz emlékek ezek, de kit érdekel az ilyesmi? Egyedül engem! Scott megjegyzéseire már csak bólogatni tudtam, mert hát részben sikerült egyetértenem vele és semmiképpen sem szerettem volna fölöslegesen szaporítani a szót.
– Salvio hexia! – megint csak védekezni tudtam, de mit számít ez, amíg jól érzem magam a bőrömben és nem veszem komolyan ezt az egészet nem lesz baj.
– Előbb védekezni kell megtanulnunk, azután csak támadni. – okoskodtam, mint valamilyen jó tanár, de nem voltam az, hála Merlinnek.
– Exlukhops! – rögtönöztem, elvégre ő csak támadni tudott én meg hát muszáj volt valamit lépnem azért, hogy figyeljen a védelmemre is.

Megjegyzés: Ez most nem lett olyan hosszú, mint az előzök. Remélem nem gond.

...tudj meg többet...

To Nick

– Hát igen, szerencse, hogy mi még ezzel a nézéssel elérhetjük, amit akarunk. Igaz, neked ott van Jenny is, és segít neked. Nekem a legidősebb rokonom, aki a suliban van, öt perccel idősebb nálam, szóval veszve a dolog, hogy segítséget kérjek egy rokontól. Az idősebbek viszont örömmel segítenek, főleg mikor szépen kérem őket. –kicsit irigykedtem Nickre, főleg mert van egy csinos, és okos unokanővére, akihez bátran fordulhat segítségért. Nekem senki sincs, akihez fordulhatnék segítségért, ha baj van, vagy ha meg kellene védeni éppenséggel. Mehetek az idősebb háztársaimhoz, mert kedvelnek, és tényleg védenek, de azért rosszul is érzem magam miatta. Folyton szembeszállnak az ellenségeimmel, én meg gonosz módon ki is használom ezt.

Nick kijelentésére döbbenet ül ki az arcomra. Ő, és a könyvtár szerintem nincsenek egy hullámhosszon, mert még soha nem láttam bent. Mondjuk annyit én sem tartózkodok ott, hogy látnom kellene, olykor-olykor betévedek egy könyvért, vagy segítségért, és már távozom is. – Igen, szerintem az jó hely lesz. Ott még én sem keresnélek. De miért nem bújsz el a Szükség Szobájában? Az mindig olyanra alakul, amire szükséged van, és ott sem találhat rád Cindy. –vetem fel az ötletet. Még tavaly én is ráakadtam a Mardekárosok elől, és tökéletesen megvédett, mert hallottam, hogy valaki belép, de nem láttam senkit sem. Utána meg már ki sem akartam menni, annyira kellemes hely lett belőle. Éreztem a lobogó tűz nyújtotta meleget a szobában, sőt, még süti is akadt az asztalon. Egyszerűen le voltam nyűgözve, s megfogadtam, hogy senkinek sem fogok beszélni a szobáról. Viszont, most Nicknek szüksége lehet rá, és ő ez alól kivételt képez.

– Csak szólj mikor akarod látni, és összehozzuk. Én a vérfarkasoktól félek, de szerencsére azok a suliba nem igazán tudnak bejönni, meg csak teliholdkor alakulnak át. Az meg egy hónapban egyszer van, így nincs mitől félni. –már a gondolattól is kiráz a hideg, hogy egy vérfarkassal összefussak. Soha nem fogok teliholdkor kimozdulni a szobámból, ezért nem kell attól tartanom, hogy véletlenül összefutok egyel, s még attól sem kell rettegnem, hogy esetleg megharap. Belegondolni is szörnyű, nem még átélni. Ha az ember, egy olyan szörnyű vadállat, a sorsa örökre meg van pecsételve. Havonta át kell élnie mindenféle borzalmat, és nem is tehet arról, hogy ez lett belőle. Én nem igazán mernék úgy élni, hogy vérfarkas vagyok, mert félek, hogy olyan személyt bántanák, aki fontos a számomra.

Nick ismét védekezik, ez nem lep meg, mivel időt sem akarok neki hagyni, hogy támadjon. Viszont a megjegyzése jogos, de nem tudom gyakorolni a védelmet, ha nem támad rám. Erre sem kellett sokáig várnom, máris apró tárgyakat lődöz felém. – Salvio hexia –Nick számára, már oly’ ismerős védővarázs. Ebből a párbajból, inkább gyakorlás lesz a vége, de nem bánkódom miatta. Most nem támadok vissza, inkább hagyom, hogy ő lépjen, s megfogadom amit mondott, tanuljunk meg védekezni. Ha ez megvan, már csak a megfelelő pillanat kell, és vissza is lehet támadni.

//Megjegyzés: Semmi gond, így is tetszenek a reagjaid =) olyan hosszúak, amilyenre sikerülnek, én nem foglak megenni miatta ^^ //

...tudj meg többet...

To Scott

Mikor tudja biztosra valaki, hogy mikor kell támadnia és védekeznie? Pusztán megérzés lehet az egész, vagy valami más játszik közbe? A túlélési ösztöneink, hogy bár ez egy játék vagy próba mégis élni akarunk? Gyakorlat teszi a mestert, én azonban nem akartam győzni, most nem, sőt egy barát felett minek? Az ellenségeinkkel kell leszámolnunk, nem pedig a barátainkkal. De vajon különbséget tudunk tenni köztük? Mindnek ugyanolyan az arca, ugyanazzal a(z) (ál)szent mosollyal néznek ránk mind. Na és mi van ha döntünk, de rosszul tesszük azt? Olyan nehéz, lenne megállni és elviselni, hogy egy ártatlant végeztünk ki. Én nem voltam halálfaló, de auror se. Szóval egyik sem akartam lenni, inkább valami más ahová a leleményességem kell és az elengedhetetlen ravaszságom. Kviddics? Nem, azt szívesebben szeretem nézni, hiszen még a seprűmért sem rajongom. Nincs tériszonyom és rosszul sem vagyok a magasban, de a biztonságot adó talajt sokkal jobban megbecsülőm mint bármi mást. Ha akarnám se tudnám letagadni, hogy valami aprócska darab belőlem, nem bánja ha a Hugrabugos lány Cindy velem van. Persze nem szeretem, csak jól esik a tudat, hogy van kit pufogva látni. Az én kenyerem lehet, hogy a csibészség, a rosszalkodás minden fortéjának kitanulása, de akit szeretek azt ha bele is rángatom valamibe idővel vagy éppenséggel pont azonnal kihúzom a csávából.
Azt mondják bajban ismerszik meg a legjobb barát, nos ha én nem lennék őszinte barátja azoknak akik bíznak bennem szerintem nem állnának szóba velem, sőt még a titkaikat sem mondanák el. Szívesen kimondtam volna azt amit gondolok, hogyha szeretné beszélek Jennyvel és talán neki is segíteni fog, elvégre ő szintén Hollóhátas, számára sokkal közelebb van, mint nekem. De így jár az aki a Mardekárba kerül szikrányi ravaszsága miatt nem pedig az okosok közé a Hollóhátba. Szerintem ha a kezdetektől fogva jó kisfiú leszek, hallgatok a szüleim tanácsára, tanulok, nem a rosszaságon jár az eszem, akkor talán még Hollóhátas is lehetnék. Én azonban nem vagyok és azt hiszem tökéletesen megvagyok elégedve a Mardekárral. Aki tudja, hogy melyik házba tartozom, valamiért mindig megbámulnak, összesúgnak a hátam mögött ,, Nézd ez megint egy Mardekáros. Kerüljük el.” Bár nekem őszintén fogalmam sincs mit mondanak az emberek, az én fantáziám csak arra képes, hogy kigondolja azt amit szerintem mondhatnak.
Én határozottan örültem annak, hogy Scott megpróbál elbújtatni Cindytől, de a Szükség Szobája az most valamiért nagyon rosszul hangzott. Bizonyára pont azért mert nekem sosem volt rá szükségem, mindig megelégedtem azokkal a helyekkel amiket én magam találtam. Szerintem az én szememben azok voltak a Szükség Szobája, nem pedig egy külön erre kitalált varázsszoba. Erre sem mondtam semmit, féltem, hogy hazudni fogok amit általában tenni szoktam, de Scottnak mégsem akartam. Hiszen ő mindentől lelkesedett, ami csak az eszébe jutott, én meg most semmiképpen sem szerettem volna tönkre tenni az ő örömét. Vállat vontam, mert hát a kérdésére én sem tudtam a választ, inkább csak sejtelmesen mosolyogtam amit talán vehetett egy ,, Benne vagyok!”-nak, de mégsem mondtam ki. Hallgattam, mert hallgatni arany, legalábbis addig amíg kell biztosan.
– A rossz Mardekáros előbb támad, mint védekezne, én fordítva teszem. Előbb védekezem és utána támadok, vagyis akkor ha szükséges. Ha kellő képen tudsz védekezni és elhiteted az ellenséggel, hogy nem vagy képes támadni, föléd kerekedett, eljött a te véged, ő meg csak valóban támad nem figyel a védekezésre igazán meg tudod lepni őt. A kérdés már csak az, hogy mikor jött el a kellő idő. Honnan tudhatjuk, hogy mikor kell támadnunk vagy védekeznünk? Talán amikor az ellenfelünk gondolkodik és a varázsigét mormolja? Őszintén ezt még én sem tudom, de szerintem mindig van egy óvatlan pillanat amikor az ellenfelünk nem tud mit tenni mert lefoglalja őt a… hm az igazán jó kérdés, hogy micsoda. Talán az, hogy támad? – kérdeztem Scottól, bár igazából nem vártam rá választ, pusztán azért nem, mert csak mondtam a magamét, mint egy okoskodó Hollóhátas, de nem voltam az, ettől eltekintve még elmondhattam a magamét azt hiszem némiképp sikerült is.
– Ugye megértesz és nem kell még egyszer elmagyaráznom? – a pálcámból fokozatosan kifele lövetlek azok az apró tárgyak amik az Exlukhops elmondása után az első támadásomat szolgálták.
Most mást kellett kitalálnom, hogy az ez egész apró tárgyak kiesése megszűnjön és új varázsige után nézzek a fejemben.
– Finite Incantatem! – komolyan valami más után kellet néznem, hogy jobban növelni lehessen Scott védekező képességét. Igazából nem akartam megölni és csak remélni tudtam, hogy kellőképpen tud védekezni, ha arról van szó. Ezt a varázslatot még a nagybácsimtól tanultam, igaz ő ezt kertészkedésre használta, de én már nem arra fogom. Elvégre biztos, hogy egyszer valaki használni fogja ellenünk ezt is vagy talán tévedek?
– Aqua Eructo! – úgy Scott most már normálisan védekezhet, lesz mitől tartania és lesz miért támadnia is.

...tudj meg többet...

To Nick

Néha úgy érzem, hogy Nicket rossz házba osztotta a süveg. Olyanokat tud mondani, hogy csak úgy meresztem rá a szemeimet, hogy most miről is beszél. Persze mind okosság, és számomra új információk sokasága, de akkor is. Tökéletesen megállná a helyét a Hollóhátasok között, őt mégis a Mardekárba osztotta a Teszleg Süveg. Több a ravaszság benne, és valószínűleg ezért került oda, s nem más házba. Ennek ellenére –sokan mások véleménye, megjegyzése, és kerülése ellenére is– én kedvelem, mert mégiscsak egy velem egy idős srác, akivel tökéletesen meg tudjuk érteni egymást. A kezdetleges viszályok, mára már elmúltak, és valahogyan barátság kovácsolódott belőle. A jövőben sem szeretném, hogy ez megváltozzon, barátokra mindig szüksége lesz az embernek, még ha az a személy nem is egy közönség kedvenc. Meghallgatom mások véleményét, miszerint kerülnöm kellene Nicket, és a többi Mardekárost, mert csak bajom lesz belőle, de én akkor sem így gondolom. A legtöbbször természetesen Jake akadékoskodik, de szerintem csak irigykedik, mert túlságosan sokat lógok mással, és nem vagyok vele.

Nem szól semmit sem az ötletemre, de nem bánkódom miatta. Van, hogy szavak nélkül is tökéletesen megértem mit is mond, vagyis inkább mondana. Teljesen felesleges most beszélgetnünk, olyan témákról, amik nem tartoznak a párbajhoz. Fontosabb erre koncentrálni, és a következő is szónoklatból is arra következtetek, hogy inkább a pálcám járjon, ne a szám.
– De te nem vagy rossz Mardekáros. Sokkal jobb vagy, mint a többiek, és kezdem azt hinni, hogy a süveg eltévesztette a házadat, de nem érdekel. Engem soha nem érdekelt ez a ház béli megkülönböztetés, de ha már vitatkoznom kellene vele, akkor Jake beosztásával se értenék egyet. Egyáltalán nem való Hollóhátasnak, legalábbis szerintem. Hogy mikor a legmegfelelőbb támadni, azt pontosan én sem tudnám megmondani. Az a baj, hogyha támadsz, akkor a védelmed alapjáráson gyengül, ugyanis nincs időd elvégezni a varázslatot, közvetlen a támadás után. Meg aztán azért vagyunk itt, hogy ezt is megtanítsák, vagy nem? –elmélkedek én is a dolgok, ugyanis Nick egy érdekes pontot világított meg. Mikor lenne a legjobb támadni? Nehéz eltalálni a megfelelő pillanatot, főleg úgy, hogy közben a saját védelmedre is kell figyelned. A szavaira bólogatok, jelezve, hogy értem mit is akar mondani, nem kell még egyszer elmagyaráznia. Bevallom, a védelmem tényleg nem az igazi, és ezt ő is nagyon jól látja. A védő bűbájok soha nem tartoztak az erősségeim közé, én mindig is az átváltoztatástant tartottam előrébb.

– Protego. –mormoltam, védve magam a víztől, de mivelhogy későn kapcsoltam, így nem igazán sikeredett tökéletesen megvédenem magam. Néhány métert hátráltam, meg vizes is lettem a támadást követően. Felfogtam, hogy mire is kara ösztönözni Nick, de elméletben mindig minden könnyebb, mint a gyakorlatban. Még annyi szerencsém volt, hogy a pajzs megvédett egy kicsit, és nem a falnak passzírozva találtam magamat. Nem szabad hagynom, hogy újra sikerüljön a támadása, és valami újjal kellene próbálkoznom, amit nehezen véd ki. Azt hiszem rájöttem, hogyan is tudom megtörni a védelmét, és remélem beválik.
– Petrificus totalus. –ezt megint ki kell védenie, de nem fogom abbahagyni az első próbálkozás után, hanem máris megy a második támadásom. – Capitulatus.

...tudj meg többet...

To Scott

Mindig imádtam okoskodni és elhitetni az emberekkel azt, hogy gyenge vagyok. Ez azonban most sincs így, mindig van valamilyen ötletem. Bár az egy cseppet sem érdekel, hogy negatív vagy pozitív hatást kell az emberekben. Sosem érdekelt, azt hiszem most sem fog. Azonban most mégis csak egy barátról van szó, akinek a véleménye érdekel s, ha jó talán meg is fogadom. Felkacagtam azon amit mondott, bizonyára pont ezért nem figyeltem a pálcámra teljesen és az előbb elmotyogott Aqua Eructo-ra sem.
– Egy szóval sem mondtam, hogy én rossz Mardekáros vagyok. Csak azt, hogy mit tesz egy rossz Mardekáros. – a következő pillanatban már megint védekeznem kellet. Szeretek védekezni, de ha az ellenfél dupla varázsigével támad semmi sem jut az eszembe.
Először:
– Salvio hexia! – mert védekezni mindig kell, de ha a varázsló fia Capitulatus-al találja szembe magát, nincs mivel védekeznie. Kétszer ugyanazt a varázsigét elmondani én sem tudom. Bármennyire szeretném. Tehát másodszor: Hátraestem, most mit szépítsek a dolgon? Nem voltam a képregényemben szereplő mindenre megoldást tudó Nicholas. Bár tudtam, hogy kell elhitetni azt, hogy legyőztek. Ebben valamiért mindig tehetséges voltam. Talán pont ezért vagyok most büszke Mardekáros nem pedig okos Hollóhátas. Bár aki sosem tanul a hibáiból az nem én vagyok. Mindig van valamilyen ravasz ötletem, amivel képes vagyok becsapni az ellenfelem. A pálcám szerencsére nem volt olyan hű de messze tőlem, hogy oda kelljen gurulnom hozzá. Azonban még mindig a földön ücsörögve elkezdtem elmélkedni és a gondolataimnak szinte már szavakat is adtam.
– Az ellenfelünket csak csapatban tudjuk legyőzni, ha sok kicsi összetömörül akár azt az egy erős ellenfelet is legigázhatjuk. De vajon hány ember kell ahhoz, hogy legyőzzünk egyet? Iszonyat sok még a halálfaló, ellenük meg túl kevés auror van. Eddig nem találkoztam sokkal, szóval megértem önmagam, hogy miért kételkedek annyira a jók erejében. Persze nem azt mondom, hogy éljenek a halálfalók, mert ők milyen szuperek. Nem, gyűlölöm őket, ahogy azt is amit tesznek. Nem értem miért bántják azokat akik békésen próbálnak élni. Hm de ha a jók nem folyamodnak cselhez nem hiszem, hogy sokáig megőrizhetik a nyugalmat, ami megvéd minket attól, hogy a muglik rájöjjenek a létezésünkre. – ennél a mondatomnál már a kezemben volt a pálca, de nem álltam fel. Csak ott ücsörögtem a padlón és Scottot néztem. Az elterelési akció talán sikeresen ment, de még mindig az érdekelt, mi lehet a következő lépése. Mondjuk most, hogy itt ebben a szent varázslatos helyben ülök, ki sem látszik belőlem, hogy éppen valamilyen támadáson jár az eszem.
Mindig tudd, hogyan vered át az ellenfeled, ez ment és most teljes mértékben ki is pipálhattam ezt az opciót. De vajon elég önző vagyok ahhoz, hogy használjak ellene valamilyen varázsigét? Talán igen, talán nem. A számat már nyitottam volna ki egy Rictusempra-ra de csak valami más csúszott ki a számból.
– Szerintem Jake okkal került a Hollóhátba, mondjuk ha Hugrabugos vagy Griffendéles lenne, akkor biztos nem nézném el neki a folytonos… Mijét is? Gúnyos megjegyzéseit talán? Hogy képtelen elfogadni azt, hogy a barátod vagyok és igényt tartok a barátságodra? – kuncogni kezdtem, de közben sikerült rájönnöm, hogy jobb szeretnék felállni, tisztán folytatni ezt a játékot, nem pedig csalással.
– Nem számít! Folytassuk! – azzal felálltam, igaz nagy nehezen de sikerült felszednem magam a padlóról. Leporoltam magam és végül visszaálltam a helyemre.
– Stupor! – eddig ez volt a kedvenc varázsigém. Könnyen megjegyzem, de annyira nehezen tudtam megtanulni, hogy három hétig kellet gyakorolnom az órákra. Persze megérte, most sem tagadom. Hiszen akkor amikor kell jól jön és ez pont elég. Legyen értelme megtanulni és máris sokkal motiváltabb leszek, mert ha nincs ami motiváljon ellustulok, nem tanulok eleget, az ellenségeim meg természetesen egy támadás során könnyen legyőznek.

...tudj meg többet...

To Nick

A dupla támadásom, első fázisát sikerült hárítania, de a lefegyverző bűbájt már nem, és a földre esett. Egy-egy a sikeresen bevitt támadások aránya, de attól, hogy a földön van, még nem megyek közelebb. Biztosan töri valamin a fejét, elvégre ravasz egy kölyök, és elismerésem miatta. Szeretnék én is olyan ravasz lenni, mint ő, de attól függetlenül az itt eltöltött hét évemben nem lehetünk háztársak. A süveg senkit nem oszt át a másik házba, hogyha év közben valamelyik tulajdonsága megerősödik. Én pedig mindig a könyveket bújtam, szóval nem csodálkozok, hogy az okostojásokhoz tettek. Viszont így is, mikor tehetem, Nickkel töltöm a szabad órákat, s elhülyülünk, mint most is.
A szavain elvigyorogtam, miszerint nem rossz Mardekáros. Na igen, mivel ha az lenne, akkor most nem tartanánk ott, ahol. Nem beszélgetnénk annyit, s ez a „párbaj” –ami inkább már gyakorlás– kicsit elfajult volna. Meg én sem fognám vissza magamat, mert tudom, hogy egy baráttal lődözzük egymásra az átkokat, ártásokat. Ha más lenne, s nem Nick, akkor megállás nélkül mormoltam volna, a különféle rontásokat, esélyt sem adva, hogy visszatámadhasson. Viszont, most így belegondolva rájöttem, hogy Nick mit is akart azzal elérni, hogy figyeljek a védelmemre is. Nem szabad vaktában, megállás nélkül csak támadni, kell a védelemre való figyelem is. Ha így halad ez a srác, még a végén tanár lesz belőle.

– Szerintem ketten elég ügyesek lennénk egy nagyobbal szemben. Meg Jake is segítene, bármennyire sem szívlel téged, azért a bajban lehet rá számítani. Meg ott van még a többi harmadéves is, szerintem ők is segítenének. Jó, tudom, hogy most nem ránk gondoltál, hanem erre az Auror kontra Halálfaló brigádra. Én is utálom az utóbbi csoportot, lévén, hogy a szüleim Aurorok, ezt belém nevelték. Hidd el megtesznek mindent, hogy elfogják az összes Halálfalót, de mint az te is mondtad, kevesen vannak. Soha nem tudom, hogy mikor, jön a bagoly, hogy… –nem fejezem be a mondatomat, inkább megrázom a fejem, hogy még a gondolatot is kiverjem a fejemből. Anya, és apa mindig valami veszélyes feladatot kap, és bár ügyesek, soha nem lehet tudni egy párbaj kimenetelét.

Figyeltem Nicket, a pálcámat készenlétben tartottam, egy Protegot elmormolni, ha esetleg jönne felém egy támadás, de más szavak hangzottak el. Egy rontásra számítottam, de meglepetésemre nem azt jött. Sebaj, attól még a pálcámat nem eresztettem le, elvégre ez mégis csak egy párbaj akar lenni. – Attól, hogy a ikrem, még nem kellene elviselned a gúnyolódását, és a piszkálódását. Igen, képtelen elfogadni, mert mindig mindent együtt csináltunk, de határozottan megmondtam neki, attól, hogy veled lógok, még a testvérem. A klubhelyiségben úgy is mindig összefutunk, azon kívül meg kell egy kis Jaketől mentes övezet. –vigyorogtam el a végén, és megvártam amíg felkel. A folytatásra biccentettem, és abban a pillanatban jött is felém egy támadás. Az átok ismerős volt, csak én nem tudtam még alkalmazni, és egyben nem is tudtam, hogyan védekezzek ellene. Nem is kell csodálkozni, hogy borultam egyet miatta, és alaposan fel is mostam a padlót. Ideje lenne nekem is megtanulnom ezt az átkot alkalmazni, főleg, hogy tudom milyen is a hatása. Moccanni sem bírok, a szemeim is csukva vannak, gondolom a plafont bámulhatom, esetleg a padlót. Fogalmam sincs hogyan is estem el, de az biztos, hogy a földön heverek. Nick tényleg nem kímélt, de legalább az elején kijelentette. Sebaj, majd egyszer visszakapja még ezt.

...tudj meg többet...

To Scott

Jobb szeretek csapatban dolgozni, valamiért sosem éreztem jól magam egyedül egy ellenség ellen. Most sem ezen a párbajon, de hát meg kell tanulnom egyedül védekeznem és támadnom egyszer. Ha mindez egyedül nem megy csapatban sem fog, mert aki lemarad a tanulással az csak hátráltatni fogja a társait. Én meg a jövőben semmiképpen sem szeretném hátráltatni azokat akikkel együtt fogok dolgozni. Nem, eszem ágában sincs aurornak állni vagy ilyesmi, az ő munkájuk és életük kockázatos, bennem meg még nincs annyi felelősség, hogy valóban felérjek hozzájuk. Rengeteg varázsigét, rontást, átkot kellene tudnom ahhoz, de én nem akarok túl sokat tudni, csak azt amit kell és elengedhetetlen része az életnek. Elismerem ebben a pillanatban nagy szükségét vettem a tudásomnak, de a ravaszságom cserbenhagyott ha az érzéseimről van szó. Ha egy nagyon jó barátról van szó nem tudok kellőképpen gonosz lenni és odafigyelni arra, hogy semmi jót ne tegyek. Amíg senki sem tudja, hogy hol vagyok sebezhető, hol lehet a legközelebb kerülni hozzám és megérteni, addig nem lesz baj, mert mindeni olyannak fog látni amilyennek én szeretném. Annak a Mardekárosnak aki valóban vagyok, ravasz, agyafúrt, néha okos és bármennyire nem szeretném tudomásul venni, de van szívem. Bizonyára ennek következtében barátkozhattam össze Scottal is, ha nem tudom meg milyen és nem fogadom el olyannak, amilyen ő, szerintem sosem leszünk barátok. A barátság egyenlők között jön létre, ha nem egyenlővé teszi az embereket, hogy megértsék egymást és sose tegyenek keresztbe a másik számításainak.
Elismerem sok embernek füllentettem már apróságokban, de csakis a jó cél érdekében. Amíg az illető nem jön rá, hogy átverem addig semmi gond sincs, mondjuk Scottot is átakartam miközben beszélek hozzá. De máshogyan döntöttem és a döntéseink azok amik jó vagy rossz emberré tesznek minket, én azt hiszem vegyes szeretnék lenni. Mert túl jó biztosan nem lehetek, meg rossz se. Hiszen utálom a halálfalókat akik valóban gonoszak és nem érdeklik az emberek fájdalma, csak az, hogy egy olyan zsarnokot szolgáljanak. Felvontam a szemöldökömet és úgy figyeltem Scottot aki nem tudta kivédeni a támadásomat. Én előre szóltam, hogy veszélyes is lehetek akár. Szóval most… most biztos nem fogja leharapni a fejem miatta. Ugye?
– Stimula! – mivel én sem szeretném végignézni ahogy csukott szemmel ott fekszik a földön úgy döntök jobb helyre hozni azt amit a párbaj során elrontottam.
Odaszaladtam hozzá, hogy biztos legyek abban valóban jól használtam a varázsigét. Meg amúgy is jó baráthoz híven ha felnyitja a szemeit valakinek fel kell őt onnan húznia nem? Órákig nem fekhet a poros padlón, ha meg valami komoly baja lesz akkor kit fognak okolni miatta, hogy nem vigyázott elégé a társára? Természetesen engem, mert én voltam vele. Az ikertestvérével meg… amúgy sem jövők ki valami jól, ha baja fog esni tuti biztos, hogy azután se leszek.
– Föld hívja Scottot! Ugye hallod a hangom haver? – az első pillanatban még nem voltam biztos abban, hogy sikeresen elvégeztem a Stimula varázsigét, ahhoz van még mit tanulnom és gyakorolnom. Valamiért mindig csak madarakon próbáltam ki a Stuport, őket meg nem sajnáltam, úgyis annyit csipognak, hogy szét szakad tőlük a dobhártyám. A Stimulát rajtuk meg csak akkor használom, ha egy macska is van a közelben, az meg nagyon ritka. Szóval nem lehetek valami hű de felkészülve az ilyesmire. Reménykedni azonban még lehet vagy nem?

...tudj meg többet...

To Nick

Az átkok mormolása soha nem volt az erősségem, és ez meg is látszik a mai eredményemen. Legfőképpen csak ártásokkal támadtam, és mint tudjuk, azokkal sokra nem is mentem. Pedig, ha meg akarom védeni magamat, s netalántán mást is, akkor gyakorolnom kellene az átkok használatát is. A tanár lenne a legutolsó személy, akitől segítséget kérnék, hiába ő az a személy, akinek meg kellene mutatni, és tanítani is egyben. Bármennyire is próbálkozok elsajátítani az alapokat, a varázslat legtöbbször visszafele sül el. Az átváltoztatás mindig is jobban ment, pedig a többiek szerint az az egyik legnehezebb az összes közül. Én másképp láttam ezt, de az is lehet, hogy csak azért sikerül mindig tökéletesen elvégeznem, mert folyton az animágiával kapcsolatos könyveket bújom, és abban vannak olyan információk, amik segíthetnek? Fogalmam sincsen, és a tanárt sem kérdezem meg róla, mert lebuktatnám magam, hogy túl sokat járok a Zárolt részlegbe. Ráadásul engedély nélkül teszem, szóval még valami büntető munkát is a nyakamba varr, ami meg valljuk be, kinek hiányozna?

Visszatérve a párbajunkhoz, aminek most én húztam a rövidebbet. Nem tudom, hogy Nick miként reagált, vagy mit is csinál éppen, mert ugyebár se kép, se hang. Csak a teljes sötétséget látom magam előtt, más nem igazán. Lassan nyitogatni kezdem a szemeimet, ahogyan hallom a hangokat, csak azt nem tudom, hogy hol is lehetek. Kicsit hideg a padló, így aztán tudom, hogy még a gyakorlóteremben vagyunk, nem pedig a gyengélkedőn. Sajog a fejem, jó nagyot eshettem, és miközben ezen agyalok, lassan kirajzolódik Nick arca is. A látásom kezd kitisztulni, s a fejemet fogva, lassan felülök, és közben nyitottam a számat. – Jó nagyot eshettem, igaz? –vigyorogtam el az egészet. Nem rovom fel neki, elvégre megbeszéltük még az elején a dolgokat, és mint egy jó barát, ezt tisztességben is tartom. Próbáltam viccesen felfogni ezt az egészet, mert a saját kárából tanul az ember, nem igaz?

– Nekem ez soha nem ment. Mindig visszasült a pálcám, bárhogyan is erőlködtem. Csinálhattam akármit, nem jött össze. –húztam el a számat, miközben elismerően pillantottam Nickre. – Szép volt, és fel is adom. Nem a gyengeség miatt, az lesheted, csak mindjárt szétreped a fejem. –nagyon beüthettem, hogyha ilyen zagyvaságokat beszélek, el is nevettem magamat a végén. Kényelmes volt a földön ücsörögni, de a hideg kő miatt csak felfázom, ezért jobbnak láttam, ha felkelek. A szememmel a pálcámat kezdtem el kutatni, néhány méterrel magam mellett meg is találtam. Felkaptam, megtámaszkodtam a lábam mellett, és talpra álltam. Eltettem a pálcámat, közben leporoltam magamat, aztán Nickre pillantottam, hátha akad valami ötlete, most hogy végeztünk, mihez kezdjünk.

...tudj meg többet...

To Scott

Voltak hibák, amiket még én sem tudtam kijavítani, megmagyarázni csak elkövetni voltam képes őket. Ami elég könnyűnek ígérkezett, de vállalni a felelősséget értük. Hjaj az sosem ment. Mindig abban reménykedtem, hogy a nagyok megoldják helyettem az egészet, mert ők valóban mindenre tudják a válaszokat és megoldásokat. De tévednek kell, ők sem lehetnek mindenre felkészülve, éppen ezért ki akarom élvezni a gyerekkorom minden pillanatát azokkal az emberekkel akiket szeretek és valamiért közel engedtem a szívemhez.
Amíg Scott ki nem nyitotta a szemeit volt időm gondolkodni, mérlegelni azon, hogy mit kéne tennem és hogyan az elkövetkezendő párbajokban. A védelemre mindenképpen oda kell figyelnem. De egy Capitulatust hogyan lehetne kivédeni? Sosem fogok rájönni azt hiszem ha nem figyelek oda a tanáromra. Karba tettem a kezem és térdelni kezdtem Scott mellett, azt várva, hogy végre-valahára mondjon valamit és ha nem tud felállni a saját lábara akkor felszedhessem őt innen.
Mosolyogni kezdtem ahogy lassan kinyitotta a szemét és beszédbe kezdett.
– Háááát elégé. Legközelebb csak egy felnőtt felügyelete mellett kezdek el párbajozni valakivel. Remélem a következő áldozatom nem te leszel az órán. Elégé… megijesztettél. – most mit szépítsek a dolgon, féltem az életét na meg ha ő nem lenne akkor senkivel sem tudnám kibeszélni a többieket ha arról van szó. Bár eddig mindig azokról mondtam el a véleményem akiket nem bírtam valamiért és akikről tudtam, hogy Scott sem szeret igazán. Az, hogy nem lett semmilyen komoly baja igazán megnyugtatott, már az ötlet is megszületett a fejemben… mivel lehetne kiengesztelni őt.
– Ne mondj ilyet, egyszer csak sikerül neked is megtanulnod. Hiszen csak harmadévesek vagyunk nem pedig olyan nagyok mint a többiek akik szinte mindent tudnak már. – próbáltam biztatni Scottot, de valamiért nevetés lett a vége. Ha ő nevet valahogy nekem is muszáj nevetnem, mert két percig tuti biztos nem bírnám ki nevetés nélkül.
– Van egy ötletem! – mondtam miután felálltam és elsétáltam az asztalhoz ahol az édességeink voltak. Szépen és lassan visszapakoltam a zsebembe őket, majd jól belemarkoltam a megkezdett gumicukorka tasakba. Szeretem a gumicukorkákat, főleg az állatosakat, abból is a békásat mert azzal annyira ellehet venni mások kedvét a gumicukorkától, hogy több marad nekem. Bár ott a gyümölcsös is, az minden pénzt megér, főleg ha eperízűről van szó. Scott fele fordultam és úgy döntöttem ideje elmondanom neki a mai napra.
– Szerinted mit tegyünk ma? Gonoszkodjunk egy kicsit az ebédlőben? Éhes is vagyok még... bár nem tudom Cindy hová bújt el. De nem számít, akkor is éhes vagyok valami normálisabb ételre. Esetleg menjünk ööö valahová máshová? Az udvarra? Az erdőbe? Roxmortsba? Az Abszol Útra?

/-/-/-/ Bocsi ez most nem lett olyan hosszú /-/-/-/

...tudj meg többet...

To Nick

Kicsit megleptek a szavai, viszont annál jobban estek. Más nem hiszem, hogy azt mondaná egy párbaj után, hogy féltett, főleg, hogyha ő nyer. Nick viszont nem más, hanem a legjobb barátom, és tőle ezek a szavak nagyon is jól estek. – Reméljük tényleg nem engem sorsol melléd. Majd kilököm a sorból Jaket, csak ne kérje meg, hogy mutassa meg a tenyerét. Akkor buknék le igazán. A diákokat csak-csak meg tudjuk téveszteni, főleg azokat akik nem ismernek. Mondjuk téged soha nem vernélek át, és… bocsi, hogy megijesztettelek. –mondtam kicsit sajnálkozva, de ugyanakkor mosolyogva is. Nem állt a szándékomban, hogy elájulok néhány percre, de ez az átok hatása, és eléggé… hogy is mondjam, fájdalmas, ha betalál. Most már mondhatom azt is, hogy tapasztaltam a hatását, és egyáltalán nem repdesek tőle. Nem sűrűn szeretnék egy ilyen támadást „lenyelni”, szóval minél előbb meg kell tanulnom védekezni ellene.

– Köszi a biztatást, de akkor sem érzem magam valami nagyon nagy átokszórónak. Viszont, az is igaz, hogy még nem vagyunk hetedévesek, akik tökéletesen tudják már alkalmazni, szóval nem bánkódom miatta. ~annyira!~ –mosolyodtam el, de a végét már csak magamban tettem hozzá. Igenis bánt a dolog, hogy nem tudom alkalmazni. Legalább csak annyi hatást tudnék elérni vele, mint Nick. Még az sem kellene, hogy elkábuljon az ellenfél, csak essen el vagy valami. Már az is haladás lenne a számomra. Tuti nevetés tárgya leszek a következő órán, ha nem tudom rendesen bemutatni. Még az sem biztos, hogy névsorban megyünk, hanem spontán választ a tanár. Ismerve a szerencsémet, biztos, hogy az elsők között lennék.

Figyelem, ahogyan Nick felkel, és az édességekért megy, majd néhány ötletet ad, hogy mit is csinálhatnánk. Mindegy hova megyünk, biztosan lesz valami ötlete. Az én gyomrom is korog már, így díjaznám, ha enni mennénk. Már csak el kell dönteni, hogy Roxmorts, vagy a Nagyterem. – Az Abszol Út messze van, az udvarra nincs kedvem menni, mert sok az elsős. Az erdőtől rossz emlékek rohamoznak meg, szóval először menjünk enni. Gonoszkodjunk az ebédlőben, aztán ha sikerül megúszni lebukás nélkül, akkor mehetünk Roxmortsba. Be kell tankolnom néhány trágyagránátból, meg kezdek kifogyni a tintából is. –persze az előbbi sokkal fontosabb, mint a tinta, de ha már ott vagyok, és ha marad némi pénzem, biztosan venni fogok, hogy később ne kelljen lemennem érte. Bár ez nem azt jelenti, hogy egy ideig fent maradok, csak így több pénzem marad majd édességet venni. Elindultam az ajtó felé, majd lassan lenyomtam a kilincset, és kiléptem a folyosóra. Hátrapillantottam Nickre, és vigyorogva vártam, hogy megindul-e ő is, bár kétlem, hogy maradna, főleg egyedül.

//Semmi gond, tudod, hogy én ezért nem harapok ^^ Szóval ne bánkódj miatta//

...tudj meg többet...

To Scott

A terv amit véghez akartam vinni már tökéletesen kirajzolódott a szemeim előtt. Eszünk valamit, mert hát édességből tuti biztos, hogy nem élünk meg. Lehet még rosszul is leszek attól a sok édességtől, ha mind egyszerre eszem meg egyedül. A szüleim annyira fösvény kis gyereket faragtak belőlem, hogy néha kész kínszenvedésnek számít adni és nem kapni. Bár ha Scottal vagyok az már mindegy, hogy adok vagy kapok, a lényeg, hogy ne az unalmas ikertestvérével legyen, aki csak akkor gondol rá, ha velem van és nem vele. Felhúztam a szemöldökömet és gondolkodtam ügyet sem vetve arra, hogy nekem Scott után kéne mennem. Nem számított, valamit muszáj volt kitalálnom ahhoz, hogy a mai nap zökkenőmentesen teljen el. Nem akartam megkeresni Cindyt pedig úgy volt bújócskázom vele, de ő igazából nem tudtam miért lelkesedem az ötletért. Csak elő ne akarjon bújni, hadd higgye azt, hogy keresem. Reméltem nem valami veszélyes helyre bújt el, mert ha nem kerülne elő azért, mert képtelen volt mondjuk kimászni onnan ahová bebújt azt biztos én sem bírnám ki. Lehet, hogy néha meg akarok szabadulni tőle, de ez nem jogosít fel semmire. Nem lökhetem el magamtól, hiszen hiányozna a jelenléte, ezt meg tapasztalatból mondom. A vakáció kész kínszenvedés volt, mindennap írtam neki ő meg lelkesedve vissza is válaszolt általában. A szokásos zagyvaságairól beszélt, hogy mennyire várja már az iskola kezdést, a vonatozást, a közös sétákat, az órákat, meg hiányol engem.
Egy rosszcsontot, hogy lehet hiányolni? Talán ő annyira vak, hogy ne tudjon különbséget tenni jó és rossz között? Én ravasz vagyok, de ő… ő nem. Sokkal okosabb, szerethetőbb, meg minden, sőt beszédesebb is, de ettől eltekintve a barátnői sem tudják úgy elviselni őt mint én. Szóval dicséret jár azért, mert kibírom mellette és mindez nem elég, mert azt akarom, hogy néha komolyan mellettem legyen. Ami zavaró, mert tudom melyik lányokat preferálom jobban. De hát Cindy az Cindy, őt egy Hollóhátas sem tudna megelőzni az őszinteségével és közvetlenségével. Itt inkább a lányokat értem, mert ugyebár Scott a mai nap még fiúból van, nem pedig lányból.
Néhányszor elgondolkodtam már azon milyen lehetne lánynak lenni és arra a döntésre jutottam, hogy én így vagyok jó ahogy vagyok, lánynak tuti biztos, hogy nem lennék jó. Túl sokat gonoszkodnék és olyan lennék, amilyen barátnőket sosem szeretnék magamnak. Végül visszatérve a valóságba megigazítottam a taláromat és Scott után mentem aki már biztosan várt rám.
– Helyes, menjünk akkor az ebédlőbe, itt úgysincs semmi keresnivalónk már. – valóban nem volt, így örültem, hogy eszünk végre valamit. Hm igaz, most falánk leszek és nem érdekel hány szem fog rám meredni amiért nem viselkedek normálisan úgy ahogy szoktam.
– Kiknek az asztalánál ülünk? Szegődjek Hollóhátasnak vagy te jössz a Mardekárosok asztalához? – számomra mindegy volt melyik asztalnál ülünk, a lényeg azon volt, hogy ételhez jussak és ne korogjon a gyomrom. Azt senki sem szereti én végképp nem, az olyan idegesítő tud lenni, mert nem tudok semmi másra koncentrálni csak arra, hogy éhes vagyok és muszáj tennem valamit ellene. Ez a mostani eset szintén ilyen volt. Szükségállapot vagy valami ehhez hasonlóval tudnám illetni az egész helyzetet.
A 'háború’ előtt még elegendő muníciót kellett vennem magamhoz, az édesség kipipálva de a többi dolog, na az még váratott magára. A folyosóra kilépve annyira megkönnyebbültem, hogy végre hátrahagytuk ezt a… a cseppet sem kedves emlékeket őrző szobát.
– Maradjunk a Hollóhátasok asztalánál? Azt hiszem nekem mindegy hol ülünk, csak jó legyen és senki se kezdjen el kommentálni miatta. Remélem nem lesznek ott sokan. Nem azért mondom ezt mert szégyenlek veled megjelenni vagy ilyesmi, de semmi kedvem sincs végighallgatni a megjegyzéseiket. – elmondtam azt amit akartam, míg meg nem érkeztünk az ebédlőhöz meg sem szólaltam. Nem volt értelme feleslegesen szaporítani a szót, attól csak még éhesebb lettem volna, amit nem akartam, mert még több kaja lett volna oda.

/-/-/-/ Akkor folyt. köv. ott ahol megbeszéltük. Ott te kezdesz Razz

/-/-/-/

...tudj meg többet...

Játék vége!

Folytatása: itt olvasható!

...tudj meg többet...

» Üres terem
» Bájitaltan terem
» Párbaj terem
» Blaise & Torie - Átváltoztatástan terem
» Bájitaltan terem || Rose & Nathaniel

Gyakorló terem

Gyakorló terem

Similar topics

Similar topics