HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Konyha és étkező

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 269
ϟ Reagok : 14
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 23


TémanyitásTárgy: Konyha és étkező    Vas. Ápr. 29, 2012 9:05 am

***


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 257
ϟ Reagok : 103
ϟ Felvétel időpontja : 2012. May. 11.


TémanyitásTárgy: Re: Konyha és étkező    Csüt. Május 17, 2012 5:47 am


emergency in the kitchen

Ahogy a finom gőz felszáll a fazék fedele alól egy tincsem azonnal az arcom elé hullik. Remek. Hiába fogom akármilyen erős, feszes copfba rakoncátlan fürtjeimet, a gőz hatására azonnal kibomlanak, hogy göndörödve, idegesítően körbevegyék az arcomat. Vajon ez Merlin bosszúja azért, mert tegnap nem segítettem törpementesíteni Ronnak, amikor hívott? Nos, én pontosan tudom, mire vágyott, és nem a kertészkedés vagy az édesanyjának való segítség nyújtás reményében invitált ki a hátsó kertbe. Ne csodálkozzon senki, ha visszautasítottam. Ronald nem értheti, mennyire el vagyok maradva a tananyag átnézésével. Már csak néhány nap van hátra évkezdésig, nekem mégis ott pihen még egy egész bűbájtankönyv érintetlenül a polcomon, annak a halomnak a tetején, amit az immár átbogarászott irományok alkotnak. Első érzésem az, a hetedévünk sem lesz éppen méznyalás a Roxfortban, de nyilván békésebb lesz, mint az eddigiek. Semmi sötét varázsló, aki az életünkre tör, semmi ármány, semmi csalás. Csak a RAVASZ vizsgák, amik olykor legalább olyan fenyegetőnek tűnnek, mint egy-egy halálfaló. De ez lehetetlen, igaz? A halálfalók elbuktak, Harry végzett Voldemorttal – igen, ki merem mondani a nevét; nem félek többé egy megtört lelkű gonosztól -, és most az egész varázsvilágra mély nyugalom szállt. Meg hangos, harsány jókedv.
Ami a sikert illeti van egy apró, ám annál hangsúlyosabb árnyoldala is – az újságírók, akik árnyékként követik Harry Potter, a Hős, a Kis Túlélő, a Legyőzhetetlen minden lépését, olykor a magánéletébe is szemérmetlenül belekontárkodva. Tűrhetetlen, amit művelnek. Az utóbbi időben elgondolkodtam azon, milyen lenne ismét befőttes üvegbe börtönözni Rita Vitrolt, kedvenc méregzöld pennájával együtt, ami mostanában igen szerényen szalad a próféta hasábjain. A hírek természetesen szinte egytől-egyig Harryről szólnak, ám színvonalban messze alulmúlják azt, amiért az újságot éveken át járattam, ezzel jó néhány gyöngybaglyot fulladásig kifárasztva. Amikor már a harmadik oldalon ütközik belém Harry öltözködési szokásainak, tüsszentésének részletes elemzése a gyomromra is heveny hányinger tör. Hogy süllyedhet valaki idáig?

A szüleimmel a háború után elutaztunk néhány hétre Párizsba, és örültem az útnak, mert olyan rég csináltunk közös programot – bármilyen neműt. A háború alatt, míg elveszítettem őket, százszor átgondoltam, milyen lesz az első közös nyaralásunk, kiruccanásunk, hétvégénk… ám várakozásaimat messze felülmúlta a valóság. Apa rengeteg képet készített, néhányat pedig az Odúba is elhoztam. George mesterkedésével a képek ideiglenesen életre keltek, és most a hajamat félretűrve nézek szembe a hűtőn integető miniatűr másommal, akit az Eiffel-torny előtt kaptak lencsevégre. Apa nem szólt elég hamar, ezért sikerült épp akkor elsülnie a készüléknek, mikor a hajamat a szemembe fújta a szél, a szoknyámat pedig a másik irányba cibálta, de biztos voltam benne, hogy Weasley-ék és Harry nem fognak kifogást emelni ellene. Ezért hoztam el ezt az otthoni készletből.

Egy pillanatig elmerengek a fotón álló lányon, majd azonnal vissza is rázkódom a valóságba, mikor a fazék tartalma furcsán sisteregni kezd.
– Ez valahogy nem így festett a szakácskönyvben! – csóválom a fejem, ahogy ismét a nyomdatermék fölé hajolok. A sorok Corabelle Cookforth tollából származnak – de az ő szavaival élve a levesnek ezen a ponton „ párás aranysárgára” kellene színeződnie, nem skarlátvörösre, mint a mi alkotásunk. Hihetetlen. Még sosem fordult elő velem, hogy hibáztam volna egy bájitaltanra hajazó műveletnél, mivel mindig nagyon precíz vagyok, nehogy a fejünkre omoljon valami. Talán elbámészkodtam volna?
Ismét eszembe jut Ronald tegnapi invitálása a kertbe, és azonnal fülig vörösödöm. A háború után valami megváltozott köztünk. Valami más lett. Most, hogy már nem fenyeget halálos veszély Ron ugyanaz maradt, mint eddig – kedves, bohókás, gyerekes, vakmerő… és szeretem. Tudom, hogy szeretem. De nem bírom megcsókolni. A baráti csókokban kimerülünk. Nem tudom, mi a baj velem. Olyan, mintha… mintha a bátyámat csókolnám.
– Mit mondasz, Ginny? – pillantok hátra a vállam fölött barátnőm felé, aki épp szeletelt valami zöldséget, mikor utoljára hátra néztem – remélem, több szerencsével járt, mint én.

× szavak: 606 szó
× viselet: wingardium leviosa
× megjegyzés: a kódba beleszerettem, bocsánat. And i love you ♥

__________________________________





... something never change



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 269
ϟ Reagok : 14
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 23


TémanyitásTárgy: Re: Konyha és étkező    Hétf. Jún. 25, 2012 12:24 am




love you, Hermione


KB. 700 SZÓ EBBE TÜNDÖKLÖK FŐZÉS KÖZBEN BOCSIBOCSIBOCSI - SZERETLEEK *-*


Lehet, hogy anya raguja a legfinomabb egész Anglia területén, sőt azt is elismerem, hogy nem kis tapasztalata van a háztartás terén. Hét gyereket nevelni nehéz feladat, sőt számomra biztos lehetetlenség - Merlin adja, hogy nekem ne kelljen átélnem ezt a felfordulást...
Igen, lehet, hogy anyának minden megy, akár fejre is állhat úgy is tiszta lesz a padló de nekem nem. Nem vagyok szakácskönyv, nem vagyok felmosó, egy két lábon járó házimanó meg főleg nem. Egyszerűen én nem arra születtem, hogy a konyha rabszolgája legyek, hogy a kerti törpéket irtsam nap mint nap, vagy mossak míg a kezem olyan nem lesz, hogy a tapintásába beleremeg minden ember. Talán azért mert világéletembe ezt láttam, hogy a nők a ház rabjai, és nem hogy példát vettem volna róluk, nem. Inkább ellenszenvessé vált, hiszen olyan mintha ezek az asszonyok mindent feladtak volna, csak hogy eltartsák a családjukat. Persze, értem én, hogy ez az első, és a gyermekeink mindennél fontosabbak, de akkor is; az álmokkal mi van? A vágyainkkal amik nélkül tényleg semmi vagyunk? Mert mikor este álomra hajtom a fejem, mindig megjelenik előttem egy kép. Egy kép ami a jövőmet ábrázolja, ahogy a fantáziám megalkotja. A szívem legmélyebb zugából halász elő ötleteket, míg megteremti a teljes boldogságot.
Seprűn ülve a Hárpiák között.
A bátyáim esküvőjén a csokor után nyúlni, letáncolni a lábam.
Majd a sajátomon örök hűséget fogadni az egyetlen, örök szerelmemnek.

Csak, hogy ezek mind olyan távolinak tűnnek. Most is, hogy vége lett a háborúnak, olyan mintha egy egészen másik világba álmodoztam volna ezekről. Mintha egy másik énem kívánta volna lefekvés előtt, hogy sikerüljön elérnie amit akar. Hogy kitűnjön a bátyjai közül, a világ az ő nevét is megismerje. Butaság, korholtam le magam ahogy a kés újra és újra belevágott a a felszeletendő zöldségekbe. Ideje lenne felébrednem, és rájönni, hogy a valóságban kevés embernek sikerül. Mennyi annak az esélye, hogy pont én leszek a kivétel?

Elmorogva pár cifra káromkodást lesöpörtem a vágódeszkáról a már darabokra eső répát és a következő adagért nyúlok. Kegyetlen munka, mikor lány létünkre beutalnak ide és a többiek mind akertbe süttetik a hasukat majd mikor az hangos korgással jelez, úgy ostromolják meg az étkező asztalt mintha egy éve nem ettek volna rendes ételt. És a hála? Ugyan nálunk, Ronald mellett? Maximum annyit hallok tőle, hogy kérek még, még, méééég...

Már alapból azt találom furcsának, hogy sikerült megejtenünk az első nyaralásunkat saját keresetből. Vagyis mit beszélek; hiszen ezt is a Minisztérium adományozta, a háborúban lévő részvételünkért! Mint annak idején, mikor végre valahára eljutnunk Egyiptomba. Apa nem szégyellte, hogy a nyereményből finanszíroztuk az egész utat bennem viszont volt egy kis fojtogató érzés, keserű íz, hogy ezt nem egyedül hoztuk össze. Soha senkinek nem említettem, csak mosolyogva bólintottam minden kis emlékre amit még a jó pár évvel ezelőtti kirándulásunkból idéztek fel a bátyáim egy-egy vacsora alatt.
A mostani persze más volt. Életembe először jártam Amerikába, a csillogás, és a lehetőségek világába és bevallom gyönyörű egy hely. Olyan mintha egy másik földrészen ragadtam volna egy rövid ideig, nem voltak gonosz mágusok, és a gyász se követett minket árgus szemmel. Kicsit mindent magunk mögött hagytunk, és csak élveztük az arcunkba boruló napfényt, az árusok állandó zsivaját, Los Angeles kimerületlen energiáját. Egyszer visszamegyek oda - de csak töredmagamba, szigorúan Percy nélkül. Francica nélkül. És legfőképpen anya nélkül...

- Hm? - pillantottam fel, és ezzel egy időben szépen eltévesztettem a célpontot így a kés pontosan a húsomba vágott, vörös foltokat hagyva maga után a pulton. Felszisszentem, és a számba kaptam az ujjam, magamban újra pda nem illő szavakat morogva míg a pálcámat megragadva elő nem varázsoltam egy ragtapaszt. Tudom, hogy anya szigorúan megtiltotta, de nem érdekel - nem fogok itt fél órát kutatni, míg az ujjamból ömlik a vér. Hát persze. Ilyen az én szerencsém.
Miközben nagy nehezen ráfejtem a tapaszt a sebre Hermione mellé lépek és fintorogva takarom el a másik kezemmel a számat. Az edénybe valami barna trutyi rotyog kissé émelyítő szaggal amitől a reggelem megmozdul a hasamban. Igyekszek a legkevésbé fancsali pofát vágni;
- Kell még bele egy kis... só...? - találgatok magam is, zavart vigyorral leplezve hogy mennyire elcsesztük az egészét. Míg a barátnőm a tűzhelyen, és a konyha másik végébe okozok teljes káoszt. Csak anya meg ne lássa; így se hallok már a jobb fülemre a tegnapi kioktatása után.

__________________________________


i just wanted
to be

happy with you
after all.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 257
ϟ Reagok : 103
ϟ Felvétel időpontja : 2012. May. 11.


TémanyitásTárgy: Re: Konyha és étkező    Kedd Jún. 26, 2012 9:55 pm


emergency in the kitchen

Elképesztő. Még sosem rontottam el egy főzetet sem, legyen szó sziporkaszirupról vagy százfűlé-főzetről – ez utóbbit többször is elkészítettem, először mindössze tizenkét évesen, amire úgy hiszem, méltán lehetek büszke -, erre egy nyavalyás ragu kifog rajtam? Rajtunk, pontosabban, mert Ginny is legalább annyira kiveszi a részét az ebédkészítésből, mint én. A fiúk odakint hűsölnek, annyira sem érdekli őket a dolog, hogy néha legalább benézzenek hozzánk… lassan kezdem érteni, miért terhes Ginnynek sokszor a hat bátyja, ráadásul most még Harry is itt van, aki példátlanul jól nevelten viselkedik az Odúban – meg egyébként sem egy részeges, modortalan vandál -, viszont ez nem sok mindenen változtat. Csak eggyel több száj, amelyet ezzel a raguval kéne betömni… de ezzel… ezzel inkább mégsem.

Rezignált, elgondolkodó pillantást vetek a szakácskönyv ide vonatkozó idézetére. Vajon mit ronthattunk el? Vagy túl sokáig hagytam a tűzön? Esetleg túl sok benne a… nem is emlékszem, mit tettünk bele az előírtakon kívül! Még a zöldség hiányzik, egy csipet fűszerrel, de azt hittem, ezzel be is fejezhetjük. Őszintén szólva talán nem is a ragu bánt legjobban, hanem a kudarc. Világ életemben küzdöttem, Piton óráin is izzadva, később Lumpslucknál is, az elismerésért! Mindig igyekeztem a lehető legkörültekintőbben végezni az előírt lépéseket, sosem ugrottam át egyet sem, és mégis…
Az olyan főzetek, mint az élő halál eszenciája, az amortentia, a csuklasztó-szirup, vagy a hunyorszirup soha nem jelentettek gondot, megfelelő rutinnal csuklóból elkészítettem mindet. Volt, amelyiket bujkálásunk alatt többször is, pedig akkor csak egy rozoga sátorban guggoltam camping-ágyak között. Mi változott azóta?
Talán az ételre nem ugyanazok a szabályok érvényesek, és mióta Ronald a sátorban szóvá tette, hogy nem főzök olyan jól, mint az anyja – amihez mellesleg megfelelő alapanyagokra is szükségem lett volna -, nem is sokszor vettem keverőlapátot a kezembe.
Nos, ha Ron fitymálta az akkor kosztot, el sem merem képzelni erre milyen megjegyzéseket tehet…

Elkínzottan nézek Ginnyre, mikor mellém lép, s azonnal észreveszem sebtapaszos ujját. Úgy látom, az ő gondolatai is elkalandoznak. Vagy csak profán egyszerűséggel nem figyelt egy percre.
– Bocsáss meg, nem akartam elterelni a figyelmedet. – nézek rá valóban sajnálkozva, ám bosszantó módon még nem tanultuk a sebforrasztást – az hetedéves, RAVASZ szintű anyag bűbájtanból, annak is egy jelentősebb mellékágából, ami az anyagra vonatkozó előismereteimből ítélve elég bonyolult -, ezért nem tudok segíteni Ginnynek. Jobb ötletem nem lévén fordulok ismét a fazékban rotyogó „mestermű” felé.
– Só? Nem tudom. Szerintem más fűszer kéne… vagy egy kis répa. Vagy… vagy… – elkeseredetten harapok az ajkamba, miközben a konyhapultnak dőlök, a fazék tőszomszédságában. – Vagy mehet a kukába is akár, és kezdhetjük elölről. Édesanyád pedig kinyuvaszt minket, Ron meghal éhen, épp mint a többi testvéred és édesapád. Fogalmam sincs, hol rontottuk el.
És ez igaz. Valóban nem tudom. Bár mentőötletként készíthetnénk parmezános csirkét, annak a receptjét fejből tudom, hála édesapám ízlésének, és egyszerű. Bár – így az eddigi munkánkat felmérve – talán nem kéne megpróbálnunk. Még a nyakunkba szakad a konyha.
- Na, jó. Várj, hozok egy másik szakácskönyvet, abban hátha találunk valami könnyebbet is. - kezdem, és már indulok is a tálaló felé, aminek tetején szép számmal sorakoznak a szakácskönyvek, mikor - Bumm. Megkapaszkodni sincs időm, már a padlón is találom magam. Ki hagyta itt ezt a seprűt - "véletlenül" épp úgy állítva, hogy az első gyanútlan arra járó lába beleakadhasson?
- George? - könyökölök föl sajgó térdekkel. Ennél rosszabb már aligha lehet.

× szavak: 502 szó
× viselet: wingardium leviosa
× megjegyzés: remélem, tetszeni fog (: elvégeztem a Malfoy által kiszabott büntetést ^^

__________________________________





... something never change



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 269
ϟ Reagok : 14
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 23


TémanyitásTárgy: Re: Konyha és étkező    Hétf. Júl. 02, 2012 3:15 am




love you, Hermione


PASSZOLOM EBBE TÜNDÖKLÖK FŐZÉS KÖZBEN RONNAK MUFFIN, NEKED REAG ^^

Próbálok meglepődni. De nem megy. Egyszerűen nekem nem való a kavargatás, még bájitaltanból se vagyok olyan jó, maximum, hogy átmenjek a vizsgákon. De anya receptjei még egy Zsugorító főzetnél is nehezebbek, pedig azt már egyszer sikerült egy E-re össze kutyulnom. Aztán persze Lumpinál, valahová a csillagos égbe jutottak a jegyeim, bár nem tudom, hogy de mintha kinézett volna magának, mint a lány akibe sokat lát, így sorjába adta a pontokat, és az amúgy katasztrofális bájitalaimra. Talán beleszólhattam volna, hogy nem érdemlem meg, de valahogy nem volt szívem, hiszen mikor karácsonykor anyának elmeséltem mennyire jól állok a tantárgyból szinte sugárzott az örömtől. Majdnem Muriel nénikémnek is üzent, hogy eldicsekedjen, a lánya kiváló értékeléséről, de végül sikerült lebeszélnem. Azóta egy kis lelkiismeret furdalás gyötör, hogy átvágtam anyut, és előre félek, hogyha most nem a drága tanár úr vesz kezelésbe minket ebben az évben csúfosan fognak mutatni azok a Trollok év végén. Na jó. Végül is ennyire nem rossz a helyzet, és itt van Hermione is. Nem tagadhatja meg tőlem majd a segítséget, de már előre félek, hogy bezavar a könyvtárban, és talán egy hónapig nem látok majd napfényt. Asszem kezdek félni.

Az ujjamat rágja nézegetem a barna kotyvalékot, és felfordul a gyomrom a látványra. Nincs mit tenni, mi ketten nem vagyunk kész házimanók, sőt szerintem csúfondárosan elrontottuk a mai vacsit. Inkább mosnám fel az egész alagsort, minthogy legközelebb is minket utaljanak be a konyhába. Lemondóan sóhajtok. De hiányzik a Roxforti koszt, ami minden este frissen sülve terem az asztalon, és az íze talán még az otthoni kosznál is finomabb - persze ezt sose mondanám vissza anyának, mert talán seprűvel kergetne ki a házból haragjába, vagy csak egy életre megsértődne, hogy leszóltam a világhírű családi receptjét. De ha egyszerűen a sültek jobban megfognak, és akkor még a pudinghegyekről nem is beszéltem... Azt hiszem, ha megérkezünk degeszre eszem magam. Nem érdekel ha Harry előtt vagy sem, de úri hölgyi modoromat is félretéve mindent meg fogok kóstolni, míg végül annyira meg nem üli a kaja a hasam, hogy csak a hálóteremig bírom elvonszolni magam. Ijesztő, de igen olyan leszek mint Ronald.
Bár azt hiszem ezt még egyszer átgondolom, megéri e nekem lejáratni magam a fél évfolyam előtt, és egész évre elintézni a hírnevem. Nem. Inkább éhen halok, és hagyom, hogy a szemem kiugorjon a sok étel látványára, de nem leszek disznó, mint a bátyám. A-a.

- Mindegy, semmi baj. - legyintek az ép kezemmel, és tovább szemlélem a 'remekművet'. Öhm, hát ez csodás. Komolyan. És csak egy pici szarkazmust használok hozzá. Talán máskor kétszer meggondoljuk, hogy ábrándozás közben kezdünk e ebédet gyártani, mert ezzel semmire se megyünk. Míg én a Roxforti utolsó évemről, Harryről, vagy a kviddicsről agyalok, fogalmam sincs Hermione fejébe mi járhat. A RAVASZ-ok? Vagy talán a háború? Sajtó, tanulnivaló, esetleg, Ron? Még az utóbbit is el tudom képzelni, noha fogalmam sincs mi van köztük. Hol izzik köztük a levegő, hol baj van a paradicsomban, néha pedig nem tudom eldönteni, hogy hol tartanak. Mintha egyet előre, kettőt pedig hátra lépnének, és annyira rossz látni, hogy míg Herm a munkába folytja bánatát, Ron pedig hol a padlóba veri a fejét, hogy engem boldogítson. De még is hallom ahogy morgolódik, hogy két emelettel feljebb lakik!
Felnevetek. Herm savanyú képe, letört ábrázata, nem tudom miért de kissé jobb kedvre derít. ilyenkor olyan mint egy duzzogó macska, akivel nem lehet mit kezdeni, de olyan aranyos, hogy mosolyra késztet.
- Na jó. Jobb ötletem van. Ez a család úgy is kalóriabombákon él, üssünk össze valami salátát, meg mondjuk egy könnyű levest, hogy kerüljön valami táplálék a szervezetükbe. Nem fognak belehalni egy kis egészséges ebédbe. - vigyorgok, és előszedek pár zöldséget az egyik kosárból amit még reggel szedtem a kertből. - Bár... Ronnak tegyél félre egy csokis muffint ha nem bírná a cukorszintje. - kuncogok, és ahogy újra szeletelni kezdek, hangos csapódást hallok meg a hátam mögül. Ijedten fordulok a barátnőm felé, ám a látványra összeszorítom az ajkam, hogy ne törjek ki nevetésbe. így csak megvonom a vállam és szórakozottan pillantok rá, míg kezet nyújtok, hogy felsegítsem;
- Ez most Fred volt. Asszem.

__________________________________


i just wanted
to be

happy with you
after all.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 257
ϟ Reagok : 103
ϟ Felvétel időpontja : 2012. May. 11.


TémanyitásTárgy: Re: Konyha és étkező    Pént. Júl. 06, 2012 5:34 am


emergency in the kitchen

A padlón vagyok, állapítom meg némi éllel, mintha ugyan ne lenne teljesen nyilvánvaló. Ideges pillantást vetek a bukásomat okozó röpszerszámra, ami a tekintetemtől jelen esetben akár lángra is kaphat, az sem érdekelne ennél jobban!
– Elegem van ebből! Nem elég az iskolában meg hasonló, semleges, tágasabb helyeken gyakorolni azt a Frontszíj-műugrást, vagy mit? Itt is állandóan szét hagyják a cuccaikat, mintha az lenne bárkinek is a dolga, hogy hasra essen bennük, amint elfelejtik elpakolni oda, ahová való! Kész. Elegem van a csínyekből, és abból, hogy egy sort sem bírok elolvasni nyugalomban, mert valamelyik testvéred átrohan a szobán és esetleg az arcomba durrant valamit! – fakadok ki dühösen, a tenyeremet porolva feltápászkodás közben. A seprűt jól látható helyre állítom, a sarokba, majd csípőre tett kezekkel ismét a tűzhelynél álldogáló Ginnyre nézek – és ekkor tudatosul bennem igazán mit mondtam. Arcom azonnal bocsánatkérővé, szinte esdeklővé válik, s miközben vissza lépek mellé egy mély sóhaj szakad fel a mellkasomból.
– Sajnálom. Nem akartalak megbántani sem Téged, sem a testvéreidet, mivel úgy szeretlek titeket, mintha én is a családotok tagja lennék, és mérhetetlenül hálás vagyok azért, ahogyan minden nyáron befogadtok. Csak… túlságosan feszült vagyok. A Grimmauld téri ház, a RAVASZ-ok és itt van Ron is… tényleg nagyon sajnálom, Ginny.
Több szót nem igazán szándékozok a témára vesztegetni, ehelyett kapva kapok a salátás ötletén. Bizony, nem árt a Weasley fiúknak, ha egyszer az életben nem oldalast kapnak ebédre – bár szerintem akármi is legyen a menü, két perc alatt lemozogják. Harry az egyetlen, akinek Dursleyéknél nem volt része úgynevezett bőséges táplálékban soha, neki viszont tudomásom szerint semmi kifogása a zöldségek ellen. Ha pedig Ronald felhúzza az orrát, mint egy válogatós gyerek… hát, akkor majd kitalálok neki valami mást.

– Akkor saláta. – bólintok rá belelkesülve, majd a biztonság kedvéért nem indulok el a szakácskönyveket rejtő polc felé, hanem magamhoz hívok egyet, és az étkező asztalra támasztva kikeresek néhány receptet a felmerülők közül. Már előre hallom, mit fog szólni Mrs. Weasley a vacsorához, ha meglátja, hogy semmi hizlalót nem tálalunk, hanem megmaradunk a hagyományosnál, ami talán nyúlkajának számít, viszont nem kevésbé tápláló, mint egy ürücomb és senki gyomrát nem üli meg. Bár Mollynak feltett szándéka mindannyiunkra némi plusz kilót halmozni, aminek hála nem lóg majd rajtunk a bőr, mikor a Roxfortba megyünk – Harry különösen célpontja az ilyen akcióknak, mivel az: „Olyan sovány vagy, Harry, drágám!” frázis már szinte szállóige az Odúban. A fiúk nem egyszer előszeretettel ugratják ezzel Harryt…
– Ismerek egy mártást, amibe mézet is kell rakni… egy franciaországi nyaralásunkon ettünk olyat a szüleimmel, és nagyon finom volt. Ha ez lenne a kifogás, nincs olyan saláta, amit az ne ízesítene meg. – magyarázom a könyv fölé hajolva, majd egy pálcamozdulattól mézet hívok ki a kamrából. A kis csupor hosszan csúszva landol Ginny keze mellett, s én szinte ösztönösen csavarom le a tetejét és tolom barátnőm orra alá.
– Mit gondolsz? – nézek rá várakozóan.

× szavak: 472 szó
× viselet: wingardium leviosa
× megjegyzés: kicsit késve, de törve nem (:

__________________________________





... something never change



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 269
ϟ Reagok : 14
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 23


TémanyitásTárgy: Re: Konyha és étkező    Szomb. Júl. 21, 2012 3:56 am




love you, Hermione


Sóhajtva csóválom meg a fejem, ahogy elképzelem, a bátyáimat, ahogy tökéletesen kitervelik ezt az egészet. Szinte biztos vagyok benne, hogy anya tegnapi eléggé, hogy is mondjam… íztelen vacsorájának a bosszúja. Ikerbátyáim korgó gyomorral rohamozták meg az Odút, és mikor az eléjük került leves, vagy főzelék nem nyerte el a tetszésüket, már előre láttam a tekintetüket, hogy ez bosszúért kiált. Viszont Hermione kiakadása őszintén meglep. Persze hallottam már nem egyszer morgolódni, ahogy Harry és Ronald miatt morog, „hülye fiúk” és „ezek olyan gyerekesek” címszók alatt, de ennyi még nem méltatlankodott előttem. Az Arckifejezésem kissé megkeményedik, minden szavára egyre feljebb húzódik a szemöldököm. Tényleg? És ha ennyire idegesíti őt, hogy a családom fele ezzel üti el az időt, engem is beleértve miért van itt? Beszívom a a levegőt, és fejben már össze is állítok egy szép kis visszavágást, noha nem áll szándékomban ezt a kis főzőcskézést ordibálós vitába fullasztani. igazán nagy szerencse, hogy észbe kap, és még azelőtt lenyugszik mielőtt én is kirobbanok. Sajnos, eléggé gyorsan felkapom a vizet, és felveszem mások stílusát velem szemben; nem tehetek róla, de hat fiútestvér között meg kellett tanulnom felemelnem a hangom, és kiállni az élveim mellett vagy csak simán megharcolni az igazamért.
- Semmi baj. – felelek végül, és megpróbálok egy apró mosolyt kicsikarni magamból, ezért hozzáteszem. – Néha az nekem is az idegeimre mennek. – legyintek egy aprót és ezzel lezártnak is tekintem a témát. Nem kell több szót fecsérelni egy ostoba kirohanásra; végül is mindenkinek lehetne rossz napjai.
Viszont igazán érdekel mi is van közte és a bátyám között, mert nem tudok nevezőre jutni. Az elmúlt években már szinte biztos voltam, hogy egymás karjaiba kötnek ki, de most a csata után egyre elbizonytalanodom. Persze Ron továbbra is olyan amilyen, sőt ha lehetséges még gyerekesebb, de Hermione… Ő változott szerintem a legtöbbet Harry után. Az a lány akivel annak idején először megosztottam a szobám, akinek féltem a haragjától a Titkok Kamrája eset óta, most már olyan felnőtt lett. Más. Létezik, hogy az ember jó tulajdonságai egy felsőbb fokozatra lépnek? Persze, ezzel szemben még mindig olyan okoskodó, és tudálékos mint volt, de hát mi pont így szeretjük a Roxfort Történelmét kívülről fújó boszorkányt.

Míg ő a szakácskönyvből próbál receptet kilesni én a felső polchoz lépek, és egy sámlira ráállva turkálni kezdek a különféle fűszerek között. Van itt olyan, amivel már találkoztam egy-egy bájitaltan óra alkalmával, ám a Piperpőcbogyók és a szárított meztelen csigák látványa felforgatja a gyomrom. Ha jól tudom, kell egy kis rozmaring, meg egy kanál ecet Weasley nagyi finom receptjéhez. Igazából ősrégi egy recept mivel a családban már évek óta nem eszünk salátát. Valahogy elveszett anya tortái, sültjei és egyéb ínycsiklandozó ételei közt. Mondjuk, nem csodálom nyár alkalmával mikor Harry ellátogat hozzánk mintha az összes étel előkerülne a spájzból, és teljes lakoma vár minket minden reggel, délben és este. Mondhatni, anya minden augusztus végére begyűjti a finomságokat.
Hallom, hogy Hermione magyaráz mögöttem, ám a szavai elmosódnak a címkék olvasás közben. Minél beljebb túrok annál ismeretlenebb és kiolvasatlanabb nevű bájitalokat találok. Őszintén, még sose turkáltam anya cuccai között, ezért egyik se ismerős, főleg, hogy mind leghátul takarásba vannak. Vajon direkt van szem elől rakva?
- Hé, nézd mit találtam. – szólok hátra ahogy óvatosan kiemelek pár fiolát minek kissé berozsdásodott a teteje, a gyöngybetűs felirat pedig kicsit már megkopott, elmosódott rajta. van olyan amire latinul írták a nevét, az egyiket pedig mintha héber betűk ejtenék körbe. Homlokráncolva helyezem őket az asztalra;
- Van tipped mik lehetnek ezek? – vizslatok épp egy lila üveget amit vastagon fedett be a por, a dugót pedig mintha megrágták volna a bogarak. Vajon milyen íze lehet? Mérgező? Mit keres egyáltalán anya konyhájában?
És még megannyi kérdés, amire csak választ akkor kaphatok, ha ezt itt és most elfogyasztom.


× szavak: 587 szó.
× viselet: summertime
× megjegyzés: bájitalozzunk Razz

__________________________________


i just wanted
to be

happy with you
after all.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 257
ϟ Reagok : 103
ϟ Felvétel időpontja : 2012. May. 11.


TémanyitásTárgy: Re: Konyha és étkező    Szer. Júl. 25, 2012 5:48 am


emergency in the kitchen

Valószínűleg elvetettem a sulykot a kifakadásommal, most már bánom, hogy megbánthattam Ginnyt, mivel Ő a legjobb barátnőm, mióta csak először egy szobában aludtunk. De egyszerűen nem bírom tovább a folytonos rendetlenséget, hiába mindenem ez a család, hiába vagyok itt otthon, hiába vagyok itt boldog… nagyon szeretem őket, talán jobban is, mint azaz elhangzottak alapján nyilvánvaló lenne. Talán túl szigorú vagyok velük olykor, ez pedig – ha nem vigyázok – hamar visszaüthet a kapcsolatainkra is. Nem szeretnék fájdalmat okozni egyiküknek sem, hiszen családomként szeretem őket, Molly és Arthur olyanok, mintha a szüleim lennének – legalábbis nagyrészt, mivel nekem elérhető közelségben állnak a vérszerinti rokonaim is -, a Weasley-fiúkat pedig egytől-egyig testvéreimnek tartom. Ginnyt is. A nagyobbik baj az, hogy Ronald is ebbe a táborba tartozik, viszont most nem kívánok erre több gondolatot fecsérelni. Elég dolgunk van, az étel még sehol, ráadásul nem is úgy fest, mintha a közeljövőben el kívánna készülni. Mint azt már a kényszerű sátorozásunk alatt kifejtettem Ronnak és örökké elégedetlenkedő gyomrának, semmiből még Mrs. Weasley sem képes várat építeni. Márpedig eddigi munkánk gyümölcse egyenlő a semmivel, ha nem még annál is kevesebb. Kezdek megijedni, mivel ki látott már Weasley asztalon salátát?

Na, nem. A mártás majd feldobja, a többiek megeszik, semmi koleszterin, semmi egészségtelenség. Persze ezzel nem pálcát török Mrs. Weasley fenomenális főztje fölött, épp csak… hát, tehetségtelenek vagyunk! Ami számomra elég ismeretlen, mivel az utóbbi egy évben gumókból, hirtelen fogott halakból, erdei fűszernövényekből készítettem vacsorát, ebédet, reggelit. Talán kicsit elszoktam a konyha látványától?
– Oké, akkor… – gyors mozdulattal magamhoz hívok egy kis tálkát, majd egy kanál segítségével elegendő mézet csepegtetek bele. Suttyomban elnyelem a maradékot – nehogy bármi is maradjon a kanálon -, majd elégedetten fordulok Ginny felé, aki ekkor már a szekrény teteje felé nyújtózkodik.
– Mit csinálsz? Segítsek? – kérdem a lábához lépve, nehogy leessen a magasból, majd mikor felém nyújtja az üvegcséket, egyesével elveszem őket tőle. A kérdéses fioláknál végül én is megakadok. Őszintén szólva fogalmam sincs, ami dühít és kétségbe ejt egyszerre. Biztos olvastam már róluk… de sehol egy érthető leírás, még egy apró betűs utalás sem, ami megmagyarázná, miért őrzi Mrs. Weasley ezeket a konyhában.

– Biztos vagyok benne, hogy a „Lombikba zárt Élet”-ben olvastam valami hasonlóról – állapítom meg szemügyre véve a lila üvegcsét és tartalmát. Az ismeretterjesztő címét illetően még emlékszem is, mennyit nevetett rajtam Ron, mivel úgy érezte, leginkább arra a mugli lombikbébi programra emlékeztet, amiről egyszer meséltem neki. Elmosolyodom, hiába nem illik a szituációhoz. Ron már csak ilyen, és szeretem, mert mindig képes megnevettetni, hiába hurrogom le, hogy butaságokat beszél.
– Várj egy pillanatot, mindjárt megnézem – jelentem be hirtelen, majd eliramodok, ki a konyhából, fel a harmadik emeletre, Ginnyvel közös szobánkba, és kivágva az ajtót azonnal a ládámhoz rohanok, kikapom a könyv halomból az ominózus irományt, és felütve rohanok visszafelé. A lépcsőn eléggé ügyetlenül haladok lefelé, mivel a könyvet nyitva egyensúlyozom, tekintetem elmélyülten pásztázza a teleírt oldalakat.
– Megvagy! – kiáltok fel izgatottan, mikor a cipőm talpa a földszinthez ér. – Ginny, ez a lila itt egy rendkívül hatásos méreg, amiből akár egy csepp is lassú kínhalált okoz, ha az áldozat bőrére kerül. Maró, égető érzést vált ki, hasonlít a savas kémhatású anyagokhoz, amelyek… – ekkor lépek be a konyhába. És a látványtól megfagy bennem a vér.

× szavak: 531 szó
× viselet: wingardium leviosa
× megjegyzés: kicsit késve, de törve nem (:

__________________________________





... something never change



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Konyha és étkező    



Vissza az elejére Go down
 

Konyha és étkező

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Étkező és konyha [régi]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-