HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
TémanyitásTárgy: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Hétf. Jún. 11, 2012 9:08 am



- Ne rinyálj, csak gyere! – mondom Pascalnak. Na nem mintha kifejezetten sok mindent megosztottam volna vele annak érdekében, hogy pontosan úgy kövessen, mint egy kiskutya. Meglepetést szerveztem ugyanis, valami olyat, melyben talán még sosem volt része. Hogy ha meglepetés, akkor miért én viszem magammal? Nos a válasz a kérdésre tök egyszerű. Vettem pár kis karkötőt, ami megmutatja a tulajdonosának, hogy hova is kell menni… és hát.. szokásomhoz híven túlzottan keveset vásároltam belőle. Így tehát valakinek nem maradt… és én még mindig az ő társaságát kedvelem a legjobban. És persze azt is szögezzük le, hogy a meglepetés nem neki szól. Nincs se születésnapja, se semmije… még csak barátság hófordulónk se! Én csak megpróbáltam összehozni az év legnagyobb buliját egy olyan helyen, ahol úgysem hall meg senki.
- Mindjárt ott vagyunk! – ragadom meg a kezét, és hirtelen berántom egy óriási fa mögé. Ha van szeme, akkor azonnal fel fog tűnni neki valami pislákoló kis fényforrás a földből. Na igen, onnan. Vagy legalább is elsőre biztos így fogja látni. Azonban a fény nem onnan jön, hanem a tisztás széléről. Ugyanis napokkal ezelőtt - a magányos portyáim egyikén - felfedeztem egy hatalmas mélyedést. Miután lemásztam vettem észre, hogy ez nem holmi egyszerű lyuk, hanem egy barlang bejárata is… melyet talán még pókok lakhattak egykoron. Mára már üressé vált, és elhagyatottá, azonban számunkra ez jelentheti magát a Paradicsomot! Tökéletes akusztika, fejed felett apró lyukakon beszűrődő holdvilág, tökéletes emelkedők, melyről az egét kémlelheted legmámorosabb perceidben, és eldugott helyszín, melyben senki nem fog megtalálni.
- Nos mit szólsz mindehhez? – tárom szét a karom, és pörgök, mint valami ketyós. Eközben a többiek is megérkeznek, én pedig torok köszörülök és egy pálcaintéssel tüzet varázsolok a mélyedés közepére.
- Isten hozott titeket a legújabb buli helyszínünkön! Remélem tetszeni fog mindenkinek, és élete egyik legnagyobb buliját fogja jelenteni ez az este számos ember számára! – kiabálom, majd monológom befejezte után dübörgő zenét varázsolok, illetve asztalokat és székeket a már jól megszokott örömszerző kellékekkel együtt!
- Bulizzunk! – kiabálom, majd Pascal felé fordulok…
- Csinálunk egy cigit? – kérdezem, majd még a kérdés közben vodkát nyomok a kezébe, és poharam koccintásra emelem..


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Hétf. Jún. 11, 2012 11:25 am

Devona
I would shiver the whole night through



Azt nem mondom, hogy eddig nem voltak jó bulik a Roxfortban. Dorbézoltam én eleget, amióta csak a nagy kviddicsesek bevezettek első alkalommal a társaságukba. Féktelen, vad bulik voltak ezek, amiket egész héten izgatottan emlegetett a bagázs és igazán jó sztorik kerekedtek belőlük. Mégis, ezek az emlékek olyannyira elhalványultak az idei évemhez képest. Foghatnám arra, hogy nagykorú lettem és hasonlók, de az ilyesmit ez itt nem igen határozza meg. A fő ok véleményem szerint, hogy ez a lázadó bestia betette a lábát a suliba, azon belül is a Hollóhátba.
Komolyan beszélek. Amióta itt van, az árnyékommá vált, szó szerint a sötét oldalammá, aki nemhogy mindig velem van, de előhozza belőlem a legzüllöttebb énemet és ha olykor viszakoztam is, minden egyes alkalommal lecsábított az ösvényről.
De ez nem panasz akar lenni vagy hasonló. Ugyanis minden egyes percét élvezem, amit Devonával töltök. Ő igazán tudja, hogy mit mikor és hogyan kell csinálni. Tud élni. Igen, ez a legjobb szó rá. Már kezdettől fogva kitüntetettnek éreztem magam, hogy egy ilyen csaj, hoppá, nő, mint ő, ilyen kitüntető figyelmet fordít rám. Úgyhogy minden egyes alkalommal, bármilyen őrültséggel is áll elő, én követem. Bukósisak nélkül, nem számolva a következményekkel és még csak veszélyességi pótlékot sem kérek érte.
Már meg sem lepődtem, mikor a klubhelyiségből felérve vele találtam szembe magamat és mindenféle magyarázkodás nélkül magával vonszolt. Fogalmam sincs, hogy hova megyünk, de érzem, hogy valami igazán jó van készülőben. Mondjuk a helyzetet tekintve Devona hidegvérű halálfaló is lehetne, aki most a Tiltott rengetegbe csalogat, hogy megöljön, akkor is vállalnám. Édes halál volna.
Az orromig is alig látok, de szüntelenül vigyorgok magam elé. Egészen a sűrűjében kajtatunk. Már azt is kezdem kétleni, hogy valaha kiérünk belőle, mikor egy kisebb tisztásra vetődünk, előttünk egy barlang tátong sötéten.
Eléggé szembetűnő, mivel hogy hangos zene szűrődik ki és tömegmoraj. Devona megragadja a kezemet és már húz is befele, én meg jó szokásomhoz híven, követem. Előre mászik, én követem és bepottyanok a Paradicsomba.
- Ejha! - hagyja el a számat reflex-szerűen az elismerő szó.
Körülhordozom a tekintetemet, de annyi mindenre kellene figyelni, hogy csak kapkodom össze vissza a fejemet. A minimális fényben csak a legközelebb álló, táncoló emberek arcát ismerem fel. Vegyesen minden házból. Feléjük biccentek, de ezekután nem sok figyelmet szentelek nekik.
- Csak azt ne mondd, hogy ezt mind egyedül hoztad össze. És ez a hely? Zseniális – füttyentek lelkesen és a plafonon lévő lyukakra pillantok. A vigyor még szélesebbre húzódik az arcomon. Közben szám váltás történik és az egyik kedvencemet nyomják. A ujjaimmal automatikusan ütni kezdem a taktust.
Egy darabig elvagyok csak a zenével, aztán Devona hideg ujjait érzem újra a kezemet és már szó szerint rángat is az asztalok fele.
- Ezaz! Istennő vagy – karolom át a vállát az egyik kezemmel és közel húzom magamhoz majd mohón végignézek a kínálaton. Többféle dohány is van. Szerre mindegyiket végigszagolgatom, majd az egyik piros tasakban lévőt Devona orra alá tartom.
- Ehhez mit szólsz, szivi? - kérem ki a véleményét, de a következő pillanatban már ki is húzom a széket, előbb neki, majd magamnak is és előkajtatom a cigaretta papírt, amiből szintén többféle van, de azok közül most nincs hangulatom válogatni. Az első kezem ügyébe kerülőt elveszem és odanyújtom a lánynak, lévén jár neki valamiféle előny. Közben élvezettel fürkészem az arcát. Alig tudok betelni vele. Hogy lehet valaki ennyire lenyűgöző?
Kezemmel közben az asztalon újra dobolni kezdem a ritmust és most már a lábammal is beszállok. Nem is tudok leállni, de nem is akarok. Fel vagyok pörögve, akárcsak a mellettem ülő nő.
Aztán hirtelen eszembe jut, hogy hoztam valamit. Rövid kotorászás után a zsebemből előkerül egy kis plikk.
- Csak simán szívjuk, vagy keverünk bele egy kis hangulatot is? - hajolok Devonához. A válasz lehet, hogy egyértelmű lenne, de mégsem az. A hangulat önmagában is óriási. Nem is biztos, hogy szükség van arra, ogy fokozzuk. De sose lehet tudni. Dev a főnök.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Hétf. Jún. 11, 2012 9:35 pm





- Hát persze hogy fokozzuk, öcsisajt! – mondom neki, majd borzolom össze a haját úgy, mintha csak az anyja lennék. Jó mondjuk, tény, hogy van köztünk pár év, azonban 4 évesen mégsem szülhettem… belegondolni is rossz, hogy mekkora méhemnek kellene lennie…
- - Miért, mit gondolsz, szerinted erre bármelyik Lockhart lány képes lenne? – teszem fel a költői kérdést, miközben felvonom a szemöldököm és óriási boci szemekkel rá pislogok - – Tudod, hogy nem igazán díjaznak, és előszeretettel mondanak rólam véleményt. Valamelyik nap is az a kis ribi kurvának nevezett, meg hogy dugok a proffal… pfff… ja de te is ott voltál… - forgatom a szemem, miközben kiveszem kezéből a papírt, és cigit kezdek tekerni - - hát én meg úgy gondolom, hogy ha valakinek jó teste van, mutassa is meg, ha akarja.. És különben meg én sem gyanúsítom meg azzal, hogy leszopta Voldemortot… mert ezen kívül máshogy nem is kerülhetett volna be a halálcsicskák közé. Nincs neki csak nagy szája… bár lehet, hogy az pont elég.. – vigyorodom el és fejezem be a műveletet egy laza mozdulattal, természetesen úgy, hogy egy apró kis semmiséget még azért belehelyezek az ajándékomból a dohányba. Nem tudom milyen erős a cucc, mindenesetre elsőre elővigyázatos vagyok. Inkább tépek kétszer, mint hogy elsőre durván beájuljak. Nem baj az, ha az ember emlékszik az este történtekre.
- - És amúgy veled mizujs édesem?! Lányok, balhék, problémák? – kérdezem meg tőle, majd előkapom Zippo gyújtómat és egy fondorlatosan csattogtató trükkel tüzet csiszolok.
- - Jó mi?! Még az egyik haveromtól tanultam annak idején. Megtanítottam rá az öcsémet is, és a kis csibész már nagyon jól tolja ezt a fajta művészetet.. – mesélek, majd mivel nőké az elsőbbség mélyet szívok a nikotinszálból. Kesernyés íze szinte végigmarja torkomat, azonban ez az aroma oly jóleső! Még pár slukk és tudatom valami magasabb szintre emelkedik, el egészen a föld felé, olyan helyre, ahol nem léteznek a gondok. Nekem egy ilyen világ kellene… tele boldogsággal, bátorsággal, szabadsággal! Ott úgy szárnyalhatnék, ahogy én akarok, és senki nem próbálna meg a földhöz kötni, és irányítani, mint egy marionett figurát. Igazából kizárólag erre kell ez az egész. Ilyenkor vagyok igazán önmagam. Az itt lévő emberek úgy fogadnak el, ahogy vagyok, és amit látnak, az tetszik nekik. Nem érdekel, hogy a hátam mögött mit beszélnek rólam, hiszen ha az ember nem tud valamiről az nem is fáj. Számomra azonban bőven elegendő, hogy itt van mindenki, hogy kedvelnek legalább egy kicsit, és hogy hála nekem mindig megadom számukra a felhőtlen szórakozás lehetőségét. És hát Pascal… talán már az első találkozásunkkor a szívembe zártam. Ő az egész ház szíve lelke! Kis pimasz és ezt nem lehet nem szeretni… na meg a stílusa… eszembe juttatja megismerkedésünk pillanatait. Talán neki köszönhető egyedül, hogy nem kaptak el azért, mert Mrs. Norris fejére ráesett egy nagy adag rózsaszín, mindent összefogó festék.
- - Kérsz egy slukkot? – kérdezem kacéran, majd ha a cigi után nyúl, enyhén hátrahúzom kezemet pilla rebegtetve, csak hogy ő is játsszon egy kicsit, majd egy mozdulattal megpöccintem játékosan az orrát.
- - Tessék itt van.. – nyújtom át immár rendesen. Mosolyom rá villantom, majd el is komorulok, amint nekem száguld két vadul smároló, már-már mindenki előtt szexelő párocska. Heves mozdulataikkal majdnem felborítják a kincseket rejtő asztalt, én pedig immár a bunkó stílusomban intézek feléjük pár keresetlen szót.
- - Húzzatok ki innen, menjetek szobára! Elrontanátok itt más buliját… eszem megáll… - méltatlankodom, azonban ez használ. Vöröslő fejeket látok, zavarodottságot, majd halk bocsánat rebegését. Kérjenek csak elnézést, nekik is csináltam ezt, és nehogy már két felizgult rontsa el ezt az egészet…
Persze általában nem szoktam kiakadni az ilyeneken, mert egy – egy bulin mindig akad néhány vad csók, némi dörgölőzés az élvezet kedvéért. De ez már amolyan megszokott.
- - Hol is tartottunk? – kérdezem Pascalt és reménykedem abban, hogy visszakapom a cigit, és ő pedig megissza a vodkát, amit a kérdés után neki és magamnak töltöttem.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Kedd Jún. 12, 2012 3:21 am

Devona
I would shiver the whole night through



Az olyan embereknek, mint én vagy Dev, mindig van megfelelő indokuk, hogy repüljenek. Mindketten az első pillanattól fogva tudtuk, hogy hasonlítunk egymásra. Mindketten menekülünk egy olyan világból, ami csak szabályokat és elvárásokat állított elénk. Mindig visszafognak a nevetséges korlátok, amiktől nem vagyunk elég erősek szabadulni, tehát elbújunk. Dohányfüstbe és alkoholgőzbe burkolózunk, s mikor már az sem elég, elszállunk. Ez van. Vannak emberek, akik pálcával hadakoznak a nevetséges eszméikért vagy önmagukért. Minket az őserők másnak teremtettek. Gyenge láncszemekre mindig szükség van. Hogy miért, arra még nem sikerült rájönnöm. Az is lehet, hogy nincs igazam és csak magamat próbálom ezzel nyugtatni. Az evolúció-elmélet szerint a gyengék mindig kihullanak az erősebbek karmai között. Nos, mi még talpon vagyunk és ha rajtam múlik, még talpon is maradunk, amíg lehet. Az életet egyébként sem élni kell, hanem túlélni.
Ezért is vigyorgok olyan önelégülten, mikor szabad utat kap a cucc. Kérdés nélkül átcsúsztatom Dev kezébe, és rákönyökölök az asztalra, onnan nézem, ahogy ügyködik és közben be nem áll a szája. Jelenleg a Lochart lányokat szapulja.
- Ti nők mindig olyan kegyetlenek vagytok egymással. Ez irtó szexi – állapítom meg vigyorogva. S habár ki nem állhatom Daphne Lochartot, azért nem adok lovat az őt szapuló lány alá. Inkább csak magamban élvezem ki. Komolyan mondom, hogy a fiúk közötti versengés semmi ahhoz képest, amit a lányok képesek egymással művelni már csak szavakkal is.
- Áh, tudod, nélküled már nincs is buli. Szóval nincs sok, amit ne tudnál. Múlt hétvégén volt egy csúnya beállásom. Valami nagyon mocsok cucc volt – húzom el a számat még csak a gondolatra is.
Közben a zene egyre hangosabbá vált, úgyhogy közelebb hajolok, úgy folytatom tovább a beszámolót.
- A csajok meg, most mit ne mondjak, nem vagyok rá túl büszke, de mintha tartanának tőlem. Vagy azt hiszik, hogy halálfaló lettem, ami még csak feltételezésnek is nevetséges, de tényleg hallottam a klubhelyiségben ilyen pletykákat. Vagy pedig azt hiszik, hogy együtt vagyunk. Tudod, te meg én. Ezt szintén pletykákból szedtem össze. Lenyűgöző a nép nyelve – dőlök hátra elégedetten. Tényleg szereztek ezek az új értesülések pár jó percet számomra. Az utóbbi mindenképp hízelgő, még akkor is, ha alaptalan. Az előbbi azért mondjuk annyira nem. Ha tudnák sokan, hogy mit kellett kiállnom, azért, hogy a felkaromon most ne villogjon ott az a bárgyú tetkó, fékeznék a nyelvüket. De mindegy. Nincs szándékomban mindenkinek az orrára kötni, sőt, még csak belemerülni sem a témába. Azért jöttem, hogy jól érezzem magam.
- A problémákról meg csak annyit, hogy most elfelejtjük őket – hogy szavaimnak nyomatékot adjak a cigi után nyúlok, de mire a kezem odaér, Dev már kacéran arrébb rántja és még az orromat is megpöcköli.
- Hé, utálom, amikor ezt csinálod – méltatlankodok, de a következő pillanatban már vigyorogva veszem át a cigit. Volt időm már hozzászokni, hogy én vagyok az „öcskös”, mégis néha úgy érzem, hogy lenne esélyem nála, aztán a következő pillanatban meg csak egy kis kölyöknek érzem magam, aki szóba sem jöhet. Egyébként is, nyilván Dev az a fajta nő, akinek az idősebb hapsik jönnek be.
Előredőlök és lassan, minden másodpercet kihasználva, mélyet szívok s azonnal le is küldöm tüdőre. Aztán rögtön utána egy újabb adagot küldök le és újabb hosszabb idő után egyszerre fújom ki a füstöt. Egy pillanatra könny szökik a szemembe, pedig nem annyira erős a cucc. Arcomon valami bárgyú elégedettség terül el és érzem, hogy a végtagjaim is egyre könnyebbek és könnyebbek. Nem mozdulok, meg sem szólalok, csak meredek előre és nézem, ahogyan Dev leteremti azt a felajzott párocskát és vigyorgok önkéntelenül is. Irtózatosan szexi, amikor ilyen határozott, de hát mikor nem az? Csak úgy árad belőle a magabiztosság és ezzel valahogy engem is mindig ösztönöz. Nem mintha amúgy nem lenne nekem is elég, valahogy neki mégis jobban áll.
Újabb slukkot szívok. Közben Dev ismét visszatér hozzám. Pár perc alatt már jól látható változáson mentem át. Sokkal lazább vagyok, mint az előbb.
- Nemtom. Talán ott, hogy pöpec ez a cucc.
A rövid elismerés után könnyedén felpattanok a székről. De mivel a távolságot nem tudtam megfelelően bemérni, egyenesen Devonának ütközöm. Nem fájdalmas vagy ilyesmi, épp hogy csak egymáshoz dörgölőzünk, de ez éppen elég arra, hogy elveszítsem a fejem. Ilyenkor valahogy mindig lazább vagyok és képes vagyok még a nálam jóval idősebb nővel is normálisan viselkedni, mint a korombeli lányokkal. Egyik kezemmel átkarolom a derekát és magamhoz húzom, a másikkal, amelyikben a cigi van, megérintem a kezét, épp csak az egyik ujjammal és végighúzom a karján felfele, majd a vállán, a kulccsontján, fel a nyakán, állán és megállapodok az ajkán. Egy pár pillanatig elcsigázottan fürkészem, aztán bedugom a szájába a cigit, majd egy pimasz vigyor kíséretében elveszem a kezéből az egyik poharat, amit reményeim szerint nekem töltött és belekortyolok. A cigi után most tompábbnak érzem az ízét, de ez abszolút nem zavar. Közben azon morfondírozok, hogy tényleg annyira esélytelen vagyok-e nála, mint ahogy azt mindig is képzeltem, de hát nyilván ez a helyzet. Lassan elengedem a derekát és hátrébb húzódok, de semmi szégyenlős tekintet, az nem az én formám, inkább csak elhülyéskedem, mintha ez az előbbi kis jelent a világ legtermészetesebb dolga lett volna barátok közt.
- Te még nem meséltél – juttatom eszébe és újra belekortyolok a vodkába.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Kedd Jún. 12, 2012 8:01 am



Szeretek gyenge láncszem lenni…
Én lehet, hogy nem tartozom egyik fő csoportba sem, viszont az biztos, hogy életben is maradok. Hiszen nem avatkozom bele semmibe, egyszerűen csak azt teszem, amihez kedvem van, és amit akarok. Nem hinném, hogy a halálfalókat pont mi érdekelnénk, akik tesznek a világ dolgaira, és mindemellett kiélvezik az élet adta örömöket. Túl snassz lenne megölni egy éppen repülő, boldog tinit… aki nem igazán ura tetteinek. Ezért lesz a legmenőbb az én gyerekem a varázstársadalomban, mert ő nem lesz lelki nyomorék, mint egyesek sarja. Meg mert az anyja csak egy szürke folt volt, akivel nem foglalkoztak.

A szexi szó hallatán önkéntelenül is elvigyorodom. Mi tagadás, Pascal szavai irtó nagy örömmel töltenek el. Persze lehet csak azért, mert engem talált szexinek, és nem azt a kis ribit. Mondjuk az is biztos, hogy ha így lenne, lenevelném arról hogy előttem ajnározz a azt a tehenet. Csak nem olyan balfék, hogy pont egy ilyen csaj legyen az esete?! Én valami keményebbet gondolok inkább Pascal számára… valakit… aki belevaló, kemény, igazi fasza csaj…. és hát nem elhanyagolható hogy egyenrangú legyen az én kis barátommal... - mind IQ-ban, mind természet terén.
- Jó, értettem, befejezem. Nem hiszti ez, inkább ellenszenv. Bár szerintem, ha megismernénk egymást, jól kijönnénk… - mondom, majd látványosan elhúzom a szám, annyira, hogy ő is láthatja egyáltalán nem gondolom ezt a mondatot komolyan. Kegyetlen lennék? Nem hinném. Egyszerűen csak nem gondolom, hogy hagynom kellene magam. Hiszen a szüleimmel szemben is pofátlan vagyok, miért ne lennék az egy számomra idegennel szemben?!
- A nők már csak ilyenek… kizsigerelők… - jegyzem meg és pont úgy nézek Pascalra, mint a farkas Piroskára. Na nem mintha bántani szeretném, de azért szívesen paskolnám meg a fenekét, hogy tudassam vele, milyen kegyetlen némber is az ő barátosnéja.
- Jajj.. ne mond, hogy beleettél abba a gombába?! Remélem nem tettél semmi borzalmasat önkívületi állapotodban... –meredek a fiúra óriási szemekkel. Ezek szerint nem hallotta, hogy milyen leinformálhatatlan helyről is származott. Még jó hogy nem lett baja. Mondjuk tény, hogy én is csak merő aggodalomból nem próbáltam ki. Nem igazán vágyom már a teljes, hányásos, rosszul levős kábulatra.
Megcsóválom a fejem, majd a cigibe még egyet szívok, mielőtt átadom. Immár könnyedebben hallgatom mesélő szavait, melyre csak felhorkanok. Mindig is utáltam, mikor alaptalan pletykákat terjesztenek az emberek. Néhányan pedig határozottan úgy viselkednek, mintha mindent tudnának. Jó, én nem ismerem azért annyira Pascal életét, és családját, az azonban biztos, hogy Őt magát ismerem annyira, hogy tudjam, hamarabb vágná le a saját kezét, mint hogy rákerüljön egy szép kis tetoválás. Nem az ő asztala az átkozódás. Ő egy boldogságot kereső zseni, akinek a világban több fog megadatni annál, mint hogy valaki csatlósa legyen. Remélem a boldog élet egyszer majd engem is utolér, és azt is remélem, hogy Ő is hasonlóan vélekedik rólam. Hiszen ha már „együtt járunk” csak lehet egymásról azonos véleményünk.
- Mindig is ilyen pasira vágytam! És tudom, hogy én pedig álmaid nője vagyok! – mondom vigyorogva, majd eljátszadozom a cigarettával, mely hangos nemtetszést arat.
- Jól van na, nem lehetett kihagyni! – kacarászom, majd figyelem egyre jobban ellazuló arcát.
Igazából az én arcomon is efféle elégedettség lehet, hiszen a könnyedség most olyan hamar megérkezett, mint ritkán. Nem véletlen mondjuk, hisz a legjobb anyagot szereztem be, a kellő szórakozás reményében. Vigyorgok még párat, akkor is, mikor Pascal feláll a helyéről. Tántorog kicsit, majd rám, rám jön a vihogás. Alig bírom magamban tartani jókedvemet, helyette valami igazán groteszk fintort produkálhatok a nagy erőlködésbe, hogy ne nevessem ki elégedett arcocskáját. Persze azért meglepődöm annyira - mikor majdnem rám esik - hogy sikerül a hangos kacajomat lenyelni. Meglepődöttségem pedig egészen sokáig tart, mikor megérzem puha érintését.
Első körben csak nagyokat pislogok. igazából nem is tudom, mit tehetnék. Ujjai lágyan szántanak végig a bőrömön, én pedig mindeközben úgy érzem, mintha apró szikrák is pattognának. Szememmel már-már látni vélem az apró kékes fényeket, melyek összekötnek bennünket. Ajkaim elnyílnak, annyira fantasztikusnak találom a dolgot. Bambulok és közben minden egyes érintést kiélvezek. Ujjai nyakamhoz érnek, pár kósza tincsem hozzáér, én pedig halkan felnyögöm.
Soha de soha nem volt még olyan velem, hogy majdnem orgazmust kapjak egy simogatástól! Mi ez, ha nem jó cucc? Vajon ő is látja? Vajon ő is érzi? Vagy ez az egész nem is történik meg velünk, csak beflashelem?
- Anyám… - sóhajtom elhaló hangon és picit kizökkenve a varázsból a fiúra, majd róla a cigire tekintek. Elveszem a blázt, majd leküldöm a vodkámat, és kipirult arccal –mintha tényleg szex után lennék – farkasszemet nézek vele.
- Miért nem mondtad, hogy tudsz áramot generálni? Mondd, hogy te is érezted, és hogy láttad! - vigyorgom Pascalra és mindennél jobban akarom, hogy válaszoljon a kérdésemre. Persze ennél jobban már csak azt szerettem volna, ha nagyobb erővel húz magához, ha az az érintés kissé vadabb…
Persze csak a kíváncsiság végett…
- Hogy én? Ó nem igazán vagyok férfiakkal ellátva… mármint a szex az szex.. de semmi komoly. Úgysem én érdeklem őket, hanem a testem. Ennél fogva pedig engem is csak az ő testük, vagy éppen testrészük érdekel. Jól érzem magam, szabad vagyok… - mondom, majd felemelem a kezem és újat szívok a kesernyés dohányba. Keze még mindig a derekamat öleli, közelsége hívogató. Végül is miért nem tűnt még fel nekem Pascal? Vagy csak tudomást nem akarok venni bizonyos túlságosan egyértelmű jelekről? Igazából jelen pillanatban nem nagyon érdekel. Buli van, és ezen a komoly kérdésen másnap majd ráérek elgondolkodni. Addig viszont játszom a tűzzel.
- Hajolj közelebb! – suttogom a fülébe úgy, hogy csak ő hallja. Lágyan duruzsoló hangom felhívás keringőre, tehát úgyis megteszi. Mélyet szívok a cigarettába, majd ajka fölé hajolva, félig elnyíló szájába lehelem a boldogság szürke füstjét. Csak pár milliméter választ el tőle és mégis oly távolinak érzem.
Mi a fene történik velem???!!



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Kedd Jún. 12, 2012 9:11 am

Devona
I would shiver the whole night through



Amióta csak megszülettem, szinte minden élethelyzetben nők garmadája vett körül. Otthon anyám és a nevelőnőim, aztán Astoria és Daphne, az unokanővéreim, az iskolában az évfolyamtársaim is szinte mind lányok, a kviddiccsapatról meg ne is beszéljünk. Volt hát bőven időm behatóbban tanulmányozni őket. És mindig is a legérdekesebbnek az egymáshoz való viszonyulásukat tartottam. Még a legnagyobb kebelbarátnőknél is jól érzékelhető a szüntelen versengés, hát akkor még azoknál, akik ki nem állhatják egymást. Folyton áskálódnak és szerfelett örömüket lelik egymás nyilvános megalázásában. Ezek ritkán mennem túl a verbális módszereknél, de így is elég izgalmas a dolog. Néha csak hátradőlök egy fotelben és élvezettel figyelem őket. Beleszólni a világért sem szólnék bele, hisz az elrontaná a mókát, de azért nagyon is nyitva tartom a szemem és magamban levonom a következtetéseket.
Devonán is látom, hogy már csak az egyetlen méltató gondolatomat is mennyire komolyan veszi. Ez a másik dolog, amit nagyon élvezek, az, hogy mennyire adnak egy-egy hímnemű véleményére. Még egy véletlenül elejtett gondolatot is alaposan számításba vesznek és a javukra fordítják. Ezzel turbózzák az önbecsülésüket. Ez személy szerint nem zavar, mivel egyébként is az volt a szándékom, hogy betaláljak. Egyrészt, mert Dev igazán megérdemli, másrészt meg a saját malmomra is akartam hajtani a vizet.
- Merlin szakállára, még csak az kéne, hogy ti jóban legyetek – nevetek fel. Tényleg furcsa elképzelésnek tartom. Persze teljesen igazat adok neki, hogy bizony, ők akár jóban is lehetnének, ha arról van szó. De az ilyen lányoknál egészségesebb, ha a vonal két felén állnak és onnan köpik a mérgüket a másik felé.
- Igen, erre már rájöttem – nevetek fel újból, könnyedén, mintha már semmi sem kötne a szigorú korlátok közé zárt fizikai léthez. Elkapom veszedelmes pillantását és meg kell mondjam, nagyon tetszik, amit látok. Hogy egy kicsit visszafogjam magam, belekortyolok a vodkámba és csak a pohár fölött nézek újra rá és hallgatom a szemrehányás-szerűséget, amit a gomba miatt zúdít a nyakamba. Tudom, hogy nem kellett volna, de így utólag hiába okos az ember. Egyébként, ha figyelmeztettek volna rá előre, akkor is belekóstoltam volna, hiszen a kíváncsiságom, mint mindenhol, e téren is határtalan.
Elveszem tőle a szálat, amit már csaknem csonkig szívtunk mi ketten. Lehunyom szemeimet és úgy emelem az ajkamhoz, hogy minél jobban átélhessem. A füst meg kavarog a tüdőmben, szinte érzem és ahogy kifújom, az önelégült vigyor önkéntelenül is rátelepszik az arcomra.
- Mocsok egy éjszaka volt, meg nem ismételném. Arról meg, hogy mit csináltam, Conelly tudna bővebben beszámolni.
A beszédtempóm automatikusan lelassult. Akárcsak körülöttem a fények, hangok és képek. Minden, mintha lassított felvételben menne. Még a szívemet is olyan lassúnak érzem, most. Minden egyes dobbanást hallok. Egy pillanatra, vagy többre, nem tudnám megmondani, elbambulok egészen és csak Devona szavai hoznak vissza.
- Mi? Hogy? - bámulok rá értetlenül, de aztán lassan összeáll a kép. - Hát persze, hogy te vagy álmaim nője, szivi – kacsintok rá kihívóan. És a kijelentésem jelenleg nem is áll olyan messze az igazságtól. Újból belekortyolok az italomba és csak nézem az előttem álló tökéletes nőalakot. Körülöttünk minden mozgásban van, ha lassúban is, de Devona biztos pont. Mozdulatlan, mintha csak nekem állna itt s kitárulkozna teljesen. Az a beteges gondolat vánszorog át az agyamon, hogy az előbbi kis közjátékot igenis élvezte. Hogy miből gondolom ezt? Egyszerűen, ahogy szaporábban veszi a levegőt, ahogy rámnéz és kipirult az arca az élvezettől. Persze lehet mindez az anyag hatása is és akkor a vesztembe rohanok, de tudjátok mit? Nem izgat!
- Áramot?
Enyhén felhúzott szemöldökkel, kíváncsian követem a tekintetét, amivel végignéz a karján, amit az előbb még én simogattam. Nem igazán értem, de sejtem, hogy tévképzetről van szó. Mindazonáltal annyira felizgatta, hogy az már szinte engem is extázisba ejt. Habár én magam nem látom a szikrákat, nagyon erőlködök és próbálom meggyőzni magam, hogy látom őket.
- Ja, hogy erre gondolsz – csinálok úgy, mintha csak most sikerült volna rájönni, hogy mire gondol. Leteszem kezemből a poharat és ismét közel lépek hozzá. Nagyon közel. Fél kezemmel megragadom a csipőjét és az előbbinél jóval határozottabban, vadabbul húzom magamhoz. Másik kezemmel megérintem a kulccsontját, de éppen csak két ujjal. Mohón bámulom, ahogy az érintésem nyomán libabőrözik. Nyilván ezt látta Dev az előbb szikráknak. Lejjebb húzom a kezem pár centivel és a blúza szegélye mentén haladok balról jobbra és a másik kluccsonton állapodok meg.
És végül újra a szemébe nézek. Mohó kíváncsisággal, ám közben szétszórt tudatomba befészkeli magát a bűntudat érzése. Azok a srácok, mind csak a testét akarják. És én? Vajon mit? Nem vagyok én is csak egy a sok kanos tini közül? Nem vagyok én is ugyanolyan alkalmas a mély megvetésre? Jobb lesz, ha ezt abbahagyom, míg még mindent elrontanék. De úgy néz ki, kigondolni könnyebb, mint megtenni.
- A szabadság jó – suttogom enyhe kábulatban, hogy saját lelkiismeretemen könnyítsek. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen képes vagyok meggyőzni magamat, de a következő pillanatban már megint ott találom magam, hogy nem vagyok ura a cselekedeteimnek. Ahogy lágy, duruzsoló hangon a fülembe suttog, mintha megbabonázna. Zokszó nélkül követem az utasítást. Közelebb hajolok. Szinte már hozzá tapadok. Lehunyom a szemem, résnyire elnyílik a szám és élvezettel szívom magamba a füstöt, ami épp most érkezett egy rövid túráról az ő tüdejéből.
- Tudod Dev, áramgenerálás terén még sok mindent tudok, amit eddig nem mutattam be – suttogom és kényszerítem magam, hogy kinyissam a szememet. Farkasszemet nézek vele, mohón, mintha most készülnék felfalni.
Kezemet, amit eddig a kluccsontján pihentettem, most tovább navigálom. Megállok egy pillanatra a blúz pántjánál és egy lágy mozdulattal lehúzom és tűzforró ajkammal csókot lehelek a hófehér vállra. Aztán még egyet és még egyet. Lassan haladok befele, miközben ujjaim buzgón követik ajkam útját.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Kedd Jún. 12, 2012 8:22 pm




Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is megtapasztalhatom mindazt a gyönyört, melyet másodpercekkel ezelőtt átéltem. A vibrálás, az apró szikrák eddig csak a csöpögősen nyálas női könyvek lapjain került megemlítésre, azonban most én is érzem. Szívem hevesen dobog, arcom kipirul és a nyelés is nehézkessé válik. Olyan érzésem van, mintha egy gőzmozdony lennék, mely csak fújtat, pöfög és hihetetlen lassúsággal halad előre. Pedig én száguldani szeretnék!
Megállapítom magamban, hogy a vágy, mely már egy ideje elönti testemet, olyan erővel tört rám, hogy nem akarok magamnak parancsolni. Pedig elmém tisztában azzal, hogy lassítani kell, hogy nem szabad elhamarkodott lépést tennem! Hiszen mégis csak Pascalról van szó! Én pedig másodpercekkel ezelőtt fejtettem ki milyen is valójában a szerelmi életem. Vajon nem csak egy felizgult kisfiú ő is, aki a gyors és heves kielégülést keresi? Vajon elmém, érzéseim is fontosak a számára? Nem, nem várok semmit, soha nem is vártam, viszont ő mégis csak a legjobb barátom. Úgy szeretem és fogadom el amilyen, és ha nem muszáj, egy kellemetlen félreértés végett nem kellene kockára tenni mindent!
De valójában miért is izgulok?! Hiszen a kettőnk közötti kapcsolat egy ilyen után csak jobb és színesebb lehet! Ismer, tudja mit akarok, milyen vagyok és ez a tudás akár a világ legjobb kapcsolatát is eredményezheti. Miért kellene meghátrálnom, hiszen sosem tettem! Mindig a saját akaratom szerint döntöttem, nem számolva a következményekkel. Akkor most miért is próbálok ellenállni annak a hihetetlenül óriási testi vágynak, mely közöttünk van?

Agyam lázasan kattog, az érzékelő idegszálaim már-már pattanásig feszültek. Nyelek egy óriásit, mikor megkérdezi mire is gondolok, majd kezének lassú simításait figyelve lassan szívom be a levegőt tüdőmbe… bár kétlem, hogy használna. Mintha nem lenne oxigén a világon… vagy legalább is most, most túl kevésnek bizonyul még a legnagyobb mennyiség is.
- Igen, azt hiszem erre gondoltam… - suttogom és figyelem megállás nélkül puha ujjait, melyeknek érintésétől libabőrözni kezdek. Vacogok, fázok a melegben… ez a szer hatása, tuti! És biztos, hogy valami vágyserkentő is került bele, mert ez nem normális dolog! Vagy egyszerűen csak ténylegesen nem vettem észre semmit sem abból, ami kettőnk között van, vagy éppen lehetne? Ennyire vak lennék? És tényleg lemondanék egy olyan érzés megtapasztalásáról, mint ez? Nem, tuti nem! Az nem én lennék!
- A szabadság csak jó lehet! Az maga a szabad akarat… mindentől független cselekvések, dolgok, melyeket nem kényszer vagy elvárás miatt teszünk… - suttogom, miközben füsttel teli ajkaimmal szájára hajolok. Lágy sóhajok közepette adom át neki vágyaim leheletét milliméteres távolságra tőle. A legjobb akkor lenne, ha füsttől kesernyés, ám mégis édesen-mentolos illatú ajkai az enyémekre tapadnának és végre egyesülhetnénk ebben a tökéletes utópiában. Azonban ez a vágy tényleg csak utópia marad, hiszen a várt csók, a lelkemben élő fantazma még nem valósul meg.
Közelről szemlélem arcát, kitágult íriszemmel lélektükreit, félig lecsukódott pilláit figyelem. Tökéletes szempár, igéző lélek… kellhetne ennél több?!
Hangját már csak félig leeresztett szemhéjam mögül hallom, a külvilág moraja immár nem létezik. Én vagyok már csak, egy szépséges tisztás meg a hűsítő vízesés, mely vállamat cirógatja. Persze mindez csak képzelgés, azonban mennyire durva, hogy mindezt ki tudja váltani belőlem!
- Hmm.. sosem gondoltam volna, hogy én fogom megtalálni a számodra megfelelő szakmát.. – pimaszkodom, majd átadom magam neki. Érzem, ahogy erősen magához szorít, szívének lüktetése még inkább felcsigáz. Apró dobbanások, izmainak keménysége teljesen felizgat. Mély levegőt veszek, és már-már önkívületi állapotba döntöm oldalra a fejem, hogy még inkább közelebb férkőzzön hozzám. Csókjai lágyak, mégis határozottak, érintése pedig annyira simogató, hogy a már jól megismert apró áramkörök kék fénnyel vonnak be kettőnket. Persze lehet hogy csak beképzelem, azonban a látvány mindent megér. Ha ezt érezhetem és láthatom vele állandóan, esküszöm sose jövök le a szerről.

Lehunyom a szemem úgy adom át magam a jóleső borzongásnak. Halkan morgok párat, majd csókjainak hatására felbátorodom.
- Remélem nem akarod félbehagyni amit elkezdtél?! Milyen idióták ezek a picsák itt a suliban… egy ilyet kihagyni, mint Te… ez árulás! – suttogom a fülébe, majd mélyen szemébe nézek. Rá várok, a lépésére… végre nem én vagyok a kezdeményező fél… Legyen csak bátor, legyen férfi!


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Szer. Jún. 13, 2012 1:37 am

Devona
I would shiver the whole night through



Ez valóban egy más állapot. Ha nem lenne az és ha nem lenne jó, nem csinálnám újra meg újra. De igen is jó. Ahogy a testem ellazul, vele együtt a gátlások is felszabadulnak és bármit teszek, az olyan jóleső érzéssel tölt el, mintha bejelentették volna a Reggeli Prófétában, hogy mától enyém a világ. Egyszerűen nincsenek szabályok, itt mindent lehet, nem úgy, mint abban a világban, amibe beleszülettem, s amit évekig el kellett viselnem, míg rá nem találtam erre a lehetőségre. Ha módom lenne rá, mindig betépnék. Vagy legalábbis minden második nap. Nem várnám meg, amíg a feszültségek fölém tornyosulnak, hanem elébük állnék és a képükbe röhögnék. Igen, ez volna a legjobb. Úgy tenni, ahogy most is teszek. Az agyam szinte egycsapásra kiürült. Milyen jó érzés is, mikor nem kavarognak benne szüntelen terhes gondolatok. Azt mondják, ha az elméd szabad, a tested is az. Ezt érzem most. Valahogy sikerült különválasztanom a józan eszemtől, ami egyébként is bemondta most az unalmast. Nem irányítja semmi. Azt tesz, amit akar. Már rég nem én irányítom. Csak a páholyból követem, mintha a lelkem kilépett volna odvából és fent lebegne a fejünk fölött és onnan szurkolna, hogy nehogy a test elbaltázza.
A zenét még hallom valami halk aláfestésként, de a körülöttünk morajló tömeg már rég megszűnt létezni. Tőlem akár mindenki haza is mehetett, akkor sem venném észre, hogy valami nem stimmel. Egyszerűen nem foglalkozom velük.
- Igen, ez maga a szabadság – suttogom válaszképp. Mindennel, amit mond, mélyen egyetértek. A szabadságot hajszoljuk, amióta csak öntudatunkra ébredtünk, ennyit igazán tudhatunk már róla, s némiképp expertnek mondhatjuk magunkat a témában.
De vajon, ha elméletileg minden belefér a szabadság fogalmába, ez sem volna kivétel, amit most épp elművelek? Helyes ez egyáltalán? Ha másról lenne szó, ilyen gondolatok meg sem fordulnának a fejemben, de hogy Devonának ártsak, az már messze távol áll asz elképzeléseimtől. De csakugyan ártanék ezzel? Hisz ez jó. Szabadok vagyunk, vagy ha még nem, hát hamarosan azok leszünk. Igen, ebben egészen biztos vagyok. Ahogy a szemébe nézek, látom. Látom a jövőt, ami se nem fényes, se nem sötét, de olyan, amilyennek éppen mi akarjuk. Ez kell nekem! El akarom érni azt a jövőt.
Ahogy ajkaim egyre feljebb és feljebb haladnak puha bőrén, Dev egyre jobban felrédönti a fejét, mintegy szabad utat hagyva nekem. Ennél több biztatás már igazán nem kell. Hiába volt korábban olyan hadilábakon álló elhatározásom, hogy abbahagyom, ezzel az alkalommal most nyomtalanul szertefoszlott. Szinte érzem, ahogy ajkaim szikráznak a bőrén és ez egyre inkább felfokozza, sőt már-már pattanásig feszíti heves indulataimat.
Dev szavaira egy pillanatig föleszmélek, felemelem a fejemet és a szemébe nézek. Szorításom önkéntelenül is erősebbé válik a derekán, érzem finom, mégis kemény domborulatait a mellkasomon és érzem, ahogy egyre több vér tolul a nők által olyan szépen feltitulál központi szervembe, ahol végül is minden eldől.
Az engem meglehetősen pozitívan méltató szavakra csak halványan elmosolyodok. Aztán a mosoly helyét arcomon valami őrjöngő, szenvedélyes arckifejezés veszi át. Szinte megbabonázva hajolok közel ajkaihoz.
- Eszem ágában sincs abbahagyni. Ne félj, most szabaddá teszlek – suttogom és ahogy szemem rávillan, a következő pillanatban már szenvedélyes rohammal ostromlom meg szinte önkéntelemül elnyíló ajkait.
A másik kezem is lecsúsztatom a derekára, de olyan lassan és várakoztatón, hogy közben biztosan megborzongjon érintésem nyomán. Csípőjét az enyémhez húzom, szinte eggyé válunk, s miközben egy pillanatra megállok, de ajkaimat nem veszem le az övéről., szaporán veszem a levegőt, úgy nézek a szemébe. Most legszívesebben ledönteném az egyik asztalra, de hát a körülmények nem éppen adottak. És habár nem érzékelem a külvilágot, azért a tudatalattim figyelmeztet olykor, hogy tömegben vagyunk.
- Ki akarok menni – nyögöm és kezemet feljebb csúsztatom, be a blúza alá.
Merlinre, bár lenne egy csepp kis eszem, de most meglehetősen híján vagyok neki. Szabadság, igen, erről van szó. A pillanatot kell megragadni. Engedek a szorításomból, leengedem a kezeim és az egyikkel megkeresem az övét és már húzom is magam után. Fogalmam sincs, hogy hova megyek. A világ most forog körülöttem és még a formákat is alig tudom kivenni, nemhogy megtaláljam a kifele vezető utat.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Szer. Jún. 13, 2012 2:04 am





- Minden tettedért felelősséggel tartozol! Hányszor kell még elmondanom, hogy a világ nem úgy működik, ahogy te elképzeled! Nem teheted azt, amit szeretnél, hiszen mindenkinek vannak kötelezettségei. Neked is vannak! Egyrészt figyelmet kellene fordítanod a családod felé, másrészt mégiscsak én vagyok az apád! Mi vagyunk a szüleid, és amíg az én, a mi kenyerünket eszed, addig azt teszed amit mi mondunk, megértetted? Elegem van már abból, hogy állandóan elnézést kelljen kérnem a tetteidért! Esküszöm az Istenre Devona, hogy legközelebb egy katonai iskolába foglak küldeni! Fogd fel végre, hogy nem normális a viselkedésed! Vagy inkább azt akarod, hogy dilidokit fogadjak melléd? – Hallom apám hangját, miközben nyáltól fröcsögve ontja átkait magából felém. A pofonon, és mindennemű tettlegességen már túl vagyunk, azonban egyáltalán nem bírom megérteni miről is beszél! Mintha nem fogná fel, hogy mit miért csinálok! Pedig kellene… hiszen vér vagyok a véréből..! Még ha lány is lettem, nem pedig fiú, akit annyira akart! Bár igazából tök mindegy, hiszen a drága kis öcsém pont ilyen bánásmódot kap, annyi különbséggel, hogy ő megfelel az elvárásoknak.. és ő puhítgatja őket a hétköznapokban miattam! Bárcsak olyan lehetnék, amilyennek ő akar! Bárcsak megfelelhetnék annak az elképzelt nővér képnek, mely a világon a legtökéletesebb lenne! Akkor nem kellene állandóan túlesnem az ilyen közjátékokon. Akkor csak Devona lennék… csak én! A tökéletes gyermek, nővér, nő…

Hallom a hangokat elmémben felcsendülni és látom a képet is, mely mindezzel együtt jár. Apám vádló beszéde soha nem hatott meg igazán, bár tény , hogy sokszor elgondolkodtam rajta. Most sem véletlenül jut eszembe . Hiszen, van itt valaki előttem, aki fontos! Fontos, mert én is az vagyok számára. Fontos, mert ő elfogad olyannak, amilyen vagyok, vagy legalább is elfogadja az általam mutatott képet, és mi tagadás tetszik is neki. Vajon, ha lényem egy teljesen elrejtett darabját mutatnám felé, azt is ennyire tökéletesnek találná? Nem ijeszteném el azzal, ha tudatnám vele, nekem is vannak érzéseim, véleményem, és valójában mindennemű sallang csak azért van, hogy kiharcoljam azt a fajta figyelmet, melyet soha nem kaptam meg? Vajon ő tényleg figyel rám, és megérti majd tetteimet? Bárcsak ne csalódnék! Bárcsak igaz lenne mindez, és nem csak a fű hatása!

Ahogy közelebb húz magához még inkább elgyengülök. Az imént még a fejemben kavargó gondolatok pont úgy pukkannak szét, mint egy szappanbuborék. Felnyögök, mikor megérzem szorító ujjait a bőrömön. Már-már kínokat okoz az a vágy, melyet érintésének köszönhetően érzek! Jelen pillanatban a közelsége nincs elég közel. Szívének dobbanása megbabonáz, lüktető férfiassága pedig hízelgő. Teljesen hozzá simulok, hagyom hogy mellkasom az övére simuljon. Akarom, hogy érezze hogy ver a szívem érte, és hogy ezért mindennemű távolság kiiktatására készen állok. Kezeimet vállára teszem, ujjaim lágyan érintik meg, akárha könnyű szellő simogatná. Az élet groteszk játéka, hogy tudok teljességgel finom is lenni, pont úgy, akár egy úri lány, ki lopva, finoman szeret, ezzel is még inkább fokozva megközelíthetetlenségét. Persze ez a mozdulat is változik, ahogy egyre vadabbá válik. Ujjaim önkéntelenül is görcsbe állnak, libabőrössé válik az egész testem. Hallom szavait és még egy futó pillanatig belekapaszkodom lélektükreinek látványába, mielőtt pilláimat lecsukom a teljes odaadás jeleként.

Ajkába sóhajtok mintegy megadásként. Immár teljesen átadom magam ennek az egész helyzetnek, és neki. Kutató, puha nyelve utat keres magának, én pedig megadom neki a lehetőséget, hogy ezt megtalálja. Vadul viszonzom csókját és nem félek finoman megcibálni alsó ajkát sem. Lágyan szívom be a telt húst, miközben kezem kócos fürtjeibe szánt. Vadul markolok bele a kusza tincsekbe és húzom a fejét még közelebb magamhoz, mintha csak ezen a pár percen múlna az életem. Mintha ő jelentené a menekülő utat a halálból.
- Tégy szabaddá! ? – suttogom ajkaiba és hangosan felsóhajtok, mikor ujjai megtalálják a bejáratot blúzom alá.
- Én inkább a rabod lennék? – mondom ki a szavakat gondolkodás nélkül. Mikor megérzem ujjait a kezemben mosoly ül az arcomra. Végül is kivel mennék el innen, ha nem vele?! Ő a második legfontosabb ember az életemben, ő az, akit követnék, ha arra kérne. És most erre kér! Átkulcsolom ujjaimmal kezét és egy bólintással tudatom vele, mehetünk! Fussunk, rohanjunk ki a világból! Keressünk egy helyet, mely csak a miénk, ahol csak ketten lehetünk! Nem kell most a tömeg, nem kell a hangos zene, semmi nem kell! Hiszen ő tökéletes és elegendő számomra. Hisz Ő a menedék, a remény a kiteljesedés felé, és akármennyire is letagadnám imádom, és akarom őt! Meg kell hogy kapjam! Érezni akarom finom ujjait, simogató érintését, édes csókjait magamon…
Basszus…




A hozzászólást DEVONA PRAZSKY összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 05, 2012 12:04 am-kor.
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Szer. Jún. 13, 2012 9:33 am

Devona
I would shiver the whole night through



Egész fiatalságunk tulajdonképpen másból sem áll, csak önmagunk kereséséből, álmaink ész nélküli kergetéséből, a saját határaink feszegetéséből és a vég nélküli lázadásból. Jelen pillanatban az összeset érzem, mintha egy időben keresnék, kergetnék, feszegetnék és lázadnék csendben. És mindezt Devona közelsége hozza elő belőlem. Egész ifjúkorom lepereg a szemem előtt, mintha egy halálközeli élmény súlya nehezedne rám. Talán van is benne valami. Devona olyan számomra, mint az elkerülhetetlen végzet. Fenyegető és izgató egyszerre. Illatát az orromban hordozom még akkor is, amikor a teljes öntudatlanságban próbálok kiutat keresni arról a partiról, ahol jóformán körül sem néztem, de ez nem is számít igazán. Miközben arra fele húzom a lányt, amerre a kiutat sejtem, ismételten beleütközöm az emberekbe, sőt egyszer még a falba is, de ez nem végzetes. A kezemmel egész ügyesen elhárítom. Ahogy a levegő egyre hűvösebbé válik és a fények is elhalványodnak, tudatosítom magamban, hogy kint vagyunk.
Önkéntelenül szorítom meg Devona kezét, mintegy türelmetlenül. Megállok egy pillanatra, elengedem a kezét és megdörzsölöm a szemeimet, hogy jobban láthassak.
Az egyik legmagasabb emelkedőn állunk, jó kis eldugott hely, nincs a közelben egy lélek sem, a zene is csak épp egy kellemes háttérzajként szolgál. Felettünk a mennyezet olyan közel van, hogy ahogy kinyújtom felé a kezemet, nyújtózkodás nélkül elérem és ki tudom dugni az ujjamat az egyik lyukon, ahol a holdfény beszűrődik.
A látási viszonyok ahhoz képest tökéletesek, így jól szemügyre vehetem Devonát is tisztességes távolságból, ami viszont abszolút nem tetszik nekem. Túl gyönyörű. A tökéletes testhez most számomra szokatlan módon borzas haj és vágytól kipirult arc társul, ami csak még inkább ellenállhatatlanná teszi.
Visszafojtom a lélegzetem, úgy meredek rá mozdulatlanul, ám mikor hófehér válla, amiről előzetesen lehúztam a blúzot, megvillan a holdfényben, elszáll minden kételyem. Ha Dev nem akarna, nem lenne itt, nem igaz?
Most már aligha tudnám megállapítani, hogy melyik van rám bódítóbb hatással, a lány vagy az anyag? Közelebb lépek. Lassan, semmit nem sietek el. Közel hajolok hozzá, megragadok egy hajtincset és mintha csak a legfinomabb dohány volna, mohón szívom be émelyítő illatát, ami másodpercek alatt úgy hat rám, mint a legerősebb afrodiziákum. És már megint ott találom magam, mint sok sok perccel ezelőtt, mikor a táncparkett szélén álltunk.
- Hol is tartottunk? - húzom ismét magamhoz, de az eddigieknél jóval erősebben. Határozottan ragadom meg a csípőjét és egyenesen az íriszébe fúrom a tekintetemet. - Ha emlékezetem nem csal, azt mondtad, inkább a rabom lennél – bukkan fel arcomon egy félmosoly. Azzal kezeim párhuzamosan indulnak meg, felfele, be a blúza alá. Érzem, ahogy a bőre tüzel, szinte megperzseli hideg ujjaimat. Lassan követem testének lágy íveit, s ahogy a blúz egyre szűkül, úgy válik számomra mindinkább fölösleges ruhadarabbá, úgyhogy türelmetlenül kibújtatom a lányt belőle.
Ahhoz, hogy ezt a műveletet mindenféle fennakadás nélkül el lehessen végezni, hátrébb kellett lépjek, de ez az alig pár pillanatot tartó távollét annyira felcsigázott, hogy szinte egy bika erejével lendülök neki újra, hátradöntve egészen a barlang faláig, ami nem lehet túl kellemes számára, de fájdalommentes semmiképp. Kivéve, ha már ő is annyira be van indulva, mint én. Mert akkor meg sem érzi, csupán holnap a tükörben mereszt majd nagy szemeket, hogy ezeket a horzsolásokat ugyan hol szerezhette.
Ajkaim nyomban az övére tapadnak, kétszer annyira türelmetlenül, mint az előbb, szinte erőszakosan s csípőmmel, amit szintén türelmetlen férfiasságom irányít, vadul a falnak préselem.
Persze, tipikus tinédzser kisfiús megnyilvánulás. Megkapsz egy nőt, aztán ajtóstul rontasz a házba és lehet, ezzel mindent elrontasz. Hát hol hagytad a fejed, Pascal? Mi a helyzet a józan ítélőképességgel? Kényszerítem magam, hogy egy pillanatra leálljak. Szorításomból mit sem engedek, csupán fejemet húzom hátrébb, hogy a szemébe nézhessek. Fél kezemmel elengedem a derekát, hogy félreseperjem a szemébe lógó tincseket, közben ugyanazzal a mozdulattal végigsimítok az arcán.
- Biztos vagy benne, hogy a rabom akarsz lenni? - zihálom és olyan szemeket meresztek rá, olyan kétségbeeséssel vegyes vágytól tüzelőt, hogy egészen biztos, lerí rólam, hogy ha nemet mond, egész galaxisok omlanak össze bennem.



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Szer. Jún. 13, 2012 7:22 pm




Soha nem éreztem még magam ennyire szabadnak…
Ahogy ujjai kezemhez érnek, szorosan kapaszkodom belé, mintha ő lenne az egyetlen menekülő út ebből a kilátástalan és gonosz világból. Akárhogy is igyekszem meggyőzni magam arról , ezalatt a pár másodperc alatt, hogy ez csak egy jó este, egy kaland, mely két barát között csak még tökéletesebbé teszi a kapcsolatot, nos, legbelül tudom, hogy ez már régen nem erről szól. Ezalatt az egy év alatt annyi mindent átéltem ezzel a bozontos hajú, csillogó lélektükrökkel megáldott fiúval, hogy eszem ágában sincs mással együtt lenni. Persze akadtak ezelőtt sokan, akiket úgy vittem ágyba, ahogy csak akartam, azonban mostanában ez egyáltalán nem jellemző.
Most már válogatok, és meghúztam egy vonalat, mely alatt még csak szóba sem állok senkivel. Persze ahhoz, hogy a jó hírem megmaradjon mindig is elhintettem néhány olyan információt, melyből arra lehet következtetni, hogy az ágyam forgalma… nos… nem éppen mindennapi… azonban ez mind hazugság. Igen, nagy a szám, igen, eléggé könnyűvérű vagyok, és mindennel csak épp a prűdséggel nem lehet megvádolni, azonban változtam. Miatta változtam! Vagy legalább is miatta változnék meg annyira, hogy feladnám azt a számomra mindennél fontosabb dolgot, melyet már annyi ideje hajszolok hasztalan. Az ő véleménye, az ő tanácsa fontos lehetne, pont annyira, ahogy most is az, de most mégis… minden megváltozhatna! Vajon benne felmerülnek ilyen kérdések? Vajon az ő fejében megfordulnak ezek a gondolatok? Vagy ezt az egészet csak én beszélem be magamnak? Vajon ha eszem a tiltott gyümölcsből nem akarok majd még inkább utána vágyakozni? Vajon hagyni fogja egy harapás után, hogy fogaimat még egyszer húsába mélyesszem? És ami még ennél is fontosabb kérdés, eléggé fontos vagyok számára ahhoz, hogy sutba dobja az unokatestvére körüli ábrándokat és immár egy hús-vér nőt imádjon?

Nem nézem merre megyünk, egyszerűen csak bízom benne és követem. Hangosan kacagva hagyom, hogy magával húzzon, és hogy áttrappoljunk a tomboló tömegen. Csilingelő hangomat a zene talán elnyomja, én azonban ennek ellenére is jól érzem magam. Erősen szorítom kezét, majd míg átvergődünk mindenen és mindenkin hüvelykujjammal kezét simogatom. A másodpercek óráknak tűnnek – pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy nem ilyen nagy ez a hely! – míg végre megtalálja a számunkra tökéletes menedéket. Apró felszín alatti mélyedés, melyben a világegyetem része lehetsz. Egy pillanatra elengedem kezét, majd a fejünk felett kavargó fénynyalábokat bámulom megigézetten. Kezem a magasba lendül, mintha csak el tudnék kapni egyet is azokból a csodálatosan világító, apró szentjánosbogarakból. Azonban átsiklom az éjsötét feketeségen egy apró lendülettel, és már arra sem emlékezve hogyan, Pascal előtt találom magam. Keze tincseimhez ér, mélyen magába szívja fürtjeim illatát. Szemem egy pillanatra becsukom és átadom a terepet az idegsejtjeimnek. Érzem bőrének apró pulzálását, kipárolgott illatát, mely annyira édesen részegítő. Mélyet lélegzem, ezzel is teleszívva tüdőmet, majd szinte már önkéntelenül kezdek el levegő után kapkodni, mikor magához húz. Szám amolyan Devonás félmosolyra szalad, megrántom a vállam, melyről a blúz még inkább lecsúszik és a már megszokott stílusban kezdek beszélni.
- Mondhattam valami ilyesmit talán… gyere, megmutatom hol is tartottunk! – suttogom ajkaiba, majd olyan erővel csókolok vissza, mintha az életem múlna ezen a pillanaton. Keze eközben testemen kalandozik, én pedig egy elégedett morgással hagyom, hogy kutató ujjai szabaddá tegyék mellkasomat, ezáltal is megszabadítva blúzomtól. A heves mozdulatok közepette olyan erővel présel a falhoz, hogy felszisszenek, sőt még a pánt nélküli, apró melltartó is károkat szenved. Jó, könnyű anyagból készítették és hát ilyen este után, nem kár érte.

Ahogy ajkamat elhagyja az apró jajszó, úgy döntök, ez a pár óra megér ennyi szenvedést, és különben is az ezzel kapcsolatos indulatokat máshol is levezethetem, így inkább ajkába kapaszkodom. Fogammal húsába marok, kezem pedig érzékeny tájak felé kalandozik. Na, nem mintha nem érezném már így is dudorodó férfiasságát, azonban ha már lúd, legyen kövér, segítek még inkább felhevülni. kezem nadrágja elejére téved, míg másik kezem ujjai még inkább közelebb húzzák hozzám. Vadul tarkójába kapok, és igen, ha már nekinyomott egy falnak, akkor döntsön hozzá teljesen, legyen férfi, másszon a lábam közé, és hagyja hogy az övé legyek teljesen, egészen.
Mikor elszakítja magát tőlem, hangosan felnyögök és reményeim szerint a legnagyobb cica szemekkel meredek az arcára. Nem hagyhat így itt… még csak viccből se csináljon ilyet!
Íriszeivel szemeimbe néz, keze lágyan simít végig arcomon, miközben elsöpri az útban lévő tincseket.
Kezem leengedem magam elé, majd a kérdés hallatán elkomorulok. Most viccel velem? Imádom Pascalt, de MIÉRT KÍNOZ ÉS BONYOLÍT MEG MINDENT????
Ha nem akarnám, nem jöttem volna vele, és most komolyan… imádom hogy ennyire édes, és azt is, hogy ha most azt kérném fejezzük be, egy szó nélkül, lehajtott fejjel megtenné. Nem érdekelné a férfiassága, többre nézne engem… hisz a barátja vagyok! De Ő csak ne képzelődjön ilyeneket! Ne kérdezzen, legyen csendben és csinálja! Hiszen épp remegek azért, hogy végre megkaphassam!
- Édesem, nem hoztam el otthonról a bilincsemet, pedig van! Ha tudtam volna hogy idáig jutunk… de igérem, legközelebb használhatod ténylegesen… addig pedig érd be azzal, hogy a szavamat adom, hogy úgy teszek mintha megbilincseltél volna…. – mondom nevetgélve majd kacéran a fejem felé emelem a kezeimet összezárva, akár ha láthatatlan béklyóba lennék bújtatva. Lábam az egyik mellettem lévő kőre kerül, minek hatására a szoknyám felcsúszik, ezzel is betekintést engedve a combfixemre.
- Pascal!... – suttogom és várom érkezését… pont mint egy első bálozó kislány, aki az épp aktuális lovagját várja a lépcső tetején



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Szer. Jún. 20, 2012 2:58 pm

Devona
I would shiver the whole night through



Nem igazán tudnám megmagyarázni, hogy habár számtalanszor voltam hasonló helyzetben, mitől olyan más ez? Talán mert éppen az egyik legjobb barátomat préselem a falhoz? Igen, talán ez lehet a magyarázat. Csak valahogy az utóbbi fél órában Devi megszűnt barátnak lenni és átalakult nővé. A nővé, akit iszonyatosan kívánok, s akinek ha kell, a csillagokat is lehazudnám az égről, csakhogy az enyém legyen. Igen, minden másodperccel, minden érintéssel egyre csak jobban akartam őt. Birtokolni akartam, de közben olyat akartam vele tenni, ami felszabadítja minden terhe alól, s leveszi a válláról a felelősség, a gondolkodás súlyát.
Ha jobban belegondolok eddig mindig saját magam miatt bújtam ágyba egy lánnyal. Mindig önző érdekek vezéreltek, sosem érdekelt igazán, hogy mennyire jó az a másik félnek, csak én kapjam meg amit akarok. Tipikus tinédzser felfogás. Az újszerű érzés, hogy most a másik fél sorsa is ugyanúgy érdekel, vagy talán még jobban is, valahogy a felnőttéválás gondolatát hinti el a fejemben. Lehet, hogy ostobaság, de akkor is másnak érzem magam és hirtelen csak ezzel tudom magyarázni. Bár valljuk be őszintén, ebben a helyzetben a magyarázatok izgatnak a legkevésbé. Alig figyelek a saját gondolataimra. És az sem érdekel, hogy Devona fejében mi járhat. Szabaduljunk meg a kötelékektől! Csak test a testtel. Gondolkodni később is ráérünk.
Mint egy valóságos vadállat, úgy falom ajkait, mohón, vadul és türelmetlenül. Alig ízlelem. És nem, még véletlenül sem képzelek a helyébe mást. Csak Devi van meg én. Hiába forognak a gondoltaim a nap minden órájában az unokanővérem körül, Daphnenak most nincs helye köztünk. Nem szabad, hogy helye legyen. Normálisnak kell lennem, Dev mellett az lehetnék, még ha kicsit állatias kiadásban is, de mégis normális. Persze holnap biztosan rémesen fogom érezni magam, mint ahogyan mindig. De mi van, ha ezúttal másképp lesz? Sosem lehet tudni előre.
Egyébként is, hogyan kapaszkodhatnék egy megfoghatatlan eszményképbe, mikor igen is érzékelhető fogak és karmok marnak a húsomba, amelyek teljesen ideszegeznek. Hozzá. Az én sötét felemhez. Még csak fel sem szisszenek, perverz élvezettel tölt el, minden harapás, karmolás. A férfiasságom körül tett túráról már szólni is kár. Annyira egyértelmű, hogy előbb vagy utóbb ezzel visz a sírba. Most rajtam a sor, hogy felnyögjek, s ahogy egyre távolodik tőlem, úgy lesz hevesebb a zihálásom.
Az előbbi pillanatban még annyira egyértelmű volt, hogy meg kell bizonyosodnom arról, hogy ő is akarja. Most már akkora emeletes ökörségnek tűnik az egész. És mi van akkor ha nem? Most már úgysem vagyok képes leállni. Ha a helyzet úgy hozza, erőszakot teszek rajta. Na nem, azt nem...
Szerencsére erre nem kerül sor. És kétségbeesett, kérlelő tekintetemet egy még tőlem is szokatlan, pimasz vigyor váltja fel. Perverz élvezettel nézem végig, ahogy egy láthatatlan bilinccsel gúzsba köti magát és teljesen átadja magát nekem. Ezzel minden eldőlt. Ahogy a lába felkerül a kőre, ahogy kivillan a combfix és ahogy a hold megvilágítja tökéletesen hófehér bőrét, minden megszakad. Megszakad a kapcsolatom a központtal s már őt sem tudom teljes egészében szemügyre venni, csak éppen apró részletekre bírok koncentrálni.
Lelassítom szapora légzésemet, közelebb lépek és ráérős, de annál határozottabb mozdulattal simítok végig magasba emelt karján, különös figyelmet szentelve az érzékenyebb hajlatokra. Aztán ujjaim átvándorolnak félig lemeztelenített testére. Finoman követem a test íveit, de mégsem tudom magam annyira türtőztetni, ahogy azt gondoltam. Tombolnak bennem a hormonok és minden egyéb, ami táplálhatja a tüzet. Ujjaim már-már remegnek, mikor a fenekéhez és a combfixéhez érnek.
Ismét a szemébe nézzek. Várom a veszedelmet és éhesen csapok le ajkaira, de most sokkal több figyelmet szentelek ajkainak ízére. Szenvedélyesen csókolom, de nem sietem el. Csak kezem türelmetlenkedik még mindig. Az nem bír magával. Egy hirtelen mozdulattal feszítem még jobban szét combjait és préselem be magamat közéjük, ezzel Devit ismét a falnak döntve. De már egyáltalán nem érzékelem, hogy fájdalmat okoznék neki, vagy ha mégis, hát hogy az valami rossz lenne.
Ahogy férfiasságom újra érzi ölének forróságát, úgy kap életre. Szívem szapora szívverésétől nem hallok már semmit, de annak ritmusára mozgatom a csípőmet.
Aztán lassan ajkaim elválnak az övétől és lefele kalandoznak. Ezzel egy időben kezeimmel egy könnyed mozdulattal kapcsolom ki a melltartóját, mint valami gyakorlott nőcsábász és sikeremen el is mosolyodok picit. Aztán türelmetlenül veszem birtokba mindenemmel, amit irányítani tudok, a duzzadó kebleket. Előbb finoman végigsimítom még mindig remegő ujjaimmal, aztán nyelvemmel követem azoknak útját s a bimbó körül táncoltatom nyelvem hegyét.
Közben fejemben szöget üt egy gondolat. De ez nem olyan igazi, csak éppen olyan átutazó foszlány. Tudom, hogy mi izgatna fel még ennél is inkább. S miközben nyelveim még mindig hetyke dombjain kalandoznak, fellazítom csípőm szorítását s helyébe engedem az egyik kezemet, ami egyből megtalálja a bugyiba vezető utat, mintha már nem először járna ott. Mondjuk ez talán azzal is magyarázható, hogy talán minden lány ugyanott hordja. Igen, ez meglehet.



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   Csüt. Júl. 05, 2012 12:02 am




Sosem voltam prűd…
Még gyermekként a nagy Ő-ről álmodoztam, aztán rájöttem ezek a vágyképek csak és kizárólag illúziók. Hiszen az ember egy éjjel kedvéért is beleszerethet valakibe, akkor pedig nem feltétlenül kell várni harminc évet valakire, aki lehet később pont annyira nem érdemelte meg a neki szánt ajándékot. Nos, ez az én következtetésem…
Ezen kívül azt is meg kell állapítanom, hogy határozottan ideges vagyok, ami soha nem szoktam lenni. Tudom, hogy laposabb a seggem, mint kellene lennie, tudom, hogy lehetnének óriás melleim, nekem azonban ez adatott. Már csak az a kérdés, számára megfelelő lesz e?! Vajon nem vagyok túl csontos, túl kövér, túl nyálas, túl…. minden? Lehetek én jobb annál a másiknál? Persze érzem és tudom, hogy ez a pillanat nem arra van, hogy ezeket a kérdéseket feltegyem neki, magamnak… azonban mégis fontosak. Vajon egymás szemébe tudunk majd nézni? Vajon fogom még érdekelni? És vajon tudok számára olyat nyújtani, amit még senki más?
Remélem…!

Szinte már elemi erővel falja ajkaimat, és hála ennek, sikerül mindennemű butaságot kivernie a fejemből. Persze olyan szenvedéllyel csókolok vissza, mint talán még soha. Nyelvemmel nyelvét simogatom, a heves csókcsatában fogam fogához koccan és már azt sem tudom hogy a hörgés ennyi dolog mellett, hogy szakadt ki ajkaim közül. Kezem eközben továbbra is kényes tájak felé kalandozik és bevallom őszintén, elégedetten veszem tudomásul, hogy az ő számára is pont olyan kevés az oxigén, mint nekem. Kezemmel elidőzöm férfiasságán, azonban ugye ez a mozdulat marad félbe kérdése miatt. Lábamat az egyik kiálló kőre teszem, hátamat a falnak vetem, és pont sikerül találnom egy olyan részt, ahol a kiálló kövek semmimet sem nyomják. Fekete combfixem gondolom hívogató számára, hiszen semmit sem látok már Pascalból csak a szemét. Kitágult pupillájával, csodás íriszeivel testemet fürkészi és látom arcán, hogy pont annyira kíván és akar engem, mint én őt. Mégis hogy gondolhatja, hogy nem akarom ezt az egészet? Megveszem érte, és ennél több biztató jelet már nem tudok számára küldeni.
Hála az égnek nem tököl tovább. Hamar lábaim közé furakszik, én pedig elégedetten adom át magam a bőréből áradó pulzálásnak. Újból megcsókol, azonban ez már más. Erőteljes csókja van, nyelve keményen utat tör magának, már-már parancsoló, azonban most már érzem a kíváncsiságát is. Fel akar fedezni, meg akarja ismerni minden apró porcikámat. Érdeklem, ki akar ismerni, ez pedig még jobbá és különlegesebbé teszi ezeket a pillanatokat.

Kezével lágyan végigsimít kezemen, nyakamon, vállamon és profi módon hámoz ki a finom és könnyű selyemből, mely eddig mellkasomat még takarta. Ezért majdnem megtapsolom…
A melltartó a földre hull, ujjai cirógatnak, én pedig ajkába nyögök. Imádom az érintését, mely ajkával ellentétben olyan puha és finoman lágy. Már nem akar feltétlenül sietni én pedig ennek csak örülni tudok. Kezét lassan a szája váltja fel én pedig immár hangosan is felnyögök. Szemeim lecsukódnak és önző módon percekig hagyom, hogy csak ő kényeztessen. Persze nem bírom sokáig. A kulcsolt kezes dolog bárhogy szeretném is, nem az én műfajom. Vagy legalább is nála nem! Meg kell érintenem, csókolnom kell, azt akarom, hogy ez legyen élete legjobb éjszakája. Remegjen a térde, bizseregjen ha már csak erre gondol, legyek én a drogja! Kezem leengedem, majd ujjaimmal megfogom az arcát és magam felé húzom. Egy pillanatig megállítom a percet, majd íriszeinek csillogását látva én csókolom meg őt. Finoman, száját szinte alig érintem, mégis nyelvemmel utat keresek és már-már könyörgöm a bebocsátásért. Eközben lassan elengedem, majd úgy döntök muszáj jobban látnom őt. Szinte már tépem róla a ruhát, úgy bújtatom ki ingéből, hogy pár gomb a földön landol. Nem érdekel, majd valami alap varázslattal visszavarrom. Immár végre bőréhez érhetek, melynek nagyon örülök. Ujjaimmal végigsimítok felsőtestén, eközben megint látni vélem az apró szikrákat. Elmosolyodom, majd hozzábújok. Csókolom a nyakát, kiálló kulcscsontját, melyet annyira szeretek a férfiakban. Fogammal finoman karcolgatom bőrét, ujjaimmal pedig egyre lejjebb kalandozom. Elkapom övét, és óriási elánnal próbálom kioldani, persze sikertelenül. Azonban még mielőtt káromkodni kezdenék ismét átveszi a kezdeményezést. Keze a combomra téved, a túl lapos fenekemre és egy pillanat múlva már csak azt érzem, hogy ujjai a legérzékenyebb pontomon időznek. Hangosan felnyögök, még akkor is, ha csak ebben a pillanatban épp azt állapította meg, hogy apró csipke, alig bugyit viselek!
Istenem, miért kell neki pár másodperc alatt megtalálnia minden kényes pontot? Miért ennyire hívogató, miért ilyen ellenállhatatlan?
Másodjára is elkapom az övét és immár sikerül is kibontanom. A távolság szinte semmi közöttünk , így míg ő az én ruháimat fedezi fel, én is megállapítom, hogy van rajta boxer. Ujjaim meredező férfiasságára kulcsolódnak, bár tény, az a fránya farmer útban van, azonban én így is megtalálom azt, amit keresnem sem kell. Sürgető mozdulatokkal simogatom ezzel is még inkább izgatva.
Pedig nem akartam sietni…
Lassítani kéne, hogy tovább élvezhessem…
Basszus…


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: (18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...   



Vissza az elejére Go down
 

(18+) Devona és Pascal in the forest - a múlt történései...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Patkányok kódexe

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-