HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
TémanyitásTárgy: Nappali    Vas. Júl. 08, 2012 1:23 am



Vissza az elejére Go down
avatar Hugrabug
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 47
ϟ Reagok : 19
ϟ Felvétel időpontja : 2012. May. 11.
ϟ Kor : 23


TémanyitásTárgy: Re: Nappali    Pént. Júl. 13, 2012 8:28 am

here comes the sun
- Beatrice! Bee, kicsim gyere vissza - vágok át a játékokból felépített hegyen, miközben majdnem mezítláb talpamba beleáll egy babafésű. Nem baj, Des ne húzd fel magad. Nem szabad idegesnek lenned, ezt már több éve megtanultad. A gyerekekkel csak úgy tudsz elérni valamit, ha az ő nyelvükön, kommunikálsz. Tehát mindig vágj hozzá jó pofát, ha talpadból valamilyen játék áll ki. És már tapasztalatból mondom, hogyha nem veszel róla tudomást, a tizenharmadik alkalommal alig érzel fájdalmat. Csak egy igazán picit.
A pici lány, most kedvenc új játékát a fogócskát próbálja bemutatni nekem, és a hiedelmekkel ellentétben, nem, nem érzem jól magam. Szerintem már az egész lakást körbefutottam, minden sarokba érve aggódva pillantottam Beatrice után, majd követtem eszeveszettül, levegő nélkül. És még ezt képzeltem a péntekem tökéletes programjának. Hát meg vagyok zakkanva?!
Igazából, talűn azonkívül, hogy a pöttöm a világ legaranyosabb teremtése jól esett kimozdulni otthonról. Mióta apa hazaállított minden alkalmat megragadok, hogy eltűnjek a fojtogató házból, a francia akcentusok folyamatos lejátszása elől, és az idegesítő nevetéstől, ami minden este körbejárja az asztalt, és a nappalit. Tony imádja őket. Szinte kezdem elhinni, hogy félig véla a társaság, mert Merlin nem látott még olyan lányt, akit ennyire ideig bámult volna egy helyről a bátyám. Mondjuk, még Cordelia anyja elmegy, úgy ahogy viselhető is, de a lánya – szavakkal nem tudnám kifejezni mennyire, irritál a jelenléte. és még most is finoman írtam körül.
Aztán, itt van a másik ok… Ha Anne-el levelet váltunk, minden a Roxfort jut eszembe. A tűz ropogása, a pennák siklása, a pergamenen, és a ínycsiklandozó ételek mámorító illata. Olyan érzést kelt, mintha a nyár már eltelt volna, és újra izgatottan kapnám kezeim közé a első levelem, a felvételi értesítőt. Emlékszem arra a percre, mintha csak tegnap történt volna. A konyhába ültem, és épp egy elkorhadt virágot próbáltam megbűvölni, míg Tony kint repkedett a kertben. Anya áfonyás lepényt sütött épp akkor ért haza a Minisztériumból. Kezébe pedig egy vékony, lepecsételt levelet hozott, minek láttán majdnem levertem szegény növényt az asztalról, és úgy téptem ki a lapot a boríték közül. Anya majdnem sírt örömében, és boldogan, szerelmesen pillantott apa szemébe. Az a pillanat, egy momentum, mi mindig bennem marad. A kép ami őket ábrázolja bennem, úgy ahogy kettőjüknek lenniük kellett volna. Együtt, az idők végezetéig. Szerelemben, háborúban. Míg a halál el nem választ.
Aztán, ahogy teltek az évek minden megváltozott. A családom szétszakadt, Tony végzett, én kibírhatatlan tinédzser lettem, de egy dolog volt ami valahogy minden augusztus végébe ugyan olyan érzést keltett bennem. A bagoly, mi a levelem hozza. Még mindig ugyan olyan izgatott vagyok mint tizenkét évesen. pedig azóta nem kis idő eltelt.
Hogy miért pont Anne? Mert azokat az időket jutatja eszembe mikor még nem ismertem a titkos átjárókat, eltévedtem a bűbájtan terem keresése közben, és a hatodéves mardekárosok egy alkalmat se hagytak ki, hogy piszkáljanak. Állítások szerint Antony tört borsot az orruk alá, még anno így mint a húga, én lettem kiszemelve bosszú tárgyának. Csodálatos, egy ekkora tökfej húgának lenni mondhatom.

A gondolataimból, a zár kattanása kerget vissza, majd cipőkopogás miről azonnal tudom, hogy a háziasszony hazaért. Én pedig itt állok a lépcső tetején, kócos hajjal, kissé festékes arccal, és fájó lábbal. Lehet nem lenne érdemes borravalót kérnem, mivel a nappali végébe elhelyezkedő rumlit még nem volt időm feltakarítani.
Legalább azt már biztosan tudjuk, hogy Beatrice nem szereti ha a lekváros tésztát.
- Bocsi a kupiért, de azt hiszem a lányod ma nagyon elemébe volt...


a reag Anne-nek, a mentoromnak, és fogadott nővérkémnek készült 565 szót tartalmaz, és a bébiszitterkedés alkalmából ezt viselem. Közben James Blunt - Goodbye My Lover c. számát hallgattam, és szeretettel készült

__________________________________




Remember the
good old days?

- Des




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali    Vas. Júl. 15, 2012 1:24 am

here comes the sun
Elképesztően fáradt vagyok.
Ez a gondolat lassan hatvanadszorra fut át rajtam, miközben - végre! - beállok a kandallók felé kígyózó, kora este rendszeresen feltorlódó sorok egyikébe, amit viszonylag rövidebbnek ítélek a másiknál. Jobb dolgom nem igazán lévén elmélyülten igazgatom a kabátom csattját, azzal szórakozom, mennyire bírom összehúzni magam körül a barna anyagot. Mi tagadás, nem sok mindennel bírom elütni az időt, míg az előttem toporgó csúcsos süveges varázslók és boszorkányok egyesével eltűnnek a zöldszínű lángok ölelésében. Márpedig, ha ez ugyan lehetséges, a sor még a szokásosnál is lassabban, vontatottabban halad előre, ami nem túl jó, mivel a lábam szinte visít azért, hogy rúgjam le a borzasztó magassarkút, amit Beatrice reggel választott a "mami munkaruha" kiegészítői közé. Ha tehetném, mindig az Ő ízlésére bíznám magam, pedig sokkal jobban szereti az olyan ruhákat, amiben megmozdulni vagy lélegezni is nagy teljesítmény. A lábam épp ennek következtében igyekszik tönkremenni, miközben türelmetlenül egyik oldalamról a másikra dőlök, majd vissza. Tekintetem ráérősen végigpásztázza az átrium ragyogó berendezését, a testvériség kútját, a késői időpont dacára még mindig élénken zsibongó, esetleg éppen hazafelé rohanó embereket. De hiába próbálok még magam előtt is úgy tenni, mintha nem csupán egy arcot keresnék mindenütt...
Gavin sehol. Ettől egy részem halálosan megkönnyebbül, mivel nem sok kedvem van találkozni vele éppen ma, éppen most... másik részem, egy olyan oldalam, aki nagyon szívesen lenne felelőtlen, aki egy pillanatra mindent háttérbe szorítana csak, hogy újra láthassa akár egy másodpercre is, hogy hallhassa a hangját, még akkor is, ha máshoz szól éppen... nos, ez az énem minden ilyen pillanatot mélységesen bánt.
Elgondolkodva az ajkamba harapok, miközben figyelem elterelés gyanánt figyelni kezdem az előttem álló varázsló fürgén fickándozó, hosszú, sötét lófarkát. Valószínűleg auror, legalábbis csekély visszatérésünk ideje alatt úgy vettem észre, a feketemágus vadászok sokkal szokatlanabb viseletekben is pompáznak a munkahelyükön, mint más társaik. Nekem mondjuk fogalmam sem lehetne az ilyen dolgokról, hiszen a jelenlegi állásom nem több, mint a minisztériumi alkalmazottak alkalmazottjainak az alkalmazottja... hát, nagyjából pont így festek a képzeletbeli ranglétrán, bár sosem volt kenyerem hatalomra törni. Hat éven át szanáltam a varázslói képességeimet, így tehát örülök, hogy ennyire méltatott a világ, és nem halunk éhen a kislányommal. Persze, tudom, egyébként sem halnánk, hiszen amíg Gavint messze elkerülöm, Richard is állja a szavát, ráadásul ott vannak a szüleim is...

A szüleim? Mióta visszatértünk, nem beszéltem velük. Hat év alatt egyszer sem kerestek, jóformán elengedték a kezem, még édesanyám is, akiben mindenekfelett bíztam. Hagyták, hogy egyedül nézzek szembe az ismeretlennel. Jó, igen én sem kerestem őket, viszont engem kötött egy alku. Őket mi kötötte?
Akaratlanul is felhorkanok, mire a lófarkas varázsló összevont szemöldökkel, fáradtan pislogva fordul hátra, majd ismét a lángokba bámul. Még hárman állnak előtte, állapítom meg fásultan, miközben a mögém sorakozókat is szemügyre veszem. Legalább tizenhárman csatlakoztak be a sorba azóta, hogy én beálltam. Őszintén sajnálom szegényeket, hiszen mindenkinek van családja - vagy legalábbis a legtöbbeknek - aki vár otthon rájuk, a kihűlt vacsorával, és ők mégis késnek. Akit nem várnak otthon az általában éjjeli tizenegyig is itt sürgölődik a minisztériumban, innen lehet felismerni őket a pletykák szerint. Viszont a magasabb beosztású dolgozók, például az aurorok, akiket sokszor függetlennek is lehet nevezni, akkor távoznak, mikor kedvük tartja. Persze van munkaidejük, viszont ha ellógnak délután néhány órát, mert tudom is én, mondjuk családi ünnepségre mennek, másnap gond nélkül igazolhatják. Ők az elit, akiktől fegyelmet várnak - és aki bekerül az aurori gárdába, azt nem gyakran bocsájtják el, mivel ritka az ilyen rátermett mágus.
A lófarkas varázslót elnyelik a lángok, én pedig automatikus mozdulatokkal nyúlok a hopp-poros tégelybe, majd lehajolva a kandalló párkánynál belépek a parázsba.
- A Foltozott Üst. - adom meg az úticélt hangosan, jól érthetően, majd elnyelnek a smaragd lángok.

Néhány perces hányingerkeltő pörgés után Tom, a fogatlan kocsmáros ivójában érek talajt, kissé megtántorodva a borzasztó cipőben. Majd kilépek a kandallóból, és elkínzott mozdulattal leporolom a kabátomról az utazás következtében rárakodó hamut.
- Üdvözlöm, Tom! - mosolygok a kocsmárosra, aki lelkesen viszonozza a köszöntésem, és már hozza is a szokásosat - két üveg vajsör, elvitelre. Mindig ezt viszem haza, ha Destiny vigyáz Beatrice-re, ami az utóbbi időben, nyár lévén elég sűrűn megesett. Gyorsan fizetek, és már ki is sietek az udvarra, ahol megkopogtatom a megfelelő téglákat, és hamarosan már az Abszol-út macskakövein robogok, befordulva a nyugati oldal felé. Ott, a Mágikus Menazsériához közel sikerült lakást bérelnünk. A főbérlőm alattunk lakik, egy idősebb házaspár, akik kiadtak két emeletet, mikor a gyerekeik elköltöztek, és akik imádják a lányomat... szokatlanul rendes, tisztességes emberek, sosem tesznek megjegyzést arra, hogy egyedülálló anya vagyok, ami a varázsvilágban nem divat. Bár talán azért is ilyen elnézőek, mert közvetlenül felettünk, a másik lakásban él egy nagyobb máguscsalád, hat gyerekkel, és a tértágító-bűbájjal kezelt szobáik sem bizonyulnak elégnek, ha a srácaikról van szó.
Még néhány lépés, megmászom a főlépcsőt, a kulcsom zörren az ajtóban, majd szinte fellélegezve esem be az előszobába.
Azonban még le sem veszem a cipőmet, mikor meghallom Des hangját a lépcső irányából. Felpillantok - és a fáradtságom ellenére kirobban belőlem a kacagás az arcát látva.
- Azt látom... - adok neki igazat, miközben már a gyomrom is lüktet a nevetéstől. Még eltelik néhány perc, mire sikerül mosolyba szelídítenem a vonásaimat, akkor viszont egy vörös villanás valósággal fellöki Destinyt és a lépcsőn valószínűtlen gyorsasággal leszáguldva, egy győzelmes "Mami" csatakiáltással belém rohan.
- Méhecske! - ölelem magamhoz jó szorosan, az arcomat a vörös tincsek közé temetem, majd mikor elhúzódik tőlem egy puszit nyomok a homlokára. A zöld szemek vidáman ragyognak rám - Gavin szemei a kislányunk arcában. Abszurd.
- Destiny csinált nekem lekvárostésztát, de megmondtam neki, hogy nem szeretem. Utána rajzoltunk, és készített nekem egy lila unikornist! Rajzoltam rá szárnyakat, ezért most már repülni is tud. Megmutatom! - lelkendezik, aztán már el is tűnik a nappali irányába.
Fejcsóválva, mosollyal az arcomon nézek Destinyre.
- Sajnálom, mondanom kellett volna a lekvárostésztát. Kiskorában az egyik fiú az óvodában elhitette vele, hogy a tészta valójában giliszta, az eperlekvár pedig a giliszták vére. Azóta nem hajlandó megenni. - mondom nagyot sóhajtva, miközben felakasztom a kabátomat és megkönnyebbülten lerúgom a cipőimet a lábamról. - Maradsz estére? Hoztam vajsört. Bár nem vall túlságosan felelősségteljes életre, hogy alkoholt itatok veled, még akkor is, ha ezt iszod tizenhárom éves korod óta.


a reag Des-nek, a fogadott húgomnak készült fogalmam sincs hány szót tartalmaz, és a bébiszitterkedés alkalmából ezt viselem. Közben a föntről leszűrődő zenét hallgattam, és szeretettel készült


Vissza az elejére Go down
avatar Hugrabug
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 47
ϟ Reagok : 19
ϟ Felvétel időpontja : 2012. May. 11.
ϟ Kor : 23


TémanyitásTárgy: Re: Nappali    Hétf. Júl. 16, 2012 9:11 am

here comes the sun
Igazából nem rajongok annyira a gyerekért. Az elsősöket se bírom, noha mindenki azt mondja ők a cukik, meg az édesek, kik naivan állnak a világhoz. Nem tudom. Az én szememben túl kicsik, és értetlenek, kikkel nem lehet értelmesen beszélgetni. Ha a kezembe adnának, egy kisbabát valószínűleg fejre ejteném – egyszerűen érzékem nincs ehhez az egészhez. Bemeséltem már magamnak, hogy túlérett vagyok hozzájuk, de lényegében ez hülyeség. Csupán le kéne süllyednem az ő szintjükre, és úgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogy ők teszik. Csak, hogy az évek alatt történt dolgok miatt nem vagyok rá képes. Inkább az érettségre hajtok, apa büszkeségére. Nem lehetek kislány, mikor a gyermekéveim vége rohamosan közeleg. Az utolsó év, miután fiatal felnőttként ki kell állnom a világba, szembe kell néznem csalódottsággal, búval, bánattal. És senki nem fog segíteni. Egyedül leszek. És ettől a gondolattól a hideg futkos a hátamon.
De Beatrice más. Valahogy kitűnik a többi gyermek közül, és miatta képes vagyok pár órára elfeledni ki is vagyok én. Hogy otthon a mostoha testvére az apámra pályázik, hogy anyám büszkeségéért hajtanom kéne, és hogy a bátyám lassan szerelembe esik egy fúriába. Mellesleg egy dolog miatt nem kell aggódnom; a saját szerelmi életem. ugyan is eldöntöttem, hogy míg nem kapom a kezembe a végzős oklevelet nem pasizok. Nincs randi, nincs titkos találka a csillagvizsgáló toronyban, és ha bált rendeznek, egyedül megyek el. Én leszek a Roxforti Csajok Szingli Klubjának elnöke, és büszkén mondok, nemet a srácok arcába mikor lehívnak Roxmortsba egy pohár vajsörre. A jövőm az első, utána majd vajazhatunk egy jó parti férjre is. Mármint ha férjhez akarok menni. Kinek kell egyáltalán pasi?
Remek az elhatározás. Már csak valóra kéne váltanom mindezt, ami hát valljuk be nehéz lesz. Az elmúlt hat évben, mondhatni úgy pattintottam le magamról a srácokat, mint a csótányokat – persze néhány kivétel még is volt, mert magányosan elmenni a Trimágus Tusa idején rendezett Karácsonyi Bálba azért ciki lett volna. Na meg persze abba az évben ismertem meg Christ is…
Igen, tehát asszem le kell állnom. Mindenképp.
Válaszolni sincs időm, mert egy tornádó majdnem fellök sebességében, és csak kis híján sikerül megkapaszkodnom a korlátban. Éljenek az energikus gyerekek!
- Ugyan. – legyintek, miközben az asztalhoz lépek és összeszedem a narancsleves poharakat. – Igazából ezek után nem hiszem, hogy sokat fogok lekváros tésztát enni. – nevetek fel halkan, majd valami ügyes technikával sikerül öt poharat is összeszednem egy kézzel, a másikba pedig három tányérral egyensúlyozok vissza a konyhába. Nem vagyok, és nem is leszek konyhatündér, de azért az alapokat már megtanultam. Minden évben bébiszitterkedéssel szerzek egy kis zsebpénzt a kviddics cuccokra mivel anyu ugye nem prefektálja az ilyet. Vagyis nem is tudd róla, tehát miért adna a semmire pénzt?
- Hát, igazából szívesen maradok. Anya elment valami üzleti útra, így apánál kell lennem… - magyarázom, miközben visszatérek, és leülök a kanapé egyik felére. Vajsör! Micsoda mennyei ital, pont ami kell nekem. Mázli, hogy bírom az alkoholt, szegény Arielt két korsó után a földről kaparhatom fel. – Meg hát ugye ki akarná szombat estéjét az idegesítő francia mostoha tesójával tölteni? – teszem hozzá kissé keserűbben, mint kellett volna, miközben meghúzom a poharat. A kellemes, meleg ital kissé megmelengeti a belsőm, és ellazítja, a merev izmaim. Hogy én mennyire imádom ezt az érzést.
- És mi újság a minisztériumban? Igaz, azaz új A-protokoll vagy mi? Hogy kiterjesztik a Roxfortra is? – igazából apa ejtett pár szót róla, mire észbe kapott és azóta nagyon kerüli a témát. Pár ismerősömtől hallottam, hogy csak a belső emberek, és a Wizengam tagjai tudnak róla, de azért hátha Anne hallott róla valamit. Maximum megvárom az évnyitót.
Mert én olyan „türelmes” fajta vagyok.

a reag Anne-nek, a mentoromnak, és fogadott nővérkémnek készült 591 szót tartalmaz, és a bébiszitterkedés alkalmából ezt viselem. Közben HarryPotterArt csatornáján a Halál Ereklyéi 2. részének soundtrack-ját hallgattam. Na gyors voltam? Razz ♥️

__________________________________




Remember the
good old days?

- Des




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali    Kedd Aug. 07, 2012 5:45 am

here comes the sun
Igen. Még mindig fáradt vagyok.

– Azt nem csodálom. Beatrice is hevesen ellenkezett, mikor először akartam belékényszeríteni. Bár… be kell vallanom, a kényszerítésben sosem voltam túl jó. Nem vagyok szőrösszívű anya, az biztos. – állapítom meg egy fáradt mosollyal, miközben a táskámat továbbra is magamnál tartva elindulok a nappali felé. Útközben Beatrice üstökösként a lábamba csapódik, s mikor enyhén megtántorodva lenézek, egy papírlapot tol az arcom felé.
– Nézd meg, nézd meg, Mami! Ugye tetszik? – mutatja felém hatalmas lelkesedéssel, mire a kezembe veszem a rajzot. Ismét megállapítom, mennyivel több kézügyességgel áldotta meg őt Merlin, mint engem valaha is. Beatrice mindig is, egészen kicsi korától kezdve lerajzolta, amit látott, mikor még nem volt számára egészen egyértelmű, ki tudja-e mondani. Így visszagondolva egy darabig visszafelé is írt, ráadásul másfél évesen olyan szavakat használt, mint „házasságkötő terem”, de a búgócsiga szó még meghaladta a képességeit. A Bugi nevű búgócsiga is abban az időben került fel a konyhapultra, mint dísz, és azóta kiesett az alja, így tökéletes absztrakt vázaként funkciónál.
– Gyönyörű, Édesem. Rajzolsz még valami szépet Destinynek, mielőtt elmegy? – kérdem elmosolyodva, miközben visszaadom Beatrice kezébe a mesterművet, majd mikor belépünk a nappalinak ki kiáltott, nem túl tágas, ám annál világosabb helyiségbe minden zavaromat mellőzve, nem túl nőiesen zuhanok le a kanapéra. Ez a kedvenc helyem az egész lakásban, mivel maximálisan a mi kettőnk ízlését tükrözi, egyszerű, mégis színes és barátságos. Figyelem, ahogy Destiny is helyet foglal – már ha megteszi -, majd a táskámhoz nyúlok és előzúzok belőle két üveg vajsört. Az egyiket gondolkodás nélkül barátnőm felé nyújtom, majd elégedetten kinyitom a sajátomat, miközben Beatrice a combomra fekteti a lapot, és elmélyülten folytatja a művészkedést.
– Na, ne mond! Francia mostohatesó? Pedig biztosan sokat tanulhatnál mellette a nyelvről. – jegyzem meg egy kortyot lehajtva a forró italból, amely erre finoman megmelengeti a torkomat. Kellemesen kiráz a hideg, és fél kézzel kisimítok néhány kósza tincset Beatrice arcából, akinek ez fel sem tűnik. Jelenleg csak a lapon körvonalazódó alakok a fontosak számára, én pedig minden egyes rajzát a szekrényekre, vagy egyéb vízszintes felületekre ragasztgatnám, ha tehetném. De ez egyelőre nem lehetséges, mivel nem tudom, mikor kell elköltöznünk innen. A jelenlegi tényállás szerint jól megvagyunk, a spórolt pénzünk és a minisztériumi fizetésem még ebben az alantas posztban is elég sok mindenre. Nem fogom luxusban felnevelni a lányom, ez nyilvánvaló, de legalább nem nélkülözünk, és én személy szerint már ennek is nagyon örülök.

– A minisztériumban minden megy, mint a karikacsapás. Ma igazán nyugis napom volt, csak rohangáltam az osztályok között, mint általában, és ezúttal nem botlottam senki olyanba, aki elől bújkálni akarok.
Jelentőségteljes pillantást vetek Destinyre, miközben ismét kortyolok egyet, ha pedig ebből nem jön rá, kire célzok, akkor semmiből. Destiny az egyetlen, akinek meséltem a Gavinnel való első összefutásunkról hat év után – szó szerinti összefutásunkról, mivel én magam futva igyekeztem elvegyülni a tömegben. Beatrice előtt viszont nem akarok konkrétabb fejtegetésbe bocsátkozni.
– Az A-protokollt pedig én kifejezetten jó ötletnek tartom. A napokban volt bent Perselus Piton a miniszterúrnál, hogy aláírja a papírt, és engedélyeztesse a Roxfortban is a projektet… igen, valóban ilyen gyorsan terjednek a pletykák. – mosolyodom el azonnal. Bár nem lenne szabad kiadnom ilyen információt, Des végül biztosan megtudná valakitől. Inkább tőlem, minthogy olyan embertől, akinek félig sincs igaza.




a reag Des-nek, a fogadott húgomnak készült 527 hány szót tartalmaz, és a bébiszitterkedés alkalmából ezt viselem. Közben a föntről leszűrődő zenét hallgattam, és szeretettel készült



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Nappali    



Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-