HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Udvar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Griffendél
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 269
ϟ Reagok : 14
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 23


TémanyitásTárgy: Udvar    Vas. Júl. 22, 2012 8:02 am

***

__________________________________


i just wanted
to be

happy with you
after all.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Szer. Júl. 25, 2012 3:41 am

brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Kicsit ki kell szellőztetnem a fejemet, hiszen végre van egy szabad órám, és nem csak annyi időm, hogy átloholjak a fél iskolán egy újabb és egy újabb órára. Néha belefáradok az egészbe, de persze megunni soha sem lehet, erről a lépcsők gondoskodnak. Csak azt kell tudni, hogy melyik merre megy, és mikor, ezt pedig három-négy év alatt meg is szokja az ember, ha kellően odafigyel. Viszont néha még nekem is tartogat meglepetéseket ez a kastély, és tényleg agyrobbantóan idegesítő tud lenni, ha azt hiszed jó fele mész, aztán fél órán belül, mikor már húsz perce késel az órádról, rájössz, hogy hoppá emellett a szobor előtt ötödszörre megyek el. Ilyenkor a hajamat tépném, ha nem lenne ilyen szép hosszú vörös. Inkább más haját tépem, aki a közelben van. Szóval, ma pont egy ilyen napom volt, a kastély jól kicseszett velem, és tök más helyre mentem, mint kellett volna. Emiatt persze kaptam egy kis ordítozást az órán, meg plusz házi feladatot, de nem számít. Megíratom a plusz házit azzal, aki oda vezetett. Hogy is hívják? Valami Lawrence akárki. Tőle kérdeztem meg az utolsó órám előtt, hogy melyik lépcsőn menjek, mert tökre ki ment a fejemből minden. Nem tett jót a nyári szünet, felejtettem, és kicsit még vissza kell rázódnom a megfelelő kerékvágásba. Na jó. De ez a Lawrence akárkicsoda, nem felejthetett, mivel nem is jár haza, szünetekben is az iskolában van. Egyébként végtelenül okoskodó, málészájú, nyurga, és bunkó egy gyerek, jó csúf is, a szemöldöke majd' összeér. Nem tudom, hogy egyáltalán hogyan is kérdezhettem meg tőle, hogy merre kell menni. Van olyan ember aki bírja ezt az akárkicsodát? Igen, nyilvánvalóan azok akikkel röhögcséltek mikor beléptem a terembe.
Kilépkedek az udvarra, és nagyot sóhajtok, hogy beszívjam a friss levegőt. Kicsit szégyellem magamat, húsz pontot vontak le a Hollóháttól, mert annyi percet késtem. Leülök az egyik padra, és magam elé bámulok, miközben azon gondolkozom, hogyan szerezzem majd vissza azt a húsz pontot. Mondjuk húsz perccel előbb megyek órára?! Ekkor felpillantok, és meglátom az udvaron Lawrence-t.
- Hé! Lawrence! - szólítom meg a vezetéknevén, és szerintem nem is fog eszembe jutni a fiú keresztneve. Nem számít, így katonásabb. Másodpercek alatt termek ott előtte, nagy lépésekkel megyek ugyanis oda elé, és meg sem ingok olyan magabiztossággal haladok a kiszemelt fiú felé. Amikor odaérek már villámokat szór a szemem. Mintha magamba pumpálnám a rosszat, és a mérget, mindig új meg új adrenalinlöketet kapok, hogy felpofozhassam. Ki a jót, be a rosszat!
- Hm? - kapja fel a fejét, és felém pillant. Amikor megpillant egy kis mosolyra húzódik a szája. Nem kedvesre, hanem pofátlanra.
- Minek adsz téves információkat Szemöldök királyfi? - állok elé csípőre tett kézzel, és szúrós szemmel méregetem. Magasabb nálam, ez nem kérdés, hiába vagyok magassarkúban. De nem idősebb évekkel nálam, annyi idős mint én. Ugyanarra az órára ment mint én, és mikor végre rátaláltam a teremre, ő ott ült az első sorban, a harmadik padban... Már akkor le kellett volna üvöltenem a fejét. Mérges vagyok. És ha én mérges vagyok, na az rettenetesen rossz. Nem nekem, hanem a környezetemben lévőknek.
- Hirtelen elfelejtettem, hogy melyik lépcső is vezet oda - ráncolta a homlokát, de továbbra sem hagyta abba a vigyorgást.
- Na persze, szerintem te még az alsógatyádat is Roxfort térképből varrod - forgatom a szememet. Ő csak felnevet, de hallatszik a hangján, hogy semmi vicceset nem talált abban amit mondtam. Pedig szerintem vicces volt. - Mardekár? Mardekáros vagy igaz? - esik le hirtelen a tantusz, és a tenyeremet a homlokomnak csapom. - Hát persze! Ki más lenne erre képes, ha nem egy idióta Mardekáros. Azért csináltad, hogy pontot vonjanak le igaz? - vonom felelősségre.
- Ó, szóval leesett kiscica - vigyorog tovább, a mögötte lévő Mardekáros banda már a markában nevetgél.
- Nem tudtál volna mást kiszemelni? - kérdezem miközben a súlypontomat a másik lábamra helyezem, mert kénytelen vagyok nyugton maradni. Muszáj mozognom, így kiereszthetem a gőzt. Nem akarok az első napokban bajba keveredni. De persze Lawrence-nek muszáj volt keresztbe tennie. Most nyugton kell maradnod Sarah, az a húsz pont igazán semmiség. Igaz az első hetekben vagyunk, szóval mégis rengeteget számít, de majd visszakapod. Az pedig nem segít, ha békává varázsolom. Mondjuk azzal csak megszépíteném...
- Nem Sarah, nem tudtam volna mást - lép elém, felém tornyosul, és kicsit lábujjhegyre is áll, hogy még magasabbnak tűnjön, még fenyegetőbbnek. De nekem még mindig nem több egy nyurga elmebetegnél, aki próbálja nagyon gonoszan tartani a szemöldökét, de ez csak még jobban kiemeli, hogy majdnem össze van nőve. Nem félelmetes, inkább nevetséges. Valószínűleg nekem sokkal ijesztőbb arcom van, de ő még egyáltalán nem érezte meg a haragomat. Kérdezze meg Iasont, hogy milyen az ha haragszom. Szerintem bepisilve rohanna el. - És tudod miért nem Sarah?? Mert nálad nincsen ostobább Hollóhátas - von vállat, miközben a csatlósai megint felhorkantanak, mintha megakadt volna a torkukon az étel.
Én meg csak állok, a nyelvem hegyén már ott van az összes varázsige, és hamar előkaphatnám a zsebemből a varázspálcát. Mégis csak állok, a szemöldököm az égbe szaladt, és vérig vagyok sértve.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Szer. Júl. 25, 2012 8:59 pm


Sarah and Iason Mallory

Ma hogy is mondjam elégé elviselhető állapotba ébredtem fel és ez csakis Sarah számára volt jó. Reggel nem szekáltam a Klubhelyiségben és azt hiszem a mai napra mindez jó jelnek számított. De bármi változhat még, egy óra múlva talán még azt is kívánhatom, hogy fogja be a száját mert nem vagyok kíváncsi a csipogó hangjára. Ő meg határozottan idegesítő tud lenni akkor ha beszél és nem vagyok kíváncsi rá. Fogalmam sincs Jer hogy viseli őt el, de azt hiszem nem is érdekel a dolog. A bátyám nem én vagyok, ezt Sarah is tudja jól, nem kell elmagyarázni neki, hogy én leszek a jin és Jeremiah lesz a jang. Meg értem őt addig a pontig, hogy sokkal jobban szereti nálam Jert, de amikor már engem is szeretni akar és én nem kérek belőle annál zavaróbb nincs. Egyszerűen u-tá-lom őt és kész. Szerintem három napnál tovább nem fogom őt szeretni soha. Ez a három nap arra az időszakra esik amikor valamilyen csodálatos ünnep van és azokon a napokon nem lehet rosszban lenni senkivel. Hát akkor én sem vagyok vele, szóval nem panaszkodhat. Bár több olyan nap lenne ugye? Ő biztosan örülne neki, hiszen Jerrel együtt engem is a szolgájának tudhat. Na még mit nem! Amikor kisbaba volt se gügyögtem neki ellentétben a bátyámmal aki folyton ott volt mellette és nézte őt. Mi volt Sarahban a nézni való? Csak nyafogott és pihent, nem tudott rendesen járni meg beszélni. Azok a pillanatok sokkal jobbak voltam amikor ő nem létezett és csak Jeremiah meg én voltunk. Apa sem volt olyan puhány, elgyengült kislányra szakosodott apuka. Míg nem volt itt ez a zavaró tényező, addig ő is sokkal többet maradt otthon, persze dolgozott, de időközben elő léptették és azt hiszem Sarah hisztije mellett ez volt a gond, hogy nincs velünk. Amiatt a lány miatt megy dolgozni szerintem csak, egyet szól és már a szüleim, részben anya megveszi neki azt amit kér. Mert hát kivel értene egyet anya ha nem Sarahval? Legalább a nők fogjanak össze, ha már apa munkába megy a húgom miatt. Jer meg annyira szereti Saraht, hogy sosem állna mellettem. Ha mégis döntenie kéne akkor egyikünk oldalára sem állna. Pont azért maradna semleges mert mindkettőnket szereti. Ami csakis nekem okoz gondot, hiszen képtelen vagyok megérteni azt, hogy tudja valaki Saraht szeretni. Én képtelen vagyok rá huzamosabb ideig gyengéd testvéri szeretettől dús érzéseket táplálni iránta az én amúgy is kis darab szívemben. Elég ha az elfér benne akit szeretek. Na igen Sarahnak megint nem lehet beszélni az ilyesmiről hiszen kifecsegné, leginkább anyáéknak mondaná el, amit még nem akarok. Nem tartom alkalmasnak az időt, elvégre még Jer sem mondta el nekik, hogy van egy barátnője akkor én miért mondanám el nekik? Persze arról a lányról Sarah már tud, hiszen egyszer látta is vele Jert kézen fogva sétálgatni az Abszol úton. Aranyos kis boszorkány amúgy, de szerintem Sarah abban a pillanatban elijesztené őt a házunkból ahogy Jer eldönti magában, hogy bemutatná őt a szüleinknek. Szerintem még a küszöböt sem tudná átlépni ha meglátja Saraht amint újfent duzzog valamin. A Hollóhátas barátaim társaságában azt hiszem most rossz döntés volt szótlanul maradni és csak bólogatni a kérdéseikre. Mit kérdezhettek tőlem? Alapból nem tudom, hiszen az első perctől fogva én nem is figyeltem rájuk.
- Aljas! Hiszen azt mondtad megveted a muglikat! Most mégis arra bólogatsz, hogy ők a világ legszuperebb teremtményei? – nagy kikerekedett szemekkel néztem a kérdező Michaelre, majd a mugliismeret kedvelő Jamesre. Mindkettővel jóban vagyok, ez tény de ha a gondolataim kiragadnak a társaságukból és egy egészen más világba kerülök akkor természetesen se nem hallok és se nem látok rendesen.
- Oh szóval a mugliismeretről beszéltetek... azt hittem a bájitaltanról. – nos igen, elkezdtem kimenteni magam valamivel, de tőlük nem menekülhet meg a varázsló fia. Michael röhögve hátba vágott, amit őszintén egy taslival viszonoztam volna neki, most azonban nem volt kedvem a barátaimmal veszekedni azon, hogy miért adtam taslit és miért nem.
- Atya ég Iason, neked még az ereidben is a bájitalok folynak vér helyett? – a hajamba túrtam de úgy döntöttem, hogy inkább nem válaszolok erre a kérdésre mert a bájitaltan az én szememben szent és sérthetetlen.
Egy csapat alsós Mardekáros kölyök mellett mentünk el az udvar folyosóján. De aztán meghallottam egy számomra fülzavaró mondatot. ,, És tudod miért nem Sarah?? Mert nálad nincsen ostobább Hollóhátas.” Az egy dolog, hogy valamilyen Sarah nevű lökött izét ostobának nevez, de a Hollóhátasokat hagyja ki belőle. Hollóhát... Sarah... Alsó éves. Lassan tudatosulni kezdett bennem a tény, miszerint csak egy Hollóhátas Sarah van aki folyton bajba kerül. Alj Merlinre! Muszáj őt piszkálni? Karba tettem a kezem és megálltam. A többiek persze előre mentek és csak a negyedék lépésük után vették észre, hogy én megálltam duzzogni vagy éppenséggel gondolkodni. Minden lehetséges esetet számba vettem. Vagy Saraht ráncigálom el onnan a hajától fogva, vagy szépen elküldöm tőle a Mardekáros mitugrászokat. A húgom hatalmas szerencsétlenségemre és őt csakis ÉN ostobázhatom le, rajtam kívül meg senki.
- Nem jössz a Nagyterembe Iason? – felnéztem rájuk, legszívesebben utánuk mentem volna, nekem azonban volt még egy elintézni valóm ezzel a töpörtyű Mardekárossal meg a bandájával. Kitűnő tervet eszeltem ki.
- Majd utánatok megyek, nekem most... – hátra léptem egyet – El kell intéznem valamit. – azzal megfordultam és százwattos állvigyorral az arcomon elindultam a Mardekárosok felé. Mi járt a fejemben? Egyszerű és könnyedén beveszik ha az ételről van szó. Már előre elképzeltem a csalódott arcukat, amint bemennek a klubhelyiségükbe és nem találnak semmit sem.
- Hé Boris hát ti még itt vagytok? Nem hallottátok még a hírt, hogy valaki rosszul használt egy varázslatot és most tele van a klubhelyiségetek édességgel? – na szép is volna, de ők mivel fogalmuk sem volt arról, hogy az a kis izé akit az előbb leostobázták tulajdonképpen a húgom, szerintem hittek a szavamnak. Csak Sarah el ne rontsa az akciót, mert hajlamos ilyet csinálni. Akkor meg mindennek vége, drasztikusabb módszerekhez kell nyúlnom, amit igazából Sarah kedvéért sosem tennék meg, csak akkor ha nagyon muszáj. Felcsillant a szemem, talán mert az első Mardekáros fiú elindult előre a többi meg szépen és gyorsan követte őt. Csak ketten maradtunk a húgommal. Gondterhelten felsóhajtottam, majd ott azon a helyen ahol megálltam úgy döntöttem kérdést is fogok intézni felé.
- Már megint mit műveltél? – volt egy sejtésem, de mindig jól eső nevettessél tölt el az, ha az ő szerencsétlenkedését nézhetem. Főleg akkor ha én okozok neki gondot nem pedig valaki más, aki nem is Hollóhátas, hanem csak egy megkukult alsós Mardekáros.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Csüt. Júl. 26, 2012 12:18 am



brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Hamarosan meghallom Iason hangját, ezer közül is felismerném, hiszen amikor veszekedek vele, akkor minden szavára ki van hegyezve a fülem hogy beleköthessek valamibe. Ezért is jegyeztem meg a hangját, amit különben örülnék ha el tudnék felejteni. De kitudja, talán egyszer még hasznomra is válik a hangja felismerése, amikor mondjuk megyek a folyosón, és meghallom, hogy valakinek éppen szerenádozik. Nem törnék rá, csak rögtön azután hogy befejezte, és sírné a röhögéstől, kivéve persze ha annyira szörnyű, hogy sérti a dobhártyámat. Ami valljuk be eléggé elképzelhető ha a bátyámról van szó. Először nem tudom mit keres itt a bátyám, felőlem tovább is mehetne, igen, nekem is vannak ötleteim, hogy hogyan szájkaratézzam le ezt a pár idiótát. Nem kell az ő kevéske tudása, tudhatná, hogy engem aztán senki nem győz le ennyivel. Mindenesetre magamban kicsit hálás vagyok neki, amiért lerendezi a Mardekáros bandát, mert így nem kell megerőltetnem magamat. Ennek ellenére amikor megtudják, hogy semmiféle Wili Wonka gyár nincsen a Klubhelyiségük felé, akkor meg azzal fognak engem szekálni, hogy Iason Mallory mentett ki a bajból. Mallory, érted, Mallory?! Még ők sem akkora agybetegek, hogy ne jöjjenek rá legalább négy nap alatt, hogy testvérek vagyunk. Azt hittem könnyű lesz majd elvegyülni mintha nem is ismerném a mellettem álló fickót, de úgy tűnik ez az év már az elején kicsesz velem. Ezek után azon sem lepődnék meg, ha megkérnék, hogy költözzek be a bátyámhoz és aludjunk egy ágyban. Na persze, véletlenül úgyis lelökném álmomban. Másnap reggel meg könnyedén közölném vele, hogy azt álmodtam beraktak a karate táborba.
És bumm, vissza a jelenbe, mikor ismét meghallom Iason hangját. Ezúttal hozzám szól, és magamban máris lejátszódik az eddigi 15 év, és pár hónap. Igen mikor megszülettem, már akkor tudtam, hogy ez a gyerek nem lesz a barátom. Jer teljesen más volt, ő foglalkozott velem, ahogy egy ember szokta tenni a kistestvérével. A kishúgával. De nem számít, nem ez a lényeg, még akkor is kedvesebb lett volna, ha annyira méltat hogy a fejemhez vágja a matchbox kisautóját. Jer meg bábozott nekem, meg minden, soha nem okozott nekem fájdalmat véletlenül és direkt sem. Vagy legalábbis a többiek ezt állítják, én pedig hiszek nekik. Igazából azt sem érem, hogy Iason hogy a fészkes fenében a testvérünk? Jeremiah jó fej, és humoros, én is az vagyok, Iason meg meg sem közelíti ezt a kategóriát, csak néha karácsonykor, és a szülinapomon. De az utóbbi szerint csak azért volt mindig is, hogy kapjon a tortámból. Na persze, az kéne ég. Csak miután megnyalom, utána úgysem kér már belőle. Kivéve ha ő nyalja meg az én születésnapi tortámat - még ha egy négyzet centiméternyi helyen is -, mert akkor újat kérek, ez meg mehet a rászorulóknak. Iason soha nem volt a szívem csücske de még csak nincs is a szívemben, sőt, amikor meg vagyok sértődve rá, akkor négy napig nem szólok hozzá, mintha nem is létezne, és utána úgy csapok le rá mint a kobra, a legrosszabb napján, a legrosszabb időben, amikor már eleve rosszul van. Ilyenkor már eleve gyenge, én meg kihasználom, még jó hogy kihasználom, ha róla van szó.
- Ügyes próbálkozás Iason, de nem kötöm az orrodra, hogy utána ezen nevethess - fordulok felé, s rávetek egy tudálékos mosolyt. Igen, átlátok a szitán, nem mondom el neki, hogy aztán a markába nevethessen. Gyakran előfordul, hogy valamit elszúrok, de annyira én sem vagyok hülye, hogy utána elmondjam a bátyámnak. Persze, aztán véletlenül kikotyogja a barátainak, hogy elvesztettem húsz pontot. Neki csak jól esne ha emiatt néhányan megutálnának, úgy érezné ő itt a nagy arc. De nem, nem, ebből nem eszik.
- Egyébként még mindig korrepetálod Bri-t, igaz? - kérdezem csevegő hangnemben, és magam is meglepődök azon, hogy képes vagyok elbeszélgetni néhány szót Iasonnal. Viszont hiába van ma rossz napom, ettől függetlenül Iason nem esett nekem ma reggel, ami mégis csak megkönnyítette a dolgomat. Most meg elküldte a vad barmokat. Hányadán állunk most, hogy ennyit segít nekem? Na persze nem mintha éreznék bármiféle hálát azért amit tett és tesz, sőt, igazából azt sem érzem hogy tartoznék neki. Neki sohasem tartozok semmivel, de ezt ő is tudja nagyon jól. Tudja, hogy hiába várna tőlem köszönetet, vagy viszonzást. Mindig csak a jól megszokott kishúgát kapja majd.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Csüt. Júl. 26, 2012 3:21 am


Sarah and Iason Mallory

Vigyorogva könyveltem el, hogy az alsós Mardekárosok túl ostobák ahhoz, hogy ne tudjak túl járni az eszükön. Bezzeg a velem egyidősekbe szorult némi fenköltség, bár bennük is ott lapul ez a különleges feltűnési viszketegség mint a kicsikben. Nem mintha Sarah nem lenne ugyanilyen, de akkor is! Őt én bánthatom, na meg az aki tőlem kér engedélyt erre. De hát ki engedné meg azt, hogy őt piszkálják? Hát persze, hogy én ha szépen kérik. De ez a Boris Lawrence gyerek nem kért tőlem engedélyt, aminek természetesen megvannak a következményei. Édesség helyet semmit sem kapnak a klubhelyiségükben. Ha ne talán tán még egyszer összefutnának velem, majd azt mondom nekik, hogy túl későn mentek és a többiek biztos bezsebelték az egész édességet.
Nos nem így jár az aki nem kér tőlem engedélyt, de ma jó napom volt és ezt éreztetni akartam azt hiszem mindenkivel. Igen még reggel szinte ébredés után Sarahval is. Nem voltam zsémbes vénember állapotba és ez talán csak neki kedvezett a legjobban. Legalább volt egy szabad Iason veszekedése mentes reggele. Elvégre folyton én sem keseríthetem meg az életét, elég ha más megteszi helyettem és az sokkal élvezetesebb amikor a háttérből figyelhetek. Persze amíg szóba nem kerül Sarah Hollóhátas mivolta addig szerintem semmi sem fog zavarni. Na jó talán igen, hiszen azért mégis a bátyja vagyok, aki utálja őt éppen ezért mindig azon van, hogy keresztbe tegyen neki.
Igen, szeretek meglepetéseket okozni neki, főleg ha az a meglepetés cseppet sem kellemes. Emlékszem egyszer békát tettem a párnája alá, azért mert tönkre tette a napomat a hisztijével anyáék szobafogságra ítéltek, de amíg ő vacsorázott én könnyű szerrel surrantam be a szobájába és végeztem el a csínyt. Azóta is jót nevetek a dolgon, mert szépen letagadtam az egészet, hogy nem én voltam az a béka meg biztos csak magától bújt Sarah párnája alá. Sosem lehet tudni melyik hercegét zavarta el éppen abban a kis béka személyében. Elvégre a mi világunkban minden lehetséges. Még az is, hogy gyűlöljem őt.
- Nem is kell az orromra kötnöd. Te így is elég... nevetséges vagy. – utolért egy enyhe röhögő görcs, de visszatartottam, legalábbis igyekeztem.
Nem, egyáltalán nem arról van szó, hogy nem tudok Sarahn nevetni. De tudok, hiszen annyira talpra esett a szemeimben, hogy az már fáj. Szerintem ha nem lennének barátai semmit sem tudna megtenni, az egész világot utálná... bocsánat ő szeretné az egész világot, de az egész világ utálná őt. A megjelenésében van valami idegesítő, talán a vörös haja teszi vagy a hangja ami számomra fülzavaró és ébresztőóraként cseng a fülemben.
- Mit érdekel téged ez? Nehogy azt mond, hogy már téged is korrepetálnom kell! Uh ez gáz Sarah... azt hittem van még annyi eszed, hogy legalább a bájitaltanhoz érts. – nem hát persze, hogy nem vártam meg a válaszát és egyből mondtam a magamét. Mókás nap lesz ez. Kellőképpen felhergelem őt és nyugodt szívvel bújhatom majd az ágyamba, mert újabb csínyt követtem el ellene.
Régi szép idők voltak azok amikor még Jer is ide járt és Sarah nem volt még itt. Azt hiszem azokat a napokat visszafogom sírni. Hiszen Sarah még a rossz szokásaimról sem tud, egyszer sem látott cigizni vagy a kelleténél több piát inni. Ez neki a legjobb, legalább nincs még egy ok amiért utálhatna. Igaz Jer sem vetett meg miatta, inkább csak szörnyülködött egy kicsikét. De azt mondta az én életem azzal mérgezem a szervezetem amivel csak szeretném. Bár fogalmam sincs minek a következtében amikor egyedül vagyok és nem tukmálja rám senki a cigit nem is kérek belőle. Ami jó hiszen mégis csak tovább élhetek és tönkre tehetem Sarah boldog napjait.
- Szóval te még mindig nem vetted észre, hogy Bri nincs a helyén már kora reggel? Igen még mindig korrepetálom őt. Miért talán baj, hogy segítek neki? – csak áldani tudom Merlint, hogy még egyszer sem sodorta Saraht a könyvtárba a szél olyankor amikor mi elvileg bájitalból gyakorlunk. Mostanában egyre kevesebb az az óra amikor tényleg a bájitalról beszélek neki. Az előzőn is például rólunk kellett beszélnem neki. Ami nem lenne gáz egészen addig a pontig amíg a szerelmemet nem kéri tőlem. De valaki már sikeresen birtokba vette ezt az érzésemet, rajta kívül meg komolyan nem akarok mást szeretni. Egyrészt azért, mert... ő olyan más mint a többiek. Róla valóban gondoskodni akarok valamilyen szinten és nem akarom kihasználni. Vele szemben tisztelettudó vagyok, tudom hol a határ, bár van amikor nem éppen a megfelelő módon fogom vissza magam.
Szeretem ez itt a bökkenő és érte... miatta bármilyen rossz szokásomról felmondanék. Sarahért persze nem, az ő kedvéért talán sosem javulnék meg és ugyanolyan zsémbes lennék mint mindig.



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Csüt. Júl. 26, 2012 4:10 am



brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Közben észreveszem, hogy Iason kevésbé volt feledékeny, és ő megjegyezte ennek a Lawrence-nek a nevét. De hiába tudom most már, hogy Borisnak hívják, ettől még megmarad ő nekem csak úgy egyszerűen Lawrence-nek. Az még mindig komolyabb, mert a Boris... Nem tudom, a Boris, olyan mintha valami háziállattal beszélgetnék, és nem egy összenőtt szemöldökű töketlennel. Lawrence. Lawrence. Aha, az én hangommal még jól is hangzik.
Iason ismét megszólal, és persze, sejthettem volna, hogy most bepótolja a reggel elmulasztott szekálást. De nem is baj, én nyilvánosan is üvöltök vele ha kell. Sarah Malloryt nem jó dolog rossz napján felidegesíteni, még h ez el is maradhatatlan a bátyám miatt. Paprikás hangulatom van, de még mennyire, és ha Iason eddig nem fogta volna fel, hogy rettenetesen idegesít már a jelenléte is, nem hogy az ahogyan beszél vele, akkor majd megtudja. Mindig is ilyen volt egyébként: Utálta, hogy nyafogok és belekötök, de ő persze bármikor csinálhatott bármit velem. Ha meg visszaszóltam akkor megint az idegesítő kishúga voltam. Jellemző. Na de nem is baj, be kel melegítenem, mert nem hagytam még annyiban ezt a Lawrence ügyet. És bizony itt a bátyám, úgy tűnik ma van a legjobb formájában, mivel le nem fagy az arcáról a mosolygás, vagy vigyorgás. Mondjuk lehet, hogy csak szellőzteti a száját, amit meg is értenék, csak ne felém csinálja.
Ha jobban belegondolok még soha sem sikerült bemártanom Iasont még úgy igazán, igen, néha valóban miattam ítélték szobafogságra, van hogy nem kapott zsebpénzt, és van hogy az én hibámból maradtak el olyan programok, amiket nagyon szeretett volna. Például az a kaland park, mikor ő volt kilenc éves, én pedig hét. Nagyon el szeretett volna menni, Jer-t is érdekelte a dolog, és anya rábólintott, hogy egyik hétvégén elmegyünk a családdal. De lebeszéltem róla, mert nekem semmi kedvem nem volt hozzá és elmondtam anyának, hogy inkább áthívom a barátnőimet és barbie-zunk. Anya majdnem beleegyezett, de végül még sem. Szóval amikor kint voltunk az udvaron, Iason és én, akkor színleltem egy hatalmas elesést, és azt hazudtam, hogy Iason lökött fel. Emlékszem még a szavaimra is: ,,Anya, Iason fellökött. Mi lett volna, hogyha tíz méter magasról lök le a kalandparkban?" És igen, anya féltette egyetlen kislányát, úgyhogy nem mentünk. Iason-nak szülinapjára odaajándékoztam az egyik barbie-mat is, csak hogy örökké emlékezzen arra a napra. Igen, akkor ez nagyon nagy keresztbetevésnek számított, mára már egy számomra aranyos, számára pedig hányingerkeltő emlék maradt.
Kedves kijelentésére morgok egyet bosszúsan, és vállba verem. Még hogy nevetséges vagyok? Csak szerinte.
- Értek a bájitaltanhoz! A tanár szerint én vagyok az egyik legjobb az évfolyamunkon... Az már más tészta, hogy a te régi könyvedet használom - jelenik meg bosszantó vigyor a képemen. Magamban azt kívánom bárcsak elmondhatnám, hogy én mást szeretek csinálni, mondjuk nem is tudom, az átkokat és ellen átkokat gyakorolni. Na meg igen, én inkább az SVK-t szeretem nagyon. - Egyébként a bájitaltan hülyeség. Csak te szereted annyira. Szeretsz főzőcskézni, de folytasd csak, felnőttként szükséged lesz a tudásra, mivel nem lesz nőd aki főzzön rád - legyintek. Ha lenne barátnője, akkor ezzel nem szekálhatnám. De nincs a drágának, szóval meg sem mukkanhat. Nem hiszem, hogy bárki is oda lenne a bátyámért. Mármint... pfuj!
- De észrevettem. Csak azért kérdeztem, mert örültem volna, ha inkább egy fiúval találkozik mint... hát mint veled - mondom, és a mondat végén Iasonra mutatok, miközben elszörnyedek a látványtól. Ez jól jött ki. A bátyám minden, csak fiú nem. - És még meddig fogod ezzel szekálni szegényt? Mármint, már kezdem úgy érezni többet vagy az én legjobb barátnőmmel, mint én magam. Visszavághatnék ugyanezzel, de te túl bunkó vagy ahhoz, hogy bemutasd a legjobb barátodat a családnak - grimaszolok egyet. Komolyan fogalmam sincsen, hogy ki a legjobb barátja. Nem is tudom. Talán azért, mert amikor bármilyen barátja átjön akkor csak egyszerűen közömbösen viselkedek a gyerekkel, hogy elüldözzem onnan. Soha nem nézem meg kik vannak ott, nem jegyzem se nevüket, se arcukat. Csak annyit tudok hogy nincs szükség Iason haverjai a házban, akiknek mellesleg szerintem mind priusza van... És Iasonnak sincsen, akinek még nincsen priusza, de Iasont nem rakhatjuk ki. vagyis megtehetnénk, de nem tesszük, hiába kérem szülinapomra.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Csüt. Júl. 26, 2012 9:14 pm


Sarah and Iason Mallory

Legszívesebben minden egyes dolgot amiről ő nem tud az orra alá dörgöltem volna. De a húgom van olyan aranyos és szemrebbenés nélkül beköpne otthon, hogy Iason cseppet sem olyan szent amilyennek ő állítja magát. Megvannak a módszereim ahhoz, hogy elkerüljem őt és ha valami olyat teszek amit neki nem szabad látni azt titkos helyeken teszem, távol tőle. Eddig nem futottam össze vele a Tiltott Rengetegben pont ezért feltételezem róla azt, hogy ő nem is jár oda a benne lakó állítólagos szörnyek miatt. Én nem félek, legalábbis nem akármitől. Sarah meg... ő még egy patkánytól is megijedne, mert ő olyan akárcsak a többiek, mindegyik fél valamilyen kis állattól, póktól, egértől s, még ki tudja mitől. Pedig az a kis állat sokkal jobban fél tőlünk, hiszen azért mégis mi vagyunk az óriások a szemében nem pedig fordítva. Szerencsére nekem ott van Rabyn vele tökéletesen megtanultam milyen egy háziállatot tartani és megszokni a folytonos károgást, igen őt elviselem, de Sarah baglyát nem. Lehet szintén fekete a színe, de hála a húgom viselkedésének megutáltam a baglyokat. Mintha bagolyevő lennék vagy nem tudom, úgy félti tőlem azt a kis jószágot. Nem is csodálom, hogy félti őt, ha egyszer a kezembe kerülne tuti biztos csinálnék vele valamit, hogy ő már ne legyen olyan boldog azzal a bagollyal. De nem teszek ilyet, mivel tudom, hogy Rabyn ugyanúgy meginná annak a levét amit tettem mint Ámor. Sarah duplán adná vissza, ha valami baja esne a bagolynak, amit ő annyira imád. Mondjuk bátran keverhetek neki olyan szert amiről ki sem derül, hogy én mérgeztem meg és amiatt hullatja a tollait. Na az vicces lenne s, talán egy kicsikét undorító is. Biztos úgy nézne ki mint egy friss bagoly zombi, aki az életéért küzdök. Fujj elég belegondolni és máris utolér a hányinger. Bár nem mintha Sarah jelenléte nem okozna számomra azt, de hányingerem van tőle és csoda, hogy még képes vagyok megállni mellette a két lábamon.
- Ne érj hozzám! Mások még megérzik rajtam, hogy érintkeztél velem és bepiszkítottad a taláromat a te ’fennkölt’ illatoddal. – csak idegesíteni akartam, hiszen őt olyan jó bosszankodva látni. Sőt határozottan nevetséges olyankor amikor felfőtt az agyvize és nem tudja pontosan mit vágjon a fejemhez. Persze ő mindig van olyan okos és kitalál egy hosszú, hisztivel tele mondatot amit a fejemhez vághat büntetésképpen.
- Na és aztán, egy régi bájitalos könyv birtokba vétele még nem a világ vége. A mostanit sokkal jobban szeretem, na meg amit tudni akarok a régebben tanult bájitalokról az mind berögződött a fejembe, hála Bri korrepetálásának. Mert vele legalább normálisan el tudom ismételni a régi tanagyagot, nem úgy mint veled Sarah! – szívesen mondtam volna el mindezt az anyanyelvünkön, azon legalább sokkal gonoszabbul hangzik, de mivel nem vagyunk közönség előtt nincs mit leplezni csak azért, hogy rajtunk kívül senki se értse meg azt amit mondunk.
- A bájitaltan nem is hülyeség! Szerinted a nagyi miért halt meg? Hát biztos nem azért mert valami lüke varázslatot talált ki, amit te most előszeretettel használnál. Anya nem mondta neked, hogy a nagyapa miért van egyedül és csak a másik nagyszüleinkhez ajánlatos menni ha mókásan akarjuk tölteni a napjainkat? Ja igaz, Neked csak két nagyszülőd van nem pedig három. Bocsesz elfejeltettem, hogy az egyedül lévő nagyapánk csak hozzám tartozik téged meg nem is szeret. – de sajna őt is szereti, különben nem kérdezné folyton azt, hogy mi van vele ha éppen pont nála vagyok.
Esküszöm én sosem fogom megérteni egy nagyszülőmet se! Mit lehet szeretni Sarahban? Csak hízeleg és nyávog, mint egy macska. De hát ilyenek a nagyszülők. Imádják az unokáikat még akkor is, ha olyan macskaszerű kis jószágok mint Sarah.
- Oh engem nem kell féltened Sarah! – a kezem készen állt arra, hogy visszaadjam neki a vállveregetést, de valahogy fél úton utolért az undor és inkább úgy döntöttem, tisztán tartom a kezem.
- Felnőttként nekem biztos, hogy lesz valakim. De neked nem. Oké elhiszem, hogy megtanultál főzni... bár én fiú létemre akkor is jobban tudom, miből mennyit kell tenni egy kitűnő leves elkészítéséhez. Te vagy túlsózod az egészet, vagy nem teszel bele semmit. – természetesen jól elkészíti a levest, de én egy pálca lengetéssel elintézem, hogy az amit éppenséggel készít ne legyen jó. Sosem tanulta meg azt a leckét, hogy ha valamit készít akkor amellett maradjon is ott míg az készen nem lesz. Nekem pont elég az az idő, amíg ő elmegy anyának szólni, hogy sikeresen elkészítette az ebédet és jöjjön le megkóstolni.
- Figyelj, Bri önszántából van velem, nem én kényszerítem az Imperio-átokkal, hogy reggelente korán kelljen fel és gyakoroljuk a bájitaltant. – elvigyorodtam, bár mindezt csak azért tettem mert gondolkodnom kellet. Beszélni és gondolkodni egyszerre nem tudok. Ez Sarah szerencséje, hiszen ő lányból van... egyszerre beszélhet és gondolkodhat. Néha azonban szívesen bekötném a száját úgy ahogy a raboknak szokták, hogy hallgasson már el, mert gondolkodni akarok. Most sem lehetett őt megállítani és ez volt a baj. Ismét tett egy megjegyzést, aminek a következtében muszáj volt röhögnöm.
- Talán velem sokkal többet is van, mert én legalább nem nyafogok neki mint te és szerintem engem jobban szeret. – elégedetten – csak azért, hogy jobban idegesítsem őt – megigazítottam a taláromat.
Lehetséges, hogy Bri még nem beszélt Sarahnak rólam, nem is baj. Legalább nem fog ostoba kérdésekkel nyaggatni, hogy ,, Iason, te olyan idióta vagy! Miért kínzod szegény Brit? Tényleg megcsókoltad? Figyelj, ha nem leszel jó hozzá velem gyűlik meg a bajod!” . Plusz rengeteg dolog amivel csak Sarah fenyegethetne meg. DE akkor is! Én mást szeretek, akiről egyikőjük sem tud és ez így van rendjén.
- Tudod Sarah, nekem veled ellentétben sok barátom van. Egyik sem jobb vagy legjobb barát. Mindenkivel jól eltudok beszélgetni, csak veled nem. Mert te egy másik bolygóról jöttél, akivel nem lehet normálisan szót váltani. – most is kész csoda, hogy itt vagyok vele és nem szeretnék elszaladni innen ki tudja hová. Azonban amíg őt idegesíteni lehet addig én egy lépést sem teszek innen.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Csüt. Júl. 26, 2012 10:21 pm



brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Nem kérdés, hogy a bátyámat eszembe sem jutott szeretni. Soha, egy pillanatra sem gondolkoztam el rajta. Csak magamat adtam amikor üvöltöttem vele, és máig is így vagyok vele, nem kérdés, hogy nem is akarok vele jóban lenni. vagyis, az a fránya Evedis-tükre bármit is mutat, ettől még az nincs úgy. Én magam tudom, hogy soha az életben nem akartam jóban lenni a bátyámmal, nem akarok olyasvalakit szeretni, mint ő. Benne van valami megmagyarázhatatlan dolog, ami miatt feltétel nélkül ki nem állhatom, és igen, képtelen vagyok megállni, hogy csak az ő kedvéért ne nyafogjak vagy hisztizzek. Ilyen vagyok kérem szépen, és csak még jobban esik az egész, ha Iason agyára mehetek vele. Talán ez volt életem első leckéje: Készítsd ki Iasont. Pontosan tudom, hogy valószínűleg amint megszülettem ő is ilyen terveket kezdett el szövögetni, hogy hogyan bánjon el velem, de egyértelmű hogy miért: Mert amint megszülettem, én lettem a kedvenc, és nem pedig ő. Bár nem hiszem, hogy ő valaha is volt kedvenc. Amikor Jer megszületett akkor ő volt a kedvenc. Amikor Iason megszületett sírtak bánatukban, és még mindig Jer volt a kedvenc. S megszülettem én, a tündéri kislány, aki pillanatok alatt belopta magát szülei szívébe, és bizony azóta is enyém a kedvenc gyerek szerepe, hiába nem mondják ki hangosan ezt anyáék. Iason csak azért utál, mert tudja hogy így van, és féltékeny rám. Nem is lepődök meg, sok mindenki lehetne féltékeny rám. Iason meg végképp, tekintve, hogy sokkal jobb vagyok nála.
- Valóban??... ez esetben bocsánat - nyávogok, és pillanatok alatt ölelem őt át. Szorítom magamhoz, rácsimpaszkodok, szinte már körömmel kapaszkodok a talárjába. Pontosan addig, amíg felül nem kerekedik rajtam, és el nem taszít magától. Nem nehéz ezt megtennie, magasabb nálam, és erősebb. - Tessék, most már annyira rád ragadt a fennkölt illatom, hogy el is hiszik, hogy szoktál fürdeni - billentem oldalra a fejemet, és biztos vagyok benne, hogy a lehető legirritálóbb hangomon beszélek.
- Igen, velem tényleg nem tudnád elismételni, mert soha nem segítenék neked. Vagy direkt hülyeségeket beszélnék, hogy utána azok rögzüljenek be, és szépen megbukj a vizsgáidon. Bár nem hiszem, hogy szükség lesz a közreműködésemre, anélkül is elrontod, mivel te vagy a család szégyene. Fel kellene téged négyelni, és kirakni a ház négy sarkára, hogy tudják mi történik azokkal akik rossz családba születnek - hadarom el a monológomat, igen, ez már nagyon is rám jellemző. Össze-vissza mondok mindent amivel őt szapulom. Ő is megszokta, én is megszoktam, mindenki megszokhatta már. De nem számít, minden beszélgetésünkben benne vannak a monológjaim, meg az ő okoskodásai, aminek persze szerintem semmi értelme sincsen. Pontosan addig a percig, amíg fel nem hozza a nagyszüleinket.
- Iason, ilyen ostoba vagy te?! Képes vagy így beszélni a nagyszüleinkről?! Tényleg, nekem csak két nagyszülőm van?? Neked meg maximum egy, de hozzá is csak akkor mész el, amikor éppen nem valami rád jellemző hülyeséget csinálsz. És te egyfolytában rád jellemző hülyeséget csinálsz, szóval még az egyetlen nagyszülődhöz is alig mész el. Erről jut eszembe, mama látni szeretett volna téged indulás előtt, és küldött sütit is. Tudod mi törtét azzal a sütivel? Szétosztottam a hálókörletemben. Mielőtt nekem esnél, én nem ettem belőle, mivel rájöttem, hogy a mama valami mérget rakhatott a tiédbe, hogy végre eltűnj az életünkből. Nem kockáztattam meg. - És igen, ismét itt a monológ, folytatom tovább a fecsegést, de nem is kell gondolkodnom rajta sokat. Ha Iasonról van szó egyáltalán nem kell gondolkodni, ez az ember olyan egyszerű, hogy amint ránézek gondolkodás nélkül eszembe jut róla egy csomó minden.
Az érzéseim mindig is ilyenek voltak a bátyám iránt, kétlem, hogy ez valaha is meg fog változni. Talán azért, mert ő is így érez irántam. Mindketten a másikunk temetését akarjuk látni Evedis-tükrében, ehelyett én azt látom hogy megölel - ami cseppet sem esne jól, soha, soha, soha - ő meg mit tudom én mit lát, talán azt, hogy valaha is megjavul, és nem lesz ekkora gyökér. Vagy esetleg azt, hogy kap egy akkora zacskót, amit a fejére húzhat, mert eddig az összes kicsi volt a hatalmas fejének, amiben mogyorónyi nagyságú agy helyezkedik el, alap információkkal teletömve mint például: a pók csíp.
- Légy rá büszke Iason, most már mehetsz háziasszonynak, lehetsz Woody Allen felesége. Egyébként pedig én tökéletesen készítem a leveset, csak valami mindig... - történik, fejezem be magamban és tágra nyílik a szemem. Nagyot sóhajtok, és nyitva marad a szám. Hogy nem jutott ez eszembe eddig? Hát persze, hogy ennek a hülyének a keze van az egészben. - ..IASON, MINDIG IS TE VOLTÁL AKI ELRONTOTTA, IGAZ? - üvöltöm egy oktávval magasabb hangon, szinte már sikítok, de a saját dobhártyámat nem bántja a hangom. Az meg cseppet sem érdekel, hogy a bátyámnak, vagy azoknak akik mögöttünk vannak olyan hatszáz méterrel, bántja a fülüket a hangom. - Na, a legközelebbi levelembe ezt le is írom anyának. Megígérem, hogy ezt még nagyon megkeserülöd - dünnyögöm magamban, és mint valami macska úgy fújtatok. A karomat összefonom a mellem alatt, és színpadiasan megsértődök. A szavaim teljesen komolyak, tényleg vissza fogja kapni. Talán ő tudja a legjobban, hogy a bosszúállás a kedvenc hobbim. A következő szavainál megint felé kapom a fejemet.
- Bri a legjobb barátnőm, szállj le róla. Biztos vagyok benne, hogy zsarolod, vagy valami, ami miatt jobb tanárnak látszol. Bri-nek semmi kedve a világ legutáltabb tantárgyát a világ legutáltabb személyével tanulni, ebben majdnem biztos vagyok. Csak azért majdnem, mert lehet hogy nem ez a világ legutáltabb tantárgya - vonok vállat, és ezúttal ismét normális hangon beszélek, nem pedig üvöltve, feldúltan.
- Nem szeret jobban. Mindent amit én tudok, azt ő is tudja rólad, úgyhogy ugyanúgy undorodik tőled, mint én - fintorgok egyet. Bri a lelki támaszom, ő az, akinek tényleg mindent elmondok. Kivéve Evedis-tükrét, de azt is el fogom neki mondani, csak egyelőre magamnak sem hiszek nagyon. Meg a tükörnek sem. Viszont ő és én mindent elmondunk egymásnak. Nincsenek titkaink egymás előtt, és éppen ezért vagyok biztos benne, hogy sokkal jobban szeret engem mint a bátyámat. Mert én vagyok az ő támasza, ő pedig az enyém. Ő az egyetlen ember, akivel képtelen lennék igazságtalanul viselkedni.
- Szóval nincsen legjobb barátod? Nincs olyan akinek mindent elmondasz? Vagy mindenkinek mindent elmondasz? Na ez szörnyű, Bátyó, de megértem őket, hogy nem akarnak veled annyira barátkozni. Nekem pedig Bri a legjobb barátnőm, és vannak más barátaim is. Csak én meg tudom különböztetni azokat akiket futólag látok, és akik köszönnek nekem, azoktól akikkel tényleg barátkozok - vetek rá lesújtó pillantást.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Csüt. Júl. 26, 2012 11:54 pm


Sarah and Iason Mallory

Utáltam ha hozzám ért, ezt még az Edevis tükrében is rémes volt nézni. Talán pont ezért akartam szét törni, most meg tényleg el kell viselnem őt. Anya, miért kellett ilyen húgot szülnöd nekem? Egy kedvesebbet kevésbé hízelgőset és hisztisebbet jobban elviseltem volna. Akivel persze nem törődtök annyit, mint most ezzel a kis csirkével. Komolyan már kezd úgy csipogni a hangjával mint egy jól lakatott csirke, bár ő az is. A szüleim mindent megadnak neki, kényeztetik mint valami házi kedvencet. De nem baj, egészen addig a pillanatig amíg nekem el nem kezdenek parancsolni. Nem, egyáltalán nem szeretem, hogy parancsolnak nekem és azt mondják minden nap takarítsak a szobámban. Nem szoktam rendetlenkedni, de szerintük Rabyn után napjában négyszer kell takarítani. Szerintem meg csak egyszer vagy kétszer ha nagyon de nagyon muszáj. Undorodom az illatától, attól ahogyan hozzám ér és igyekszik rajtam csimpaszkodni mint egy kis majom lány. Merlinre! Ha valaki meglát így összeölelkezve vele... vagyis ő ölel engem én már kevésbé őt, az biztosan azt hiheti a távolból, hogy én kibékültem a helyzetemmel és behódolok neki. Még mit nem! Egy herceg sosem hódol be a jobbágy lánynak! Ő meg az én szememben csakis az lesz, hiába a húgom. Sosem lesz velem egyenrangú és kész, pont azért mert képtelen beismerni azt ha veszít ellenem. Mély levegőt vettem és amíg ölelt a vállára tettem mindkét kezem s, úgy próbáltam beszélni hozzá több kevesebb sikerrel, mert még mindig a rosszullét kerülgetett.
- Cserélj parfümöt! Legyen liliom italod, azt talán elviselném magamon... de a mostanit. – fintorogtam egy kicsikét bár még mindig nem löktem el magam, pedig szívesen meg tettem volna. Eszembe jutott a mese amit anya olvasott fel amikor elkaptam valami különleges himlőt. Kiskorában anya is túl esett rajta és csakis ez volt a szerencsém. Akkor Sarah sem jött a közelembe, félt, hogy ő is elkapja a himlőt, de szerencsére a lappangási idő alatt megtudtam fertőzni őt. Na igen, akkor ért véget az én boldogságom is. De térjünk vissza a mesére. Nos a Hókirálynő jutott erről a köztünk lévő kapcsolatról. Sajnos mindkettőnk szemébe és szívébe befurakodott egy jégszilánk. A baj csak az, hogy nem más személyt, hanem egymást nem látjuk tökéletesnek és jónak. Van egy olyan érzésem, hogy Gerda hiába mentene meg minket azzal, hogy kisírja Kay szeméből a jégszilánkot mi úgyis olyan ellenszenvesek lennénk egymással. Rajtunk tehát nem segítene az, ha összerakná azt a hatalmas tükröt. Egy pillanatra lenéztem rá, szegény sajna olyan alacsony, hogy fel sem ér rendesen hozzám, de őt ez nem érdekli. Kapaszkodik az életéért szegénykém és azért, hogy tönkre tegye a napomat. Két percig határozottan másnak tűnt, undorító mód aranyosnak és azt kezdtem el hinni, hogy valóban szerethetném őt Edevis tükre meg nem is hazudott.
Visszaöleltem, de csak addig amíg újra szóba nem kezdett, a nem tetszést azzal fejeztem ki, hogy szimpla nemességgel ellöktem őt magamtól. Ez pont elég volt, mert hát hozzá hasonló hasonló rossz szavakat nem akartam most használni. Elvégre mi értelme lett volna a fejéhez vágni azt, hogy ő az oka mindennek, hogy csak miatta vagyok olyan vele amilyen. Komolyan én képes lettem volna felpofozni őt, de volt annyi méltóságom és önuralmam, hogy ne tegyem meg. Ma amúgy is jól keltem fel, nem akarok miatta feleslegesen idegeskedni. Tehát szinte meg sem halottam a szavait, az egyik fülemen be a másikon meg kiment mindaz a sértő mondat amit a fejemhez vágott. Bár volt egy aprócska megjegyzés amit nem tudtam szó nélkül hagyni.
- Csakis két fajta édességet szeretek és egy süti fajtát, de a sütik amúgy meg különösképpen nem tartoznak a kedvenceim közé. Ha ismernél tudnád mit szeretek. Amúgy gumicukor, csokoládé és mignon... a többi dologért nem rajongom annyira, de ha kérik megeszem. Plusz én jól megvagyok az egy szem nagyapámmal. Ő legalább beszél még németül a családban és nem kell stréber német gyerekeket barátként keresnem ha ott vagyok nála. – azt hiszem mindkettőnket utolérte a duzzoghatnék. Csak hát ő ezt hamarabb kimutatja mint én. Akkor gyűlölöm őt a legjobban ha kiabál, most is azt tette, szóval lassan képes lettem volna befogni a száját csak azért, hogy hallgasson már és ne beszéljen hülyeségeket.
- Ugyan NEM kell nekem elrontanom semmit, te úgyis elrontod magadtól azt a szegény, szerencsétlen levest amit készítesz. De jobb is ha leírod anyának mit tettél bele... de a mennyiséget ne felejtsd el feltüntetni a lapon. Ha valamit rosszul csinálsz akkor azt csináld rendesen és bátran járasd le magad anya előtt. – a lap... oh igen, egy okos varázslattal kicserélhetem a mennyiséget is akár. Akkor aztán igazán ő lenne a világ legrosszabb leves főzője.
Bár Sarah legalább tud főzni, nem úgy mint egyes muglik akik tényleg nem tudnak semmit sem. Saraht nem lehet egy mugli szintjére lehúzni, ő legalább nem olyan... tudatlan tyúk. A nevét a hozzávalóknak legalább tudja úgy ahogy. Ezért igazán büszke vagyok rá jobb napokon, de sosem mondanám el neki, úgy ahogy most sem. Nem érdemli meg a szeretetem olyankor amikor hisztis ilyen egyszerű az egész, de olyankor se amikor nyugodt.
- Különös, nem emlékszem arra a pillanatra amikor pálcát szegeztem a torkához és azt mondtam neki, hogy tegye amit mondok mert különben baja lesz. – őt nem kell irányítani, bezzeg Saraht... na őt igenis kéne. De mivel mégis csak a húgomról van szó, nem lehet. Úgyis rájönne a turfiságra és megbosszulná azt, ha valaki észhez téríti őt. Na és akkor kinek a nevét fogja mondani, hogy ki tette? Hát persze, hogy az enyémet!
- Érdekes. Szerintem alaposan ki kéne kérdezned őt, mert nekem nem ezt mondta. Bár te úgyis olyan önző vagy, nem is figyelsz rá rendesen ugye? Csak a saját érdekeidet nézed, hogy neked jó legyen. De tulajdonképpen te észre sem veszed, hogy ő milyen és mire van szüksége. A te barátnőd nem az enyém! Azonban jobban is figyelhetnél rá! Csak egyszer... egyszer kérdezz rá, hogy miért olyan szomorú ha az édesapja kerül szóba és miért lesz olyan hű de vidám, ha engem lát! Érdemes lesz megtudni az igazat... nekem elhiheted, hogy TE olykor túl kevés vagy neki. – elégedett vigyor került az arcomra, legalább elmondhattam neki amit akartam. Ezzel már hátat is fordítottam neki és szándékomban állt elmenni, otthagyni őt a mérgével együtt. De beszólt és hiába tettem csak egy lépés távolságot tőle, muszáj volt megfordulnom és visszavágni neki. Visszaléptem hozzá, csakis azért, hogy megmondjam neki a magamét.
- De van legjobb barátom, nyugi. Neked azonban semmi közöd ahhoz, hogy kit tartok annak és kit nem! – legszívesebben a mutatóujjammal kezdtem volna el bökdösni a karba tett kezét, csak azért, hogy minél rosszabb legyen neki, de nem. Most nem. Valami mást kellett kitalálnom.
- Ha nagyon szeretnéd egyszer az összesnek bemutatlak, de nem garantálom, hogy Téged valamelyik is közülük el fog viselni. Megmondjam miért? Mert te egy kibírhatatlan kis ... – nem mondtam ki a rá jelző állatot amihez hasonlítani tudhattam volna őt éppen ezért hallgattam és inkább magamban tartottam, minthogy az ő tudtára adjam mire gondolok éppen.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Pént. Júl. 27, 2012 3:11 am



brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Amíg nem lök el magától, még jól is esik az ölelése. Tudom, hogy az én hibám amiért el lök magától, de nem baj, mindig ezt csinálja. Úgy sem leszünk soha olyanok, mint a tükörben, és igen, neki kötelessége ellökni magától, nekem pedig kötelességem mondani valami bántót. Hogy aztán ő is mondjon egy bántó dolgot. Ez így működik, amióta csak megszülettem, olyan ez mint valami folyamat, és soha nem lesz vége. De nem számít, ez már az életem része, és igenis az is az életem része, hogy így beszéljek a bátyámmal. Soha nem fogom megérteni, hogy ki az aki teljes szívből tudja szeretni ezt a gyereket, de nem is akarom megérteni ami azt illeti. Nem is akartam, nem is akarom. És vagyok eléggé akaratos ahhoz, hogy ez így is legyen az idők végezetéig. Aztán majd kirepül a fészekből, és itt hagy engem nagy örömömre, nem fog hiányozni, és azt sem fogom elvárni tőle hogy visszapillantson. Nem fogok elköszönni sem meg semmi, és ha lesz egy gyereke, akkor odamegyek a bátyámhoz, megpaskolom a vállát és megkérdezem hogy: Nehéz volt szülni? Ezek életem nagy tervei, a bátyámmal kapcsolatban. Na persze, először még túl kell élnem azokat a napokat, amiket mellette kell töltenem. Ma pedig egy ilyen nap van.
- Jaj, Iason, ne nyávogj már annyit, azt fújok magamra amit csak szeretnék - legyintek, és megkínzott arcot vágok. Tisztában vagyok vele, hogy sokkal inkább nyafka vagyok mint a bátyám, sőt, ami azt illeti ő nem is nyafka, csak egyszerűen egy bunkó, de nem bírtam ki, hogy most ne mondjam ezt. Azt is tudom, hogy ki nem állhatja amikor monológokat mondok, de igazából azt is tudom, hogy úgy alapból engem ki nem állhat, szóval ez tényleg nem nagy felfedezés. Amikor aztán elkezd dumálni a sütikről, meg a csokiról, csak összeráncolt homlokkal hallgatom és próbálom megérteni, hogy ezzel most mit akart mondani.
- Attól még, hogy nem tudom mit szeretsz, attól még ismerlek. Csak nem érdekel, hogy mit szeretsz és mit nem. Vagyis az néha érdekel, hogy mit nem, mert akkor direkt megkérem anyát, hogy azt csinálja mondjuk vacsira. Olyankor mindig olyan savanyú képet vágsz... - nevetek fel harsányan, és észreveszem, hogy egyre boldogabb vagyok. Talán ez hiányzott, hogy kiadhassam magamból a feszültséget, és Iason a megfelelő személy akin csattanhatnak gonosz szavaim. Nem kell félreérteni, én nem vagyok gonosz, csak nagyon utálatos tudok lenni néhány emberrel. A bátyámmal is. Leginkább vele, ami azt illeti. - Pont olyan savanyú képet, mint most. Vagy ez az igazi arcod? - kérdezem, és lábujjhegyre állok, közelebb hajolok, hogy az arcom közelebb kerüljön az övéhez. Így vizsgálgatom egy húsz másodpercig, aztán ismét a sarkamra állok, és megvonom a vállamat. Ekkor jut eszembe, hogy én talán életemben nem is láttam Iason rendes arcát, mert mikor velem szembe áll, akkor általában gúnyos, idegesítő, vagy fintorgó arcot látok. Viszont az is igaz, hogy soha életemben nem is voltam kíváncsi Iason igazi arcára, mivel nekem ez is éppen eléggé sokkoló látvány. Milyen lehet akkor amikor kedvesen mosolyog? Amikor valakinek szerelmet vall? Megborzongok. Elképzelhetetlennek tűnik, de mégis amikor elképzelem, akkor megborzongok olyan rémisztő. Általában átkozom a karmát, amiért ő lett a bátyám, de most köszönetet mondok neki, amiért nem kell a kedves, aranyos, édes Iasont ismernem. Vagy a röhögésbe fulladnék bele, vagy pedig a félelembe. Vagy egyszerre a kettőbe.
- Még a levest is szegénynek nevezed. Ebből látszik, hogy magányos vagy mint a farkas. Egyébként pedig igenis tudok főzni, és el fogom küldeni anyának a levelet. A hozzávalókat pedig nem írom le, nem kell azt csinálnom amit te parancsolsz - mondom, és kiöltöm rá a nyelvemet. Bármennyire is gyerekes dolog ez, de akkor is ezt csinálom, már kiskoromból megszoktam, hogy nyelvet öltök rá. Meg is érdemli, ebből csak tudhatja, hogy meg vagyok rá sértődve. Bár egész életemben meg voltam rá sértődve, minden egyes percben.
- Nem emlékszel rá?! Régóta tudjuk hogy amnéziával küszködsz - forgatom a szememet, még mindig összefont karokkal. Valami azt súgja, hogy én simán pálcát emelnék bárkire. Igen, még Iasonra is, bár most nem veszekszünk annyira, hogy ezt megtegyem. A nagyon-nagyon-nagyon rossz veszekedéseink... Na az rosszabb mint a pokol. Ez csak egy ártatlan fecsegésnek felel meg nálunk.
Unott fejjel hallgatom a dumáját, mindaddig, amíg nem kezd el hasonlítani valamihez. Mihez? Mihez akar hasonlítani? Liba? Tyúk? Oroszlán? Macska? Egér? Egyáltalán állathoz. Vagy valami csúnya szó van ott? A szemöldököm hirtelen az egekbe szökik, és súlyos pillantást vetek rá. Nem is pislogok meg semmi, csak bámulom, szinte farkasszemet nézek vele.
- Mi? - kérdezem aztán egy percen belül. - Kibírhatatlan kis mi? - teszem fel a kérdést ismét, és felemelem a hangomat. Most már közelebb is lépek hozzá, a karomat leengedem a testem mellé. - Mihez akartál hasonlítani, Iason? - kérdezem, és várom a választ. Készülök, hogy nekiugorjak a torkának.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Pént. Júl. 27, 2012 4:13 am


Sarah and Iason Mallory

Bármivel fel lehet őt idegesíteni és ez tetszik. Elvégre miért ne tetszene az, ha őt látom bosszúsan idegeskedni azon amit mondtam? Ennél nagyobb álomra azt hiszem sosem lesz szükségem, mert csak ezt akarom elérni olyankor amikor éppenséggel nem gondolok a szerelemre ami amúgy határozótóttan megváltoztatja a habitusomat. Nem leszek olyan hű de vízlakó kis szörnyetegféle, aki kedvére megölne bárkit csak azért, hogy neki jobb legyen. Csak azt nem értem miért vagyok egy fokkal kedvesebb az ellenségeimhez és miért nem velük veszekszem naphosszat. De arra a következtetésre jutottam, hogy ők nem Sarah és csakis akkor vannak jól, ha nem veszekszenek velem. A húgom természetesen ennek a képnek a sötétebbik fele, ő csakis akkor boldog, ha veszekedhet és ahogy elnézem ez hatásos nála. Vigyorog miután kitombolta egy icipicit magát és ez neki természetesen jó. Hát még annak akivel veszekedhetett volna. Az illető biztos nem élte volna túl ellentétben velem, mert az én hátam mögött 15 év gyakorlat áll, a többieké mögött meg szerintem csak hónapok az meg édes kevés ahogy, hogy egy olyan hiszit gépet mint Sarah el lehessen viselni. Szavai őszintén mondom elmentek a fülem mellett egyszerűen egyes mondatokhoz nem volt fűzni valóm, nem azért mert nem tudtam volna egy csípős megjegyzést tenni, hanem azért mert nem akartam még jobban önmagamat felhergelni a szavaimmal. Mert csak azt tenném és ha komolyan felidegesít nem nézem azt, hogy a húgomról van szó és elvileg vigyáznom kéne rá. Mert Jer szerint attól, hogy ő nincs itt a Roxfortban én igazán vigyázhatnék a mi drága kicsike húgunkra. Még az ő kérésére sem fogom beengedni Saraht a szívembe Nem és kész! Lehet, hogy már most kezd megmutatkozni rajtam az a tünet ami kimondja: Nekem nagyon is elegem van a folytonos veszekedésből, de ha ő nem hagyja abba akkor én se.
Nálunk különös módon nem működik az okos enged és a szamár szenved elv, ahogy el nézem soha nem is fog. Ő alapból ilyen veszekedni szerető, én meg persze, hogy nem hagyom magam. Én vagyok a nagyobb, tehát neki kell hallgatnia rám, nem pedig fordítva. Hogy nézne az ki, hogy a kicsi parancsol a házba nem pedig a nagy? Nos rosszul éppen ezért kell nekem a kezembe vennem az irányítást, ha már Jeremiah nem igazán tudja.
Igen elviselhetetlen az, ha nem annak a kezében van az irányítás akinek valójában lennie kéne. Jer képtelen irányítani a benne lévő túlzsúfolt szeretet miatt. Én ezt tudom, pont ezért kell nekem tönkre tenni Saraht. Még akkor is, ha anyáék a gyógyulást hozóként emlegettem, tudniillik ez a nevem jelentése, én Sarahnak biztos csak fejfájást hozhatok nem pedig valamilyen meggyógyulást. Az Arthurról nem is beszélve, na az tényleg kifejezi a termetemet. De hát az... az a név nem is illik hozzám. Nem vagyok medve... bár szeretem a medvéket azt hiszem. Felül is múlhatnék akár Sarah, erősebb vagyok nála, igen talán az Arthur nevem fejezheti ki az erősségemet vele szemben. Ő mit tud? Semmit, csak kiabálni ebből érthető módon túl nagy a szája és képes megkeseríteni az életem. Bár ne tenné! Sokkal jobban érezném magam, ha ő meg sem született volna. Hosszas gondolkodásom úgy hiszem pont elég volt ahhoz, hogy csak az utolsó mondatok kezdjenek el ismétlődni a fejemben.
- Már megbocsáss, de nem én szenvedek skizofréniában hanem te! Elvégre te az egyik percben hozzád sem lehet szólni a másikban meg, úgy öleled át a ’kedvenc’ bátyádat, mintha komolyan szeretnéd őt! – karba tettem a kezem, ezzel is utánozva őt. Igen vicces volt őt utánozni és ezzel a cselekedettel is ingerelni.
Végül leeresztettem a karom, mert hát nekem azért még sem áll jól a duzzogás, legalábbis huzamosabb ideig nem.
- Kibírhatatlan kis mi vagy? – gúnyosan mosolyogni kezdtem és úgy tettem mintha komolyan azon lennék, hogy kimondjam neki azt amit gondolok róla. Nincs az a pénz amiért én őt egy állatkának nevezném, ő ahhoz túl... hogy is mondjam. Őt nem lehet akárminek nevezni, ha azt mondanám rá, hogy egy kibírhatatlan kis féreg arra megsértődne, mert ő kikérné magának, hogy van lába és két keze.
- Téged hasonlítani Sarah? Oh elfelejtettem mondani, te arra sem vagy méltó, hogy bármihez hasonlítsalak! Amúgy meg találd ki magadtól, hogy mit mondtam volna rád. Úgyis kevés alkalmakkor látlak gondolkodni. Most úgy hiszem itt az ideje, hogy használd azt a kis agyacskádat! – azzal elkezdtem bökdösni a homlokát, bár ez határozottan rossz ötlet volt, sokáig nem lehet őt se homlokba bökni, bár tudom a hatást csakis így érhettem el nála, mert a szó neki nem elég tettek kellenek.
- Te annyira buta vagy Sarah, fogalmam sincs, hogy lehetsz te a húgom. Jeremiah legalább tökéletes testvér, de te. A véredben van a veszekedés, a szád be nem áll. Fogalmam sincs melyik szülőnktől örökölhetted te ezt, hiszen anya és apa is szintén Hollóhátas volt. Lehet benned van a hiba, nem bennük. Hm Nálad azt hiszem sosem lehet tudni! Hiszen te... mindig egy kiismerhetetlen kis... – itt megint nem használtam rá semmilyen szót, törje csak a fejét addig amíg rá nem jön, hogy minek nevezném őt a férgen kívül.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Pént. Júl. 27, 2012 5:04 am



brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Iason jó sokáig van csendben. Ez idő alatt én csak beszélek és beszélek, de mi mást csinálhatnék, mikor szegény megkukult, és nem tud kinyögni egy szót sem. Mondanám, hogy átérzem a helyzetét, de nekem egyszerűen nincsen olyan pillanat, amikor nem bírnék fecsegni, és ezzel kiharcolni a rám terelődő figyelmet. Szeretek a figyelem középpontjában lenni, de még jobban szeretem, ha olyasvalaki figyel rám, mint például Iason. Iason előtt tudom úgy igazán kitombolni magamat, és meg is köszönhetném neki, hogy ő kibírja a hisztijeimet, hiszen nyilvánvaló, hogy az égvilágon senki más nem képes bírni velem. Nem, nem szégyellem magam emiatt, nem is vagyok erre büszke, csak ilyen vagyok és kész. Ha Iason ám figyel az azt jelenti, hogy itt az ideje egy kis ordibálásnak, én pedig nem bánom. Mindenkinek ki kell adnia magából egyszer, és Iason minden nap felajánlja nekem, hogy rajta leverhetem a problémámat. Bár nem ajánlja fel hangosan, de hátat is fordíthatna, elmehetne, és én nem követném őt. Más sem hiányzik, mint hogy mindig mellette kelljen lennem. Valószínűleg ez lenne életem legnagyobb büntetése, ha muszáj lenne mellette lennem, és jó pofiznom. Meg is buknék ezen a teszten, de nem érdekelne, csak legyen pár szabad percem a bátyus nélkül, mert ő is kikészít engem idegileg, hiába mondják sokan hogy én vagyok fő hisztigép. Ő is ugyanolyan precízen kiveri a biztosítékot mint én, ez tény. Arról már nem tehetek, hogy belőle hiányzik az a tehetség ami bennem megvan.
Jeremiah, miért más? Mármint neki soha egy rossz szót nem szóltam, mindig is szerettem őt Igen, voltak apróbb-cseprő veszekedéseink, de mindenki veszekszik alkalmakként. Jer pedig normális bátyó, kedves, és nem értem, hogy akkor Iason miért nem ilyen. Kívülről sem nagyon hasonlítanak, belülről sem. Kezdem azt hinni, hogy Iason nem is a testvérünk, csak valami félresikerült, és mondjuk elcserélték a kórházban, vagy eleve örökbe fogadták. Én simán elfogadnám ha egyik nap ezzel állnának elő a szüleink, meg sem lepődnék, csak rávágnám, hogy "Há, én megmondtam, hogy nem vagy te igazi családtag". Nem sajnálnám, és nem is sírnék vele. Nem érdemli meg a kedvességemet, soha nem is érdemelte, pedig tudok én kedves lenni. A barátaim, Jeremiah, és a család többi tagja tudja, hogy tudok kedves is lenni, de aki nem érdemli meg azzal nem vagyok az. Többek között ez Iasonra vonatkozik. Ő akkor sem érdemelné meg, ha minden bűnét meggyónná, mert alapból ilyen velejéig romlott gyerkőc, szép az alma kívülről, de belülről kukacos. Mondjuk ő kívülről is csúf. Na jó, tudom, ez nem így van, de egy húg mikor tudná belátni azt, hogy jól néz ki a bátyja? A lányok gyakran beszélnek a hálókörletben fiúkról, nagyobbakról is, és szokott szóba kerülni a bátyám is, néha megkérik, hogy mutassam őket be nekik. Én csak fintorgok, és mondom hogy hagyjanak i belőle, mert soha nem tudnám elfogadni, hogy valakinek tetszik Iason. Hiába tetszik sok lánynak, mindegyik beteg!
- Talán mert szeretlek - mondom halkan, lesütve a szememet. Szinte még magam is elhiszem, hogy ez igaz, úgy mondtam ki az imént. De egy pillanatnyi hatásszünet után megrázom a fejemet "bűnbánóan". - De nem, mégsem - vonok vállat, és elmosolyodok. - De majdnem bevettem, talán színésznek kéne mennem - rakom a mutatóujjamat az államhoz, mintha gondolkodóba esnék. Tényleg el kéne gondolkodnom a színészi karrieren, mindenképpen nagyokat aratnék a színpadon, és utána Iason fejéhez vágnék 100 dollárt, és azt mondanám: "Nem skizofrén, csak színész lélek!". Valószínűleg azt sem tudná hova kapja a fejét meglepettségében, és zsebre dugná a 100 dollárost. Aztán feljelenteném lopásért. A fejemben már játszódik is le a gonosz nevetgélés, a sátáni nevetés, ami nekem biztosan nagyon jól menne, tekintve, hogy még azt is képes voltam eljátszani, hogy szeretem a bátyámat. Egyébként nem nehéz kimondani neki. Csak be kell csuknom az egyik szememet, félrebillentenem a fejemet, és végül be kell csuknom a másik szememet. De még így is eléggé nehéz pont neki mondani. Ah, már áldozatot is hozok érte, meddig fajul a dolog?
- Iason, ne viccelődj - mondom hisztis hangon, és nem leplezem kíváncsiságomat. Amint bökdösi a homlokomat odakapom a kezemet, és úgy csapom el onnan az ő kezét, hogy bele is karmoljak. - Talán azért nem látsz, mert én tudok úgy is gondolkodni, hogy közben ne nézzek ki úgy mint Auguste Rodintól A Gondolkodó - vágok vissza durcásan.
Aztán a következő nagy monológjától megint nagyon kiakadok. Sírni, törni, zúzni van kedvem, és azt kétszer meggondolom, hogy előhúzzam e a pálcámat, és most vessek véget ennek az egésznek. Nem tudom mit csinálnék vele. Törölném az emlékezetét, hogy azt se tudja ki vagyok, vagy egyszerűen felpuffasztanám, vagy békát varázsolnék a nyelvére. Nevezhet hisztisnek, okoskodónak, nyafkának, önzőnek, és irigynek, mert az vagyok. De buta, soha nem voltam, és tudom, hogy ő is tudja, de idegesít, hogy mégis ezt mondja.
- Soha nem mondtam, hogy bennük van a hiba. Ők tökéletesek. Én mindig azt mondtam, hogy Benned, csakis Benned van a hiba, és mindig is ezt fogom mondani. És kérlek szépen te sem vagy egy mintatestvér. Igen, Jer nagyon jó tesó, de te... te vagy a világ legrosszabb tesója, és mindig is azt kívántam, hogy bárcsak ne is léteznél. Lopod előlem a levegőt, a kaját, úgy átlagosan idegesít hogy egyáltalán életben vagy. Meg azt mondod, hogy egyfolytában jár a szám és hisztizek, de te sem fordítasz hátat és sétálsz el, nem is hallgattatsz el, szóval semmivel sem vagy jobb nálam - vágok vissza kemény, utálatos, és undok hangnemben, miközben végig le sem veszem róla a szememet. Az arcom is tükrözi sértődöttségemet, a homlokomat ráncolom, a szemöldökömet összevonom, és az ajkaimat kissé kitolom mintha valami kacsa csőre lenne.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Szomb. Júl. 28, 2012 7:47 am


Sarah and Iason Mallory


Talán mert szeretlek. Elviselhetetlen mód ismétlődni kezdett a fejemben ez az aprócska mondatócska amit Sarah mondott. Ez nem normális mondat! Legalábbis az ő szájából hallani biztosan nem az! Még hogy szeret! Engem? Néhány pillanatra behunytam a szemem és nem figyeltem arra, hogy ő minként tagadja le az egészet. Egyszer kimondta, hogy szeret, pont ezért már nem vonhatja vissza. Mondjuk nem is lenne esélye rá, mert lennék olyan lökött és meglepném őt egy kedves, őszinte arcra puszival, ami az én cselekedeteimben nem létezik ha vele vagyok. A gondolat azonban tényleg szívmelengető egészen addig amíg meg nem szólal és tönkre nem teszi a kialakult lelki nyugalmamat. Elismerem eddig is gúnyosan vigyorogtam de attól a mondatocskától legyengült néhány percre a gonoszkodó énem és csendben figyelte a másikat akit a szeretet éltet. De ő egy pillanat alatt megölte szegényt, a kiloccsanó boldogság vért mert természetesen a másik – a Sarah szemében – lökött énem képes és magába szippantja azt a csöppnyi jóságot amit tud s, beszédre kényszerít.
- Nem én tehetek róla, hogy TE és amúgy minden nő okosabbak vagytok nálunk férfiaknál abban az esetben ha gondolkodásról és cselekedetről van szó. Ti egyszerre gondolkodtok és cselekedtek, mi nem. – lehet azt mondtam, hogy a nők okosabbak nálunk, és részben azt próbáltam sugallni neki, ő szintén okosabb nálam, de tudtam, hogy ez a beismerés csak hazugság volt. Ha valóban okosabb volna nálam akkor nem veszekedne folyton vele. Befogná a lepcses száját és tovább menne a folyóson, vagy éppenséggel bárhol ahol összefut velem. De ha már elkezdtem hazudni neki akkor azt csináljam rendesen és tetteket is kössek hozzá! Igen, azt hiszi túl járhat az eszemen, még mit nem. Ő csak beszél és csak beszél, kevésbé hoz olyan megfontolt döntéseket mint én és ő nevezi okosnak magát nálam?! Háh! Csak a legszebb álmában láthat ilyet vagy max. akkor ha részeg leszek és beismerem azt mit láttam az Edevis tükrében. De ő sosem fog engem ittasan látni, pont ezért józanon el sem fogom mondani neki. Miért tenném? Hogy aztán végkép becsapottnak érezze magát és engem a világ leghazugabb bátyjának tituláljon. Mondjuk különös képen nem érdekeltek a rágalmai és az sem, hogy kárt tett a kezemben. Garantáltan mind egy szálig visszakapja ezt a cselekedetét, így vagy úgy, de megbosszulom valahogy. Végül eszembe jutott valami, eddig még nem volt alkalmam kipróbálni rajta, talán azért mert nem voltam játékos kedvemben. Őt meg olyan ritkán mosolyogva látni, vagyis inkább önfeledt nevetni. Pont ezért született meg bennem a tökéletes terv. A földre lököm és addig nem engedem el míg kellőképpen ki nem csikiztem belőle a rosszindulatát. Igen ezt kell tennem, még akkor is ha odavész minden méltóságom ha valaki erre téved és meglát a fűben.
- Oh nem. Hiszen te okos vagy, szép, mindent tudsz, van egy hozzád kevésbé őszinte barátnőd, a szüleink szeretnek téged. Szóval nincs mit irigyelnem. De van amit most meg kell bosszulnom!! – letámadtam... szó szerint én amit előre eltervezek azt véghez is viszem, csak idő kérdése, hogy mikor.
- Most nincs itt anya és apa, hogy nyafogj nekik! Sőt senki sem aki képes lenne megmenteni téged tőlem! – ami azt illeti egy cseppet sem kellemes érzés ilyesmit mondani neki a földön félig meddig rá nehezedve a súlyommal. De legalább tudni fogja milyen az amikor vicces kedvemben vagyok és nem menekülhet előlem. Szóval igen, ilyet is csak a legostobább gyerekkori álmaimban képzeltem el, amikor mindketten a fűben vagyunk, Sarah sír, mert rámászott valami bogár és én hiába mentem meg tőle nem fogja be a szájacskáját. Aztán jön a mentő ötletem és elkezdem csikizni őt. Szép kis emlék volna, ha valóban igaz lenne az egész. Talán nem utálnám, komolyan szeretném és nem kéne azon rágódnom, hogy mit tegyek és hogyan csakhogy ő ne lássa. Miért nem tud olyan lenni mint Jeremiah? Lehet komolyan a vérében van valami és az nem engedi, hogy jó és elviselhető legyen?
- Ha előmered venni a pálcádat esküszöm megmondom anyáéknak, hogy mennyire gonosz vagy! Bár lehet nem leszek olyan mint te és magam töröm ketté! – a homlokához érintettem az enyémet, mintha valami sületlen szerelmes vallomást akarnék mondani neki. De nem erről volt szó. Én pusztán agyon akartam cikizni őt, hogy ténylegesen kiirtsam belőle ezt a hisztis énjét. Szüksége lesz rá. Ezt nem tagadhatja le. Neki is kell egy kis nevető görcs éppen ezért kezdtem el az úgynevezett támadást. Ha már kisebb koromba nem tettem ilyet akkor azt most pótolom be amikor ténylegesen szükséges. Sarahnál meg természetesen semmi sem biztos. Egészen addig amíg bele nem fullad a nevetésbe. Mivel legyek bármennyire humoromnál nem birok sokáig az ő homlokához érni az enyémmel és uralkodni rajta úgy döntöttem elkezdem csikizni őt, ha már ténylegesen rajta vagyok. Persze, hogy ellenkezik én meg muszáj tegyek valamit ez ellen. Csak ne lenne ennyire erőben és ilyen hű de sólymos körme. Nem szeretem ha összekarmolász és azt mondhatom a többieknek, hogy csak a nem létező macska tette. Igen, ha ezt teszi velem, mindig azt hazudom a többieknek, hogy a macskánk nem szeret. Pedig nekünk nincs is macskánk. Hála Merlinnek! Már csak az hiányozna és Sarah évekig tartó ölelése.
- Most kifogom űzni belőled a gonosz te kis...- nem, nem volt elég nekem az, hogy csak úgy a fűbe löktem őt és rá nehezedtem a pehely könnyű súlyommal még meg is akartam bosszulni azt a sok gonoszságot neki. Elvégre ő veszekedett velem folyton, én meg persze, hogy nem hagyom magam soha. Most lehet ártatlan meg minden, de megérdemli, hogy csikizéssel megnevettessem őt. Kár, hogy sosem fog őszintén nevetni ha velem van és úgy kell rákényszerítenem ezt az egészet. Nem számít! Legalább én jól szórakozom, ha már ő tuti biztos nem díjazza ezt a fajta bosszúmat.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Szomb. Júl. 28, 2012 8:39 am



brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Nem szoktam igazat adni Iasonnak, de ebben az esetben tapsot érdemelne, vagy legalább valami kitüntetést, mert elismerte, hogy én vagyok az okosabb nála. Már mikor megszülettem akkor is okosabb voltam nála, tekintve, hogy ő férfiből van - ha minden igaz -, én pedig nőből.
- Hát, tudod mit mondanak. Nőnek kell születni! - vonom meg a vállamat, és felemelem a szemöldökömet és az államat, amitől kissé sznob arcot vágok, lenézőt, és felsőbbrendűt. Örülök, hogy nő vagyok, ebben nincsen semmi furcsa: A nők okosabbak, a nők megfontoltabbak, és bár az életük kétszer nehezebb mint a férfiaké, ettől még aki nő, az megérdemli a nagyobb tiszteletet, és az elsőbbséget. Azt hiszem ez visszajár nekünk, ha már mi szülünk, nekünk jön meg a havi, és hasonlók. Ezért utálom, amikor nem úgy bánnak egy lánnyal, mint ahogy kéne bánni vele. Nem azt mondom, hogy elvárom a tiszteletet, nem vagyok azért sznob, aki mindenkiben a saját cselédjét látja. Csupán az irritál, hogy a bátyám néha úgy viselkedik velem, mintha én is olyan érzéketlen, tuskó pasi lennék mint ő. Pedig tudtommal semmi férfias dolog nincsen bennem. Nem csak tudtommal, hanem ez így is van.
Mielőtt köpni, nyelni, vagy egy hatalmasat sikítani tudtam volna, már a földön voltam, felettem a bátyámmal. Más helyzetben undorítónak találtam volna, csak akkor van hozzám ilyen közel, amikor megölelem idegesítésből, vagy csak azért, mert egyszerűen meg kell ölelnem. Máskor is lökött már el. Amikor kitaláltam, hogy lovagolni szeretnék, és az egész családot elrángattam, hogy lovagoljunk egyet. Végül lemondtam erről az álomról, mert túlságosan közelről megismertem a lovakat. Vagy inkább a lovak salakanyagját, amibe Iason belelökött. Bele, bizony, arccal a lócitromba. Bőgve üvöltöttem, hogy azonnal menjünk haza, és így is lett. Már egyszer a tengerbe is lökött bele, de az más volt. Még oké is lett volna, hogyha fürdőruhában vagyok. De éppen kirándultunk, igazából valami régi romokat nézegettünk, és nevezetességeket látogattunk meg. Aztán az egyik várnak volt valami kikötője. Iason hátulról megfogott, felemelt, és egyszerűen belehajított a vízbe. Onnan is haza kellett mennünk, mert mindenem vizes lett, és aznap csak délutánra terveztük a strandolást, így semmi fürdőruha nem volt nálunk, hogy akkor már elmenjünk strandolni. Máskor az erdőben lökött bele a disznók dagonyájába, és azon röhögött, hogy pont ott van a helyem.
Igen ám, de az imént felsoroltakban soha, soha-soha-soha nem történt meg az, hogy a bátyám is jött volna velem a lócitromba, a tengerbe, vagy a dagonyába. Viszont eléggé ismer, hiszen nyomban a pálcámért nyúlnék, persze miután kicsit meggyepáltam, megrugdostam, ficánkoltam, és minél mélyebbre próbáltam mélyeszteni a körmömet. Viszont semmiképen sem akart engedni, ezért is kaptam volna elő a pálcámat.
- Mi a...? - keresem a megfelelő szót, de semmit sem tudok mondani. Csak arra tudok gondolni, hogy ez egy elmebeteg, ez nem normális, teljesen el ment az esze. Talán nem is ő az, talán valaki százfűlé főzetet kevert és amiatt néz ki úgy mintha Iason lenne. Nem kockáztatom meg, hogy elővegyem a pálcámat, imádom a pálcámat, és más sem hiányzik, mint hogy ez az elmebeteg aki úgy néz ki, úgy beszél, úgy gúnyolódik, és úgy viselkedik - ezt leszámítva - mint a bátyám, eltörje azt. Szóval maradok annál, hogy karmolom, van hosszú körmöm, szép csillogós. Mivel a nyakát nem takarja semmi, viszont a rajta lévő talár alá nehéz lenne benyúlnom, ezért a nyakába mélyesztem a körmömet, egészen mélyre, szerintem vére is kicsordul. Addig marom, amíg el nem kezdi azt, amit akart.
Nem, nem számítottam rá. De teljesen komolyan mondom, hogy egész végig eszembe sem jutott. Azt hittem csak rám nehezedik, hogy összelapítson, vagy csak meg akar félemlíteni, vagy azt akarja hogy ne szabaduljak, esetleg bunyózni akar. De erre? Hogy megcsikiz? Na nem, erre soha sem gondoltam volna, ha fiatalabbik bátyámról van szó. Igaz ami igaz, csak így tud engem nevetésre bírni, sehogy máshogy nem nevetnék miatta. Előtte még talán, amikor őt nevetem ki, vagy amikor a saját poénomon nevetek - mi van, de hát ha egyszer poénos vagyok?.
A belőlem kitörő nevetőgörcs, egy pillanat, vagy még kevesebb idő alatt feledteti el velem, hogy ki az aki csikiz, hogy miért csikiz, és hogy egyáltalán mi a fenét keresek én itt. Csak nevetek, megállás nélkül, közben vinnyogok, sikítok, és igen, könnyem csordul annyira fáj és annyira vicces. Amikor csikiznek, akkor az fáj, a hasam is fáj, pedig teljes erőmből befeszítek, hogy ne lehessen csikizni. De mit ér ez?
- N-ee, ne, légy.... légysz-íí... légy...sz-szi - visítom, nevetem, és sírom egyszerre, de mégsem tudom kimondani teljes egészében. Azt mondják akkor tudod meg igazán, hogy milyen a másik, ha megcsikized. Ilyenkor nem törődik azzal, hogy hisztizzen, hogy okoskodjon, hogy más előtt hogyan viselkedjen, mert ilyenkor a nevetésen és a röhögőgörcsön kívül tényleg semmire nem tudsz gondolni. A hasamat próbálom lefogni, hogy ne érjen ott, de akkor a nyakamat kezdi csikizni, és ide-oda csavargatom azt is, de hiába, mindig talál csikis helyet. Még mindig könnycseppek csorognak az arcomon, de közben megállhatatlanul csak nevetek, és néha-néha próbálok levegőt lopni. Általában azt is sikertelenül, szóval a fulladás szélén állok.
- Nee-eee-e! - vonyítom nagyobb huzamban, de még mindig itt-ott szaggatottan. Kész, vége, meghalok, ha nem hagyja abba. Ekkor kezdem el püfölni, teljes erőmből, még mindig összevissza karmolok, most már a karját is, a nyakát az arcát, belenyúlok a szemébe, a haját tépem, és miegymás. Mindent megteszek csak legyen vége a látszólag örökké tartó kínzásnak, és nevetésnek.
- M-eg, fu-fuu - sikítok tovább, ez az utolsó kísérletem a beszélésre. - Me-g-full-a-dok! - nyögöm, és elkezdek hemperegni, is hogy ledobjam magamról Iasont. El sem tudom képzelni, hogy nézhetek ki, talán mint egy hempergő, sikítozó, és haláláig nevetgélő cica.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Szomb. Júl. 28, 2012 9:32 am


Sarah and Iason Mallory

Lehet szándékomban állt kiűzni Sarahból a gonoszt, de sokáig én sem bírtam elviselni a karmolást, a püfölést, a haj húzást, mert sajna én sem vagyok gumiból, hogy ne érezzem a fájdalmat. Igen, ezeket kellett volna nekem akkor tennem gyerekként amikor nem fogta be a száját és nem találtam más megoldást a lökdösődésen kívül. Bár egyes pillanatokban nem követtem volna őt a mélybe. Ha dühös voltam rá akkor azt éreztettem is vele. Egyszerűen gyűlöltem s, nem viseltem el a jelenlétét. Mindenáron megakartam szabadulni tőle, ez volt az igazság, hiszen minden baj okozója csakis Sarah volt. Ha hisztizett anya és apa mindig miatta vetett véget valamilyen kirándulásunknak. Azok voltak az idők! Kár, hogy már alig van idejük ránk. Engem rendesen nem is ismernek, azt sem tudják mit szeretek pontosan, hogy hány kanál cukorral szeretem a tejeskávét, mindig hárommal tesznek bele, pedig én csak kettővel szeretem. Jeremiah bezzeg tudja éppen ezért cseréli ki mindig az ő bögréjét az enyémmel. Na igen ő az aki három kanállal szereti nem pedig én. De hát nem a szüleink hibája, hogy nem lehetnek mindig velünk... a sors akarja így és kész . Nem én tehetek róla , hogy rossz családba születtem! Mondjuk a húgomat elcserélném Brire, mert ő azért mégis sokkal elviselhetőbb.
- Nem tudsz a szívemhez beszélni! Esküszöm, hogy addig nem hagyom abba míg ki nem gyógyulsz a ’ testvér undorodból’! – persze tőle mindezt, hogy is kérhetném, ha én alapból nem szeretem őt, de valakinek csak el kell kezdeni a javulást vagy nem. Miért nem lehetne az első aki kigyógyul a testvér undorból Sarah? Én utána úgyis tudnék alkalmazkodni, mert ha ő nem emelkedne ki azzal a gyönyörű hangjával akkor én se fitogtatnám az enyémet és nem is vitáznánk annyit. De tőle nem lehet ilyet kérni, csak karmolászik és szó szerint ki akar hozni a sodromból ezzel az ellenem elkövetett tetteivel. Csak a gyengélkedőt meg ne kelljen látogatnom miatta! Bár ha okos vagyok kitalálok valami megoldást és kotyvasztok magamnak valami gyógyszert. Ez azonban kevésbé lesz biztonságos, szóval ha nagyon de nagyon meglátszik a bőrömön a körme nyoma majd tényleg azt hazudom, hogy valakinek a házsártos cicája volt. Nos igen, a nyakamon lévő karmolást nem fogom tudni mivel magyarázni. Visítozott, rugdalódott meg minden, de azzal a szikrányi erővel ami még volt bennem a támadásai után nem hagytam abba. Miért is hagytam volna abba? Tizenöt éven keresztül eddig nem tettem vele ilyet, most igazán itt volt az ideje. Úgyis kikívánkozott már belőlem ez a cselekedet. Ebben a pillanatban meg pont alkalmasnak véltem az időzítést. Csak ne rugdalózna ennyit. Merlinre, mintha megerőszakolnám őt és azért teszi. Persze nem erről van szó, ha a húgom lenne az egyetlen nő a földön akkor sem érnék hozzá. Túl... hát nem szívlelem a testvérek közötti olyan kapcsolatot, aminek ki tudja mi lesz a vége.
- De, de! Nem menekülsz el míg bírom erővel! – na jó, nincs sárkány bőröm, nem hordok bőrpáncélt, nem vagyok tizennyolcadik századi lovag. Pedig szívesen élnék inkább a tizennyolcadik században mint Sarah mellett. Kár, hogy még kiskoromban sem bújhattam bele az egyik kiállításon lévő lovag páncéljába. Igaz túl nagy lett volna nekem, de akkor is !
Sarahval csak az a baj, hogy ilyen akaratos. Nevetni nevet, meg fuldoklik is alattam, de nem hagyja magát. Talán pont ezért nem tarthat órákig a csikizés. Már az én arcom is elhalványul, egyre kevésbé érzem nevetségesnek a helyzetet. Ez egyet jelentett azzal, hogy engedelmesen abba kell hagynom a csikizést és el kell engednem őt. Plusz azt sem szeretném, hogy mások észre vegyenek minket így és a fülükbe jusson a hír, ami kimondta : csak úgy szó nélkül megtámadtam a húgomat és csikizni kezdtem őt. Na ez az amit sem én sem pedig ő nem akar hallani a hálókerületünkbe, az udvaron, a Nagy terembe és bárhol máshol ahol elhaladunk.
- Na jó feladom! De csak azért, mert nem akarok végezni veled. Bár azt szívesen megnézném milyen az amikor megfulladsz! Most azonban megkímélek! – gonoszan rá is öltöttem a nyelvemet, de tudom ezzel sok dolgot nem értem el nála hiszen a sulyom még mindig az ő törékeny és gyenge testére nehezedik. Megérdemli, hogy szenvedjen és kész! Összekarmolt, mintha tényleg valami cica lenne... egy gonosz kis cica akit igazán meg kéne nevelni már. Hm holnaptól illemtanárt fogok keresni neki, szüksége lesz rá s, talán még anyáék is örülnének annak, hogy Sarah tanul egy kis illemet. Igen, akkor rá jönne arra, hogyha mi férfiak nem lennénk akkor a nők semmire sem mennének nélkülünk. Elvégre ki védi meg őket az erőszaktól, ha túl gyengék a harcra.
Lemásztam róla, bár úgy döntöttem egyenlőre én nem fogok felkelni a földről. A kék ég bámulása sokkal jobb elfoglaltságnak tűnt mint az, hogy erőt vegyek magamon megnézem a harcban szerzett sebeimet és a szeme elé tartsam azt. Nem, nem voltam mutogatós kedvemben, hogy most azonnal adj rá puszit, ha voltál olyan ügyes és megkarmoltál.
- Sosem csináltam még veled ilyet, de ezt most kivételesen megérdemelted! – elégedetten a fejem alá tettem a kezeimet és elkezdtem tűnődni azon, hogy vajon bevalljam neki mit láttam az Edevis tükrében vagy sem. Még jobban meghozná az undorodáshoz a kedvét én meg pont ezt nézem a legszívesebben végig. Látni ahogyan fintorog és azt mondja elege van az egészből. Hm igen, talán pont ezért nyithattam ki beszédre a számat és ezért állítottam meg őt abban, hogy felkeljen. Megfogtam a csuklóját csak úgy, át se gondolva, hogy ezért lehet megint egy karmolást kapok, de nem számított.
- Valami halál komolyat el kell mondanom neked Sarah. – azt már nem mondtam el, hogy miről van szó, de az arcomon is láthatta mennyire elkomolyodtam és semmiféle gúnyos arckifejezésem nincs most.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Szomb. Júl. 28, 2012 10:32 am



brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Nem is várhatott mást, hát persze, hogy próbálom lerángatni magamról. Hallom mit mond, még a saját sikításai, a saját hangos hahotázásom, és a levegő után kapkodásom sem nyomja el a hangját, pedig igazán megérdemelném, hogyha már megöl ez itt engem, akkor ne kelljen még a szentbeszédét is végighallgatnom. De tényleg! Hol maradnak a kérdésed, hogy mi az utolsó kívánságom, hogy mi volt a legszebb pillanat az életemben? Azt hittem legalább úgy halok meg, mint valami filmbéli szuperhősnő. Egye fene, jó halál ez nekem, legalább méltó vagyok önmagamhoz, és a végsőkig harcolok ellene. igen, nem kímélem. Máskor nem szoktam ennyire bántani, van hogy megkarmolom, van hogy beleütök, belerúgok, vagy meglököm, hogy menjen odébb. De nem, határozottan durvábban viselkedek magamhoz képest, viszont ez csak azért van, mert jelenleg képtelen vagyok felmérni, hogy mekkora kárt okozok a bátyámban. Csak karmolok, és bármit megteszek az érdekében, hogy végre levegőhöz juthassak. Ezek után jól meg fogom verni, vagy mit tudom én. Az a baj, hogy amúgy sem tudnám megverni, erősebb nálam, hiába vagyok én sokkal... szadistább. Most viszont aztán végképp nem fogom tudni megverni őt, valószínűleg az első dolgom az lesz, hogy megpróbálom rendbe hozni magamat, és nagy levegőket veszek.
Képtelen vagyok megszólalni, ez van. Pedig úgy elhadarnék egy Sarah-féle monológot, hogy szóban is megkapja tőlem a magáét, bár minden egyes nap megkapja. Nem baj, soha nem elég. Határ a csillagos ég, nála pedig a piszkos föld, mert addig sértegetem míg le nem térdel elém, és könyörög hogy hagyjam abba. Na igen, pontosan e miatt van talán az is, hogy soha de soha nem fogom abbahagyni a sértegetést, mert nem fog nekem könyörögni, ez fix. Soha nem gondoltam volna, hogy pont Iason jön rá arra, hogy hogyan lehet engem elhallgattatni. Még magam sem tudtam hogyan lehet, megvallom őszintén, életemben nem csikiztek meg így. Beszélni mindig tudtam. De nem, most olyan kegyetlenül csikiztek, annyira nem is vigyáztak rám, hogy képtelen voltam elmondani bármit is. Én mindig tudok beszélni. De komolyan: Órán, templomban, temetésen, esküvőn, szülinapi partin, kerti partin, amikor félek - akkor még gyorsabban is -, amikor izgulok, amikor álmos vagyok, amikor felébredek, amikor sírok, amikor boldog vagyok, szomorú, őrült, amikor rám szólnak, amikor nem lenne szabad, akkor is amikor szabad, mikor fázok, mikor melegem van, és szerintem még álmomban is beszélek. Tényleg mindig tudok beszélni, be is kerülhetnék a Guinness rekordok könyvébe. Már csak azért is mérges vagyok Iasonra, mert most ezt a remek lehetőséget is elvette tőlem. Mit is vártam, megkeseríti az életemet. Folyton, még akkor is amikor ő maga nem tud róla.
- Végre! - nyögöm végül, amikor lemászik rólam, és ott hagy engem, hogy még magamban vergődjek egy percig. Ennyi idő elég is nekem. Felülök, konkrétan a fűbe kapaszkodok, hogy ne dőljek hátra. De a hasam borzasztóan megfájdul, úgyhogy vissza is fekszek a földre, pont mint Iason. A hasamat nyomkodom, megszólalni is alig bírok. Nem, most már határozottan nem nevetek, de nem is vagyok durci. Inkább csak semleges arccal ülök, magam elé meredek, és a hasamat nyomkodom. Aztán amikor kicsit magamhoz térek, akkor elkezdem a hajamat is megigazgatni. A teljes sokk még mindig nem tűnt el az arcomról, mikor megfogja a csuklómat. Határozottan morgás hallatszik, először azt sem tudom, hogy honnan jön. Aztán veszem észre, hogy én morogtam fel, mintha készülnék a következő harcra Iasonnal. Pedig nem, csak megfogja a csuklómat, és olyan arccal néz rám, hogy rögtön felébredek pillanatnyi zavaromból.
- Hmm? - dünnyögöm utálatosan. - Bepisiltem? - meredek rá tágra nyílt szemekkel, és rögtön a talárom alatti nadrágra téved a tekintetem. Nem, nem pisiltem be miközben nevettem. - Óóó, akkor csak a fejemhez akarod vágni, hogy nem sikerült kikergetned belőlem a kisördögöt. Remek, gyerünk Iason, kezdj csak bele, nemsokára úgyis mennék, mielőtt megölsz. Mi lesz a következő kísérlet? Kiakasztasz az erkélyen, és várod, hogy addig rugkapálózzak, hogy leessek? Vagy várod, hogy megfulladjak? Esetleg egyenként akarod kitépkedni a hajszálaimat, hátha a hajgyökereimben tartom a gonoszságot? - Hát persze, hogy nem hagyom szóhoz jutni, hiszen végre tudok beszélni. A beszéd a lételemem, a kedvenc dolgom, és a fegyverem is egyben. De úgy tűnik egyiken sem neveti el magát - pedig voltak viccesek is - és nem látom az arcán a gúnyos mosolyt sem. - Iason, ébresztő! - pofozom meg, de nem túl erősen. Csak épp, hogy meggyőződjek róla, hogy él. Teljesen felülök törökülésbe. - Tudod mit? Csöndben maradok, de ezt vedd karácsonyi, húsvéti, szülinapi, hálaadási, halloween-i, névnapi, és a Világ Gyökereinek Világnapja-i ajándékodnak - adom fel végül, és tényleg csöndben maradok. Leszedem az arcomról a grimaszt, az undort, a homlokráncolást, és minden egyebet, hogy teljesen tiszta arckifejezéssel érdeklődjem meg tőle mit szeretne mondani.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Hétf. Júl. 30, 2012 11:15 pm


Sarah and Iason Mallory

Elviselhetetlenül utálom őt! El sem merem képzelni mi vitt rá arra, hogy agyon csikizzem őt és azután totál nyugodtan megmaradjak mellette s, szó nélkül hagyjam az ostoba kérdéseit. Igen, ide most tettek kellettek nem pedig szavak. Bizonyára pont emiatt néztem el neki azt, hogy enyhén szólva, felpofozott. Merlinre! Mintha nem lennék józan állapotba vagy nem tudom. De ő tudja, hiszen általában semmit se tesz ok nélkül. Meglepő módon rá mosolyogtam amikor azt mondta hallgatni fog. Igaz, hogy kevesebb volt egy születésnapi ajándéknál, mivel még mindig létezik így muszáj be érnem a hallgatásával. Meglepő volt csendben maradni mellette, nem veszekedni sőt még nem is beszélni, mert legalább két percig élvezni akartam a csendet. Ilyet se tapasztal meg mellette az ő szemében a gonoszkodó bátyus, az biztos. De hát úgy látszik mégis van egy ártatlan nap amit mindketten a nyugalomnak szentelhetünk és ez jó. Legalábbis szerintem az, mert már kezdek belefáradni ebbe a véget nem érő veszekedésekbe, csoda, hogy Sarah még bírja szóval. Igazán jó lenne mindig ilyen békésnek lenni vele, de valamiért nem lehet én azt is tudom mi az oka ennek. Ő és a magasba szökkenő büszkesége. Ha nem lenne elszállva a földtől csendes maradna, vagyis olyan amilyennek én szeretném, hogy legyen. Sajnos egy évben egyszer van gyereknap is, ezért gondolom belőle sem lesz egyik napról a másik napra angyal. Ő más mint a többiek, nem tudok rá jó kishúgként gondolni, nem tudom kellőképpen szeretni. Bezzeg a többieket igen, igaz ők sokkal, de sokkal kedvesebbek Sarahnál és nekik szükségük is van rám, de ő jól megvan nélkülem. Bár ha azt nézzük, hogy mennyit hisztizik amiatt, hogy folyton beszólok neki, talán ő is ugyanazt várhatja el tőlem amit én tőle. De hát elméletileg ő az okosabb, gyakorlatilag meg én, mert nem engedelmeskedem neki, ezzel csak példát mutatok, hogy legyen még makacsabb, nehogy egy szempillantás alatt meggyőzem őt valamiről. Kár, hogy nem tudom hipnotizálni őt, akkor legalább engedelmeskedne nekem, megtenné azt amit kérek tőle, de így. Hjaj így lekaparja még az arcomról is a bőrt. A kézfejemet sikeresen tönkre tette, szóval azt már nem kell mentesítenie az arany bőrömtől. Bárcsak ugyanilyen könnyedén tudnám őt elhallgattatni, nem csak ezzel a csikizési módszerrel, amivel egy pillanat alatt kikészítem és támadni kezd. Esküszöm álmába le fogom vágni a körmét, ha nem képes rá és akkor nem lesz mivel karmolnia. Legalábbis ha komolyan gonosz lennék megtenném. Na jó egyszer meg is tettem, de csak mert ugyanilyen éles körme volt, én meg csak jót tettem neki azzal, hogy megszabadítottam tőle a legszebb álmában. Reggel gondolom gondtalanul ébredt fel, észre sem vehette, hogy nem olyan hosszú a körme mint amilyen volt. Csupán csak a mosdóban kezdett el sikítozni, hogy nincs meg a hosszú körme. Akkor is nekem támadt, de legalább nem tudom összekarmolni, amiért nagyon hálás voltam Merlinnek, hogy elég erőt adott ahhoz, hogy fent maradjak éjjel, besurranjak a szobájába és levágjam a körmét.
- Figyelj Sarah, te így vagy jó ahogy vagy! Csak ne kötözködnél annyit, mert akkor te is tudod jól, hogy nem hagyom magam. – ránéztem halál komolyan és nyugodt arccal mondva neki mindezt. Lehet, egy kukkot sem fog megérteni abból amit mondok, de mit számít ez? Elég ha én elmondom aztán az már mindegy, hogy megért vagy sem.
- Tökéletes vagy, mégis egyetlen folt díszíti az arcodat. Tudod mi ez? Hagyd elmondom! A hiszti, melytől egy ideig biztos nem szabadulsz, legalábbis addig nem amíg én élek és olyan nem leszek mint Jer. Az a pillanat azonban még várat magára, nem fogom feladni egy darabig a ’kinzásodat’. – természetesen még mindig nem arról beszéltem amiről kellett volna, mert abból amit mondtam eddig nem érthetett meg semmit. Ezzel tisztában is vagyok, de előkészítem azt amit mondani akarok neki, egy bevezetőt meg muszáj mondanom, hogy nehogy lesokkolodjon az én aprócska húgocskám.
Bár az sem érdekelne, ha szívrohamot kapna és meghalna, na jó talán az igen. Hiszen van még szívem, csak ő nem tud róla és ez így van rendjén. Ha rájön, hogy tulajdonképpen az irigységem és minden gonoszságom mellett ott rejtőzik a szeretet is akkor azzal nyaggatna miért nem mondtam el neki. De nem számít, mellette komolyan semmi sem számít, hiszen őt bánthatom, mert a húgom, aki meg rajtam kívül őt bántja az őt bántja. Ha én bántom őt az nem baj, hisz a bátyja vagyok én megtehetem, más azonban kevésbé.
- Most azonban, gyere ide! – ostobán kitártam előtte a két karom, igazából magamhoz akartam ölelni és néhány percig azt hinni, hogy ő valamelyik kedves lány barátom akit biztosan szeretek s, egy darabig nem fogok gyűlölni. Őt azonban gyűlölöm, a szívem legbelül mégis arra vágyik, hogy őt öleljem magamhoz, legalábbis Edevis tükre ezt mutatta.
- Tudni szeretnéd mit láttam Edevis tükrében? Téged és engem. Tudod jobban szerettem volna valami mást látni, nem pedig téged ahogyan engem ölelgetsz és szent a béke, de hát biztosan nem lehet rossz, ha ezt mutatta igaz? – én tudom a legjobban, hogy a tükör teljes mértékben tökéletes és azt mutatja amit a szívünkben érzünk. Tehát azt jelenti, hogy én már régen feladtam a harcot mégis azt színlelem, hogy gyűlölöm őt? Nos ez jó kérdés.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Szomb. Aug. 04, 2012 10:03 am



brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Amikor valaki kimondja a bátyám nevét, én önkéntelenül, minden akaratom nélkül vágok grimaszt, sőt, ha éppen zsörtölődős hangulatomban vagyok, akkor még utálatosan nyögök is egyet. Vagy fejbe vágom azt aki kimondta, azzal az indítékkal, hogy ne káromkodjon előttem. Mert hát igen, ha Iason jelenléte, és neve is idegesít egyben, vagy csak úgy a tudat, hogy él, lélegzik, létezik, akkor Iason csak is egy borzasztó dolog lehet, valami megmagyarázhatatlanul szörnyű. Olyan amitől feláll a szőr a hátamon, olyan amitől vörössé válik az arcom a szemem, és úgy alapból mindenem. Persze nekem jól áll a vörös...
Utálom! Ennyi. Nem szeretem őt, nagyon nem, és ha valaki megkérdezi, hogy miért nem, akkor egy olyan Sarah-féle monológgal találja szembe magát, hogy az felér egy orrba veréssel. Megállás nélkül képes vagyok fecsegni csak arról, hogy mennyire utálom, és hogy miért, minden szünet, megakadás, nyelvbotlás, és szemrebbenés nélkül. Aki nem hiszi járjon utána, de nem ígérek semmi kedveskedést, és szerénykedést, mert nálam az a kérdés hogy: Miért utálod a bátyádat?, felér azzal, hogy egy fiú megkérdezi, hogy milyen érzés melltartót hordani. A legocsmányabb, és legbunkóbb kérdés, amire természetesen előjönnek a kígyószemfogaim, és a kígyónyelvem, és akkor vége a világnak. Amikor tizenkét éves voltam, és az utolsó napjainkat töltöttük otthon, hiszen már vége volt a nyári szünetnek, és készülődtünk a suliba jövetelre, akkor pont egy ehhez hasonló mondatot írtam fel Iason szobájának ajtajára rózsaszínű golyóstollal. Pontosan ez állt rajta:
Ha valami dörömbölést hallasz, akkor éppen utállak. Ha éppen utállak, akkor én dörömbölök. Ha én dörömbölök, akkor vörös a fejem. Ha vörös a fejem, akkor mérges vagyok. Ha mérges vagyok akkor rettenetes dolog következik be. Ha rettenetes dolog következik be, akkor jön a világvége. És tudod mit jelent, ha jön a világ vége? Azt, hogy mérges vagyok.
Utálattal: Sarah

Ezek a szavak máig is bennem élnek, lelki szemeim előtt ott lobognak, mintha valami zászló lenne. Az én zászlóm, és valóban, ha egyszer zászlót kéne készíteni, én ezt írnám rá. Mindig mosolyognom kell a kicsi Sarah-n, és hogy mennyit bolondoztam amikor kisebb voltam, meg hogy miket csináltunk Bri-vel. A mugli suliban kevésbé volt jó a helyzet, ott utáltam lenni, nem ismerték el a vezetői képességeimet, és nem vallották be maguknak hogy felsőbb rendű vagyok. Óó, ha akkor is tudtam volna varázsolni... Én lettem volna az osztály királynője, és mindenki félt volna tőlem. Nem, nem szeretem nagyon ha félnek tőlem. De inkább féljenek, mint kicsúfoljanak, és kiutáljanak. Bár nem sokat számít, hogy ott nem leletem barátokra, hiszen úgyis tizenegy éves koromban a Roxfort vált hivatalosan is az iskolámmá, és az otthonommá, ahová egy mugli havert sem tudok bejuttatni, bármennyire is szeretnék ide egy barátot. A muglik... Ők semmire sem jók, igazából csak olyan lények, akik léteznek. Nem számítanak semmit, vagy legalábbis számomra. Nekem itt van Bri, na meg ez a tökfej bátyám is, hogy témánál maradjunk.
Magam is meglepődök, de tényleg érdekel mit szeretne mondani Iason. Valahogy megszoktam, hogy amint találkozunk megy a sárkányüvöltés, és nem lepett meg, hogy ez ma sem volt máshogy - még ha nem is reggel hanem most. Ha bárki megkérdezné hogy mi történt, hogy nem üvöltözünk, akkor minden szemrebbenés nélkül rávágnám, hogy vagy a hangszálaimat pihentetem a következő kitörésemhez, vagy pedig éppen levegőhöz jutok, hogy folytathassam a szidalmazást. Hazudnék. Valójában titkon jólesik a csend, na meg az is, hogy Iason tök komolyan készül beszélni hozzám. Mondanám, hogy kár, hogy nincs ilyen huzamosabb ideig is, de ami azt illeti akkor is hazudnék, mert nekem megszokott a veszekedés, és talán... talán még kell is nekem a veszekedés. Nem tudom miért, de szükségem van rá, szükségem van a bátyámra, de csak abból a célból, hogy valakin kitombolhassam magamat minden bűntudat nélkül. Igaz, mindenki másnak is a szemébe mondom a szín tiszta igazságot, mindenki tudja, hogy mit gondolok róla. Az egyik csaj akivel ma találkoztam a folyosón, az tudja, hogy egyáltalán nem tetszik a béna cipője. Megmondtam neki, bizony ám, a szemébe, minden félrebeszélés nélkül. Megérdemlik, hogy őszinték legyek velük, talán ezért nem is szimpatizál velem néhány ember. Mert lefikázom, ugyanakkor meg is dicsérem. Az én szememmel nézem a világot, és a saját stílusommal mérek végig mindenkit. Ha valami nem tetszik, akkor nem is értem miért ne adhatnék annak hangot. A bátyám meg... Hát benne mindig csak a rosszat látom, és azt hiszem kell egy ilyen az életembe. Így is sokan nem szeretnek, a szókimondóságom miatt, de képzelem milyen lennék akkor, ha nem vezetném le a még durvább énemet Iasonon. Ki tudja, talán még Perselus Piton igazgató úrral is úgy beszélnék, mint a kihányt reggelimmel. Szóval köszönöm Iason, hogy létezel van kit utálnom, de ugyanakkor kár is hogy létezel, mert ha már létezel legalább lennél normális és ne kéne utáljalak. Megmagyarázhatatlan ez az egész. Akarok vele veszekedni, ugyanakkor nem is, és senki sem tudja igazából, hogy mit akarok. Még én sem, és az az idióta Evedis-tükre sem. Na igen, az utóbbi végképp nem. Gondolatmenetemből megint az ő hangja ébreszt fel, mint amikor arra kelsz, hogy rádöntenek egy liter jéghideg vizet. Rápillantok, én is komolyan, vagy inkább semleges arckifejezéssel. Nem árulok el semmit, az arcomra olyan határozottság ül ki, amit tőlem már mindenki megszokhatott. Határozott semleges arckifejezés. Csukott könyv vagyok, számára mindig is az fogok maradni, és nem azért, mert képtelen vagyok szeretni - bár ez is benne van a pakliban - hanem inkább azért, mert mindig is egy kis hülye lesz ahhoz, hogy egy nő gondolatmenetét felfogja. Sőt, ahhoz hogy az én gondolatmenetemet felfogja, ami még kétszer olyan bonyolult mint egy átlagos mugli nőé.
- Igen, tudom - dünnyögöm csak oda, amikor elmondja, hogy tökéletes vagyok. Egoista is vagyok, igen, valamennyire az vagyok. Vagy legalábbis... Nálam ez megint nagyon túlkomplikált , akárcsak bármi más. Mások inkább egoistának látnak, de csak azért, mert fogalmuk sincs róla, hogy mit is érzek valójában. Magamnak soha nem leszek tökéletes. Mindig is egy senki, egy lúzer leszek a saját szememben, mert maximalista vagyok, sokat akarok, és el akarom érni a tökéletességet. Nálam pedig a tökéletesség elérhetetlen. Belül soha nem fogom őszintén bevallani, hogy akár közel is járok a tökéletességhez. Mi is a tökéletesség? Nem tudom, hogy mások számára mi is az. De számomra egy elérhetetlen dolog. Másoknak azt mondom tökéletes vagyok, és hogy nekem én magam vagyok a tökély, de ami azt illeti belül tudom, hogy a tökéletesség is csak egy elérhetetlen álomkép. Bármennyire hajtok, bármennyire nyújtózok, soha nem érhetem el úgy teljesen komolyan.
Tényleg nem tudom, hogy először mit akar ezzel mondani. Nem, egyszerűen nem jut el az agyamig és kész. Miért beszélne velem így a bátyám? Iason? Az aki mindig is utált, és aki iránt én is pontosan ilyen mélyen gyökerező gyűlöletet érzek az miért is beszél hozzám így? Mármint nem kiabálva, komolyan... Normálisan. Soha nem gondoltam volna, hogy ő tud normálisan is kommunikálni, mindig is úgy képzeltem, hogy külön kommunikációs hangokat ad ki a többi kan haverjával együtt. Szóhoz sem jutok, akkor sem, amikor széttárja a karját. Egy másodpercig habozok, nem tudom eldönteni, hogy megint meg akar e csikizni, vagy most inkább megfojt az ölelésével, esetleg elállítja a vérkeringésemet. Végül is csak magához ölel, én pedig visszaölelem. Remélem senki sem látja, és örülök, hogy Iasonnak nincs hátul szeme - csak elöl három, kettő a helyén egy meg a küklopszszeme a homlokán - mert akkor láthatná bárki is, hogy valójában kicsit jól is esik az ölelése. Nem, nem szűnik a megállíthatatlan undor, belém táplálódott az évek során, Iason-fóbiában szenvedek, gyógyíthatatlanban. De valamennyire érzem, hogy örülök az ölelésének. Mindig én ölelem meg őt. Vagy idegesítésből, vagy a rám jellemző hirtelen fellángolásból, amikor szeretethiányom van, és muszáj rácsimpaszkodnom valakire. Igen, ő vissza szokott ölelni. De ő nem szokott tőlem ölelést kérni. Most pedig bár szokatlan, mégis kis habozás után én ölelem vissza őt.
Evedis-tükre. Ó, hogy az a... Miért? Miért csinálja ezt velem az az idióta tükör? Úgy tűnik Iasont is hülyíti, sőt, ahogy beszél, őt át is veri a tükör. De nem, engem nem fog átverni, én még mindig minden erőmmel azon vagyok, hogy abban higgyek hogy hibás. Más oka nem lehet, hogy nekem is ugyanazt mutatja a tükör, mint a bátyámnak. Szó szerint megkukulok, képtelen vagyok elmondani neki, hogy én is ugyanezt látom. Az ábécében rengeteg betű van, és mindegyikre van egy kitűnő tervem. De maradjunk az elsőnél. Igaz, a habozásom, és az, hogy nem ugrok fel azonnal, eléggé feltűnő. De a lehető leghihetőbben ráncolom össze a homlokomat, és lehúzódok Iasontól.
- Nos, még jó, hogy az az ócska tükör nem a jövőt, hanem a vágyainkat mutatja meg. Szerintem sok mindenki meg akar engem ölelni - legyintek, de továbbra is látszik rajtam a zavarodottság, hiába leplezném. Hiába akarom leplezni, meglátszik rajtam és kész. Nem baj. Az igazságot soha nem fogja megtudni. Talán majd a temetésén elmondom. Talán majd amikor öregek leszünk már. De addig is ez is egy olyan dolog lesz amit nem tud rólam, és valljuk be jó sok ilyen van, mivel nem sok információt osztok meg a bátyámmal. Úgysem férne be az adattárába...


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Vas. Aug. 05, 2012 10:10 am


Sarah and Iason Mallory

Két percig azt hittem, hogy ezt az ölelést valaki másnak adom, nem pedig a húgomnak akire ha rá gondolok utolér az undor és a hányinger. Jól esik tudni, hogy néhány percre, ha megszűnik körülöttem a világ, más leszek és magamtól kérek ölelést Sarahtól. Elismerem bármennyire tagadom amióta elmondtam Devonának, hogy szeretem, már kevesebb okom van idegeskedni és a húgom előtt kinyitni a számat akkor ha nem tetszik valami. Parfümöt igazán cserélhetne, a mostanit nem szeretem és az felhúz, mert nem olyan, amilyet én szeretek. Ha meg valami nem olyan, amit én szeretek akkor általában vele kiabálok. Ő van kéznél, meg most és mindig is vele lesz a legtöbb gondom. Be nem áll a szája, csak beszél és csak beszél mint valami időzített bomba ami sosem éri el a nullát. Szerintem egy jó darabig nem is fogja befogni a lepcses száját és folytatni fogja a monológjait, amit én bizonyára nem hallgatnék végig, hiába állok ott mellette vagyis most éppen fekszem mellette a fűben, mert úgyis elmenne a fülem mellett mindez amit mond. Azt hiszem hiányzik belőlem az a plusz lány testvérek utáni szeretet, ami Jeremiahban megvan. Sarah meg tudja, hogy a bátyánk mennyire szereti őt, mert kimutatja az érzéseit, a lehető legjobbat adja neki és ezt a húgom tudja. Gondolom arra is rájött volna, hogyha esélyem lenne rá én megitatnék vele valamilyen mérget és megölném a folytonos útban lévősége miatt. Mindig rosszkor van rossz helyen ilyen egyszerű az egész, de eltemetve a föld mélyén lenne a legjobb helye. Kíváncsi vagyok milyen lehet őt fiatalon eltemetni… felőlem akár élve is, hogy tudja milyen szenvedni akkor amikor ő kiabál velem és én nem hagyom magam.
Bár a halál nem megoldás semmire és én ezt tudom. Pont ezért kell rájönnöm melyik az a bájital amivel valakinek a személyiségét lehet megváltoztatni akár egy életre. Nem csak én járnék jól, ha csendben maradna és kicsikét visszafogná a túlzott igazság mondását, hanem más is. Itt leginkább azokra gondolok akik titokban hozzám jönnek panaszkodni, hogy neveljem meg a húgomat, ha már a szüleim nem tudták. Sarah azonban reménytelen esett ilyen és kész, aki őt nem fogadja el az álljon az én hátam mögé s, várja meg a pillanatot míg feladom a kiabálást. Az olyan kis mitugrászok mint ez a Boris gyerek aki a leghátsó tagként ront előre azért biztos nem állok jót. Csak az én dolgomat nehezíti meg azzal, hogy hazugsággal kell őt elhessegetnem a húgom mellől.
Ha van ízlése akkor elkerüli Saraht jó messzire és mást lányt piszkál helyette, ha meg nincs akkor én magam fogom fellógatni őt valahová ahol mindenki látja s, csakis az én kedvemért kineveti. A Hollóhátasok bizonyára nevetnének rajta, talán a Griffendélesek és a Hugrabugosok is, a Mardekárt kötve hiszem, hogy ugyanolyan viccesnek vélné a cselekedetem, mint a többek. Na meg Piton professzor, szerintem ő lenne az első aki kidobna az általam hőn imádott bájitaltan órákról.
Bár ha Sarah azután sokat hisztizne neki is kitalálnék valami büntetést amiért nincs megelégedve azzal amit tettem. Ja igen, ő azzal nem lenne megelégedve, hogy nem saját kezűleg intézte volna el az ügyet. A barátai kiröhögnék, mennyire képtelen elintézni egy ügyet és hogy ne tagadja tovább azt, hogy nincs szüksége rám.
Mindenkinek szüksége van rám, így vagy úgy de egyszer ő is rájön, hogy mennyire buta volt amikor veszekedést kezdeményezett velem. Elvégre sosem tudhatja mikor lesz szüksége az én bájitalomra, csak azért, hogy ne halljon meg ki tudja mibe. Lehet elkészíteném neki és odaadnám, de csakis az utolsó pillanatban amikor elhiszi, hogy itt a vég és neki meg kell halni. Ezek az én legkedvesebb álmaim Sarahval kapcsolatban, de tudom, hogy egy jó ideig nem fog sor kerülni ilyesmire. Hogy honnan szedem én ezt? Őszintén? Nem tudom, de az biztos, hogy megnőtt a biztonság érzetem és nem tartok annyira egy halálfaló támadástól mint azelőtt. Pedig jobb lenne ha nem bíznám el magam annyira és sokkal körültekintőbb lennék.
De van egy még nálam is okosabb bátyám, aki bizonyára elérte az egyetlen álmát és auror lett. Ő mindig is az akart lenni, bár arra gondolom ő se gondolt mi lesz akkor ha meghal és… és Sarah mellett kell leélnem a hátra lévő életem az egyetlen jó testvérem nélkül. Mert az ő viselkedése legalább eltér a Sarahétól, nem veszekszik és csak nagyon-nagyon gaztettet kell véghez vinnem, hogy felhúzzam őt s, egy fél óráig hozzám se szóljon. Tőle mindig szívesebben kérek bocsánatot mint Sarahtól, emlékszem egyszer miatta kellett a szobámban ennem, igen az ő jelenlétében nem voltam hajlandó megenni az ételemet, mert egyszerűen irritált a tudat, hogy mellettem van.
Most is be kellett hunynom a szemem, hogy megmutassam neki azt, amit tőlem soha az életbe nem fog megkapni. Nem érdemli meg a szeretetemet, bármennyire vágyom a békére és az ilyen nyugalmas pillanatokra.
– Talán félsz a jövőtől kis húgocskám? A jóslástan órákon nem szokták neked mondogatni, hogy egy picivel fogd vissza magad, mert akkor Iason is kedves lesz hozzád?
Szerencsére megkímélt attól, hogy én lökjem őt el magamtól, amiért nagyon hálás voltam neki, ez kevesebb problémát okozott nekem.
A születésnapom előtt is egy nappal hiába kérem a szüleimtől azt, hogy Saraht hagyjuk ki a buliból és zárjuk be legalább addig a szobájába míg elfogy a tortám s, neki nem jut belőle. De a szüleim túlontúl szeretik őt, mivel neki is meg kell tűrnie engem a sajátján, bármennyire nem visel el engem.
– Sarah? – szerintem kételkedtem abban amit mondani akartam neki, pont ezért előbb a nevével és csakis azután a rendes kérdéssel kérdeztem meg őt arról ami valamiért bennem volt s, társaság nélkül akár a legrosszabb személlyel is elmegyek oda ahová valamiért jobban kívánkozom, mint a Nagyterembe a többiek közé. – Ugye mára nincs semmi programod? – úgy kérdeztem tőle, mintha ő egy elfoglalt személyiség lenne akivel ha beszélni akarok akkor időpontot kell kérnem. Pedig szerencsétlenségére nem volt az, hiszen alig állnak szóba vele a túlzott őszintesége miatt.
Ha megtartaná magának a véleményét, talán több barátja lenne és mindenki mosolyogva nézne rá. Nem pedig azzal a cseppet sem barátságos nézéssel, ami egyedül csak nekem megengedett. Én utálhatom és megkeseríthetem az életét, de más nem.
Okkal nem mondtam ki azt, hogy szerintem rajtam kívül egy fiú se ölelné meg őt, pont a nagy szája miatt, na jó talán csak egy valaki tenné meg, de Sarah elijeszti szegényt már a puszta nézésével is.
– Tudod ma jó napom van, megvolt számomra a napi veszekedésünk, úgy gondolom egy napra egy veszekedés, egy csikizés és egy ölelés elég. A követező adag majd szerintem jöhet holnap, amikor biztos nem lesz jó kedvem azért amit ma fogok tenni. – természetesen nem mondtam ki, hogy mit szeretnék majd ma tenni. Hadd találgasson, hiszen szeret gondolkodni, bár azt sem bánnám ha összezavarodna és azt hinné megittam az egyik bájitalomat és amiatt vagyok ilyen más vele.
Nem vagyok más, pusztán hozzászoktatom a gondolathoz, hogyha akarok tudok jó lenni, de önszántamból az ő kedvéért sosem lennék kedves hozzá. Idegesít ilyen egyszerű az egész, néha még olyan érzésem van, hogy képes lennék beállni halálfalónak csak mert megőrjít és muszáj végeznem vele. Persze abban a pillanatban el is veszíteném a barátaimat akik velem együtt gyűlölik a halálfalókat, szóval nem… már csak miattuk se lehetek gonosz. A tudattal azonban mégis mókás eljátszadozni, hogy mi lenne akkor ha ezt meg ezt tettem volna. Szerintem hamar a Sarah sorsára jutottam volna akkor, lehet, hogy neki van legjobb barátja is, de ellensége annál több van.
Én őszintén utálok rosszba lenni mással, de ha valakinek nem vagyok szimpatikus ki tudja miért akkor nem én tehetek róla. Sarahnak azonban sosem szeretnék megfelelni, ő olyan más mint a többiek akiket el tudok fogadni olyannak, amilyenek. Nekik sokkal hamarabb bocsátok meg dolgokat, pont azért mert nem a testvéreimről van szó akikkel egy házban élek együtt, hanem csak a barátaimról.
– Mielőtt azt mondanád, hogy nem érsz rá és elfoglalt vagy szeretnéd, hogy elmondjam mire mondasz nemet? – végül is egy próbát megér és csak remélni tudom, hogy nem fog egyből hisztizni az ötletem miatt.
Őt sosem hívtam magammal sehová, most úgy tűnik én akarom, hogy velem jöjjön és nem kell nyafognia anyáéknak amiért nem gondolok rá s, egyedül… csak magamra költöm a pénzemet. Jó pofizni a húgomnál sosem lehet tudni mikor jön jól, de míg elhiszi azt amit én szeretnék, hogy el higgyen nem lesz baj. Csak egyszer az életben jól kell játszanom a szerepemet és nem lesz baj, ő úgysem ismer teljesen, szóval szerintem fogalma sem lesz arról, hogy éppenséggel csak a kíváncsiságom miatt vagyok ilyen jó hozzá. Igen, csak tesztelni akarom, hogy huzamosabb ideig lehetek-e vele kedves vagy sem.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Vas. Aug. 05, 2012 11:48 am



brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Soha nem öleltem meg úgy igazán Iasont, mindig csak azért tettem, mert hisztiztem, vagy mert ezzel akartam idegesíteni. Néha-néha csak úgy önkéntelenül. De így soha. Nem is tudom miért: Talán féltem hogy leokádom a saját ruhámat, vagy féltem attól, hogy valaki meglát vele. Ami talán nem is lenne olyan rossz dolog, tekintve, hogy sokan irigyelnék tőlem ezt az ölelést. Persze nekik fogalmuk sincs, hogy belőlem milyen hányingereket tud kihozni a bátyám jelenléte, a közelsége, és az ölelése aztán végkép. Mégis most az egyszer, Evedis és a hülye tükre miatt, nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy rögtön a hányóvödörért kapjak, és viszont lássam a mai reggelimet. Ha Jer-t kéne ölelnem, akkor eszembe sem jutna az undor, és nem kaparna a torkom, amiért ösztönösen öklendezni lenne kedvem. Jó, persze annyira azért nem komoly, hogy tényleg elhányom magamat, de néha úgy érzem köpnöm kell Iason közelében, mert már nem bírok ránézni sem. Fogalmam sincsen, honnan van ez a feltétlen undor benne is és bennem is, soha nem tudtam, hogyan lehet valakit ennyire nagyon utálni. Minden más testvér szokott veszekedni, van aki bántja is egymást. De ők mindig kibékülnek, mindig csak hullámvölgyeik vannak, de komolyan nincsenek egyfolytában összeveszve. Iasonnal pedig csak azért nem verekszünk, mert én lány vagyok ő pedig elvileg fiú. Ha én is fiúnak születtem volna, akkor biztosan laposra vernénk egymást, sőt, talán már nem is élnénk. Vagyis ő nem élne. De lánynak rendelt el a sors, ezt az igen bonyolult női sorsot cipelem törékeny vállaimon, és titkon hálás vagyok az illemszabályoknak, miszerint a férfiak nem vernek nőt. Ez mondjuk nem is illemszabály, ez azt hiszem egy alapvető tény, amit ha valaki nem tart be... Nos, az Azkabant érdemelne, és Dementorcsókot.
- Ha mondani szokták, akkor sem hallom meg, mert a neved a mondatban van - válaszolom grimaszolva, és ismét visszaengedve az arcomra az undort. Sokáig tartott nem? Mármint ezt nem cinikusan mondom, tényleg sok ideig bírtam nem undorodott arckifejezéssel. Valószínűleg neki is nehezére esik, hogy megszokásból, és reflexből ne jelenjen meg az arcán az undor. Ez az arckifejezés ül az arcunkon a családi fotókon, amikor csak ketten vagyunk a képen. Akkor is, amikor egymás mellett kell ülnünk ebédnél. Amikor azt kell nézni a tévében amit a másik akar, mert anya megkéri, hogy egyezzünk meg. Akkor is, amikor elhaladunk egymás mellett a folyosón. Mikor meghalljuk a másik nevét. Mikor meglátjuk a másik arcát. Mikor a másikról kérdeznek a többiek. Száz meg ezer emlékem van, ennek az arckifejezésnek történelme van, ha nem lenne ott az arcunkon, akkor nem ismernének fel minket egymás mellett. Vagy ha nem is, akkor is hiányolnák az arcunkról. Az úszót kéri bárki is, hogy ne ússzon? A tanárt kéri bárki is, hogy ne tanítson? A sportolót kéri bárki is, hogy ne sportoljon? A tanulót kéri bárki is, hogy ne tanuljon? Engem kér bárki is, hogy ne utáljam a bátyámat? Nem! Mindenkinek van valami kötelessége. Néha több kötelessége is, amit talán a karma sorsol nekünk, amikor megszületünk. Az én nevem mellett ott áll, hogy kötelességem a bátyám idegeire menni. Mondjuk ha valaki megkérne rá, akkor nem teljesíteném neki. Önszántamból is idegesítem őt, nem kell ehhez se sors, se karma, se kérelem. Nem kell se írásban, se szóban kérvényt benyújtani. Én minden aláírás, és pecsét nélkül, minden kérés, és sorsolás nélkül teszem a kötelességemet: Belerondítok Iason életébe a jelenlétemmel, a beszédemmel, a létezésemmel. Mindennel amivel csak lehet. És kitűnően teljesítem ezt a feladatot. Már eleve az, hogy hiába próbálkozik, anya és apa, Jeremiah, illetve a nagyszüleink ugyanúgy imádni fognak engem. Az, hogy próbál rám kenni dolgokat, de nem megy neki. Az, hogy sokszor nekem hisznek inkább, mert sokkal hitelesebben tudom beadni a dolgot anyáéknak. Az, hogy mindenben jobb vagyok nála. Soha nem fog tudni túlszárnyalni engem, soha nem fog nálam több palacsintát enni, soha nem több ajándékot kapni nálam, soha nem fog több ruhát kapni nálam. Mindig egy lépéssel felette leszek, pont egy méterrel felette, hogy csak a talpamat, és a formás hátsómat bámulhassa. Remélem jól megjegyezte a látványt, mert ezentúl egész életében azt fogja látni. Eddig is azt látta, nincs min változtatni.
Amikor ismét meghallom a nevét, felé pillantok. Megint. Le kéne erről szoknom. Nem kéne hallgatnom a nevemre amikor ő mondja ki, mert az ő szájából még ez is trágárul hangzik. Nem mondhatja ki a nevemet, bárcsak ne tudná hogy hívnak. Igazi áldás lenne, soha nem tudna a nevemen szólítani, leszidni -na nem mintha az ő szidalmazása bármit is számítana, vagy érne -, beleszólni a dolgaimba, hiszen azt se tudná, hogy kinek a dolgaiba szól bele. De akkor már ne csak a nevemet ne ismerje. Hanem engemet se.
- Mit akarsz már megint? - kérdezem unottan, és várom, hogy már megint mire akar kilyukadni. Hamarosan megszólal, és az arcom a másodperc törtrésze alatt változik meg: A szemöldököm ráncba szalad, a szemem összeszűkül, és megkeményedik az állkapcsom. Ez a gyanút fogó nézésem, így nézek rá amikor rájövök, hogy valami rosszban sántikál.
- Mire akarsz kilyukadni? - kérdezem nem adva választ a kérdésére. Persze, hogy nincsen programom. Én spontán ember vagyok, oda megyek ahova jónak találom elmenni. Nincsenek előre betáblázva a napjaim, és semmiféle napi rendhez nem tartom magamat, leszámítva az órarendemet. Viszont ha Iasonról van szó... Hát hogy is mondjam. Rá soha nem érek rá. Még most sem érek rá. Amikor vele vitatkozok, akkor sem érek rá, semmiféleképpen sem szakítok rá időt, ő csupán lopja az időmet, és a levegőmet. Meg persze levezethetem rajta a feszültséget, aztán a belőlem kijövő, ráruházott feszültséget tovább szállítja, és én ismét nyugodtan élem a spontán életmódot, a spontaneitás mintapéldájaként.
Viszont ha jobban belegondolok, nem is csak a spontaneitásom az oka annak, hogy nincsen betáblázva a hetem. Szintén főben járó tény, hogy nincsen sok barátom. Csak kevéske van bizony ám, de azokat szívből szeretem, és ők is engem - talán, azt hiszem, igen valószínűleg így van. A többiek nem viselik el az őszinteséget, nem viselik el, hogy valaki képes a szín tiszta igazat egyenesen a képükbe mondani. Ő bajuk, nekem semmi bajom nem származik ebből, leszámítva talán a ma történteket, és hogy emiatt húsz pontot veszített a Hollóhát. Igen, emlékszem is, Lawrence azért pikkel rám, mert amikor elsősök voltunk, akkor az egész évfolyam előtt kimondtam, hogy undorító az összenőtt szemöldöke. Bizony már akkor is ott volt az a hatalmas őserdő a homlokán a szeme fölött. Én nem sértésnek szántam, csupán minden mellébeszélés nélkül megmondtam neki, hogy vagy szedesse ki, vagy húzzon zacskót a fejére. Úgy tűnik egyiket sem csinálta meg mára, ami valljuk be őszintén, az ő problémája, mert ő néz ki úgy mint Chewbacca.
- Azért mostantól hanyagolhatjuk a csikizős részt. Inkább dupla annyi veszekedés megfelel - vigyorodok el mondandója után, és valóban így gondolom. Nem kell nekem a csikizés, meg a fulladozás. Ha már itt tartunk sokkal jobban bírom a strapát, amikor vitatkozni kell vele. Olyankor tudok beszélni, és nem érzem, hogy meg akarok fulladni. Ha már itt tartunk, még mindig érzem a csikizés borzasztó utóízét, a hasamat néha meg-meg nyomkodom még most is, pedig jó pár perce vége lett már a kínzásának.
- Hát... - elgondolkozok színpadiasan. - Tudod mit? Elmondom hogy: Iason rád soha, semmilyen körülmények között nincsen időm, és utána elmondhatod mire mondtam nemet. Hátha meggondolom magamat - mondom önfejűen és megszólalok. - Mehet? Oké: Iason rád soha, semmilyen körülmények között nincsen időm - billentem oldalra a fejemet, aztán biccentek. - Oké, te jössz. Érdekel mire mondtam nemet - várom a válaszát. Nem hagyhattam ki ezt sem, ösztönösen jött a fecsegés, és a színpadias viselkedés, csakis azért, mert közben eszembe jutott pár mondattal ezelőtt az, hogy egyszerűen vele rosszban kell lennem. Ha valahova tényleg el akar vinni, akkor is így fogok vele viselkedni, ehhez kétség sem fér.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Csüt. Aug. 09, 2012 9:10 pm


Sarah and Iason Mallory

Mindig mindent elront és ezt, csakis ő tudja ilyen tökéletesen véghez vinni. Számára nincsenek akadályok, ha azt szeretné, hogy az arcomra fagyjon a mosoly vagy elkezdjek undorodni tőle. Sosem szerettem őt igazán, ez az is mutatja, hogy most legszívesebben ellökném őt magamtól jó messzire. De mivel csak remélni tudom, hogy a vér közös bennünk és nem más dolog miatt lett vörös színű a haja, el kell viselnem őt. Amúgy tudom kitől örökölte, sajnos. A kedvenc nagyszüleitől akiket ő előszeretettel látogat meg mindig amikor csak otthon vagyunk. Szerintem köztük érzi otthonosan magát vagy nem tudom. Mindenesetre az a legjobb amikor nincs otthon és nem megy az idegeimre a puszta jelenlétével. Már a tudat és az, hogy otthon van a házunkban felidegesít. Utálom, a csendet azonban annál jobban szeretem, pont ezért vigyorgok annyit, ha nincs otthon. A lelkem csak akkor lehet nyugodt, ha ő nincs mellettem. Edevis tükre azonban mégis mást mutatott, lehetséges volna, hogy én csak arra vágyom… áh lehetetlen, nem akarom én őt ölelni naphosszat és kész. Bár valóban csak ez az egyetlen dolog amit el szeretnék érni, a békét közte és köztem. De szerintem az az időszak amikor én békét kötök vele nem most fog eljönni, amíg a Roxfortba járok nem jöhet el, mert egyelőre még nem hiányzik nekem a jelenléte, ha otthon vagyok.
Jer amikor megteheti mindig ír, csak azt bánom, hogy Sarahnak sokkal többet, igaz neki hosszas monológokat kell írnia arról mennyire gyűlöl engem és napjában legalább négyszer biztos újakat küldhet. Én nem, hetente egy beszámoló szerintem pont elég.
A ,, Hagyj békét szegény Sarahnak” meg igazán nem érdekelnek, elég ha ezt a szüleinktől hallom, Jertől nem szeretném. Ő a bátyám, nem pedig az apám és ezt jobb ha ő is tudja.
Az utóbbi percekben, ahogy meg elnézem a következőkben ellent fogok mondani magamnak, muszáj lesz, már csak azért, mert a kíváncsiságom nagyobb úr lett felettem. Ha meg én kíváncsi vagyok akkor ott a haragnak nincs mit keresnie.
Egy-két nyugodt órácskát igazán megérdemel az én pöttöm húgocskám. Na meg mindig én sem veszekedhetek vele, nekem is szükségem van a nyugalomra, akárcsak neki. A napi veszekedés szerintem már megvolt, legalábbis a részemről igen, ha veszekedni akar esküszöm magára hagyom őt. Tudom, hogy általában ezt csak akkor teszem, amikor én úgy érzem eleget veszekedtem vele. Néha azonban sosem elég, mert úgy érzem a bennem lévő méreg nem lankadt és nem is aludt elégé ki, hogy egy alvó vulkánhoz lehessen hasonlítani az én nyugalmas hangulatomat.
Nem tudom, talán nekem csak akkor van Sarahtól mentes gondolatom, ha nem vagyok mellette, hogy utáljam őt. Bár azoknak akiknek megemlítem a nevét vagy azt, hogy van nekem egy húgom tuti biztos nem úgy festem őt le amilyen, hanem olyannak, amilyennek én látom őt. A kettő között meg azt hiszem nagy a különbség, a fél ellenségét tőlem kapta, a másik fele meg effektíve nem szereti őt az igazmondása miatt. Ő amilyen önbizalom romboló én azt hiszem a mosolygós arcommal és azzal, hogy másokat elfogadok olyannak, amilyen néhány percre jobb kedvre derítem. Azonban én sem loholhatok a húgom után, nem foghatom be a száját ha újra gúnyos megjegyzést tenne az egyik társának. Elismerem van aki megérdemli a kritikáját, de Sarah még olyanoknak is beszól akik totál ártatlanok és soha még egy rossz szót se szóltak ellene.
Persze azután már biztos, hogy ők sem nézik jó szemmel azt, ha a húgom a közelükben van és rondítja a levegőt.
Egyszer igazán megnézném azt amikor őt a nagy közönség elé állítjuk s, addig el nem eresztjük amíg mindenki el nem mondta neki a hibáit egyenesen a szemébe. Én azt elhiszem, hogy sokukból csak a harag beszélne, de számomra pont elég ha valaki rajtam kívül is elmondja mi az amin komolyan változtatnia kéne. Felőlem lehet őszinte meg minden, de csak mértékkel, mert gondolom egyik társát sem szeretné valamilyen muglik által tervezet elmegyógyintézetbe kergetni. Én kibírom a húgom mellett, de rajtam kívül mások nem, tudniillik az én hátam mögött több éves tapasztalat áll, a többiek meg alig rendelkezhetnek négy és fél évvel, vagy még annyival se. Brit persze csodálatos módon megtűri maga mellett, őt nem kritizálja, legalábbis előttem nem szokta és Bri sem panaszkodik, hogy Sarah ezt meg azt mondott az öltözékével kapcsolatba. Ez azért jó, azt hiszem mert legalább egy valakit tudok aki a legjobb barátjának tartja őt – amit sosem fogok megérteni, hogy hogyan lehet őt legjobb barátnak tekinteni – nem pedig az ellenségének.
Elismerem, néha igazán nagyot nézek amikor valaki kedvesen beszél róla, hogy milyen rendes és nem ért meg Engem, miért nem szeretem őt. Ja igen, aki ezt mondta nem ismerte elégé a húgomat s, csakis a jó tulajdonságait látta, amivel szerintem mindenkit magához csábít. De ő is olyan akárcsak a szirének, számomra kevésbé bájos hangjával mindenkit maga köré csalogat aztán amikor már mindenki elkábul valamelyik nagyszerű tettétől, támad és kimutatja a foga fehérjét. Vagyis szépen kiosztja azokat akik neki nem tetszenek valamiért.
Amikor ilyesmit tesz legtöbbször ilyenkor vonulok el a szobámba, ha oda meg nem tudok akkor a titkos helyemre, de ha már az sem elég akkor a saját világomba, ahová Sarah sipítozó hangja be se hallszik. Vagyis… ha nem elég hangosak a gondolataim akkor biztos meghallom őt, akárcsak most.
– Mivelhogy nemet mondtál gondolom bármit mondhatok te úgysem fogsz velem jönni. Pedig nagy kár, ma kivételesen rád akartam költeni a zsebpénzem felét, de te tudod. Ha nem akarsz velem jönni a Florean Fortescu Fagylaltszalonba… oké akkor maradj itt. – felültem, nem azért mert nem tudnék én hosszasan ellenni a fűben az eget bámulva, hanem azért, mert meg kellett játszanom magam, hogy már nemet mondott és nem jöhet velem. Jöhet, mert ha valami felcsigázza az érdeklődését akkor attól a dologtól nem lehet őt eltántorítani és meggyőzni arról, hogy az mennyire nem jó.
Felálltam, hogy tényleg elhitessem vele neki már nincs második választása és nem változtathatja meg a döntését.
– Szeretnéd meggondolni magad? Ez soha vissza nem térő lehetőség és egyszer van, csak egyetlen egyszer. – igen, akkor ha az agyamra megy és veszekedni fog… na akkor valóban soha vissza nem térő alkalom lesz a mai nap.
Nekem azonban rengeteg reményem van, túl sok dolgot fűzők az emberekhez idő nap előtt és szó szerint orra esem ha csalódok bennük és rosszabbat kapok mint amire számítok. Sarahnál azonban mindig felkészültem a legrosszabbra, mert nála csak rossz, rosszabb, legrosszabb, legeslegrosszabb és még annál is rosszabb van.
Mindebben az a kellemetlen érzés, hogy lassacskán már nem tudom fokozni a lefele haladó rosszasági szinteket. Egy halálfaló szintjét sajnos sosem fogja elérni, hiszen azért mégis csak a testvérem, aki engem idegesít és nem pedig ártatlanokat öl meg. Ez azért valamivel jobb, azt hiszem. Mert nem százezrek hallnak meg, hanem maximum az én idegeimet készíti ki.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Csüt. Aug. 09, 2012 11:26 pm



brother

If your problem has a solution.. why worry about it?
If your problem doesn't have solution.. then why worry about it?

Csak várom a válaszát, amit neki ugyan nehéz lehet megfogalmazni, tekintve, hogy férfiből van, és az agya olyan mogyorónyira zsugorodik amikor helyzet van, hogy nem tud normális választ adni. Vagyis így képzelem el. Mindig is én beszéltem többet, ő pedig sokkal hallgatagabb nálam, amit mondjuk meg is értek, hiszen ki tudna annyit fecsegni mint én? Ha így vesszük mindenki hallgatagabb nálam, mindenki csak a pofákat tudja vágni, és felhúzott orral tud tovább ballagni. Ennek mondjuk örülni szoktam, ez azt jelenti, hogy én tértem ki győztesként a szócsatából, és enyém lett az utolsó szó. Iasonnal ez kicsit nehezebb, és komplikáltabb, pont mint minden más ami miatt úgy gondolom, hogy egyébként egy földön kívüli. Vele többet veszekszek, de tovább bírja. Talán a tapasztalata miatt, de nem, hiszen amikor elkezdtünk veszekedni nagyon-nagyon régen, akkor nem volt honnan tapasztalata, és mégis kibírt engem. Vagyis azt a látszatot keltette, hogy kibír, bár erősen kétlem, hogy amúgy ő erre képes lenne. Most pedig ha tapasztalat, ha nem, akkor is tovább bírja mindenkinek, ami miatt elismerést érdemelne... Na persze nem kapja meg. Nem érdemel meg ő semmit, komolyan úgy gondolom, hogy valahol nagyon mélyen gonosz, és ezt a gonoszságát mindig csak nekem mutatja meg. Talán amióta megszülettem az volt a terve, hogy nekem mutatja meg a valódi énjét, hogy utána mindenki hülyének nézzen amikor azt mondom, hogy a bátyám egy tökfej, mert ő szent, és sérthetetlen. Na persze, ő egy anyámasszonykatonája, semmire sem jó, csak arra, hogy engem az őrületbe kergessen. Tényleg mit is mondott rám? Valami olyasmit, hogy skizofrén vagyok az érthetetlen hangulatingadozásaim miatt, pedig épp hogy ő a skizofrén, ő az, aki nekem más oldalát mutatja mint mindenki másnak. A hangulatingadozásaimnak nincs köze a skizofréniához, csupán a forrófejűségemhez, amiért képesek feldühíteni másodpercek alatt. Általában Iason, és Benjamin Stonebury képes erre a leginkább, mellettük elvesztem a józan eszemet, és karmokat növesztek. Torokra megyek. Nem is értem, ha tudják mindketten nagyon jól, hogy könnyen fel tudnak húzni, akkor miért nem mennek csak tovább? Igen, ma is a bátyám kezdte, reggel megkímélt, most pedig nekem ugrott amikor valamit elrontottam. Tudom, tudom, eléggé gyakori, hogy valamit elrontok, de mindig magam szeretem kijavítani a hibáimat, már csak azért is, mert idegesít ha valaki beleszól az én dolgomba. Én is bele szoktam szólni más dolgába - cserébe hogy ők is ezt tették - de én akkor azonnal el vagyok ítélve. Mert én más vagyok, csak ezért. Engem alapból nem szeretnek sokan, és emiatt mondhatok jót vagy rosszat, már mindegy. Elsőéves koromban rossz benyomást keltettem az emberekben, és azóta is ennek a levét iszogatom, mintha vettem volna egy kólát a boltban, és az soha el nem akarna fogyni. Mindig csak iszom, iszom, de folyton újratöltődik. Az emberek rám mondják azt, hogy beképzelt és haragtartó vagyok - az utóbbit még el is ismerem, de az előbbit kikérem magamnak - ők bezzeg képtelenek magukba nézni egy pillanatra, és nem veszik észre, hogy maint meglátnak haragszanak rám. Ők is haragtartók! A beképzeltség pedig... Nos én elmondom őszintén amit gondolok, van hogy rossz megjegyzést teszek valaki ruhájára, de csupán építő jellegű kritikaként kéne felfogni - hiába van, hogy néha nem úgy mondom... - ehelyett mindenkinek rögtön felforr az agyvize, és megsértődik, amiért kritizálom őt. Tehát ki a beképzelt? Mindenki aki megsértődik azon, hogy valakinek nem tetszik a ruhája. Ők azok akik kiakadnak ezen, ők azok akik azt hiszik magukról hogy szentek és sérthetetlenek, ők azok akik azt gondolják, hogy mindenben tökéletesek, és ők azok akikről egy árva rossz szót nem lehet szólni, mert akkor jön a haragtartásuk, bár nekik az nincsen. Hogy is lenne? Szentek nem? Elmebeteg népség. Ezt a gondolatmenetemet is mondatokba foglaltam már egy s másnak, de hiába való volt, így sem értik meg mire akarok kilyukadni. Remek még hülyék is. Vagy csak azt tettetik, mert nem bírják bevallani az igazat.
- Iason! - szólalok meg kiborulva, és én is felkelek a földről, hogy ismét szembe álljak vele. - Szerinted engedem, hogy megint hülyeségekre költsd a pénzt? El kell mennem veled, és akkor van értelme a pénzedet költeni valakire - vigyorodok el, és tudhatja, hogy engem a mai napon lehetetlenség lesz levakarni, ha nem visz el a kedvenc fagyizónkba. A Florean Fortescu Fagylaltszalonba mindig elmegyünk, amikor a tanuláshoz szükséges dolgokat cserkésszük be az Abszol Úton, és elnyalunk valami fagyit, cserébe, hogy segítettünk anyának megvásárolni a cuccokat, és mindannyian a saját tankönyveinkért elmentünk. Régen, amikor még csak Jer járt a Roxfortba, akkor Iason és én is elkísértük anyával az Abszol Útra - apa mindig túl sokat dolgozik - hiszen ki ne akarta volna látni azt a csodás utat?! Elkísértük Jert, és én az utána következő minden évben mentem a többiekkel, míg nem a saját tankönyveimet is be kellett szerezni. Viszont az első évben mikor ott voltunk hárman kisgyerekek, akkor nem nagyon mertünk vásárolni is, meg még azt sem tudtuk nagyon, hogy mit merre találunk. Akkor kezdtük el a fagyizós dolgot, amikor egyik évben Iason és Jer egyedül elmentek a saját tankönyveikért, és anya jutalomból fagyit vett nekünk. Ilyenkor persze én még nem jártam a Roxfortba, de én is kaptam fagyit. Másodévesként már én is saját magamnak mentem el a könyveimért, és más szükséges dolgokért, és később találkoztunk valahol anyával, ahol mindenki egy helyre pakolta a dolgokat. Idén már csak kettőnknek kellett bevásárolni Iasonnal, de Jer elkísért minket. Szerintem a fagyi miatt csinálta... Na jó, nem.
- Vigyél el a Florean Fortescu Fagylaltszalonba! - kérem, de lehet, hogy egy kicsit túl akaratosan ahhoz, hogy kérlelésnek lehessen venni.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    Szer. Aug. 15, 2012 10:35 am


Sarah and Iason Mallory

Szerintem az én életemben Sarah az egyetlen akinek sosem fogok megbocsátani, azért, hogy megszületett. Legalább ne ugyanabban a hónapban született volna mint én, még azt a néhány boldog pillanatot is elrabolja tőlem. Szerencsére nem ugyanazon a napon tartsuk a születésnapunkat és ez jó, mert az övé van hamarabb és amíg lehet addig rendetlenkedhetek. Kimondhatom azt ami a legjobban zavar, sőt egyszer tisztán emlékszem azt is mondtam neki, hogy tanuljon meg rendesen főzni, úgy mint anya. Ha én ott lennék a háta mögött fognám a kezét és vezetném őt, ő akkor is elrontaná a levest vagy bármit amit készítene. Oké elismerem néha rásegítek egy kicsikét, de nem az én hibám, hogy ő nem figyel és folyton tesz valamit közben. Egy helyben kellene megállnia, mert akkor bizonyára én sem tenném tönkre a műveit. De ő sosem tanul a hibáiból, mindig ugyanezt követi el, szóval veszekszik és nem érti meg, hogy hallgasson már végre.
Bezzeg a pénzem az már kell neki, hiszen semmiképpen sem szeretné, ha az ő hőn utált bátyja valami olyanra költse a pénzét amiről ő nem tud vagy éppenséggel nem szeret. Annyira nem rajongtam az ilyesmiért, de most meg kellett játszanom magam, el kellett viselnem a jelenlétét és rá kellet mosolyognom, mintha ő lenne a világ legaranyosabb kishúga.
Természetesen egy szellem se szált meg annak érdekében, hogy ilyen álszent legyek a húgommal szemben, de akkor is megérdemli a folytonos vitákat, na meg ha én nem lennék akkor bizonyára más tenné tönkre a napjait nem pedig én az meg kevésbé olyan élvezetes. Azt hiszem sokkal jobban is fájna a fejem miatta, mert nekem kellene megvédenem őt, nem pedig valaki másnak.
– Hülyeségekre? Szerinted az édesség az hülyeség? Megérteném ha nőkre, piára és ki tudja mire költeném az édesség helyett, de neked minden hülyeség. – na jó nem jelentettem ki azt, hogy én cseppet sem vagyok az a hű de szent kisfiú, de jobb ha ő annak lát és semmit sem tud arról milyen szokásaim vannak nekem tulajdonképpen. Tudom, hogy nem vagyok édességmániás, de valamire muszáj fognom, hogy elköltöttem a pénzem, különben kiderül és rájönnek az igazságra, amit annyira titkolok a szüleim és jóformán mindenki elől aki nem olyan mint én.
Nem akarom, hogy ismerjen engem, sőt a legféltettebb titkaimat se bíznám rá, pontosan a nagy szája miatt. Képtelen befogni a száját és ez bánt engem a leginkább. Számomra megbízhatatlan, más számára vagy utálatos vagy elviselhető, Brinél fogalmam sincs miért de az is megesett, hogy a húgom akár megbízható tud lenni. Mondjuk én nem vagyok Bri, nem fogadom őt el olyannak, amilyen és nem rángatom mindenhová minden csínybe magam után. Sosem vittem magammal sehová, gondolom pont ezért, mert csak púp lett volna a hátamon és vigyáznom kellett volna rá, amit bizonyára nem szívesen tettem volna meg a szüleink kedvéért. Én ha lehetett bármikor és bárhol elhagytam volna őt, pont azért mert… mert gyűlölöm őt és kész. Képtelen vagyok őt szeretni, ettől eltekintve néha igazán jól jönnének azok a békés napok, amikor nem veszekszünk és néhány órácskára szent a béke. Vajon miért nem lehetne mindig minden percben szent a béke? Ja megvan, mert egy nyávogó kis Hollóhátas van a közelemben, aki szerintem bármi lehetne, de Hollóhátas biztosan nem.
Mai napig sem hiszem el, hogy a Teszlek Süveg azén házamba osztotta be őt, de végül is megértem, mi már törzsgyökeres Hollóhátasok vagyunk a kezdetektől fogva, szóval nem értem hol itt a gond. Ja igen, a húgommal van a gond, de ez teljesen más tál tészta.
– Ezt most vegyem parancsnak kisasszony? Ühüm vagy úgy, megjegyzem ám, az első adandó alkalomkor neked kell fizetned nekem egy fagyit és punktum! – na igen, ha édességről van szó, akkor határozottan makacs vagyok és nem figyelek arra, hogy Sarahnak éppen van elég pénzre rám vagy nincs. Engem az ilyesmi valahogy sosem érdekelt, bezzeg neki van elég ereje élősködni rajtam és én nem tehetem meg mindezt. Bár elhiszem én sokkal nagyobb vagyok, érettem és egy enyhe szinttel okosabb, engedni azonban sosem fogok. Végül is miért? Hogy utána az egész életemet megkeserítse és folyton az orrom alá tudja dörgölni mennyire sebezhető vagyok, ha ki tudja miről van szó.
– Várj csak… mégsem kell visszafizetned nekem a fagyit, csak azért, hogy lásd mennyire nagylelkű vagyok hozzád és nem követelőzöm. – az ilyesfajta mondataimról tudhatta, hogy duzzogni fogok egészen addig amíg meg nem érkezünk a Florean Fortescu Fagylaltszalonhoz. Elismerem, ez előre látható volt, semmiképpen sem szeretném, ha a húgom megmérgezne engem a jó szándékaival és a kelleténél jobban megszeretném őt. Nem, sosem fogom őt se erősebben, se gyengébben szeretni, mint most. Ha mondjuk nem lenne itt velem, ha te nem lennél itt velem Sarah, szerintem mindig unatkoznék, nem lenne kivel veszekednem, pont ezért azt hiszem a szívem legeslegeldugottabb kamrájában örülök, hogy te vagy a húgom és nem pedig valaki más akivel képtelen volnék veszekedni. Nem szóltam hozzá, még akkor sem amikor megérkeztünk a zsupsz-kulcshoz, hogy az Abszol Útra mehessünk, a hop-por meg… hát az nem a kedvenceim egyike.
Szerintem sosem lesz az, nem úgy mint a seprű vagy a gördeszkám amit mindennél jobban szeretek a kedvenc tárgyaim közül. Tudom, hogy kisgyerekként volt még egy mackóm is, de fogalmam sincs hová tűnt, én meg Sarah szobájába eleve nem szívesen megyek be, szóval ha ő csórta el tőlem akkor azt biztosan bármelyik napon megbánhatja. Mindegy mikor mondott vagy tett valamit, én ugyanúgy el kezdek veszekedni vele, mintha pontosan abban a pillanatban követte volna el ellenem az egyik tettét. De mivel ő a húgom és lehet egy jó darabig közös házban kell élnünk muszáj tennem valamit. Tudom, örökre önmagamból úgysem irthatom ki a gyűlöletet, de legalább próbálkozom, több kevesebb sikerrel. Nem is baj, őt úgysem tudnám jobban szeretni, pont azért mert a húgom olyan… hát nem illik bele az én világomba és kész.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Udvar    



Vissza az elejére Go down
 

Udvar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Ház és udvar
» Tavaszudvar
» Valahol az Udvar egyik útján

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-