Különös hangulatom volt, azt meg kell hagyni. Kívül vigyorogtam, de belül a szívem mélyén amit igazából soha senki sem látott, ott abban a kis sötét zugban kedvetlen voltam. Bár túl sokan vettek körül, hogy szomorú legyek, társaságban tehát nem volt hiány. Puffancs is nagyon jól volt, nem rosszalkodott és így engem sem készített ki azzal, hogy utána menjek és ki tudja honnan kelljen őt összeszednem. Sosem voltam jó színész ez tény, hiszen minden az arcomra volt írva, a velem szembe lévőnek meg le kellett olvasnia rólam mindent. Bentleyn látszott, hogy feltűnt neki a monotonná vált bólogatásom és ,,Nekem mindegy!" mondatocskáim. Cigizni hívtak, de nekem... most nem volt kedvem a lázadozáshoz. Hogy egy jó ürügyet kapjak a ,,Nem." szócska használatára véletlenül útnak engedtem Puffancsot, aki igazán örült a szabadságnak. Kihasználva az alkalmat bocsánatot kértem tőlük és Puffancs után szaladtam. Szeretem a házi kedvencemet, ha elvész nem lesz több ,, Én ezt nem bírom tovább Puffancs!" mondatom. A kisállatok mindenkit meghallgatnak, mindenkit még a hisztis lányokat is, akik a világ problémái miatt kezdenek el nyafogni. Okos és ravasz kis jószág az enyém, tudja mikor hová kell mennie, de egyben nagyon buta tud lenni. Azt hittem az étkező fele veszi az irányt, de tévedtem ő más helyiséget akart meglátogatni, hogy ne legyen egyedül én követtem őt. Egyszerűen muszáj volt, mert neki sem lehet parancsolni akárcsak nekem. Tehát ha ő a második emeleten akarta, hogy rohangásszak utána akkor nekem mindezt meg kellett tennem, hogy hatalmas idiótát csináljak magamból azok előtt akik láttak a folyóson és elmentek mellettem. Puffancs iszonyat mód jól szalad, én meg egyszerűen utálok, ha nem az egyik óráról kések le éppen akkor sosem szaladok semmiért. Amint megláttam, hogy beszaladt a lánymosdóba nagy kikerekedett szemekkel utána néztem. Ha ez a kis jószág azt hiszi, hogy én oda bemegyek akkor hatalmasat téved. Karba tettem a kezem, két percig így is voltam, de aztán feltűnt, hogy Puffancs nem szeretne kijönni onnan és valami leköti a figyelmét. Merlinre! Mi érdekes van egy hermelinnek Hisztis Myrtil 'lakhelyében'? Felsóhajtottam és mivel láttam, hogy számomra nincs menekvés a szellemek elől... bementem. Bementem? Nem, úgy hurcoltam be magam oda abba a mosdóba. Nem akartam, hogy észre vegyenek, éppen ezért elégé halkan szólítani kezdtem Puffancsot a nevén. - Puffancs, gyere már ki innen még mielőtt valaki észrevesz!. Tudom egy percig sem volt jó ötlet bejönni ide, egyrészt azért, mert nem szeretem ezt a helyet, másrészt én nem is voltam lány. Ettől a gondolattól mindig utolért volna a nevetés, de most... ilyenről szó sem volt. Hihetetlen mód komoly voltam és csendes. Csendes? Nem, nem voltam az, én csak szerettem volna csendes és észrevétlen lenni. - Puffancs, hol vagy már?
Aki ismer engem az nagyon jól tudja,hogy mikor vagyok vidám és mikor szomorú. Sokszor szoktam egyedüllétre vágyni és ilyenkor jobb ha senki sem zaklat engem. Tudom hogy mindenem meg van. Barátok, család és a legjobb iskolába járok, de valahogy mégis hiányzik valami az életemből. Egy fiú. Egy olyan fiú aki mellettem van mindig, ismer engem és elfogad olyannak amilyen vagyok. Egy ilyen fiúra vágyom csak és ez tudom, hogy sokára fogom majd megtalálni. Volt már barátom, kettő is, de ők nem voltak az igaziak. Most itt ülök a második emeleti lánymosdóba. Pontosabban Hisztis Myrtil mosdójába. Nem félek tőle. Miért is félnék? Ő legalább megért és meghallgat. Kicsit sírtam is. Legalább kisírtam a bánatomat. Mikor egy fehér kis hermelin jött be. - Hát te meg hogy kerülsz ide? Elkóboroltál? - kérdeztem tőle, bár tudtam úgy sem válaszol rá. Felvettem a földről,majd megnéztem a nyakörvét, hátha rajta van a neve és a gazdájának is. - Nos Puffancs! Gyere menjünk keressük meg a gazdidat. Biztosan keres már téged. - mondtam, majd megindultam kifelé, de hangokat hallottam. Fiú hangot. Mit keres itt egy fiú a lány wc-ben? Nem szólaltam meg, had jöjjön közelebb a hang tulajdonosa és találja meg az állatkáját.
Volt egy olyan érzésem, hogy Puffancsot szólíthatom akár órákig is, de nem fog egyhamar visszajönni hozzám. Remek! Most azt várja el tőlem, hogy egyenként nyissak be az ajtókon míg rá nem találok? Na ne, ebbe már belegondolni is rossz. Ha valaki észreveszi, hogy itt vagyok... alj basszus, minek kellett nekem egy nyomos ok a többiektől való eltűnésre? De így jár az aki másnak hazudik. A hátam mögé néztem, hogy biztos legyek abban senki sincs mögöttem, tehát Myrtilen kívül nem lát meg senki. Az lenne a legjobb ha ő sem venne észre, akkora szerencsém azonban nekem sincs. Bármennyire vagyok óvatos és körültekintő itt biztosan lebukom. Bezzeg a Tiltott Rengetegben... na igen ott már nagyobb helyen bújhatok el. De a lánymosdóban esélyem sincs arra, hogy elbújjak. A wc-be meg én be nem megyek. Jobb lenne azon filozofálni, hogy mit mondok ha valaki meglát itt.,, Izé én csak a kis állatomat keresem. " Ha meg jó fantáziával megáldott személyt fogok ki aki tudja milyen vicces személyiség vagyok, még azt hiszi hazudok és az a kis állat tulajdonképpen egy lány. De nem, most kivételesen Puffancsról van szó. Aki volt olyan kedves és beszaladt ide. Pedig mennyivel jobban örültem volna, ha az ebédlő fele szalad. Akkor legalább még ehettem volna valamit, így azonban már még azt sem lehet. - Puffancs? - nem, ő nem érti a nevét és mindenáron azt szeretné, ha én kínos helyzetbe kerülnék. Hát nem voltam én neki jó gazdája? Nem csentem el neki a legjobb falatokat amikor volt alkalmam rá? De, csak ő olyan kis buta, hogy az ilyesmit nem fogja megérteni soha. Egy hermelin, mint várhatunk el tőle? Hogy ugráljon mint egy kis kutya? Na igen, ez az egy dolog amit nem tudok elképzelni róla. Sokszor lusta, de ha rájön a 'bújjunk el Fred elől' kedve, akkor nehezen lehet őt meggátolni ebben. Nem maradhattam sokáig a becsukott ajtó előtt, előre kellette mennem és alaposan körbe kellett néznem. Fogalmam sincs mi lehet rosszabb. Elmenni a többiekkel cigizni vagy bemerészkedni a lány mosdóba. Őszintén megvallom, hogy egyik sem, ha nincs sok kedvem az ilyesmihez. Most is csak a lebukástól való félelem uralja az elmémet. Mi lesz ha olyan nagyszájú és pletykás lánnyal találkozom aki előszeretettel kürtöli szét az ilyesmit? Na szép, pláne ha a Mardekáros nem kívánt személyek listáját díszíti. Kikerekedtek a szemeim, csak azért mert lebuktam. Ilyen hamar? Pedig alig forgott le néhány pillanat míg beléptem, gondolkodtam és elindultam előre. Most légy okos Fred! Mondogattam magamban, de semmilyen ürügy nem pattant ki az agyamból. Hazudni persze azt nem tudok, mert rögtön meglátszik rajtam, ha nem beszélek igazat. Ezért sem beszélek mellé, mert lényegtelen hisz mindig kiderül az aminek ki kell derülnie. Itt a Roxfortban meg futótűzként terjed a pletyka. Beszédre próbáltam kinyitni a számat, hogy minél előbb szóljak valamit a mentségem érdekében. - Léci ne kezdj el sikítani! Tudom, hogy meglepő az amit látsz, de én csak a kis jószág miatt vagyok itt. Beszaladt ide és... és... - nem jutott eszembe semmi, hogy mit mondhatnék. A szavak mintha megálltak volna a nyelvem hegyén, meggátolva azt, hogy bármi mást mondjak még.
Figyelmesen álltam a mosdó közepén a kis állatkával a kezemben és vártam, hogy odaérjen a fiú. Amint odaért, elállt a lélegzetem is. Életemben ne láttam ilyen gyönyörű szemű fiút. Csak álltam ott, nem tudtam meg sem szólalni. Csak néztem őt bambán. Nem tudom mi üthetett belém. Talán szerelmes lettem? Nem az lehetetlen. Ilyen hamar az nem lehetséges. - Nem is akartam sikítani. Nem az a fajta vagyok. Gondolom a kisállatkádat kerested. - mondtam neki, majd átadtam neki a kis jószágot. Nem akartam, hogy ilyen hamar elmenjen innen. Marasztalni akartam, de mivel? Mit keresne egy lány mosdóban? Velem? - Isabella vagyok. - nyújtottam felé a kezemet Nyugi nem harapok. Nem vagyok Mardekáros.- mondtam neki mosolyogva Általában szoktak félni a "zöldektől". Hogy elárulják őket, meg beköpik őt valakinek, ... stb. Tudom, hogy vannak olyan lányok, akik sikítva elrohannak és rögtön szaladnak szólni a házvezető tanáruknak, hogy egy fiú bement a lány mosdóba. Én nem ilyen vagyok. Nem vagyok egy elkényeztetett hülye kis luvnya.
Igazán különös helyzet volt ez a számomra, de már azzal képes volt megnyugtatni, hogy nem áll szándékában sikítani. Ez már ugyebár nálam jó pont, nem veszélyeztetem a hírnevemet azzal, hogy valaki meglátott idebent és az szétkürtöli az egész iskolának. Itt még a falnak is füle van, éppen ezért közelítettem szépen és lassan a lányhoz, azért, hogy elvehessem tőle Puffancsot. Nem arról van szó, hogy féltem őt a lányoktól, csak jobb ha velem van és nem kell kínosabbnál kínosabb helyzetekbe soroljam magam miatta. Ha még egyszer elkószál és pont egy lány mosdót fogna ki újra oda már tuti biztos, hogy nem mennék be. Hiszen nekem sem lehet akkora szerencsém, hogy egy ilyen rendes lányt fogjak ki mint ő. Tehát magamhoz vettem Puffancsot, hogy minél előbb elhagyhassam a lánymosdót. Azonban volt valami a lányban ami itt marasztalt. Távol álljon tőlem minden rossz gondolat én csak egy beszélgetőpartnert láttam benne. Ezen kívül igazán jól hangzott, hogy nem Mardekáros. Legyen Mardekáros fiú vagy lány a közelemben tőlük mindig égnek áll a hajam. Egy icipicit Bentleytől is, de ő az unokatestvérem, még meg tudom érteni. Amúgy az ellenszenvem irántuk szerintem sosem fog megszűnni, szerintem mindig okot fognak adni arra, hogy utáljam őket. Aki meg netalántán kedves lenne hozzám, azt biztosan valami hátsószándék vezérelheti, bár ki tudja. Lehet, hogy néha én is tévedhetek és az amit én rossznak hiszek vagy vélek lehetséges jó. De mint mondtam csak lehetséges, ez még nem szász százalék, sőt inkább tűnik negatív pontnak nálam ez mint pozitívnak. - Az én nevem Freddie, de szólíthatsz Frednek is. - kezet fogtam vele, hiszen nem hagyhattam, hogy egyedül árválkodjon a felém nyújtott keze. Kedvesen mosolyogtam és a szokásos mondaton agyaltam, amit általában mondani szoktak. Tehát az ,, Örülök, hogy megismertelek!"-en, de nekem most sokkal óvatosabbnak kellett lennem. - Örülök, hogy nem vagy Mardekáros. De ettől eltekintve ugye nem fogsz beszélni erről senkinek?- nem engedtem el a kezét, legalábbis addig nem amíg meg nem bizonyosodok arról, hogy nem fog eljárni a szája. Szerintem ha a többiek azzal kezdenék a reggelemet, hogy hallották lánynak képzelem magam az egy percig sem esne jól. Amúgy meg nem is én tehetek erről, Puffancs volt az aki ide bejött én meg csak követtem őt, azért, hogy kihozhassam innen. Az még nem a világvége. Ugye? Hát én igazán merem remélni, hogy nem az. - Ez maradjon köztünk jó? - igen, ez most tudom úgy hangzott, mintha valami főbenjáró bűnt követtünk volna el, pedig ilyenről szó sincs. Pusztán én tévedtem el és kerültem rossz helyre. Bár egy jó oldala van annak, hogy bejöttem ide. Mégpedig az, hogy találkoztam Isabellával, ha nem jövők be bizonyára nem is ismerem őt meg.
Hihetetlen,hogy itt állok a lánymosdóban,a kezemben egy aranyos kis állatkával és a nagyon helyes gazdája áll velem szemben. Úgy gondoltam,hogy nagyon szerencsés vagyok. Most ez a napom fénypontja. Visszavette tőlem az állatkáját,majd kezet fogtunk egymással. Viszont a kezemet nem engedte el. Nem tudom, hogy miért nem engedte el. Mikor megfogta a kezemet, valami furcsa érzés fogott el. Nem!! Izzy nem lehetsz szerelmes belé. Lerí róla,hogy ő a menők közé tartozik és biztosan csak egy újabb strigula lennél a trófeái között. - Örülök én is neked Fred. - mondtam neki mosolyogva és még mindig a kezemet fogta - Persze, hogy nem fogok beszélni a dologról. - mondtam neki Eszem ágában sem volt elmondani senkinek sem.Nem az a fajta vagyok, hogy rögtön rohan árulkodni mindenkinek, hogy egy fiú bejött a lánymosdóba. Hülye azért nem vagyok. - Jó köztünk marad. - mondtam neki Ez úgy tűnt mintha valami iszonyat rosszat csináltunk volna. Talán a mai napban van valami jó.Találkoztam Fred-el. Ha ma nem jövök be ide, nem jön be a kis állatkája ide, én nem találom meg és nem akart volna utána jönni, akkor talán sose ismerhettem volna meg őt. Az pedig rossz lenne, mert úgy gondolom, hogy egy jó barátság kezdődött most itt el.
Nem árul el, huh ez igazán jól hangzott a lány vagyis inkább Isabella szájából. Megnyugodtam és már nem féltettem annyira a hírnevemet, mint azelőtt. Én mindig elkerültem a lánymosdókat, csak azért, hogy megmaradjak a tisztesség határánál. Ha egy lánnyal akartam beszélni azt mindig megkaptam odakint és nem kellett őt a lánymosdóba üldöznöm egy beszélgetés erejéig. A mostani helyzet annyira vicces volt, hiszen nem engedtem el Isabella kezét, még azután sem, hogy megállapodtunk nem említjük meg senkinek, hogy én valaha itt jártam. Nem arról van szó, hogy pofátlan vagyok és szeretem a kezemben tartani más lány kezét amíg csak úgy tartja a kedvem. Mosolyogtam és igazán örömmel hallottam, hogy a mai nap örül annak valaki, hogy találkozhatott velem. Ed egyszer azt mondta nem mosolyogjak túl sokat egy lány előtt különben biztosan félreérti a szándékainkat. De ha én csak jó benyomást szeretnék kelteni és csakis azért mosolygok akkor meg mi van? Vágjak szomorú pofát, amit jó néhányan szoktak? Még mit nem. Engem más ismerkedési szokása nem érdekel, hiszen én én vagyok, nem pedig más. Ezt amikor kicsi voltam anyáéknak sem lehetett megmondani, mert mindig egy nálam jobb tanulóhoz hasonlítottak. Folyton azzal jöttek, hogy miért nincsenek nekem is olyan jó jegyeim mint neki és miért nem dicsérnek nyakra főre engem. Arról nem beszélve, hogy jobban örülnének ha a Mágiaügyi minisztériumba dolgoznék, nem úgy mint egy egyszerű mugli aki... aki nem ragad pálcát és nem kezd el varázsigéket kántálni valamilyen érthetetlen nyelven. Például most is van olyan varászige vagy éppenséggel szó, amit nem tudok mire visszavezetni, hogy melyik szóból származik és mit jelent. Igaz, az ilyesmihez még az én intelligenciám is túl kicsi, legyek néha bármilyen okoskodó típus. Elvégre Hollóhátas vagyok vagy mi a csoda. Talán nem az a dolgom, hogy okos dolgokat mondjak másoknak? Mondjuk egyes esetekben az igazat, hogy egy icipicit kényelmetlenül érzem magam itt. Hiszen mégis csak egy lánymosdóról van szó. Na jó azt megértem, csak ne lenne egy hisztis szellem 'lakhelye', akinél aztán pletykásabb szellem nem kell. A többiek valahányszor Hisztis Myrtil nevét ejtik ki a szájukon, mindig égnek áll tőle a hajam. Mármint a nevétől, nem pedig a tudattól, hogy folyton folyvást hisztizik. Egy dolog biztos, én semmiképpen sem szeretnék az ő helyében lenni. Ahogyan a gondolataim világából sikerült visszatérnem a valóságba feleszméltem, hogy még mindig a lány kezét fogom és igazán ideje lenne elengedni azt magamtól, még mielőtt valami félreérthetőt vesz ki a cselekedetemből. - Ha nem vagy Mardekáros és gondolom Hollóhátas sem vagy, akkor melyik házba jársz? - ezt inkább költői kérdésnek szántam és magamtól próbáltam rájönni, hogy Isabella Griffendéles vagy Hugrabugos-e. Jobban szemügyre vettem Isabellát, az ilyet általában tudom, hogy azok szokták tenni akik pont a kiszemeltjük előtt állnak és azon próbálnak gondolkodni vajon tényleg helyesen döntöttek, amikor a szívüket az illetőnek adták titokban. Én ebben a pillanatban nem gondoltam ilyesmire csak választ akartam kapni a kérdésemre. - Valóban megbízhatok benned? - meg sem vártam, hogy válaszoljon az előző kérdésemre én azonnal feltettem egy másikat. Gondolom ez van, ha jókor vagyok rossz helyen, mert ez a hely... ez most egy cseppet sem volt kedvemre való.
Olyan nagyon boldogan keltem ma fel. Mivel Nick megígérte, hogy ma CSAK VELEM fog foglalkozni. És igen, csupa nagybetűvel! Mivel ez jó! És így tudom, illetve remélem, hogy Scott nem fog odajönni. Mert bár tényleg jó fej, meg minden, de azért kikérem magamnak, hogy hiába vagyunk Nick-kel ketten, Ő mindig odajön és valami béna ürüggyel elráncigálja. S bár nem mindig hagyom, nem lehetek túl feltűnő sem. Mondjuk Scott emberére akadt ezen a téren! Mert Én nem adom olyan könnyen a „megszerzett dolgaim”. S noha nem szép dolog így vélekedni egy emberről, nem nagyon tehetek mást, ha azt akarom, velem is foglalkozzon, és egy-egy játék alkalmával ne hagyjon faképnél, csak mert meglátta Scott-tot… Erről jut eszembe, a múltkori bújócskánk alkalmával is ott hagyott! És bár Ő azt mondja, Én igen is nagyon elbújtam, Ő igen is nagyon keresett, de nagyon nem talált meg, én tudom, hogy nem is csinált semmit. És hogy honnan? Remek kérdés! Onnan, hogy nekem akkor sem tudna hazudni, ha engedném! Átlátok rajta! Nem vagyok olyan ostoba, mint azt hiszik! Na majd egyszer megmutatom! De nem most, mert most rohannom kell!
♣ ♣ ♣
Olyan délután 2 fele lehetett, amikor is végre eltudtam szabadulni. Nem, senki nem tartott fogságban és senki nem zsarolta a családom azzal, hogy megöl, ha nem teljesítik a parancsot. Egyszerűen csak a lányokkal úgy döntöttünk elmegyünk egy kicsit gyakorolni. És bár megrepedt a bal karom, amit gyorsan helyrerakott a Madam a gyengélkedőn, azért kérte, hogy ne nagyon használjam és még fel is kötötte. Nem nagyon értettem, hogy miért, de hát ha Ő mondja, Én elhiszem. És bár így kicsit nehéz volt öltözni, de végre sikerült. Egy pink,kék,lila,fehér térdig érő csíkos zoknit vettem fel, hozzá egy kék színű szoknyát, és egy lila pólót, arra megy egy fehér kardigánt. A cipőm értelem szerűen halvány rózsaszín volt és inkább tűnt fehérnek, de az összkép nekem tetszett. A Hajamban elől két tincset fontam, majd hátul összetűztem őket. És mivel nem felejtettem el, a bal karom is felkötöttem. A pálcám jól elrejtettem, és már indultam is. Lebaktattam a lápcsőn, majd megtorpantam. Igen, elfelejtettem, hogy hol is találkozunk. Hogy is tudtam ilyen fontos dolgot elfelejteni? Te jó ég! Kezdek szenilis lenni, ami 14 évesen nem éppen a legjobb. Gyorsan visszaszaladtam, és előkutattam a levelet, amit az egyik szünetben kaptam. Amikor átfutottam a sorokat, rájöttem, hogy nem kell messzire mennem, csak le a Nagyterem elé. Összepakoltam, megigazgattam a szoknyám és már indultam is le.
♣ ♣ ♣
A Nagyteremhez vezető utolsó lépcsőfordulón megálltam, és kifújtam a levegőt. Lassan egyenletesen lélegezve, kissé ráérősen sétáltam le a lépcsőn. Háhá, és igen. Így Ő volt az, aki várt rám! Na erről van szó! Hol a tapsvihar, meg a rózsacsokor dobálás? Ja igen, ez csak fejben képzeltem el, mivel senkit nem hatott meg, hogy mi épp találkozót beszéltünk meg. Bizony ám! Boldog mosollyal sétáltam oda hozzá, majd meglóbáltam a kezem az orra előtt, mivel kissé elbambult. Amikor észhez tért szélesen mosolyogva a szemeibe néztem. Nem, nem vártam, hogy hasa essen, de egy „Jó a ruhád” megjegyzés jól esett volna. Na mindegy. Ez a Varázsvilág, nem a Csodák világa… -Szia! Kééépzeld, anyuék levelet írtak, és őrülten hiányzom nekik! És már alig várják, hogy újra lássanak. Oké, tényleg csak most kezdődött el a tanév, de hát ilyenek a szülők, nem? A Te szüleid is hiányolnak, Téged? Érdeklődtek irántad?- Kérdeztem mosolyogva, majd arrébb léptem, mivel valaki majdnem átgázolt rajtunk. -Mit csinálunk? Mihez van kedved? Nekem fogócskázni! Van kedved hozzá? Kérlek, csak egyszer. Utána ígérem, azt játszunk, amit te szeretnél! Kérlek, Niiiick….-Rángattam meg finoman a karját jelezve, hogy szeretnék játszani, s noha az előző kérdésemre sem válaszolt, Én már is feltettem neki a következőt. Mivel nem nagyon tudtam, hogyan kérleljem, finoman meglöktem a vállát.- Ipiapacs, te vagy a fogó! Kapj el!.- Öltöttem rá a nyelvem, és mivel láttam azt a ravasz kis csillanást a szemében már is szaladni kezdtem. Persze, Ő sem tétlenkedett sokáig, utánam iramodott. Felrohantam a lépcsőn, keresztül vágva egy éppen pletykálkodó bandán. Nem nagyon érdekelt, csak utánam ordították, hogy legközelebb figyeljek oda! Csak mondtam, hogy „Jó!” és már szaladtam is tovább. Egész a Második emeletig, ahol remélve, hogy ide úgy sem mer bejönni, beszaladtam Hisztis Myrtil mosdójába. Bebújtam az egyik távoli Wc fülkéjébe, lehajtottam a Wc tetejét, ráálltam, és remélem, hogy nem talál meg. Úgy sem mer bejönni, legalábbis remélem, mert innen kicsit nehezen tudok majd kiszaladni és nincs kedvem utána rohangálni. Neeem, azt nem is szeretném! Nagyon lassan lélegeztem, és ügyeltem, hogy meg se mozduljak, nehogy zajt csapjak.
To Cindy Rose de Montfort - csak mert tudom mennyire szereted a Rose neved :-P
Különös. Néha komolyan nem értem meg teljesen a viselkedésemet. Apa már a kezdetektől fogva megmondta, hogy olyan vagyok és leszek is mint ő. Jelenleg ebben a pillanatban szívesen odamennék hozzá és megmondanám neki, hogy vonja vissza amit mondott, mert én sosem leszek olyan mint ő. Persze ez ostobaság, az ő vére csörgedezik az ereimben, hasonlítok is rá. Ugyanazzal az észjárással gondolkodom ahogyan ő, szinte velem is ugyanaz esett meg ami vele. Szóba állt egy Hugrabuggos lánnyal Mardekáros létére. Bár akárcsak az apámat, engem sem érdekel igazán, hogy ki melyik házba tartozik. Na jó azért egy csöppet igen, mert kevés Griffendélest látni a közelemben. Jóformán egy sincs, hála Scott unokatestvérének Maxynak nem szeretem őket. Ez persze semmit sem jelent, talán vannak a Griffendélben is jó fejek, ugyanúgy ahogy a Hollóhátba vagy a Hugrabugba. Az azonban biztos, hogy mindegyik házban van mindenféle. A legjobb példa most azt hiszem Scott és Jake, ikrek és ha ez nem elég mindketten Hollóhátasok. Az előbbivel jól kijövök, mondhatni a legjobb barátom, aki minden bajban velem van, egyszóval olyan amilyennek egy barátnak kell lenni, az utóbbi vagyis Jake kész rémálom. Ő valóban Scott ellentéte, de azt hiszem amíg Scottra hasonlít én nem fogom az ellenségemnek tekinteni. Természetesen abban reménykedem, hogyha felnő olyan lesz mint az apukája: hűséges barátja egy volt Mardekárosnak. Az az idő azonban nagyon messze van. Lehet változni fogok, elvégre mi a garancia rá, hogy én mindig ilyen ’hűtlen’ Mardekáros leszek és mindenkivel szóba fogok állni? Hm végül is apának sikerült, talán nekem is fog. Ő hűséges és igaz barátja volt Scott és Jake apukájának, sosem füllentett neki... legalábbis akkora nagyot biztosan nem. Én kinézem belőle, hiszen néha hozzá hasonlóan képes vagyok témát terelni és egy fél mondattal befejezni egy választ. Természetesen nem azt mondom, hogy Scott gondolatolvasó és jól tudja mit akartam mondani neki. Nem, nem az, de a barátom aki már kellőképpen ismer ahhoz, hogy legalább sejtése legyen mivel fejezném be a mondataimat. Nos a mai nap. Azt mondtam Scottnak egész nap tanulni fogok a számmisztika órára és nem lesz időm vele játszani. Na szép is volna! Én és a tanulás. Teljesen külön fogalom. Bár a számmisztikát szeretem éppen ezért fogadkoztam arra a tantárgyra, nem pedig valami másra. Nem a tanulásról van szó, hanem Cindyről. Scottnak meg nem mondhattam el, hogy : ,, Figyelj haver, a mai napom Cindynek szentelem a többi nap meg ott lesz neked!” Miért mondtam volna el neki, hogy Cindyvel leszek? Ezt ő úgysem értené meg, de ha kimondanám és kérdőre vonna miatta azt hiszem én is tudatlan fejet vágnék. Kedves vagyok egy Hugrabugos lányhoz, magam sem tudom miért. Talán mert előbb megismertem őt mielőtt Hugrabugos lett volna? Vagy mert ő volt az első évfolyamtársam akit megismertem? Bizonyára mindkét ok jó kifogás lehet ahhoz, hogy ne értessem meg magam a háttérben munkálkodó érzésekről. Mert mi van akkor, ha a történelem meg fogja ismételni magát? Én is egy Hugrabugos lányt veszek feleségül nem pedig egy Hollóhátast ahogy azt tervezem? Hm végül is ők bármilyenek lehetnek, az egyik lány ugyanolyan mint a másik, csak a belső tulajdonságaik nem. Ugyanez a helyzet nálunk is, fiúból vagy csak az nem mindegy milyenből. Ha bunkó módjára viselkedel csak egy lökött kis csajt fogsz magadnak találni. Ki kérem magamnak, én nem vagyok bunkó, csak ravasz odafigyelek én azokra akikre kell, akikre nem azokra nem fogok soha. Apa lehet megtanított mindenre de... egyvalamit biztos ő is kihagyott. Azt amit magamtól kell megtanulnom. Bírni a gyűrődéseket és soha fel nem adni. Ami a soha fel nem adást illeti mi lebegett az előbb az orrom előtt? Sejtettem, meg sem kellett volna kérdeznem önmagamtól. Hát persze, hogy ő volt az. A megbeszélt helyen, csak késett. De nem számít, legalább volt időm gondolkodni és egy újabb tervet kieszelni a mai napra. Remélem meg is valósíthatom majd. Ő akárcsak máskor most is jól nézett ki, bár ezt még Merlin kedvéért sem mondtam volna ki, nem hogy Cindy kedvéért. Pedig sejtem, hogy egyből százwattos mosolyával nézne rám, amit valamiért mindig szeretek nézni. Most azonban nem adtam meg neki ezt a boldogságot, majd legközelebb. - Helló! – köszöntem vissza neki, bár esélyem sem volt megszólalni ő mint mindig most is egyszerre elkezdett beszélni. Na tessék és így értsem meg azt amit mondani szeretne neki. Nagy nehezen de sikerült kihámoznom belőle azt amit mondott. Levél, szülők, hiány. Ez az amit tökéletesen megértettem belőle. Plusz az, hogy érdeklődik az én szüleim gondolnak-e már rám vagy sem. - Biztosan nagyon szeretnek téged és ezért írtak ilyen hamar levelet neked. – az enyémek nem írtak, direkt azért mert én kértem. Az első hónapban semmi esetre se küldjenek nekem levelet, a másodikba talán a harmadikba már jöhetnek . Nem akarok anyámasszonykatonájának tűnni a többiek előtt. Természetesen szeretem a szüleimet, hiányoznak de már biztos sikerült hozzászokniuk ahhoz, hogy nem vagyok velük. - Én még nem kaptam, de te szerencsés lehet. Az elsők között kaptál levelet a szüleidtől. – elvigyorodtam, szóval ennyire féltik őt, hogy már hiányolják és érdeklődnek utána. Hm majd én bajba sodrom, hogy legyen okuk félteni Cindyt. Nem mintha mindig nem tenném azt, de egy belső hang folyton megszólal bennem és kihúzza őt abból amibe éppen belerángattam. Ő játéknak hiszi az egészet, sőt néha még jól is szórakozik. Ami természetesen jó, hiszen nem unatkozik mellettem. Amúgy Scott sem, ha vele vagyok akkor is van ötletem, most is van. De nem pont fogócskára gondoltam. De ha Cindy fogócskázni szeretne... hm legalább lesz egy jó kifogás arra, hogy éppen őt kergetem. Éppen kimondtam volna, hogy akkor legyen fogó, de megelőzött és már el is szaladt. Nem szeretek fogó lenni, deeee hm hamar megszabadulhatok ettől a címtől ha elkapom őt. Bár ilyen könnyű lenne. Úgy szalad mint egy nyúl, gyorsan és ez... hm azt jelenti, hogy fürge is. Természetesen nem, nem értem utol... azt azonban láttam, hogy hová futott be. Remek! Nem volt elég, hogy majdnem neki mentem a nagyoknak futás közben... most... most menjek be a lánymosdóba is?Körbe néztem, nehogy meglásson valaki miközben én erőt veszek magamon és bemegyek a lánymosdóba. Na igen, most légy elég erős Nick! Te sem szeretnél örök életedre fogó lenni. Menj bökd meg a vállát és szaladj előle! Mintha ilyen könnyű lenne most ez. Lánymosdó! Mindig elkerülendő helyiségnek számít, most azonban be kell mennem oda. Bizonytalanul de elindultam előre, mivel alapos megfigyelésem után sikerült elkönyvelnem, hogy senki sem láthat meg bementem. Oké. Most hol keressem őt meg? Egyenként nyissak be mindegyik lány WC-be csak úgy? Mi van akkor, ha az egyikben lesz valaki? Uh... elkerülendő helyzet az ilyesmi. De ha Cindyről van szó és a fogócskáról, na meg az ígéretemről, hogy a mai nap csak vele leszek... van mit keresnem. Úgy döntöttem egyenként benyitok az egészbe és ahol már jártam ott nyitva hagyom az ajtót. Mert biztos itt kell lennie, a kérdés csak az, hogy hol van. Hm kiderítem, mert pont ezért vagyok. Hogy olyan dolgokra jöjjek rá amiket eddig nem tudtam. De benyitni egy lány WC-be akkor is gáz vagy nem? Ez meg nem akárkinek a lány WC-je. Alj Merlin csak most segíts nekem! Óvatosan tehát, mindegyik ajtót kinyitottam, elvégre sosem lehet tudni milyen látvány fogad majd. Az összes üres volt, egyet kivéve amit még nem néztem meg. Széles vigyor jelent meg az arcomon, mert abban reménykedtem, hogy talán az utolsóban húzhatta meg magát. A látvány azt hiszem magáért beszélt. Cindy megvolt, bár azt már nem gondoltam volna, hogy a lehajtott WC tetején fog megállni. - Ööö megvagy és... – nem fejeztem be a mondatomat. Én ahhoz, túl szégyenlős lettem. Eddig sosem mentem be a lányok WC-jébe. Még hívásra sem, most meg itt vagyok egy WC ajtó kilincsét fogva, méghozzá nem is akármilyenét.
Komolyan nem hittem, hogy Nick bemer ide jönni! És nem is akármelyik lánymosdóba! Myrtil mosdójába! Köztudott, hogy Myrtil itt kísért, és hogy mindenkinek az agyára megy! Noha Én most még nem találkoztam vele, szerintem kellemes társaság, már amikor. Mély levegőt vettem és kidugtam a fejem a Wc ajtó felett, de azonnal vissza is húztam. Nick, az egyik ajtó előtt állt, és vacillált. Nem hittem, hogy képes benyitni, de megtette. Ugyan is hallottam, ahogy megnyikordul. Kedvem lett volna kuncogni, de jó szorosan a számra tettem a kezem. Szerintem, életemben most voltam először ilyen nagyon csendben. Myrtil bedugta a fejét, és rám vigyorgott. Visszamosolyogtam, ugyan miért ne tettem volna? Nick lassan közeledett, és tudtam, hogy rám fog találni, amit nagyon, de nagyin nem akartam. Elvégre, ki akarja, hogy megtalálják? Senki, hát akkor meg! Na, és bár ez egy fogócskának indult, most úgy veszem észre bújócska lett. Ami sose baj, csak sajnos rossz helyre jöttem. Már mint nem, de akkor is. Ha mondjuk az egyik terembe mentem volna, akkor ott még kitudtam volna slisszolni a padok között, de így? Biztos észre fog venni! Az ajtók egyre csak nyíltak, én pedig tényleg nem tudtam mi tévő legyek! Nem akartam, hogy elkapjon, mert az azzal lett volna egyenlő, hogy Én vagyok a fogó, de én nem akarok fogó lenni. Idő közben Myrtil elment, így egyedül maradtam. Bár…Most, hogy belegondolok, elég vicces helyzet. Emlékeztet arra, amikor bújócskáztunk. Jó, annak már minimum ezer éve, de akkor is. Akkor is a Nagyterem előtt találkoztunk, és akkor is végig locsogtam, és akkor is így indult, csak akkor nem fogócska volt, hanem bújócska. Mivel Nick magára vállalta (azaz kijelentettem, hogy Ő a hunyó), így nekem volt időm elmenekülni, és jó helyre elbújni. Bár a kikötés megvolt, és az is csak az volt, hogy Roxfort-on belül bújjak el. Nem volt könnyű dolgom, annyi jó hely van, ahol Nick nem keres. Hát igen, meg is lett az eredménye! Olyan fél órája lehettem a Jóslástan teremben, amikor eszembe jutott, hogy ha 1 órán belül nem talál meg és visszaérek előtte, akkor simán ki „pacs-pacs”-olhatom, és akkor megint Ő lesz a hunyó. Ennek reményében, megindultam vissza fele, hogy elérjek oda, még előtte. Sajnos keresztül lett húzva a számításom, ugyan is megláttam Nick-ket, a Hollóhátas tesójával. Igen is nagyon megharagudtam rá, amiért megígérte, hogy csak velem lesz ma, és nem figyel senkire! Akkor nagyon megharagudtam rá, és meg is érdemelte! DE azért voltam annyira kedves, visszasétáltam a Nagyteremhez és csak reméltem, hogy pás szót váltanak. Igen, tudooooom! Fölöslegesen vártam, mivel csak a Vacsorára jött le. És csak akkor jutott eszébe, amikor megláttak az ajtó előtt! Igen, ezt onnan tudtam, hogy meghökkent és egy pillanatra meg is állt. Én pedig megtöröltem a szemeimet, és felsiettem mellette a lépcsőn. Ugyan a nevem hallottam még, de nem érdekelt. Utána hetekig nem szóltam hozzá, hiába kaptam csokit, meg levelet, és dog alatt kis „ne haragudj” feliratú cetliket, nem törődtem vele! Sőt, voltam olyan gonosz és füllentettem a tanárnak, hogy Nick azt akarja, hogy súgjam le neki a dolgozatot. Értelem szerűen ezt a dogát Ő elbukta, mert ugye ki ne hinne egy aranyos kis ártatlan, jó szándékú lánynak? Ki gondolná, hogy éppen akkor hazudtam? Persze Nick, tagadta, de akkor is. Utána meg Ő sértődött meg, de nem érdekelt! Ez volt a visszavágás, amiért hazudott, és megszegte az ígéretét! Utána persze kibékültünk, mintha mi sem történt volna, de kb. másfél hónapig nem beszéltünk egymással. Erről persze azóta sem beszélünk, olyan TABU téma. Igen, kissé későn eszméltem fel, mivel Nick benyitotta a WC-be. Myrtil időközben visszajött hozzám és mellettem lebegve jót kacagott Nick fején. Tényleg vicces volt, de nem ennyire. Megfogtam a WC falát, felugrottam és átmásztam a másik fülkébe, onnan kirohantam és a közében álló csap mellett megálltam. Itt aztán lehet kergetőzni! -Nem is vagyok meg! Csak szeretnéd! Bibibiiii!- Nevetgéltem és mosolyogva Rá öltöttem a nyelvem. Persze Myrtil még mindig a hasát fogva nevetett, majd egy ugrással fejest ugrott a WC-ben, és lehúzta magát a lefolyóba. Belegondolva, undorító dolog. Beleugrik, még ha szellem is, abba mosdóba, amiben kitudja mi van! Lehet televan pókkal, meg patkánnyal, és még ki tudja mivel, de Ő kacagva beleugrik. Ha ember lenne, és ilyet tenne, lehet megkérdezném, hogy ne vigyük-e le a Madam-hoz, Ő kikúrálná. -Amúgy, minden rendben van Veled? Olyan… Megszeppent voltál, amikor megláttál. Történt valami…Vagy dolgod van?- Néztem rá nagy csillogó szemekkel, és remélve, hogy egyik se. Mert akkor megint megharagszom, ha dolga van! Megt az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó! És ha Én képes vagyok megtartani minden szavamat, akkor Nick is! Még ha Scott annyira is rimánkodik! Akkor inkább mondja azt, hogy vagy Scott is jön (és akkor minden valószínűséggel Jake is jön), vagy azt, hogy egy kicsit velem van és utána megy Scott-hoz! Nekem mindegy, csak ne hazudjon, és ne felejtse el már megint, hogy nekem ígérte a napot, és nem valamelyik barátjának, testvérének, stb. Hátráltam pár lépést, amíg el nem értem az ablakot.
Hát persze, hogy a fogócskából bújócska lett. Elvégre ő bújt el szaladás közbe nem pedig én. Mindegy a mai nap során elég alkalmam lesz visszaadni neki ezt. Nem hiába bujkálok én most Scott elől is. Ő a lánymosdóba... ebbe a lánymosdóba biztosan nem jönne be. Ilyesmit bizonyára nem tenne meg, de ez nem jelenti azt, hogy komolyan nem tenné meg. Talán igen, talán nem. Ez csak tőle függ. Nekem most mintha kellőképpen meg lett volna az erőm ahhoz, hogy bejöjjek ide és végig hallgassam Myrtil fülzavaró kislányos nevetését azon amit teszek. Hát nem, nem örültem annak amit hallottam. Rémes volt ránézni, de lepleztem az időközben kialakult zavaromat. Egy szellem sosem láthat engem zavarban, pont ezen voltam, a nyugalmamat akartam megőrizni, több kevesebb sikerrel. Ez azért mégsem egy fiú mosdó volt ahová bekergettem egy lányt, hanem fordítva ez egy lánymosdó volt ahová bekergettem egy lányt. Na szép. Hogy mentem én ki magam innen, ha egy másik lány is bejön aki nem Cindy? Ez jó kérdés, de majd kitalálok valamit. Mondjuk ide hozták be a ... pálcámat és megkel keresnem vagy hm nem tudom. A biztonság kedvéért majd valamit csak kitalálok. De míg ilyen zavaró tényező nem okoz gondot a számomra, addig kedvemre eljátszhattok Cindyvel. Megkergethetem és amikor elfárad elkaphatom. Igen ezt kell tennem csak ne én fáradjak el előbb. Hajlamos vagyok ellustulni ha valamit megunok és elmegy a kedvem. Most azonban hm az sem érdekelt, ha Cindy átmászott a másik fülkébe. Nagy kikerekedett szemekkel néztem utána még mindig az ajtó kilincsét fogva. Két percig biztos nem akartam utána szaladni, de amikor Myrtil lehúzta magát az egyik közeli WC-ben úgy éreztem muszáj elmennem onnan és Cindy után kell szaladnom. Rossz határozottan, rossz egy lány mosdóban lennem fiú létemre. Ha valaki bejön ide azt bizonyára nem élném túl. Ha mégis akkor az illetőnek azt mondanám, hogy képzelődött és biztos összetévesztett valaki mással. De kivel lehetne engem összetéveszteni? Senki sem hasonlit rám, senki sem olyan mint én, senkinek a hangja sem olyan mint az enyém. Hjaj itt gondok lesznek. Érzem. Előtte azonban úgy látom jobb lenne ha összeszedném magam, komolyan elfárasztanám Cindyt a fogócskában és végre elkapnám őt. Vajon hogyan tehetném mindezt csendben? Határozottan jó kérdés! Nem akarom, hogy mások is meghallják azt, miként kergetem meg én Cindyt. Lebuknék és mehetnék Piton professzorhoz, akinek magyarázkodnom kéne, hogy mit kerestem én a lánymosdóba. Nos erre is meglenne a helyes válaszom, de mégse mondanám ki, hogy én csak a Hugrabugos Cindyt akartam elkapni a lánymosdóba tudniillik fogócskáztunk, arról meg igazán nem én tehetek ha ő ide beszaladt. Szerintem Piton nevetőgörcsöt kapna, ha azt nem akkor legalább egy elfuserált görbe vonal biztos megjelenne az arcán. De kíméljük meg őt az ilyesmitől. Azt hiszem csendben leszek és valóban surranni fogok, még akkor is ha Cindy nagyon jól lát. Én nem fogok zajongani. Legalábbis megpróbálok nem tönkre tenni minden mókát. Hadd beszéljen ő, hisz úgyis szeret beszélni. Miért fosztanám meg őt ettől a szokásától? Elvégre amíg beszél tudom, hogy mindaz amit mond azt nekem akarja mondani nem pedig valaki másnak. Oké elismerem olyan barátnőm mint amilyen most Cindy nekem eddig nem volt. Igaz egy lányt sem engedtem ennyire közel magamhoz. Nem akartam senkivel sem barátkozni egészen addig amíg megismertem őt. Mert megmutatta milyen egy barát akit egyaránt lehet szeretni és... hm néha nem elviselni. Túl sokat beszél, néha meg sem értem mit kérdez tőlem. De én elfogadom őt a hibáival együtt, mert bármennyire szeretném én sem vagyok tökéletes Ezt azonban sem neki, sem pedig másnak nem vallanám be. Miért tenném? Talán más bevallaná nekem, ha az én helyemben lenne? Hát persze, hogy nem! De az se, hogy miként lopakodom oda Cindyhez aki tulajdonképpen mindent lát ebből. Nem zavart, hogy éppen halál nyugodtsággal ráérősen sétálok oda hozzá a szaladás helyett. - Hamarosan úgyis elkaplak! – hamarosan igen, a kérdés az, hogy mikor, mert ez a fogó cím nem éppen a szívem csücske. Én sokkal jobban szeretem a bújócskát mert abban legalább ha Cindy elbújik ráfoghatom arra, hogy milyen ügyes és nem találtam őt meg. De a fogócskában már nem mondhatom azt, hogy milyen gyors volt és nem kaptam őt el, mert előttem van, nem kereshetek kifogásokat. Természetesen mindig mindenre szeretek kifogást találni. Ami természetesen nekem nem okoz gondot, másoknak annál inkább ha rájönnek arra mit teszek közben ahelyett, hogy velük lennék. Scott bizonyára megpukkadna az irigységtől ha tudná most Cindy társaságát választottam az övé helyet. Igaz is vajon mit csinálhat most? Vajon a testvére Jake mennyire örül annak, hogy perpillanat nem vagyok Scottal? Bár mintha lenne egy olyan érzésem, hogy ők ketten megint egymást csipkedik a gúnyos és fülzavaró szavaikkal. Egy Tyriq társasága nekem pont elég, kettőt belőlük azt hiszem nem igazán kérnék. Örülök, hogy ez a Tyriq gyerek Scott nem pedig Jake. Bár annak már kevésbé, hogy hazudtam neki csak azért, hogy Cindyvel legyek. Ha egyszerre vagyok velük az cseppet sem jó. Belevágnának egymás szavaiba, nem értenék semmit és amikor kérdeznének valamit tőlem biztos nem válaszolnék rá. Ha mégis akkor szégyen szemre megkérném őket, hogy ismételjék meg a kérdésüket mert nem tudtam teljesen odafigyelni rájuk. De mivel én külön utakon játszom velük így sosem lesz ehhez hasonló galiba köztük. Más azonban igen. Egyke vagyok, nincs hasonmásom akit elküldhetnék magam helyet Scotthoz vagy Cindyhez. Nekem kell egyedül lehetőleg egyszerre két helyen lennem. Ilyesmire azonban én is képtelen vagyok, éppen ezért osztom be őket. Természetesen Scott ideje túlszárnyalja a Cindyvel töltött néhány órácskákat. Egy hozzám hasonló fiúval sokkal jobban megtudom értetni magam mint egy lánnyal. Ez természetesen érthető, hiszen a kislányok sosem értenek meg minket. Élő példa rá az amikor szóba sem állunk egymással Cindyvel mert valami olyat tettem vagy éppenséggel nem tettem ami neki nem tetszett. Akkor persze, megorrol rám, amikor meg bocsánatot akarok kérni tőle folyton én iszom meg a jó szándékú tettem levét. - Minden a legnagyobb rendben van. – válaszoltam halkan a kérdésére. A megjegyzésére szimplán megvontam a vállamat és elhúztam a számat. Ezek szerint ő is észre vette? Remek! Sosem vágytam másra csak arra, hogy észrevevődjön rajtam a megszeppenésem. - Ugyan Cindy... Csak rosszul láttad. Én nem is voltam megszeppenve, legalábbis annyira nem! – ráöltöttem a nyelvemet, bár ez nem volt valami jó ötlet. Három lépésre megálltam előtte, természetesen én még mindig elakartam kapni őt, de kellett egy csel. Valami amivel elterelhetem a figyelmét. - Történt valami? – ismételtem meg a kérdését – Nem, tudtommal nem...Miért minek kellett volna történnie? – még egy lépést tettem hozzá, közben meg fohászkodtam azért, hogy el ne szaladjon innen, mert én nem fogok utána kiabálni és megint szaladni. - Gond? Az mindig van. Főleg ha titkolóznom kell. – elgondolkodtam egy pillanatra. Végül is miért ne mondhatnék neki el egy titkot? Úgyis olyan kíváncsi teremtés jobb ha én mondok neki valamit még mielőtt nyafogna azért, hogy áruljak el neki egy titkot. - Szeretnéd tudni az egyik titkomat Cindy? Azt amit még se neked, se Scottnak se a többieknek nem mondtam el? – sok, nagyon sok titkomról hallgattam én már el. Csak döntenem kéne aközül a rengetek közül vajon melyik érdekelné a legjobban őt.
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by 
Tárgy: Hisztis Myrtil mosdója 
Nick- A kis regény író! 