HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Edevis tükre

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 100
ϟ Reagok : -22
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 25


TémanyitásTárgy: Edevis tükre    Vas. Ápr. 29, 2012 8:22 am

***


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Pént. Jún. 22, 2012 1:17 am


Susan and Iason


Unottan járkáltam a folyósokon egyedül, mondjuk megérteném ha prefektus lennék és azért járom céltalanul a folyósokat, de nem. A prefektus fogalma még igazán távol állt tőlem. Pedig milyen jó móka lenne annak lenni nemde? Mondjuk akkor senki sem vonna kérdőre, hogy miért nem vagyok a hálókerületemben meg ilyenek, mert én vonnék kérdőre másokat. Bár azt hiszem teljesen más lennék, nem törődnek azzal, hogy ki barát és ki ellenség, mert mindenki felett ugyanúgy zsarnokoskodnék. Az ilyesmi azt hiszem elégé kínos lenne, számomra pont elég az, ha most jelenleg is elszörnyülködöm a többiek gyarlóságain. Persze én sem vagyok tökéletes, azonban én tudom hol a határ. Vagy mégsem? Hatalmas vigyor került az arcomra amikor megláttam Susan hosszú haját hátulról, éppen mondogatott valamit maga előtt és a pálcáját lengette.
Ne tört volna elő belőlem a kis ördög őt látva így? Mivel unatkoztam és az egyetlen aki a közelembe lézengett ő volt úgy döntöttem vele fogok 'játszani’. Az meg már, ha előtör belőlem a kisgyerek édes mindegy mit csinál éppen, csak én ne unatkozzak.
– Szia Susan! – mentem el mellette, majd egy hirtelen mozdulattal megfordultam és kikaptam a kezéből a pálcáját. Tudom milyen kis gonosz lehettem a szemeiben most, de nem akartam halálra unni magam. Ő meg ha annyira szereti a pálcáját biztosan benne lesz a játékban.
– Ugye vissza szeretnéd kapni a pálcádat? – kérdeztem vigyorogva és a hátam mögé dugtam azt a kezem amiben Susan pálcája volt. Háttal menni egy folyóson úgy, hogy kincseket érő pálcát tartok a kezem tudom nem jó ötlet, de most nem volt lépcső veszély, szóval nem volt mibe megbotlani és elesni.
– Visszaadom. – felé nyújtottam a pálcáját, ha utána nyúlt és vissza szerette volna kapni azt tőlem én azonnal visszahúztam magamhoz.
– Előtte azonban kapj el ha tudsz! – kuncogva elszaladtam tőle, bár az lehet ezzel megbántom, őt kevésbé számított. Most valahogy túlontúl magamnak való voltam és vicces kedvű. Én igazán jól akartam érezni magam, még akkor is ha más ezen a napon szomorú volt vagy éppenséggel dühös amiért elvettem a pálcáját. Lehet mindig mindenki azt tanítja, hogy ne vedd el azt ami a másé, mert megdolgozott érte, ez azonban most az én fejemben teljesen értelmét vesztette.
Magántulajdon? Ugyan mi ez már az én gonoszkodni vágyó szememben? Bár nem, azért annyira gonosz nem vagyok, hogy egyből a Mardekárba kerüljek, ez… ami most ez én agyamat is a hatalmába kerítette csak puszta játék volt. Vagyis az akart lenni és reméltem, hogy Susan érti majd a viccet.
– Úgysem fogsz elkapni! – még a nyelvemet is kinyújtottam, hogy kellőképpen fel tudjam hergelni őt. Nyugodtan bizonyára nem szaladgálna csak úgy utánam, kellett valami… valami ami felidegesíti Susant. Ő amúgy is az a jó kislány, legalábbis nekem úgy tűnik, hogy az bár lehet felőlem akármilyen, most úgyis fogócskázunk. Csak el ne kapjon. Ismételgettem magamban, majd amikor megláttam egy ajtót azonnal beszaladtam és becsuktam magam után. Remélem Susan nem vett észre és nem látta ahogyan én beszaladok ide, ebbe a … a mibe is?
Levegő után kapkodva az ajtónak dőltem, amin elvileg ha látott be kellene jönnie, de nem fog, egészen addig amíg én félre nem állok innen. Miután egy kicsikét lenyugodtam és megfeledkeztem arról, hogy nekem az ajtónak dőlve kellene állnom el indultam felfedező útra. A szoba hihetetlen mód üres volt és csak egy hatalmas tükör volt benne, amiben kezdetben magamat láttam úgy ahogy jelenleg is kinézek, de megváltozott a kép. Nem lettem öregebb vagy ilyesmi, csak a húgomat ölelgettem és az totál gáz volt úgy nézni, hogy ő nincs is mellettem.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Pént. Jún. 22, 2012 9:44 am

Iason & Susan
If I could reach up and take a star
for every time You have made me smiley,
the entire night sky would be in the palm of my hands.



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Szomb. Jún. 23, 2012 3:14 am


Susan and Iason

Az agyamban nyitva hagyott ablakon kukucskáltam ki és néztem a tükörbe, ami teljes mértékben olyat mutatott ami sosem válhat valóra. Mégis, talán most komolyan ez lehet a szívemben? Agyon szorongatni a húgomat a túlcsorduló szeretetem következtében? Lehetetlen ugye, hogy ilyet lássak magam előtt? Na jó semmi sem lehet lehetetlen a mi világunkban, de akkor is. Ez felháborító tud lenni. Főleg akkor amikor egyedül vagyok és nem is nő meg a fantáziám. Röhögni tudtam volna a húgom túlzott ragaszkodásához, ennyire békés velem szemben sosem volt. Mondjuk megértem, hiszen ő Miss Hisztigép én meg Mister Undok-báty vagyok az ő szemében. A húgom barátai közül szerintem még mindig Bri a legaranyosabb, nem hisztizik, nem jön azzal, hogy ,, Alj Iason, te megint mit műveltél?” hanem csak néz, azokkal a nagy szemeivel. Lehet kedves, de akkor sem hozzám való. Mondjuk ha nálam három vagy két évvel kisebbekkel is barátkoznék akkor isten bizony én megkérnék valakit, hogy foglalkozzon helyettem vele, mert én nem tudok. A jövővel kapcsolatba persze semmi sem jelent meg, nem vágytam jobban semmire csak arra, hogy a húgommal jól kijöjjek, mert ugyebár mindenekelőtt ez lenne a legfontosabb. Valóban… ez a legfontosabb dolog ami számít, a többi alantas vágyam emellett semmisé válik.
Kellemes andalító liliom illatot éreztem, ez meg… hát ez nem a húgom volt az biztos. A zsebembe tettem Susan pálcáját és hátranéztem. Hááát ami azt illeti elégé furcsa látvány fogadott, kicsikét jobbra billentettem a fejem, hogy megbizonyosodjak arról valóban jól látok és nem hazudik már megint a szemem. Susan volt az és a földön térdelt. Ennyire elfáradt volna, hogy a lábaival sem bírja megtartani magát és a nevemet is olyan… hát kényszerből ejtette ki? Felsóhajtottam, csak mert ilyenkor mindig megesik a szívem az elesetteken és szegény kis árvákon. Nem, nem azokon akiknek nincsenek szülei, hanem azokon akik egyedül vannak, barátok nélkül. Susan az én szememben most igazán így nézett ki, biztosan ezért guggoltam le hozzá és azt próbáltam megfejteni mi lehet a baja azon kívül a fejfájáson amit én okoztam neki.
– Nézzenek oda, a varázsló fia két percig nem figyel rád és te máris összeesel. – kuncogni kezdtem, bár azok után amit a tükörben láttam jobban tenném, ha megborzongnék azon amit láttam. De hát azért csak nem lehetett ennyire valóságos az egész. Vagy mégis? Lehet, hogy mégsem képzelődtem? Kár, hogy nem vizsgáltam meg sokkal jobban a tükröt, akkor talán rájöhettem volna, hogy… hogy mégis ki űz velem csúfot.
– Mi történt veled? Általában nem szoktál csak úgy összeesni. Minden rendben? – már azon voltam, hogy magamhoz öleljem de a két kezem csak megállt a vállán és ott vártak a válaszára. Kíváncsi voltam ez nem kétség, hogy vajon ő is ugyanazt látta amit én, megkérdezni azonban már nem volt kedvem. Ez elégé kényes téma nálam, aki meg ismer azt tudja, hogy jobb nem beszélni velem a húgomról, maximum csak akkor, ha nagyon-nagyon-nagyon sokat ittam, de az ritkán fordul elő, szinte soha. Felsóhajtottam és mosolyogni kezdtem, csak mert Susannek annyira jó illata volt, hogy nem lehetett betelni vele. Liliom, szerintem neki köszönhetően kedveltem meg a virág illatát és mindig amikor vele beszélgetek érzek késztetést ahhoz, hogy megöleljem őt.
Susan az én egyetlen fogadott húgom, akit tényleg annak is tartok nem pedig egy szimpla barátnak akivel csak elbeszélgetek. Mondjuk nekem senkivel sincs bajom, egészen addig amíg engem el nem kezd piszkálni és gúnyos megjegyzéseket nem tesz. Amíg valakit meg nem ismerek addig valóban egy szent lényt látok előttem, de ha megismerem és nem éppen olyan az illető amilyennek elképzeltem… hjaj akkor az várhatja, hogy két percnél tovább beszélgessek vele.
Tudom, nem szabad megítélni előre senkit, de mit tegyek az ellen ha ilyen vagyok és nem létezik a gyógyszer ami kigyógyíthatna engem az ilyesmiből?
Legelőször azt hiszem meg kellene tanulnom azért értékelni az embereket amik nem pedig azért amiket én képzelek a már meglévő tulajdonságaikhoz vagy éppenséggel elvárok tőlük. Elvégre senki sem lehet tökéletes, elismerem én sem vagyok az, mert bizonyára akadhat olyan ember a világon aki nem képes elviselni engem. Mondjuk mert, nem szereti az olyan álszent vigyorgósakat amilyen én vagyok? Bár ki tudja az emberek különböznek egymástól, igazából egyetlen egy ember sem hasonlít a másikra teljesen, apró hasonlóságok azonban vannak. Különben miért létezne az a mondás, hogy madarat tolláról embert barátjáról lehet megismerni? Nekem iszonyatosan vegyes barátaim vannak, mert mindegyikkel mást szoktam csinálni. Például az egyikkel elmegyek titokban cigizni, a másikkal édességet venni, a harmadikkal könyvtárba járok, a negyedikkel fogócskát játszom, az ötödiket megvigasztalom, a hatodiknak mosolyt csalok az arcára a puszta jelenlétemmel, a hetedikkel meg elmegyek bulizni, ha úgy adódik. Szóval nekem mindenféle barátom van. Lehet, hogy ezek szerint én is ilyen vegyes alak vagyok, aki lehet mindenkivel kijön, de ő mégis olyan más? Erre őszintén nem tudom a választ, csak azt, hogy mindegyiket külön-külön szeretem, nem pedig egybe ugyanazzal a monoton érzéssel. Magamhoz öleltem Susant, már csak azért is, mert jobban szerettem volna érezni a liliom illatát.
– Hjaj, miért van neked mindig ilyen kellemes liliom illatod? – hangosan gondolkodtam, ez volt a mentségem arra, hogy ilyen zagyvaságot kérdeztem tőle. Azonban lehet érdekelt és kíváncsi voltam rá, a kérdésemnek semmi értelme nem volt.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Hétf. Jún. 25, 2012 9:22 am

Iason & Susan
If I could reach up and take a star
for every time You have made me smiley,
the entire night sky would be in the palm of my hands.



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Hétf. Jún. 25, 2012 10:47 am


Susan and Iason

Ő annyira védtelen volt, hogy néha igazán belegondoltam abba neki vajon milyen lehetett elveszteni a családját? Na meg ha én lennék egyedül egy nevelőszülőnél akkor az ép eszem kibírná a valódi szüleim halálát. Igen, a testvéreim, hogy őket se hagyjam ki szerintem bármely családtagom elvesztése azonnal megbotránkoztatna és ráébresztene a világ csöppségére. Senkiből sem lesz egyből szellem és én csak ezt bánom, szellemként legalább azokkal lehetek akiket szeretek test nélkül. A legnagyobb hátránya talán az, hogy én ha szellem is lennék akkor csak egy idegesítő kopogó szellemként tudnám elképzelni magam. Nem hagynék békét azoknak akik szeretnek, mert a jelenlétük lenne a legfontosabb nekem, meg az, hogy a szemeikbe nézhetek egész álló nap és kereshetem magam bennük. Ilyesmin gondolkodni merő vakmerőség, sőt biztos vagyok abban, hogy mindez csak az én gyerekes agyam szüleménye lehet. Susan azonban annyira megérdemelné, hogy visszakapja a családját vagy az a valami ami megtörtént vele, bár soha de soha ne következett volna be. Annyira, de annyira szívesen látnám őt legalább egyszer önfeledt nevetni semmilyen gondra se gondolva. De azt hiszem ez az adomány már nekem sem fog megadatni, nem azért mert lehetetlent kérek, hanem mert az egyetlen Susant boldogító tényező nem létezik, mert ez volt a családja. Legalábbis az én szemszögemből nézve szerintem ez lenne, nem pedig valami más. Én magamról tudom, hogy nem vagyok megelégedve a családom szeretetével és direkt próbálok meg másról gondoskodni, hogy majd megöleljenek érte. Ez nem kihasználás, pusztán éhezés a szeretetre, az ölelésre, arról meg már nem én tehetek, hogy a világ összes emberének a barátsága, ölelése, szeretete nem elég nekem. A baj az, hogy folyton többet akarok és azt akarom, hogy észre vegyenek és legalább egy két pillanatig én is számítsak valamit annak az illetőnek. A testvérem azt mondta sosem fogok felnőni, mert a szeretet utáni sóvárgásom örökre gyerekké tesz és képtelen leszek felnőni, mert mindig vágyni fogok valaki közelségére. Hogy igazat mondott-e? Azt csak ő tudja, meg én ha úgy vesszük. Márpedig úgy vesszük és én azt mondom, hogy részben igaza van, nem teljesen azért mert egyszer biztos családapa leszek, akkor meg tökéletesen meg leszek érve és már nem kell sóvárognom semmi után, mert lesz kit szeretnem. Akkor bizonyára mindig tudni fogom, hogy mit kell tennem, de most… most még mindig van mit tanulnom.
– Ne sírj, itt vagyok és engem nézz ne a tükröt. – sosem olvastam el a ,, Hogyan nyugtassunk le egy Hugrabugos lányt, aki a fogadott húgunk?” kézikönyvet, így csak bizonytalanságom közepette hagytam, hogy a tenyerem némi óvatossággal megpihenjen a feje búbján, majd mikor ráunt a lustaságra valóban bizonygatni kezdte, hogy él és igenis Susan haját simogatja. Meg akartam nyugtatni őt, ha már voltam olyan aranyos és elvettem tőle a pálcáját – ami még mindig jól érzi magát a zsebemben – egy annyi jár, hogy megpróbálom felvidítani őt.
– Susan egyszer mindannyian meghalunk, de megígérem neked, hogy én még nem tervezem a halálomat és itt leszek neked meg a többieknek amikor csak kell. Gondolj valami szépre, hogy a jövőben gyerekeid lesznek, lesz egy nagy családod, egy férjed aki törődik veled és az idő múlásával unokáid lesznek, őket is látni fogod, boldog leszel és amikor eljön a vég ideje örülni fogsz, mert azokkal voltál együtt akik szerettek téged. Igaz, hogy vér szerint nem lehetek a testvéred, de számomra te mégis annak tűnsz. Az ilyesmit mondják lélek… ja megvan lelki társnak? Nem tudom pontosan, de számomra te valami ilyesmi vagy. – örültem annak, hogy nem kezdtem el németül hablatyolni, mert az totál gáz lett volna. Én megértettem volna azt amit mondok, de ő nem. Azt szerettem volna ha biztonságban érzi magát, bizonyára pont ezért húztam elő a pálcáját a zsebemből. Azonban még nem adtam oda neki, ő szerintem annyira belém volt kapaszkodva, hogy észre sem vette a pálcáját. Félszegen aligha tudván mást tenni felsóhajtok, most igazából hatalmas hasznát venném, ha valami olyan varázsigét tudni amivel zsebkendőt lehet varázsolni. Nálam meg egy dolog biztos nem mindig van. Nem igazán szoktam szipogni, dísznek meg nem szeretem magam után hordani, most azonban bántam, hogy nem hoztam magammal semmi ilyesmit.
– Neked hála már az én kedvencem is. – ezt a mondatott egy megnyugtató és egyben sós ízű puszival pecsételtem meg, amit az arcára adtam, a könnyei miatt azonban sós egyveleg lett az egész.
– Mégis sírni szeretnél? – a kezemmel letörölni a könnyeit nem igazán ment, pedig megtettem volna, azonban a kezemben lévő pálca és az ölelés nem engedett cselekedni.
– Ha igen akkor azt most tedd, míg itt vagyok veled és van ki meghallgassa a panaszod. Ha magadban tartod hidd el nem lesz jobb, csak még jobban fájni fog az emlékük. – hátranéztem a tükörre amiben a húgom önfeledt kacarászott és szaladgált körbe-körbe körülöttem.
– Szét kellene törnünk, én már nem bírom elviselni a húgomat benne.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Szomb. Okt. 13, 2012 12:48 am

Iason & Susan
If I could reach up and take a star
for every time You have made me smiley,
the entire night sky would be in the palm of my hands.



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Szomb. Okt. 13, 2012 1:43 am


Susan and Iason

Nem lett volna szabad elcsórnom Susan pálcáját, akkor nem üldöz és nem szaladunk be ide. A húgom látványa már pont elég undort keltet bennem, hogyha látom kellőképpen veszekedjek vele. Nem akartam látni őt, mert az mindenen csak rontana, a jó hangulatomnak meg biztos lőttek, ha meglátom őt. Fogalmam sincs miért, de egyszerűen kiráz a hideg ha őt látom. Nem tudok arra gondolni, hogy nagyszerűen érzem magam, mert az egész csak egy hazugság. Ahol ő ott van én garantáltan nem érzem jól magam. Utolért az undor és most mégis azt látom a tükör előtt, hogy szorosan ölelem magamhoz. Lehet, eszem ágában sincs elengedni őt, de azért sokkal jobban örülnék annak ha valaki más, jelen esetben Susan lenne a húgom.
Számomra sosem okozott gondot az, hogy veszekedjek a húgommal, az orra alá dörgöljem milyen ostoba és gyűlölöm azért ami. Később az évek során biztos elmúlik, amikor nem élek egy házba vele, nem kell egy légtérben levegőt szívnom vele, a szobám ajtaja meg nem nyílik majdnem az övével szembe. Ha lenne egy családom akikkel törődhetnék bizonyára nem lenne elég energiám a húgomat utálni, mert akkor a szeretet előbbre való lenne az életemben és feleslegesen nem kellene azon rágódnom mit művelhet a húgom amiért újfent idegeskednem kéne.
– Tudod, hogy én mindig itt leszek neked amikor csak szükséged van rám. – elmosolyodtam ezzel is egy picivel helyre hozva az állapotomat amit sikeresen tudtam leplezni. Sarah-fóbiám van, ami azt jelenti, hogy irtózók a tesóm közelében és szörnyű késztetést érzek az ő piszkálásával kapcsolatban.
Nincs nagyobb örömöm annál, ha őt duzzogni látom és én ezen a helyzeten még ronthatok egy kicsit. Az egyetlen aki tehet arról, hogy olyan vagyok vele amilyen az csakis Sarah. Mai napig nem értem miért kellett neki megszületni és betölteni a családunkban a szeretni való és hisztis kishúg szerepét.
Talán szeretem, talán nem… sosem lehet tudni, nálam legalábbis nem, amint az a tükör is mutatja. Hm tulajdonképpen én most akkor arra vágyom, hogy őt megöleljem és őszintén képes legyek szeretni? Nem hiszem, hogy az Asztronómia órán azt sikerül megtudnom mennyire helyes nekem őt utálni. A csillagok ugyebár nem hazudnak…De akkor sem tudom felfogni, mai napig sem, hogy nekem tényleg jól kéne viselkednem vele. Hisztis és… nem is szerethetem. Anyáék mindent megadnak neki, elkényeztetik, arról meg nem is beszélve, hogy néha milyen megjegyzéseket tesz egy-egy ismerősünknek. Fogalmam sincs, hogy a húgom ismeri Susant vagy sem, de addig örülhetek neki azt hiszem amíg nem kezd el arról panaszkodni Sarah milyen megjegyzést tett. Elhiszem, szeret igazat mondani, de néha visszafoghatná magát. Elvégre sosem tudhatjuk mikor öl meg valakit a szavaival, én már csak tudom, hogy milyen méreg az, ha ő kezd el beszélni, pláne ha rosszat mond… na akkor vége van a béketűrésemnek.
De mindez nem számít, ha vannak barátaim, egyfajta lelki társaim akik itt vannak nekem, szeretnek és jónak látnak, még ha néhány pillanatomban nem is vagyok annyira jó.
– A húgom nem olyan ártatlan teremtés amilyennek látszik. Folyton veszekszem vele, egy perc nyugtom sincs amikor ő a közelemben van. Utálom a másoknak tett gúnyos megjegyzéseit, szerinte jót tesz azzal amit mond, szerintem meg nem. Egyszer-egyszer megtarthatná magának a véleményét és csak akkor mondaná el, hogy mit gondol ha kérdezik. De mivel ő nem akárki így teljes mértékben el van kényeztetve és nekem még egy szavam sem lehet, mert a lénye szent és sérthetetlen. Szerintem rosszabb, mint az összes Mardekáros együtt. Nem is értem, hogy lett belőle Hollóhátas. – gondterhelten utoljára hátra néztem a tükörre, majd úgy döntöttem többet hátra sem nézek amíg itt vagyunk.
– Ahogy szeretnéd… itt már úgysem érzem annyira biztonságban magam. A húgom látványa kikészít. Segítsek felállni?


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Szomb. Okt. 13, 2012 9:49 am



Susan & Iason

Szipogva Iason vállára hajtom a fejem, és az ölelgetése mellett még egy kis tarkó cirógatást is kap. Ez most biztos, hogy hülyén fog hangzani, de... olyan jó hozzáérni. Mondhatni csak ilyenkor érzem, hogy még mindig magamnál vagyok, itt, a valóvilágban és egyenlőre nem bolondultam meg. Na persze egyébként se tudnám megállni, hogy ne puszilgassam, simogassam, vagy bármi. Tényleg olyan, mintha a bátyám lenne. Mármint gondolom olyan. Mintha majd szétfeszítene belülről az a rengeteg szeretet. Amelia néninél is így volt. De mindegy, kár ezen agyalni, egyszerűen csak teszem ami jön. Érdekes: Iason vigasztal, de én, a még mindig sírdogáló lány tutujgatom őt, mint egy öt éves kisfiút. Nos, mindig is tudtuk, hogy furcsa egy ember vagyok...
- Tudom. És te tudod, hogy én is neked? Örökkön örökké, egészen addig, amíg a csajod el nem űz a közeledből egy hegyes seprűvel. A hegyes seprűk ijesztőek, ha azzal fog kergetni inkább lemondok rólad, nem kellessz.
Halkan felkuncogok, és még inkább az én kis bátyuskám vállába fúrom a fejem. Én vagyok a kis vakond, én vagyok a kis vakond... Aki persze csak egy kicsit kattant. Tudtam én. Még pár halál, és már kis lyukakat fogok fúrogatni a földbe. Szuper lesz, alig várom. Készülhetnek a kukacok.
Persze csak Iason után, mert nagyon úgy tűnik, hogy beszédet készül mondani. És három, és kettő, és egy... Igen, elvagyok így magamba. De legalább nem kalandozok el, és amint Iason megszólal, abbahagyom az idióta gondolatmenetemet. Hát nem tudom, nekem a húga is ugyan olyan szimpatikus, bár... Igen, rajta látni is, hogy van valami. Ránézel, és hiába rendes, valami mégis böki a csőröd - nem zavaróan, csak épp annyira, hogy felkeltse a kíváncsiságod. Valami kis hiba az összképben, de nem tudnád megmondani, hogy pontosan micsoda. Lehetetlen behatárolni.
- Érdekes, rám még nem tett ilyen gúnyos megjegyzést - tűnődöm el hangosan, majd rándítok egyet a vállamon és biztatásként Iason vállára teszem a kezem. - Ne aggódj, majd kinövi. Főleg, ha Hollóhátba került. Az emberek változnak, előbb-utóbb ő is fog. Legalább nem kell attól tartanod, hogy nem védi meg magát a kis szócsatás, mire meglágyul addigra felnő, és megoldja a saját problémáit.
Nocsak-nocsak, egy pozitív mondat Susantól. Azt hiszem kezdek visszatérni. Ettől függetlenül nem ártana, ha végre tovább állnánk, már most teljesen meggyűlöltem a helyet. Rá se merek nézni a tükörre, nehogy megint kiakadjak. Arról nem is beszélve, hogy ha tovább maradunk itt, Iason fel fog robbanni a méregtől. A tükröt viszont nem akarom széttörni, úgy hogy inkább feldobom az ötletet, hogy mi lenne, ha inkább elmennénk még valahová. Szerencsére arat is - már amennyire -, úgy hogy már kezdek is gondolkozni rajta, mi lenne a legmegfelelőbb hely jelen pillanatban. Mármint a pszichiátrián és az elmegyógyintézeten kívül. Közben intek Iasonnak, hogy nem kell segítség, és bár kissé még szédelegve, de végül feltornázom magam. Remek, azt hiszem ezzel már nem lesz gond. Lassan elindulok az ajtó felé, és kilépek rajta. Most jön a fellélegzős pillanat, szóóóval megvárom míg Ison is követi a példámat, és nagyban elkerülve a tükör képét becsukom az ajtót. POTTY - kő le a szívemről.
- Hova lenne kedved menni?


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Hétf. Okt. 15, 2012 9:24 am


Susan and Iason

Vigyázok rád. Szinte minden pillanatban elmondtam volna Susannek, ha nem hajtja a fejét a vállamra és nem figyelek rá. A szavak mit sem érnek, ha nem fűzünk hozzájuk cselekedeteket. Én meg tudom milyen az, ha nem tartom be az ígéretem. A húgom a fejemre nő, ott fog állni mellettem míg meg nem teszem neki azt amit kér. Persze veszekszem. Elvégre miért ne tenném? Azt vette el tőlem amit a legjobban szerettem. A csendet.
Ha most Susanre nézek, békés leszek, tudom, hogy ő nem veszekszik velem, nem esik egyből a torkomnak ha valami olyat tettem amit nem lett volna szabad. Ő szeret, legalábbis azt hiszem nem úgy mint a húgom, akinek szerintem nincsen szíve. Biztos üres és nincs benne semmi, mert ő szeretetre képtelen. Ha rá nézek mindig utolér a hasgörcs, hogy amint lehet azon nyomban szabaduljak meg a jelenlététől, mert addig nem fogom jól érezni magam míg mellettem van. Susannel, mindig jó volt elbeszélgetni ilyesmiről, neki már nem voltak szülei, egymaga volt a nagynénikéjével, aki szerintem… meg sem érdemli, hogy az én fogadott kishúgom az ő gyámsága alatt nevelkedjen. Kár, hogy nem fogadhatjuk őt örökbe, igazán tudnék örülni neki, sőt Saraht simán odaadnám cserébe a nénikéjének.
Már rengetegszer elmondtam neki, hogy mennyire szeretem és milyen jó lenne ha valóban testvérek lennénk. Én tökéletesen el tudnám képzelni őt a családomban, mert ő lenne a húgom, akit nem tudnék úgy utálni, mint a mostanit aki megkeseríti az életemet. Szerintem Sarah örökölhetett valamit a Prescottoktól, azok olyan furcsák és tíz méterrel a föld felett szálnak seprű nélkül is.
– Ha te leszel majd a gyerekeim keresztanyja akkor biztos nem fog. Én már el is képzeltem ahogy ott ülünk a családi asztalnál, a rokonság, te és … – el kellett gondolkodnom, igazság szerint Susant nem tudom kivel elképzelni. Fogalmam sincs kit szeret, bár én sem mondtam el neki, hogy mennyire rajongok Devonáért. Azonban most, nem akartam ünneprontó lenni, elég ha megrémiszt az amit a tükörben látunk, nem kell még több gond a fejemre.
Oh Sarah! Ha meglátlak esküszöm bosszút állok amiért téged látlak Edevis tükrében! Ez olyan biztos, hogy meg fogom tenni, mint a létezésem és én létezem.
– Különös, a fél Roxfortot eddig már biztos leszólta. Azt hittem téged is, de addig jó amíg nem teszi meg veled. Különben velem gyűlik meg a baja és az nem lesz a legkellemesebb a számára. – sosem vertem meg a húgom vagy ilyesmi, mindig beértem azzal, hogy piszkálhatom szerintem szintén azt fogom tenni, ha olyannak szól be akit nem ismer elégé. Na jó elismerem mindannyiunknak vannak titkai, azok kellenek is, különben ha túl jól ismernénk a másik velünk szembelévőt akkor biztos unalmasnak tartanánk és már nem lenne a barátunk.
Elmosolyodtam, igazság szerint a legnagyobb megváltás volt amikor felálltunk a padlóról és elhagytuk a rémségek szobáját. Utáltam Edevis tükrét és ha rajtam múlt volna én tuti biztos, hogy darabokra töröm. De mivel másokra is gondolnom kell, akik biztos nálam is hiszékenyebbek lesznek és elhiszik mindazt amit a tükörben látnak. Én már elhittem, csak a gyakorlatba nem tudom mindezt végig vinni. Kizárt, hogy mosolyogva nézzek Sarahra és azt mondjam neki szeretem. Mert nem fogom szeretni soha, én ezt meg nagyon jól tudom.
– Nem tudom. Sétáljunk egyet. Aztán meglátjuk, hogy az udvarra vagy a nagyterembe szeretnék menni. De bátran dönthetsz te is, ma elhatároztam, hogy vigyázni fogok rád. Ott leszek melletted, ha akarod, ha nem. – bohókásan ki is öltöttem rá a nyelvemet, mert tudtam, hogy egy jó testvér mindig ezt tenné, még ha én képtelen vagyok ilyen odafigyeléssel Sarahra koncentrálni. De most nem róla volt szó, hanem Susanról és az teljesen más.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Vas. Nov. 18, 2012 7:07 am



Susan & Iason

Iason képzelgésén újabb kuncogásba kezdek... Most komolyan, ki a romantikus nő kettőnk közül?
- Hé, csak nem megakadtál? - kérdezek vissza viccelődve, mert igen, imádom húzni az agyát. Ez legalább kicsit a figyelmemet is eltereli. Őszintén szólva a pasi témára én se tudok válaszolni, egy lehetséges alak se jut eszembe.
- Jaj ugyan... Szigorú vagy vele. Csak kamaszodik. Ha kicsit érettebb lesz, biztos meg fog változni a viselkedése. Addig meg csak elviseljük valahogy, pár sértegetésbe igazán nem halunk bele.
Könnyeden rándítok egyet a vállamon, majd újból átölelem Iasont. Fura, csak pár perc telt el, és már én nyugtatgatom őt. Mégis valahogy megnyugszom ettől.
- Édes vagy - mosolyodtam újból, majd megfogva a kezét álló helyzetbe tornásztam magam. - Akkor viszont, ha már így rám bízod magad... Mit szólnál az erdőhöz?
Nincs a legmelegebb idő, de talán a friss levegő még megfelel az igényeinek. Ha meg nem... nos, akkor is kénytelen lesz velem jönni, muhaha!


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Pént. Nov. 30, 2012 3:33 am


Susan and Iason

Sokszor kívántam már olyat, amit életem során sikerült megbánnom. Hiszen senki sem olyan gonosz mint a húgom és ha jobban megnézzük, Sarah csak a féltékenységem áldozata. Nem ő tehet arról, hogy engem megmérgeztek már gyerekkorom óta a kis húgok ellen. Jobban mondva az olyan kishúgok ellen amilyen ő is. Anya csak örömöt akart okozni nekünk azzal, hogy egy kishúggal ajándékozta meg a családunkat. Bizonyára egyedül érezhette magát annyi férfi között és szüksége volt valakire akit babusgathat s, kénye kedve szerint öltöztethet lány ruhába. Elhúztam a számat, mert sikerült elképzelnem magam kisfiúként lányruhába. Brr rémes lenne az biztos. Jobb ha nem gondolok ilyesmire, mert anyából én mindent kinéztem volna ha nem lenne most egy húgom, aki megkeseríti az én életemet. Nem tudom elképzelni Jeremiah, hogyan tudja őt szeretni, hiszen semmi szeretetre méltó sincs Sarahban.
Ha lenne szeretném, de nincs és én nem szeretem őt. Bár azt tudom, hogy az nagyon is zavar amit a tükörben látok. Lehetetlen, hogy én meg akarjam ölelni Saraht! Inkább a halál vagy életem végéig tartó veszekedés vele.
– Csak gondolkodtam és az teljesen más Susan. – öltöttem ki rá a nyelvemet játékosan, ahogyan azt egy kisfiú tenné az én helyemben. Bezzeg régen. Na akkor még idegesítésképpen mindig ezt tettem, ha gonoszkodni akartam a húgommal, mert tudtam ő nem szereteti, ha ilyesmit teszek.
Persze olykor neki is sikerült felhergelni és az emlék, na az cseppet sem esik valami jól.
– A halhatatlan gonoszság minta képe? Nem, ő nem fog változni sosem. Ha mégis akkor én leszek az első aki elviszi őt valamilyen buliba és le is itatom, hogy még a világért se emlékezzen arra amit vele tettem. – kezdtem el hangosan nevetni, majd amikor Susan újra megölelt elkomolyodtam. Utólag rájöttem, hogy nem volt volna szabad ilyesmit mondanom, mert lehet számomra vicces, de Susan számára már nem annyira. De hát mégis csak a húgomról volt szó, őt meg egyedül csak én sértegethetem és rajtam kívül senki más.
,,A testvér az a lény, akit először nem értesz, majd bosszant, aztán szereted, végül pedig hallatlanul büszke leszel rá.” Emlékszem ezekre a szavakra, már nem tudom hol olvastam de én még csak ott tartok, hogy bosszant.
– Elmehetünk az erdőhöz. Menjünk a búvóhelyemre, oda biztos senki sem menne rajtam kívül. Na mit szólsz hozzá? – érdeklődtem kíváncsian és ha beleegyez akkor el is indulunk az ajtó felé. Megvárom míg kimegy rajta s, behúzom az ajtót magunk mögött. Olyan volt mintha ott sem lettünk volna.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    Szomb. Dec. 08, 2012 8:28 am



Susan & Iason

Újabb kuncogás tör fel belőlem, majd mielőtt visszafordíthatatlanul elfajulnak a dolgok - avagy Iason megvakul a röhögőgörcsös Susan látványától - a vállába temetem a homlokom és fel se nézek, amíg el nem múlik. Most még egy ilyen apróságon is, hogy kiölti a nyelvét és ellenkezik mint egy gyerek..., hát habozás nélkül képes vagyok szétnevetni a fejem. Maga az, ahogy tudja mondani és amilyen képet vág... áh!
Ráadásul mikor végre lenyugodnék és kapnék egy kis levegőt, már kezdi is ócsárolni Sarah-t. Ez ugyan egyáltalán nem tetszik, főleg, mert a húgáról van szó, de képtelen vagyok megállni a nevetést. Amikor mesél róla, mindig belém nyilall a felismerés, hogy nekem ilyen soha nem is volt és nem is lesz, legalább egy kicsit mindig elszomorodok. Ennek ellenére most tényleg ha akarnám se tudnám abbahagyni a vihogást, egyszerűen örülök, hogy ő itt van nekem. Mert bár nincs viszonyítási lehetőségem, de alighanem nekem majdnem ugyan olyan Iason, mint egy igazi bátyó. Szeretem azt a hülye fejét, még akkor is, ha ilyen utálatos.
Alaposan meg is ölelgetem, kiélvezek minden vele töltött percet. Azt mondta, nem ígérheti meg, hogy velem marad, most mégis olyan elképzelhetetlen, hogy elveszítsem. Ez így természetes, hogy mellettem van. Legalábbis jelenleg igen. Aztán ki tudja, lehet, hogy tényleg jobban összenő a csajával és ki leszek szorítva a kis körből. Kapcsolat és család jöhet, Susan pápá.
- Remek ötlet! - lelkesülök fel újra. Jóllehet, azt se tudom, hol van az emlegetett hely. De hát sem is az a lényeg! Minden esetre elindulok az erdő felé, addig csak nem tévedhetek el. Amúgy is szól, ha rossz az irány.
- Nem is tudtam, hogy van ilyen helyed - jegyzem meg azért, miközben vetek rá egy fürkésző pillantást. Miről lehet szó? Magányoskodni szeret, depizni, vagy a természetben hemperegni a barátnőjével? Na, jó, utóbbi gonosz volt. Bááár... Végülis jó lehet úgy... Brrr, Susan, törlés, te nem lehetsz ilyen perverz!


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Edevis tükre    



Vissza az elejére Go down
 

Edevis tükre

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-