HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Draco&Astoria - folyosó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Draco&Astoria - folyosó   Hétf. Aug. 19, 2013 12:29 pm

Draco&Torie





ARoxfort a legbiztonságosabb hely, halottam sokszor Dumbledore szájából - isten nyugosztalja. De úgy látszik, drága, elhunyt igazgatóm nem számolt a hormontúltengéses, bosszúra szomjas griffendélesekkel, akik az éjszaka közepén, enyhén illuminált állapotban kacsáznak a folyosókon. Külön-külön egyik sem meglepő. A fiúk, ha isznak erőszakosak, hormontúltengése 5-től egészen a 7-es évfolyamig mindnek van, és persze az sem számít újdonságnak, hogy sikerül becsempészniük valamit a Roxmortsi kirándulásokról. No problem.
A legnagyobb gondom az volt, hogy én magam is elég kiszámíthatatlan volna az elmúlt egy hónapban, az egész világ megfordult velem, és egyszerűen nem voltam a magam ura. Na már most. Amikor találkozik két, enyhén részeg, kiéhezett griffendéles, egy elveszett, éppenhogycsak terhes Astoria Greengrassal… nos, mondjuk úgy, hogy ez semmi jót nem ígér.
Nem lett volna gond, ha hagyják, hogy kikerüljem őket a folyosón, hisz helyünk lett volna dögivel, ám mikor az egyik elkapta a karomat, hogy visszarántson, kezdtem megrémülni. A könyvek, amik eddig a kezemben voltak lazán repültek szét a folyosón, én pedig megtántorodtam, de még sikerült megtartani az egyensúlyomat.
- Némá’, micsoda kis helyes mardekáros… - mosolygott rám a magasabbik, azt hiszem Matthews volt a neve, és együtt volt átváltoztatás óránk. Csak onnan tudom, hogy mögöttem ült, és folyton belehorkolt a nyakamba. A másik is ismerős volt, de a nevét már nem tudtam volna megmondani. Talán az ijedtégtől, vagy mert annyira jelentéktelen volt, mint amilyennek kinézett… nem tudnám megmondani.
- Engedj el! – ripakodtam rá a tőlem megszokott határozottsággal, ám mikor felém lépett – karom még mindig szorításába tartva – rögtön éreztem, hogy nincs kiút. – Engedj elmenni! – szóltam újra, kevésbé erőteljesen.
Féltettem magamat és Őt… Más helyzetben valószínűleg a pálca már a kezembe lett volna és megátkozom, vagy akkora maflást kenek le neki, hogy csókot nyom a mögötte lévő páncélnak a kobakjára. De… most valahogy egészen másként működtem, s sokkal nagyon félelemérzettel rendelkeztem, mint azelőtt. Ki hitte volna, hogy egyetlen hónap képes így megváltoztatni az ember.
Kezem kirántottam fogságából és elindultam a folyosón, ám még két lépést sem tettem, mikor hátulról újra megrántott, de ezúttal pár pillanat múlva hátam a kemény kőfalnak ütközött. Nagyot nyelve pillantottam rá, miközben arca egyre közelebb ért az enyémhez.
- Most nincs olyan nagy szád mi, hogy nem ülsz a többiek bűvkörébe. – Vigyorgott rám kárörvendőn, orromat megcsapta az alkohol kellemetlen illata, és csak nagyon nehezen tudtam megállni, hogy ne kezdjek el öklendezni.
Elfordítottam fejem, hogy ne kelljen éreznem leheletét. Hiába próbáltam megmozdulni, egyszerűen képtelen voltam rá, olyan erővel nyomott neki a falnak. Meg sem lepődtem már, hogy mindez velem történik meg… csak azon, hogy pont a griffendélesek teszik ezt, akiknek olyan erkölcsi moráljuk van, mint senki másnak…  

thanks bella


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 135
ϟ Reagok : 69
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 22


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Hétf. Aug. 19, 2013 10:43 pm


Back to the school



Roxfort. Újra itt a kastély négy... illetve sok-sok fala között. Nem ez volt minden álmom. Az eredeti tervem az volt, hogy szépen hagyom a fenébe az utolsó évet, és végre elkezdem a felnőttek normális, bosszantó kamasz gyerekcsínyek, házak közötti rivalizálások, unalmas tanórák nélküli életét valami rendes munkahelyen, amelyet apám tud szerezni nekem. De a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy befejezzem az utolsó évemet, hogy ne lógjak ki a sorból, és igazából minél tovább győzködtek, nekem is annál inkább nőtt a kedvem, hogy valóban visszatérjek. Végülis, bármily meglepő is, valójában mindig is szerettem a Roxfortban. Persze nem a tanórákat, nem is a tanárokat - tisztelet a kivételnek - és semmiképpen nem azt, hogy nap mint nap látnom kell a Griffendélesek béna pofáját, de azért kötnek ide jó élmények is, emlékek, sok izgalom, barátok, és a szabadság a szüleim állandó éber figyelme alól.
A felsoroltak tükrében is az első napomat inkább csatangolással töltöm az épület falain belül és kívül, a legtöbb órámat messziről elkerülve. A legutáltabbak közé tartozó mágiatörténelem még mindig nem került le a napirendről, de ahhoz volt most a legkevésbé kedvem, hogy végighallgassam egy kísértet álmosító előadását. Egyébként is teljeséggel lehetetlen, hogy letegyem a RAVASZt belőle. Akármerre is visz tovább majd az utam a Roxfortból, csak olyan szakmát vagyok hajlandó választani, amihez semmi köze a történelemnek.
Már visszafelé tartok a hetedikről az alagsor és a klubhelyiség felé erősen a gondolataimba merülve, és nagyjából a negyedik emelet lépcsőfordulójánál járhatok, amikor dulakodás zajai ütik meg a fülemet. Mivel a napom kemény egyhangúsággal telt, bármi is történik, ez nem olyan dolog, amit kihagynék. Vagy bekapcsolódok a civakodásba, elsősök esetén talán nevetek egy jót, vagy közbeavatkozok és szétszedem őket... majd elválik. Szóval befordulok a folyosóra, és legnagyobb megdöbbenésemre azt kell látnom, hogy Astoria Greengrass áldozatául esett két gyűlölt Griffesnek.
- Torie? - teszem fel a meglepett kérdést magamban. Nem is tudom, azon csodálkozom-e jobban, hogy így hagyja magát, vagy hogy a két mocsok odáig merészkedik, hogy lassan már molesztálják szegény lányt. Mindenesetre nem tétlenkedek tovább, és nem várom meg, hogy ők is észrevegyenek. Kihasználom az meglepetés erejőt, és miközben közelebb lépkedek hangtalan, már veszem is elő a pálcám.
- Obstructo - szólok erélyesen, és az ártás rövid úton el is találja a közelebbi Griffendéles srácot, aki már félig Torie képében volt. Az megtándorodik, hátrál pár lépést, majd szinte neki esik a másiknak, és kicsit megmeredni látszik. A bénulása azonban, jól tudom, nem tarthat tovább pár másodpercnél.
- Én a helyedben nem tenném - szólok rá a másikra, aki már kapja is elő a saját pálcáját. - Kotródjatok innen, vagy szólok McGalagonynak, hogy azonnal vizsálja át a mézsör készleteteket - figyelmeztetem őket határozottan. Biztos vagyok benne hogy a házvezetőjük érdekesnek vélné, amit találna, mert pár méterről is érzem, hogy bűzlenek az alkoholtól.
- Mi az, Greengrass? Elfelejtetted, hogy kell használni a pálcádat? - ugratom a lányt, de egy percre sem veszem le a tekintetem a két nyomorékról. - Jól vagy? - kérdezem kicsit halkabban.




Words: 489Music: TheseNote: - ○

__________________________________


No one knows what it's like
To be the bad man


To be the sad man
Behind blue eyes


inspired by


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Hétf. Aug. 19, 2013 11:35 pm

Draco&Torie





Matthews végighúzta kezét a nyakamon, mire libabőrös lettem, de nem úgy ahogy azt ő elképzelni. Egyre rosszabbul éreztem magam, a düh és az undor egyvelegével pillantottam rá.
- Remélem tudod, hogy ezt nem úszod meg szárazon…- suttogtam rekedtem arcába. Tudtam, hogy csak egy valakinek kell elmondanom, hogy mi történt is este, és valószínűleg az egész Griffendél tornyot felrobbanja.
Persze ettől nem voltam nyugodt. Habár Blaise mostanában folyton a nyomomban volt, és baromira idegesített, most Merlinhez fohászkodva kértem, hogy jelenjen meg a folyosón. De nem történet meg. Most, mikor szükségem lett volna rá, Zambini nem volt a sarkamban. Egyedül álltam a két barommal a folyosón, s csak egy dologra tudtam gondolni…  terhes vagyok, és ezt senki nem tudja. Ez az, ami igazán sebezhetővé tesz.
Aztán mégis megtörtént a csoda…
Valahonnan a folyosóról érkezhetett az ismerős hang, ami már rég nem volt képes ilyen melegséget előidézni bennem, mint most. Először csak saját nevem visszhangzott halkan a fülemben, majd a határozott, karakán varázsige. Éreztem, hogy elmúlik a szorítás, szabad vagyok, így rögtön léptem is egyet oldalra, Draco felé, miközben végignéztem a megmerevedett griffendélesen.
Nem válaszolok Malfoy gúnyos kérdésére, csupán odalépek Matthews elé, aki még mindig mozdulatlanul áll, csak szeme követ engem. Kezem vállaira helyeztem, majd egy kecses térdemeléssel és jól irányzott rúgással ágyékon találtam. Halványan rámosolyogtam, majd visszaléptem Dracohoz. Hát ez jól eset.
Csak egy perc telhetett el, mire elmúlt bűbáj, és a fiú ágyékához kapva rogyott térdre.
- Ezt meg fogod bánni, Greengrass… - nyögte ki rekedtem, majd miután a másik felkanalazta a földről eltámolyogtam.
Egyedül maradtunk Dracoval a folyosón. A nagy izgalomtól szaporán kapkodtam a levegőt, hátamat a hideg kőfalnak döntve hunytam le szemem, miközben próbáltam nyugalmat erőltetni magamra. Valamit tennem kell, hogy újra régi legyek, mert volt egy érzésem, hogy akárcsak a kutyák, a srácok is megérzik, ha ez ember fél és védtelen.
Végül csak kinyitottam szememet, s hálás pillantással néztem Dracora. Már nem olyannak láttam, mint régen. Pedig mennyire oda voltam érte… de valahogy elmúlt, mikor úgy döntött, hogy hagyja elhatalmasodni gonoszabbik énjét. Még mindig vonzó volt a szememnek, de a lelkem már nem látta annak. Most még szeretettel vegyes hálával fordultam felé.
- Köszönöm…- szólaltam meg végül, még mindig enyhén remegő hangon, majd elindultam szétszóródott könyveim után, s leguggolva lassan összeszedegettem őket. – Nem tudom, mi lett volna, ha nem jössz. - mondtam fejem csóválva.

thanks bella


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 135
ϟ Reagok : 69
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 22


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Kedd Aug. 20, 2013 12:22 am


What's wrong with you?



Miközben élvezettel szemlélem a művem, a totális csődtömeggé vált Griffendélest - bár valljuk be, már alapból az mind - a szemem sarkából látom, hogy Torienak lassan sikerül összekaparnia magát. Mi van ezzel a lánnyal? Esküszöm, nem ismerek rá. Máskor már rég a két idióta hamuját segíthetnék összesöpreni itt... ha lennék olyan kedves, és venném a fáradtságot. Bár mivel Griffesekről van szó, nyilván nem esne túlzottan nehezemre.
Astoria váratlanul előre lép, és olyan kecsességgel, amilyenre csak egy hozzá hasonló, vérbeli nő képes, alaposan betérdeli Matthewst.
- Áúú - húzom el a szám, de csak egy röpke pillanatra suhan végig az arcomon az együttérző fintor. Nem lennék az oroszlán helyében. Szánakozó pillantásaimat azonban hamar kárörvendő, rövid nevetés követi a szenvedését látva, amikor a fiú a bénító bűbáj hatása múltán nyöszörögve csuklik össze.
- Szép volt, kislány - küldök Torie felé is egy cinkos vigyort. Ez már jobban hasonlít arra a lányra, akit ismerek. A szemöldököm enyhén megemelkedik Matthews fenyegetőzésére, aztán a hátamat a falnak vetve, karjaimat a mellkasom előtt keresztezve figyelem a két szerencsétlent, ahogy összeszedik egymást, és végre elkotródnak a folyosóról. A levegő is azonnal tisztábbnak tűnik... és nem csak képletesen. A két görényből áradó tömény alkoholbűztől is megrészegülhettünk volna előbb-utóbb.
- Mi a franc ütött beléd, Greengrass? - kérdezem a lányt, közben én is lehajolok felkapkodni egy-két könyvet, és a kezébe nyomom. - Mi az, hogy nem tudod, mi lett volna? - értetlenkedek ismét meglepődve a viselkedésén. - Ez csak két részeg idióta. Egy gyors csuklómozdulattal el tudtad volna intézni őket. Beteg vagy, vagy mi van? - vonom fel a szemöldökömet ismét, majd végigmérem őt. Kicsit sápadtnak tűnik, de így első ránézésre nem mondanám komolynak a bajt. Persze én nem vagyok Madam Pomfrey... szerencsére. Mindenesetre átveszem a könyveit és a táskáját, inkább ne cipekedjen. Még csak az hiányzik, hogy összeessen nekem, aztán őt is vihetem le a gyengélkedőbe.
- Ne szokj nagyon hozzá - morgom csak a halkan, mielőtt még azt hinné, hogy az elmúlt nyár alatt udvarias lovaggá váltam. Mondjuk nem is lennék ilyen előzékeny akárkivel.




Words: 338Music: TheseNote: - ○

__________________________________


No one knows what it's like
To be the bad man


To be the sad man
Behind blue eyes


inspired by


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Kedd Aug. 20, 2013 3:48 am

Draco&Torie





Draco kérdésére felvontam szemöldököm és felegyenesedtem, miközben könyveimet mellemhez szorítottam, mintha azok képesek lennének megvédeni engem. Ha már Ő is észreveszi, aki normál helyzetben nem figyel semmire, kizárólag a saját tükörképére, akkor ideje összeszednem magam, mielőtt olyanok is rájönnek a változásra, akik veszélyt jelentenek rám, s mindezt ki is használnák.
- Ne piszkálj! – szóltam rá kicsit indulatosabban a kelleténél. Hormonok… - Nincs semmi bajom, Draco, azon kívül, hogy most akart megerőszakolni két kretén griffendéles. – mint egy macska, úgy fújtattam egyet dühömbe, pedig nem Malfoy volt, akire dühös voltam. Valójába az egész világgal volt bajom. – Sajnálom… - néztem rá bocsánatkérően majd megráztam fejem.
Néma csodálkozással figyeltem, ahogy leveszi vállamról a táskát, majd ki kezemből a könyveket. Halványan rámosolyodtam. Úgy látszik nincs még elveszve az a Draco Malfoy, aki órákig volt képes suttogni a fülemben a szerelmes szavakat. Talán még mindig ott van a lelke mélyén, csak a világhoz való megfelelési kényszere nem engedi felülkerekedni. Talán ha nem szakítunk, most más lenne a helyzetem?
Sóhajtva legyeztem el agyamba furakodó gondolataimat, hisz tudtam, semmi értelme ezen rágódni. Nem változtathatom meg a megváltoztathatatlant. Kész, ennyi, együtt kell élnem a saját hibáimmal, ha tetszik, ha nem.
- Mióta vagy ilyen udvarias a lányokkal? – néztem rá kihívóan, de most már arcomon mosoly bujkált. – Azt hittem gonosz lettél, és átveszed az irányítást a világ felett. – suttogtam cinkosan, miközben elindultunk a folyosón.
Két lépést tettem csak, mire elfogott a rosszullét, s rögtön szédülni kezdtem. Kezemet megtámasztottam a hideg kőfalon, másikba pedig beletemettem arcomat. Nem is jöhetne jobbkor ez az egész, főleg, miután eszem ágában sem volt elmondani Draconak, hogy teherbe ejtett a legjobb cimbije. És nem utolsósorban nem is bíztam benne igazán. Kiszámíthatatlan volt az utóbbi időben, s nem akartam áldozata lenne az Ő kicsapongásának is.
Pár perc telt el, mire újra kitisztult a látásom. Sóhajtva toltam el magamat a faltól, majd a fura tekintetű Dracora pillantottam. Felvontam kérdőn szemöldököm, mintha nem tudnám, hogy miért bámul.
- Ne is kérdezd… - ráztam meg fejem, majd újra elindultam a folyosón, ezúttal sikerrel, rosszullét nélkül.

thanks bella


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 135
ϟ Reagok : 69
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 22


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Kedd Aug. 20, 2013 4:38 am


getting curious



Ne piszkáljam? Te jó ég, tisztára olyan, mint egy lány. Jó, mármint érthető, hogy értem, nem? Nem szokott ilyen nyafka lenni, legalábbis nemigen láttam még ilyennek. Úgy meredek rá, mintha minimum sárkányszárnyakat meg villás farkat növesztett volna.
- Épp ez a baj, szivi, hogy hagytad idáig fajulni a dolgokat. Az az Astoria, akit én ismerek, patkányokká változtatta volna mindkettőt, mielőtt másfél méteres közelségbe kerültek volna – emelem égnek a szemeimet, de oké. Nem piszkálom. Csak sóhajtok egyet, és legyintek a sajnálkozására. Ennél azért több kell, hogy engem valaki megbántson. A női hisztiket meg pláne nem veszem a szívemre.
- Jah, hogy te lány vagy? – ugratom ismét, válaszul a kérdésére, csak mert miért ne. Bár nyilván egyike vagyok azoknak, akik egyértelműen megmondhatják, hogy Astoria kétségtelenül a gyengébbik nem táborát erősíti.
- Bármilyen hihetetlen is, tanultam jómodort, Greengrass. Más kérdés, hogy néha, és főleg egyesek esetében, szívesen megfeledkezem róla – nevetek fel röviden fejcsóválva. Hát most mit mondjak? Nem kenyerem a nagy udvariasság meg lovagiasság, de ez még nem jelenti azt, hogy nem tudnék viselkedni, ha akarnék. – Egyébként ne aggódj, a világuralomra törő terveim jól vannak, köszönik szépen. Éppen csak finomítok a módszereimen – vonok vállat vigyorogva. Tréfának szánom bár, de nagy adag igazság is van a szavaimban. Felnövünk lassan, a gyerekes csínyek már nem olyan viccesek, a nagyobb tervekhez pedig nagyobb erőfeszítések kellenek. Halálfalók vagy titkos tanács… szinte egyre megy. Az ambícióim, terveim, céljaim nem sokat változtak, talán csak kicsit letisztultak, és még elszántabb lettem, még inkább öntudatra ébredtem. Már nem csak egy báb vagyok a szüleim vagy a Sötét Nagyúr kezében, sokkal inkább a magam ura.
Rosszallón meredek a lányra, amikor útközben a falat támasztva veszi a mély levegőket. Most komolyan, mi a fene van már? Valaki átkot szórt rá, vagy mi? Az végül is magyarázná a furcsaságait. Pár évvel ezelőtt is volt egy kviddics csapattársunk a felsőbb évfolyamból, akire rászórtak valami konfúziós bűbájt, aztán napokig össze-vissza kóválygott, mint egy részeg, ráadásul néha a nyelve is összeakadt, és teljesen nyakatekert mondatokban beszélt.
- Pedig most már kezdek nagyon kíváncsi lenni – húzom fel a szemöldökeimet, és gyanakodva mérem végig. – Biztos nem akarsz a gyengélkedőre menni? Lehet, hogy nem vetted észre, és ezek a senkiháziak rád mondtak valami ártást – osztom meg vele is az elképzelésemet megtorpanva, és hátra is nézek a folyosó másik vége felé, ahol a Griffesek eltűntek. Most szívesen vissza is fordulnék, hogy elintézzem azt a kettőt, legalább indokom is van már. Mindenesetre remélem, Torie nem fog lerókázni útközben.




Words: 406Music: TheseNote: - ○

__________________________________


No one knows what it's like
To be the bad man


To be the sad man
Behind blue eyes


inspired by


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Csüt. Aug. 22, 2013 4:30 am

Draco&Torie





Hogy nekem mennyire elegem volt abból, hogy mindenkitől azt hallgassam, hova tűnt a régi Astoria? Rád sem ismerek! Mi lett veled, nem voltál ilyen! Legszívesebben most leátkoznám Malfoy nadrágját, utána jól fenékbe billenteném. Persze ez sem személyes, csak mikor az ember sokáig hallgatja ugyan azokat, más és más emberektől, akkor lassan kezdi elveszíteni a türelmét. Hát ez velem sem volt másképp. Nem is válaszoltam semmit megjegyzéseire, inkább csak próbáltam magamra erőltetni azt a felsőbbrendű arckifejezést, hogy legalább egy kicsit elégedett legyen Malfoy.
Mikor még nem mentem át ilyen jellembeli változáson, mindenkitől azt halottam: Astoria Greengrass milyen hideg, számító, undok, és ami ezeknek a szinonimája. Most, hogy egészen visszafogtam magam, mindenki azért reklamál, hogy miért nem vagyok olyan, amilyen voltam? Mégis, ki képes megfelelni az emberek elvárásainak? Olyannyira belefáradtan, hogy inkább nem is próbálkozom tovább. Vagyok, aki vagyok, teszem, amit teszek. Hogy ez kinek van ínyére, és kinek nem, arról magasról teszek.
Miután rosszullétem végre úgy döntött, eleget gyötört, s végre távozásra kényszerült, a magam egyenes, büszke tartásával vonultam tovább a folyosón, mintha nem történt volna semmi. Kár, hogy Draco nem így látta.
- Semmi bajom, Draco! – mondtam neki erélyesen, dühös pillantással párosítva. – Mióta aggódsz értem, egyébként? – kérdeztem, s egyre paprikásabb hangulatba kerültem. – Le se szarod a fejem, elfogytak a megdöntendő csajok a listádról? - néztem rá, s hiába próbáltam leplezni, megcsillant a fájdalom apró szikrája a szememben.
Nos, mit mondhatnák? Malfoy volt az első fiú az életemben, az első, aki képes volt a testemmel együtt a szívemet is teljes mértékben megnyerni. Azt nem mondanám, hogy még mindig erős érzelmeket táplálok iránta, de az első szerelem sosem múlik el, a helye ott marad, s égetőn emlékeztet az eseményekre. A tettekre, melyet szíved választottja elkövetett, sebekre, melyek igazán sosem forrnak be. Hogy Ő szeretett-e? Talán igen, legalábbis én úgy éreztem, hisz abban az időszakban, mikor együtt voltunk, boldognak tűnt, felhőtlennek, egészen gyermekinek. Mégis átvert és megcsalt. Sosem tudtam meg ki lehetett, hisz valljuk be, elég nagy volt az iskola női létszáma, és az utánam következő hölgyek sora, sosem vettem igazán a fáradtságot ahhoz, hogy kiderítsem. Ez persze nem jelentette azt, hogy a seb, amit Draco csalárdsága okozott már elmúlt. Ott van behegesedve, s a mai napig érzem a helyét.
Végül észbe kaptam. Tudtam, nem tölthetem ki a dühömet rajta, még ha meg is érdemli. Sóhajtva sétáltam a szemközti ablakhoz, majd ültem le annak párkányára. Lábaimat kecsesen keresztbe vetve térdemre könyökölve vizslattam arcát. Olyan kíváncsi voltam… nem tudtam megállítani ajkamat, hogy feltegye a kérdést, ami hónapok óta, pontosan szakításunk óta fúrta az oldalamat.
- Szerettél engem valaha is, Draco? – kérdeztem halkan, majd hirtelen felegyenesedve kipillantottam az ablakon. – Vagy te is csak úgy akartál, mint… - Zambini, akartam mondani, de még időben állítottam le nyelvemet. - … a többi fiú?
Sosem tudtam igazán, miért akarnak… Persze, szép voltam, de rengeteg szép lány volt a Roxfortban. Blaise is képes volt évekig hajtani, mire beadtam neki a derekam. Igaz, az annyira nem sült el jól, így utólag visszagondolva…

thanks bella


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 135
ϟ Reagok : 69
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 22


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Csüt. Aug. 22, 2013 9:49 am


I thought we were friends



Figyelem a kínlódását, és látom azt is, ahogy felülkerekedve a bajain összeszedi magát. Szavai élesek, de tekintetében még mindig ott ül a fájdalom. Fájdalom, melyet először fizikainak hiszek, a betegségének tudok be, bármi is történt vele. De ahogy az elhangzottak értelmet nyernek a fejemben, már sokkal inkább látom lelki sérelemnek azt, ami a szemeiből sugárzik felém. Nem kell sok hozzá, hogy elárasszon a bűntudat. Elhúzom a szám. Nem kellett volna firtatnom. Mindkettőnket megkíméltem volna, ha csak szépen csendben lekísérem a klubhelyiségbe, és ennyi. Egy ideje már tökéletesen ment nekünk ez a „csak maradjunk barátok” meg „tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna” dolog. Legalábbis én mindezidáig úgy gondoltam. Most Astoria szavaiból mégis az süt, hogy elhanyagolva érezte magát. Vagy csak a múlt sérelmeit visszhangozza?
- Nem értem, hogy jön ez most ide – ingatom a fejemet, és próbálom annyira könnyedén venni a témát, amennyire csak lehetséges, mielőtt elmérgesedne ez a dolog közöttünk a nagy feszültségtől és gyilkos lelkiismeret furdalástól. – Azt hittem, barátok vagyunk, Greengrass. – kezdek bele óvatosan a magyarázkodásba egy kisebb vállvonással. – Nem igaz, hogy magasról tettem volna rád, a többi lánytól függetlenül sem – tárom szét a karjaimat, mármint amennyire könyvekkel felpakolva ez lehetséges. Ám amint látom, hogy Torie letelepedik az ablaknál, lepakolom mellé a párkányra a holmiját, és megállok vele szemben nagyjából másfél méterre, vállammal a mellettem levő falnak támaszkodva. Karjaim automatikusan fonódnak össze a mellkasom előtt, mint egy védekező mechanizmus a várható, további emocionális támadások ellen. És még így is váratlanul és kíméletlenül ér a kérdése. A szemébe nézek hirtelen meglepve, ott keresve a magyarázatot, hogy miért tesz fel nekem sorban ilyen kérdéseket. De tanácstalan maradok, ahogy a válaszadással kapcsolatban is. Inkább kinézek az ablakon, melyet lassú, ritmusos ütembe mosni kezd az első őszi esőnk, szétmosódott maszatot csinálva a parkra néző kilátásból. Mintha a múltunkat látnám. Annyira zavaros visszatekinteni. Sosem mondtam volna neki, hogy mit éreztem iránta? Nem emlékszem, de nyilván nem… fogalma sincs, mit jelentett nekem. Nem tudhatta, mert nem érthette, hogy milyen volt az életem azelőtt, és milyenné vált…
Tragikomédia. Gyerekként mintha egy csillogó üvegvárban laktam volna, melybe a szüleim helyeztek engem. A falait ők építették fel a saját elveikből, és ezen az üvegkastélyon keresztül láttam mindent, az egész világot. Aztán jöttek az elvárások. Egyre több és több. A magatartás, miheztartás, mindaz, aminek meg kellett felelnem értük, a családért, a nevünkért, a vérünkért. Egyre nagyobb nyomás telepedett rám, melytől repedések keletkeztek az üvegfalakon, és így mintha a körülöttem levő világnak csak egy még eltorzultabb formáját láttam volna, összemosódott minden. Jó és rossz. Nem volt értelme. Most sincs. De akkor, ebben a zűrzavarban jött Torie, és jött vele egy biztos pont… valami, amit végre tisztán láthattam, amit tisztán érthettem. Érezhettem. Ezer féleképp próbáltam korábban magamra vonni a szüleim figyelmét, észrevetetni velük, hogy szükségem van rájuk, és nem csak mint példamutató nevelőkre… De Astoria volt az, akitől végül megkaptam azt az odafigyelést és törődést, amire vágytam. A gyönyörű jégkirálynő, akinek a hideg páncél alatt nagyon is volt szíve. Csodáltam azért, amilyen könnyedséggel meg tudta tartani az egyensúlyt a jó és a szükségszerű között. Szerettem-e?
- Mit számít ez már? – fakadok ki hirtelen újra a lányra pillantva. – Változtat az bármin is, ha azt mondom: igen?! – lököm el magamat a faltól, és teszek felé egy tétova lépést. Feldúlt vagyok, de nyugalmat erőltetek magamra. – Ha csak úgy akartalak volna… nyilván nem tart a kapcsolatunk több mint fél évig – teszem hozzá higgadtabban egyenesen a szemeibe nézve. Most sokkal törékenyebbnek tűnik, mint máskor. Nem szeretnék még rontani a helyzeten.
- Azt akarod hallani, hogy elszúrtam? Tisztában vagyok vele. Ha ez megnyugtat, nem te lennél az első, akinek csalódást okozok – húzom keserű mosolyra ajkaimat, aztán hátrálok, végül ismét elfordulok. Ezúttal háttal az ablaknak, teljesen a falnak dőlök, és komor képpel meredek előre az üres folyosóra. Remélem, hamar kipiheni magát, és mehetünk tovább, mert nincs kedvem drámázással tölteni az egész estét. Amúgy is itt van még az egész iskolaév, hogy egymás idegeire menjünk.




Words: 647Music: CASTLE OF GLASSNote: Aww... remélem nem túl csöpögős :$ ○

__________________________________


No one knows what it's like
To be the bad man


To be the sad man
Behind blue eyes


inspired by


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Csüt. Aug. 22, 2013 9:03 pm

Draco&Torie





Figyeltem, ahogy arca megváltozik kérdésem nyomnál. Alig észrevehetően húztam össze szemöldököm, s billentett oldalra fejem. Olyan… más volt. Ebben a pillanatban, mikor azon kellett elgondolkozni, valójában mit érzett irántam, megváltozott. Arca ezernyi érzelmet tükrözött, de egyet sem tudtam igazán felismerni, legfeljebb a... Nem! Az nem lehet. Draco Malfoy nem érez bűntudatot.
Sok lány szerette volna úgy ismerni Dracot, mint én, mégsem vette egyik sem a fáradtságot. Mindenkit lekötött a vagyok, a múltja, a családja, a szenvedélyesen izzó acélkék tekintete. Ám senki nem ásott le a felszín alá, a vastag, jeges kéreg alá, ami eltakarta a szívét. Mert van neki. Nem véletlen szerettem bele. Azt hiszem, nem is lehetett volna másképp. Nem úgy, mint Blaisenek, hogy évekig voltam képes visszaverni ostromát, Malfoy… ő más volt. Határozottságával és önbizalmával ledöntött, hogy aztán együtt pusztuljunk el a szerelmünkben.
Sóhajtva rángattam vissza magamat a jelenbe, a sötét folyosóra. Megköszörülve torkom próbáltam elnyomni magamban az emléket. Mintha meg sem történt volna, mintha csak színjáték lett volna az egész.
Szavaira felkaptam fejem, s rápillantottam. Enyhén megemeltem szemöldököm, hisz meglepődtem kitörésén, nem kevésbé azon, ahogy eltolja magát a kőfaltól, s lép felém egyet. Hallgattam szavait, s valahogy kihallottam belőle a megbánást, a bűntudatot, talán a keserűséget is? Nem… biztos voltam benne, hogy mindezeket csak ÉN akarom hallani, hogy annyira akarom, hogy már-már beképzelem magamnak. Tudtam, igazi bocsánatkérést sosem fogok tőle hallani, nem az a fajta, még ha nekem szükségem is lett volna rá.
Újra oldalra billentettem fejemet, úgy vizslattam Draco arcát. De nem érdekelt igazán, amit mond, hisz tudtam, egy valamit megtanultam: sosem szabad megbízni egy Malfoyban. Mert nem tudnak igazat mondani, a genetikai állományukba valahogy bele van építve a hazudozásra hajlamosság, és ez generációkon keresztül száll apáról, fiúra. Aki pedig ennem válik áldozatává, sosem ússza meg könnyek és szívfájdalom nélkül.
Lecsusszantam a párkányról, majd összekötve magamon a kardigánt ránéztem. Arcom talán most a régi Astoriát tükrözte. Hideg, érzelemmentes pillantással néztem rá, csak szám remegett enyhén.
- Igazad van, Malfoy. Egyáltalán nem számít. – szólaltam meg végül hosszú idő után, s magam is meglepődtem, hogy hangom milyen hidegen csengett. – Úgysem tudnám elhinni egyetlen szavadat sem. – mondtam, ám most már rossz szájízem lett a keserűségtől, mely szinte ordított hangomról. Végül csak elindultam a folyosón. Legyen minél előbb vége ennek a beszélgetésnek, mielőtt szégyen szemre elbőgöm magam.


thanks bella


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 135
ϟ Reagok : 69
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 22


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Pént. Aug. 23, 2013 1:10 pm


You wouldn't understand



Oldalra pillantok rá, amikor újra megszólal. Hangja hidegen vág bele a csendbe. Nem tudnám megmagyarázni miért, de összeszorul a szívem a gondolatra, hogy a gorombaságom miatt visszavette magára csillogó páncélját.
- Francba! – suttogom magam elé indulatosan, és rácsapok egy kisebbet a párkányra a könyvei mellett. Aztán két elnyújtott lépéssel utolérem a lányt.
- Astoria, várj! – ragadom meg a csuklóját, és magam felé fordítom. Karomat hamar a falnak támasztom a feje mellett, hogy elzárjam az utat előle, esélyt sem adva rá, hogy újra menekülni támadjon kedve. Nem mintha fogva akarnám tartani. De ezt tisztázni szeretném vele… valahogy. Igazából fogalmam sincs, mit mondhatnék. Csak rossz vele haragban lennem, nem jó ez a feszültség, és nem akarom, hogy miattam eméssze magát.
- Mit szeretnél, mit mondjak? Hogy sajnálom? – kérdezem a szemeibe nézve. Csak miután felteszem neki a kérdést, akkor döbbenek rá, hogy nem is olyan egyszerű kimondani ezt az egyetlen kis szót. És miért nem? Nem azért, mert ne lenne igaz. Hisz soha nem akartam, hogy ez legyen a vége. Az igazság az, hogy ezzel az egy szóval többet mondanék, mint azt, hogy sajnálom a történteket. Ebben az egy szóban ott lenne az is, hogy még most is bánom, mert bárhogy is szeretnék túllépni a múlton, Astoriámal mindig ugyanolyan előkelő helye lesz a szívemben. Az életem fontos része, amelyet eltörölni nem lehet.
- Soha nem akartalak megbántani, Torie – mondom végül halkan. Ritkán szoktam bárkit is a keresztnevén szólítani, és főleg becézni. Leginkább csak az olyan belsőségesebb pillanatokban, mint a mostani is. Astoria ismer már annyira, hogy ezt tudja, és érezze, hogy komolyan gondolom, amit mondok.
- Emlékszel, amikor azon az őszön ide tartottunk a Roxfort Express-en? – nyúlok az álla alá, és finoman megemelem felém az arcát, hogy teljesen magamra vonjam a figyelmét. – Akkor említettem, hogy meg kell tennem valamit a családomért. Valamit, amit nem akarok. Nagy felelősség, nagy nyomás nehezedett rám abban az évben. Talán nem elég magyarázat, de nem azért… nem azért tettem, amit tettem, mert ne lettél volna elég nekem, vagy ne lettél volna fontos. – Igazán magam sem hiszem, hogy tudnék bármennyit is szépíteni a történteken. Akkor sem hittem, ezért is nem próbáltam egyszer sem magyarázkodni neki, vagy elnézést kérni. Úgy gondoltam, ha szakítani akar, talán az lesz a legjobb mindkettőnknek. Főleg neki. Egyel kevesebb gyengepont, amivel a Sötét Nagyúr vagy a többi halálfaló sakkban tudnak tartani. Az az évem kész rémálom volt. Azzal a feladattal kellett visszatérnem az iskolába, hogy valahogy juttassam be az épület falai közé a többieket. A Nagyúr díjazta az ötletemet a volt-nincs szekrénnyel, de ez magában kevés volt. Meg is kellett valósítani. Ráadásul úgy, hogy csak az egyik fele állt a rendelkezésemre, a másik szekrény pedig szinte az ország másik felén. És mégis ez volt az egyszerűbb, a könnyebb, a megvalósíthatóbb része a küldetésemnek. A nehezebb része Dumbledore kiiktatása volt. Ez pedig nem attól volt igazán képtelenség, mert az igazgató tapasztalt, hatalmas varázsló hírében állt, aki a legnagyobbak, legravaszabbak ellen bizonyított már számtalanszor, s vele szemben én csak egy tizenhat éves kölyök voltam, akinek soha még csak eszébe sem jutott kimondani a halálos átkot senkire. A legnehezebb része az volt, hogy nem is akartam megtenni. Még akkor sem, amikor megvolt rá a lehetőségem, amikor lefegyvereztem, sikerült meglepnem és elkapnom. Pedig akkor kezemben volt a sorsa, ahogy az enyém is az övében. Az életem és a szeretteim jövője múlott rajta, mégsem voltam képes megölni őt. És mindez a nagy teher egy egész éven át nehezedett rám, állandóan bekúszva a gondolataim közé még a szebb pillanatokban is. Nem volt tőlük egy nyugodt percem sem, és a sorozatos kudarcok a kétségbeesés könnyeit csalták az arcomra. Nekem. Ki gondolná?! Állandóan fojtogatott mindez, de azóta is sokszor, hisz itt még alig tudják páran, hogy a halálfalók nekem hála jutottak be az iskola falai közé akkor. Ha tudnák, aligha mehetnék végig emelt fővel a folyosón. Állandóan gondterhelt voltam, és egy idő után már Astoria mellett sem tudtam felengedni, mert az járt a fejemben, hogy őt is veszélybe sodorhatom. Az ő érdekében neki sem mesélhettem ezekről a dolgokról. Így nem érthette azt, amin átmentem. Meglehet szándékosan löktem el őt magamtól. És azt hiszem, jobb, ha most is ezt teszem.
- De talán tényleg jól teszed, hogy nem bízol bennem. Mindegy, mit miért tettem, a lényeg, hogy megtörtént, és nem lehet bízni bennem, nem igaz? – vált kicsit hidegebbre a hangom, és arcomon keserű fintorral lépek hátrébb.
- És vannak dolgok, amik sosem változnak, Greengrass. Na gyere, menjünk, mert így soha nem jutunk el az alagsorig, pedig ahogy elnézem, szükséged lenne egy kiadós pihenésre – teszem hozzá a már megszokottabb, közömbös hangomon, aztán csak annyira fordulok vissza, amíg ismét magamhoz veszem a könyveit.




Words: 767Music: CASTLE OF GLASSNote: Nehéz már ilyenkor összekaparni a gondolataimat,
de csak összehoztam valamit. (: ○

__________________________________


No one knows what it's like
To be the bad man


To be the sad man
Behind blue eyes


inspired by


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Szomb. Aug. 24, 2013 5:37 am

Draco&Torie





Mielőtt eljutott volna agyamig, hogy a saját nevemet hallom visszhangozni a folyosón, már éreztem karomon Draco kezének fogását, majd ahogy hátam a hideg kőfalnak nyomódik. Nem úgy, mint az előbb, mikor a két idióta vágott neki a falnak. Nem volt benne erőszak.
Kicsit szaporábban kezdtem venni a levegőt, mikor Draco keze fejem mellett cövekelt le, ezzel teljesen elzárva előlem a menekülés lehetőségét. Nagyot nyelve pillantottam bal karjára, s enyhe remegés futott végig testemen, amikor eszembe jutott, hogy bőrébe bele van égetve a sötét jegy.
Kérdését hallva rápillantok. Szívem gyorsabban kezd verni, és hiába akarom titkolni idegességem, homlokom gyöngyözni kezd. Miért jött ilyen közel hozzám? Nem tudom fékezni testem természetes reakcióit, mikor a közelemben van. Most olyan másnak tűnik. Őszintének, érzem, ahogy egyre olvad a jég, ami lelkét burkolta meg.
Elfordítom fejem. Nem akarok ránézni. Nem akar látni bűntudatban fuldokló tekintetét. Nem akarom azt látni, érezni, hogy neki is fáj. NEM! Az mindent megnehezítene, minden megváltozna, s nem akarom ezt. Hosszú időbe telt, mire végre sikerült úgy-ahogy felépülnöm a Malfoy okozta károkon. S azzal, hogy most ilyeneket mond nekem, s így néz rám, mindent tönkretesz. Újra felkavar, s ezt egyszerűen nem hagyhatom.
Egyszerűen nem hagyhatom.
De hiába. Szelíd erőszakkal fordítja arcomat úgy, hogy ne tudjak megszökni pillantása elől. Majdnem felszisszenek, mikor megérint, mintha áramütés érne. Egy pillanatra lehunyom szemem, majd újra kinyitom, végül akaratom ellenére neki szentelem figyelmem. Az acél szempár fogságába ejt, s magához bilincsel. Nincs kiút.
Hallgatom szavait, de nem szólok. Tudom, mi volt, amit meg kellett tennie. Mindenki tudta valószínűleg. Akaratom ellenére vetek egy gyors pillantást balkarjára, szinte alig észrevehetően. Tudtam, s ha tehettem volna valamit, amivel megakadályozom, biztos megtettem volna. De ehhez én kevés voltam. Draco és az Ő kényszeres megfelelési vágya. Egyszerűen kezelhetetlen, és azt hiszem, ez az, ami meggátolja Őt abban, hogy valóban nagyszerű varázsló legyen. Ez fogja őt elpusztítani.
Nem azért tettem, amit tettem, mert ne lettél volna elég nekem, vagy ne lettél volna fontos- szavai visszhangot vernek fejemben, s muszáj összeszorítanom szemem, egyrészt, hogy megállítsam könnyeimet, melyek az utóbbi időben teljesen megzabolázhatatlanná váltak. Másrészt… nem akartam látni őt. Mégis újra kinyitom szemem. Egy felsőbb hatalom kényszerít rá, hogy Dracot nézzem. Hogy visszaemlékezzek, milyen volt, és hogy milyen lehetett volna.
Jéghideg hangneme kijózanítóan hatott rám, akárcsak egy kiadós pofon. Kicsordul egy könnycsepp. Nem tudom megállítani, s ebben a persze nem is érdekel. Egy, mindössze egy érzés kavarog benne iránta, ami majd szétveti a testemet.
- Annyira… - suttogom, s hangom elcsuklik, de akkor is kimondom. -… annyira gyűlöllek. – sóhajtok rekedtem, s talán nem is halotta szavaimat. Talán nem is érdekelte.
Nem is figyelek a szavakra, amiket ezután mond. Nézem, ahogy hátat fordít nekem, s felveszi a párkányra letett könyveket. Csak azon csodálkozom, hogy a tekintetem nem éget lyukat a talárjába. Legszívesebben elővenném a pálcámat, és megvizsgálnám vele, hogy van-e a fejében ész. De nem teszem.
- Tudom, Malfoy. – szólalok meg hirtelen, még mindig hátát bámulva. – Tudom, hogy te engedted be a halálfalók az iskolába. – sóhajtottam. Sajnáltam Őt akkor, de egyszerre haragudtam is rá, amiért ezt tette. Amiért kockáztatta mindannyiunk életét azzal, hogy ideengedte azt a nevetséges csőcseléket. Tudtam… mégis aggódtam miatta. – Mindenki tudja, csak félnek a szemedbe mondani. De én nem félek. – mielőtt folytattam volna megvártam, míg megfordul, és mélyen a szemébe nézhetek. Újra hideg, érzelemmentes Greengrass pillantással, és hanggal. – Én nem félek tőled.
thanks bella

__________________________________









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 135
ϟ Reagok : 69
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 22


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Hétf. Aug. 26, 2013 12:18 pm


You know nothing



Ajkaim penge vékonnyá alakulnak, ahogy a gyűlölködő szavak elhagyják a száját. Nem mondok rá semmit, csak mereven bámulok magam elé, és érzem, ahogy pár pillanatra minden izmom megfeszül. Lehet, hogy valami ilyesmi volt a célom. Mármint, hogy egyszerűen elvágjam ezt a beszélgetést, még mielőtt túl mélyre hatolnánk, mielőtt feltépnénk a régi sebeket, mielőtt túl bonyolulttá válna minden. De lehet, hogy már így is elkéstem. Az az egyetlen szó acélhideg késként fúródik a szívembe, de meg sem rezdülök. Csak nézek rá szótlanul, aztán az ablakhoz lépek szedelőzködni, indulásra készen. A következő kijelentéseire mintha a vér is meghűlne az ereimben. Először megdöbbenek, amiért csak így hozzám vágja  ezeket, ilyen váratlanul és kéretlenül. Aztán elfog a mélységes keserűség, elárasztanak a fájdalmas emlékek, mindaz a kétség, reménytelenség, az a hatalmas nagy nyomás… az a félelem, amit akkoriban éreztem, egy évig folyamatosan, egyre erősödve. És elfog düh. Arcom idegesen rándul, ahogy félig ismét visszafordulok Astoria felé. Megvárom, hogy befejezze, amit mondani akar, aztán hideg, gúnyos fintorba torzul az arcom.
- Nagyon bátornak meg okosnak hiszed most magad, igaz? – szűröm fogaim között a kérdést. A már ismét kézben tartott könyveket olyan hirtelen vágom vissza a párkányra, hogy még én is azt hiszem, hogy kitöröm vele az ablakot, amikor az egyik az üvegen csattan. De szerencsére nem követi csörömpölő hang, és innentől már nem is érdekel. Egy fenyegető lépést teszek Torie felé.
- Had mondjak valamit, Greengrass: nem tudsz te semmit. Érted? Semmit. Fogalmad sincs, hogy milyen volt… hogy… mit éltem át… hogy miken mentem keresztül. Fogalmad sincs… semmiről – bökök felé mutatóujjammal hevesen a levegőben. Félig ellépve tőle oldalra fordulok, és idegesen túrok a hajamba. Veszek egy-két mély levegőt, nem akarom, hogy ez az egész átmenjen kiabálásba. Mi értelme lenne?
- Igen, én engedtem be a halálfalókat – intézem ismét felé a szavakat harciasan. – De nem tudod, milyen áron, hogy mennyi munkámba került, és hogy mi volt a tét. És nem ez volt az egyetlen feladatom abban az évben, amivel meg kellett birkóznom. – Fújok egyet, majd idegesen járkálni kezdek a folyosó egy másfél méteres szakaszán oda-vissza. Feldúltságomban kicsit össze-vissza veszem a levegőt.
- Nem csak azt a feladatot kaptam, hogy jutassam be őket az iskola falain belülre... bármi áron... Nekem kellett volna megölnöm Dumbledoret is. Egy évet kaptam rá, hogy tegyem el láb alól, vagy engem tesznek el a szeretteimmel együtt. Érted? És minél fontosabb lettél nekem, annál nagyobb veszélyben voltál mellettem te is. – Megállok az ablak előtt. Arcomat rövid időre a tenyerembe temetem. Megdörzsölöm, hátha ettől a mozdulattól észhez térek, vissza a keserű múltból a már békésebb jelenbe. Aztán hagyom lehullani a karjaimat, és csak nézek kifelé az esős éjszakába.
- Igazán szép kilátásaim voltak az év végére. Vagy kudarcot vallok az igazgatóval, és Voldemort végez velem, és mindenkivel, aki nekem számít. Vagy én ölöm meg Dumbledoret… és jobb esetben menekülhetek és bújkálhatok ki tudja meddig. Rosszabb esetben akár el is kaphattak volna, és elvisznek az Askabanba. – Ezerszer átgondoltam a lehetséges következményeket. Egyik sem tűnt túl vidámnak. Mégsem ezektől tartva vonakodtam, amikor végül szemtől szemben álltam az öreggel, akit magam tettem fegyvertelenné. Az életem múlt rajta, mégsem tudtam megtenni. Gyáva vagyok, vagy gyenge. Ha Bellatrix akkor a lelkembe látott volna, a rémísztő kacagásától zengett volna az egész Roxfort.
Évközben nem egyszer eszembe jutott az is, hogy akármi is lesz a vége a küldetésemnek, Astoria sehogy sem járna jól mellettem. Vagy így, vagy úgy, de megsínylette volna. És még a jobbik eset, ha nem esik áldozatául az egésznek. Be akartam fagyasztani a szívemet, és eltávolodni tőle, amennyire csak lehet. Mindkettőnk érdekében. Néha úgy érzem, hogy ez egész jól sikerült. Aztán mond vagy tesz valamit, amivel mindent felforgat bennem. De így is tudom, hogy kettőnknek már nem lesz második esélye.




Words: 611Music: CASTLE OF GLASSNote: Kicsit feldúlt a drága. :$ ○

__________________________________


No one knows what it's like
To be the bad man


To be the sad man
Behind blue eyes


inspired by


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Hétf. Aug. 26, 2013 9:26 pm

Draco&Torie





Nos, azt hiszem mindenre számítottam, csak erre nem.  Ijedten rezzentem össze, mikor a könyvek az ablaknak csapódtak, s Draco újra felém lépett. Nekisimultam a falnak, lélegzésem és szívverésem is rögtön hiperaktívra kapcsolt, éreztem, hogy még a szám is kiszárad. Elkerekedett szemekkel néztem Dracora, s automatikusan védekező mechanizmusra kapcsolta összevonva magam előtt a karomat, mintha csak fáznék. pedig tudtam, hogy nem fog bántani. Sohasem tenné.
Szavai áramütésként értek. Úgy látszik én sem tudtam mindenről, és ebben a percben azt kívántam, bár felpeckelhetném Draco Malfoy száját, hogy ne is tudjak semmiről. Ám ez veszett fejsze nyele volt, hiszen olyan ideges lettem, hogy meg sem találtam volna a pálcámat. Nem akartam hinni a fülemnek. A tudat, hogy Draco Malfoy meg akarta ölni Albus Dumbledoret, az iskola egykori igazgatóját, védtelenek védőszentjét, egyszerűen olyan hihetetlen volt számomra, mintha azt mondta volna, hogy a tiltott rengetegben élő kentaurokon lovagolnak szabadidőben a diákok. Ám tudtam, hogy nem Draco volt az, aki megölte Dumbledoret, hanem Piton, ez nyilvánvalóan kiderült a csata estélyén. Más szóval: bármilyen is Malfoy, nem volt képes végezni az igazgatóval, és ez nagy megkönnyebbülést jelentett számomra.
- Képes lettél volna rá? – kérdeztem enyhe döbbentettel, s nem kevés félelemmel hangomban. Habár a választ tudtam… nem tudta megtenni.
És minél fontosabb lettél nekem, annál nagyobb veszélyben voltál mellettem te is.- visszhangoztak szavai az agyamban. Meglepetten húztam össze szememet, s billentettem oldalra fejem. Valószínűleg nem is esett le neki, hogy mit mondott az előbb. Ez sok mindent megmagyarázott, habár azt még a mai napig nem értettem, miért kellett megcsalnia, s miért nem tudta elmagyarázni nekem, hogy most nem lehetünk együtt. De legalább az világossá vált előttem, hogy megpróbált megvédeni, vagyis szeretett engem…
A felismerés olyan váratlanul ért, hogy alig tudtam figyelni utolsó mondataira. Nagyot nyeltem, s elnéztem Draco lába mellett. Igyekeztem nem túldöbbent képet vágni, de egyszerűen nem ment. Bármennyire ellenkeztem, tekintetem újra Dracoéba fúródott, s nem tudtam megállítani lábam, hogy ne lépjek felé egyet.
- Meg akartál védeni? – suttogtam magam elé, noha tudtam, hogy meghallja.
Aztán arcom hirtelen újra hideggé vált, a fagyos függöny újra ráhúzódott íriszeimre. Ez minden hazugság, legalábbis az a része, hogy féltett engem, hogy voltaképpen ezért volt opcionális a szakítás, mert féltette a szerettei életét, beleértve engem is. Szám megrándult, mintha valami keserűt nyeltem volna le.
- És ezért csaltál meg? –néztem rá enyhe gúnnyal hangomba, miközben szemöldököm enyhén, kétkedve felvontam. – Ezért tapostál meg, majd rúgtál belém mikor már a földön voltam? Ezért kezdtél el más lányokkal kavarni? –utolsó pár szavaimat már olyan hangerővel mondtam, hogy én is megijedtem. Csak akkor vettem észre, hogy kiabálok, mikor hidegen pattant le hangom a nyirkos kőfalakról.
Mintha nem is én lettem volna. Keserű nevetés tört fel torkomból, csak éppen arcom nem volt vidám. Megcsóváltam fejemet, s most én léptem egyet Draco felé. Nagyjából 20 centi távolságra voltunk így egymástól. Számat penge vékony vonallá préseltem, s éreztem, ahogy ajkaim elfehérednek. Valahogy mégis képes voltam kipréselni a szavakat rajta.
- Egy percig majdnem elhittem, Draco… - mosolyogtam el keserűen. – Tudom, neked semmiség… Voldemort küldetéséhez képest mit jelentett az, hogy egy lány szívét összetöröd, hisz hányszor megtetted már nem? – ütöttem a vasat tovább egyre nagyobb gúnnyal hangomban, s egyre növekvő fájdalommal tekintetemben. – Én csak… járulékos kár voltam akkor, igaz? Hát tudod mit? – akaratlanul is végigfolyt egy könyvcsepp arcomon. Ez most a düh könnye volt, én pedig nem szenteltem figyelmet neki. – Menj a pokolba! – suttogtam hidegen.
Még egy utolsó pillantást vetettem rá, majd szándékosan vállának ütközve komótosan, kihúzva magam elsétáltam mellette. Úgy éreztem, lépnem kell, mielőtt megint eltörik nálam a mécses. Nem akartam megadni azt az örömöt Draco Malfoynak, hogy sírni lásson. Látott eleget…
thanks bella

__________________________________









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 135
ϟ Reagok : 69
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 22


TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   Szomb. Aug. 31, 2013 6:09 am


Just go, just leave



Homlokomat ráncolom a kérdésére. És csak nézek rá. Nem egyértelmű, hogy nem tettem meg? Hogy nem voltam képes rá? Igazából nem tudom, hogy erre büszkének kellene lennem, vagy sem. Akkor nem éreztem úgy, hogy lenne bármi okom megölni Dumbledoret. Mármint nem véve figyelembe a tényt, hogy ezen múlik az egész életem. Nem akartam megtenni, mert tudtam, hogy ezzel nem cselekednék helyesen, bármi is a tét. De a családomtól, a többi halálfalótól később megkaptam azt a lenézést, ami miatt aztán úgy éreztem, hogy gyáva vagyok. Gyenge. Haszontalan. Mert ott volt rá a lehetőség, és mégsem öltem meg a vénembert.
- Kezdetben azt hittem, hogy képes lennék… mert ezt kell tennem. De aztán – lassan a fejemet ingatom, arcom komoly, már-már sápadt, tekintetemben fájdalom ül. – Nem akartam megölni. Nem akartam ártani senkinek – kevésen múlik, hogy nem csuklik meg kicsit a hangom a temérdek bűntudattól. Ahogy kevesen tudnak arról, hogy az én dolgom lett volna a halálba küldeni az igazgatót, ugyanúgy azt sem sokan sejtik, hogy én álltam a többi félresiklott, szerencsétlen merénylet mögött is. Az egyikben majdnem Katie Bell lett az áldozat. Még tisztán emlékszem a kínzó, mardosó lelkiismeret-furdalásra, amit akkor éreztem, amikor megtudtam, hogy a lány súlyosan megsérült. Majdnem meghalt akkor. Majd hónapokig a Szent Mungóban ápolták. És mikor visszatért… azt hittem, sosem leszek képes a szemébe nézni.
- Igen – bólintok Torie újabb kérdésére. – Úgy gondoltam, biztonságosabb neked is, ha távol tartalak magamtól – felelem csendesen, alig hallatóan. Az igazat megvallva nem akartam azt sem, hogy ilyennek lásson. Bűnbánónak és meggyötörtnek. Nem akartam, hogy részese legyen mindannak, amit akkoriban át kellett élnem.
Az emlékekben elmerülve, a múlt kétségeit és kínjait visszaidézve szinte sokként ér az újabb nagy váltás Astoria részéről. Az első pillanatban csak döbbenten nézek rá. Aztán ismét elfog a harag. Ha őszinte akarok lenni, akkor jelenleg leginkább magamra haragszom, nem is rá, amiért nem maradtam inkább csendben.
- Tehát csak ennyit fogtál fel mindabból, amit most elmondtam? – teszem fel neki a kérdés legalább olyan fagyosan, mint ahogy ő szólt hozzám. – Ennyi amit leszűrtél belőle? Hogy Voldemort feladata mellett csak unalmamban léptem félre, és hagytalak cserben? – morgom egyre ingerültebben.
- Mit is gondoltam?! – fakadok ki égnek emelve a tekintetem. – Semmi értelme őszintének lennem veled, nem igaz? Nem is értem, miért mondtam el neked mindezt. Semmi értelme… - a végét már csak motyogom magam elé, arcom rándul az indulattól és a fájdalomtól, de már csak a lány hátát láthatom, ahogy sebes léptekkel elhagyja a folyosót, hátra hagyva engem. Nem akarok utána menni, nem akarom megállítani, nem akarok vele beszélni sem. Ez már veszett ügy. Minek nyitottam ki egyáltalán a számat? Sosem fogja megérteni. Ne is áltassam magam!
- Menj is, Greengrass! Menj csak! Fuss el, az a legegyszerűbb!  - kiabálok utána dühösen. - Minek akarnál a színfalak mögé látni, amikor ennyire élvezed az előadást?! – teszem hozzá halkabban. Esküszöm, mintha élvezné az áldozat szerepét, és nem is akarná a fáradtságot venni, hogy rájöjjön, mindig töretlenül fontos volt nekem. Idegesen vágok egy nagyot a hideg kőfalba magam mellett, aztán zsörtölődve harmadszor is összeszedem a könyveit, és útközben az első, utamba akadó Mardekáros srác kezébe nyomom. Megfenyegetem a harmadéves háztársamat, hogy adja át Astoria Greengrassnek a könyveit, de rögtön, vagy ragyákat növesztek rajta. Aztán ahelyett, hogy én is a klubhelyiség felé venném az irányt, inkább a kastély parkját látogatom annak reményében, hogy kicsit kitisztuljon a fejem.




Words: 550Music: CASTLE OF GLASSNote: Várom a következőt. ♥ ○

__________________________________


No one knows what it's like
To be the bad man


To be the sad man
Behind blue eyes


inspired by


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Draco&Astoria - folyosó   



Vissza az elejére Go down
 

Draco&Astoria - folyosó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Folyosók
» Az Astoria utcái
» Mosdók és fülledt folyosók környéke...

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-