HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 will you marry me? Astoria & Blaise

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Inaktív
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 38
ϟ Reagok : 27
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.


TémanyitásTárgy: will you marry me? Astoria & Blaise   Kedd Aug. 20, 2013 12:58 am

Astoria and Blaise




Kettőt lépek előre, és.. bumm! Megbotlok, elesek, a kezemen támaszkodom. Érzem, hogy a tenyeremet felsértették az apró kis kavicsok, amik a földúton hevernek. Roxsmortsból eljutni Roxfortba nem nagy teljesítmény, ha az ember a lábait szépen egymás elé tudja helyezni, viszont ha a mágus fia történetesen mindenből kettőt lát, a világ forog vele, és erős hányingere van, a hazajutás feladata teljesíthetetlen kérés. Tudom, hogy le kéne ülnöm, pihenni, mély levegőt venni, vagy hányni egyet, várni míg kijózanodom. Tudom, hogy mi lesz akkor ha McGalagony így lát meg. Annyit sem fog mondani, hogy Orrontó furkász. Kidob, mielőtt magyarázkodni kezdhetnék. Végül is hogy magyarázhatnám meg azt, hogy kangörcsben szenvedtem, és felcsináltam az első csajt aki az utamba tévedett? Valószínűleg a professzor asszony, úgy elátkozna, hogy többé mozdulni sem tudnék. A legszívesebben pofon vágnám saját magamat, amiért olyan balga voltam, hogy hittem egy Greengrassnak. Miért nem ültem egyhelyben, és.. ? Egyszerűen nem tehettem róla, hogy a bűvkörébe vont. Akárki akármit mond, Astoria szemrevaló teremtés szőke hajával, és szürkés szemeivel, amikkel olyan hidegen tud nézni. Meg aztán formája is van, csak úgy tudja magát rázni, mikor sétál. Ő maga az elérhetetlenség jelképe. Már akinek, mert nekem sikerült elérnem, és lerántanom, felcsinálnom. Nem mintha ellenkezett volna.. Ő is ugyan úgy élvezte, mint én.
Feltápászkodom a földről, támolygok. Érzem, hogy valaki a kezét a karomra helyezi, és segít nekem fölállni. Segíteni akar. Kitépem a kezemet a szorításából, és rámordulok. Nekem nem kell segítség! Menni fog magamtól is. Blaise Zambinit senki sem fogja besegíteni a Roxfortba. Nincs szükségem támogatásra, nem vagyok gyenge, csak részeg. Nem fogom hagyni, hogy szánakozzanak rajtam, habár tudom, hogy szánalmasan festek. A szemem valószínűleg keresztben áll, a hajam rendesen kócos, és pia szagom van. Úgy bűzlök, mint valami szeszkazán. Lángnyelv whiskey és  cigaretta szagom van. A szárnyas vadkanban ezt szabad. A csapos engedi a sárkányfüvet is, csak nem volt nálam. Pedig ha valaki látná, hogy anyám mit termeszt a pincében! Igen, igen Zambini anyuka sem arról híres, hogy otthon tesz-vesz, főz, mos vagy éppen takarít. Azt megcsinálják a szorgos, dolgos házimanók, nincsen nekik más dolguk. Anya pedig iszogat, sárkányfüvezget, és agyba-főbe kefél, utazgat. Igazán szabadúszó, aki sosem akart gyerekeket, egyszer csak becsúsztak az életébe, ő pedig nem vette el a magzatok életét. Persze anya sosem bánta meg, szeret engem és Lilt, de egyszerűen képtelen volt lemondani vágyaktól túlfűtött életéről, és nem hibáztatom. Én is olyan vagyok, mint ő, bár én nem éppen a szexből akarok megélni. Vannak álmaim, terveim, amibe belerondított a hímivarsejtem. Csúnya, csúnya biológia!
Szőke fürtök mozdulnak mellettem, ráfókuszálok a sötétben elsiető alakra. Felismerem. Még jó, hogy felismerem.
- Astoria! - Mielőtt meggondolhatnám, már kicsúszik a neve a számon. A hangom még számomra is ismeretlen. Rekedt és mély, és nagyon nyers, hangos.
- Várj meg, akarok veled beszélni! - Elindulok felé. Támolygok, nem tudok egyenesen menni, megingok. A föld megint vészesen közel kerül az arcomhoz, de sikerül visszaszereznem az egyensúlyom, nem taknyolok el. - Küld el az ikertestvéred, én csak veled akarok beszélni! - Közelebb érek, de nem halkítom le a hangomat. Nem tudom. Zavar Astoria ikertestvére, aki pontosan úgy néz ki, mint ő. Nem is tudtam, hogy van egy ikre. Eltitkolt gyermek, kvibli biztos.  - Mond meg neki, hogy hagyjon minket kettesben! - A szememet az ikertestvérre szegezem, alig bírok rá fókuszálni. Nincs mentségem, vétkeztem.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: will you marry me? Astoria & Blaise   Kedd Aug. 20, 2013 1:26 am

Blaise and Torie




Szerettem a roxmortsi kirándulásokat. Ilyenkor az ember teljesen kikapcsolhatott, elvonatkoztathatta magát a Roxforttól, a tanároktól, a rivalizálástól és a tanóráktól, meg vele járó kemény vizsgáktól. Ezért volt olyan fontos minden diák számára ez a hétvége. A srácok többségbe ilyekor vásárolta meg tiltott alkoholt, amiket elővesznek bulikon, a lányok pedig… valószínűleg csak élvezték a szabadságot.
Én Daphneval indultam el, mostanában mindig mellettem volt, amiért hálás voltam neki, de kezdtem úgy érezni, hogy ez az egész teher számára. Láttam, ahogy vágyakozva pillant összeverődött barátai felé, nekem pedig rögtön lelkifurdalásom lett. Nem csak magamat teszem tönkre, hanem a körülöttem lévőket is. Ez már valami.
- Menj! – szólaltam meg és a társaság felé böktem fejemmel, mire Daphne rögtön hevesen kezdte rázni a fejét. – Ha tíz másodpercen belül nem indulsz el, Merlinre esküszöm, megátkozlak! – mondtam neki a nagytestvér határozottságával, mire elmosolyodott, majd búcsút intettünk egymásnak.
Nem szerettem egyedül lenni az utóbbi időben, ilyenkor gondolataim mindig behálózták agyamat. Általában a jövőm morfondíroztam. Mi lesz velem tíz év múlva… A képek, amik megjelentek lelki szemeim előtt egyáltalán nem tettek boldoggá. Sosem tudtam eldönteni, vajon Blaise velem lesz? Mellettem fog állni, ahogy mondta, vagy csak újabb üres ígéreteket tett nekem? Tudtam a választ, de féltem bevallani.
Mikor meg halottam saját nevem hátrafordultam. Összehúzott szemmel néztem, ahogy Blaise csetlik, botlik, próbál utolérni. Nem volt számomra új a látvány, mindig ilyen volt, amikor sikerült beszöknie a Szárnyas vadkanba. Ez sem az a jövőkép volt, amiket kislányként megálmodtam magamnak.
Összehúztam magamon a kabátot, majd összevontam mellem előtt a karomat. Szánalmasan nézett ki vörös, csillogó szemeivel, kipirult arcával, és kissé kótyagos tekintetével, arról ne is beszéljünk, hogy a haja hogy nézett ki. Nem volt vonzó látvány, ez az egy biztos.
- Megint ittál, ugye, Zambini? – kérdeztem köszönés nélkül.
Végignézem szerencsétlenkedését, és muszáj kezemet szám elé emelnem, hogy véletlenül se törjön ki belőlem a nevét. Ám mikor meghallom ordító szavait, mikor már egészen közel áll hozzám, összehúzom szemem.
- Blaise, nincs itt senki… - mondom neki, de azért meggyőződöm róla, nincs-e senki a környezetembe. De nem, egyedül állunk a téren. – Nekem amúgy sincs ikertestvérem… csupán kettőt látsz belőlem. Tőled akár hármas ikrek is lehetnénk.

Sóhajtok… régebben is előfordult, hogy Blaise berúgott a haverjaival, de mostanában egészen másképp kezeltem a dolgot. Tudtam, hogy miattam van ilyen állapotban, hogy tönkretettem az életét és sosem fog megbocsájtani nekem. Ahogy én sem neki…
- Hagyj békén, Zambini! – fordítottam neki hátat, majd lassan továbbindultam. – Még a végén alkoholmérgezést kapok a leheletedtől.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Inaktív
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 38
ϟ Reagok : 27
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.


TémanyitásTárgy: Re: will you marry me? Astoria & Blaise   Kedd Aug. 20, 2013 8:22 am

Astoria and Blaise




Még mindig itt van az ikertestvére. Ott áll mellette. Miért nem hagyja békén Astoriát? Miért nem hagy minket kettesben? Ez ránk tartozik. Persze értem én, hogy összenőttek, de azért, akkor legalább a fülét fogja be! Hol volt az összenövés mikor dugtunk Torieval? Sehol! Na akkor most se legyen sehol!
- Csak egy kicsit ittam! - Az ujjaimmal mutatom, hogy mennyi az a kicsi. Ici-pici távolság. Persze én annál jóval többet ittam. Legalább egy üveg lángnyelvet. Az a bolond Aberforth sosem mond nemet. Nem hasonlít egy fikarcnyit sem Dumbledorera a fickó. Szinte itatott engem, jól fizető vendég vagyok.

– De ott van! - Mutatok előre, rá az ikertestvérre, aki csak áll ott némán, nem szól semmit, csak hallgat. Néz, és nem mozdul. Zavar, megijeszt, mert valahol legbelül tudom, hogy Astoriának csak egy húga van. Egyetlen egy. Barna hajjal, nem szőkén. Barna szemmel, nem kékkel. De ezt az agyam nem akarja felfogni.
- Még az kellene, hogy hárman legyetek! Így is eléggé tönkre lettem téve, még ha hárman lennétek! - Sóhajtok megfáradtan. Csak le akarok dőlni, és aludni a meleg ágyban és úgy tenni, mintha nem lenne semmi gondom. Mintha nem lenne egy nő éppen tőlem terhes. Ennek mekkora az esélye? Nagyon kicsi, de persze pont megtörtént. Miért ver engem Merlin? Miért? Mit vétettem? Mi volt akkora bűn, hogy ezt érdemlem. A galád ott kiabál rám! Káromló, vágyakon élő, szűztelenítő! Döngeti a vádakat ellenem, és majd nem enged elmennem ha már meghaltam.
- Mindig is szerettem az ironizálásod Astoria! - Kuncogok, aztán nevetek. Hangosan, még a könnyem is kicsorog. A madarak felreppennek a hangomtól, nem tudok halk lenni, nem tudok uralkodni magamon.
- Ne menj! - Utána kiálltok, de nem hallgat meg. Csak halad előre, és tényleg itt akar hagyni. Előbb cselekszem, mint gondolkozom. A kezem lendül, a varázspálcám már a kezemben van. Előre szegezem, megcélzom az ikertestvért. El akarom tüntetni, most csak kettesben akarok lenni Astoriával.
- Stupor! - A hangom ismeretlenül cseng. Nem is tudtam, hogy megszólalok, csak hallottam. A piros átok elzúg Astoria mellett, és áthalad az ikertestvérén. Megrökönyödve bámulok magam elé. Majdnem megátkoztam Őt. Terhes, én pedig majdnem telibe találtam egy átokkal. Nem tudom, hogy mit fog rá reagálni, de a pálcámat mindenesetre a kezemben tartok. Sokként ért, hogy rátámadtam, pedig Merlin aranyvérű szeretőjére, én nem akartam rátámadni! Nem bántanám, nem tudnám, már csak azért sem, mert a gyermekem anyja.
Már nem látok belőle kettőt, már egyedül van, már nem forog velem annyira a világ, csak egy kicsit.  A gyomrom már nem liftezik , csak egy kicsit.
- Na most már megvársz! - felé sétálok, mélyeket lélegzem. Nem csetlek-botlok, nem megyek keresztbe, egyszerre mintha kijózanodtam volna.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: will you marry me? Astoria & Blaise   Kedd Aug. 20, 2013 8:44 am

Blaise and Torie




Összehúzott szemmel nézek rá. Néha azt érzem, hogy Zambini testében egy gyerek van elásva, és soha a büdös életben nem lehet majd kiimádkozni onnan. Ez az én sorson, nem egy, hanem két gyerekem lesz. Egy kisbaba és egy nagy. Kérlek Merlin, könyörülj rajtam!
- Blaise, részeg vagy… - csóválom fejem újra, erre nem tudok mit mondani. Ha ő kettőt lát belőlem, akkor én a fejem tetejére állhatok, akkor sem tudom bebizonyítani neki az ellenkezőjét
Nem is figyelek rá, nem is akarom hallani a hangját. Olyan hangulatingadozásaim vannak, hogy attól félek, előveszem a pálcám és feldugom a fenekébe. Inkább csak hátat fordítok neki, és ott hagyom. Ez a legbölcsebb lépés, amit most tehetek, egyszerűen másképp ebből a helyzetből nincs kiút. Beszélni nem lehet vele, csak össze-vissza makog mindenfélét, én pedig egyszer csak agyvérzést kapok. Az meg ugye senkinek sem hiányzik.
Már legalább egy méterre vagyok tőle, mikor meghallom kiáltását. Reflexszerűen hajolok le, és gömbölyödöm össze, hogy védjem magam és… Őt. Nem hiszek a fülemnek, nem tudom elhinni, képes volt ez a féleszű pálcát rántani, és megátkozni. Felegyenesedem, és lassan megfordulok. Arcomon a harag, a döbbenet és az elkeseredettség egyveleg mutatkozik.
- Nem hiszem el, hogy ezt tetted… - suttogom az este csöndjében, szemeim rögtön megtelnek könnyel. Az érzelmeim eluralkodnak felettem, nem tudok mit tenni, csak hagyom, hogy könnyeim némán, hang és zokogás nélkül csorogjanak végig arcomon. Csak a fájdalmam könnyei, semmi más.
Sós cseppeim fátyolán át látom Zambini saját, döbbent arckifejezését. Valószínűleg ő sem tudja, hogy mit csinált, és most ugyanúgy megrémítette reakciója, mint engem. Én nem mozdulok. Mereven állok, mintha sóbálvánnyá változtatott volna, a döbbenettől egyszerűen mozdulni se tudok. Csak figyelem, ahogy felém indul. Mozgása szilárd, arca józan, az alkohol egy perc alatt párolgott el belől. Ám amikor már előttem áll automatikusa lépek egyet hátra, majd dühösen törlöm le könnyeimet, s azzal a lendülettel, nedves kezemmel keverek le neki egy hatalmas pofont.

Az ütést hangos, fájó csattanás kíséri, én pedig elégedetten figyelem eltorzuló arcát. Tekintetemmel jeget lehetne vágni, úgy szikrázik, mintha kötelező lenne.
- Azt hiszed, csak te szenvedsz, Blaise? – kérdeztem halkan, s bár tekintetem újra a Greengrass hidegséget sugározta, hangom remegett a bánattól és az elfojtott sírástól. – Szerinted én élvezem, hogy gyűlölsz? Hogy annyira gyűlölsz, és annyira elkeseredett vagy, hogy az alkoholba menekülsz, hogy kifordulsz magadból? Hogy nekem nem fáj? Félek, rettegek, Zambini, és még miattad is bűntudatom lehet. Egyedül vagyok, és jelen pillanatban egyáltalán nem számíthatok rád…
Nagyot szusszantottam a végén, lehunytam szemem, hogy kicsit megnyugodjak. Kisöpörtem arcomból egy kósza tincset, majd újra Blaisre néztem. Mit kéne tennem? Hova fussak a gondjaim elől, Előle? Nincs menekvést. Megfőztem, hát meg is kell ennem…


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Inaktív
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 38
ϟ Reagok : 27
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.


TémanyitásTárgy: Re: will you marry me? Astoria & Blaise   Szer. Aug. 21, 2013 6:01 am

Astoria and Blaise




Csak bámulok magam elé. Nem hiszem el, hogy majdnem megátkoztam egy terhes nőt. Akkor is ha az a terhes nő éppen csak egy kis makknyi babát hord a szíve alatt. Mert akkora. Egy ici-pici makkocska. Még nem dudorodik Astoria hasa, bár a melle és a feneke szerintem nőtt. Az arca is kerekebb lett. Azt mondják, hogy a terhes nők megszépülnek, mosolygósabbak lesznek, de ez Rá nem igaz. Mármint szépnek tényleg szép, de mosolygós. Többet mosolygott mikor az anyja hasában volt, mint most áldott állapotban. Na nem mintha lenne oka mosolyogni. A gyerek habár gyönyörű ajándéka az életnek, nekünk most inkább átok, mint áldás. Pedig én szeretem a gyereket. Viszont a jövőről alkotott álmaimba még vagy hét évig nem fér bele a gyerek. Most bele kell nyomnom. Fogalmam sincs, hogy Astoria mit képzel el, mihez akart kezdeni a Roxfort után, de ezeknek az álmoknak ő is búcsút inthet.

Közelebb lépkedek hozzá, és ahogy közelebb érek látom a könnyeket amik végigcsorognak az arcán. Máris bánom amit tettem. Bűntudatot kelt bennem. Nagyot nyelek, és elkínzott arccal nézek rá.
- Torie, én úgy sajnálom.. nem akartam.. - Suttogom, de tudom, hogy a bocsánatkérés semmit sem ér. Nincs mentség arra amit tettem. Nem hozhatom fel a saját védelmemben azt, hogy részeg vagyok, mert ez is vétek. Miért ittam le magamat? miért teszem tönkre a májamat? Miért döntök magamba annyi piát?
Persze én már tudom a választ. Az alkohol kiűzi a gondolataimból ezt az egész gyerek témát. A pia elveszi a káros gondolatokat, nem enged kattogni a megtörtént dolgokon. Pedig le kellene szoknom róla, mielőtt alkoholista leszek. Aztán tényleg búcsút mondhatok a szépen dédelgetett álmaimnak.

- Nem akartam.. - Nem tudom befejezni, mert Astoria felképel. A pofon keményen csattan az arcomon, égő, lüktető helyet hagyva maga után. Visszhangzik a csattanástól a hely, én pedig összeszorított fogakkal tűröm. Pillanatokig nem fordulok vissza hozzá, csak bámulom az erdőt, magamban számolok. Az elfogyasztott alkohol még mindig munkálkodik bennem. Mélyre szívom a levegőt, majd kifújom. Ezt a pofont megérdemeltem. Nem lehetek mérges rá, amikor én bántottam először.
Rápillantok, hallgatom, és magamban ölődök. Igaza van. Most amikor a legnagyobb szüksége lenne rám, én elsétálok, és dagonyázom az önsajnálatban. Milyen Zambini vagyok én? Nem tehetem ezt vele. Ugyan teljes mértékben az ő hibája a gyerek, nem hagyhatom egyedül!
- Nem utállak! Csak.. haragszom rád. - Fújom ki hangosan a levegőt. - Felelőtlen vagy Astoria. Hazudtál egy olyan dologról amiről sosem lenne szabad, és nézd meg most mindkettőnk jövője bizonytalan. Egy olyan világban élünk, ahol ez nem lehet. Gyereked az iskola közepén egy sráctól? Elkönyvelik, hogy egy ribanc vagy! - Csóválom a fejemet, idegesen a hajamba túrok, és ráfókuszálok. – Tudod, hogy ez lesz, én meg ezt nem engedhetem. Már meg van a megoldás idebent! - Kocogtatom meg a halántékomat. Percekig csendben vagyok, bámulom a földet, aztán hirtelen ráemelem a szemeimet.
- Legyél a feleségem! - Inkább parancs, mint kérés, minden érzelem nélkül, csupán becsületből.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: will you marry me? Astoria & Blaise   Csüt. Aug. 22, 2013 4:31 am

Blaise and Torie




Hallgattam szánalmas sajnálkozását, de hiába halottam szavait, tudtam, a lelke legmélyén valóban meg akart átkozni. Azért, mert haragos volt, dühös, és gyűlölt, tudtam, hogy így van, hiába próbáltam volna tagadni.
A szívem mélyén azt kívántam, bár szeretne… Igaz szerelemmel fordulna felém, a baj attól még nem tűnik el, de tudtam, mindegy mit teszek, vagy mondok, Ő ott lesz, szeret engem, s a haragja elmúlik, végül nem marad helyén más, csak a tiszta szeretet. Így… mi marad majd, ha a düh, a gyűlölet elszáll? Egy szép lány leszek neki, aki tönkretette az életét, semmi több.
Némán tűrte a pofont, valószínűleg tisztába volt vele, hogy kijárt neki, s nekem is. Mikor rám pillantott nyeltem egy nagyot, s ahogy Ő a pofont, én ugyan olyan csendben hallgattam végig hozzám címzett szavait. Szavait, melyben semmi olyan nem volt, amit már ne tudtam volna. Mindig elmondja, mennyire haragszik rám… ez az én pofonom tőle. Annyi különbséggel, hogy ez ott marad, nem múlik el, mint a testi fájdalom. Ez a lelkembe égett bele.
Felvontam szemöldököm. Nem tudtam, mégis milyen megoldásról beszél. hagyjam itt a Roxfortot? Költözzek vissza a kúriába, Ő meg elmegy sárkány trágyát lapátolni pár galleonért? Erre számítottam, de arra nem, amit végül megosztott velem.
Legyél a feleségem.
Szám enyhén elnyílt, szemeim kitágultak. Azt tudtam, hogy Blaise részeg, habár előbbi kis manővere kijózanította őt, de arról sejtelmem sem volt, hogy komoly agykárosodást szenvedett. Mert ez minden volt, csak megoldás nem. Hogy a fészkes fenébe rázzam vissza az agyát a helyére, hogy normálisan gondolkodjon végre?
CSATT!

Kezem újra a magasba lendült, ám ezúttal nem volt düh a mozdulatomban. Komoly képpel néztem rá, nem érdekelt, mennyire fáj neki, talán az ütés helyrebillenti az agyát.
- Na idefigyelj, Zambini! Szedd végre össze magad, és hagyj engem békén a hülyeségeiddel! – ripakodtam rá türelmetlenül. – Ez minden, csak nem megoldás, és te csak nem vegyél engem feleségül kényszerből, becsületből vagy éppen sajnálatból! Nincs rá szükségem! – emeltem meg hangomat. El kellett érnem, hogy végre rám figyeljen, hogy arra figyeljen, amit mondok, s meg is értse. Elegem volt, hogy százszor átbeszéljük a dolgokat, de Ő ugyan olyan barom módjára viselkedik. Nem vagyok én papagáj…
- És egyébként sem akarok feleségül menni hozzád. – jegyeztem meg mellékesen, enyhén megemelve bal szemöldökömet. – Amire nekem van szükségem, azaz, hogy abbahagyd az örökös Szárnyas Vadkanba való járkálást, és ne idd el azt a maradék, mogyorónyi agyadat! Hogy mellettem legyél, amikor kell.
Sóhajtottam. Ki kellett mondanom. Közelebb léptem hozzá, olyan közel, hogy felnézhessen arcára. Kezemmel átkulcsoltam derekát. Ilyen őszinte megbánással még sosem néztem senkire, pláne nem fiúra. De tudtam, hogy meg kell tennem. Nem azért, mert így neveltek, hanem mert szüksége volt rá. És szükségem volt rá nekem is.
- És amire a legnagyobb szükségem van, azaz, hogy megbocsájts nekem! – szólaltam meg végül halk, lágy hangon, íriszeimet kék szemébe fúrva, mélységes megbánással a szememben.
Azt akartam, hogy megbocsájtson. Az igazság az, hogy semmi másra nem volt szükségem, csak erre. Tudtam, ha ez bekövetkezik, nincs mitől félnem. Elengedhetem magamtól, a fájdalmat, a gyomorgörcsöt és a félelmet.
Éreztem, hogy akaratom ellenére gyűlik könny a szemembe...



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Inaktív
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 38
ϟ Reagok : 27
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.


TémanyitásTárgy: Re: will you marry me? Astoria & Blaise   Pént. Aug. 23, 2013 2:12 am

Astoria and Blaise




Nem tudom, hogy eredetileg mire is számítottam. Talán arra, hogy megdöbben, nem érti amit mondok, megkéri, hogy ismételjem el. Talán arra, hogy a nyakamba ugrik és az igen szót hajkurássza, esetleg arra, hogy kinevet, hülyének titulál és otthagy, de arra nem számítottam, hogy felpofoz.. megint. A tenyere újra hatalmasat csattant az arcomon, megint visszhangot vert a fák között. Ugyan ott talált el, ahol az előbb, az arcom sajog, és abban is biztos vagyok, hogy a tenyerének nyoma látszik az arcomon. Hitetlenkedve bámulok rá, meglepődve, a számat eltátva. Ez a csaj nem normális!
- Ezt most miért kaptam? - Bámulok rá meglepődve, jobb kezemmel sajgó arcomat szorongatom. - Te meg vagy veszve? - Úgy bámulok rá, mintha valami csúnya ragacs lenne. Oké az első pofont tényleg megérdemeltem, mert majdnem megátkoztam, de a második.. na ahhoz semmi joga nem volt!
- Bocsánat Astoria őfelsége, hogy könnyíteni akartam a sorsodon! - A hangom tele van gúnnyal. Egyre jobban kezdek kijózanodni, már egyáltalán nem látom az „ikertestvérét”, aki ugyebár sosem volt ott, csak a képzeletem játszott velem. Az életemből már csak több hiányozna belőle, mondjuk kitudja, lehet, hogy az ikre egy jótét lélek lenne, nem pedig olyan, mint Astoria.

- Nem akarsz hozzám jönni? Mit gondolsz még is ki fog majd téged feleségül venni, hogyha tizenhét évesen szültél egy gyereket bele a vakvilágba? - Ráförmedek. Szerintem nincs más kiút, csak a házasság. Ha meg akarja tartani a hírnevét, házasságot kell kötnie, mielőtt megszül. A férfiaknak mindig könnyebb, mint a nőknek.
- Azért eldönthetnéd már, hogy mit is akarsz pontosan. Nem tudlak követni. Egyszer azt akarod, hogy legyek melletted aztán meg hogy takarodjak a közeledből, aztán meg megint szeretnél közel tudni magadhoz.. Nem értelek! - Rázom meg a fejemet, és tanácstalanul bámulom a lányt. Nem tudok vele mit kezdeni. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy milyen gyorsan változik a kedélyállapota. Az egyik pillanatban még ő a házisárkány a másikban pedig ő a megtestesült jóság.
Mozdulatlanul állok, tűröm amit tesz. Felvont szemöldökkel nézek rá, nem tudom mire vélni, hogy miért teszi. Nagyot nyelek, próbálok nem ránézni, de a szeme fogva tart. Olyan más most. A szeme olyan őszinte, hogy nem tudok elfordulni, pedig nagyon akarok. Nem akarom, hogy hatással legyen rám, mégis érzem, hogy ha így néz akkor nem tudok majd neki nemet mondani. Hallgatom amit mond, nagyon halkan beszél, érzem, a hasát, ami nekem nyomódik. A kezem akaratlanul indul meg, átfogom karcsú derekát, szemem belefúrom a szemébe, nézem, ahogy a szemébe könny gyűlik. Mielőtt meggondolhatnám, hogy mit teszek, a kezemet felemelem, és letörlöm a kifolyó könnycseppeket.
- Gondolkoztál már azon, hogy mi lesz? Hogy nem fogod tudni letenni a RAVASZT? Arra gondoltál már, hogy mit mondasz a szüleidnek, vagy hogy mihez fogsz kezdeni? - Halkan beszélek, nyugodtan, hüvelykujjammal az arccsontját simogatom. - Én mindent megadhatok neked Torie, esküszöm, hogy nem kötelezlek semmire, de azt nem akarom, hogy miattam essen csorba a becsületeden. Megbocsátok neked, nem haragszom rád, magamra sokkal jobban.. - Sóhajtok, de azt már nem teszem hozzá, hogy néha felé is föléled a haragom. Meg azt sem mondom el, hogy azért haragszom magamra, mert hittem neki. Erről nem kell tudnia, mert ez a harag el fog múlni. Lassan de biztosan. Egyszerűen csak ki kell találnom a jövőmet, és akkor elmúlik, mintha sosem lett volna.
- Legyél a feleségem! - Ismétlem meg megint, de most inkább kérem, mint utasítom. Nézem a szemét, az ujjammal simogatom az arcát, és tudom, hogy ezt akarom. Nem mehet tönkre az életünk, azelőtt, hogy elkezdődne.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: will you marry me? Astoria & Blaise   Pént. Aug. 23, 2013 3:31 am

Blaise and Torie




Valószínűleg kicsit összezavartam, hogy is ne, hisz néha én sem értem magamat? Olyan lettem, mint az időjárás. Egyik pillanatban még ezer tűzzel égek, a másikban viharosan villámokat szórok. Madam Pomfrey szerint ez egy idő után csillapodik, bár el nem múlik a terhesség alatt, de valamelyest elviselhető leszek. Már alig vártam.
Persze, azért a pofozkodós hangulatra egyikünk sem számított, noha nem bántam meg egyiket sem, sőt, ha nagyon szükséges egy harmadikat is lekeverek neki, csak a miheztartás véget, hogy ne beszéljen hülyeségeket.
Kezem alatt érzem bőrét, pedig közöttünk van még a ruha, mégis, éget az érintése. Szemei bilincsbe vernek, s látom, hogy az övé is fogságba esik az enyém által. Látom, ahogy megenyhül, hogy haragja pillanatok alatt illan el. Legalábbis most, ezekben a percekben. Habár tudtam, hamarosan vissza fog térni, újra érezni fogja a dühöt, most nem haragudott rám, és ettől az én lelkem is felszabadult.
Érzem, ahogy keze megindul derekamon, s Ő is átölel. Apró remegés megy végig testemen, mintha áramütés érne. Nem tudok mit tenni, a történtek ellenére is ilyen hatással van rám Blaise.
Szemem rebbenve csukódik meg, ahogy lesimítja arcomról lecsorduló könnyemet. Aprót sóhajtok. Jól esik az érintése. Finom, lágy, puha, mintha porcelán törékenységű lenne arcom, úgy ér most hozzám. Szerettem ezt a Blaise Zambinit. Más volt, gyengédebb, odaadóbb. Azt hiszem, ebbe az énjébe lettem volna képes beleszeretni. De túl sok mindenben hasonlított Dracora, s ahogy Malfoy összetörte a szívemet, Blaise is gondolkozás nélkül megtenni. Ezt pedig nem engedhettem meg. Nem hagyhattam, hogy a történelem megismételje önmagát.
Mikor meghallottam hangját kinyitottam szemem, s újra belefúrtam tekintetem az övébe. Tudtam, hogy igaza van. Hogy bármit is teszek, sosem lesz minden olyan, amilyennek egyszer megálmodtam. Tudtam, hogy valóban, azaz egyetlen megoldás, hogy feleségül megyek hozzá. Így lehetett megmenteni engem, és azt hiszem egy kicsit Őt is.

Sóhajtottam, mikor újra kimondta azt a két szót, amitől új sajgott a szívem, hogy csak azon csodálkoztam, nem lesz vérfoltos a pólóm. Most sokkal gyengédebben mondta, ujja még mindig arcomat cirógatta. Igent akartam mondani. Nem azért, mert szerelmesek voltunk, mert így akartam, hanem mert így lett volna a helyes. A legkedvezőbb opció ebben a lehetetlen helyzetben. Mégsem tehettem meg, hogy feleségül megyek hozzá.
Újabb sóhaj hagyta el számat, lesütöttem szemem, majd megfogtam arcomat simogató kezét, szelíd erőszakkal választottam le magamról, majd elengedtem, s hagytam, hogy oldala mellé essen. Nem akartam őt elengedni, úgy éreztem, most Ő jelenti számomra az egyetlen kapaszkodót a szakadék szélén, mégis megerőszakoltam testem, s elszakadtam tőle, majd egy lépést hátráltam. Megcsóváltam fejem.
- Nem vehetsz el feleségül, Blaise. – néztem rá csalódott, keserű pillantással, mert tudtam, hogy miért nem teheti, és ez fájt igazán. – Nem akarsz feleségül venni, nem szeretsz engem. Akkor sem szerettél, mikor lefeküdtem vele. Csak akartál, a testeddel, a lelkednek… sosem kellettem, s sosem fogok kelleni. – mondtam, s közben újabb könnycsepp csordult végig arcomon, ám nem hagytam lefolyni, dühösen töröltem le ajkaimról. – Velem történt mindez. Kettőnk közül te vagy az, akinek meglehet a saját élete, akinek van választása. És ha beledöglök sem veszem ezt el tőled.
Ki kellett mondanom. Tudtam, mennyi fájdalmat fogok okozni neki vele, de csak is a jövője lebegett a szemem előtt. Én tettem tönkre, nem hagyhatom, hogyha esélyem van rá, ne hozzam rendbe. meg kellett tennem tudván, hogy nem csak az Ő szívét töröm össze ezzel, hanem a magamét is. Mégis, úgy éreztem, Blaise jelenleg az egyetlen személy ezen a földön, akivel nem lehetek önző.
- Nem akarom, hogy az apja legyél ennek a gyereknek! – jelentettem ki határozott hangon, mégis ezernyi fájdalommal. – Azt akarom, hogy lépj tovább. Én megleszek, tényleg. De te… téged annyira felemészt ez az egész, hogy félek hamarosan el fog pusztítani.

Oda akartam lépni hozzá, arcát kezembe venni, megsimogatni, lágy csókot nyomni ajkára, mégsem tettem. Úgy álltam ott, mintha kötelező lett volna, mintha lábamat belebetonozták volna a földbe.
- Azt mondtam, szükségem van rád. Ez így is van. De neked nincs szükséged rám. Úgyhogy arra kérlek, felejts el engem, lépj tovább, emlékezz arra, hogy együtt töltöttünk egy kellemes éjszakát. – mosolyodtam el halványan, könnyeim fátyolán át. – Szeretném, ha boldog lennél, és ez csak nélkülem sikerülhet neked. Engem szeretni nem tudsz, még ha tudnál is a haragod nem is engedné. – enyhén megvontam vállamat.
Úgy éreztem nincs több mondanivalóm. Mindent kiadtam magamból, amit akartam. Valóban szükségem volt rá, hogy mellettem legyen, de tudtam, hogy beleőrülne. Nem tehettem tönkre az én életemmel együtt az övét is. Az egyetlen megoldás az volt, ha elengedem.
Utolsó pillantást vetettem rá, majd megfordultam, s elindultam tovább, a sötét utcán. Könnyeim most már megállíthatatlanul folytak, össze kellett szorítanom számat, hogy ne zokogjak fel. Lelkem egy darabját ott hagytam Blaise kezébe, s az Ő lelke egy darabját magammal vittem, a szívem alatt.


EZT viselem ♦ EZT hallgattam ♦ remélem tetszik^^ ♦


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Inaktív
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 38
ϟ Reagok : 27
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.


TémanyitásTárgy: Re: will you marry me? Astoria & Blaise   Szomb. Aug. 24, 2013 6:03 am

Astoria and Blaise




Csendben hallgatom amiket mond, mindeközben az egész olyan, mint egy újabb arculcsapás. Amikor ellép tőlem, a fejemet rögtön lehajtom, hagyom, hogy a karom a testem mellett lógjon céltalanul. Bámulom a lábam alatt a kavicsokat, és próbálok nem rá figyelni. Ki akarom zárni a hangját, nem akarok ráfigyelni, de egyszerűen nincs semmilyen más zaj amire koncentrálni tudnék. Nem beszélnek mások, nincs itt senki, így nem tudom kizárni őt. Túl hangosan beszél, és egyenesen hozzám címzi a szavait. Amiket mond azok arcul csapnak. Olyan mintha kaptam volna még egy pofont. Nem még sem, ez jobban fáj. Nem akarom felfogni azt amit mond, de az agyam túl gyorsan kapcsol. Amikor azt mondja, hogy nem akar a feleségem lenni, az tényleg olyan, mintha arcon csapna. Melyik férfi bírja a visszautasítást? Szinte semelyik. Ugyan én nem vagyok halálosan szerelmes Astoriába, nem vagyok azzal sem tisztában, hogy pontosan mit is érzek iránta, de ettől még fájt. Megakartam neki könnyíteni mindent, ő pedig visszautasítja. Mégsem ez fájt a legjobban. Amikor kimondja, hogy nem akarja, hogy én legyek a gyereke apja, abban a pillanatban mintha kitépné a szívemet. Belém mélyeszti a karmait, kitépi a szívemet, majd darabokra töri, és egy két darabját visszarakja. Mintha azt mondaná, hogy Tessék itt van ez a pár darab, gazdálkodj ezekből!

Rettenetesen fájnak a szavai. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer rosszul fog nekem esni az, amit Astoria mond. Elvégre sosem gondoltam volna, hogy nekünk egy szex esetnél több közünk lesz egymáshoz. Ő velem kapcsolatban mindig játszotta a jégkirálynőt, az elérhetetlen nőt, aztán csak egyszer teszi szét nekem a lábait, máris bekapta a legyet. Ez egészen biztosan Merlin műve, ő akar engem büntetni, amiért túlzottan nagy a szexuális étvágyam. Biztosan emiatt van. Pedig esküszöm, hogy nincsen nemi betegségem, és eddig senkit nem csináltam föl. Nem tudom, hogy igazából mi volt a vétkem, de jól megkaptam.
Kapkodom a levegőt, kicsit olyan, mintha fuldoklanék. Nem tudom, hogy mit mondjak, mit tegyek. Nem tudom, hogy miért kavarognak az érzések, nem értem, hogy miért érzem magam ilyen szarul. Van egy nő aki terhes egy gyerekkel. Az én gyerekemmel, és most arra kér, hogy sétáljak el, mintha nem az én hímivarsejtemből lenne az a bébi. Pedig onnan van. Az enyémből.
- Hát ezt az éjjelt nem fogom egyhamar elfelejteni.. - Bólintok, de inkább magamnak mondom mint neki.
Megvakarom a fejemet, és tanácstalanul bámulom. Nem értem, hogy ez most azért van mert a hangulata váltakozik, vagy mert tényleg így gondolja.
- Nem hiszem hogy valaha is eltudnám felejteni a gyerekemet.. sem az anyját.. - Nézek rá komolyan, és minden fájdalmamat összesűrítem, hogy ki tudja olvasni a szememből. Mert hát a szem a lélek tükre, mint tudjuk. Nagyot nyelek, nézem ahogy elsétál. Lehunyom a szememet, egy pillanatra, aztán sarkon fordulok, és visszaindulok a Szárnyas Vadkan felé.

Köszönöm a játékot Torie, nem bánkódom, úgy is sokat fogunk még játszani ^^



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: will you marry me? Astoria & Blaise   



Vissza az elejére Go down
 

will you marry me? Astoria & Blaise

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Az Astoria utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-