Ásítok egyet. Olyan hatalmasat hogy a festménylakók akik mellett elhaladok, megbotránkoznak rajtam. Elnézést kérek, és igyekszem nem figyelembe venni hogy neveletlen, kislánynak hívnak. Ők csak festmények. Mit tudnak a nevelésről, meg az emberekről? Az biztos hogy én nem fogok ilyen mogorva embereket festeni. Kész agyrém. Talárom alja a földet súrolja, amint a hosszú sötét folyosón vízhangot ver minden egyes lépésem. Tudomást sem veszek róla, hogy úgy áll rajtam a ruha mint egy bohócon egy estélyi, és inkább arra koncentrálok hogy a következő ásításnál a szám elé tegyem a kezemet. Hajam kiengedve keretezi kissé fáradt arcomat, kezemen amit éppen ásításra nyíló szám elé helyezem, még viseli a délutáni művészkedésem nyomait. Piros, sárga és kék festékpacák pettyezik a bőrömet, amik olyan makacsok hogy minden próbálkozásom ellenére lehetetlennek véltem lemosni. Persze a festménylakók, ezt a hanyagságom számlájára írják. Nem értem mit foglalkoznak ennyit velem, egy szóval sem mondtam hogy kezdjenek el kritizálni. Nincs jobb dolguk? Hát ha jobban bele gondolok nincs. Meggyorsítom lépteimet, és örömmel nyugtázom hogy apró lábaim végre eljuttattak a könyvtár hatalmas ajtajához.

Lenyomom a kilincset és kisebb erőlködés után sikeresen kinyitom az ajtót, amely hangos nyikordulással adja tudtára a bent lévőknek, hogy valaki jött. Zavart mosollyal lépek be a kicsinek nem éppen nevezhető helyiségbe, s orromba rögtön beszökik a dohos könyv, na meg penész szag. Ki tudja mik rejtőzhetnek az ősrégi könyvek jótékony takarásában? Patkányok, kígyók, csótányok..Megborzongok a gondolatra, amint behúzom magam mögött az ajtót, és a könyvtáros nő szúrós szemével a hátamban, igyekszem az asztalok és könyvespolcok között szlalomozva, a szokásos helyünkre jutni. Útközben találkozom néhány ismerőssel, néhol megállok köszönök, és váltok néhány szót, aztán tovább sétálok.
Nagyon remélem hogy Blaise, már itt van és nem kell egyedül ücsörögnöm a könyvkupacok mögött, megbújva egy Kákalagokról szóló ismeretterjesztő könyv lapjai mögött. Igen, újabb házidolgozatot adott fel Hagrid, aki jelenleg a legendás lények gondozása órákat tartja. Persze én imádom ezt a tantárgyat úgyhogy semmi gond nincs az esszével, csak Zambinivel párban nehéz a feladatra koncentrálni. Ugyanis mindig akad valami jobb elfoglaltságunk, mint a házi.
Oda érek a könyvtár távoli, és eldugott sarkába, s bosszúsan állapítom meg hogy Blézi sehol sincs. Általában a lányok szoktak késni nem? Akkor miért én várok már megint rá, és nem ő énrám? Inkább nem is próbálok rájönni a dologra, hiszen már magában az is abszurd hogy barátok vagyunk. Bár vannak dolgok amiket nem lehet megmagyarázni. Jobb hogyha nem is próbálunk rájönni az adott kérdés válaszára..
Kihúzom a székemet, letszek néhány magammal hozott pergament, és lúdtollat, na meg fekete tintát az asztalra és helyet foglalok a széken. Amíg arra várok hogy Blaise megérkezzen, a beígért minden ízű drazséval, elkezdek az egyik üres pergamenre rajzolni.

A hálószobában az ágy mellett térdelek, és benézek alá. Itt sincs az a hülye macska. Napok óta nem láttam Pizsit, a macskámat, nem szeretném, hogyha megvadulna. Amúgy sem mehet ki a kastélyból, csak az a macska, olyan, mint én, imádja a nőket. Megy és hízelkedik nekik, még a végén egy igazi kujon lesz.
- Ci-ci-ci-cicc ci-ci-ci-cicc.. - Hívogatom, pedig tudom, hogy nincs itt. Majd előkerül, remélem. Sajnos az én macskámat nagyon sokan szeretik. Volt olyan, hogy egy hét után láttam meg egy hugrabuggos kezében. A dög, még csak rám sem hederített, olyan jól elvolt a dús keblek között.  - Akkor nem kapsz enni ma sem te hálátlan! - Fennhangon beszélek, mintha meghallhatná a macska, aki itt sincs. Nem vagyok komplett. Aztán ránézek az órára, és elkerekedik a szemem. Már a könyvtárban kellene ülnöm Rioval szemben, és nézni, ahogy írja a házi feladatot. Gyorsan felkapom a táskámat, megigazítom a hajamat – mert mégsem találkozom úgy vele, mintha most keltem volna ki az ágyból – , belenézek a tükörbe, és elfintorodom. Nem tudom, hogy miért fogadtam ilyen dolgokban, és hogy hogyan is veszthettem el, de már bánom hogy aznap reggel egyáltalán kikeltem az ágyból. Astoria, gonosz kis nőszemély. Rózsaszín pólót viselek amin feketével virít az „ I love Astoria” felirat. Nagyon hülyén néz ki, egész nap ezt hallgattam, hogy milyen vicces, meg hogy milyen gáz, mert az is.
Kirombolok a klubhelyiségből, aztán megtorpanok, visszafordulok, és mielőtt bezáródhatna a klubhelység ajtaja, visszaugrok.
Odafordulok egy elsős kislányhoz aki egy macskát simogat, de csalódottan kell látnom, hogy az nem Pizsi. Hatalmasat sóhajtok, legyintek, majd nagy léptekkel indulok el a harmadik emelet felé. Nem kívánok útközbe senkivel sem szóba állni, mert rajtam van az a hülye póló, de mindenkinek köszönök aki így tesz. Úgy csinálok, mintha nagyon sietős lenne a dolog, így nem akar senki sem leállni és beszélgetni. Ez a nagy szerencsém, már vagy tíz perce ott kellene lennem Rio mellett.
Aztán végre megérkezem a könyvtárba. A hatalmas ajtó nyikorogva nyílik ki, mire a könyvtáros hölgyike csúnyán néz rám. Mintha az én hibám lenne, hogy nyikorog az ajtó! Csinálja meg! .
Szerencsére Rio meg én már vagyunk annyira tapasztaltak, hogy tudjuk hova kell ülnünk. Leghátulra, ahova nem látnak már el. Ő meg én már vagy hét éve nagyon jóban vagyunk, legjobb barátok, akik ismerik egymás titkait. Majdnem. Nem tudja, hogy Astoria meg én lefeküdtünk egymással – pedig minden ilyesmit megosztok vele, ha akarja ha nem – és hát becsúszott egy baba.
A parketta nyikorog a talpam alatt, de nem terveztem, hogy meg fogom ijeszteni őt.
- Rio, sajnálom hogy késtem! Csak Pizsit megint nem találom. Tényleg, nem láttad valahol?  - Megvárom amíg felpillant rám, aztán egy gyors puszit nyomok a homlokára. Emlékszem, hogy egyszer megpróbáltuk a járós dolgot, de nem ment sokáig, maradtunk a barátságnál. El is felejtem, hogy mi van rajtam, csak vele foglalkozom. Az utóbbi időben nem foglalkozta vele olyan sokat, és szeretném bepótolni.
Levágom magamat vele szemben, a lábamat pedig az asztal alatt az ölébe dobom.
- Megcsináltad már a házit? - Pillantok rá, de már sejtem a választ.
- Amúgy mit rajzolgatsz? Az ki akar lenni? - Hajolok közelebb az asztal fölött, hogy jobban lássam ki is van  képen.

Éppen befejezem egy unikornis szarvának rajzolását, amikor cincogás hangjai ütik meg a fülemet. Elkap a szívbaj, rögtön felugrok és az asztalra ülök, karjaimmal átölelve a lábamat. Kellet nekem azon gondolkodni hogy miféle szörnyecskék lakhatnak a könyvtárban. Rögtön a pálcámhoz kapom ami talárom belső zsebében várakozik, készen arra hogy használjam. Hegyezem a fülemet miközben fegyveremet előre nyújtva várom hogy a kis rágcsáló felfedje magát. Apró mancsok zaját hallom, minta kaparásznának valamit. Felemelem a fejemet, és még épp idejében ugrok le az asztalról mielőtt egy vaskos könyv fejbe vághatna. Dühödten pillantok a polcra ahonnan szabadesésben jött felém a Bájitalok és egyéb furfangos főzetek II., Mumfordi Erzsébet tollából című egyébként egyik kedvenc olvasmányom. S rögtön átveszi a félelem helyét a harag amint megpillantom Pizsamát, egy apró egérrel a szájában. Mindig is utáltam ezt a macskát, és ezt a tulajdonosával is közöltem, aki történetesen a legjobb barátom. Blaise folyton elhagyja a hülye szőrmókját, bár állítása szerint az szökik meg tőle, hogy becsajozzon. Most komolyan? Egy macska ami imádja a bögyös boszikat?
- Ah..Pizsama. Van fogalmad róla hogy majdnem puklis lett miattad a fejem? - sziszegem neki halkan, nehogy Ms.Kalifa a könyvtáros hölgy meghalljon. A macska szemébe mintha egy kis szemtelenség csillanna, majd mielőtt valami jó kis átkot szórhatnék rá rögtön elillan a sok poros könyv közé.

Kimelegedve huppanok vissza a székemre, szégyenemre néhány illetlen szóval hadoválva, amint Pizsit szidom. Persze a haragom hamar elszáll, mert én képtelen vagyok néhány percnél tovább valakit úgy isten igazából utálni. Tehát újra pennát ragadok és neki állok egy újabb rajznak. Ezúttal hagyom hogy a kezem önálló életre kelljen, és megrajzoljam az agyamban motoszkáló és kitörni vágyó gondolatokat. Nos, ezeknek a gondolatoknak többsége pedig egy bizonyos ember körül forog. Nem mintha megszállott lennék vagy ilyesmi, mert nem vagyok az. Egyszerűen csak képtelen vagyok ŐT kiverni a fejemből, akárhogy próbálkozok. Már ott tartok hogy összedobok valami bájitalt, ami végre gyökerestül eltávolít minden fajta plátói érzelmet belőlem.
Elkalandozásomból, a könyvtár padlójának siránkozó nyikorgása ránt vissza, s rögtön beszökik orromba barátom illata, innen tudom hogy ő közeledik. Amint oda ér az asztalunkhoz felpillantok rá, mire kapok egy cuppanósat a homlokom közepébe.
Félig mosolyogva félig pedig mérgesen pillantok rá, s remélem érzi hogy most mérges vagyok amiért késett, Pizsi ide vagy oda. Azt amúgy sem találja soha. Rájöhetett volna már, hogy nem kéne keresnie, hiszen az a haszontalan macska úgy is mindig vissza talál hozzá.
- A haszontalan macskád az előbb itt járt. Majdnem fejbe vágott egy könyvel. - válaszolom neki, lesújtó pillantással kísérem végig amint lazán helyet foglal a velem szembe eső székre, és érzem amint lábait az ölembe helyezi. Apró mosoly jelenik meg az arcomon ahogy észreveszem a pólóját, és bár igyekszem vissza tartani a röhögést elég nehezen megy.
- Khm..egy újabb fogadás? - mutatok az Astoriás felsőre, apró kárörvendéssel a hangomban. Blézi folyton fogadásokat köt, és általában megnyeri őket, de akadnak olyan kivételes esetek amikor veszít. Na olyankor a hasamat fogva fetrengek a földön a röhögéstől. Összeszorított ajkaim közül feltörik egy apró kacaj, amit hangos hahota követ. Végülis mire valók a barátok ha nem arra hogy egy jót nevessenek a másik szerencsétlenkedésén?
A házis kérdésénél elkomorodom, és olyasmi tekintettel nézek rá, hogy most hülyéskedsz velem Zambini?
- Ne is várd el tőlem hogy egyedül írjam meg a házi feladatot. Ideje lenne a csajozás és baromkodás mellett végre a tanulmányaidra is időt fordítani. - kezdem a kioktatást, ami általában egyáltalán nem válik be. Ráadásul persze hogy nem fogom hagyni amit múltkor csinált. Megiratta velem a beadandóját, miközben ő fűzött egy két asztallal aréb ülő grifes lányt.
Elhúzom az orra elől a pergament amit éppen megszemlélni készül, és a talárom zsebébe csúsztatom. Nem hiányzik hogy rájöjjön ki az aki tetszik nekem. Ugyanis a papíron Iason Mallory szerepel...angyalszárnyakkal. Ciki.
- Szóval..hol is van a mindenízű drazsém? - kérdezem felvont szemöldökkel, és áthajolok az asztal felett hogy homlokon pöccinthessem. Miután sikeresen végrehajtottam a műveletet, karba font kézzel dőlök hátra a széken és nagyon remélem hogy nem felejtett el hozni nekem.  

Tisztában vagyok vele, hogy Rio nem kedveli a macskámat, pedig nagyon aranyos jószág.. lenne, ha mondjuk nem tűnne el minden héten. Igazából nem is azzal van bajom, hogy elillan, hanem azzal, hogy nem jön vissza, és idegenektől is elfogad ételt. Mi van akkor ha teszem azt Rio kezébe kerül, aki utálja őt, és megmérgezi? Ugyan nem feltételezem azt a legjobb barátomról, hogy kinyírná a macskámat, de egy rossz akarom?
- Rio! - Fújtatok. - Miért nem fogtad el? Egyszer jöjjön haza az a dög, kikötöm, és többet nem megy sehova! - Magamban füstölgöm a neveletlen dögön, de hamar ki is megy a fejemből. Kényelembe helyezem magamat, szeretem Rioban, hogy általában nem dobja le magáról a lábam, vagy a kezem, vagy nem lök ki az öléből, hogyha belehajtom a fejem. Igazi legjobb barát.
- Héé, ne nevess! Nem vicces! - Durcásan fonom össze a kezemet a mellem alatt, de már én is kuncogok. - Fogadtam, és vesztettem.. ne firtassuk.. - Sóhajtok egy hatalmasat. Igazából arra sem emlékszem, hogy kivel fogadtam, vagy, hogy min, de hogy én ilyen szerencsétlen vagyok, hogy elveszítsem!  - Hülyén áll ugye? -  Nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá. Tudom, hogy úgy nézek ki, mint egy idióta, tudom, hogy mindenki megbámult a mai napon, mert rózsaszín pólóban flangálok. Még annak örülök, hogy nem rikító pink, hanem világos rózsaszín. - Tudod, hogy mi a legcikibb? - Vonom föl a szemöldökömet. - Az, hogy a pizsamám, amit 10 évesen hordtam, sokkal jobban nézett ki, mint ez! - Rángatom meg a rajtam lévő ruhadarab nyakrészét. - Sötét zöld volt, a nyakánál szürke, és aranycikeszek voltak rajta, „arany” színnel. Körülbelül volt a felsőn vagy ötven cikesz, aprók voltak, nagyon picik. Hosszú ujjú volt a pizsamám, de nagyon puha anyagból, nem teljesen pamut, hanem ilyen puha féle. Mindenki imádta hordani.. a nadrágja pedig csak sima sötétzöld volt, ami a bokámnál összeszűkült. Volt zsebe is, igazából nagyon szerettem azt a pizsamát. Ugyan kinőttem, de még azt is szívesebb hordanám, mint ezt! -  Forgatom meg a szemeimet. Azt a pizsamát nagyon szerettem. Általában Kyra abban aludt, amikor  csak váratlanul ott maradt nálunk. Az volt a kedvence, hiába mondta neki anya, hogy már szennyesben van, akkor is megkérte, hogy had viselje. Emlékszem kissé nagy volt rá, és utána, miután levette mindig barack illata volt, mint Kyrának. .
- Rendben anya.. - Gúnyolódom. Néha Rio felveszi az anyáskodó szerepet, és próbál engem jobb belátásra bírni, persze sosem halál komolyan. Mellesleg nem vagyok én reménytelen eset, az összes RBF-em kiváló lett, amire nagyon büszke vagyok, persze nem sokaknak híresztelem. A legtöbb mardekáros srác úgy tudja, hogy lett elégségesem is, és csak két kiválót kaptam. De ez nem igaz, a beavatottak – nagyon kevesen – látták, hogy egy igazi zseni vagyok.
Már épp jobban szemügyre venném, hogy kit rajzolt le, mikor elhúzza előlem. Felvonom a szemöldökömet, nem értem igazán, de nem firtatom. Ha akarja megmutatja, ha nem akarja, akkor meg úgysem.
- Micsoda? - Kerekednek el a szemeim. Basszus! Teljesen kiment a fejemből az, hogy én neki mit ígértem. A látszat kedvéért megtapogatom a zsebeimet , közben pedig az ajkaimat rágcsálom, hogy mit is mondjak neki.
- Szóval az úgy volt, hogy hozni akartam, de… elfelejtettem! - Nincs mese megmondtam. Ránézek kiskutya szemekkel, ezt már begyakoroltam, ez mindig minden nőnél beválik.

Hitetlenül meresztem a szemeimet Blaise-re aki azért szid le éppen mert nem fogtam meg a dög kis macskát. Elnézést kérek, de még bottal sem nyúlnék hozzá. Ki nem állhatom ahogy nyávog, teszi a szépet, dorombol aztán szépen belém mélyeszti azokat a hegyes kis karmait. Még az kéne hogy Mr. Pizsamát a karjaimba vegyem, és mint valami hős megmentő adjam át Blaise-nek. Ráadásul ha nem tévedek éppen egy döglött egérke kandikált ki a száján, amihez nemhogy bottal de légmentesen lezárható, ötször lefertőtlenített kesztyűben sem nyúlnék hozzá. Érted már mire akarok kilyukadni?
- Most viccelsz velem? Ha még egyszer a szemeim elé kerül olyan átkot küldök rá amitől nyávogni is elfelejt. Nem is értem miért nem neveled meg. Elvégre te vagy a főnök nem? - kérdésemet afféle költőinek szánom, s remélem hogy a macska témát dobjuk a repertoárból. Visszatérve a felsőjére. Ha most itt lenne az a személy aki miatt elvesztette a fogadást, gratulálnék neki. De komolyan.
- Egyébként jól áll a rózsaszín. - szúrom még közbe, persze mint jó barát nem is firtatom tovább a dolgot. Lefogadom hogy rajtam kívül ma már jó páran kiröhögték a felsője miatt. Egyébként tényleg nem néz ki annyira szörnyen, mint kellene. Ez pedig akár aggódásra is adhat okot. Blaise-ből egész jó meleg barát lenne. Persze ezt nem említem meg neki hangosan, nehogy a végén még vérig sértsem.

Nem is tudom hogy lukadunk ki végül ahhoz, hogy az aranycikeszes szuperkirály pizsijéről kezdjen el áradozni. Persze figyelmesen hallgatom amint leírja meghökkentő pontossággal azt a pizsamát, és eldönti hogy élete legjobb pizsamája volt. Bölcsen bólogatok, és magamban talán már azon filózom hogy melyik elme gyógy intézetbe szállíttassam szegény gyenge elméjű barátomat. Dorgálásomat szokás szerint elereszti a füle mellett, és szem forgatva leanyáz engem. Na így próbáljon az ember a legjobb barátja lelkére beszélni!
Folyton figyelmen kívül hagyja a tanácsaimat, mintha semmi szüksége nem lenne rájuk. Már azon filózom hogy nulla tanulás mellett hogy szokta letenni az RBF-jeit. Mert én a magam részéről folyton halálra tanulom az egész vizsgaidőszakot, eközben Blézit általában tök lazán a széken hátradőlve szundikáláson, vagy éppen más nem tanulással kapcsolatos elfoglaltságon kapom. Érdekes megfejthetetlen rejtély.
- Kérlek csak azt ne mondd hogy elfelej... - persze mire a mondat végére érnék csak mondja hogy elfelejtette a nyamvadt drazséimat. Most olyan bekattant tekintettel nézek rá, és a lábát amely az ölemben nyugszik jó erősen megszorítom. - Ezért még számolunk Zambini. - körmeimet bele vájom a nadrágján keresztül a bőrébe, és remélem hogy a bünti megfelelő hatást ért el. Még szerencse hogy előre tudtam hogy megint hoppon maradok, így mélyen a talárom zsebébe nyúlva előveszek kettő darab csokibékát. Az egyiket átdobom neki az asztal felett, a másikat pedig kibontom hogy neki álljak majszolni. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve előre dőlök a székemen, könyökömet az asztalra támasztva, államat pedig a tenyerembe helyezve.
- Ugye te régen jártál Kyraih Geller-el? Képzeld, volt egy furcsa álmom. Én voltam ő, miközben önnmagam voltam. Fura lenne elmagyarázni. De akkor döbbentem rá mennyire jó stílusa van annak a csajnak. Szerintem nagyon is szép az a hosszú szőke haja, na meg azok a formás lábak. Bárcsak olyan lábaim lennének. Szerinted adna nekem néhány tippet hogyan lehet olyan csillogó a hajam mint az övé.? - leharapom a békám fejét, és jóízűen majszolni kezdem miközben elgondolkodva meredek Blézi mellkasára. - Mert gondoltam ha már ismered összehozhatnál nekünk egy találkozót. - vállat vonok hogy ne tűnjek tulságosan is furának. - Csak bogarat ültetett a fejembe az az álom. Mindegy. Felejtsd el. - szabad kezembe veszem a pennámat, és elkezdek firkálgatni Blaise közel eső kezére. Kerül rá unikornis, virágok, meg cuki kis angyalkák is.      

- Aúúúú! Te gonosz fúria, a körmeid olyan hegyesek, hogy mindjárt ömleni kezd a vérem! - Túl hangosan mondom, és ezt nem csak azért említem meg, mert a szavaim visszhangot vernek a sok könyv, és zárt ablak között, hanem mert a könyvtáros néni – gonosz, gonosz asszony! – meglepetten, majd megbotránkozva pillant rám, és igyekszik az asztalunk felé. Szúrós pillantást küldök Rio felé, aztán kikapom a lábaimat az öléből, és kihúzom magamat, fejemet az előttem heverő könyv felé fordítom, és úgy teszek, mintha olvasnék.
„ A kákalagok kis méretű víziszörnyek. Hosszú ujjaikkal megragadják és a mélybe húzzák az embereket. Arcuk csúf, fejükön két szarv található…” Olvasom a sorokat addig, míg a könyvtáros hölgyike oda nem ér.
–Mr. Zambini! – Kezdi a leszidást suttogva. – Magának a szülei nem tanították meg odahaza a jó modort? Ez egy tisztességes hely, nem holmi szerelmi csevelyekre, nevetgélésre, üvöltözésre való átjáró szoba! – Fedd meg jó anyám. Vicc volt. nekem ő nem az anyám hála a magasságos Merlinnek. – Ha még egyszer azon kapom, hogy üvöltözik, viháncol, vagy hangoskodik, ki fogom tiltani a könyvtárból! – Érzem, hogy egyre közelebb hajol hozzám, mivel én még mindig a könyvet bámulom, és úgy teszek, mintha nem hallanám. De már a fülembe suttog, úgyhogy rábámulok. Belenézek vérben forgó szemeibe, és hátrahőkölök.
- Nagyon sajnálom Miss Kalifa, de nem én voltam! - Szemrebbenés nélkül hazudok bele az arcába, nem szégyellem el magam. Nagyokat pislogok, látom ahogy elzöldül, kékül, vörösödik. Nem üvölt, ő tiszteletben tartja a könyvtárát.
– Arcátlanság! Még ma írok az édesanyjának, hogy milyen szemtelen! – Azzal a lendülettel otthagy Riot meg engem, és füstölögve indul vissza a kis asztalkájához. Elkapom a csokibékát amit Ő dob felém, és kacsintok. Rögtön elkezdem kibontani a komisz édességet, a békát gyakorlott mozdulatokkal fogom meg, harapom le a fejét, és próbálok halkan nyámmogni, nehogy Miss Kalifa újra visszajöjjön. Kiveszem a képet, és csalódottan látom, hogy Dumbledore van rajta, elfintorodok, és az asztal közepére dobom. Már vagy ezerszer megvan. .
- A tiedbe ki van? - Lustán próbálok átpillantani az ő kártyájára. Nem nagyon megy.
Meglepetten pislogok rá mikor felteszi a kérdését. Összeráncolom a szemöldökömet, úgy hallgatom. Nem értem, hogy mire ez a nagy fellángolás.
- Igen jártam vele, vagy fényévekkel ezelőtt. Amikor még kissrácok voltunk. - Megvonom a vállamat. Vagy két-három évvel ezelőtt Kyra meg én egy párt alkottunk, de vége lett. Ennyi, azóta nekem voltak mások. Sokan mások.. - Nem egészséges hogy azt mondod jó a combja! Inkább mond azt, hogy formás a segge, de ha a combjára célozgatsz azt kell hinnem, hogy egy kapura lövünk.. - Húzogatom vadul a szemöldökömet, miközben úgy vigyorgok, hogy az összes fogam kivillan.
- Hát ha ennyire akarod, akkor végül is megbeszélhetem Kyrával.. - Vonok vállat, aztán belenézek a könyvbe, aztán a pergamenjére.
- Na gyerünk, miért nem jegyzetelsz? - Csúnyán nézek, aztán elmosolyodom, és elé tolom a könyvet. Igen pontosan úgy képzelem, hogy ő csinálja meg az egész feladatot.