HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Jackie & Cam - antikvitás üzlet

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Tanácstag
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 7
ϟ Reagok : 6
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Sep. 16.


TémanyitásTárgy: Jackie & Cam - antikvitás üzlet   Szer. Szept. 18, 2013 6:04 am


Cam & Jackie


Még csak két hét telt el. És máris a hajamat tépem! Meg lehet ezt szokni egyáltalán? Valószínűleg nem! Én nem tudom sokáig csinálni ezt a nyomorult színjátékot. Egyszerűen úgy érzem belebolondulok. Hogy fogom kihúzni az egész tanévet itt? Mert hát nagy a valószínűsége annak, hogy itt fogok lakni, kettecskén a kis boltommal egész éven át. Ráadásul nem elég, hogy itt vagyok egyedül és játszom a megtestesült jót, még az egyetlen munkásom is lerobbant. Hát nem nagyszerű? Amikor idejöttem, azt hittem csak megfigyelést kell végeznem. Erre most itt állok a pult mögött és várom, hogy valaki bevágtasson ebbe a béna antikvitás üzletbe. Ki a fene akar ilyen ócska kacatokat vásárolni? Legalább valami jobbat találtak volna ki nekem. Ahol nem unatkozom. Nem tudom, hogy bírja ki egész napon át ezt Melanie. Egyszerűen dögunalom. Senki még csak be sem néz. Na de mondjuk, Mel az fizetést kap érte. Annyi pénzért, mint amennyit neki ajánlottak, még én is itt szobroznék minden áldott nap. De így? Á-áá! Örülök ha a mait lehúzom, aztán csak távolról dirigálok majd. Az valahogy jobban megy. Talán épp ez az egyetlen jó dolog az egészben, hogy végre főnök lehetek. Elvégre ezzel a hellyel azt csinálok amit akarok. Elvileg az enyém! Bár nem tudom, hogy a befolyó pénznek, miért csak a negyedét kapom el. Hiszen én álldogálok most is itt. Bevallom őszintén, néha kezd elegem lenni ebből az életből. Mióta minden megváltozott, már nem ugyanazzal a lelkesedéssel teszem meg a dolgokat, amikre kérnek. Pont, mint most: két hét elteltével is fortyogok magamban. Ez azelőtt nem így volt. Szerettem amit csinálok, viszont mára már lassan ott tartok, hogy gyűlölöm. Furcsa ez az egész... Nagyon furcsa!
A következő pillanatban viszont valami kirángat hosszas gondolatmenetemből. Eltüntetem bamba tekintetemet, amint meglátom, hogy épp egy igen szemrevaló hölgy nyit be az ajtón és egy igazi angyali mosolyt varázsolok arcomra.
- Á, szép jó napot! - Köszönök neki, olyan kedvesen amilyen kedvesen csak tudok, bár már félő, hogy lassan átesek a ló túlsó oldalára. Még bele kell jönnöm ebbe az egész szerepes dologba, és nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. - Segíthetek valamiben? - Teszem fel rögtön az első kérdést ami az eszembe jut, majd közelebb sétálok hozzá.






•• Words: 361 •• Music: Safe And Sound •• Note: lesz jobb is :$ •• ©


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jackie & Cam - antikvitás üzlet   Csüt. Szept. 19, 2013 12:46 am




Cameron & Jacqueline

The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve

- A harmadévesek ne felejtsék leadni a papírjukat! - kiáltottam el magamat, s lassan elkezdtek sorakozni előttem a diákok.
Mosolyogva szedtem össze a papírokat, majd miután mind a kezembe volt lassan elindultam Roxmorts felé hátam mögött a díszes társasággal.

Egészen nosztalgikus állapotba kerültem ettől a naptól. Felrémlett előttem a pillanat, mikor én voltam az, aki először látogatta meg a kastély melletti ki falut, és ámulva bámulva tért be Zonkó csodabazárába, vagy éppen a Mézesfalásba. Szinte éreztem az izgalmat, amit akkor éreztem, mikor még csak tizenéves diák voltam. Néha visszasírtam azt a kort, nem csak azért, mert akkor még apa is élt, hanem mert boldog voltam, szabad és minden felelősségtől mentes, nem úgy mint most felnőttként.
Persze, tanárnak lenni sem volt rossz, csak más. Nagy teher, és felelősség hárult az emberre azzal, hogy tanítani kell, mert e sokkal több annál, minthogy megtanítom nekik azt, amiről szól a tantárgyam. Sokkal több mindent át kell adni nekik, mindezt pár év alatt. Sok a tanítani való, viszont kevés az idő. Hiszen itt, az iskolapadban dől el, milyen ember lesz az illőtőből, milyen ambíciói lesznek, milyen jövőkép alakul ki benne.
Lassan szétszéledt előttem a diáksereg, a legtöbb tanár letelepedett a Madam Rosmertánál, ám én nem követtem a példájukat. Évek óta nem jártam Roxmortsba, s miután ez volt nekem az első kirándulás idén úgy gondoltam, inkább felfedezem a falu újdonságait, s meglátogatom azokat a helyeket, amiket már gyerekként is szerettem.
Sok minden más lett, mióta itt jártam, mégis valahogy minden ugyanaz maradt. Nem látszódtak meg a falun a háború okozta sebek, mindenki vidám volt, mosolygós, mintha csak arra várnának, hogy lepjék el a kis utcát a diákok, és népesüljön be a kicsiny kis városka.

Mosolyogva sétáltam el a Mézesfalás mellett, és sikerült felülkerekednek a kísértésen, hogy bevessem magam a cukorbirodalomba. Szerencsémre pont akkor pillantottam meg egy eddig számomra új boltot, amire csupán robosztus betűkket volt kiírva: Antikvitás. Miután mindig is szerettem a régiségeket, és eddig csak mugli antikvitásba volt szerencsém benézni, nem is haboztam sokáig.
Mikor benyitottam az ajtón egy fiatal, velem egykorú, vagy legfeljebb egy-két évvel nálam idősebb férfi pillantott végig rajtam, majd jelent meg mosoly az arcán. Furcsának tűnt, főleg miután az ablakból benézve még elég unott, szinte morcos képet vágott, de sebaj, jól nevelt francia létemre viszonoztam kedves mosolyát.
- Önnek is! – mosolyogtam rá, majd becsuktam magam mögött az ajtót, s elkezdtem körbejárni a boltot.
Kicsi volt és barátságos, melegség töltött el, mikor beléptem. Érdekes tárgyakkal volt teletömve a kicsiny boltocska, amiket az én –félig mugli lelkem – örömmel, szinte ámulattal fogadott.  A férfi kérdésére odafordítottam fejem, s rámosolyogtam.
- Köszönöm nem! – válaszoltam továbbra is udvariasan. Amihez csak lehetett, s nem tűnt túl törékenynek hozzányúltam, megfogdostam. Olyan voltam, mint egy kisgyerek. – Eddig még csak mugli antikvitásokba jártam, de ez itt lenyűgöző! – mondtam őszinte ámulattal hangomban. – Mikor nyílt ez a bolt?



To≈ Cameron *_*∫ Words≈ 466 ∫ Song≈ billentyűzet ütemes kattogása ∫ Dress: LINK


MADE BY TORIE ♥


Vissza az elejére Go down
avatar Tanácstag
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 7
ϟ Reagok : 6
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Sep. 16.


TémanyitásTárgy: Re: Jackie & Cam - antikvitás üzlet   Pént. Szept. 20, 2013 3:14 am


Cam & Jackie


Igencsak kedves nőnek tűnik, így első ránézésre. Bár ha nagyon óvatos szeretnék lenni, akkor ebben nem lennék olyan biztos. Elvégre lássuk be, hogy én is itt adom a kedves, mosolygós és udvarias fickót, miközben magamban azon agyalok, vajon ki lehet ez a lány és milyen információt szedhetnék ki belőle. Persze valószínűleg nem sokat segíthetne nekem. Úgy tűnik, mintha most járna itt először, így aligha tudna bármi érdekeset is. Én inkább abban reménykedek, hogy majd betéved ide pár diák. És erre szerencsére meg is van az esélyem, mivel ha jól informáltak, ma látogatnak ide a Roxfort-ból. Na de addig is muszáj lesz beérnem ezzel a gyönyörű látvánnyal. Mondjuk annyira nem is bánom... Tényleg nagyon szemrevaló, és hát miért ne ismerkedhetnék, ha már itt kell laknom. Nem kell nekem elzárnom magam az egész világtól. Csak egyszerűen bele kell még rázódnom az udvariasságba.
- Meg kell mondjam, máris szebb lett. - Mondom továbbra is egy széles mosollyal arcomon. - Örülök, hogy végre valaki betévedt ide. Elég unalmas ez a nap... - Teszem hozzá gyorsan, mikor rájövök, hogy mi is volt az előző szavaimnak az értelme. Mert hát egyáltalán nem szándékozom máris bókokkal bombázni. Nem is biztos, hogy tetszene neki. Sőt! Egy ilyen csodálatos hölgynek, nem hinném hogy ne lenne partnere. Na nem mintha én az szeretnék lenni! ~ Cam! állj le! ~ Figyelmeztetem ezzel saját magamat arra, hogy túl sokat agyalok ezen. És az soha nem tesz jót, ha valamin sokáig rágódok. Ráadásul azt sem értem egyáltalán mi a csudáért ragadtam ennyire le!
Következő mondatára egy pillanatra elkomorodik arcom a "mugli" szó hallatán, de aztán rögtön vissza is veszem álarcomat, mielőtt még lebuktathatnám magam ilyen ostobasággal.
- Akkor épp itt volt az ideje, hogy megtudja milyen egy igazi varázslatos régiségbolt. - Motyogom el nem túl frappánsan, de mit mondhatnék. Nem vagyok a szavak embere, főleg hogy egy perccel ezelőtt még muglikról volt szó. Lehet, hogy nekem hülye az észjárásom, vagy csak simán apám verte belém ezt, de egyszerűen úgy érzem... úgy érzem mintha beturakodtak volna a világunkba. Hát mennyivel jobb lenne, ha csak a varázslók laknák a földet? Nem kellene ostoba szabályokat betartanunk.
- Azt hiszem már itt van egy ideje, de én csak pár hete vettem át a boltot, az előző tulajdonostól. - Akit nem mellesleg valaki megátkozott. Mert egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki örömmel adta át nekem a kulcsokat. De mit is vártam a tanácstól?
- Maga nem idevalósi? - Teszek fel egy személyesebb kérdést, miközben a pultnak támaszkodom és a lányt figyelem.




•• Words: 413 •• Music: wake me up •• Note: hátöö... •• ©


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jackie & Cam - antikvitás üzlet   Vas. Szept. 22, 2013 3:30 am




Cameron & Jacqueline

The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve

Bókjára csak oldalvást pillantottam rá, megengedve magamnak egy aprócska mosolyt felé. Jól esett, persze, hogy jól esett, hisz nő vagyok, s mostanában nem igen érnek efféle bókok tekintve, hogy az iskolában élek. Persze néhány felsőbbével fiú csipkelődése és flörtölési próbálkozása elkerülhetetlen, de egyáltalán nem hízelgő, sőt, inkább frusztráló. Hisz, még a gondolattól is zavarba vagyok, hogy egy nálam tíz évvel fiatalabb férfival – diákjaim esetében csak fiúról beszélhetünk – kezdjek. Még a hideg is kiráz.
Tekintetét magamon érezve járkáltam a boltban, megcsodálva, megvizsgálva és persze megfogdosva a dolgokat. Úgy éreztem magam, mintha újra gyerek lennék, és elsőnek lépnék meg Zonkó Csodabazárába. Milyen érdekes, hogy felnőtt életemet végig a varázsvilágban töltöttem, mégis annyi minden van, amiről nem tudok, amit nem ismerek. Ez kissé aggasztó ugyan, ha azt nézzük, hogy már 26 éves vagyok, de legalább sosem lesz nekem szokványos, vagy természetes. Nagyon úgy tűnt, hogy a varázsvilág képes mindig újat és újat mutatni nekem.
Szavaira csak bólogattam. Annyi biztos volt, hogy nem volt még itt akkor, amikor én kislány voltam. Erre a boltra biztosan emlékeznék. Nem válaszoltam neki, mert rettenetesen lefoglalta a figyelmemet egy régi kakukkos óra, ami rögtön hangos zajongásba kezdett, amikor hozzáértem. Jót nevettem rajta, tényleg gyerekként viselkedtem. Szemem sarkából a tulajdonosra néztem, majd letettem az órát, s megköszörülve torkom fegyelmet erőltettem arcomra. Elvégre felnőtt vagyok, az iskola egyik tanára, talán nem kéne óvodásként viselkednem.
Kérdésére elmosolyodva ráztam meg fejemet. A mosoly azért szólt, mert nagyon úgy tűnt, hogy ismerkedni próbál. Most először néztem meg igazán, mióta beléptem ide. Ismerős volt az arca, bár nem tudtam volna megmondani honnan. Igazán jóképű volt, habár tekintetébe mintha némi sötétséget véltem volna felfedezni, ami egy kis távolságtartásra kényszerített. Néha túlontúl óvatos voltam, de így legalább nem sérültem.
- Nem. Én Franciaországban élek. – válaszoltam neki reflexszerűen. Valóban ott születtem, és ott életem le a huszonhat évemet, ha a Roxforti éveimtől eltekintünk. Akkor sokat voltam Angliában.  – Vagyis odavalósi vagyok, de most itt lakom a Roxfortba. Mugliismeretet tanítok.  – vallottam be végül, nehogy hülyének nézzen, hogy mi a fészkes fenét keresek ilyen messze Franciaországtól.
Lassan a pulthoz léptem, s megtámaszkodtam azon, ám most nem néztem rá, hanem a mögötte lévő antik képeket kezdtem el nézegetni, amik hevesen próbáltam elmutogatni valamit. Összehúzott szemmel próbáltam kivenni, hogy mi lehet az, amire nagyon szeretnék, hogy rájöjjek, de csak annyit sikerült kitalálnom, hogy valószínűleg az előttem álló férfival lehet kapcsolatos, mert hevesen mutogattak rá.
Végül, elszakítva tekintetem a fura festményekről, újra a férfira néztem. Hosszan, szinte pofátlanul néztem bele arcába, figyeltem vonásait, jeges kék tekintetét. Volt benne valami… gonosz? Talán nem ez a jó szó, de valahogy ettől vált olyan vonzóvá. Még magamnak is nehéz volt beismerni, hogy így első ránézésre tetszett nekem. Nem lehetett rosszabb figura annál a kiállhatatlan Shackletonnál.
- Egyébként Jackie vagyok. – nyújtottam végül felé kezemet kissé zavartam. Gondoltam, tán illik bemutatkozni, ha ilyen hosszú pillanatig bámultam bele a képébe. – Jackie Bouvier. – mosolyogtam rá kedvesen.
Hogy őszinte legyek, nagyon élveztem valaki olyan társaságát, aki nem azok között a hatalmas kőfalak között lakik. Szinte egészen üdítő volt, még ha nem is igazán beszéltünk semmi konkrétról. Jó volt egy kicsit csak a 26 éves lánynak lenni, aki a faluba nézelődik, nem pedig Ms. Jackie, az iskola egyik újdonsült professzora.




To≈ Cameron *_*∫ Words≈ 528 ∫ Song≈ Selena Gomez - Come and get it ∫ Dress: LINK


MADE BY TORIE ♥


Vissza az elejére Go down
avatar Tanácstag
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 7
ϟ Reagok : 6
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Sep. 16.


TémanyitásTárgy: Re: Jackie & Cam - antikvitás üzlet   Szer. Okt. 02, 2013 10:41 pm


Cam & Jackie


Franciaország? Roxfort? Mugliismeret? Hát... Szinte még a lélegzetem is elakad pár pillanatra. Egyetlen lány tudja megfogni a figyelmem, ér természetesen pont mugliismeretet tud tanítani. Nem csodálatos? Jó, persze ez meg nem azt jelenti, hogy ő maga is mugli, de sajnos nagy a valószínűsége. Viszont ha jobban belegondolok, nem hiszem, hogy meg mérnek kockáztatni a Roxfort tanárai, hogy egy mugli is munkát kapjon ott. Elvégre azzal a diákok is veszélyben lennének. És hát az új igazgatójuk állítólag nagyon a szívem hordozza a gyerekeket. Szóval azt hiszem megnyugtathatom magam azzal, hogy ez a lány csak sokat tud a muglikról. Az pedig ha jól tudom nem számít bűnnek.
- Ejha! Jól messziről tévedt ide a kisasszony. - Mondom, még mindig egy óriási vigyorral arcomon. - Én még eddig Angliából ki sem tettem a lábam. Bár szívesen elmennék egy-két helyre. - Jó, ebben volt egy kis apró hazugság, mert igazság szerint párszor el kellett hagynom az országot, de olyan kevés időre, hogy az számomra szinte meg nem történt esemény. A következő pillanatban már azon kapom magam, hogy egyálatan nem kényszerből mosolygok. Hanem, hogy is mondják? Szívből? Mondjuk ezt így fura magamról hallani vagy gondolni, de azt hiszem így van. Tényleg örülök, hogy betévedt ide. Csak tudnám ni a fene ütött belém! Vigyorgok itt, mint valami idióta. Viszont az a nagy öröm el is tűnik arcomról mikor bemutatkozik. Próbálom leplezni az ostoba arckifejezésem, de nem tudom mennyire sikerül. Hogy miért nem örülök ennek? Talán mert apám az egyik legismertebb halálfaló volt. A Dolohov nevet pedig ki ne ismerné? Jó... Mondjuk, mivel ő nem idevalósi, nincs kizárva, hogy még nem hallott a családomról. Na meg eredetileg is azt a mesét adom be az lakosoknak, hogy én jó útra tértem.
- Örvendek Jackie! - Kezet nyújtok neki, majd nagy nehezen kibököm neki saját nevemet. - Én Cameron lennék. Cameron Dolohov. - Lassan visszahúzom kezemet, majd megköszörülöm torkom. - Mondd csak Jackie, nagyon nagy tolakodásnak vennéd, ha meghívnálak egy... valamire? Reggeli, ebéd, vacsora? - Az biztos, hogy nincs túl sok taptasztalatom a csajok terén de, nem tudtam, hogy ennyire béna vagyok. Hogy nem sül le a bőr a képemről?




•• Words: 351 •• Music: wake me up •• Note: bocsi a késésért :$ •• ©


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jackie & Cam - antikvitás üzlet   Szomb. Okt. 05, 2013 9:54 pm




Cameron & Jacqueline

The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve

Rosszfiú volt, ez egyértelművé vált számomra abból, ahogy nézett, ahogy beszélt. Ez általában taszított engem, most mégis magával ragadott, és kifejezetten vonzónak éreztem ezt a kisugárzást. Valahogy más volt, mint eddig, nem megszokott, és ettől kislányos izgatottság vett rajtam úrrá. Nem tudtam volna megmagyarázni, hogy az milyen, de én be tudtam azonosítani az érzést.
Mikor kezet fogtunk, csak mosolyogva üdvözöltem, majd mikor kiejtette vezetéknevét úgy húztam vissza kezemet, mintha áramütés ért volna. Dolohov. Ismertem a nevet, hiszen elég informált voltam a dologban, miután Fleur elég sok mindenbe beavatott. Antonin Dolohov volt, aki végzett Remus Lupinnal. A felismerés villámcsapásként ért, tekintetem rögtön a férfi bal karjára szegeződött, habár nem láttam semmit hosszú ingje miatt, valamiért biztos voltam benne, hogy ott díszelgett alkarján a sötét jegy. Úgy éreztem, a megérzésem nem csal. Már csak félig mugli származásom miatt is azt éreztem, hogy meg kell tartanom a három lépés távolságot. Minden eddig szimpátiám elpárolgott.
Elléptem egyet a pulttól, és zsebre dugtam kezemet. Hallottam, ahogy kintről valami motoszkálás van, mintha valaki az ajtóval babrálna, de nem fordultam meg. Farkasszemet néztem Cameron Dolohovval.
- Nem hinném. – szólaltam meg végül hidegen. Sajnáltam. Leginkább azt, hogy kiderült, hisz ebben a pár percben élveztem a társaságát, s talán tudtam volna élvezni még tovább is. De voltak elveim, melyek nem adhattam fel senki miatt.
- Nem valószínű, hogy egy az érdeklődéi körünk. – mondtam tovább, célozva ezzel arra, hogy ki melyik oldalon harcol.
Pár pillanatig még ácsorogtam, hezitáltam. Menjek vagy maradjak? Nem tehettem ki magamat veszélynek, de nem tudhattam biztosan, hogy veszélyes-e. Azt viszont tudtam, hogy ha visszaértem a kastélyba első dolgom lesz, hogy utána olvasok Antonin Dolohovnak és a fiának is. Hátha kiderül, hogy tévedtem. Bárcsak kiderülne!
- Jobb, ha megyek. A diákok már várnak. – hazudtam szemrebbenés nélkül, hiszen még egy teljes óra volt a kirándulás végéig.
Még egy utolsó pillantást vetettem rá, majd megfordultam, s az ajtóhoz léptem. Megütközve találtam szembe magam az ajtóra kívülről ráragasztott meghívóra, mely a Roxmortsi lakosokat nagy örömmel invitálja meg a Roxfortban megrendezett halloweeni bálra. Külsősök is jöhetnek? Fogalmam sem volt róla. Idegesen haraptam alsó ajkamba, majd hátrapillantottam a vállam fölött. Ha valóban halálfaló, úgysem merészkedik az iskola területére.
- Viszont látásra! – köszöntem el halkan, majd kivágódtam az üzletből, és sebes léptekkel vonultam végig az utcán.
Még a bolt elhagyása után és éreztem azt a furcsa gombócot a torkomban. És még valamit, amit először nem igazán tudtam beazonosítani, csak valamikor pár órával később, mikor leülepedett bennem a dolog. Azt hiszem, azaz érzés a csalódottság volt.




To≈ Cameron *_*∫ Words≈ 412 ∫ Song≈ billentyűzet ütemes kattogása ∫ Dress: LINK


MADE BY TORIE ♥


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jackie & Cam - antikvitás üzlet   



Vissza az elejére Go down
 

Jackie & Cam - antikvitás üzlet

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Lakónegyed

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-