HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Draco & Astoria - csarnok, majd gyengélkedő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Draco & Astoria - csarnok, majd gyengélkedő   Szer. Szept. 18, 2013 10:13 pm

Draco & Torie

The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve


A tükör előtt állva tüzetesebben megvizsgáltam magam. Őszintén, hetek óta nem éreztem magam szépnek, sőt, leginkább csak lestrapáltnak. Ám most, hogy arcomat fürkésztem enyhe elégedettség lett rajtam úrrá, s nem bírtam megállni, hogy egy apró mosoly ne kússzon fel szám sarkában. Finoman mozdulattal igazítottam meg laza hullámokban vállamra omló, szőke tincseimet. Nem volt mit tenni, tökéletesen néztem ki. Ismét.
Persze, a mai szépítkezésben nagy szerepe jutott a tegnap délutáni eseményeknek. Arra, hogy hogyan indult, szinte már nem is emlékszem, csak arra, hogy milyen volt a vége. Nem voltam kifejezetten boldog, ezt így nem mondhattam volna. Az, hogy olyasmit titkoltam el Draco elől, amit igen is tudnia kellett volna, nyomta lelkemet. Tudtam, hogy színt kell vallanom, csak… még nem voltam rá kész. Azt mondta szeret. Ez olyan sokat jelentett nekem, hogy végre őszinte volt velem, nem félt kimondani az érzéseit, s ettől én is felbátorodtam. Persze erős túlzás lenne kijelenteni, hogy nem haragszom rá azért, amit Kyraval műveltek a hátam mögött. Ugyanúgy megbánta, sőt elárulva érzem magam, de mégis… ott van a nap, melynek halovány fényen átüt a felhők között. Az a fény volt a szeretlek.
Nagyot sóhajtottam, majd nyakamba tekertem sálamat, s felvettem a mellényt. Kicsit oldalra fordulva végigsimítottam hasamon, lassan ütjük az egy hónapot, de egyelőre nem volt nyoma annak, hogy bármi (esetemben bárki) mocorogna a pocakomban. Csupán melleim duzzadtak meg enyhén, s inkább csak úgy tűnt, hogy egy-két kilót felszedtem. Senki meg nem mondta volna, hogy állapotos vagyok. Hála Merlinnek!
Még egy utolsó pillantást vetettem tükörképemre, majd kiléptem a harmadik emeleti lánymosdóból. Már csak percek kérdése lehetett, és itt volt az ebédidő. A tegnap megbeszéltek szerint Draco edzés után a csarnokba fog várni, hogy megbeszéljük ügyes bajos dolgainkat, noha nekem még halványlila fogalmam sem volt, hogy fogom tálalni a dolgokat neki anélkül, hogy felrobbanjon.
Éhes diákok hada lepte el a folyosókat, néha felhorkanva rosszalló pillantást vetettek rám, ahogy sietős léptekkel vágtam át a tömegen, s nyargaltam le a lépcsőn lefelé. Nem akartam késni, valahogy… úgy éreztem, hogy minél hamarabb látni akarom. Hiába voltunk egy házban, egy klubhelységben, valahogy mégis mindig sikerült elkerülnünk egymást, akarva akaratlanul is. Most gyermeki izgalommal vágtattam le a lépcsőkön, arcomra hiába akartam komolyságot erőltetni, mégis csak odafurakodott szám szegletébe az aprócska, sokat sejtető mosoly.
- Astoria! – hallottam saját nevem hátam mögül, mire hátrapillantottam, ám sajnos fogalmam sem volt róla, ki lehetett, aki megszólított.
Majdnem megvolt. Majdnem sikerült baj nélkül eljutnom a csarnokba, ám ahogy hátrafordultam rögtön magával sodort a tömeg, én pedig minden egyensúlyérzékemet elveszítettem. Éreztem, ahogy bokáim megbicsaklik, majd azt követően rögtön éles fájdalom hasít bele, ám itt még nem ért vége a pech szériámnak.
Öt. Pontosan öt lépcsőfok hiányzott ahhoz, hogy fájdalommentesen elérjem a csarnok padlóját. Ezzel egyetemben öt lépcsőfok volt az, amin lebuckáztam. Először csak térdemre rogytam, ám nem tudtam megkapaszkodni semmiben, valamint az sem volt segítségemre, hogy egy lélek sem állt meg, így előre esve, majd oldalamra csúszva zuhantam le azon a fránya öt lépcsőfokon. Eközben persze karomat sikerült magam alá gyűrnöm, valamin fejem beleütközött az egyik lépcsőfokba. Arról, hogy felszakadt a szám már nem is beszélek, hiszen az volt a legkisebb problémám.
Földet érve rögtön összegömbölyödtem a csarnok padlóján. Nem tudtam, hogy az ebédelni készülő tömeg meg állt-e bámészkodni, mivel szorosan összezártam szememet, kezemet pedig hasamra szorítottam. Éles fájdalom nyilallt oldalamba, én pedig rögtön rémeket kezdtem látni. Szerencsére eszméletem nem vesztettem el, csupán enyhén kótyagos állapotba kerültem, valamint gyenge szédülés is úrrá lett rajtam.
Pedig olyan jól indult ez a nap…


To≈ Draco ∫ Words≈ 572 ∫ Song≈ laptopom halk zúgása ∫ Dress: LINK


MADE BY TORIE ♥

__________________________________









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 135
ϟ Reagok : 69
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 22


TémanyitásTárgy: Re: Draco & Astoria - csarnok, majd gyengélkedő   Pént. Szept. 20, 2013 7:11 am


What are you staring at?


- Tűnés az útból – mordul rá durván Monstro egy csapat alsóbbévesre, akik összeverődtek a bejárat előtt az előcsarnokban. Egy-kettőt arrébb is lök, mire mögöttem a csapattársaim közül páran hiénák módjára felvihognak. Engem igazából hidegen hagy a jelenet, bár örülök, hogy szabad utat kapunk a nagyterem felé.
- Figyeljetek – fordulok hirtelen szembe a srácokkal. – Keressetek valakit nekem McCarthy helyett. Gyalázatos, amit ma a pályán művelt. Az egy dolog, hogy egy nagy mamlasz, és szívesen lóbálja az ütőt odafenn, meg jól be tud célozni bárkit a gurkókkal, de repülni, Merlinre esküszöm, még öreganyám is jobban tud, pedig már rég óta halott – forgatom a szemeimet kissé morcosan. Két és fél órát végigszenvedtem a csapattal az imént kint a pályán, és egyik rosszabb, mint a másik, mintha nem is két hónapot hagytak volna ki, hanem legalább két évet. Pedig mondtam nekik, hogy aki a csapatban akar maradni, gyakoroljon otthon a nyáron is. Mégis csak a Mardekár kviddicsezői vagyunk, nem holmi vénemberek gyülekezete. A legtöbb baj azonban az új terelőnkkel van, akit Crack helyett választottunk be. Gyorsan akartunk találni valakit, egyikünknek se volt ínyére, hogy jobban belefolyjunk ebbe a témába. Crack mégis csak öt éven át volt csapatunk terelője, és se a pályán, se bármi másban nem könnyű őt pótolni. Mardekárosok vagyunk, és valakinek az elvesztése, aki háztársunk, haverunk, barátunk volt, nem olyan dolog, amiről összeülnénk komolyan beszélgetni. Gyors megoldást akartunk, de nem vált be, és ha McCarthy helyett nem találunk gyorsan valaki értelmesebbet, akár sarokba is vághatjuk a seprűket.
- A többit később megbeszéljük… Monstro, megtennéd, hogy foglalsz még két helyet magad mellett az asztalnál? Hamarosan csatlakozunk mi is Greengrass-szel – jelentem ki, mert ebben a pillanatban meglátom a lány egyre közeledő alakját.
- Hé, mi történt köztetek tegnap? – kérdezi zavarba ejtően bizalmasan tőlem a korábban megszólított. Ő is mellettem állt, mikor az hatalmas pofon az arcomon csattant, gondolom azóta is értetlenül áll a dolog előtt, mivel még nem vettem a fáradtságot, hogy elújságoljam bárkinek is a fejleményeket. Nem is éreztem rá késztetést. Előbb jó lenne, ha én magam is rájönnék, mi is van… vagy lesz akkor most közöttünk Torieval. Ehhez pedig végre nem ártana tényleg beszélnünk. Egy egyszerű "ne most"-tal lerázom magamról Gregory kérdését. Hallom, hogy valaki a közelből megszólítja Astoriát, a szemem sarkából látom is, hogy odaint neki, de előbb beterelem a többieket a nagyterembe – nem hiányzik a közelgő párbeszédünk mellé közönség – csak aztán indulok el arra felé, amerről pár másodperccel ezelőtt még Toriet közeledni láttam. Az utolsó pillanatban sikerül megtalálnom őt a tekintetemmel, aztán már csak a zuhanását látom, hogy végigbucskázik pár lépcsőfokot. Ha nem lenne tömve az előcsarnok, azonnal mellette teremhetnék. Már bánom, hogy elüldöztem Monstrot, most könnyedén utat törhetnék vele. De azok a majmok meg képtelenek megállni, vagy legalább kikerülni. Mint egy nyomorult tehéncsorda, fejetlenül robognak lefelé, egyik sem venné a fáradtságot, hogy felsegítsék szerencsétlen lányt. Egyik pillanatról a másikra kegyetlenül dühös leszek, és vaktában kilövök pár ártást és átkot Astoria köré, amitől legalább végre szétrebbennek.
- Mit bámultok, nyomorultak?! – dörrenek rá egy csapat negyedévesre, miközben megérkezem a sérült lány mellé. Pálcámat még nem eresztem le, villámló tekintettel szegezem a közelben levőkre, akik végül sietve kikerülnek minket nagy ívben.
- Torie, jól vagy? Megsérültél? – első ránézésre nehéz lenne megállapítani, hogy mennyire ütötte meg magát. Szabad kezemmel a karja alá nyúlok, és óvatosan a vállamra húzva, hogy rám támaszkodhasson, derekát átkarolva segítem fel a földről.
- Nem tudom, mennyire vagy éhes, de mi lenne, ha ebéd előtt még gyorsan meglátogatnánk Madam Pomfreyt? – Inkább elteszem a pálcámat, és végigsimítva Astoria arcán, az álla alá nyúlok, hogy a szemébe nézhessek. Teljesen kábának tűnik… A fejét is beverte? Nem láttam.


© Vampsitewords: 596 ♠ music: this

__________________________________


No one knows what it's like
To be the bad man


To be the sad man
Behind blue eyes


inspired by


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: Draco & Astoria - csarnok, majd gyengélkedő   Vas. Szept. 22, 2013 3:07 am

Draco & Torie

The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve


Agyamra valami tompa sötétség szállt, egy ideig talán nem is voltam magamnál. Nem láttam színeket, nem halottam hangokat, úgy éreztem magam, mintha egy ismeretlen univerzumba kerültem volna. Az egész olyan csendes volt, békés és nyugodt. Halálos nyugalom szállt a lelkemre, nem álmodtam, nem gondolkoztam, csak élveztem a csendet, a vakságot.
Végül lassan, de határozottan tört be fejembe a külvilág.
Hallottam a morajlást, amit a körülöttem állók adtak ki, a motyogásokat, de senki nem segített. Továbbra is fájdalmasan összegömbölyödve feküdtem a földön, agyam kissé kótyagos volt, valószínűleg a fejem is beverhettem. Megpróbáltam ugyan kinyitni a szemem, hogy körbenézzek, de nem ment, amint az apró résen egy kis fény érte a szemem, éreztem, hogy elfog a szédülés és a hányinger.
Segítsen valaki – akartam mondani, de egy szó sem jött ki a torkomon. Lüktetett a fejem, s bokámba éles fájdalom nyilallt bele, számat kellemetlen vas íz lepte el, amiből arra tudtam következtetni, hogy felszakadt az ajkam.
Érzem, ahogy valaki mellém lép, majd megfogja karomat, s nyakába teszi. Draco… ismertem fel a hangot, mire fejem beledőlt nyakába, bár egyéb életjelet hosszú pillanatokig nem tudtam adni. Éreztem, ahogy felemelkedem a földről, de térdem rögtön meg is csuklott, nagyjából testem egész súlya Dracora nehezedett.
- Nagyon fáj a lábam… - nyögtem fájdalmasan fölébe, miközben valamennyire sikerült némi erőt magamra szednem, s átkaroltam vállát, habár továbbra is úgy lógtam rajta, mint egy hulla. Nem tudtam megtartani magam, elsősorban a kábultság miatt, de persze az sem volt elhanyagolható tényező, hogy valószínűleg a bokám is kibicsaklott és nem igazán tudtam ráállni.
Enyhén megdöntöttem hátrafelé fejem, hogy rá tudjak nézni. Most nem sírtam. Úgy tűnt a fizikai fájdalmat sokkal jobban elbírom viselni, mint a lelkit, bár régen az sem jelentett gondot. Viszont nagyon aggódtam, hogy mi lehet a gyerekkel, aki a hasamba növekszik, nem voltam benne teljesen biztos, hogy egy ilyen mértékű esés nem-e ártott neki. Csak reménykedni tudtam.
Kicsit megnyaltam kiszáradt számat, miközben továbbra is félkómás tekintettel pillantottam a segítségemre siető szőkére. Elhúztam számat, mikor nyelvemhez ért a kellemetlen, vas ízű vér. Émelygésem ettől csak fokozódott, de látásom apró ütemben ugyan, de kezdett kitisztulni, s most már négy helyett csak kettőt láttam Dracoból.
Kérdésére szinte kábultam mosolyodtam el. Most is viccelődik, mintha tényleg fontosabbnak tartanám most a kajálást, minthogy meglátogassam a javasasszonyt. Tudnom kellet, hogy mi van a babával, saját magam miatt kevésbé izgultam. Amiatt viszont nagyon is, hogy maga Draco lesz az, aki felcipel a gyengélkedőre. Féltem ugyanis, hogy kiderül a titkom, melyet eddig sikeresen tudtam előtte elrejteni. Most viszont nem lehettem önző, hogy saját biztonságomra koncentrálok. Meg Kellett vizsgálnia Madam Pomfreynak.
- De nem bírok menni…- motyogtam élettelen bábuként lógva Draco nyakában. – Azt hiszem megrándult a lábam, és nagyon szédülök. – mormogtam el saját diagnózisomat.
Újra ránéztem, mikor megéreztem arcomon végigsikló ujjait, habár továbbra is csak hunyorogva, talán még bandzsán is. Most nem nagyon tudtam volna megállapítani, mennyire is vagyok vonzó, valószínűleg semennyire.
Úgy látszik, végül mégis Draco az, aki mindig megment engem, s nem csak a külvilágtól, hanem saját magamtól is.


To≈ Draco ∫ Words≈ 494 ∫ Song≈ Katy Perry - Roar∫ Dress: LINK


MADE BY TORIE ♥

__________________________________









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 135
ϟ Reagok : 69
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 22


TémanyitásTárgy: Re: Draco & Astoria - csarnok, majd gyengélkedő   Szer. Szept. 25, 2013 9:31 am


What can I do for you?


Dühös pillantásokat vetek a körülöttünk levőkre. Óh, igen, jelenleg mindenkire dühös vagyok, az egész nyomorult Roxfortra, különösképpen a fentről letrappoló Hugrabugrosokra, akik valóban úgy közlekednek, mint valami csorda. Eszetlen birkák. Nem tudom, tényleg ennyire vakok és idióták, vagy csak azért hagyják figyelmen kívül Toriet, sőt, taposnak át rajta, mert Mardekáros. És még ők papolnak az egyenlőségről. Ki akarna ezekkel egy kalap alá kerülni?!
Astoria arcáról fájdalom tükröződik. Még a kábultsága fátylán keresztül is jól kivehető. Aggodalmasan simítok végig az arcán a haját is félresöpörve, mely egy kicsit kuszán szanaszét áll most. Csak az ujjaim végével érezhetem a bőre puhaságát, hisz a kezem többi részét még a kviddics kesztyűm takarja. Elfelejtettem levenni korábban, épp csak a seprűmtől szabadultam meg, amikor az egyik új csapattársunkkal elküldtem azt előre. Iskolai talár helyett is egyelőre még Mardekáros mezben díszelgek, bár ez legyen a legkevesebb, nem igaz? Toriet sürgősen Madam Pomfreyhoz kell vinnem.
- Shh… - csitítom a lányt, miközben elnyöszörgi nekem, hogy nem tud lábra állni. Felkapom a karjaimba, és úgy indulok meg vele sietve az első emeleti gyengélkedőre.
- Mindjárt ott vagyunk – nyugtatnám tovább egy pillanatra lenézve a vállamon pihenő arcába, és hamarosan már be is lököm lábbal a gyengélkedő ajtaját. Nem nézek szét azonnal, csak beiramodok, és leteszem őt a legközelebbi szabad ágyra. Igazából aztán látom csak, hogy egyet kivéve mindegyik szabad. És egyedül Mr. Frics tartózkodik még a helyiségben.
- Madam Pomfrey? Madam Pomfrey! – nézek körül jobban, de a javasasszonynak semmi nyoma. – Hol van? – mordulok rá nem épp a legkedvesebb modoromban a gondokra, aki időközben felpattant a korábban befoglalt ágyáról, és elénk sietett.
- Lement az üvegházakhoz beszélni Bimba professzorral valami gyógynövényekről… Engem bízott meg, hogy ügyeljek itt, amíg vissza nem ér – húzza ki magát büszkén az öreg, és mint egy végszóra, Mrs. Norris is megjelenik a lába mellett, és a gazdájához hasonló büszke nyávogást hallat. Na szép! Ezzel a két idiótával vagyunk megáldva?
- És most komolyan itt akar tétlenül ücsörögni, amíg vissza nem ér, maga féleszű? Hát nem látja, hogy az egyik diák súlyosan megsérült? Szóljon Madam Pomreynak, de azonnal, hogy siessen fel a gyengélkedőbe! – dörrenek rá türelmetlen Fricsre, aki morog ugyan valamit az orra alatt, de nem ellenkezik, egész gyors lépésekkel elcsoszog a koszos macskájával együtt. Magam is lerohanhatnék az üvegházakhoz, de nem akarom magára hagyni Astoriát, főleg nem az öreggel kettecskén.
- Mindjárt érkezik a segítség – telepedek le Torie ágya mellé a székre. – Hozzak neked valamit addig is? Szükséged van valamire? Vagy szóljak valakinek… ? – teszem fel gyors egymásutánban a kérdéseket, és majdnem kicsúszik a számon Kyra neve is a végén, de aztán időben elharapom a mondatot. Tegnap végül nem volt alkalmam megkérdezni, és nem igazán vagyok benne biztos, hogy milyen kapcsolatban vannak most, beszélt-e vele később, vagy hogy egyáltalán akarja-e, hogy itt legyen. Bár ha velem szóba áll, talán a legjobb barátnőjére sem akar örökké haragudni.



© Vampsitewords: 470 ♠ music: these

__________________________________


No one knows what it's like
To be the bad man


To be the sad man
Behind blue eyes


inspired by


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 202
ϟ Reagok : 64
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Jul. 25.


TémanyitásTárgy: Re: Draco & Astoria - csarnok, majd gyengélkedő   Kedd Okt. 08, 2013 11:09 pm

Draco & Torie

The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve The biggest mistake I’ve made was letting you stay in my life far longer than you deserve


Éreztem, ahogy a súly eltűnik lábaimról, s két erős kar fonódik körém. Habár tudtam, hogy Draco emelt fel, s indult el velem a gyengélkedőre, úgy éreztem, mintha lebegnék. Valószínűleg mindez azért lehetett, mert teljesen elernyedtem, így voltaképp nem is tudom, hogy bírt felcipelni az első emeletre, hisz hiába, nem voltam kisbaba súlyban. Főleg most, hogy igazi gyarapodásba kezdtem, igaz még csak öt kiló ugrott fel rám, de már ez is eléggé feltűnő volt. Hogy Draco ezt észrevette vagy sem, azt nem tudtam, s jelenleg ez a része a dolognak nem izgatott.
Igazság szerint minél előbb szerettem volna Madam Pomfrey kezelése alatt állni. Egy részem örült annak, hogy Draco mellettem volt, egy másik viszont ordítani akart volna, hogy tűnj innen, hiszen rettegtem, hogy a javasasszony elszólja magát, miközben én még nem készültem fel rá, hogy megosszam ezt a titkot.
Éreztem, ahogy Draco letesz az egyik ágyra, majd ahogy Friccsel veszekszik. Nem nyitottam ki a szememet, féltem, hogy rögtön szédülni kezdenék, ha ezt megtenném. Éppen ezért nem is mozogtam, próbáltam megnyugodni, hagytam, hogy testem teljesen elernyedjen az ágyon. Hallom hangját, de nem válaszolok, csak halvány mosoly jelenik meg arcomon.
Bárcsak ketten lennénk. Bárcsak ne kéne azzal számolnom, mi lesz, ha rájön, mibe keveredtem, ráadásul a legjobb barátjával. Sosem fog megbocsájtani nekem, sem akkor, ha én mondom, sem ha mástól tudja meg. Tudtam, hogy sorsom itt, ezen a kórtermi ágyon megpecsételődött. Szinte éreztem a veszteség jeges fuvallatát, habár még nem áshattam el teljesen magunkat. Talán még van remény. Talán most kéne elmondanom neki, amíg kettesbe vagyunk.
- Draco… - kezdtem bele, s nagy nehezen felkönyököltem, majd hunyorogva szemébe néztem. – Én… - ám mielőtt még csak belekezdhettem volna mondandómba, Madam Pomfrey robogva csörtetett be a Gyengélkedő ajtaján, s nyomban az ágyamhoz sietett.
- Feküdj le és maradj nyugton, Astoria! – ripakodott rám, majd szelíd erőszakkal visszanyomott az ágyra.
Még láttam, ahogy kezével hessegető mozdulatot tesz Draco felé, jelezve neki, hogy kicsit menjen arrébb, esetleg üljön át a mellettem lévő ágyra, hogy ne zavarja a vizsgálatokat. Gyors pillantást vetett megrándult bokámra, ám most nem annak szentelte a nagyobb figyelmet, hanem pálcájával hasam körül integetett, és tett érdekes mozdulatokat. Félszemmel Dracora néztem, hátha látok rajta valami reakciót, de inkább csak sóhajtva lecsuktam szemem, és magamban Merlinhez fohászkodtam.
Nagy, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a Javasasszony száját, majd megtörtént az, amitől annyira rettegtem, hogy majdnem eszméletemet vesztettem
- Jól van kis drágám! A bokád elég csúnyán megzúzódott, de hamar rendbe hozzuk. A baba viszont teljesen jól van! – mondta nagy örömmel.
Szemem kipattant, és Madam Pomfreyra villant. Kezét szája elé kapva rögtön Dracora nézett, én viszont továbbra is mereven, tágra nyílt szemekkel néztem az asszonyt. Nem mertem Dracora nézni. Féltem, hogy az egész kastélyt felfogja robbantani dühében, természetesen ez anélkül is megtörténhet, hogy nem nézek rá.
- Öhm… Jobb, ha megyek és magatokra hagylak. – motyogta zavartan, majd egy utolsó „szánom-bánom” pillantást vetett rám, s elment. Lehunytam szemem.
Reszketős sóhaj hagyta el számat, majd minden bátorságomat összeszedve elfordítottam szemem, hogy egyenesen Dracoéba nézhessek. Rettegtem, de Merlinre esküszöm, nem fogok megszólalni, amíg Ő nem mond valamit. Márpedig fog. Ebben biztos voltam.
És azt nem fogom zsebre tenni.



To≈ Draco ∫ Words≈ 515 ∫ Song≈ laptopom halk zúgása ∫ Dress: LINK


MADE BY TORIE ♥

__________________________________









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 135
ϟ Reagok : 69
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 22


TémanyitásTárgy: Re: Draco & Astoria - csarnok, majd gyengélkedő   Vas. Okt. 13, 2013 1:56 am


It can't be true.


Közelebb hajolok Toriehoz, mert úgy tűnik, hogy mondani készül valamit. Nem nagyon sikerül értelmes szavakat kipréselnie. Talán még mindig szédül? Vagy a fájdalomtól kábult így el? Közben azon kattog az agyam, hogy vajon mire lehet szüksége, mit akarhat kérni, vagy mondani? Próbálom kitalálni, hátha előrébb jutunk, de mire a lány bármit is kinyögne, Magam Pomfrey robban be közénk, és úgy hesseget odébb, mint egy pimasz legyet, ami csak útban van.
- Jól van már. Jól van - morgolódok az orrom alatt, miközben hátrálok, de eszem ágában sincs akadályozni a munkáját, szóval engedelmesen áttelepszem a székről a szomszédos ágyra. Onnan figyelem a javasasszony ténykedését, ahogy vizsgálódik a pálcával. Meglepve veszem tudomásul, hogy a bokájára épp csak egy pillantást vet, és helyette Astoria hasán végez pár látszólag rutin vizsgálatot. A homlokomat ráncolom értetlenül. Az öregasszony már ilyen szenilis lenne? Már épp emlékeztetném, hogy a bokája, meg valószínűleg a feje sérült a lánynak, és nem a hasa, amikor a Madam Pomfrey is megszólal, és alaposan belém is fojtja ezzel a szót. Szemeim elkerekednek, és úgy nézem az iménti vizsgálatok helyét, mintha most vettem volna észre, hogy Torie hasán egy egész tucat kerti törpe vert volna tanyát. Á-á... biztos csak rosszul hallottam! Az nem lehet. Mert hát... mégis hogyan lenne lehetséges... mármint...?
De a két nő további reakciója is azt sugallja, hogy nagyon is jól hallottam. A javasasszony zavarba jön, amiért elszólta magát, Astoria meg szerintem épp olyan rémülten néz rám, amilyennek én is érzem magam. Oké, ezt tényleg nem értem. Ez... nem... lehet. Bambán követem Madam Pomfreyt a tekintetemmel, majd pillantásom visszatalál Toriehoz, és a szemöldökömet ráncolva újra a pocakjára meredek.
- Baba...? - szólalok meg végül pár percnyi döbbent és kínos csend után. Ebben az egyetlen kis szóba több kérdést sűrítettem, mintha nyakatekert kérdések százaival kezdeném bombázni a lányt. Persze nem biztos, hogy ezt ő érti is, illetve akar-e rá válaszolni. Vagy én akarom-e hallani a válaszait.
- Azt mondta... azt mondta, hogy a baba jól van... - ismétlem a gyógyító után, mint aki még mindig megerősítésre vár, hogy nem hallott semmit félre. De kezdem lassan felfogni, és ráébredni, hogy mi is történt az imént az orrom előtt. A baba, melyről tényleg mindketten tudtak. És nekem nem lett volna szabad elárulni. Astoria terhes. Terhes. Gyereket vár valakitől. És nem akarta, hogy tudjam. Az orromnál fogva vezetett már tegnap óta. Arcom lassan átalakul, és a teljes döbbenet helyét a harag veszi át.
- Terhes vagy? Terhes vagy, és véletlenül elfelejtetted közölni velem? - emelem fel lassan a hangomat, de egyelőre még próbálok figyelni rá, hogy ne kiabáljak. - Miért...? Ez az egész csak a bosszúról szólt, igaz? Úgy tettél, mint aki rendbe akarja hozni a dolgokat, de egyáltalán nem is gondoltad komolyan. Csak arra ment ki a dolog, hogy leverd rajtam a megcsalást?! - Ez tűnik az egyetlen értelmes magyarázatnak. A tegnapi csókjai mind hamisak voltak. Igazából nyilván valaki mással jár. És gyerekük lesz. Engem pedig csak megvezetett. A rohadt életbe!
- Ki az apja? - kérdezem meg hirtelen látszólag már teljesen érzelemmentesen, közömbösen. Sőt, hidegen. Minden fájdalmamat, indulatomat és egyéb érzelmemet már gondosan begyűrtem az álarcom alá, a jeges, szürke szemek mögé. Csak még választ akarok kapni erre az egyetlen kérdésre. Szerintem megérdemlem, hogy tudjam az igazat. Aztán már itt sem vagyok. Nem fogom hagyni, hogy továbbra is a bolondját járassa velem. És az is biztos, hogy ha ebben még valaki benne volt, annak ma még nagyon kellemetlenné fogom tenni az estéjét. Nem, Toriet nem bántanám. Soha. De nem garantálhatom ugyanezt másoknak.



© Vampsitewords: 580 ♠ music: these

__________________________________


No one knows what it's like
To be the bad man


To be the sad man
Behind blue eyes


inspired by


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Draco & Astoria - csarnok, majd gyengélkedő   



Vissza az elejére Go down
 

Draco & Astoria - csarnok, majd gyengélkedő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» A falu főkapuja
» Onoki csarnok
» Északi falvak
» Kwanten birtok
» Előcsarnok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-