Imádom az olyan napokat, mikor az egész család elhagyja a fészket ezzel magamra hagyva az egész lakást. Olyankor felszabadultnak érzem magam, a saját uram vagyok és senki sem köt belém. Akkor öltözök fel, amikor akarok, azt eszek amihez épp kedvem van és úgy hallgathatom a zenémet, ahogy én szeretném. Ilyenkor a legjobb, bár egy idő után már unalmassá válik számomra ez az egyhangúság. Ilyenkor szoktam megőrülni, és furcsa dolgokat csinálni. Volt már olyanra példa, hogy kimászva a tetőre, seprűre ültem és zuhanórepülést hajtottam végre, aminek igazából meg is lett az eredménye, mert lehorzsoltam a könyökömet. Fájt egy ideig, de ebcsont beforr, így az enyém is. De a mai programom semmi extrémet nem tartalmaz, ágyon fekvésből és valami könyvolvasásról fog szólni, esetleg később kimegyek az udvarra valamit nézegetni, de nem sok mindent fogok csinálni. Mai napom a pihenésnek lesz szentelve, ezért sem sietek a felöltözéssel. Minek is az? Az égvilágon senki nincs itthon, én pedig szívem szerint flangálhatok hiányos öltözékben, mint egy utolsó nőszemély, apa szerint. Nem tehetek róla, az egyik legnagyobb és legrosszabb tulajdonságom az az, hogy szeretek meztelenkedni. Nem szép dolog, tudom, de hát ez van, mindenkinek megvannak a saját hibái, s ez alól még én sem vagyok kivétel. Sajnos, megint meg látszik mennyire ügyetlen tudok lenni néhány dologban, egyből leöntöttem magamat a reggeli fekete adagommal, és ha ez nem lenne elég, a kedvenc felsőmre került minden belőle ez alól még a nadrágom sem kivétel. Sikerült megint mosatlant csinálnom, hatalmas folttal rajta, ami ha megszárad nem egyhamar fog kimenni belőle. Merlin gatyáját szidva futok ki a szobámból útközben lehúzva magamról a ruhadarabokat, majd a fürdőbe érve egyből vízbe áztatom őket. Nem igazán veszem a fáradtságot hogy felvegyek valami mást, teljesen megfelel fehérneműbe is, amint már említettem az egész ház kong az ürességtől.
Fél óra sikálás után, igen, lusta vagyok a pálcámat előhalászni az utazótáskámból, megyek ki a folyósóra, majd veszem az irányt a szobámba mikor mocorgást hallok odalentről. Megáll bennem a vér is, ahogy betörőkre gondolok majd nagy levegőt véve indulok meg a lépcsőn a hangok irányába. - Hahó? Van valaki itt? – kiabálok a legutolsó lépcsőfokról le, szorongatva a korlátot. Megint nem gondolkodtam előre, elő kellett volna szednem a pálcámat, mert akkor nem érezném most ennyire védtelennek magamat. Kicsit fura, hogy varázsló létemre nem cipelem magammal mindig a biztonságot nyújtó pálcát, hisz a többiek még a mosdóba sem mennek nélküle. Én valahogy megvagyok nélküle, nem mindig van rá szükségem de azt belátom, hogy ebben az esetben magamnál kellett volna tartsam. Remegő lábbal indulok meg a konyha fele, mert hát ott is van egy hátsó bejárat. Mondjuk kissé hülyeség volt tőlem, hogy megkérdeztem van e itt valaki, elvégre senki nem fog visszaszólni, hogy ’ Igen, itt vagyok, gyere és nézz meg!’. - Ez nem vicces! Ha van itt valaki jobb ha válaszol, pálca van nálam és nem félek használni! – komolynak próbálok hangzani, de igazából félek. Mi van, ha Voldemort egyik csatlósa az, és megöl… vagy még rosszabb bár ennél nem tudom mi lehet az. De az már biztos, ma megint szerencsétlen vagyok.
Nem vagyok büntetésben! Nem én! Még csak az hiányozna, hogy egész álló nap Sarah miatt a szobámban raboskodjak. Na arról letehetnek! Leosontam a konyhába és elcsórtam azokat a sütiket amik Sarah-nak voltak félre téve. Pontosabban neki volt sütve külön kérésre, de az ő hibája, hogy én is pont ugyanazt a sütit szeretem amit ő. Ezért is szoktak veszekedések lenni. Hogy kié lesz az utolsó süti, de én nem vagyok udvarias, vele nem és nem hagyom, hogy az övé legyen. Itthon azonban mégsem ehetem meg, pont ezért próbáltam meg úgy elpakolni a sütiket, mintha anya épp elakarta volna őket ajándékozni és velem küldte azokat el. Na igen, nem vagyok az anyukám, így lehet ha a nagynénim és nagybácsim leleményes akkor hamar rájön ezt nem anyu csomagolta nekik be. De hát Merlinre, majd azt mondom, hogyha rákérdeznének sietett nehogy kihűljön a süti. Bár ki fog hűlni, már kihűlt ezért ráfoghatom arra milyen lusta vagyok, hogy nem igyekszem elégé. Mindegy. Hátha nem fognak kérdezősködni és én náluk átvészelhetem a szörnyű büntetésemet amit amúgy sosem szoktam betartani, még a legeslegszebb lány kedvéért sem. Miután sikerült úgy ahogy összepakolni a sütiket az útra, sanda pillantást vetettem a kandallónkra. Ugyebár vészhelyzet van, a seprűmet meg nem vihetem el magammal, mert akkor lebuknék és nem egy órámba fog telni ha elakarok jutni Shelley-ekhez autóval, busszal vagy ami van. Így marad a borzadalmas hopp-por, amit megjegyzem kifejezetten nem szeretek a piszok miatt, de hát van más lehetőség amit szeretek? Tudom, hogy Shelley-eknél van kandalló, pont a konyhában mint nálunk csak valamivel nagyobb. Azt hiszem az pont alkalmas arra, hogy jól meglepjem a rokonaimat. Remélem anya nem mesélte el Aisha néninek, hogy én már megint szemtelen kis piszok voltam Sarah-val. Szokása az őrületbe kergetni másokat ilyesmivel, én nem tudom, hogy képes a nénikém ezeket a panaszkodásokat újra és újra végig hallgatni a telefonban. Anya túl sokat beszél, de a nénikém is, ha ők egyszer elkezdenek beszélgetni egymással nos azt senki ne akarja végig hallgatni, mert egy idő után vészesen unalmassá válik az egész. De ők megvannak egymással, ami csoda, mert én oh hát én képtelen vagyok kibírni több mint egy percet Sarah mellett úgy, hogy közben ne veszekednék vele valamiről. Most nem számít, csak az, hogy sikeresen bemásszak a kandallónkba, használjam a hopp-port és eljussak a nénikémékhez. Lehet, hogy előre be kellett volna jelentenem magam, ki tudja mit csinálhatnak? És csinálni csak egy dolgot lehet. Mindegy. Jobb lesz ha arra gondolok szépen ülnek az asztalnál és étkeznek, én meg hozom nekik a desszertet jó kis Mallory-hez híven. Egy szempillantás alatt ahogy a hopp-por a kandalló alját érte úgy már nem is a mi konyhánkban voltam, hanem a rokonomékéban. Senki sem volt a konyhában és ez egy kissé aggasztott. Merlinre csak ne a hálószobában legyenek! Lesöpörtem magamról a hamut, ami szerencsére nem volt olyan idegesítően hű de sok most rajtam. Ez megnyugtatott, mert kevesebb munkája lesz majd annak aki takarítani fog utánam. Elléptem a kandallótól, hogy megnézhessem hol lehetnek a rokonaim, de nem volt semmilyen zaj ami arra utalhatna mind az öten itthon vannak. Oh remek. Csak egy üres házba jöttem igaz? Karba tettem a kezem és oké legszívesebben a földhöz vágtam volna a sütiket, de túl finomak ahhoz, hogy most játsszak az étellel. Inkább letettem az asztalra és kihúztam az egyik széket amire majd leülhetek s, haza várhatom a rokonokat. De nem. Nem kellett nekem várni. Dehogy! Aurora hangja jelezte, hogy mégsem vagyok olyan egyedül a házukban, mint azt hittem. Ez máris jobb kedvre derített, de nem szólaltam meg. Elég vicces volt újra meghallani a kétségbeesett hangját. Igen, most tisztára olyan lehettem, mint egy betörő. Nem baj. Élek a meglepetés erejével. - Ugyan Aurora. Békés szándékkal jöttem, igazán szerintem nem is lesz... – szükség a pálcádra, lett volna ha be tudom fejezni a mondatomat. De nekem időközben fel kellett állnom az asztaltól és láthatáron belülre kellett sétálnom. Rossz döntés volt, - nem nekem ide jönni, hanem Aurora-nak ilyen lengén öltöznie – de nem számított. - Hoztam sütit kérsz?
Sose voltam szívbajos, és nem most fogok azzá válni. Simán, mindenki előtt képes lennék levetkőzni hisz Merlin szerencséjével élve remek alakot örököltem édesanyámtól és még az is rátesz egy lapáttal, hogy akármit nem eszek meg. Ilyen téren nagyon válogatós vagyok, nem szokásom mindenféle ételt magamba tömni még akkor sem, ha az a Roxfort legfinomabb ételei ként vannak megismerve. Példának okért nem eszek meg semmi olyat, amiben hús van, nem azért mert vegetáriánus lennék, egyszerűen nem szeretem az izét ezeknek a dolgoknak, kivételek persze mindig vannak, jelen esetben a csirkemell személyében. A fiúk terén is válogatós vagyok, mondjuk ott annyira nem de attól még meg van a zsánerem és próbálok mindig hű maradni önmagamhoz, nem váltogatva hetente az aktuális pasi ideálomat, nem mintha eddig annyi kalandom lett volna. Egyetlen nagyobb és polgárpukkasztóbb esemény volt az életembe, amire nem igazán vagyok büszke de megtörtént. Iason és én egy unalmas este keretein belül jobban is megismerkedtünk egymás különböző részeivel, amit persze titokban tartunk mindenki előtt. Nem is tudom elképzelni mekkora botrány lenne abból, ha kiderülne ez az egész. A család még háborúba is kezdhetne, hisz apáék védenék a lányuk tisztaságát, ők pedig a Mallory fiút próbálnák kihúzni ebből a szégyenfoltból, amit ketten hoztunk össze igazából. Mindketten hibásak vagyunk, és ezt nem is tagadjuk. Bár a szerencse a mi oldalunkon volt, így nem lettek komolyabb következményei, egy Aurora- Iason gyerek személyében. Szép lenne az egyszer tény, de akkor sem lenne célszerű ilyen korán teherbe esni, főleg nem a papíron nem rokon rokonomtól.
Sose éreztem magam szerencsétlennek, most még is az idegroham környékez ahogy leöntöm magamat az italommal, és egyből mehetek a fürdőszobába levarázsolni róla ezt a foltot. Aminek igazából meg is lett a következménye, hirtelen zajt hallok odalentről és a hátam borsózni kezd, ahogy betörőkre gondolok. De mit keresnének itt? Nem gondolkodok sokat, egyből lefele veszem az irányt, úgy ahogy vagyok, a bőrkosztümbe és némi fehérneműben próbálom játszani a felfedezőt, aki kideríti kicsoda is van itt, és mit akar. Kérdéseimre se hang se semmi nem érkezik, ami még jobban megijeszt, de ahogy közeledek a konyha fele ismerős alak kezd kirajzolódni előttem. Majd a Szőkeherceg jelenik meg előttem, Iason a megtestesítője, mire elnevetem magam. Hogy lehettem ennyire betojt csirke? - Iason te mit keresel itt? És miért nem az ajtón keresztül jöttél, mint mindenki más? – húzom fel kérdőn a szemöldökömet, miközben közelebb sétálva hozzá nézek az eléggé bénán becsomagolt édességre. - Miféle süti? Ezt nem anyukád sütötte, ugye? Mert, ha így lenne ő gondosabban csomagolta volna be… nem? – pillantok fel kérdőn rá. Mert olyat már hallottam, hogy a kastélyban csináltak szerelem bájitallal ellátott sütit… De Iasonból nem nézném ki, hogy megetetne velem egy olyan sütit. - Tán nem te csináltad? – mosolygok rá, majd arcát meglátva eszembe jut, hogy szinte semmi nincs rajtam. – Merlinre! Iason ne nézz, megyek és gyors felveszek magamra valamit. – sziszegem ajkaim közt, majd gyors megfordulva indulok el a szobámba.
Otthon bizonyára halálra untam volna magam, muszáj volt keresnem egy olyan helyet ahol nyugodt lehetek és szeretettel fogadnak engem. Legalábbis addig amíg rá nem jönnek arra, hogy tulajdonképpen milyen ravasz fiúcska voltam én pár évvel ezelőtt. Úgy tűnt, mintha nem is lennének itthon és én teljesen feleslegesen jöttem ide. De tudok várni, majd meglepem őket vagy valami. Jó tudom, nem szép dolog hívatlanul bemenni valaki más házába, még akkor is ha az illetők a rokonunk. Mindegy, már mindegy. Itt úgyis jobb, mint otthon és még sütiket is hoztam. Tuti örülni fognak neki, még akkor is ha eléggé nem úgy van becsomagolva ahogy egy nő szokta. Siettem és semmiképpen sem bukhattam le. Miután kiderült, hogy nem vagyok egyedül csak elvigyorodtam. Aurora itthon volt, na ez már mégis csak azt jelentette, hogy nem vagyok itt egyedül és nem fognak betörőnek nézni. Vigyorogva és kíváncsian fordultam Aurora felé. - Mondtam már Aurora, sütit hoztam és azért nem az ajtón keresztül jöttem, mert a mi ajtónkon nem tehettem ki a lábam. Esik az eső, dörög meg villámlik. – hazudtam, nem volt szívem elmondani neki, hogy már megint az Azkabani fogoly szerepébe kerültem hála Sarah-nak. - Oh de anya sütötte, csak nem volt ideje becsomagolni és rám bízta ezt a feladatot. – na igen, bárcsak erről volna szó és nem arról, hogy már megint rossz fát tettem a tűzre. A lángok persze sosem érnek el, mindig megszököm előlük, ez örök törvény marad a számomra. Ha megbüntetnek, még azért se veszem komolyan a dorgálásokat. Régen rá kellett volna jönniük, hogy nem érnek el vele semmit. Csakis azokból a hibákból tanulok amikből én magam is tanulni szeretnék, mint például jelenesetben nem okod adni Aurora-nak arra, hogy kételkedjen bennem, a szavaimban és rájöjjön csak hazudok a jó cél érdekében. - Ugyan Aurora én már láttalak téged ennél csinosabb öltözetben is! Azóta csak nem szégyenlős lettél? – poénkodtam, bár nem szerettem volna megbántani őt, ezért úgy döntöttem, majd lent a konyhában megvárom és nem megyek utána. Miért mennék? Már így is elég kínos helyzetbe hoztam szegénykét. Jobb ha nem esek túlzásba, a végén még megharagudna rám, azt meg ugyebár nem akarom. Szeretném ha mi mindig jóban lennénk egymással és nem lennének nézeteltérések köztünk. Bár őszintén mi járhatott a fejemben akkor amikor megcsókoltam és vele akartam lenni úgy, nos az jó kérdés. Nem emlékszem rá. De ez már nem is olyan fontos, jobb volna elfelejteni és nem beszélni róla, sőt még poénkodni sem volna szabad vele. Halkan felsóhajtottam és a kandallóhoz sétáltam amin keresztül sikeresen átjutottam ide. Irtózatosan nagy szerencse, hogy nem égett itt a tűz. Tuti megperzselődtem volna egy kicsit, azon Aurora meg jót nevetgélt volna ha látta volna miként szerencsétlenkedek. Ez azonban nem következett be, hála Merlinnek.
Mindig örülök annak, ha egy rokon jön és látogat meg minket. Az a legjobb, mert olyankor nem csak az itt összezárt rokonaimmal tölthetek időt, hanem a többiekkel is. Iason jelenléte meg különösen feldobja a mindennapjaimat. Jó, hogy eljött ugyanakkor választhatott volna egy sokkal illedelmesebb bejövetelt is. Nem szokás csak úgy kopogás, bagolyposta nélkül beállítani. Legalábbis eddig nem volt jellemző ez a Mallory családra. Lehet, új stílust próbálnak ki? Nem áll rosszul az ifjabbik Mallory fiúnak, bár biztos vagyok benne, hogy van valami a háttérben. Csak egy tál sütiért nem jött volna át, hamarabb elküldi Saraht, vagy az anyja maga hozzá át. Ez nagyon különös, felettébb különös. - És nem szeretted volna, ha elázik a hajad, igaz? Tudom mennyire szeszélyes vagy, ha arról van szó. De gyere beljebb, érezd magad otthon és köszönjük a sütit. – leengedtem a támadó pajzsomat és inkább elkezdtem háziasan viselkedni. Elvégre nem viselkedhetek bunkón az egyik legkedvesebb rokonommal. Nagyon sokat megéltünk már, a sárcsatától kezdve egészen az első együttlétig. Fura visszagondolni arra az ominózus estére, hiszen foltok maradtak csak meg belőle.
Soha többé nem ittam bort, az volt Sarah első és utolsó szülinapja, amelyiken segítettem Iasonnek ellazulni. - Meglátszik. Ne haragudj meg, de nagyon viccesen néz ki, ugyanakkor nagyon jó az illata. A süti után nyúlok, kihúzok belőle egyet és megkóstolom. Mindig is tudtam, hogy a néném a legfinomabb sütiket készíti, vetekedik a Roxfortival is akár. Nem mondom, hogy nincs nála jobb, de az biztos, hogy a mostohaanyáménál sokkal finomabb. Nagyon ízlik, csak közben az a gubanc, hogy fehérneműben állok a rokonom előtt. Elpirulok, kicsit zavarban is vagyok amiatt, hogy hiányos öltözetben fogadom a kedves unokatestvéremet. - Igen Iason, azóta minden megváltozott. – nézek vissza vállam fölött, majd felrohantam a szobámba átöltözni valami sokkal ide illőbbhez. Felfutottam a szobámba, ahol kiválasztottam egy szűkszárú farmert, egy felsőt és már mentem is vissza kedves rokonomhoz, hogy szerény társaságommal szórakoztassam. - Na, és meséld el nekem Iason mi rosszat tettél a tűzre? – kérdőn húztam fel a szemöldökömet, majd a konyhába siettem, hogy tovább lássam csodás kis pofiját. – Tudom, hogy nem a süti miatt jöttél. Mit tett már megint Sarah? – mosolyogtam rá kedvesen, majd a hűtőhöz mentem, hogy kivegyem belőle a tejet. Sütit enni tej nélkül olyan, mint Bagoly Berti minden ízű drazséja szellem ízű nélkül. Kiöntöttem magamnak, majd az asztalhoz ültem és figyelmesen hallgattam Iason szónoklatát.
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by 
Tárgy: Iason & Rora → Shelley birtok. GTFO. 
