to;; Luna

Tűnődve lapozom fel az első kezem ügyébe akadó könyvet. Fejembe vettem, hogy rendszerezem őket egy kicsit a saját elméletem szerint, csak hogy könnyebben boldoguljak itt, de ez a kis feladat egyelőre végtelennek tűnik, ráadásul ma állandóan elkalandoznak a gondolataim. Az elmúlt nyár olyan hosszú volt, annyi munka, annyi változás, de jó volt összedolgozni a rend tagjaival, és jó volt látni, hogy jó irányba haladunk, hogy végre elkezdtük kikövezni a békét, amit kiharcoltunk. És most visszatekintve mégis olyan gyorsan elmúlt, vagy csupán az tűnik nehéznek, ami ezután rám vár. Többször is elkísértem Williamet a Roxfortba is az elmúlt hónapok alatt, amíg a rend többi tagjával az iskola helyreállításán dolgoztak. Nem volt könnyű elszabadulnom mindig a Gringotsból, de tudtam, hogy minden önkéntes szorgos pálca jól jön. Aztán valahogy felkeveredtem a negyedik emeletre, pontosabban a könyvtárba, és így lett lehetőségem megismerni közelebbről is Madam Cvikkert, a könyvtárost. Azonos nemzetiségünknek köszönhetően hamar megtaláltuk a közös hangot. Érdekes, hogy a négy évvel ezelőtti, Roxforti tartózkodásom alatt szinte két szót sem váltottam vele. Akkor nyilván egyéb dolgokkal voltam elfoglalva. Most viszont készséggel siettem a segítségére a könyvtár helyrepofozásában, a könyvek restaurálásában és rendszerezésében. Madam Cvikker könyvek iránti lelkesedése gyorsan átragadt rám is, így ez az önkéntes munka, hogy nap mint nap feljártam hozzá segíteni, egy idő után szórakozássá, sőt, kalanddá vált. Őszinte csalódottsággal vettem tudomásul a nyár végén, hogy szeretné itt hagyni a Roxfortot, hisz nekem mostanra úgy tűnt, maga is része, fontos alkotóeleme ennek a könyvtárnak. Mégis azt mondta, a fél életét itt töltötte, és az elmúlt évek alatt nagyon messze sodródott a családjától, szeretne több időt tölteni velük.
Nem sokkal később McGalagony professzor - aki immár betöltötte az igazgatói posztot is az iskolában, sokak nagy megelégedésére - felajánlotta, hogy töltsem be én a megüresedett helyet. Olyannyira meglepődtem ezen az ajánlaton, hogy percekig meg sem tudtam szólalni. Korábban egyáltalán nem voltak efféle ambícióim, de hamar rá kellett ébrednem, hogy ennél nagyobb öröm és megtiszteltetés aligha érhetett volna. Persze ahhoz, hogy elfogadjam az állást, át kellett szerveznem pár dolgot a Williammel közös életünkben. És egy kicsit sajnáltam is ott hagyni a banki munkát. De megérte, hisz a Roxfort világa annyival izgalmasabb, varázslatosabb, és bár csak egy évet töltöttem a falai között diákként, de így is sok emlék fűz ehhez a kastélyhoz. Nem tudtam neki ellenállni. Ennek tetejébe még kiderült az is, hogy régen látott, kedves kuzinom is idejön, az iskola egyik új tanáraként.
Egy kisebb, elkalandozó mosollyal teszem le vissza a kezemben tartott könyvet az asztalomra. Úgy döntök, a rendszerezést most kicsit elhalasztom. Inkább teszek egy sétát a folyosón. Már órák óta gubbasztok itt egyedül, a diákok még nem nagyon szállingóznak be a könyvtárba, nemigazán vetették magukat bele a tanulásba, nekem viszont hiányzik a társaság. Azonban mielőtt egyáltalán elérhetném a nagy, faragott ajtót, egy ismerős arc lép be a helyiségbe.
- Lüna! - üdvözlöm mosolyogva, és elésietek. - De örülök, 'ogy látlak. Rég találkoztunk. Mit 'sinálsz itt? Máris tanulásra adtad a fejed vagy 'sak olvasnál valamit? - terelem beljebb faggatózva. - Még nem vagyok teljesen otthon a könyvek között, de 'sak szólj, 'a segít'etek bármiben. - Valószínűleg nekem egyelőre tovább fog tartani megkeresni egy-egy könyvet, mint ahogy azt Madam Cvikkertől megszokták, de megteszem, ami tőlem telik.

to;; Luna

Ragyogó mosoly tűnik fel az arcomon őszinte örömét látva. Ez az egyik oka annak, hogy elvállaltam ezt a munkát, hogy régi, kedves, ismerős barátokat, sorstársakat köszönthetek itt újra. Tagadhatatlanul szimpatikusabb környezet, mint a Gringotts négy fala, bár igazából ott sem volt rossz.
- Köszönöm, nhagyon kedves vhagy. – Az íróasztalomnak támaszkodom, amíg arra várok, hogy elárulja, mi hozta be őt a könyvtárba már az első héten. Persze meglehet, hogy a válasz egész egyszerűen az, hogy máris kapott egy kis kutatómunkával járó házi feladatot. Aztán a mondandója végére ér, és attól tartok, nem sikerül tökéletesen lepleznem a csodálkozásom Luna szavait hallva. Láthatatlan bogarak? A gondolat egyszerre elborzasztó és különös. Szinte észre sem veszem, ahogy elfintorodom, csak lassan, finoman felhúzom az orrom. Létezhet egyáltalán ilyen? Rovarok, melyek láthatatlanná tudnak válni…?
- Nem vagyok benne biztos, ’ogy tudom, mit kellene keresnünk – nézek zavartan a könyvsorok felé. Aztán támad egy ötletem, és belekarolok a lányba. – Szerinthem ezen a szinten nem thalálnánk semmit. Főleg thankönyvek és kötelező olvasmányok. A zárolt részben azonban szétnéz’etünk, ’a szeretnéd – közben már terelem is a megfelelő irányba a polcok között.
- Úgyis épp oda készültem, 'ogy ki’sit rendet tegyek – mosolygok Lunára, aztán elő is vadászom a zsebeim mélyéről a kulcscsomót. Ezek közül egyik nyitja majd az utunkba álló ajtót, csak meg kell találnom melyik az.
- Igazából én még sosem ’állottam ilyen bhogárakról, de megnézzük a mágikus rhovarok részt. És áz jutott még eszembe, ’ogy talán… - tűnődve és kicsit habozva figyelem a lány arcát pár röpke pillanatig. Harryéktől hallottam még tavaly, hogy Lunát szívesen szekálják az évfolyamtársai, hogy különféle diákcsínyekkel törnek borsot az orra alá, csak mert ő kicsit furcsább az átlagnál. Nem teljesen értem, hogy ez miért jó nekik, hisz a furcsaságaival együtt is Luna Lovegood nagyon kedves lány, és szerintem okos is.
- Szóval… mi van, ’a valójában nincsenek is az ágyadban bhogárak, ’sak valaki rontást tett rád – vonok vállat bocsánatkérőn mosolyogva, mintha nekem kellene elnézést kérnem a dologért. Persze lehet, hogy tévedek, de szerintem a hasonló rontások között is szétnézhetünk, és ha igazam lesz, talán találunk valami ellenvarázslatot is rá.

to;; Luna

Végignézek a hosszú könyvsorokon. Ezer meg ezer kötet, melyeket még leltárba akarok venni, hogy tudjam mivel is lesz dolgom ezután. Egy részét már sikerült akkor felmérnem, amikor Madam Cvikker segítségére voltam a nyáron, de ahhoz két hónap kevés, hogy az ember teljesen kiismerje magát itt. Szóval végül lassan megvonom a vállam, és visszafordulok Lunához, hogy válaszoljak a kérdésére.

- Nos… ’át tudod… Nagyon ’amar megszerettem itt, már évekkel ezelőtt belopta magát a Roxfort a szívembe. Ez a könyvthár pedig nagyon érdekes ’ely, de még lesz vele egy kis munkám, mire biztosan feltalálom magam itt – tárom szét a karomat azt sugallva, hogy nézzen csak szét, mennyi roskadásig megrakott polc vár még arra, hogy felfedezzem magamnak.
Úton a zárolt szektor felé még mindig a kulcscsomóval bajlódom, túl sok a választék, nem is tudom, a többség mihez fog passzolni. Bejárati ajtó, asztalfiúk, szekrények? De végül, mire megérkezünk, csak sikerül kiszúrnom a megfelelőt. Ez ezüstös, kisebb darab, cifra mintájú… Ez lesz az!
- Mhár miért kherülnél bajba emiatt? A zárolt rész ’sak az alsóbb éveseknek tiltott, bár ők is beme’etnek oda tanári engedéllyel. Te pedig már ’atodéves vagy, nem igaz? – világítok rá a lényegre. Amennyire én tudom, ötödév felett bármelyik diák kedve szerint bejöhet ebbe a szektorba is, az más kérdés, hogy innen kölcsönözni nem tudnak ők sem. Az itt sorakozó könyveket senki nem viheti ki a könyvtárból, de itt fellapozhatják, akár ki is olvashatják őket.

- Ne aggódj! Akár rontásról van szó, akár valódi bhogarakról, meg fogjuk találni a megoldást, ’ogy eltűntessük őket – ígérem a lánynak, és én sem lehetek benne biztos, hogy ez azonnal sikerülni fog, de megteszem, ami tőlem telik. Luna kedves lány, és ha jól tudom, a kis sógornőmnek és Harrynek is jó barátja, így én is annak tartom.
- Te’át akkor… ezek itt a varázslényekről szóló könyvek… nyugodtan nézz szét közöttük. Én megnézem a rontásokat, ’sak szólj, ’a találtál valamit – mosolygok bátorítóan a lányra, majd odalépek a megfelelő polcokhoz, és sorra emelem le róla a könyveket. Az első sorban nem sok hasznosat találok, ezért úgy döntök, hogy kinyitom az egyik nagy szekrényt is. Meglepetésem egy tucatnyi pixi, más néven tündérmanó röppen ki belőle, ijedtemben fel is sikítok. Azok persze azonnal munkához is látnak, és dobálni kezdik az értékes könyveket fentről a padlóra.
- Ezek meg ’ogy kerültek ide? Szentséges Merlin! Felfordítják az egész könyvtárat, ’a nem kapjuk el őket – meredek a kis szörnyekre elborzadva.