Roger & Raven

Természetesen az első Bájitaltan könyv ami a kezembe került, eredeti, latin nyelven megörökített forrás. Azt hiszem szükségtelen kifejtenem, milyen sokra megyek vele. Ami különben nagyszerű, mert minden lehetséges hozzávalót és jegyzetet összeszedtem amit a szobámban találtam, a hajamat pedig úgy feltűztem, hogy eltelik még pár évezred, mire az összes csatra rábukkanok. Csodás nap, csodás óra, csodás percek. Szerencsére a vágyott egyedüllétet is megkaphatom, azzal a bökkenővel, hogy nem számítottam hidegrázásra. Teljesen kiment a fejemből a Baziliszkusz, a Titkok kamrája, hogy mindkettő valahol alattam helyezkedik el. Ugye nem élesztheti fel senki azt a dögöt? Elásom magam.
Mielőtt még rám találna a lelki béke - fordítva lehetetlen -, egymás után hármat rezzen a telefonom, jelezve, hogy más szerint is rossz helyen vagyok. Sejtem ki lehet, de különösebben nem érdekel, elég ennyi életjel. Rám jellemző módon pont emiatt bátorodok fel és kezdek más elkészíthető varázsszer után kutakodni, le se tagadhatnám a makacsságom. Nem mondom hogy a lehető legjobb érzés, többnyire csak rossz végkifejlettel jár, de mi másért kockáztatnék? A határokon belül maradni mindig is unalmas volt, ha nem is lépem át őket, a minimum, hogy feszegetem. Így születnek azok a sztorik, amiket el tudok majd mesélni Rogernek, esetleg anyunak.
- Melyiket készítettük el előző órán? - suttogom magam elé, össze-vissza lapozgatva a füzetemet. Lumpsluck álmai közepe, hisz rengeteg bájital össze van gyűjtve, viszont minden rendszerezés nélkül szerepel. Mindig elfelejtem bejelölni, mihez mi tartozik, melyikből kéne jobban felkészülnöm. Három, esetenként négy oldal teleírása után az ilyesmi már luxusnak számít. Eddig viszont abba az álomba ringattam magam, hogy legalább a háromnegyed része a fejemben is szerepel. Őszintén? El se férne, és ez így van rendjén. Nem tervezek kislexikonná változni a jövőben.
- Miben mesterkedtek már megint, Harry?
Tizedmásodperc alatt vágom hátra magam, épp kikerülve Myrtle angyali fejét. Nem tudom elégszer kihangsúlyozni, mennyire imádom, mikor csak úgy megjelenik a előttem. Ismét le kell küzdenem a késztetést, hogy leordítsam a szemüvegét a helyéről.
Veszek egy nagy levegőt és visszahelyezkedek az előbbi pózba, amint meglátja hogy velem van dolga, úgyis hátrébb csusszan. Addig is karba font kézzel, szúrós tekintettel figyelem minden mozdulatát.
- Legalább a bátyádat magaddal hozhattad volna - jegyzi meg csalódottan.

Roger & Raven

Miután a harmadik felbukkanó nehézséget is kiküszöbölöm, fejcsóválva pillantok vissza Myrtle-re. Természetesen meg se fordul a fejében, hogy az imént még hozzám képest is tapló volt, de már arra se veszem a fáradtságot hogy meglepődjek. Az is valószínű, hogy inkább megsértődnöm kéne, de ha akarnék se lennék képes emiatt keserűséget érezni: a bátyám velem ellentétben kedves ember, és azzal is tisztában vagyok, hogy mások számára a külseje kissé máshogyan elbűvölő. Ha a kislány helyében lennék, én is szívesebben találkoznék Rogerrel... meg hát így is. Erre viszont nem látok túl sok lehetőséget - egészen addig, amíg fel nem bukkan. Myrtle sikolya azonnal leadja a drótot, a könyv pedig, ami pár pillanattal ezelőtt még a kezemben pihent, őt tájékoztatja az ezzel kapcsolatos véleményemről. Hála az égnek el is jut hozzá a rózsaszín felhők között, ő maga nagy sírás közepette lebeg vissza a mosdókagylójába. Ismét kiráz a hideg.
Méltóságteljesen összeszedegetem az eszközeimet, majd álló helyzetbe lendülök és Rogerhez sétálok. Már most aggodalom fog el, pedig alig mondott valamit.
- Természetesen beszélhetünk - mosolyodom el. - Myrtle társasága nem túl kecsegtető, de nem hiszem, hogy ezt pont neked kéne ecsetelnem... szóval udvar vagy szoba?
Szívesen invitálnám a saját szobámba, ha lenne egyáltalán, így viszont maximum az övébe ülhetünk be - roppant változatos módon. Még mindig nem döntöttem el, hogy ott biztonságosabb beszélni, vagy az udvar egy kiesőbb részén, így az irányítási mániám ellenére kénytelen vagyok rábízni a döntést. Az élet nem viccel.
- Úgy tudtam később végzel ma, elmaradt az egyik órád?
Ha rosszul írtam le az órarendjét, tényleg dühös leszek. Eddig annyira igyekeztem benézni hozzá, mielőtt visszaért volna, és ez még mindig a legapróbb gesztus amit megtehetek. Persze, kis segítség is segítség, de én így is többre vágyom, hát ha még ezt se tudom normálisan elintézni. Ez a pár apróság húsz percet ha jelenthet, ami lehet hogy nekem semmiség, de biztos vagyok benne, hogy neki sokat nyom a latba. Húsz perc 10 kijavított dolgozat.

Roger & Raven

Valóban hiányzott már a bátyám társasága - bármilyen különös -, a hegyi beszédeivel együtt. Ettől függetlenül amint Myrtle védelmére kel, már forgatom is a szemeimet. A hiány és a szükség két különböző dolog, most már tisztában vagyok vele. A feltételezése pedig alaptalan, észreveszem a jót is, kevés dolog kerüli el a figyelmemet. Csak épp közel sem foglalkoztat annyira a pozitív szempont. Én is tudok édes lenni ha akarok, Roger mégis az ellenkező végletre utal. Vegyük mindjárt a tényt, hogy hozzávágtam egy létformához a könyvemet. Többet is utánadobhattam volna, nem igaz? Vagy bánthattam volna szavakkal, fizikai fájdalmat úgysem érez. Hiába erőltetett a gondolatmenetem, van benne igazság, ezt ő is belátná. Ha érdekelne annyira a dolog, hogy leállnék magyarázkodni. Úgy néz ki gyónok? Szerintem egyáltalán nem. Márpedig eszemben sincs feleslegesen járatni a számat. Hidegen hagy, mit gondolnak.
- Észreveszlek az életben téged. Nem elég? - kérdezem unottan, majd rándítok egyet a vállamon. Ez kellett, különben túl aranyosnak tűnnék. Nem is értem, miért mondtam ilyet, ennyire azért nem hiányzott. Persze, tényleg így gondolom, de még a fejemben is nyálasnak hangzott. Kimondva egyszerűen... nem, nincs benne a személyleírásomban, nem passzol hozzám. Ég az arcom.
- Tudom, drága, látszik rajtad. Már nem vagyok olyan kicsi, hogy ne tűnjön fel az ilyesmi. Ha pedig nem hagynak minket beszélgetni, majd én kiküszöbölöm a problémát. - Van egy olyan érzésem, hogy kapok majd pár helytelenítő pillantást a megjegyzésemért cserébe, de vállalom a kockázatot. Ha már a saját szobájában sincs nyugalma, elfajult a helyzet. Ha pedig elfajult, megint csak én jövök a képbe. Tudom hogy ha akar, tökéletes fegyelmet varázsol, de vannak dolgok, amihez túl jószívű. Ez a naivságával fűszerezve kellemetlen dolgokat is eredményezhet, csak remélni tudom, hogy jelenleg nem egy ilyen esetről lesz szó. Minden esetre rajta tartom a szemem. - Remélem én nem leszek ilyen szerelmesen.
Amint tudatosul bennem mit mondtam, gondolatban már vissza is szívom. Nem kellett volna felhoznom. Roger nagyon jól tudja, hogy igenis volt már ilyen, hiába tagadom. Pedig én nem felejtkeztem el senkiről, nem is szédített el a rózsaszín köd. Egyszerűen csak rám néztek és rájöttek. Még mindig nem tudom hogyan, hisz rengetegszer ellenőriztem már az arckifejezésem: cseppet sem volt árulkodó. Akkor sem, mikor... hát, itt hagyott.
Veszek egy nagy levegőt, majd kihasználva a lehetőséget elindulok Roger szobája felé. Igyekszem továbbra is tartani a nemtörődöm arckifejezésem, de érzem, már most jóval nedvesebbek a szemeim. Jó pár pillanatig küszködök a könnyeimmel, mire úgy döntenek, mégis ott maradnak a helyükön. Gyerekkorom óta egyszer se sírtam társaságban, még a bátyám előtt se. Nem most fogom elkezdeni.
- Különös - motyogom magam elé. - Nem voltak büntetőmunkán? - Ha jól emlékszem csak ebben a csodával határos esetben szokott hamarabb végezni.
Közben a lépcső is elindul alattunk, fél percbe se telik, mire eggyel lejjebb tompa ütközéssel megáll. Ugyanolyan halkan elindulok lefelé, utána pár lépés, és már Roger szobája előtt topogunk.