HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 görögország - claire & arthur

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Varázsló
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 8
ϟ Reagok : 5
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Nov. 17.
ϟ Kor : 44


TémanyitásTárgy: görögország - claire & arthur   Kedd Nov. 19, 2013 5:02 am

Sok házasság azért megy tönkre, mikor megszületnek a gyerekek, mert a férj és a feleség elmerülnek a mindennap gondjaiban, és nem tudnak úgy nézni a másikra, mint kapcsolatuk elején. Nehéz dolog, valóban, de ezért jó kaland a házasság: mert folyton dolgozni kell rajta, csiszolgatni, egybentartani, hogy csak repedés se keletkezhessen rajta. Nem mindig egyszerű, de annál gyönyörűbb a sikerélmény, mikor újra bizonyosságot nyersz afelől, hogy jól csináltad.
Mi folyton dolgozunk rajta. A gyerekeink a Nap és a Csillagok életünk egén, de azért mindig találunk alkalmat arra, hogy csak egymással foglkalkozhassunk, legalább egy pár óra erejéig. Szerencsére sok a baráti körünkben a kisgyerekes házaspár, akik pontosan tudják, milyen ez, úgyhogy szoktunk vigyázni egymás gyerekeire, mikor papa-mama nap van, és ha arról van szó, Gwen, és Archer is bevállalják őket, persze ők nem tudják olyan sokáig az élettempójuk mellett. Anyámékra nem szívesen bízom őket, poroszos hozzáállása nem túl kisgyerekbarát.
A házasságunk évfordulóján mindig elutazunk valahova, ahol csak ketten lehetünk, és akkor nem férj és feleség vagyunk, hanem újra a két szerelmes kamasz, akik voltunk egykor.
És akkor meghódítom őt. Újra, és újra.
Az idei azonban a tizedik házassági évfordulónk, úgyhogy pontosan oda megyünk, ahova akkor: Görögország vár ránk.
Másnak biztosan furcsa, hogy miért épp Európa belsejébe indultunk nászútra annak idején, de aki nem érzi magától Görögország festői szépségét, a történelem, a regék és mondák szellemalakjainak lehelletét a nyakán, a csodálatos kékségű tengert, a puha homokot, az épületek sajátos hangullatát, annak kár is elmagyarázni, miről is beszélek.
Csodálatos hely.
A kis panzió a tenger partján van, ha kiülsz az erkélyre reggelizni, vagy vacsorázni, akkor azt pontosan a víz fölött teheted, hangulatos a zene, kedves a tulajdonos, szóval minden együtt van egy felejthetetlen hosszú hétvégéhez - most ugyanis ennyire jöttünk.
Az első napnak pedig máris vége, legalábbis úgy tűnt pár órával ezelőttig, míg álomba szerelmeskedtük magunkat, azonban mikor felébredtem az éjszaka közepén, és ránéztem a feleségem édesen alvó, kipirult arcára, és megcsókoltam meztelen vállát, azonnal tudtam, hogy még nem érhet véget ez a nap, mert nincs sok időnk, annyira kevés az időnk.
Egy pár percig beérem annyival, hogy fölé könyökölök, és nézem. Nézem összekócolt haját, tiszta homlokát, szabályos orrát, buja vonalú ajkát, szempillái sűrű sátorként borulnak az arcára, annyira édes, szép, és kívánatos, hogy újra és újra átélem a pillanatot, amikor belészerettem.
Lassan kikászálódok az ágyból, és felveszek egy nadrágot. Még visszanézek Claire-re, ahogy alszik, bár megérezheti, hogy már nem fekszem mellette, mert mocorogni kezd. Mosolyogva figyelem, mint valami szerelmes kamasz, aztán kisétálok az erkélyre, megtámaszkodom a könyöklőn, és nézem a végtelen, sötét tengert, ahogy összeér az éjszakával, a hold fénye pedig úgy csorog végig rajta, mintha kkiborult volna egy ezüst festékes vödör.
Nevetségesen... romantikus.
Hátrapillantok a vállam fölött, és látom, hogy claire nyitott szembogarán megcsillan a holdfény.
- Nem akarlak felverni, szerelmem - mondom neki csendes mosollyal - de ezt a látványt... Nem érdemes kihagyni.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Boszorkány
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 6
ϟ Reagok : 4
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Nov. 17.


TémanyitásTárgy: Re: görögország - claire & arthur   Kedd Nov. 19, 2013 6:57 am

Szerintem nem Franciaország a szerelem hazája. Szerintem Görögország az. Lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert én is itt lettem igazán szerelmes. Itt talált telibe Ámor - vagy Erósz - nyila és azóta sem tudtam volna szabadulni belőle, még ha akartam volna sem. Szerelmes vagyok, tíz éve, minden nap. Tudom, hogy ez most kissé nyálasan hangozhat, de ez az igazság. Soha nem szerettem egy férfit sem, csak a szívekkel játszadoztam, amikor még fiatalabb voltam és akkor jött Arthur. Tudják, van az a klisé, amikor megismernek valakit, megszeretik és tudják, más lesz, mint a többiek. Minden sejtem tudta, minden idegszálam, minden világos volt, egyszerű és tiszta.
Az első napunkat Kalithéában töltöttük, a város nevének jelentése 'legjobb látvány', nem véletlenül. Csodálatos kép tárul az ember szeme elé: keskeny, macskaköves utcácskák hálózzák be a várost, melyeket itt-ott eltorlaszolnak az árusok. A házak hagyományos stílusban épültek, kiváltképp az a panzió, amiben megszálltunk. Nem esett túl messze a Phaleron-öböltől, mesés látványt kínálva a tengerre. Imádom a tengert.
A függöny látványával aludtam el. Az ezüst-fehér, könnyű anyag játszadozott a langyos szellővel, mely Arthur ujjai mellett cirógatták a hátamat. Közel húztam magamhoz és úgy öleltem, hogy tudja: soha nem akarom elengedni. Ahogy csókoltam kívánatos ajkait, balommal vállát fogtam, jobbommal pedig libabőrösre édesgettem a hátát, majd hajába túrtam. És rá kellett jönnöm, hogy össze fogok törni. A szívem ketté fog hasadni, ha megszűnik létezni a férjem.
Az álom lila ködje ólomszerűen nehezedett rám, elborítva agyamat úgy, hogy a fogaskerekek leálljanak, megpihenjenek oly' sok idő után. Arthur nyakába fúrtam arcomat, bőröm az övéhez simult, összefonódtunk a könnyű lepedő alatt.
Mozgás. Alig, de tudatomnál vagyok. A hasamra fordulok, kinyújtom karomat, de nincs ott. Egyedül vagyok. Halk léptek mentén nyikorog a fapadló, hűvös szellő szalad végig meztelen testemen. Eddig inkább az álom és a valóság határvonalán álldogálhattam, de most végre kinyitom a szemem.
Kék fény szökik be a szobába az ablakon és az ajtón át, különleges visszfénye a falakon játszik, vékony, ezüstös szálaival átszövi a csöndet, összefonódva a hullámok morajlásával, melyek olykor a part menti szikláknak csapódnak. Az erkélyen Arthur alakját vélem felfedezni, elnézem egy ideig, amint a könyöklőre támaszkodik, ajkán mintha mosoly játszana, a távolba néz, majd az égre tekint. Még mindig rendkívül jóképű.
Ahogy válla fölött elnéz az irányomba, tekintetünk összevillan, ajkam szegletében mosoly játszik. Alig mondja ki a szavakat - imádom, ha így hív -, mikor felülök az ágyon, testem köré tekerve a lepedőt, hogy tógaként funkcionálhasson és kilépek a fénybe, a hűvösbe. A szél magában hordozza a sós víz illatát, egy pillanatra lehunyom a szemem, úgy szagolok a levegőbe.
- Lenyűgöző - lépek mellé, a könyöklőre támaszkodva, ujjainkat összekulcsolva. Tekintetem a távolba réved és eszembe jut a tíz évvel ezelőtt itt töltött idő. Akaratlanul is halovány mosoly kúszik arcomra, ahogy a férfire nézek. Nem akarom elveszíteni – visszhangzik a fejemben, de nem mondok semmit. Nem akarom, hogy ezek a sötét felhők itt is ránk találjanak. Azt akarom, hogy Arthur jól érezze magát. Mosolyogva simítok végig arcán és lépek közelebb hozzá, egészen közel, hogy hozzásimulhassak.
- Holnap elmehetnénk Athénba - vetem fel -, vagy úszhatnánk a tengerben. Vagy itt is maradhatunk, a motelben - mosolyodok el sokat sejtetően.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Varázsló
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 8
ϟ Reagok : 5
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Nov. 17.
ϟ Kor : 44


TémanyitásTárgy: Re: görögország - claire & arthur   Kedd Nov. 19, 2013 12:16 pm

Ha melletted van a nő, akit szeretsz,akinek te vagy élete párja, akkor eszedbe se jut, hogy meg is halhatsz valamikor. Nem. Akkor csak és kizárólag arra gondolsz, hogy örökké fogsz élni. Mert örökké kell élned, hogy mindig ott lehess vele. Hogy akkor is a leggyönyörűbb, legkívánatosabb valakinek érezze magát, mikor felbukkannak az első ősz hajszálai. Hogy akkor se legyen egyedül, ha kirepülnek a gyerekek. Hogy rám támaszkodhasson, ha beteg, hogy ápoljam, hogy szeressem, hogy elhalmozzam mindennel, ami szép és jó,
Mellém lép. Karcsú teste átsejlik a lepedő fehér vásznán, hajába ezüstös koszorút fon a holdfény, és majdnem túlcsordulok a boldogságtól. Megfogom a kezét, aztán magamhoz húzom inkább, szorosan, érezve a bőre selymét, még a csontjai keménységét is az ölelésemben. Lágy csókokat hintek szét a haján, arcán, száján, nyakán, karján, az ujjain, és akarom őt, és mindig is akarni fogom, úgy, ahogy soha senki mást ezen a világon.
- Mindegyiket, ebben a sorrendben! - ígérem neki, aztán fellelkesülök - De miért ne lehetne most? Most, rögtön? Gyere - nyújtom a kezem - ússzunk!
Felmászom az erkély korlátjára - nem vagyunk magasan, a magasföldszinten vettünk ki szobát, majd egy jól koordinált mozdulattal leugrom, egyenesen a part puha fövenyére.
Hát igen, ilyet legutóbb húszévesen csináltam. De most húszéves vagyok újra. És halhatatlan.
Lesegítem őt is, aztán magammal húzom a vízbe. A lepedő, amibe burkolózott, a parton marad.
Kellemesen meleg a tenger, csak úgy árasztja vissza az egész napi hőmennyiséget, amit felvett, és jólesően simogatja a bőrünket. Nem okoz nehézséget nyakig merülni benne, minden olyan tökéletes, olyan fantasztikus, hogy az egyszerűen leírhatatlan.
Akarom őt, és nem vagyok hajlandó őt megtagadni magamtól, mikor olyan rövid az időnk.
Átölelem a vízben, és hagyom sodródni magunkat, amerre a víz visz.
- Szeretlek. - mondom halálosan komolyan. - Még mindig. Ugyanúgy. - hányan mondták már ki ezt a szót, és még mégsem kopott el! - Még rengetegszer akarok veled idejönni, és... Örökké veled akarok élni.
A hullámok lágyan nyaldossák a testünket, minden olyan megnyugtató, olyan békés, és olyan... örök.
És megint arra gondolok, hogy mennyire szeretnék még egy babát.
Már egy ideje foglalkoztat ez a dolog, mert nem mintha nem lenne elég nekem Emily és Toby, dehogynem, bennük mindenünk megvan, amit valaha is kaphattunk, de olyan jó lenne még egy. Hiányzik, hogy újra kisbaba legyen a családban, jó lenne újra átélni a néma diadalt, ahogy felemeli a fejét, megfordul, felül, feláll, járni kezd, és kimondja az első szavát, és én...
Én nem gondolkodhatok ilyesmiben. Önző lenne. Így is... Claire egyedül fogja felnevelni a gyerekeinket. Már az is embert próbáló feladat lesz, hát még, ha még egy kisgyereknek a támasza kéne, hogy legyen.
- Tudod - az elmúlt időszakban megtanultam, hogy minden gondolatot osszak meg vele, nehogy bánjam majd, hogy valamit nem mondtam el. - Azt kívánom, bárcsak lehetne még egy babánk.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Boszorkány
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 6
ϟ Reagok : 4
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Nov. 17.


TémanyitásTárgy: Re: görögország - claire & arthur   Szer. Nov. 20, 2013 6:09 am

Arcomat mellkasának támasztom és egy röpke pillanatra lehunyom a szemem. Élvezem a pillanatot. Élvezem, amíg még lehet. Ilyen apró gesztusokból és érintésekből sosem elég. Mindig adnak valamit. Érzem a szeretett férfi illatát és hagyom, hogy az orromba kússzon és ott is maradjon. Hallom a szívverését, a lélegzetvételét. Teste ismerős vonalán táncolnak ujjaim. A viszonyunk mindig bensőséges volt, ismerjük a másikat, mind a jó, mind a rossz tulajdonságainkkal együtt és mégis szeretjük egymást. Én nem akarom megváltoztatni Arthurt, a hibái ellenére sem, és magamról is tudom, hogy nem vagyok tökéletes nő, feleség, anya, ember. De ő elfogad engem. És, ami még ennél is fontosabb, szeret. Feltétel nélkül.
A puha, lágy csókokat mosolyogva fogadom, viszonzom a kedves érintéseket, majd, ahogy szóra nyitja a száját, felpillantok rá és széles mosoly terül el az arcomon. Nem kell sokáig győzködnie, lelkesedése hamar átragad rám is. Jó őt ilyennek látni. Boldognak. Mintha nem is lenne beteg. Én ennek csak örülök, de az aggodalom érzése nem hagyja szabadulni az elmémet, nem felhőtlen a boldogságom. De mosolygok.
- Ezer örömmel - hagyom, hogy kibontakozzon ölelésemből, majd, amint hallom a tompa puffanást, ahogy Arthur egy ügyes mozdulattal földet ért, felülök az erkély könyöklőjére és férjem karjaiba ereszkedek. Kéz a kézben indulunk meg a fehér homokos tengerparton a víz felé, a holdfény kíséretében. Letekerem testemről a lepedőt és hanyag mozdulattal a homokba ejtem, majd hamarosan elmerülünk a vízben. És a boldogságban.
A hullámok szelíden ütköznek a köveknek, halk zajt csapva. A tiszta égbolt ezernyi, ragyogó csillagnak ad otthont, melyek úgy ragyognak, mintha millió és millió gyémánt gurult volna szét a tinta kék égbolton. A tenger és az ég a távolban összeérnek, egymáshoz simulnak és nem eresztik egymást. Szinte csönd van. Csak a természet hangjai keverednek egymással: tücskök, a víz moraja, a szél. Tökéletesebb nem is lehetne.
Ahogy Arthur átkarol, egészen közel húzódok hozzá, homlokomat az övének támasztom, úgy nézek a szemébe. Kijelentésére elmosolyodok.
- Én is szeretlek - suttogom -, bármi is történjék. Őrülten szeretlek, minden nap - mosolyodok el halványan. A szívem pedig hevesen kalapál, majd’ kiszakad a helyéről; mint, amikor az ember kilométereket fut, megállás nélkül, olyan gyorsan, ahogy csak tud. Szeretem. Egyek vagyunk, nem lehet mit tenni, semmit sem tehetek, csak ölelni őt örökké. Vele akarok lenni ma, holnap és egész életemben. Csillapíthatatlanul szeretem... az első pillanattól fogva, halálom napjáig.
Lágy csókot lehelek homlokára, majd hallgatom.  Egy pillanatig nem tudok mit mondani. Szemeit és arcát fürkészem.
- Én... - egy pillantást vetek a távolba, majd újra Artie szemébe nézek - Nem hiszem, hogy képes lennék rá - vallom be. Őszinte akarok lenni, de nem akarom megsérteni. Még, ha fizikailag tökéletesen megfelelnék egy gyerek kihordására, lelkileg nem. És, ha bekövetkezik az, amitől már évek óta félek és rettegésben tart, akkor biztos, hogy nem fog menni a dolog egy babával. - Ezt még meg kell beszélnünk, de - és itt mosoly játszik ajkam szegletében - ez a hétvége legyen a kettőnké - hajolok közel, hogy csókban forrhassunk össze. Puha, ugyanakkor szenvedélyes csók ez. Közben kezem mellkasát simítja végig.
Nem tekintem lezártnak a baba-témát, de egyelőre nem akarok ilyesmiről beszélni. Nem gondolkodtam harmadik gyerekről. Soha. Emily a véletlen műve volt, Toby tervezett gyerek. Régebben azt sem gondoltam volna, hogy egyáltalán lesz gyerekem. Akkoriban nem szerettem a gyerekeket. Őszintén, most sem szeretem őket, csak a sajátjaimat, de értük meghalnék, ha azon múlna az életük. A gyerek ötlete, ami Arthur fejében körvonalazódni látszott, megijesztett. Pontosan nem tudom, miért rettentem meg ennyire; valósággal reszketek, ahogy csókolom.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Varázsló
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 8
ϟ Reagok : 5
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Nov. 17.
ϟ Kor : 44


TémanyitásTárgy: Re: görögország - claire & arthur   Csüt. Nov. 21, 2013 3:30 am

Jól látom, hogy megrémisztettem, ez nem szerepelt a terveim között, bár ismerem annyira, hogy tudjam, hogy hogyan vélekedik erről a kérdésről. Nem hibáztatom érte.
- Nyugodj meg, nyugodj meg drágám. - ölelem magamhoz csitítóan, a hullámzással összhangban simogatva a bőrét. - Tudom, tudom. Ne aggódj. CSak mondtam. Tudom, hogy te nem... - nagyot nyelek - szóval, nem várok tőled ilyesmit. Csak gondolkodok rajta mostanában. Milyen jó lett volna, ha. Ha lesz egy kviddicscsapatnyi gyerekünk. - összekad a nyelvem, nem is olyan egyszerű szó ez! - Egy kvid-dics-csa-pat-nyi. Na. - elnevetem magamat. - Nézd már, majd beszélni se tudok majd! Még ez hiányzik!
Megcsókol, és visszacsókolok. Elfeledtet velem mindent, de közben józan is vagyok, és folyamatosan jár az agyam. Tik-tak. Nincs elég időnk, néha pánikba esek, hogy soha, soha nem lesz elég időnk. Nem fog idő jutni semmire. Semmire.
- Ahogy akarod. - mosolygok rá, és nem akarok, nem akarok neki ellentmondani, vagy elrontani a kedvét, úgyhogy egyelőre nem hozom fel a végrendeletet, amiről ezen az úton kell beszélnem vele, most, amíg a gyerekek nincsenek velünk. A gyerekek előtt képtelen lennék rá, hogy erről a dologról beszéljek, ezt a húgomnak is mindig elmondom. Félek. Tudom, hogy egy férfi, pláne egy apa nem félhet semmitől, de azt hiszem, ez megbocsátható bűn. Még annyira kicsik.
Csönd van, ki kell engesztelnem, csókolom a száját, és visszaúszunk a part menti fövenybe egy kis összebújásra.
Szeretem.
Olyan csönd van, mint egy templomban.
Kicsivel később, mikor már újra a parton fekszünk, még mindig összefonódva, a lepedőjébe burkolózva, csapzottan, vizesen, de nagyon boldogan, akkor már tudom, hogy nem halogathatom sokáig.
Azonban idő van.
- Ó. - ülök fel hirtelen- Sajnálom, drágám, egy perc és itt vagyok!
A szemében látom a felismerést, idő van, és három óránként muszáj megigyam a bájitalt, ami enyhíti a tüneteket, és lassítja a méreg hatását. valamit jól csinálhat, ha tizenöt éve lassítja, talán még tizenöt évig...
De nem szabad gyerekes elvárásokat támasztani magam elé.
Mindjárt vége.
Felhúzódzkodom az erkélyre, és bemegyek a szobába, az éjjeliszekrényből kiveszem a kis fiolát, amit egy húzásra felhajtok. Borzalmasan keserű, és nem bírom megszokni az ízét, semmiképpen sem. Alaposan kiöblítem a számat utána, és épp csak egy futó pillantást vetek a tükörbe, nem nézve magamra, nem akarom tulajdon elmúlásomat látni, csak és kizárólag a feleségemet.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Boszorkány
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 6
ϟ Reagok : 4
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Nov. 17.


TémanyitásTárgy: Re: görögország - claire & arthur   Csüt. Nov. 21, 2013 9:13 am

Eléggé kiborultnak tűnhetek, bár nem akartam ennyire hevesen reagálni erre az egyszerű felvetésre, sikerült. Nagyon hálás vagyok érte, hogy megérti. Tényleg! Remélem, tudja, mennyire. Elmosolyodok, szótagolásán, azonban egy kicsit bánt, hogy nem adhatom meg neki azt a bizonyos 'kviddicscsapatot', amire oly' nagyon vágyott. Rövid határidőn belül választanom kell önző énem és Arthur vágya között.
- Az lehetetlen - hallatok halk, nevető hangot, válaszolva a beszédére vonatkozó megjegyzésére -, elveszteném a legjobb beszélgetőpartnerem - simogatom lágy, puha érintésekkel tarkója pihéit.
Ez a csók ugyanolyan, mint tíz éve. Ugyanazt érzem, a végtelen szeretet, az összetartozás érzését, a bensőséges, meghitt szerelem kissé kéjes, szenvedélyes ízét. Mindet egyszerre. Azt hiszem, Arthur a saját, Minden ízű drazsém. Tényleg, annyira lehetetlen, hogy nélküle éljek, hogy egyedül neveljem a gyerekeinket, hogy egyedül tengjek-lengjek a lakásban, hogy egy üres házba lépjek be este, hogy ne bújjak senkihez egy hűvös, téli éjszakán. Ha valaki elveszti a társát, élete szerelmét, hogy éli túl? Milyen módszereket vet be? Eltereli a figyelmét, önbántalmazásba kezd, bezárkózik? Nem hiszem el, hogy az élet csak úgy folytatódhat valaki elvesztése után, aki olyan nagyon, iszonyatosan fontos, mint Artie nekem. Fogalmam sincs, mi lesz velem. Azt tudom csak, hogy a gyerekek miatt erősnek kell tűnnöm. Legalább a látszata legyen meg. Nekik kell a támasz, én pedig majd... sírok a munkahelyemen, az egyik vécéfülkébe zárkózva. Vagy hazafelé, a taxiban. Vagy egyedül, éjszakába nyúlóan az ágyban.
Míg a partra érünk, agyam megállás nélkül kattog. Aztán csönd. A fehér homok lágyan besüpped alattunk. Testével az enyémnek feszül, ujjaimat fel-le járatom karjain és hátán. Csukott szemmel, hátravetett fejjel élvezem a csókokat, a mellkasomon, a nyakamon, a vállamon, az arcomon, a számon. Viszonzom a kedves édesgetést, arcát simítom végig, csókolom, ahol csak érem.
Fejem mellkasán pihen, oldalát lágy, kör-körös mozdulatokkal cirógatom, és az eget bámulom, mint valami holdkóros. Eszméletlenül boldog vagyok és egy rövid időre elfelejtem, hogy beteg. Nincs más, csak a csillagok és mi, alattuk fekve. Mint egy hihetetlenül romantikus történet szereplői. Olyan tökéletes, hogy szinte fáj. Mosolygok.
Hirtelen szólal meg, tudom, miről van szó. Engedem kibontakozni az ölelésemből.
- Siess, drágám! - szólok utána. Hangomból kihallatszik az ajkam szegletében játszó mosoly.
És várok. Hallom, ahogy nyílik az erkély ajtó. Lehunyom szemem és fejemben dallam szól. Felhúzott lábaim mellett, a puha homokban játszok, egy láthatatlan zongora, láthatatlan billentyűin, hallhatatlan dallamot.
Hamarosan visszatér, hallom a halk lépteket a homokban. Elmosolyodok és várom, hogy újra mellém telepedjen.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Varázsló
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 8
ϟ Reagok : 5
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Nov. 17.
ϟ Kor : 44


TémanyitásTárgy: Re: görögország - claire & arthur   Pént. Nov. 22, 2013 10:45 am

Sietek vissza mellé a partra, a parti fövenyre, hogy újra mellé telepedhessek. Nem akarom, hogy megfázzon, úgyhogy lehozom neki az egyik könnyű kis köntösét, hogy magára kaphassa, ha szeretné, de nem várom meg, míg ő dönt, hanem magam terítem a vállára, amikor visszaérek.
- Itt is vagyok . - mondom a lehető legvidámabbnak tűnő arckifejezéssel, majd mögé ülök, és az ölembe húzom, együtt nézve a végtelen tengert.
- Egyszer el kell hoznunk a gyerekeket is ide. - mondom elgondolkodva. - Jó nem pontosan ide, mert... - nem kell magyaráznom. Ez a kettőnk helye. Anyué és apué, ahol nem anyu és apu, hanem férj és feleség. De a gyerekekkel még nem voltunk ilyen nagy úton, bár már éppen elég nagyok hozzá, hogy kibírják. - Szóval, ebbe az országba. A víz. A part, a homok... Emily... Emily hableányosat játszana. - természetesen a mugli mesék babaarcú hableányaira gondolok, nem a sellőkre. - Ott lubickolna a parton a sekélyben, és folyton kiabálna, hogy "nézd, nézd, mit tudok" - teljesen kipirulok a lelkesedésben. - ÉS Toby...- körbejáratom a tekintetem - Toby pedig... Hát persze! Ő homokvárat építene. Egy hatalmas erődöt. Oda, pontosan oda, nézd! - ujjammal mutatom a helyet, ahol lelki szemeim előtt már meg is jelenik a kisfiunk. - És kagylót gyűjtenénk, és sikítoznának, ha meglátnak egy medúzát, és fagyizni mennénk.
Felvillanyoz a kép, mert annyira idilli, annyira... Annyira elérhető.
- Hozzuk el őket, jó? - fészkelődök a homokon. - Akár... akármikor. Imádnák.
Megcsókolom az arcát, és egy darabig még élvezem a képet magam előtt.
De mindig ott van.
Az Árnyék.
Az árnyék, ami ott lebeg a boldogságunk, a boldogulásunk fölött.
És erre is gondolni kell.
- Ne haragudj meg rám drágám, nem akarom a kedvedet elrontani, de olyan rövid az időnk, és... beszélnem kell veled valamiről. - cirógatom a karját.
Szeretnék minél előbb túllenni rajta, hogy utána már ne kelljen azon görcsölni, hogy nyaralás végén elővegyem a témát. Bár így se jobb.
De most őszintén: van ebben a helyzetben jó megoldás?
Megvárom, mit mond. Nem akarom ráerőszakolni az akaratomat, mi mindig egyenrangú partnerek voltunk a házasságban.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar Boszorkány
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 6
ϟ Reagok : 4
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Nov. 17.


TémanyitásTárgy: Re: görögország - claire & arthur   Pént. Nov. 22, 2013 9:46 pm

Puha selyem kúszik a vállamra, amikor Arthur visszatér. Ahogy megérint, kézfejét lágy mozdulattal érintem meg. Összehúzom mellkasom előtt a sötétkék köntöst, s összekötöm a derekamnál.
- Köszönöm - szólok halkan, miközben magához húz. Kezemet combjára fektetem, és úgy nézek a távolba. Annyira szeretem. Annyira szeretek vele lenni, hozzábújni, ölelni, csókolni. Szeretem, ahogy a gyerekeinket szereti, ahogy a húgát szereti - még, ha Gwent nem is kedvelem -, ahogy beszél a munkájáról. Szeretem minden mozdulatát, hangja lejtését, érintését, illatát. Szeretem, ahogy szeret és szeretem, ahogy mellette más vagyok. Jobb ember. Ezt hozza ki belőlem: teljesen kifordulok magamból. Valaha kemény voltam, a nap huszonnégy órájában, rettenthetetlen és egy igazi dög. Most már nem vagyok ilyen, minden nap, minden percében. Ha vele vagyok, kedves és szerethető egyén vagyok, gyengéd és figyelmes. Csak vele. Ő más, mint a többiek. Fontos.
Nem fejezi be a mondatot, de értem, mire gondol. Elmosolyodok.
Elképzelem a képet, amit lelki szemeim elé tár. Kedves, édes és aranyos dolgok ezek, olyanok, melyeket könnyű szerrel el lehetne érni.
- Imádnák - értek egyet vele - Elvinnénk őket egy hajókirándulásra - tudom, hogy Toby imádja a mugli járműveket. Jobban érdeklik, mint a seprűk. - Toby oda lenne érte. A fedélzeten szaladgálna, egyik korláttól a másikig, míg a hajó orrában ki nem kötne. Emily pedig a delfineket figyelné a tengerben és rettentően megörülne, ha látna egy kisebb csoportot belőlük - néha jól esik ilyen idilli képet elképzelni és úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Még, ha nincs is. Csakhogy ezt a gyerekek nem tudják, így számukra minden a legnagyobb rendben van. Arthur és én ezt a boldog képet próbáljuk megőrizni nekik, amíg csak lehet. - És a lányunk imádná Athént. Az utcákat, a házakat, a templomokat, az emberek színes forgatagát, az árusokat és a portékákat - mosolyodok el. - És a város legjobb baklaváját is megkóstolnák és szeretnék, mert émelyítően édes - nevetek halkan, kissé megborzongva, ahogy az étel ízét felidézem emlékeimben, felhúzva orromat. Nem szeretem az édességeket.
- Rendben, hozzuk el őket - bólintok, végigsimítva arcán, ahogy megcsókolja az arcomat. A nyári szünet erre tökéletes alkalom lenne.
Aztán hirtelen mintha elkomorult volna. Kihallom a hangjából, még, ha a tenger mélykékjét is fürkészem. Nem kell ránéznem, tudom. Kissé felé fordítom arcomat, tekintetemet rá emelem, a szemét és arcát fürkészem, vonásaim nyugodtnak tűnnek, de belül... már most ordítok.
- Ne kímélj - hunyom le egy pillanatra a szememet, nagy levegőt véve. A betegségéről lesz szó, ez biztos és rettegek. Rettegek, hogy azt mondja, vége. Vége mindennek. Vége, rövid időn belül. Nem akarom, hogy kimondja, nem akarom, hogy ez történjen vele.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: görögország - claire & arthur   



Vissza az elejére Go down
 

görögország - claire & arthur

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» St. Claire Hospital
» Davina Claire - készül
» Rebekah Mikaelson - The Girl, Who Loved Too Esily
» Davina Claire
» Claire Trammont

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-