HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Hollóhát
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 41
ϟ Reagok : 30
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 21


TémanyitásTárgy: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   Vas. Jan. 26, 2014 11:36 am


set the world on fire


Nem vagyok benne biztos, hogy tudom, miért vagyok még itt. A világ felfordult, lángra lobbant, nincs egy pont, ami biztosnak tűnne. Talán el kellett volna menni, amíg még lehetett, de mégis hova? Hova menekülhetnénk tiszta lelkiismerettel, és hova érhetnénk el, mielőtt elcsípnének, és a földbe döngölnének? Messze van az otthon, és még az sem tűnik biztonságosnak. Anyáék nem jöttek. Semmi sem úgy történik, ahogy kéne, és őszintén nem tudom kivételesen, hol is állok én, mi, mindebben. Egyetlen egyet tudok csak – a testvéreim mellett a helyem, és mégsem ott vagyok. Az a bűnös, lopott pásztoróra tehet mindenről, az tehet arról, hogy egymagam állok egy kietlen beugróban a hatodik emeleten, és remek alattam a régen biztosnak hitt világ. Sosem áltattam magam. Már a tanév eleje óta sejtheti mindenki, akinek egy csöpp kis esze is van, hogy mindig is fennállt a lehetősége annak, hogy ez megtörténik…számít egyáltalán, hogy kik vannak a falak között? Számít a vér, a nem, számít a kor? Mintha korábban ez lett volna minden, most mégsem számít semmit. Akaratlanul is az a gondolat zakatol a fejemben, hogy a halál mindenkiért eljön, mindegy mi folyik az ereiben, mindegy, mennyi aranya van, de sokszor még a kora sem számít. Hány diák fog itt ma éjjel meghalni? Hányan nem élik meg a hajnalt? Ideges gombócba gyűrődik minden idegszálam. A testvéreim nem lehetnek közöttük. El kell jutnom hozzájuk, akkor is, ha fél hadseregen kell átvágnom magam.
Kilépek viszonylagos rejtekemből. Kihalt a folyosó. Távolról hallom a harcolókat, hogy konkrétan alulról, vagy felülről, azt meg sem tudnám mondani igazán. Mintha ott lennének mindenhol, a falakban, a fejem felett, a talpam alatt. Markolom a pálcám, tudom mivel védhetem meg magam, fejben legalábbis, az oly híres hidegvérem azonban most az egyszer nem tudom, hogyan is reagálna, ha a szükség úgy hozza. Felszegem az állam, mintha ezzel elhitethetném magammal, hogy nem fogom cserbenhagyni saját magamat, sem az ikremet, sem a húgomat. Azt sem tudom, merre menjek, ha eszük van a toronyban maradtak, de hát még nekem sem sikerült jó példával elöl járnom, mégis mit várhatnék Sarahtól?
Az első ösztön a klubhelyiség felé vinne, mégsem arra indulok meg végül, a lefele vezető lépcsőt választom, még akkor is, ha egy szem csontom nem kívánkozna magától abba a szédült káoszba, ami úgy sejtem lefelé vár. A következő kanyar mögül pedig sietős, talán rohanó lépteket hallok. Látatlanban támadni ostobaság lenne, de a gyámoltalan várakozás nem az én asztalom. Rohanni kezdek inkább én is, és hogy a véletlen megment-e attól, hogy éppen a közeledőbe fussak teljes erőmből, vagy nem, előre meg nem mondhatom.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   Hétf. Jan. 27, 2014 2:50 am




Hayley & Hestia



Napok óta éreztem, hogy történni fog valami. Flora nem ostoba, neki ugyanúgy megvan a magához való esze, így nem is volt könnyű elpaterolni a kastélyból… de sikerült, és ez a lényeg. Nem lehet része ebben, nem mocskolhatja be a kezét - bár ez esetben inkább a pálcáját. Amíg módomban áll, hogy megóvjam, nem is cselekszem másképp. Tisztában vagyok vele, mennyire dühös lesz, mikor rájön, hogy átvágtam, ugyanakkor az is tiszta sor, hogy sokkal jobban megkönnyebbül majd, mikor életben talál. Ez fontosabb lesz neki, minthogy duzzogjon. Szóval igen, ezért jó ravasznak lenni.
Más kérdés, mi lesz, ha számomra szerencsétlenül végződik a történet. Ha most az egyszer nem a számításaim szerint zajlanak az események, és valamelyik hígagyú modern máglyára tesz. Persze, ez is legalább olyan egyértelmű: visszajárok kísérteni. Jó helyem lenne, mondjuk a Bájitaltan teremben, vagy valami, hátha Piton professzor is feltűnne a téves hozzávaló használat javítása érdekében. Vele úgy ellennék, csak ne zsírosodjon be a hajam a sok főzőcskézéstől. Sosem értettem, miért nem intézi el pár pálcasuhintással, de végül is férfi, a férfiak pedig vagy igénytelenek, vagy selyemfiúk. Legalábbis az eddigi tapasztalataim ezt támasztják alá. Remélem lesz alkalmam tévedni.
Igaz is, lemaradt, hogy az izgalmon kívül nem érzek semmit. Ecsetelnem kell? Nem, nem hiszem. Fogalmam sincs, mire fel ez az érzéketlenség pont tőlem, talán elromlott bennem valami, mikor a saját nagybátyám ölte meg a szüleimet a szemem láttára, vagy mikor elraboltak minket és kilátástalannak tűnt a helyzet. Mondhatni hidegen hagy, mit kezdenek magukkal ott kint, hisz az én apró családom biztonságban van. Amycus és Alecto pedig ássa csak el magát nyugodtan, ha ennyi eszük van. Vakon kergetik Voldemortot, másként egy elmebeteget, akit eddig a pillanatig mindenki semmibe vett, mert nem más, mint egy félrenevelt, kegyetlen gőgfolt a társadalmon. Ha ideiglenesen át is veszi a hatalmat, előbb-utóbb úgyis összeszedi magát Potter és a két másik, a házak és a tanári kar segítségével pedig viszonylag zökkenőmentesen legyőzhetik. Feltéve, hogy okosan használják a képességeiket. Ó, igen, ez bizony nem fog működni. Pedig Voldemort is csak egy ember, hiába torzult el az évek során. Ráadásul folyamatosan gyengül. Tudom, mert ha elég erős lenne, nem jelentene kihívást neki a Roxfort.
Ennyit az én véleményemről. Nem mintha jogosak lennének a megjegyzéseim, tekintve, hogy jelenleg is a könyvtárban olvasgatok, míg ők készülődnek. Ki is őrködik, Neville? Aranyos, hogy végre adnak neki esélyt, de ezzel igazán nem most kellett volna előrukkolni. Merlinem.
Egyébként elméletileg az alagsorban vagyok a többi mardekárossal, és Pansy hisztériáját hallgatom, csak gyakorlatilag nem érdekel, mit gondolnak, ezért tanulok, és pont. Elvégre bennem igazán megbízhatnak, eszemben sincs támogatni a halálfalókat, vagy a DS tagokat. Egyáltalán miért kéne álláspontot foglalnom? Miért olyan előírt, hogy ha mardekáros vagyok, „rossz” is? Ilyen nem is létezik, csak a gyáva emberek találták ki címszóul azokra a tettekre, amiket ők nem mernének meglépni. Célok vannak, eszközök és nézőpontok, semmi több.
Ezzel a gondolatfoszlánnyal együtt csapódok a könyvespolcomhoz. Nesze neked, méltóság.
A vér fémes íze megállítatlanul bolondítja meg az érzékszerveimet, annál is inkább, mivel tudom: a sajátom. Noha nem új a helyzet, hirtelen lefagyaszt a pánik, és képtelen vagyok következetesen gondolkodni. Adrenalin, ennyi a titok, egyébként nem lenne erőm felállni. Most mégsem habozok cselekedni, azonnal előkapom a pálcámat és a támadómra fogom. Átkot hallok, ám csak a mellkasomba nyilalló fájdalomból jövök rá, hogy sajnálatos, de nem tőlem hangzott el.
- Stupor! Fel se kelj, nyomorult! - Ezzel bele is rúgok, majd mielőtt további minionok toppannának be és zavarnák meg a lelki békémet, fájó csontokkal, de kisietek a helyiségből. Egyenesen a lépcsőt célzom meg, kitartóan szorongatva a frissen szerzett sebemet. Még jó, hogy nem talált szíven az a…
Puff, csapó kettő. Nem tudom, kibe futottam bele, de alighanem egyikünk se fogja élvezni a becsapódást. Kétségbeesetten kapaszkodok a lépcső szélén húzódó korlátba, de mint arra nem sokkal később ráeszmélek, idő hiányában így is csúszdázok legalább hat lépcsőfokot. Ha nem tört el semmim, holnap bevonulok apácának és imádkozni fogok ezekért a szerencsétlenekért.

| words: 646 | note: egy jófélébb reag, csak neked, csak most (; |





Vissza az elejére Go down
avatar Hollóhát
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 41
ϟ Reagok : 30
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 21


TémanyitásTárgy: Re: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   Kedd Jan. 28, 2014 7:34 am


set the world on fire


Megkérdőjelezem kivételesen saját magam – mennyire is volt ez épelméjű ötlet? Pedig ha már Hollóhát, akkor feltétlenül az éles eszemre vagyok a legbüszkébb, nem pedig arra, hogy flúgos feltalálóként viselkedek, mint egyesek. Nem tudom mégis mennyire lepne meg egy esetleges halálfalót, ha teljes erőből neki készülnék rohanni. Ők is csak emberek, érhetné őket teljes meglepetés, ám igen csak pórul is járhatnék. Egy egészen kicsi részem szinte még kívánja is, hogy egy ostromló jöjjön velem szembe – vajon tényleg van annyi vér a pucájukban, hogy csak úgy megtámadjanak valakit? Valakit, aki kiskorú, meg még aranyvérű is? Valamilyen bizarrul kíváncsi részem valóban szeretné látni mi fog történni itt ma éjszaka, hányan mennek szembe az utolsó pillanatban a Nagyúrral, akire felesküdtek és hányan hátrálnak át hozzá, szintén feladva mindent, amiben korábban hittek. És mindebben hol állok én…? Sehol. Az égvilágon sehol. A családom tisztavérű. Ami ezzel jár, szigorúan vett értelemben mégsem volt része a neveltetésemnek. Nálunk nem a Mardekárba kerülni családi hagyomány, hanem az okos hollók közé. Hogy ez mit árul el rólunk…? Egyesek szerint azt, hogy mindig arra hajlunk, amerre nekünk kedvező, mások szerint azt, hogy okosabbak vagyunk, semmint ilyesmibe keveredjünk. Ha nem lenne Sarah, szerintem rá tudtam volna venni a testvéreimet, hogy menjünk innen. Ha nem lenne Seth, aki nyakas mód mindenáron maradni akart…az szintén segített volna. Most mégis itt vagyok, azok közé keveredve, akik harcolni fognak, pedig legkevésbé sem hiszem, hogy egészen egyetértenénk azzal kapcsolatban, ami itt és most történik.
Kételkedem a terv sikerében, mégsem lassítok le, hamarabb futok bele a közeledőbe, mint amire számítottam volna. Az ütközéstől hátraesek, neki a falnak, szinte a tövébe görnyedve landolok, de még mindig jobban jártam, mert a másik fél a lépcső felé borul. Ez bőven ad nekem időt arra, hogy tapra kecmeregve, pálcát előre szegezve közelítsek az „áldozathoz”. A lépcső tetejéről viszont már látom, hogy semmi okom nem volt az aggodalomra, mert csak egy diák az. Noha…jelen pillanatban ki tudja, ki mit akar, hova tart, miért, és kinek a bőrére utazik? Kezemet a korlátra csúsztatom, legalább egy kis helyzeti előnyöm származik abból, hogy a lépcső tetején én állok, de igazán nincs kedvem diáktársaimra átkokat szórni, szóval ilyesmire csak akkor vetemednék, ha muszáj lenne.
- Egyben vagy? – kérdezem halk szusszanásszal, és meglepően nyugodt hangon. Számomra legalábbis meglepő, hogy még ebben a helyzetben sem tudok teljesen kizökkenni saját magamból. Talán tényleg kék és jéghideg a vér az ereimben. Nem felejtem azonban, hogy lefele tartanék én is, és annak az okát sem, hogy miért. Meglehet én ezen az emeleten viszonylagos biztonságban vagyok, egyelőre, de honnan tudhatnám, hogy ez a testvéreimről is elmondható? A tüskés gombóc a gyomromban nem akar szűnni, de ahelyett, hogy elrohannék Hestia mellett és ügyet sem vetnék rá, inkább segítőkezet nyújtok neki, ha kiderül, szüksége van rá. Nincs különösebb oka ennek a jótékony fordulatomnak, egyszerűen csak…reménytelennek tűnik ez az egész helyzet. Fogalmam sincs, mit hoz a holnap. Márpedig úgy érzem, ezzel az érzéssel egyáltalán nem vagyok egyedül, és nincs kedvem rosszkor, rossz helyre állni, ha valami kiderülne a harc, na meg…az egész háború (ha nevezhetem annak) végkimenetéről - Merre…? – kérdezem, miközben óvatosan lefele lépek egy fokot.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   Szer. Jan. 29, 2014 4:41 am




Hayley & Hestia



Egyetlen kérdésem lenne Hitlerékhez: miért? Hogy esne össze helyben mind! Manapság az olvasás a legszentebb dolog a világon, és igen, drágáim, én elhiszem nektek hogy gonoszak akartok lenni, de ez nem jogosít fel rá hogy betörjetek a személyre szabott templomomba, és hozzávágjatok Krisztus szobrához! Szegény könyveim életüket vesztve hullanak a földre - persze csak utánam. Szomorú világban élünk, nagyon szomorúban.
Ezek után természetesen én is bekeményítek, pedig biztos vagyok benne, hogy ez a görény egy pillanat alatt megjegyezte az arcomat. Keresni fog még, feltéve, hogy nem talál rá egy Roxfortos diák vagy egy rendtag, amíg kábultan hever a padlón. Örülnék, ha ezzel az egy átokkal megadnám neki az első lökést a szakadék felé. Hozzá teszem: ez nem rosszindulat, ez normális reakció az ijedtség után, ami a szó szoros értelmében felkelt, csak épp fal helyett polcra. Amennyiben ténylegesen gonosz lennék, egy szóval többet mondtam volna ki, ez a drágaság pedig rég spórolna a levegővétellel. Igazából meg is könnyíteném a helyzetét. Ez van, lúzer.
Mindössze egy perc telt el, mióta kiszabadultam a könyvtárból, és vérző mellkassal elindultam a lépcsőn. Létezik akkora véletlen, hogy egyből belefussak valakibe? Ha igazat mondanak a fizikusok és valóban egyensúlyra törekszik a galaxis, miért jön egyik szerencsétlenség a másik után? Ezt még megreklamálom.
Kezdetnek persze jó lesz egy sikoly is, talán felfigyel rám az univerzum és megszán. Van egy olyan megérzésem, miszerint Madam Pomfrey hetekig fog mérgezni a lekicsinyített kórházában. Feltéve, hogy őt nem küldik a föld alá, mert most már erre az eshetőségre is fel kell készülnünk. Lehet hogy rövid idő múltán be is állok majd segédkezni, sok lesz a sebesült. Flora rám se ismerne.
Hirtelen el is felejtem, hogy élnek még körülöttem, valamiért sokkal jobban lefoglalnak a fájdalmaim. Amint elég erőt érzek magamban, előhúzom a talárom belső zsebéből a pálcámat, majd szépen gyógyítgatni kezdem a zúzódásokat. Meg ha már így neki álltam, eltüntetem a sebemet is. Nem fog hiányozni. Mondjuk a rémületről is lemondtam volna, ami a támadóm megszólalása után belém hasít. Kell pár pillanat, hogy tudatosuljon bennem, mit kérdezett. Azt hiszem túl is esek egy kisebb sokkon, de a lényeg, hogy viszonylag gyorsan megemésztem a helyzetet és hátrafordulva felpillantok Hayleyre. Mert bizony, emlékszem rá - noha ez annyit jelent, tudom melyik házba tartozik. Egyszer volt egy okos megszólalása, én pedig hajlamos vagyok megjegyezni az ilyesmit. Három dolgot értékelek legjobban az emberekben: ész, bátorság, humor.
- Fogjuk rá - nyögöm ki végül. - Fogalmam sincs. Valamelyik klubhelyiség lenne a legkézenfekvőbb választás, de nem vagyok biztos benne, hogy a Mardekárban megfelelő helyen lennénk, a ti jelszavatokat pedig nem szeretném tudni.
Talán a Titkok Kamrájába kéne lejutni, de állítólag van ott egy zár, amit csak párszaszóul lehet kinyitni. Más hely viszont nem...
- A fúriafűz. A fúriafűznél van egy Alice-szerű lyuk, a belsejébe lehet jutni. Ott nem keresne minket senki.

| words: 462 | note: most esett jól:D |





Vissza az elejére Go down
avatar Hollóhát
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 41
ϟ Reagok : 30
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 21


TémanyitásTárgy: Re: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   Csüt. Jan. 30, 2014 9:56 am


set the world on fire


- Az is valami – némi hezitálás után arra jutok, hogy lelépegetek a lépcsőfokokon egészen Hestiáig, és a szabad kezemet lenyújtom neki. Végtére is az én hibámból gurult le, és nem ellenségként regisztrálja az agyam. Ez az egész mardekáros klisé a világ legjobban lerágott csontja, és legkevésbé sem tud érdekelni. Vannak ismerőseim a Mardekárban is, akiket kimondottan kedvelek, sosem szelektáltam házak szerint, az ilyesmi rémes szűklátókörűségre utal, az pedig számomra talán a világ legbosszantóbb kvalitása. Az emberek, akik képtelenek saját véleményt formálni a közhangulattól függetlenül, nekem nagyjából nem is emberek. Igaz, nagy csapatjátékosnak nem nevezném magam, hogy ez a nyújtom segítő balomat, valami hosszabb távú szövetségbe torkolljon azonnal. De igaz az is, hogy a jelen helyzet messzemenőkig felülírja az általános szabályokat, és ezzel azokat a reakciókat is, amiket egy normális, mindennapi helyzet és baleset az iskolában kiváltana belőlem. Egyébként sem szoktam hirtelen döntéseket hozni, és azonnal, zsigerből cselekedni, de mióta dübörögnek a falak, és egyre hangosabban szűrődnek fel az összetűzés zajai, nem hogy kétszer, de háromszor is meggondolom, hogy mit teszek.
- Nincs jelszavunk. Valahányszor be akarsz jutni, meg kell fejtened egy rejtvényt. Afféle találós kérdést – nem mintha ez jelenleg különösebben releváns információ lenne, de rajtam ne múljon, ha Hestia jó helynek véli a Hollóhát-tornyot a bujkálásra, én nem fogom lebeszélni róla. Főleg, hogy legszívesebben én is ott lennék, a testvéreimmel karöltve, csakhogy ahhoz először meg kell találnom őket, és rá is kell vennem őket, hogy az én parancsomra cselekedjenek. Nem mintha ez olyasmi lenne, ami nehezemre esne, de már az is eleget elmond erről az egészről, hogy én arra szavaztam takarodjunk innen, amíg lehet, de egyeseknek ellenkeznie kellett. A gondolattól is felmegy bennem a pumpa, de most nem érek rá pánikolni, vagy tombolni - Úgyhogy szabad az út – nos mondjuk, máskor hozzátenném, hogy feltéve, hogy van némi sütnivaló is a csinos kis fejében, de most nincs kedvem különösebben senkivel szópárbajozni. Idegesítően dobol az ereimben az adrenalin, és az az érzésem, hogy minden perccel, amit egy helyben töltök, kisebb esélyem van…bármire is.
Elgondolkodva nézek Tiára, úgy látszik neki is erősen mehetnékje van - Nem tudom, milyen könnyen lehetne kijutni. Kinn a kutya sem tud fedezni, nagy, nyílt tér…lehet, hogy még rengeteg kinn a támadó – csak egy taktikai megjegyzés, de valójában nagyon is jól hangzik ez a Fúriafűz dolog, noha nem is tudtam, hogy efféle titkokat rejteget - Mennél innen te is, mi? – kérdezem némileg frusztráltan, ezt abszolút meg tudom érteni, azt meg sem kérdezem, hogy akkor miért van még mindig itt. Én is itt vagyok. Valahogy csak össze tudja hozni az ember, hogy lekésse az életben a megfelelő pillanatokat, és ennek eredményéül rosszul legyen rossz helyen. Én legalábbis így érzem magam. Aztán ki tudja, lehet, hogy van valami más szándéka is azzal, hogy itt van. Mardekáros lévén mindenesetre van ennek üzenete bőven - Nekem először meg kell keresnem a testvéreimet. De lefele tartok én is.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   Vas. Feb. 02, 2014 10:28 am




Hayley & Hestia



Szilárd elképzelésem van róla, mikor döntök majd a visszavonulás mellett, csakhogy ilyen elhatározásra nem kerül sor. Egészen belefelejtkezek a gyógyításba, mikor Hayley hangja áthasítja az agyamban táncoló befásult ködöt. Azonnal erőt veszek magamon és immár semmitmondó arckifejezéssel pillantok fel rá. Méltóság, megfontoltság, önuralom. Gyerekkorom óta erre neveltek, nem hazudtolom meg mindezt holmi csata miatt. Nem éri meg. Ha az életemért küzdök, nem fogom egy legyintéssel félredobni a büszkeségemet, a túlkomplikálást pedig hagyhatom későbbre is. Mikor majd azon kell gondolkoznom, hogy segítsek helyrehozni a pusztulást, amit előidéznek. Feltéve, hogy rendelkezésemre áll majd ilyen funkció. Talán menthetetlen a Roxfort, a házak és ez a rengeteg diák. De felmerül: Voldemort, Tom... véget vetne mindennek? Nem, ha ő kerül ki győztesen, ugyanúgy állni fog majd a kastély. Sötéten, komoran, de rendíthetetlenül. Más kérdés, hogy én miként, hogyan tölteném el a hátralévő perceimet?
Nem akarok gyilkossá válni, de a bujkálás vagy a várakozás sem az én stílusom. Hát még a meghunyászkodás! Talán úgy lenne a legegyszerűbb, ha ártalmatlanítanám Amycust és Alectot, hisz megőrjíteni valakit nem jelent többet egy pillanatnál. Még az sem jelentene problémát, hogy a közelükbe férkőzzek, sőt, számomra a bűntudat viszonylag idegen fogalom. Sokkal inkább képtelen vagyok elviselni, hogy jelentenek ennyit. Ez olyan, mintha felfirkantanám a homlokomra: rettegek. Márpedig őket emberszámba se kéne vennem, erősebb is vagyok, kor ide vagy oda. Ellenkező esetben alighanem necces lett volna a szökésünk, a legnagyobb szerencsével is.
A tettrekészségem is akkor döcögött el, mindössze három nap árán. Részben emiatt tartom ilyen fontosnak, hogy megőrizzem a hidegvéremet.
- Vagy úgy. Ez esetben akár indulhatunk is, ha nem okoz gondot.
Nem vagyok biztos benne, hogy tökéletesen megbízik bennem, ráadásul lenne is oka aggodalmaskodni. Ha úgy alakulna a helyzet, gondolkodás nélkül fordítanám a javamra a jelenlétét, nem vagyok egy szeretetszolgálat. Itt egyébként is túlélésre megy a játék, minden döntés az életemen múlhat. Életünkön. Bőven akad vesztenivaló.
Visszatérve a jelenbe: amennyiben rábólint, összeszedem magam és elindulok lefelé a lépcsőn. Persze, alig hidalok át pár fokot, már eszembe is jut a fúriafűz, a biztonság, amit jelen helyzetben nyújthat. Nagyszerűnek ígérkezik, Hayley mégis vonakodik.
- Ugyanannyi vesztenivalónk van, leszámítva, hogy előbb észrevennének. Egy kisebb pajzs, pár átok és bent vagyunk, méghozzá védelem alatt.
A kérdésére már csak bólintok, bár igazán nem lett volna akadálya a távozásomnak. Részben úgy gondolom, a lehető legjobb helyen vagyok. Szeretnék elsőként tájékozódni a következményekről, valóban segíteni, ha jelenleg úgyis tehetetlenül ácsorgok. Viszont érthető okokból szívesen kihagynám a halál látványát, lemondanék a fojtogató félelemről. Egyik oldalról sincsenek dominánsabb szempontok vagy érvek, mégis könnyebbnek tűnt itt maradni. Talán egyszer ezen is kiigazodok majd.
- Segíthetek megkeresni őket.
Idióta, hogy bukkant ki a szádból ez a mondat?

| words: 436 | note: sorry-sorry, legközelebb hanyagolom a monológot x) |





Vissza az elejére Go down
avatar Hollóhát
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 41
ϟ Reagok : 30
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 21


TémanyitásTárgy: Re: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   Hétf. Feb. 03, 2014 12:26 am


set the world on fire


- Nem igazán – még hogy gondot. Nem az indulás okoz gondot, az okoz gondot, hogy itt vagyok, itt vagyunk, hogy itt kell lennünk, legalábbis, ha nem akarunk fülünket-farkunkat behúzva elrohanni és elbujdosni a világ szeme elől. Úgy érzem itt nem lehet jól dönteni. Ha megyek, akkor a végtelen önzőség becses példáját statuálhatják belőlem, ha maradok, talán olyan dolgok történet, amiket sosem bocsátok meg magamnak, amiket egy döntéssel elodázhattam volna, és nem nagyobb önzőség a saját lelkiismeretemért maradni, mint mások testi épségéért futni? Ugye, hogy nem lehet jól dönteni. Nem is értem, miért kéne erről döntenie egy marék diáknak, egy seregnyi fiatalnak, akik előtt még ott kellene lennie egy egész életnek, hogy érettebbek legyenek és hozhassanak ilyen döntéseket. De nem. Van egy ember, és maréknyi, de ijesztő számban növekvő követője, aki a dolgok természetes rendjét felborította. Tudom gyűlölni őket? Néha úgy érzem egyértelműen, mert minden, amiben hisznek, minden, amit elvüknek vallanak, pontosan olyan szűklátókörűségre utal, mint amit más, kisebb emberekben sem tudok elviselni. Mégis furcsa olyan embereket utálni, akikről valójában semmit sem tudsz…gyűlölök semmit sem tudni.
Elindulunk a lépcsőn, a pálcát nem engedem le a kezemből, most már sosem lehet tudni, mikor kényszerülünk rá a használatára. A fúriafűz ötlete nekem még meglehetősen távolinak tűnik ahhoz, hogy azon gondolkodjam, hogyan jutunk el a bejárattól odáig. Az is lehet, hogy mire innen kiérünk, szinte már senki nem lesz odakinn. Lehet, hogy nem. Elképzelni sem tudom, tulajdonképpen mi történik most éppen pár emelettel alattunk, de valójában mintha felülről is kezdenék párbajhoz hasonlatos hangokat hallani. Ez az egész…borzalmas, ez nem illik ide, nem ezek közé a falak közé. Megyünk lefele, és erősen megakaszt Tia következő kijelentése, noha csak gondolatban, és szemöldökeim csúsznak felfele a homlokomon, látható kérdőjelet formázva.
- Igazán? – meg nem állok, de nehezemre esett volna nem visszakérdezni. Nem is igazán arról van szó, hogy megbízunk-e egymásban, vagy szükségünk-e van arra, hogy együtt maradjunk. Egyikünk sem akarja szerintem itt hagyni a fogát, ami már bőven elég arra, hogy az „egységben az erő” elvet kövessük, de pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy ha arra kerülne a sor, Hestia nem mentené a saját irháját. Még csak nem is ezt hibáztatnám, mert én is ezt tenném, ha egyedül lennék mindenképp, de mint a rangidős a testvéreim között, lévén a bátyánk nincs itt, az ő épségükről igenis nekem kell gondoskodnom. Másokért aligha áldoznám be magamat, a pálcámat, akármilyen porcikámat, de értük muszáj. Iason még csak meg tudja védeni magát, de Sarah? Sarah mi az istent keres itt egyáltalán? És ez az, aminek olyan gyorsan véget kell vetnem, amennyire csak lehet - A leghalványabb fogalmam sincs, hogy hol lehetnek – jegyzem meg, mintha ezzel akarnám hárítani a lány segítségét, de valójában csak ez a valós tényállás, én ugyan nem fogom azzal hitegetni, hogy adott helyre megyünk, fogjuk a két fafejűt, és már húzhatunk is el innen. Ahogy haladunk egy emeletet pedig egyre hangosabban durrognak a pálcák, és már az embereket is hallani vélem.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   Szer. Feb. 05, 2014 7:17 am




Hayley & Hestia



Válaszára futólag bólintok egyet, bár tagadhatatlanul elkönyvelem magamnak a hozzáállását. Egyenlőre minden tiszteletem az övé, ezzel sincs semmi gond, de automatikusan az jut eszembe: én mikor engednék be külsőst a klubhelyiségünkbe? Ugyan feltételesen felajánlottam Hayleynek, biztos lehet benne, nem tettem volna meg ha nincs akadálya a lehetőségnek. A jelszónk úgyis változni fog rövid időn belül - valószínűleg amint kipaterolták azokat diákokat, akiket nem látnak szívesen a kastély falai között -, viszont ez is olyan közös titok, ami a jól megszokott formaiságok közé sorolható. Azokat pedig, ugye, nem szokás megszegni. Sosem voltam túl konzervatív, ám él bennem a tisztelet a hagyományok iránt. Főleg, hogy jobb ötletem is van a menekülést illetően. Persze, Hayleyt ennyivel nem győzöm meg. Normális esetben zavartalanul sietnék előre és tenném amit egyébként, de most úgy érzem, szükségem van társaságra ahhoz, hogy megőrizzem a lélekjelenlétem... nem utolsó sorban önmagamat. Így kénytelen vagyok higgadt maradni, a büszkeségem meghúzza azt a bizonyos határt, amit jelen helyzetben nem mérnék fel tökéletesen. Vagy mégsem?
- Együtt több esélyünk van - vonok vállat. Két lehetséges magyarázat van a meggondolatlan reagálásomra: tudat alatt jobban érvelek, mint azt el tudom képzelni, illetve tudat alatt ostobább vagyok, mint az egész mardekár együttvéve. Rengeteg komplikációt megspórolhattam volna, ha egyszerűen csak továbbállok.
Ennek ellenére egy ajánlatot sem illik visszautasítani, főleg most. Egyébként is bízom magamban annyira, hogy elhiggyem, élve megúszom majd a kerülőt.
- Minél több idő telik el, annál közelebb kerülünk a csata végéhez. Innentől kezdve ha épp biztonságos helyen vagyunk, nem számít, keresgélünk -e vagy sem.
Amennyiben "izgalmasabb" környékre tévednénk, a valóság keretein belül eltüntetem onnan a zavaró tényezőket. Esetleg magamat.
Határozottan nem tartozom a gyáva emberek közé, mégis összeszorul a gyomrom, mikor meghallom a küzdelem roppant hívogató hangjait. Komolyan arra akarunk menni? Különben is, mi van, ha nem szándékozzák elhagyni a Roxfortot?
- Állítólag az egyik rejtett folyosó Roxmortsig is kivezet - pillantok rá. Fogalmam sincs, melyik az pontosan, szóval komoly időhúzás lenne keresgélni, de hátha tud valamit. Eddig nekem se jutott eszembe, szóval ennyiből igazán nem lehet kiindulni. Biztos ami biztos alapon pedig megér egy kérdést, legalább addig se aggódok.

| words: 346 |





Vissza az elejére Go down
avatar Hollóhát
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 41
ϟ Reagok : 30
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 15.
ϟ Kor : 21


TémanyitásTárgy: Re: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   Szomb. Feb. 08, 2014 11:24 pm


set the world on fire


Ez az egy igaz. Együtt több esélyünk van, ha még többen lennénk, még többre, de egyelőre el sem tudom képzelni, pontosan hogyan alakít ki a Roxfort magának egy egységes frontot. Igaz, az ajánlat már elhangzott. Aki akart, sértetlenül távozhatott, ezzel jelezve, hogy nem fog az útjába állni a halálfalók seregének. Mégis csúsznak hibák a számításba, úgy fest van, akinek nem volt elég a rendelkezésére álló idő – mint mondjuk nekem -, és voltak, akik nem kaptak sürgönyt a szüleiktől, hogy azonnal induljanak ki a faluba, ahonnan majd együtt hoppanálnak. Őszintén nem kevéssé érdekel, hogy vajon az én szüleim most mégis mit csinálnak. Mire várnak? Azt akarták, hogy magunktól hozzuk meg ezt a döntést? Hát akkor remélem elégedettek a dolgok végkimenetelével, noha én egyáltalán nem így terveztem. Persze könnyen meglehet, hogy odalenn valahol az auror bátyámba botlok, aki nem csak kötelességéből fakadóan van itt, hanem értünk is. Egy pillanatra jó arra gondolni, hogy esetleg nem nekem kell a legidősebbnek, a legokosabbnak és a megfontoltnak lennem, aki vigyáz mindenkire. Néha kimondottan terhes ez a szerepkör, noha volt időm bőven megszokni.
- Rendben. Segítek, ha segítesz – elvégre ez így működik, nem vagyok naiv kislány, aki önzetlen segítséget vár, egyszerűbb, ha mindketten tudjuk mit és miért teszünk. Mindenki magáért, egy oldalon, ha már arra lehetőség nyílik, és ha tudunk, segítünk, de nem a saját célunkat kockáztatva. Ez így tiszta. Szeretem, ha valami tiszta. Lefele tartunk, a falak mintha szüntelenül remegnének, természetellenes állapot ez az iskolához, ami vastag, legyőzhetetlennek tűnő falaival mindig is a biztonságérzetet jelentette számomra, mint a második otthonom, és tudom, hogy ezzel bizonyára mások is így vannak. Ezért maradt itt annyi diák. Hogy megvédjék az otthonukat. Szentimentális baromság…aki odalenn halálfalók pálcájának köszönhetően hal meg, aligha élvezheti, ha megmarad a Roxfort.
- Sajnos nem lesz akkora szerencsénk, hogy egy eldugott sarokban találjuk meg őket – ezt az egyet biztosan tudom. Ne kérdezze senki, miért, egyszerűen csak tudom, hogy a húgom nem azért maradt itt, hogy rendes gyerek módjára üljön a hátsóján, az öcsém meg, mindegy épp milyen rossz viszonyban van ez a kettő, biztosan nem hagyná magára, ha észreveszi, hogy én nem vagyok ott. És nem voltam ott. Utólag persze felesleges a fejemet a falba verni, úgyhogy kitartóan tartok lefele, most már szinte megszaporázott léptekkel, valami perverz kíváncsiságtól is hajtva…tudni akarom, mi folyik odalenn. Látnom kell.
Türelmetlen pillantást vetek Tiára, sejtem miért terel most, de nekem erre egyáltalán nincs időm - Nézd, ha ki akarok kerülni ezt az egészet, menj. Keresd meg az átjárót, bár őszintén szólva én nem fűzök reményeket ahhoz, hogy ne zárták volna le kintről, vagy ne közeledne ott is egy csapat ostromló. Nekem most az egyenes utat kell választanom – ahonnan nem mellesleg most csapódik be egy vörösen izzó átok az egyik üvegtáblába, ami hangos csattanással robban szét, üvegszilánkossá varázsolva a fél folyosót. Vészesen közel vagyunk. Innen már csak magunkra és a pálcáinkra számíthatunk.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   Szomb. Feb. 15, 2014 10:33 pm




Hayley & Hestia



Remélem a családom nagyobb biztonságban van, mint én. Végül is előfordulhat, hogy pár halálfaló kihasználja a helyzetet és ilyenkor kezd portyázni, mondjuk unaloműzésképp. Nem rajong mindenki a nagyúrért, hiába állnak az ő oldalán. Malfoyék is elmenekültek - bár tegyük hozzá, hogy az ő apját még én is tudnám jellemezni, és nem tartozna a legszebb személyleírások közé.
Persze, bőven ráérek emiatt aggódni. Egyenlőre a túlélésem se a legbiztosabb eshetőség, szóval nem lenne hátrány növelni az esélyeket. Mégis szinte azonnal indokolatlan-kellemetlen helyzetet hozok létre, kizárólag magamnak.
Megérné? Mert nem úgy tűnik. Ugyan tény: van benne valami, ez viszont többet is érzékeltet, mint amennyit valójában jelent. Kimondottan ellenzem az ajánlatomat, csakhogy utólag körülbelül lényegtelenül. Majd ebből próbálom kihozni a legtöbbet. Illetve ha netalán újabb csatára kerülne sor, tudni fogom, mire számítsak.
- Nekem nem kell. - Talán nagyképűen hangzik, talán idiótán, de utálom ha valaki segít nekem. Az azt jelenti szükségem van rá, mintha másoktól függenék. Inkább meghalok egyedül a saját butaságom miatt. Egyébként is viszonoznom kéne, márpedig nem biztos, hogy úgy adódik a helyzet - nem fogom kockáztatni érte az életemet, ott még nem tartunk. Elégedjen meg a jelenlétemmel, a közreműködésemmel. Több, mint a semmi.
Őszintén nem érdekel hol vagyunk és hol vannak, a lényeg hogy előbb-utóbb kint leszünk. Na, nem sírnám tele a párnámat, ha pusztán elbújtak volna valahol, viszont ez még mindig nem a világ vége. Nem is ecsetelem tovább, hátha jelent neki valamit a válaszom hiánya.
Összeszoruló torokkal figyelem, amint Hayley gyorsabb tempóban halad lefelé. Már látni vélem a csata fényeit, a hangok pedig olyan hirtelen erősödnek fel, mintha álomból ébrednék. Most már tudom, lehetetlen ilyesmire felkészülni.
- Gondolkozz! Szerinted itt lennék, ha ki akarnám kerülni? - vágok a szavába. Általában türelmes vagyok, ez viszont távolról sem azokhoz a helyzetekhez tartozik, mikor nyugodtan sétálgathatok és kizárhatom a rengeteg hülyeséget. Felvetés - ennyi volt, mindössze egy kis próba, nem kell túlreagálnia. Eddig elszánt voltam, de lassan elérek arra a pontra, hogy jobb lenne itt hagyni őt és eltűzni a francba.
Mikor az átok becsapódik, automatikusan hátrálok egy lépést, majd eleresztve egy apró sóhajt továbbindulok a folyosón. Mindent és mindenkit alaposan szemügyre veszek, egészen addig, amíg Amycus magával nem ragadja a figyelmemet. Máshol kéne lennie, bárhol máshol, ennek ellenére egy pillanat alatt végez a jelenlegi ellenfelével és felém veszi az irányt.
- Confringo! - Épphogy, de elhajol az átok elől, ami így a falba csapódik, füstölgő lyukat ütve a kastély falán. - Azt hiszem búcsúznom kell, Hayley.
Közeledni kezdek a nagybátyám felé, olyan élesen figyelve a pálcát tartó kezét, mintha egy Rivallót rejtene. Ám amíg oda nem érek hozzá, nem alkalmaz átkot. Undorítóan önelégült mosollyal a képén vár rám.

| words: 438 | note: köszi a játékot ^^ ♥ |





Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma   



Vissza az elejére Go down
 

Hayley & Hestia - a Roxfort ostroma

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Roxfort Boszorkány -és Varázslóképző Szakiskola
» Graham & Hayley - friss hús

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-