Hárman sétáltunk a délutáni napsütésben Roxmorts felé. Középen Lien sétált, hosszú haját kontyba kötötte, és vidáman csacsogott. Első óta a leges-legjobb barátnőm, bár mostanában kicsit eltávolodtunk egymástól. Mellette Simon sétált a Griffendél ügyeletes hatod éves szívtiprója, és Lien majdnem pasija. És ott voltam én a felesleges harmadik, gyertyatartó. Őszintén szólva nekem semmi kedvem nem volt eljönni erre a bizonyos találkára, de a barátnőm kérte, nekem pedig nem volt szívem nemet mondani neki. Amúgy is mostanában Lien és én nem vagyunk olyan jóban. Simon teljesen megváltoztatja a lányt. Régen annyira szerettem, mert közvetlen volt, kedves, csacsogós, és nagyszájú, ma már inkább egy nagyképű, kisebbség komplexusos, csak magával törődő, megfelelési kényszerben szenvedő lány lett. Lassan kezd hasonlítani a nővéremre. Reggelente sokkal több időt tölt a fürdőben, és csak magával foglalkozik. Fel szokott kelni, már öt órakor, és még hétkor is bent van, mi többiek pedig az alsóbb évesekhez járunk át készülődni. Persze ez írtó ciki, de eddig senkinek sem sikerült beszélnie Liennel. Egyszer megpróbáltam, úgy két hete, amikor már elegem lett belőle, de a beszélgetésünk veszekedésbe fulladt. Én elmondtam neki, hogy ne barátkozzon Simonnal, mert rossz hatással van rá, és hogy kezd nagyon elszállni magától, és egy srác miatt nem kell ennyire megváltoznia, és hogy kezd nagyon hasonlítani Rebeccara. Erre ő nagyon mérges lett rám, csapkodni kezdett, és üvöltözni, olyanokat mondott, hogy én csak féltékeny vagyok rá, mert neki lehetősége van a szerelemre, nekem meg nincs. Azt is mondta, hogy borzalmasan undok vagyok, és sokkal jobban illek Blaise-hez mint én azt gondolnám, mindketten pökhendi aranyvérűek vagyunk.. Még mondta volna tovább a negatívumokat, de én sírva elrohantam. Ezt nem vártam volna tőle! Azóta nem is beszéltünk egyetlen egy szót sem, csak megkért, hogy kísérjem el, bár nem értem miért kell jönnöm, amikor még egy szót sem szóltam, csak csendben sétáltam mellettük, és a kavicsokat néztem.
-Scarlett már megint úgy mész!- A nevemre felkaptam a fejemet, és zavartan néztem a barátnőmre, aki komolyan nézett vissza rám. Elnéztem mellette Simonra aki meg hangtalanul nevetett.
-Tudom, de tudod, hogy nem tudok máshogy menni!- Ráztam meg szomorúan a fejemet. Tényleg mindig furán megyek, egészen kicsi koromban ragadt rám. Mindig kissé lábujjhegyre, féltalpra emelkedek, és úgy megyek. Elég fura, bár a pasiknak tetszik. Mindegy. Körbenéztem, hátha látok ismerőst akihez odacsapódhatok, hogy ne kelljen a két szerelmessel lennem, de senki ismerős nem volt a közelben. Az ajkamba haraptam, és megpróbálkoztam a lehetetlennel. Hazudni. Nem tudok jól hazudni, mert nem vagyok jó színésznő, de semmi kedvem itt lenne, velük. Zavartan lenéztem a kígyós órámra, és próbáltam úgy tenni mint aki meglepődött.
–Már ennyi az idő? Ne haragudjatok, de most mennem kell! Rebeccaval kell találkoznom! Lien egy óra múlva a Három Seprűben? – Néztem fel a számat rágcsálva.
~Csak vedd be! Kérlek szépen hidd el!~
[i]-Oké! Persze.. persze, majd ott találkozunk!-[i] Mosolygott rám, én pedig megkönnyebbülten siettem el a Három Seprű irányába. El sem hiszem, hogy Lien ezt komolyan elhitte. Fejlődök, látványosan fejlődöm. Nem hiszem el, hogy a legjobb barátnőm elhitte.
Még mielőtt utánam szólhattak volna, elsiettem Roxmorts utcáin, és gondolkodás nélkül benyitottam a Három Seprűbe. Körbenéztem, és a pulthoz sétáltam.
- Jó napot! Egy vajsört kérnék! – Halkan és zavartan beszéltem, a pénzt pedig előre a pultra raktam. Nem szeretem az ismeretlen embereket, valamiért nagyon bizalmatlan vagyok velük szemben, ezért mindig halkan és zavartan beszélek.
Szó nélkül ültem le egy asztalhoz és csendben kortyolgatni kezdtem a vajsört. Két kortyot ittam belőle, aztán meg mintha a nevemet hallottam volna, gyorsan hátrafordultam, és ügyesen levertem a vajsörömet, ami az asztalra ömlött. Még mielőtt rám folyhatott volna az egész gyorsan felugrottan, és a pálcámat előkapva eltakarítottam mindent. Lehajtott fejjel ültem vissza a helyemre, és egyfolytában az órámra pislogtam. Liennek lassan itt kéne lenni!
Már épp menni készültem amikor valaki az asztalomra rakott két vajsört, és a nevemet mondta. Fel sem kellett néznem, csak a hangját hallottam, és már is tudtam, hogy Blaise az. Most semmi kedvem nem volt a gonosz megjegyzéseit, és a bunkózását hallgatni, de nem zavartam el, csak mélyet sóhajtottam.
–Szia!- Néztem föl rá, és rögtön el is pirultam, inkább gyorsan lehajtottam a fejemet. Nem hiszem el, hogy ilyen hatást tud bennem kelteni, pedig ezt a vigyorgását kifejezetten utálom!
Az elém túrt vajsört közelebb húztam magamhoz, és a nyakát bámulva visszaszóltam.
–Nem tudom, hogy nálatok a Mardekárban hogy szokott lenni, de nálunk a klubhelység sosem csendes!- Vontam meg a vállamat, és megköszörültem a torkomat. A hangom mindig rekedtes, ha ennyi ideig nem szólok..
Zavartan belenéztem Blaise szemeibe, és rögtön eszembe jutott, hogy miket mondott azon a vacsorán náluk. Miután kiment az ebédlőből, én is elkéredzkedtem, és a mosdóba mentem ahol magamban szomorkodtam, kisírtam a szememet, és hánytam. A túl sok stressz teszi ezt a gyomrommal. Végül akkor este még visszamentem és magamba tömtem egy tortaszeletet.
Soha nem fogom elfelejteni amiket mondott, mert rosszul esett. Engem könnyű megbántani, meg amúgy is nem kellett volna az orrom alá dörgölnie!

;; Scott

Egy fiú mellé férfi kell, hogy megtanítsa, mit jelent férfinak lenni.

Nem is tudom mi vett rá, hogy se szó se beszéd elhagyjam a kastély biztonságos falait és megint elsétáljak Roxmortsba. Szerettem egyedül csatangolni, céltalanul és csak kedvtelésből rágyújtani egy cigire hisz senki sem ismer annyira, hogy otthon beköpjön vagy mondjuk olyan diák társammal találkozzak aki nem tudja rólam milyen szokásaim vannak. Elviekben senki sem tudott megdorgálni amiért én Iason Arthur Mallory úgy döntök, hogy egy hónapban legalább egyszer a káros szenvedélyemnek hódolok be. Sajnos ez nem a szüleim számára életveszélyes gördeszkázás, hanem a mugli ivadékok által kedvelt cigaretta használata. A szüleim nem tudnak róla, Saraht meg alapból elkerülöm, hogy ne legyen mit mondania a szüleimnek, Jeremiahban megbízok, ő nem Sarah és ez jó. A velem szembejövőket meg nem érdeklik, hogy mit teszek, mert számukra, mintha természetes látványt nyújtanék. Nem nagy szám, ha valakit cigizni látnak, inkább ha nem látnak úgy. A makulátlan és tiszta külsőt bemocskolja a puszta igazság, amit talán Sarah akar elmondani a világnak, mert ő látja és tudja milyen vagyok. Az álarc mögé bújt énemet ismeri, aki nem játssza meg magát, nem akar kedves lenni senkihez, mert hozzá sem kedves senki és belefáradt abba, hogy rengeteget ad, de keveset kap. Csak egy pillanatig rémesnek tűnt olyannak lenni, mint amilyen kis buta gyerekként voltam, azt hiszem örülhetek, hogy sikerült megkomolyodnom és nem egyből neki ugrani a húgom nyakának, kiabálni vele na meg a világ legszörnyűbb teremtésének nevezni őt. Úgy vélem, ha levegőnek nézem, nem köszönök neki a folyóson, nem keresem a társaságát akkor jól megleszünk. Elkerülöm és… na igen Scott Tyriq a hátamra ugrik. Legszívesebben nevettem volna rajta egy jót, ahogy kapaszkodik belém, de elterveztem, hogy én ugyan nem fogom őt fogni. Ő a potyautas, hát kapaszkodjon meg belém. Ja, míg el nem felejtem, mire ő ráugrott volna az én hátamra addigra én már régen elszívtam a cigimet.
– Hm, kapaszkodj meg öcskös, ha nem szeretnél leesni, mert most a Három Seprűbe megyünk.
A Tyriq ikrekben mindig láttam valamit, annyira csintalanok voltak, hogy felkeltették az érdeklődésemet. Nem tudom, hogy Scott vagy Jake haverkodik a kis Mardekáros töpörtyűvel, de vicces ahogy túljárnak az eszünkön.
A hátamon cipeltem őt egészen addig míg meg nem érkeztünk a Három Seprűhöz, ahol aztán lemászott a hátamról. Ma elterveztem, hogy megleckéztetem a kis Scottot amiért élő fuvarozó busznak nézett, a hátamat meg ülésnek. Már tudtam, hogyan is tehetném és nem kell sokáig tervezgetnem, hogy véghez vigyem mindazt amit szeretnék.
Bementünk, ő helyet keresett én meg addig két vajsört vettem. Mit tehettem volna? Olyan hízelgően nézett rám… én meg utálom, ha hízelegnek valami olyan miatt amit szívesen is megtennék. Leültem szembe vele és odaadtam neki a vajsörét.
– Egészségedre kölyök! – mondtam miután belekóstoltam a vajsörbe. Kezdetben nevetséges volt őt így látni, de egy megérzés segítségével elképzeltem azt, hogy én most pont így nézhetek ki.
– Mallory vagyok, mindig van mit tennem és a lehető legjobban érezném magam, ha egy vöröske nem köpne nap, mint nap a levesembe. Amúgy most kivételesen csak unatkoztam és egyedül eljöttem ide. De te mit keresel itt egyedül? Na és hol hagytad a kis barátodat? – elégedetten háta dőltem a székemben és arra vártam, hogy válaszoljon. Az igazat megvallva tényleg régen szántam időt a csöppségekre, a folyóson szinte észre sem vettem őket, na meg beléjük sem akartam kötni.
Úgyis ez az utolsó évem, legalább szép emlékeik legyen rólam.
– Ja, a vajsört nem kell kifizetned, egy Mallory nem olyan, hogy kicsiktől pénzt fogadjon el. – na jó, lehet részben jó pofiztam, mert az ő szülei aurorok, akárcsak a bátyám. A saját imidzsemet is növelnem kell, azzal, hogy 'jó’ vagyok hozzá."

;; Scott

Egy fiú mellé férfi kell, hogy megtanítsa, mit jelent férfinak lenni.

Sosem fogom megérteni miért, de az olyan kis kölyköket mint Scott és a testvére mindig a kis kedvenceim lesznek. Nem nézem őket állatnak vagy valami, csak olyanok mintha a kis öcséim lennének. Én akár cserélnék is velük, csak Sarah mellett ne kelljen élnem. Sarah Tyriq lenne Scott meg Mallory Jakekel együtt. Őket inkább elviselném, mint a húgomat. Nem veszekednék velük, sőt gyerekkorunkban még a babáikat sem akarnám hajóra bocsátani amit majd az Elba biztos elvisz. Egyszerűen nem lesz mit, a fiúk elviekben nem babáznak, ezt leginkább magamról mondhatom el, mert ezerszer nemet mondtam a húgomnak, amikor teázni hívott a babáival. Jeremiah persze nem ellenkezett, ő elviselte Sarah ostobaságait, ott volt mellette mindig és szerette. Amire én őszintén nem voltam képes. Anyáék azt kérték tőlem, hogy ne hazudjak, nos én megtettem és nem hazudtam azt Sarahnak sosem mennyire szeretem őt, mert nem volt így.
Persze hiába nincs mellettem van egy olyan érzésem a szelleme mindig mellettem lesz, mert az emlék, hogy létezik még egy olyan húg a földön mint ő, nem ereszt el. Az a gúnyos, mosolygós képe mindig itt virít a szemeim előtt… fogalmam sincs, hogy vihettem őt el fagyizni. Nem ez számít, most nincs itt, nem teszi tönkre a napomat és boldog is vagyok… részben.
– Ezek szerint szerencséd volt, de ha szeretnéd holnap után eljöhetsz velem bevásárolni. Azt hiszem nekem is vennem kell még valamiket. – javasoltam, mert ha már miattam nem ment el… vagyis amiért engem meglátott, akkor akár el is jöhetne velem. Gondolom az ilyesmit nevezik hasznosan eltöltött időnek, amikor a nagyobb elhívja a kisebbet magával és elbeszélgethetnek útközben. Úgy sincs rá sok időm a Roxfortban, mert vagy én kerülöm el őt, vagy ő engem.
– Következő kör? – kérdeztem sejtelmesen, majd elvigyorodtam. – Jó, de az azutánit megint én fogom! – már ha egyáltalán emlékezni fog arra amit most mondtam neki. Bár, hogy a többi mondatát se felejtsem ki eldöntöttem, hogy mindegyikre egyenként mondani fogok valamit. Nem szeretem a mentolos egeret, vagyis nem annyira mint az én édes gumicukraimat.
– Talán majd egy kis csokiból kérnék, a mentolos egeret meghagynám neked. – bizonyára az lehet a kedvence, sokszor láttam őt ahogy eszegette a klubhelyiségben vagy bárhol máshol ahol kedve támadt mentolos egeret enni és én pont elhaladtam mellette.
– Hát ha nagyon szépen nézel a pultos nénire és elmondod mi a problémád akkor biztos kiszolgál. Amúgy én jobb szeretek a Roxfortban enni, semmi bajom sincs az itteni koszttal, de legalább van miből válogatni. – én meg válogatós vagyok és ez baj, mert mindent alaposan megnézek, nem beszélgetek néha akárkivel, de legtöbbször mindig kitárom a két karom, ha szükség van rá és elviselem, hogy éppen valakinek a támaszának kell lennem. Beleittam a poharamba, újfent egy habbajuszt varázsolva ezzel az orrom alá.
Biztos mókás lehettem, de most kivételesen nem érdekelt, hisz a vicc kedvéért nem is zavartattam magamat.
– Ez személyiségtől függ Scott. Mostanság kevesebb elméleti részt adnak, tehát nem kell varázslatokat mormolnod nap mint nap és a kiejtésüket sem kell gyakorolnod. Az év elején azt hiszed mindent tudsz amit tudnod kell, de a tanáraink sajnos tudnak még meglepetést okozni. – felsóhajtottam, mert igazából a tanárok meglepetéséről nem tudtam volna sokat mondani, de zavart, hogy mennyire elsősnek néznek minket. Azt hiszik tökéletlenek vagyunk vagy mi? Nos ezt nem tudom. De szívesen elbeszélgetnék egyszer velük az élet nagy dolgairól és a szokásaikról, amit nehézkesen értek meg na meg fogok fel.
– Na és neked… szereted a harmadik évedet a Roxfortban? Nem okoznak nehézséget a tantárgyak? – kíváncsiskodtam, elvégre ha elkezdett a suliról beszélni akkor én miért beszéljek másról vele. Biztos ő is erről szeretne, jobban érdekli őt az ilyesmi, mint az, hogy mondjuk hányszor veszekedtem Sarahval vagy szégyent hoztam-e valamivel a Mallory névre."

;; Scott

Egy fiú mellé férfi kell, hogy megtanítsa, mit jelent férfinak lenni.

"Emlékszem a napra amikor megláttam az ikreket a vonaton, igaz akkor még nem tudtam, hogy mik lesznek, de már sejtettem, valami újat fognak hozni a Roxfort életébe. Hát, azt kell mondjam… hoztak is, különben nem ülne most szembe velem az egyik. Tudom, akkor még engem sem érintett ennyire a világ nagy problémája… a húgom. Mert nem érdekelt, hiszen ott volt Jeremiah akivel jól megvolt és megvédte őt tőlem. De most nincs itt, nem tudja lenyugtatni őt és én kedvemre hergelhetem. Tudom, hogy mindenkinek jót teszek ezzel, legalább velem veszekszik nem pedig mással. Nem tudom leírni milyen jó lenne nélküle az élet, talán ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani mindezt, amikor kitüntetést kapok bájitaltanból vagy csak szimpla dicséretet. A jó szó mindenkinél beválik és én tudom milyen nyelvezetet kell használnom ahhoz, hogy sokkal jobb színben tüntessem fel magam, amire a húgom persze képtelen. Ő senkihez sem tud kedves lenni, minden amit tesz azt biztos kényszerből teszi és ez látszik az arcán is.
Természetesen nem azt mondom, hogy én minden percben megjátszom magam, csak azt tudom hol a határ és mikor kell megálljt parancsolni a szavaimnak. Most azonban semmi ilyesmit sem kellett tennem, mert testvéremként szeretem a Tyriq ikreket és mindig szívesen beszélgetek velük.
– Tudtam, hogy a te társaságodra mindig számíthatok Scott. Oh ha kell adhatok kölcsön, én még nem költöttem el az egészet, plusz nem vagyok olyan költekező mint a húgom, akinek biztos az első nap el is fogy a pénze amint megkapj anyáéktól. – jó szerintem Sarahnak csak egy varázslatába kerül és a pénz volt nincs, különben, eddig már régen visszahívott volna engem fagyizni. Bezzeg én voltam olyan kedves és vettem neki… igaz azt is némi veszekedés árán, de az már nem annyira lényeges. A hangsúly inkább azon van, hogy vettem neki… részben önszántamból puszta kíváncsiságból.
Igen, én már akkor rájöttem, hogy őt nem lehet egykönnyen legyőzni, más terv kell, valami olyan, amit biztos nem fog egykönnyen észre venni rajtam. A kérdés már csak az mi is legyen ez tulajdonképpen.
– Te nyavalyogni? Ugyan kérlek, nekem tizenöt éves tapasztalatom van abból, hogyan viseljek el egy folyton nyafogó és hisztis személyiséget a családomban. A te viselkedésed bizonyára meg sem fog kottyanni nekem. Hidd el, én már csak tudom, hogy a húgomnál nincs rosszabb. Egyszer teszel neki keresztbe és azt életed végéig emlegetni fogja neked. – elvigyorodtam, a régi emlékek, hogy hányszor tettem tönkre a babáját, löktem őt el, dobtam meg hógolyóval, locsoltam le vagy éppenséggel a haját húztam meg … nos mind kellemes és határozottan jó érzéssel töltenek el. Ehhez meg semmi köze sincs a vajsörnek, legalábbis… egy két pohártól biztos nem fogok kettőt látni Scottból.
– Ugyan, nem vagy már kisbaba Scott. Ha velem vagy biztos nem lesz semmi bajod. Jöhet még egy pohárral? – kíváncsi tekintettel néztem rá és tulajdonképpen azt vártam, hogy rábólintson még egy vajsörre. De hm nem tudom, vajon lesz elég bátorsága és megbízik bennem? Rám meri bízni magát?
– Mindegy, a csokoládé az csokoládé. – nevetgélni kezdtem, ahogy elnézem a kis krapeknek önbizalomban nincs hiánya. Mintha valóban ő lenne a világ legtökéletesebb Hollóhátas kis fiúja. Ha jobban belegondolok akkor az is… vagy nem?
– Jóslástan. Tudod mindig is érdekelt, hogy a húgommal melyik pillanatban fogok összeveszni. – komoly arcot vágtam, pedig egyáltalán nem erről volt szó, csupán érdekelt a jövő. – Plusz Mugliismeret, a többi tantárgyért nem voltam annyira oda. Azt hiszem nem keltették fel annyira az érdeklődésemet, plusz Mugliismereten volt akkor az egyik barátom, őt meg csak nem hagyhattam cserben. Repülni meg… nos én jobban szeretek a földön járni vagy maximum a gördeszkámon közlekedni, de a seprűn. Na az kizárt, hogy tíz percnél többet is eltöltsek rajta. – az álmaim sosem szóltak a repülésről, nem akartam a Hollóhátasok kviddics csapatában sem tag lenni, az a Iason nem én voltam, talán egy másik, akit már a legelején… Sarah születésének a napján a saját kezemmel pusztítottam el. "

;; Scott

Egy fiú mellé férfi kell, hogy megtanítsa, mit jelent férfinak lenni.

"Imádok egyedül bolyongani, céltalan az Abszol úton vagy itt Roxmortsban, ahol egy olyan kis vándorló léleknek minden van ami kell. Talán azért döntöttem úgy, hogy inkább itt szívom el azt az egy hónapra eső cigarettát. Senki se ismer annyira, hogy be tudjon köpni a húgomnak aki annyira szószátyár még van elég bátorsága is otthon megmondani engem anyáéknak, ha valami rosszon elkap.
De nem kapott el soha semmi lényeges dolgon, ő inkább a ruhás és édesség boltokat keresi, nem a kocsmákat, mint én. Ha apa látna, tudom, hogy nem tudna megdorgálni, tudniillik nem lenne elég rá ideje, mert a munka lefoglalja minden percét. Emlékszem, hogy egyszer azt mondta elvisz a legjobb kocsmába a tizennegyedik születésnapom után, de megfeledkezett róla. Reggel amikor besiettem a hálószobájukba, már nem pihent az ágyban anya mellett. Korán reggel, mikor még az olyan kis csöppségek -mint amilyen akkor én voltam- alszanak, elment.
Becsapva éreztem magam, aznap duzzogtam is és a keleténél sokkal többet piszkáltam Saraht. Lehet semmi köze sem volt ahhoz amit apa ígért nekem, de úgy gondoltam akkor az ő folyton követelőző viselkedése miatt megy dolgozni és ezt valahogy meg kellett bosszulnom. Neki ajándékoztam a legsavanyúbb gumicukraimat, amit félig megrágva rám is köpött. Bár az arcán lévő keserűség pont elég volt nekem, de mindez nem jelenti azt, hogy nem használtam ürügyként a gumicukorka maradványok rám köpését.
A gondolatban lévő, rövid múlt felidézés után, jó ízűen belekortyoltam a vajsörömbe. Nem szeretem egyszerre meginni, hisz a vajsör minden cseppje olyan értékes akárcsak… na jó, a vajsör az vajsör, nem lehet és nem is szabad másra hasonlítani. Ha mondjuk egy lány előtt nyilatkoznám azt, hogy a létezése számomra olyan fontos mint a vajsör megízlelése és annak elfogyasztása, nos nem igazán vagyok kíváncsi arra mit reagálna erre. Biztos nem lenne valami szép.
– Vagy úgy. Szóval te a saját kezűleg készített ajándékokat szereted? – költői kérdésnek szántam, az előbb elmondta és én már tudtam is rá a választ. – Ezt megjegyzem Angyalarc! – sejtelmesen mosolyra húztam a számat, bár a Karácsonnyal úgy vagyok, hogy az még messze van és biztos ráérek majd az ajándékok kiválasztásával. Bár ha felveszem a kis Scottot a listára, akkor nekem tényleg saját kezűleg kell készítenem valamit.
Nem számít, a lényeg azon lesz, hogy őt is meg fogom lepni valamivel és mosolyogni fog. Legalábbis remélem. Lehet az 'Ezt megjegyzem Angyalarc!' mondatommal elárultam magam, de nem érdekes. Ha megkérdi úgyis le fogom tagadni az egészet és kész. Hazugságon még úgysem kapott el, azt hiszem és ezután sem fog. Bár ő Hollóhátas, ha nagyon akarja úgyis rájön majd a tervemre még mielőtt az teljesen megfogalmazódna bennem.
– A te nyavalygásod akkor is sokkal elviselhetőbb. El tudod te képzelni egy lány megállás nélkül mennyi duzzogásra, hisztire, nyavalygásra és még ki tudja mire képes, ha megbántod? – kuncogni kezdtem, tulajdonképpen mindig szerettem rossz dolgokat mondani a húgomról, lehet egyszer meg fog változni a véleményem róla, de az nem most lesz.
– Ezt már jobban szeretem. – mondtam némi elégedettséggel az arcomon, amikor azt mondta megbízik bennem. Ha nem bízna meg bennem akkor se lenne baj, mert tudom, hogy nem lenne annyi bűntudatom és egy szimpla vállrendítéssel intézném el az egész dolgot másnap egy: ,, Neked kellett sokat inni.” mondattal. Mivel Scott a fogadott kis öcsém, nem teszek vele soha, de soha ilyet. Ő nem érdemli meg, más se, maximum az olyan Mister Tökéletesek mint amilyen Sarah lányba.
– Látod ilyenkor bánom én azt, hogy Sarah helyett nem egy ikertesót kaptam. Egy hasonmással biztos sokkal többre mennék, mint egy nyafogó húggal. – már el is képzeltem milyen lenne, ha belőlem még egy ugyanilyen külsővel rendelkező személy élne. Biztos megkeserítenénk a húgom életét, bár azt bevallom sokkal jobban örülnék annak ha egyszerűen ő nem lenne, csak az ikertesóm és Jeremiah. Milyen kár, hogy ez nincs így.
– Nos ezen még nem gondolkodtam Scott. De ha szeretnéd felőlem elmehetünk még valahová. Most úgyis 'szabad’ vagyok néhány órácskára. – kiittam a poharamban lévő utolsó csepp vajsört és… hát voltam olyan aranyos és rendeltem még egy körrel. Ha már itt vagyunk, kíváncsi vagyok a kis Scott meddig bírja ki józanul."