Fel kell fedezni a kastélyt. Mindjárt kezdődik az igazi suli, nem lesz időm, mert tanulnom kell.
Na, ez elég gyenge duma volt. Nem fogok tanulni. Vagy legalábbis a kelleténél nem fogom jobban megerőltetni magam. Biztosan van itt olyan, aki megírja helyettem a leckét, és nekem csak az órán kell megjelennem. Persze, ez nem azt jelenti, hogy fogok is. Mondjuk nem akarom anyámat idegesíteni azzal, hogy itt is "rossz" leszek. (Ez is olyan relatív, ki a rossz?) Ha anya nem lenne, itt sem lennék. Akkor otthon zavarnék tovább, főleg apámat. Heh, az bírnám csinálni. De ha már anyu ezt ilyen szépen elintézte, akkor a minimum, hogy nem gyújtom fel az egész kócerájt. Amúgy vajon égne? Hmm, talán majd egyszer ki kéne próbálni...
Szóval ott tartottam, hogy felfedezem a kastélyt, hogy később ne kelljen. Már láttam érdekes helyeket, az a prefektusi fürdő is nagyon tetszett. Lehet, oda fogok járni. Hogy nem lenne szabad? Kit érdekel? Most is a BMX-emet tekerem, valószínűleg ez sem szabályos a kastély folyosóin. Ha valakinek nem tetszik, szóljon - az sem sokat változtatna a dolgon, de értékelem az őszinteséget.
Szépen lassítok, és a zuhanás előtt éppen megállok. Mármint valószínűleg innen nem lehetne kizuhanni, hiszen ott az óra, de ez pont az a dolog, amit inkább nem próbálok ki. Hátulról nézni egy órát elég hülyeség, nem látni normálisan az időt. És vajon látszom lentről? Én látok néhány griffendélest, egy csapat lány. Hogy ezek mindig falkában járnak! Képtelenség így kifogni egy magányos csajszit. Kár, pedig így unatkozni fogok...
Előre bámulok, már messzebb, a tengert nézem... Vajon le lehet menni, úszni benne? Az buli lenne. Kipróbálhatnánk. Csak előbb szereznem kell társaságot. Most az sem zavarna, ha pasi lenne az illető, csak ne legyek már mindig egyedül...

Ha ismeretlen, akkor felfedezés, ha kastély, akkor sok. Mert hatalmas a hely. És az egész napos cikázás után megérdemlem egy kis pihenést. Csak így ülni a nyeregben és nézni a mutatók között... Percenként elsuhan előttem az a kis vékony, de legalább figyelem az idő múlását. Sokszor nem sikerül, és csak utólag veszem észre, mennyi ideig is néztem, csak úgy.
Lépéseket hallok, de nem is figyelek rájuk. Nem fontosak, elveszek a gondolataimban, a terveimben, és a tenger látványában. Sokszor mentünk ilyen helyekre nyaralni, de ez azért mégis más. Majd közelebb lép az idegen, és bemutatkozik. Hol vagyok? Zavartan pislogok rá, majd viszonozom a köszönést.
- Szia, Lili. James.
Nem tudom, szokás e erre kezet fogni? Nos nem túl sokakkal találkoztam eddig, és ő köszönt először, akkor gondolom ezt neki kéne kezdeményezni is. Vagy nem? Sose voltam jó illemből, bármennyire is próbálták a fejembe verni.
Inkább előhúzom a zsebemből a cigim, és ha már itt van, őt is megkínálom.
- Kérsz esetleg?
Felé nyújtom a dobozt. Lányokat mindig kínáld meg, ez a szabály. Ez az első jó pont. Ha esetleg nem cigizik, meg kérdezed, hogy zavarja e, ha te mégis. Teljesen olyan, mintha te lennél a jófiú, közben pedig... dehogyis. Mondjuk kérdés, hogy a jófiúk cigiznek e? Nem valószínű, de én ezért nem mondok le róla. Amúgy sem vagyok jófiú, aki tovább van velem öt percnél, úgyis rájön. Mondanom sem kell, a többség nincs velem tovább hat percnél.
Míg felé tartom a dobozt, gyorsan végigmérem. Szép kis szőkeség. Kifejezetten jól néz ki a csaj, és ha még beszédes is, akkor tökéletes lesz. Hiányzik a társaság. Legalább csak dumáljunk.
- És mi járatban erre, Lili?
Lehet, hogy ő is csak véletlenül vetődött erre, mint én, de akkor szerencsénk volt. Nem tudom, majd még megkérdezem, hogy mióta van itt, mennyi embert ismer, és legfőképpen, melyik ház az övé. Előbb-utóbb biztosan kérdezés nélkül is rájövök, biztosan van valami közös jegyük, de még nem megy. De addig is várjuk, hátha csak önszántából mesélni kezd, és amennyiben nem bánja, rágyújtok a cigimre. Szeretem nézni a szürke füstöt...

Amint rám pillant az egyenlőre ismeretlen, azon kezdek el gondolkodni, hogy micsoda véletlen egybeesés, hogy pont itt találkozunk. Mindenesetre ez a véletlen, nagyon jókor jött.
Amikor bemutatkozik elmosolyodom, mert még mindig nem ismerem fel, pedig én azért már elég diákot ismerek ebben az iskolában.
Nekidőlök az óra melletti falnak, mert lassan úgy érzem rám szakad a világ. Már annyira szeretném, ha ez lenne az utolsó évem és akkor már nem sok választana el attól, hogy végre saját életet kezdjek a nélkül, hogy a bátyám óvó pillantása kísérné minden mozdulatomat. Ahogy eszembe jut Blaise, elgondolkodom azon, hogy hol a fenébe lehet, mert mióta elkezdődött az iskola még csak nem is láttam sehol, minta felszívódott volna. Bár nem mintha különösebben zavarna, de kicsit aggaszt. Remélem nincs semmi baja.
A felkínált cigire bólintok és kiveszek egy szálat. Nem mintha nagy rabja lennék, de olykor jól esik. Olyankor mintha minden megváltozna és békén hagyna.
- Kösz!
Mondom a kedves gesztusra.
- Van tüzed?
Kérdezem, amint az ujjaim között fogom a cigit, és rápillantok Jamesre. míg várom a válaszát a következő kérdésére felelek.
- Ó, tudod, olykor jó elvonulni, egyedül lenni, nem tömegben, olyanok közt, akiket nem is kedvelek túlzottan. Már nagyon felidegesített egy Hollóhátas kiscsaj, akivel nem is vagyok jóban, de ő mindenáron rám akaszkodott és nem hagy békén. Véletlenül jutottam csak ide, még sosem jártam itt, pedig már jó pár éve a Roxfortba járok.
Rövid szünetet tartok, mert nem tudom, untatná-e ha elkezdek neki itt most dumálni, de aztán mégis úgy döntök inkább, hogy belevágok.
- Mióta megkezdődött az iskola, mintha minden kifordult volna magából. Az apám, akivel mellesleg nem is vagyok jóban, még csak ki sem kísért a vonat elé, mert, mint mondta nem ér rá. És ennyi. Jó, mondjuk az is igaz, hogy én se kedvelem az öreget túlzottan, hiszen nem én vagyok a kedvence, hanem Blaise. Ő a bátyám, de csak azért, mert Blaise-nek jól megy a tanulás, egy gyönyörű jövendőbeli menyasszonya van, akivel anyáék össze akarják boronálni. Hadd ne mondjam, hogy nézett a csajra a bátyám, amikor egy vacsora alkalmával találkoztak. Mondjuk egyet értek vele, aranyos, kedves, gyönyörű, gazdag, fantasztikus családi hátérrel rendelkezik, meg ami csak kell. Bár ők ketten, akkor sem rajonganak egymásért valamiért. Na mindegy ez most nem is lényeg.
Elhallgatok és felpillantok Jamesre.
- Bocs, nem akarom rád zúdítani a bajaimat, csak olykor nagyon megered a nyelvem, ami nem jó dolog. Legalábbis a tanárok szerint nem.
Felsóhajtok és kitekintek az óra számlapjai közt a messzi távolba.
Most én kérdezek, hisz nem szeretnék csak én beszélni.
- Na és, te miért vagy itt? Még soha nem láttalak a suliban.

És már érkezik is a társaság. A kis vékony még tízszer sem ment el előttem, és ez nagyon jó hír. Ha errefelé ilyen gyorsan rámtalálnak, akkor ide fogok szokni.
Méghozzá lány az illető, szép csajszi, szép névvel. De nem a bókokkal kezdjük, nem tudom, az a múltkori lány is egy kicsit berágott rám, pedig kedves voltam. Szerintem. De ez most nem számít, inkább kínáljuk meg cigivel. Ki is vesz egy szálat, szuper.
- Persze.
Előhalászom az öngyújtót is a zsebemből, és meggyújtom előbb az ő cigijét, utána a magamét is. Kicsit még bámulok magam elé, nézem a kifújt füstöt, de beszélni kezd és után csak rá figyelek.
Tapadós kiscsaj? Az a halál, egyetértek. Nem tudom, szerencsére e, de én eddig egy csajszival találkoztam, Lili a második. Két csaj, senki más. Kerülnek az emberek? Nem, szerintem csak ügyesen megtalálom a kihalt folyosókat... Nem tudom, sose voltam oda a magányért, de kezdem megszokni. Mikor megáll egy pillanatra várakozón és biztatólag nézek rá, folytassa, érdekel. Szeretem, ha valaki sokat beszél. És végre valaki, aki beszél. Nagyon hasonló sztorija van... Apa, aki nem bírja túlzottan a fejed, bátyj, aki a család szeme fénye... Ismerős. A tanárok említésére csak elvigyorodok.
- Nem baj, ha sokat beszélsz, kifejezetten jó, ha valaki sokat beszél. A tanárok pedig ebben a pillanatban nem érdekelnek. Igazából nehéz olyan pillanatot találni, amikor igen, de előfordulhat...
Megvonom a vállam, a tanárok érdekelnek a legkevésbé. Tuti itt is utálni fognak, de nem gond. Már mondhatni, hogy megszoktam.
Szélesen vigyorgok rá, kicsit gondterheltnek tűnik, fel kéne dobni a hangulatát.
- Én lenni külföldi cserediák. Nagyon messziről jönni.
Oké, hülye vagyok, nyilvánvaló. Fordítsuk komolyabbra a dolgot.
- Otthon az a tipikus rosszfiú voltam, akit mindenki okol, ha bármi baj történik. A bátyám, Tyler, pedig a jófiú, az okos fiú, a szép, az ügyes, kedves, szorgalmas, jó tanuló... Szóval nem meglepő, hogy apám egyenesen utál. Szerintem már rég ki is tagadott volna, ha anyám nem lenne. Leginkább otthon tanultam, magántanárokkal, de azok nem értik a tréfát. És azok a csínyek, amiket elkövettem ellenük igazán nem adhattak volna okot a felmondásra. Szerintem. De aztán végül mégis tanár nélkül maradtam, anyám meg elküldött ide, hogy ne otthon rontsam a levegőt. Apám ki se kísért az állomásra, szintén. Végzős vagyok, tuti elküldenek egy új helyre. Klassz. Csodálkozom, hogy felvettek, nincsenek ajánlóleveleim, sőt! Te vagy a második ember, akivel találkozok itt. Ja, itt. Hát azért, mert éppen unatkoztam és hátulról akartam megcsodálni ezt a hatalmas tikk-takkoló izét, hogy véletlenül se tudjam leolvasni róla, mennyi is az idő.
Remélem elég kielégítő választ adtam.
- Én is szeretek sokat dumálni.
Jegyzem meg egy félmosollyal. Szeretem, ha valaki beszél. Vagy ha engem hallgat.
- Azt mondtad évek óta itt vagy. Ide jársz már...? Mennyi ideje? És elsőtől kezdve, vagy valahol becsatlakoztál?
Van egy olyan érzésem, hogy a többség mindig ide járt, és nem valószínű, hogy sokan vannak, akik új diákként érkeznek. Ez pedig elég lehangoló számomra... De majd igyekszem a legjobb formámat hozni, hogy ne legyen gond. Még a rosszfiúknak is kellenek barátok..

Miközben az ujjaim között tartom a szálat, figyelem, hogy James előveszi a gyújtót a zsebéből, majd meggyújtja az enyémet. Mélyen beleszívok, majd lassan kifújom és ez kicsit legalább eltereli a figyelmemet.
Viszonzom a vigyorát és örülök, hogy legalább nem valami taplóba botlottam itt, mert James egész jó fejnek tűnik, eddig legalábbis.
- Remélem jobb vagy ennél viccekből.
A viccre, halkan felkuncogok és hálás vagyok, amiért megpróbál felvidítani. Ráadásul a hangja remekül utánozta egy cserediák akcentusát, amitől önkéntelenül és elszáll minden bajom. Úgy gondolom, hogy nem árt ha legalább egy kis időre lent hagyok minden gondot és nyugodtan beszélgetek Jamesel.
Amikor elkezd beszélni figyelmesen hallgatom és azon gondolkodok, hogy ez mennyire hasonlít az életemre, persze azzal a különbséggel, hogy ő most jött ebbe az iskolába. Bár abban talán hasonlítunk, hogy - ahogy ő fogalmazott - ő az a tipikus rosszfiú - a bátyám szerint - én meg a leggonoszabb ember vagyok, akivel valaha is találkozott. Ettől a gondolattól halvány mosoly terül el az arcomon és el kell ismernem, hogy mindig igaza van Blaisnek, persze most James-t megkedveltem és úgy hiszen ő az egyetlen - még a bátyám sem - akivel ilyen fesztelenül és minden gúny nélkül tudok beszélgetni. Ez a felismerés határozottan meglep, bár ki tudja, még mi jön, lehet, hogy a gúny, ami jellemző rám, hogy még előjön. Remélem nem, kellemes érzés nélküle beszélni, semmi maszk nincs most rajtam, semmi fal, amivel távol tartom a legerősebb boszorkányokat is, semmi, csak én. James közelében valahogy nem érzem szükségét a falaknak és a védőbástyáknak. Nem érzem szükségét, annak hogy a földbe tiporjam, semmi ilyesmi.

Ismét csak vigyorgáson kapom magam, mivel a válasz, amit adott, több, mint amire számítottam, és örülök, hogy ő is eléggé beszédes, így legalább nem untatjuk egymást végtelenre nyúló hallgatásokkal.
Kérdésére, nem válaszolok azonnal, mert kifújom ismét a füstöt, majd pedig egy rövid sóhajjal belekezdek a válaszba.
- Már elsőtől kezdve ide járok, mert ez nálunk valamiféle családi hagyomány, hogy mindenki a Roxfortban járja ki a sulit. Te legalább szerencsés vagy, mert ez az utolsó éved, de nekem sajna még csak az a hatodik. A bátyámat már egészen kicsi kora óta úgy nevelték fel, hogy majd helyt tudjon állni itt és, hogy kiemelkedően végezzen. Én meg hát, mint egy pótkerék a következő évben jöttem utána. Nem azért beszélek így a suliról, mintha nem szeretném, hiszen nagyon jó, bár a diákok többségével nem vagyok jóban. Ha nem itt vagyok, akkor csak otthon unatkozom és rajzolással ütöm el az időt. Az pedig nem jelent semmit, hogy most jöttél csak ide, mert vannak azért jó fejek is, mint például én is. A többi diák közt azonban sok a beképzelt, vagy csendes sarokba húzódó félvér, esetleg kockafejek, akikkel megcsináltathatod a leckédet és ők ezt nem bánják.
Elhallgatok és az arcát fürkészem, hisz azt mondta én vagyok a második, akivel találkozott itt. Még rengeteg diák van, akikkel összebarátkozhat, ráadásul ilyen sármmal a lányok se fogják kerülni, márha szereti a tapadós, piócaszerű, plázacica csajokat, akik azt hiszik körülöttük forog a világ. Bár én nem nézném ki belőle, hogy az ilyen csajokat előnyben részesíti, de ki tudja, bármi megeshet, hisz még csak pár perce, hogy beszélgetünk. A kíváncsiság ekkor eluralkodik rajtam és rákérdezek.
- Egyébként melyik házba vettek fel? Nem mintha előítéleteim lennének, bizonyos házakkal kapcsolatban...csak kíváncsi vagyok. És honnan jöttél hozzánk?
Az előítéletekkel kapcsolatban igazat mondok, hisz elsőben még nem ítélkeztem hamar, de mára azért már eléggé kiismertem mindegyiket és hát van, amelyiket nem kedvelem túlzottan. De hát, mindenkinek lehet végül is véleménye, akkor már nekem ne lenne?

Cigivel az élet sokkal szebb. Szerintem. Lehet, hogy mérgez, de lenyugtat, és erre szükségem van, hogy titkoljam, mekkora egy állat tudok lenni. Mert hát igen, néha előjön... De azért már sikeresen tartom magam, főleg, ha csajról van szó.
- Héé, értékeld az igyekezetem! - vigyorgok. - Amúgy ez csak a bemelegítés volt.
Ha hülyeségeket kell dumálni, akkor azt tudok. Ez nem gond. És a cserediákos poén tényleg elég... közhely? Hát biztosan sokan elsütik, de most ez jutott eszembe. Az idő elteltével már agyalnom sem kell, majd jön magától. És Lili is nagyon jófejnek tűnik, aki vevő az ilyesmire, szóval könnyű dolgom lesz.
És akkor elkezdem mondani, és beszélek, és én is sokat. Mert én így szoktam, főleg, ha van kinek. A múltkori csaj nagyon ellenséges volt, de legalább érdekes... Kíváncsi vagyok, másodjára mit szólna hozzám. Szeretek olyannak beszélni, aki szeret beszélni, mert akkor tuti, hogy mindenki jól jár. Utálom a kínos csöndet, amiben sajnos túl sokszor volt részem. Még ha én el is mondom - jó bően -, amit akarok, a másik csak hallgat... Magammal pedig nem fogok beszélgetni - főleg nem társaságban.
Aztán megint beszélni kezd és sok minden kiderül. Nem csak az, hogy mindig ide járt, hanem, hogy aranyvérű családból származik, illetve, hogy hatodikos, a bátyja pedig hetedikes. Szuper. Rajzolni szerető, egészséges egóval megáldott csajszi. Illetve, hogy nem szívleli a mugliszülős diákokat. Nekem mondjuk nincs bajom velük. Bár apámék mindig tiltottak tőlük, és szerettem a mugli haverokkal bringázni. Sose tetszettek az elit aranyvérű rokonok és üzletfelek.
- Gondold úgy, hogyha 5 évet már kibírtál, akkor ez a maradék kettő meg sem fog kottyanni. - rákacsintok. - Az én bátyám két éve végzett. Engem direkt nem akartak ide küldeni, de miután az utolsó tanárom is felmondott, és senki sem volt hajlandó tanítani, muszáj volt. Kell a papír, hogy elvégeztem a sulit. Mondjuk nem nekem, inkább csak apám büszkeségének, hogy aki rontja a család hírnevét, ki tudta járni a Roxfortot. Mintha annyira számítana... Mindegy. - egy pillanatra elhúzom a szám. - Az jó, ha lehet leckét iratni. Majd mutass be olyat, légyszi.
Nagy, visszautasíthatatlan szemekkel nézek rá, szinte kérlelőn. Örülök, hogy vele futottam össze, most tényleg.
- Én máris bírlak, csajszi.
Villantok egy szélesebb mosolyt, de inkább visszafogom magam. Nem tudom, itt mi számít nyomulásnak, és nem óhajtom az első 10 percben elvágni magam. Amúgy pedig tényleg bírom. Ha már ismerek egyet azok közül, akik azért jó fejek, akkor már jó úton járok.
Nem, nem, plázacicákkal nem kezdek. Egy éjszakára jók, de többre biztosan nem, és ha valaki tapad, én frászt kapok. Vagy az ilyen - eddig csak Lilinél tapasztalt - lazaság a nyerő, vagy ha valakiért küzdeni kell. Szeretem, ha megdolgozok valamiért. Sokkal jólesőbb úgy a győzelem, ha munkám is volt benne, nem csak úgy jött.
- Majd elmondhatnád, hogy a házak tagjait miről lehet felismerni. Biztosan van valami közös jellemző, ami alapján besorolnak. Például érdekelne, hogy te hova tennél engem.
Játékos félmosollyal nézek rá. Csak a Mardekár. Máshol elképzelni sem tudom magam. Tyler meg griffendéles volt. Apám azt akarta, hogyha már ide jövök, menjek utána. Hoppá, fater, ez nem jött össze.
- Manchesterből. Klassz város. Ott éltem mindig. Te hova mész haza nyáron?
Megvonom a vállam, erről nemigazán tudok még mit mondani. Az csak egy város. Valamilyen szinten kötődök, igen, de nem pótolhatatlan. Szerintem bárhol tudnék élni, nem fogok ott leragadni. És akkor már visszadobom a labdát, hátha ő többet tud mesélni az otthonáról.

Csak vigyorgok James-re és feldob, hogy ilyen kötetlenül, semmi sértődés nélkül lehet őt húzni.
- Ó, hát akkor ne kímélj. Bármilyen poén jöhet
Kihívó mosolyt villantok rá. Nagyon szeretem, ha egy srácnak jó humoréréke van. Hisz ha meg tud nevettetni az már fél siker nálam.
Miután mindketten kicsit meséltünk magunkról James folytatja a beszélgetés fonalát.
- Tehát kikészíted a tanárokat? Micsoda rosszfiúba botlottam. Na, de ezzel nem vagy egyedül.
Persze én nem úgy idegesítem fel a tanárokat, hogy azok aztán fejvesztve menekülnek, nem. Én a magam kis módján, ami annyit jelent, hogy ha egyszer kiidegelek valakit, az aztán ne tudja rám fogni, hogy bármi rosszat is tettem. A bátyámtól örököltem, hogy szemrebbenés nélkül hazudok és ő e miatt nagyon büszke rám.
- Ez a tekintet engem nem nyűgöz le, ha szeretnéd, hogy segítsek ennél azért kicsit több kell.
Hangomat próbálom teljesen komolyra venni, de bujkál benne egy árnyalatnyi mosoly.
- Hm, te sem vagy épp rossz társaság. De nem fogok ódákat zengeni neked arról mi tetszik benned és mi nem.
Sőt, egész rendes srác, ráadásul meg van a magához való esze. Talpraesett, jó humorú (legalábbis ezt mondja), helyes, nem nyálas.
Mosolyára elvigyorodom és magamban elismerem, hogy remekül hozta ezt össze. Na jó, akkor, itt az ideje, hogy találgassak.
- Hm, nos...a Griffendél, hát ők...olyan jók, tökéletesek, szépek, okosak, mindenki imádja őket, stb. Ezt hamar ki lehet ismerni. Nem tartom valószínűnek, hogy oda vettek fel téged, de megesett már, hogy tévedtem. Aztán a Hollóhátosok, azok, olyan, jó tanulók ismét csak. Náluk az, ha az ember tanul, nem egyszerűen kötelesség, hanem, nem is tudom, hogy fogalmazzak...ők imádnak tanulni. Mind okostolyás és szeretik a művészetet valamint, olyanok, mintha a 16. században élnének. Szívük, lelkük jó, soha nem lennének képesek ártani másoknak, persze vannak kivételelek, de elvétve. Közöttük vannak a leckecsiáló kockafejek. Hogy te Hollóhátas lennél...jaj kérlek, ezt ki nem nézném belőled, már bocs. Hugrabug...hóbortosak, nem a legjobb tanulók, hanem az a közepes átlag. Nem angyalok, de nem is ördögök, hanem valahol elvesztek a kettő között. Imádják a feltűnő dolgokat, sokuk pattanásos, szeplős, dagi, meg ilyenek. Reménytelenül próbálják elfoglalni a Griffendél helyét, a tökéletesek helyébe lépni. Rengeteg bennük a...becsvágy és a tenni akarás, de sikertelenül próbálkoznak. Nem könyvmolyok, de nem is olyan hatalmas bulizósok. Ez még véletlenül se illik rád.
Ahogy tovább gondolkodok egy gondolat kezd úrrá lenni rajtam és egy hamis mosollyal tekintek rá.
- Már csak a Mardekár maradt. Őket mindenki gonosznak, nagyképűnek, rossznak tartja. Végtelen bulikat tudnak tartani és legtöbbjükre senki nem néz jó szemmel. Azonban szerintem a háttérben ők maguk se élnek olyan nagy lábon, mint ahogy beállítják. Persze sok köztük az olyan aki valóban egy nagy s*ggfej, de azért vannak normálisak is. Talán Mardekáros vagy. Valahogy csak oda tudlak elképzelni, de előre elnézést, ha tévedek.
Nem tudom miért, de örülnék neki ha Mardekáros volna.
Aztán, amikor elmondja, hogy hova valósi bólintok. Nem tudom milyen hely lehet, még nem voltam ott, de egyszer lehet érdemes volna elnézni arra.
- Én, egyszerű, tőzsgyökeres londoni vagyok. Az egész család, már, nem is tudom mióta él ott. Hatalmas házunk van London egyik nyugodtabb környékén, oda megyek elvileg nyáron. A Roxfort-ban jobban szeretek lassan már lenni, mint otthon. A házunkban a második emeleten van a szobám. Az ablakai a hátsó udvarra néznek, ahol egy hatalmas rét terül el, egy halastóval és rengeteg mókussal. A tón, hideg teleken korcsolyázni szoktam, nyáron pedig csónakázni. Na, de ez most nem fontos.
Elhallgatok és elgondolkodva tekintek James-re. Ilyen távol az otthonától, ebben a teljesen ismeretlen közegben, ráadásul nem ismer senkit. De nem hiszem, hogy ne találná meg egykönnyen a helyét. Nem lesz sokáig egyedül.
Ekkor egy madár repül be az óra számlapjai között és a fejünk fölött köröz. Kedvem lenne lerajzolni, de a füzetem a szobámban maradt az ágyon, ahol a lányok már biztosan elkezték cikizni.

- Jó, majd kapod őket. Szépen sorjában. Ha előre bejelentem, akkor felkészülsz, és tudod, hogy nevetni kell. Már csak udvariasságból. Viszont ha tényleg egy nem vicces viccest mondok, akkor jobb, ha csak én tudom, hogy nem volt poén.
Azt hiszem, ezt sikerült nem túl érthetően elmagyaráznom, de remélem valami dereng neki. Azt szeretem, ha valaki észreveszi a poént. Ha előre mondom, hogy "Figyelj, vicc következik" ,az már eleve levon az értékéből. Ha észreveszi, észreveszi, ha nem, nem. Nekem nem gond. És remélem neki se, de szerintem ez egy sokkal jobb megoldás.
- Dehogyis. Csak nem értékelik a tréfáim. Én mindig jófiú vagyok és kedvesen mosolygok, figyelek az órán, mindig rendesen tanulok, sohasem szólok be, semmi ilyesmi.
Ezekhez pedig olyan álszent fejet vágok, hogy röhögnék, ha látnám magam. Gondolom érti, hogy mire akarok kilyukadni. És ha ő is ilyen... csípősen viselkedik a tanárokkal, akkor remekül meg fogjuk érteni egymást a jövőben is.
- Nem nyűgöz le?! Pedig évekig gyakoroltam... Te, szerinted a csajok, akik azt mondták, hogy erre a nézésre nem lehet nemet mondani... becsaptak?
Kicsit elrévedve nézek magam elé, lekonyul a szám széle, de ez csak a játék része. Igazából azoknak a csajoknak a véleménye érdekel a legkevésbé. Aztán incselkedő félmosollyal pillantok rá.
- Kifejtenéd nekem, mit jelent a "kicsit több"? Hátha tudom hozni a szintet, és akkor te pedig segíteni tudsz. Mindenképpen próbálok majd megfelelni az elvárásaidnak. Szükségem van rád - na és az ismereteidre -, mert egyedül teljesen elveszett lennék ezen a hatalmas helyen.
Az előbbi tekintethez még egy kicsit oldalra is billentem a fejem, és ha most is visszautasítja a szánalmát szegény elveszett fiú iránt, akkor feladom. Ennél szebben nem tudok nézni. De persze lehet, hogy a "kicsit több" jobban fekszik, mint ez a nézés...
- Mert tudnál? Máris van olyasmi, ami nem tetszik bennem?
Az addig oké, hogy meglátta a rengeteg jó tulajdonságom, amit előszeretettel mutogatok is, de hogy rosszat? Bennem? Máris? Ugyan micsodát? Eddig igazán nagyon rendes voltam, ha ebben is talált kivetnivalót... Nemtudom.
Aztán beszélni kezd a házakról és sok mindent megtudok. Hasznos volt a kérdés, tudom én, hogy mit kell tudni. És szerencsés vagyok, hogy olyasvalakivel futottam össze, aki tudja, amit tudnom kell. Tudom, hogy a sors akarta, hogy ezt mind megtudjam. Viszont már nem tudom, miről beszélek...
- Pacsiiii!
Feltartom a kezem, várom, hogy belecsapjon.
- Akkor gondolom - hála a házakról tartott beszámolódnak - ugyanoda járunk. Igazam van?
A Mardekárba rakott, okos kislány. Én is oda sorolnám őt. Hacsak nem baromi jó színész, de nem hinném. Szóval végre összefutottam valakivel, akivel egy házban is lakunk, ez külön öröm.
Az otthonra terelődik a szó, és mivel ő is ilyen részletesen beszél, úgy érzem, nekem is kell.
- Manchester... Egy jó nagy birtok az apámé, a város szélén. Nem mondom, hogy a családé, apám elég érdekesen vélekedik a közös dolgokról... Szóval ez csak a nagy Mr Tonkin birodalma, ahol örülhetünk, hogy lakunk. Nagy ház, minden egyéb, ami kell... És bár mindig ott éltem, ismerem kívül-belül, mégse hívhatom otthonomnak. Az otthon olyan hely, ahol szeretnek és te is szeretsz ott lenni. Nos, én örültem, hogy végre megszabadultam. A szobám az elsőn van, a hosszú folyosó végén. - lehunyom a szemem, magam elé képzelem. - Képek a falon. Mind valami ronda festmény, egyik sem ábrázol semmit. Sokat néztem őket, mikor még kicsi voltam, és próbáltam rájönni, hogy mit is ábrázolnak, de semmi. Valószínűleg én bennem van a hiba, mert anyámék nagyon büszkék rájuk és szeretik őket. Bár sosem láttam volna, hogy akár egyszer is megálltak volna előttük. A szobám egyszerű, ha van bátyád, akkor valószínűleg el tudod képzelni. Tiszta kupleráj az egész. Egy szép kis fa áll az ablak előtt, könnyű rajta lemászni... Rengetegszer szökdöstünk ki onnan.
Elmosolyodok, kinyitom a szemem és még mindig vigyorgva nézek a lányra.
- Bocs, csak kicsit elragadtattam magam... Néha előfordul, és ilyenkor tök lényegtelen dolgokról tudok órákig beszélni.
Megvonom a vállam, erről nem tehetek. De további magyarázkodásaimat belém folytja egy madár, aki beröppen a mutatók között. Felettünk köröz, pedig én szeretném, ha leszállna, és jobban megnézhetnénk... A madárkáról viszont máris eszembe jut valami.
- Tényleg. Neked van baglyod?

A magyarázatára óvatosn bólintok, mivel kicsit nehezen ugyan, de leszűrtem belőle, hogy mit is akart mondani.
- Aham, biztos. Hát én is kisangyal vagyok az órákon, nekem elhiheted.
Hangom csöpög az iróniától és örülök, hogy van amiben hasonlítunk. Ugyan már kérem, hiszen én, mint jókislány? A gondolatba is beleremegek.
- Azok a csajok biztosan igazat mondtak. De egyébként, minden csajnál ezzel a nézéssel akarsz bevágódni? Látom én sem vagyok különb.
Csak húzom, de kíváncsi vagyok mit lép rá. Én nem vagyok olyan csaj, aki elolvad egy figyelmes pillantástól, vagy valami hasonlótól.
Következő kijelentésére csak forgatom a szemeimet.
- A kicsit több, nálam sok mindent jelenthet, de majd még gondolkodom rajta.
Kacér, incselkedő pillantást vetek rá, ami azt jelzi, ne számítson semmi jóra.
- De rendben, majd kísérgetlek az épületben el ne tévedj.
Közelebb sétálok hozzá és nekidőlök háttal a párkánynak, ahonnan gyönyörűen rálátni az udvarra, mit már úgy ismerek, mint tenyeremet.
- Ó...-elgondolkodok, mintha felmérném, mi nem tetszik benne- tökéletes vagy- halkan felkuncogok, majd komolyra frodítom a szót - valójában tök jó fejnek tűnsz...egyenlőre...
Feltartott kezére elvigyorodom és beleegyezőleg beleütök, majd megrázom fejem mosolyogva. James-t egyre jobban kedvelem, hiába is próbálkoznék ez ellen, bár ha jobban belegondolok, nem is akarok ellenkezni.
- Telitalálat.
És magamban elismerően nyugtázom, hogy a házunk ugyan az. Hála az égnek...vagy csupán puszta szerencsének.
Figyelmesen hallgatom a beszámolóját az otthonáról és olyan színesen és látványosn mesél, hogy magam előtt látom az egészet.
- Ugyan, szeretem ha beszélsz...
És ezt valóban...jövök rá hirtelen...szeretem ha beszélnek hozzám, James pedig különösen jól teszi ezt, hangja, meg a mondandója, mindben van tartalom, nem csak üres szövegelés, hanem olyasmi, ami akaratlanul is megragadja a figyelmemet.
- Baglyom, nos a családomnak van egy közös baglya, valamint Balis-nek, de nekem külön nincs. Egy macskám van csupán, a világ leglustább macskája. Nekes van baglyod, vagy más állatod?
Kérdezem vissza, hogy ha már ebbe belemntünk folytassuk tovább. Még egyszer utoljára beleszívok a cigibe, majd elnyomom a párkányon és visszemelem tekintetemet a fiúra, hogy mondndójára teljes mértékben odfigyelhessek. Olyan fesztelen ez z egész, semmi arcoskodás, semmi etika (amit a szüleim otthon megkövetelnek) csak mi, semmiségekről beszélgetünk.

Kicsit megint túlbonyolítottam a dolgot, de sebaj. Ha érti, akkor jó.
- Kisangyal. Remek.
Végre valaki. Akkor már nem érzem magam annyira egyedül - és különlegesnek -, mint eddig. Ha pedig pont megtaláltam azt, aki ilyen, akkor nagyon örülök neki.
- De, de, te igazán különleges vagy. Ez volt a teszt. Bár gondolhattam volna, hogy ennyi nem lesz elég, de egy próbát megért... Amúgy Azok a csajok, nem ilyenek voltak, mint te. A nyomodba se érhetnek.
És ez most nem az a bevágódós duma, hanem tényleg így is gondolom. Biztosan csak engem vert a sors a hisztis csitrikkel, akik egy éjszakára voltak csak jók... Sose lehetett velük csak úgy beszélgetni. Lilivel meg lehet, és most kivételesen semmiféle hátsó szándékom nincsen. Fura. De végülis nem rossz így dumálgatni. Be kell valljam, hiányzott az ilyesmi.
- Oh. Rendben, majd ha már kigondoltad, oszd meg velem is, hogy tudjam, mivel kaphatok pirospontokat.
Jófiús vigyort engedek felé, kíváncsi vagyok, mit kell tennem. Biztosan nagyon mókás lesz. Lili jófej, így az ötletei is biztosan nagyon jók. Még akkor is, ha nehezebben teljesíthetőek. Majd igyekszem a legjobb formámat hozni. Igazán jó vagyok, nem?
- Az nagyon jó lenne. És velem is alszol majd? Tudod, sok ismeretlen fiú között egy sötét szobában egyedül...
Kisfiúsan pillantgatok felé, mint akinek az ilyesmi tényleg gondot okoz, de persze csak viccelek, nem gondolom komolyan a kérést. Bár... Úgy hallottam a csajok feljöhetnek a fiúkhoz, csak fordítva nem működik a dolog, amit nem értek, de nem tudok tenni ellene. Szóval ha velem aludna, az igazán nagyon megtisztelő lenne számomra.
Aztán várom, hogy sorolja a hibáim... de nem teszi. Nocsak. Tökéletes lennék?
- Egyenlőre? Ha egyenlőre tetszek, akkor később is fogok. Hidd el, mindig ilyen kedves és jófej vagyok ám. A hétköznapokon segítek anyunak bevásárolni meg takarítani és békében élek a bátyámmal.
Még bólintok is, hogy milyen jól mondom, de utána elvigyorodok.
- Jó, beszéljünk komolyan. Hogy-hogy tökéletes? Ez igazán jólesik az egómnak, de a józan ésszel nem tudom felfogni. Esetleg részleteznéd ezt, hogy a csekély értelmű bocs is megértse?
Persze, csak az egóm miatt akarom hallani, még medvebocs sem vagyok, de Micimackó néhány poénja igazán nagy sikert arat a csajoknál. Amúgy pedig nem muszáj részleteznie, csak húzom egy kicsit az agyát. Mindezt egy széles vigyorral. Hogy azért tudja, vicc az egész.
Aztán örülök a pacsimnak, mert ő is eltalálta, én is eltaláltam, szóval már van is egy kartársam. Egy olyan, akit már ismerek, mert rajta kívül még biztosan van egy pár... De az eddiginél még ez is több.
Aztán az otthonról jár a szám, tiszta zagyvaságokat hordok össze, neki mintha mégis elnyerte volna a tetszését. Érdekes.
- Igazán? Mondd, miről meséljek. Bármiről tudok, és ha neked ez bejön, nagyon szívesen.
Sose kérték még, hogy beszéljek, csak azt, hogy fogjam be. Na, tessék, végre találtam valakit, aki értékel. Teljesen jó.
Aztán a berepülő madárról eszembe jut a haverom. Ja, nem nézni hülyének, de az a bagoly a haverom. Kicsin múlott csak, hogy ne így nevezzem el...
- Nekem van egy baglyom. Jack-nek hívják és sötét, mint az éjszaka. Mármint a tollai, nem a fejében. A szemei pedig, mintha világítanának, olyan kékek. Igazán gyönyörű állat. És meglepően értelmes is. Ha azt mondják, a baglyok okosak, akkor Jack egy zseni. Csoda, hogy beszélni nem tud. Ja, és rajtad kívül ő az egyetlen, aki meghallgat. Érdekes... Lehetséges, hogy rokonlelkek vagytok?
Persze, nem én lennék, ha nem viccelném el ezt is. De majd megmutatom Lilinek a madárkát és akkor kiderül. Addig pedig ezzel fogom húzni az agyát.
Fura, hogy így beszélek. Eddig ha a baglyomról kérdeztek, elintéztem annyival, hogy egy fekete vénség, mert így beszélni valamiről nem menő a srácoknál. Mégsem tartok most attól, hogy Lili majd teljesen hülyének néz. Most teljesen őszinte vagyok, ami még nekem is új...

- Bizony, elcsodálkoznál azon, mennyire imádnak a tanárok, mert mindig szorgosan jelentkezem.
Bizony, és színötösöket kapok a cuki pofikámra...Na jó, elég a vattacukor szerű gondolatokból, mert rosszul leszek.
Elvigyorodom, amikor elkezd mentegetőzni. Jól van, jól van azért értem. A hangján érződik, hogy komolyan gondolja és ez jól esik. Még soha nem volt senki, aki azt mondta volna rám, hogy jó fej lennék. He-he, és tessék, James azonnal meglátja a jó oldalamat is. Ki gondolta volna...
- Hát akkor, azon leszek, hogy még csak véletlenül se hasonlítsak soha Azokra a csajokra.
Nem mintha valaha is megfordult volna a fejemben, hogy akár csak egy hajszálnyira is hasonlítsak valaki másra. Én, én vagyok és nincs szükségem arra, hogy másokat majmoljak.
- Nem foglak kímélni.
Felelem és már azon töröm a fejem, hogy vajon mit tehetne...Na, de ezt még van időm kigondolni.
Következő mondatára cinkosan felcsillan a szemem.
- Ki nem hagynám a lehetőséget, ha már így felajánlottad. Biztosan izgalmas lesz a sötétben, egymás mellett aludni...Majd vigyázok rád, megvédelek a fiúktól, ha kötözködnének veled. Az lesz életem legizgalmasabb éjszakája. Amint leértem a szobámba, összepakolom a pizsimet és átosonok hozzátok.
Felkuncogok és ez egy olyan kijelentés volt, ami akár még meg is valósulhat. Ha komolyan gondolja én igazán szívesen álomba is ringatom. Na jó, azt azért nem, de bármi mást...nagyon szívesen megtennék neki.
- Ó, hát akkor a jövőben is ilyen remekül ki fogunk jönni egymással.
Cinkosan rápillantok, majd felkacagok. James jó fej, igen, de még alig ismerem. Remélem igazat mond és akkor a későbbiekben is számíthatok kellemes társaságára.
- Rendben...nézzük csak. - végigpillantok rajta, szépen lassan, úgy téve, mintha egy részletéről se szeretnék megfeledkezni - Hát, piszkosul helyes vagy, de nem olyan csöpögősen, hanem pont jól, tök jó fej vagy. A humorodon még van mit csiszolni, de jó lesz az, csak hagyd ezeket a macis poénokat. Itt ugyanis csak az olyan csajok ájulnak el tőle, akiknek az agya helyett citromlé van és hidd el, nem akarod azokat megismerni. Brutálisan csípnek pár perc múlva és úgy röhögnek mint egy veszett tacskó. Na, mindegy, majd megtudod miről beszélek. Aztán, ami igazán tetszik benned az az, hogy hasonlítasz rám. Nem vagy jó fiú, van benned bátorság visszabeszélni és kötekedni, de ezt úgy teszed, hogy még véletlenül se tudnék rád haragudni. Imádom ha mosolyogsz, van benne valami veszélyesen rosszfiús amiről úgy gondolom, hogy ha túl sokáig nézem olyan lesz, mint a drog és nem tudok róla leszokni...Na, de ennyi elég lesz, még a végén az egód megnő akkorára, hogy nem fér majd ki az ajtón.
Elvigyorodom, szinte úgy, hogy úgy érzem körbeéri a fejem.
A pacsizás és a beszámolója után, felcsillan a szemem és megbombázom egy-két kéréssel.
- Mesélj még magadról, a hobbidról, a szobádról, az életedről. Hogy otthon van-e valaki aki vigyáz rád este...Vagy ott nem félsz a sötétben?
Az elejét elkomolykodtam, de aztán egy kis poént is belevittem és most kíváncsian, lelkes tekintettel nézek rá és várom, vajon mit reagál. Nem gúnyolódok én, s, hogy ez egyértelmű legyen, a vigyoromat le se lehet az arcomról törölni.
A baglyáról szóló beszámolót ámulva hallgatom.
- Hát akkor alig várom már, hogy megismerjem.
Elmosolyodom és örülök, hogy pár perc alatt már ennyi mindent megtudtam róla.

- Majd még meglátjuk, de szerintem engem jobban fognak szeretni.
Megengedek magamnak egy egoista vigyort, hiszen aki a falra mászik tőlem, valahol az is szeret. Kissé ellentmondásosak az emberek, de sebaj. Boiztosan csak az az oka, hogy engem nem lehet nem szeretni.
Köztudott, hogy mindenkiben a szépet látom és a jót, nincs ez másként vele sem. Igenis jó fej és szívesen lógok még vele bármikor bármennyit. Igaz, még nem ismerem, ennyit idő után nem is lehet ismerni senkit, viszont hiszem, hogy az első benyomás számít a legtöbbet, az pedig neki egyszerűen tökéletes. Miért nem ilyen mindenki? A csajok is sokkal elviselhetőbbek lennének így... Bár az is igaz, hogy a libákkal meg egyszerűbb dolga van az embernek... Attól függ, mire vágyom, igaz?
- Akkor nagyon boldog leszek. Tudod, Azokkal nem lehet normálisan beszélni... De biztosan ismersz te is olyat...
Dicsérgeted vagy egyéb ügyes trükkökkel próbálod levenni a lábáról, de miután megkaptad, amit akarsz, biztosan nem hívod fel többet. Az a legrosszabb, hogy nem tanulnak belőle. Ha egyszer ott lettek hagyva, akkor ott lesznek megint és megint... De az is igaz, hogy szórakozni, szivatgatni remekül lehet őket.
- Alig várom.
Tényleg. Bármit találjon is ki, megteszem, már csak a buli kedvéért is.
- Tényleg megtennéd? Te vagy a legeslegjobb csajszi a világon! Rajtad kívül senki sem tette volna ezt meg nekem, ezért nagyon hálás vagyok.
Először tényleg csak vicceltem és most kicsit bizonytalan vagyok, hogy ő komolyan gondolja e, nem hittem volna. De ha jön, akkor akár már ma este is jöhet, úgy úgy, pakolja csak össze a pizsit. De jó is lesz nekem.
Csak egy vigyorral válaszolok, a távoli jövőben is remekül ki fogunk jönni. Természetesen.
Kérem, hogy részletezze kicsit a tökéletességem, de azért erre nem számítottam... Piszkosul helyes? És nem tetszett neki a macis poénom? Kár. De szerintem mutathatna be olyan citromlé agyú csajt, hátha azt le tudnám nyűgözni vele. Bár itt azt nem tudom eljátszani, hogy nem látnak többet... Akkor inkább ne. Amúgyis Lili most magasra tette a mércét. Például, nem tud rám haragudni. Ez igen jó hír, mert néha kicsit elszalad velem a ló, és olyankor nem biztos, hogy éppen kedves dolgokat mondok, olyan stílusban, hogy menekülnek előlem. De azért erre már vigyázok. Ha hasonlítok a drogra azt is bóknak veszem.
- Azt hiszem, ezzel elkéstél. Maradunk, amíg vissza nem zuhan az eredeti méretére, mert ugye nem akarsz itt hagyni, ha nem férek ki az egómmal? Itt meg mégsem hagyhatom, ha már ilyen kedves voltál vele.
Szemtelenül vigyorgok rá, mert igen jólesett amit mondott. Talán viszonoznom kéne? Ugyanazt gondolom, amit ő, Lili is piszkosul helyes és örülök, hogy ugyanolyan, mint én. És bírom, amikor így vigyorog.
- Igenis. Magamról és az életemről könnyebb lenne, ha kérdezgetnél, mert így elég sok minden van és nem tudom, mire vagy kíváncsi. Hobbi... Hát az én kis bringám, meg otthon van egy mugli BMX csapatunk, azt nagyon szerettem. 5 évig voltam bent a csapatban, mikor idejöttem, automatikusan kiléptem. Nem tudom, lesz e még valaha olyan jó társaság, mint mi voltunk... Apám mindig utálta, ugye nem tisztavérű mágusokkal lógok, micsoda szégyen. Igazából nem értem, mi baja volt velük, de nem is érdekelt soha. Apám nem. Anya az a fajta ember, aki a békéért mindent megtűr, nem is veszekszik soha. Néha kiállt mellettem, de nem sokszor, nem akar ellenszegülni apámnak. Ahogy a bátyám sem. Annyira gyávák.. Még anyámat megérteném, nincs már senkije rajtunk kívül, de hogy Tyler miért csinálja ezt, fel nem foghatom. Mindig is én voltam a feketebárány a családban.
Keserűen mosolyodok el, nem szép az élet, senki sem mondta, hogy az. De én szeretem és nem adom. Kihozom a helyzetekből a legjobbat, hogy nekem jó legyen, az élet önzőségre tanított.
- A szobám... Nos, ott tartom a biciklim. Tudom, ez most nagyon gázul hangzik, de ez volt nekem akkor a legfontosabb. Az ágyam az egyetlen, amit mindig rendben tartok, körülötte mindenhol nagy a kupi, de szerintem ez természetes. A szobám mindemellett tiltott terület, de nem is hiszem, hogy bármilyen családtagom önszántából bemenne oda...
Itt már boldog a mosolyom, hiszen oda tényleg nem jönne be senki. Hogy miért csak az ágyam a rendes? Gondolkozz csak...
A rokonlelkes beszólásomra nem mond semmit. Na, nem baj, majd megismerik egymást. Szerintem jóban lesznek.
- Azt én is...

Mondatára, hogy őt jobban fogják szeretni a tanárok csak elvigyorodom. Majd meglátjuk azt. A vigyorára pedig csak megrázom a fejem és nem tudom elhinni, hogy lehet ekkora egója. Na, de nem baj, majd én megnevelem a szünetekben, most azonban még hagyom, hadd főjön egy kicsit a maga levében.
- Ó, csak szeretnéd...engem senki se pipálhat le.
Vágok vissza, már csak azért is.
- Még szép, hogy ismerek, de ha rád szállnak, majd én elhessentem őket, valami kifogással, ami tutira nem tetszik majd nekik. Bár, ha azt szeretnéd, hogy inkább békén hagyjalak, az ellen se lenne kifogásom, azonban egy-két irigy pillantásra számíthatnak akkor tőlem a cicababáid.
Kislányosan elmosolyodom és úgy teszek, mintha James-hez nem nyúlhatna rajtam kívül senki...na de azért nem gondolom komolyan, csak kicsit húzom. Tekintetemben ez meg is látszódik, de nem fűzök hozzá többet, amit akar, azt von le belőle.
Ahogy elképzelem, hogy lányok gyűrűjéből mentem ki...bár biztosan nagyon élvezné a figylemet...az egója csak úgy lubickolna...na de azért majd én vigyázok rá, nehogy elpuhányodjon Azoktól a csajoktól.
Arra, hogy már nagyon várja a kis "tervemet" bólintok és ismét csak vigyorgáson kapom magam. Holnapra fájni fog a szám, bár ez nem tűnik olyan nagy árnak azért, hogy most még egy ideig James-re vigyorogjak, úgyis ritkán fordul elő, hogy ilyen felszabadultnak érzem magam.
Amikor lecsajsziz felkacagok, ez annyira furcsa.
- Már alig várom. Fantasztikus esténk lesz.
Elvigyorodom ahogy magamban elképzelem, milyen estének nézünk elébe.
- Remélem a szobatársaid, nem fognak ellenkezni.
Megcsillantom a szemem huncutul és magamban elképzelem, ahogy pizsamában a kezemben bekopogok a fiúkhoz. Vajon milyen fejet fognak vágni, amikor meglátnak?
A szemtelen vigyorára felnevetek.
- Hát, jó, felőlem maradhatunk bármeddig, van időm, veled lenni pedig sokkal kellemesebb szórakozás...na már megint kezdem. Szólj rám, hogy ne dicsérjelek annyit.
Jólesően kacagok.
Figyelmesen hallgatom, amikor elkezd magáról beszélni és magam elé képzelem az egészet. Az, hogy feketebárány a családjában...nekem nem számít, hiszen azért én is eléggé kilógok a tökéletes Zambini sorból.
- A lényeg az, hogy jól érzed magad az életben. Tehát profi BMX-es vagy? Remélem, majd egyszer, láthatlak tekerni...
Ehhez lelkesen felcsillan a szemem, nem gondoltam, volna, hogy ilyen hobbija van, de ha már megosztotta velem, szívesen megnézném.
- Dehogy, hangzik rosszul, tök király lehet, biztos remekül mutat a szobádban.
Mondom, de sehogy se tudom elképzelni, hogy egy bicaj van a szobájában...majd megnézem egyszer magamnak.
- Én attól még megnézném, hogy olyan nagy kupi van benne. Az ágyad pedig...majd oda ülök le.
Ez a kijelentés olyan, ami valószínűleg soha nem fog megtörténni, de azért beszélni róla jó...majd még kiforrja magát, egyenlőre legyünk túl ezen az éven.

- Majd meglátjuk, kislány. Elfogadom a kihívást.
Húzom kicsit az agyát, tovább vigyorogva. Már miért ne szeretnének engem jobban? Úgy vettem észre, kettőnk közül én vagyok a piszkosul helyes, hm? És tudok nagyon okosakat is mondani, ha le kell nyűgözni valakit - például egy tanárt, bár erre még nem volt példa. De egyszer mindent el kell kezdeni, és azt nem mondta, hogy milyen eszközökkel játszunk, csak hogy el kell dönteni, melyikünket szeretik jobban. Sima ügy lesz.
- Nem kergetheted el a "cicababáimat". Ők, akik boldogabbá teszik a nyomorúságos életem, képes lennél megfosztani tőlük? És már ugyan miért lennél rájuk irigy? És biztosan élvezném, ha harcolnának értem a csajok, szóval csak nyugodtan. Ilyesmiben még úgy sem volt részem. Amúgy meg nem hanyagolnálak miattuk, nem kell aggódnod.
Vigyorgok tovább, bár ez az irigykedés meglepett. Nem hinném, hogy csináltam bármi olyasmit, amiért most magáénak gondolhatna... Amúgyis egy nőcsábászt nem ilyen könnyű leszoktatni a szenvedélyeiről. De nyugodtan próbálkozzon csak nyugodtan, állok elébe. Azért nem lenne jó, ha többet gondolna a dologba, mint ami... Már nem tudom, én mit gondoljak. Csajok. Megint összezavart egy.
Tényleg kíváncsi vagyok, hogy mivel szerezhet nála valaki - én - jó pontokat, szóval remélem, hamar kitalálja, mert egyébként nagyon türelmetlen típus vagyok. De azért adok neki annyi időt, hogy kreatív feladatai legyenek, amiket remélhetőleg teljesíteni is tudok. Másként szomorkodni fogok, azt pedig nem akarhatja.
- Fantasztikus, nem is kételkedtem. A szobatársak max féltékenyek lesznek, hogy a kéthetes újfiú máris egy ilyen jócsjjal állít be aludni. És azt akarják majd, hogy velük aludj. De remélem magadat is, meg engem is meg tudsz majd védeni, hiszen ezért jössz.
Nem elijeszteni akarom, isten ments, csak legyen tisztában a dolgokkal. Befeküdni egy csapat mardekáros srác közé nem életbiztosítás. Még ha csak rólam lenne szó, akkor sem tudnék ígérni semmit... Kíváncsi vagyok, mi lesz, és tetszik, ahogy megcsillant a szeme. Végre egy bevállalós csaj, ez hiányzott már.
- Nem, nem, csináld csak nyugodtan, tetszik.
Csak vigyorgok, de azt veszettül, tényleg jólesik, hogy így gondolja. Tök jó. Mégiscsak bírnak az emberek, és már meg is találtam azt, akivel a legnagyobbakat fogunk hülyéskedni. Az pedig csöppet sem zavar, hogy lány az illető. Ha lehet, még jobb.
Aztán mesélni kezdek, mindent, ami eszembe jut...
- Profinak nem mondanám, de van hozzá tehetségem...
Tényleg vannak nálam jobbak is. Muszáj lesz hazavinni Lilit, megmutatni neki a haverokat, már ha nem zavarja, hogy nem mágusok. Bár nem hinném, hogy ő is olyan lenne, mint apám. Az ő lenézése az emberek felé egyszerűen borzalmas... Nem is hiszem, hogy boldog így. Bár nem is zavarja különösképpen, hogy senki sem szereti, csak a munkának él... Inkább hagyjuk.
- Jó hír, csajszi, elhoztam a bringát. Bár azt nem hinném, hogy itt van pálya, de valami emelkedő vagy domb biztosan... Már az is segít... Majd körül kéne nézni, jössz majd velem?
Meg ha már 5 éve ide jár, akkor biztosan jobban is ismeri a környéket, nekem meg kell egy idegenvezető. És ugye ezt is bevállalta a velem alvással együtt.
- Akkor majd megnézed. És az ágyat is kipróbálhatod, ki tudja, lehet, addigra teljesen megszokom, hogy velem alszol... Karácsonykor hazamész?
Na, betervezek egy otthoni kiruccanást nekünk karácsonyra. Már ha nem megy haza. Amúgy én valószínűleg nem mennék, egyedül semmiképpen, jobb nekem itt. Viszont ha Lili is maradna, és van kedve megnézni a szobám, akkor szívesen elviszem haza. csak hogy lássa természetesen. De az még úgy is messze van, kitaláljuk addig.
Leülök a párkányra, kissé féloldalasan, hátam a falnak támasztva, és lenézek. Már végig égett a csikk a kezemben, valahogy ott maradt, nem dobtam még el, szóval most könnyedén lepöccintem és nézem, ahogy esik... Hm. Elgondolkodtató, milyen gyorsan véget ért... De most inkább nem gondolkozok el rajta. Féloldalas mosolyra húzom a szám és hívogatón megütögetem a lábam, üljön csak ide az ölembe, ha nincs elfogadható kifogása ellene. Bár, ha abba belement, hogy velem aludjon, pedig még egy órája sem ismer, akkor ez igazán nem jelenthet neki gondot, én pedig minden bizonnyal örülnék neki.
- Kérdezhetsz még, ha van még valami, ami érdekel, szívesen mesélek. De akár te is megtehetnéd ugyanezt.
Rámosolygok, ha már én beszéltem magamról, akkor neki is kell. Legalább még egy kicsit, hogy ha már ő ilyen jól ismer már, akkor én is őt...

Kihívóan rámosolyodom kijelentésére. Ó, szóval akkor versenyezzünk? Rendben.
- Porig foglak alázni, úgyhogy jobb lesz ha belehúzol.
Előnnyel indulok, hiszen én már ismerem a tanárok szokásait, de ő még nem. Azonban - ahogy ezt így tovább gondolom - lehet, hogy nem fog neki nagy gondot okozni ez a kis hátrány. Már előre izgatott vagyok ettől a dologtól.
- Ó ugyan, hagyd mábba...Csak húztalak, borogattam az egódat. Az igazság az, hogy szívesebben nézem végig, ahogy kikészítenek a csajok és aztán majd hozzám szaladsz segítségért.
Kacér, nevető pillantást vetek rá. Nem fogja sokáig bírni, hiszen sok lány még engem is a plafonra kerget (persze, csak képletesen). Remélem nem érti félre, azt, hogy irigy lennék rá, ha valaki márt favorizálna... Ugyan kérem, hiszen még csak pár perce találkoztunk...A pasik engem amúgy se nagyon érdekelnek, hisz már így is épp elegen törték össze a lelkemet. Az utolsó, az a szemét Redwood ugyan megkapta tőlem, amit érdemel, de az, akkor sem mossa el azt amit tett velem. Na mindegy, nem is tudom miért jutott ez most eszembe...
Az, hogy vajon milyen lesz az "együtt" töltött este elképzelni sem tudom, hisz még soha nem volt ilyenben részem. De komolyan...
- Ó, köszönöm a bókot. De nyugi, a külsőm mögött nem egy elveszett kislány lakozik. Inkább a fiúknak lesz félnivalójuk, nem nekem.
Vallom be, bár erre valószínűleg már magától is rájött. Ha a többi fiú, bármire is készül majd akkor...jobb lesz félniük tőlem. Bár erre nem vennék mérget. A mardekárosok azok tudják milyen is vagyok, milyen a valódi jellemem...ami a többi diákról nem mondható el.
- Ó na persze, meghiszem azt, biztos nagyon tetszik, de nem inkább azon kéne lennem, hogy visszavegyek az egódból? Hisz gondolom már alig várod, hogy bevesd magad a csajok közé.
Vigyorgok mint a vadalma erre a kijelentésemre, hiába nem akarok, de mosolygásra késztet.
- Majd én eldöntöm mennyire vagy jó benne.
Ígérem és már nagyon kíváncsi vagyok rá. Soha nem érdekeltek az ilyesmik túlzottan, bár lehet, hogy csupán azért, mert nem ismertem senkit, aki ilyet csinált volna...eddig.
- Remek, persze, hogy van, nem is egy, majd elmegyünk akkor arra is.
Van valami domb féleség, ami szerintem tökéletes lesz.
Rávigyorgok, amikor kijelenti, hogy "megszokja". Tehát nem csak a mai este lesz? Király...
Fellelkesülve válaszolok.
- Nem, elvileg maradok. Semmi kedvem hazamenni és hallgatni, ahogy Blaise meg az apám beszélgetnek. Az anyám meg próbálná nekem a kerítőnőt játszani.
Tavaly a bátyám volt a szerencsés és idén tuti én következem.
- Ha maradok, elvinnél magatokhoz?
Kérdezem tapogatózva, hiszen leesik, hova akar kilyukadni. Óriási lenne, sokkal jobb dolog, mint uncsi vacsorákat tölteni el a családom körében, miközben valami pénzes nyúzott képű srác csorgatja rám a nyálát. Úúú...őrület, komolyan.
Féloldalas mosolya, majd az, hogy megütögeti a lábát... hamar kitalálom mit szeretne, hiába nem mond egy szót sem. Azt akarja, hogy üljek az ölébe?
- Velem nem játszadozhatsz Tonkin.
Figyelmeztetem, miszerint én nem leszek egy a babái közül, de aztán ellököm magam a faltól. A hajam meglibben, ahogy odafordulok hozzá, majd először kérdőn, de aztán beleegyezőleg beülök az ölébe. Mióta ismerem, ez az első alkalom, hogy megérintettem, sőt hónapok óta ez az első, hogy valakit megérintettem. A hátam hozzásimul az ő mellkasához, hajamban érzem a lélegzetét. Ez megnyugtat és elmosolyodom. Úgy fordulok, hogy féloldalról rálássak az arcára.
- Meséljek? Az életem nem olyasmi ami szót érdemel, de jól van. Nos, a családom gazdag, nagy befolyású család, akiknek az illem és a jólneveltség elsőszámúan fontos, de közben pici kis kegyetlenségekkel tudnak csak ezen a nagyérdemű helyen maradni. Az apámat gyűlölöm, vagyis...nem ez nem pontos, közömbös vagyok iránta. Blaise számára megtestesíti a tökéletes gyermeket én meg csak egy éhes száj vagyok neki, akire minden egyes fillér elpocsékolt pénz. Az anyám ezt a viselkedést nem veszi észre, egyáltalán. Úgy viselkedik, mint ha még kisgyerek volnék és sapkákat köt nekem...komolyan, nem vagyok már gyerek. Én, ha lehet messze vagyok ettől az őrült famíliától. Itt az iskolában órákra járok, piszkálom azokat a diákokat, akiket nem kedvelek, sok diákot beetetek, hogy a barátja vagyok, na meg csínyeket követek el néhányuk ellen, de úgy, hogy nem tudják én voltam az. Sokszor lejárok Roxmortsba, vagy az Abszol Útra és sétálok. A hálótermemben egy egész falrész van szentelve a rajzaimnak. Ha szeretnéd, majd téged is lerajzollak, úgy, ahogy csak szeretnéd.
Kihívóan mondom ezt az utolsó szót és kíváncsi vagyok, vajon mit reagál rá.

/James, ha ezt befejeztük, akkor esetleg ki is játszhatnánk az estét, amikor ott alszom melletted? Vagy nincs kedved hozzá?/

- Igyekezni fogok és majd meglátjuk...
Öt év, mégiscsak öt év, biztosan mindennel jobban képben van, de gyorsan tanulok. Nem fog semmi gondot okozni. Max majd ellesek tőle ezt-azt, hogyha már ilyen jól tudja a dolgát.
- Ez a megoldás is tetszik. De akkor nem lesznek irigy pillantások?
Kissé csalódottan nézek rá, de ha nem, hát nem. Akkor marad az, hogy engem kikészítenek a csajok - sok sikert nekik - én meg rohanok hozzá, ha gondom van. Nekem így is megfelel. Sőt. Egyszerűen tökéletes.
- Remek. Szóljak nekik előre, vagy te leszel a meglepetés?
Érdekes lesz majd a srácok feje, az tuti. Ha már nem lenne elég nagy az egóm, majd ők fényezik még nekem egy kicsit. Ha egy ilyen csajjal állítok be... vagy beállít úgy, hogy hozzám jött... Hát imádni fogom, az biztos.
- És a csajok közé nem vetődhetek be nagy egóval? Azt hiszed, nem szeretik? Te figyelj, nem fogom veled megvitatni a csajozós-praktikáim, mert még kikotyogod, és akkor nem válnak be. Amíg nem tudják, hogy minden csak egy trükk, addig elhiszik. Viszont, akár segíthetnél is...
Majd talán beavatom. Ha pedig eddig ilyen rendes volt, ebben is tudna segíteni. Hm... Majd meggyőzöm, ha tiltakozna, kitalálok neki valami kis szerepet. Na, nem a gyertyatartóét, nem kell félreérteni.
- Te? Mert te értesz hozzá? Nocsak.
Én tudom, mennyit tudok, csak nem tudom, ez milyen minősítést ér. Gondolom, ő sem, de azért ez kedves. Egy kívülállónak minden jónak tűnik, amíg nem esek el. Na, de legyen. Benne vagyok, döntse el ő. Nekem majdnem mindegy, mert akkor is élvezni fogom, ha bénának titulál.
- Rendben. Tudtam, hogy a legjobb emberrel találkoztam, akivel csak lehet. Az ég küldött hozzám, te kellettél.
Sokkal könnyebb lesz így, hogy már van egy ilyen jó kis segítőm, akivel ilyen jól megértjük egymást. Biztosan nem találok még egy ilyen valakit, szóval Lilinek esélye sincs a szökésre.
- Biztosan jófej anyukád van.
Elvigyorodok. Kerítőnő. De neki? Azt hittem minden pasi a lábai előtt hever... Vagy csak neki nem elég jó senki? Érdekes kérdés...
- Elvinnélek, amennyiben nem kell féltékeny pasik rohamára számítanom. Nagyon szívesen. Máskülönben aludni sem fogok tudni... De ha nem akarsz jönni, akkor én is maradok. Annyira nem fogok hiányozni otthon. Szóval rajtad áll, csajszi. akarsz e jönni vagy nem? Addig még ráérsz dönteni, gondold át nyugodtan.
Nem tudom, igent mondana e egy órás ismeretség után. Bár az alvásba nagyon gyorsan belement...
Kényelmesen elhelyezem magam a párkányon, már elegem volt az ácsorgásból. Hívogatón ütögetek rá a lábamra, persze érti ő, de azért beszól. Ejj. Szépen elhelyezkedik, így igazán kényelmes, jó illata van a hajának... Na, de ne szálljunk el. Átölelem a derekát, hogy ne tudjon szökni, közel hajolok a füléhez, úgy suttogok.
- Úgy tűnik, mégis, Zambini.
A fejem is a hűvös falnak támasztom, hiába a nap, de szerintem ezek a kövek sosem melegednek fel... Nem is baj. Jólesik most ez.
- Ismerős...
Motyogok közben. Nagytesó, apa, aki utál... Igen, nálunk is valami hasonló a helyzet. Csak én tettem is ezért rendesen. Bár nem tudom, Lili milyen volt... A kötött sapkákon csak elvigyorodok, nagyon édes lehet egy olyanban.
- Milyen gonosz...
De azért csak vigyorgok, tetszik. Beeteti az embereket, hogy a barátai? Hm. Mindenkinek az ölébe ül? Most féljek? Na jó, nem kell. Olyat mond, hogy egy pillanatra kikerekedik a szemem, utána meg vigyorgok, mint a vadalma.
- Nem játszadozhatsz velem. Szavadon foglak, csajszi, most hogy felajánlottad muszáj lesz megcsinálnod, ahogyan csak én szeretném.

// de, persze, hogy van. ^^ még szép, hogy kijátsszuk //

Egy vigyorral jutalmazom, hogy ennyire elszánt. Rendben van, meglátjuk, a tanároknak aztán lesz félnivalójuk, ha két ilyen diák verseng azért, melyikük a jobb.
- Bocs, de nem, legalábbis, egyenlőre így gondolom...aztán, hogy mi lesz később...majd kiderül.
Hogy addigra, másként fogom-e ezt gondolni, azt kétlem, bár ki tudja, mi történik még addig, ami esetleg megváltoztatná ezt a szemléletem. Mindenesetre és bármikor örömmel fogom várni őt, ha úgy gondolná az agyára mennek a csajok és szüksége van egy haverra, akivel hülyéskedhet...Hiszen én imádok csintalankodni, bármivel, ami csak leköti a figyelmemet.
- Azt hiszem az lenne a legjobb, ha nem szólnál. Szeretném látni a képüket, hogyan reagálnak a megjelenésemre.
Óriási lesz, az tuti. Az év, első kalandja, ráadásul egy csomó mardekáros fiúval egy szobában...na nem kell félreérteni. Semmi, disznó dolog nem fog történni, erről gondoskodni fogok és ha bármelyik fiú bepróbálkozik...megismerheti a leggonoszabbik énemet, ami nem kegyelmez. Csupán aludni megyek...pizsamában...egy fiú mellett, aki még csak egy órája ismerek! Na erre, a bátyám tuti azt mondaná, hogy őrültség és valószínűleg kitekerné a nyakam, ha meglátna ott. Heh, nyugi bátyus, a húgod, tud magára vigyázni és tudja mit csinál.
- De nyugodtan, ha szeretnél, akkor nem bántom az egódat nyugi. Azonban, ha ebben is segítséget kérsz, csak azzal tudok szolgálni, hogy bemutatlak egy-két csajnak és esetleg megosztom veled mit szeretnek és mit nem azok a lányok. De amúgy meg mit akarsz, mit segítsek neked ebben?
Komolyan nem értem, mit akarna tőlem, amivel én segíteni tudnék neki. Tényleg nem. Bár lenne egy-két ötletem, de valószínűleg csupán csak félreértem, legalábbis nagyon remélem.
- Nem, kicsit sem, de azért azt meg tudom állapítani, hogy mennyire tetszik-e nekem az amit csinálsz. Még soha nem láttam senkit aki BMX-en száguldott volna az utakon kívül. Úgyhogy kíváncsian várom.
Valóban nagyon furdal a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet és vajon milyen hatást vált ki belőlem...hogy ugrándozni fogok, vagy csak csendesen ülni, torkomban dobogó szívvel. Majd meglátjuk és azt is, mennyit esik - avagy nem - James.
- Rendben, remélem jó lesz.
Elvigyorodom és már előre várom, hogy milyen lesz.
- Nagyon. De egyébként normális, vagyis részben.
Tényleg tök jó fej, de azért van néhány húzása, ami...kiakaszt. Semmi szükségem arra, hogy játssza nekem a pasikerítőt, semmi. Boldogulok magam is a fiúkkal...legalábbis próbálok boldogulni.
- Majd még eldöntöm, legfeljebb itt maradunk a nagyrészt üres iskolában és majd csak elleszünk valahogy.
Válaszolom úgy, hogy nyitott marad ez a kérdés. Vajon elmegyek majd? Ki tudja. Nem szeretném megígérni, hiába vágnám rá azonnal az igent, hiszen lehet, hogy Blaise majd a hajamnál fogva fog hazacibálni, amit már csak azért se hagynék. Persze ő nem ilyen szadista azért...de valami hasonlóval majd biztos próbálkozik és ha megtudja az előtt, hogy elmenetem volna James-hez, ezt a kis kiruccanásomat, azonnal jelentene az ősöknek, akik bizony nem kegyelmeznének. Azonban, ha úgy tudja majd a bátyám, hogy itt maradok, akkor zokszó nélkül itt hagy, legfeljebb a fejemhez vágja, hogy cserbenhagyom anyát...ami nem nagyon érdekel karácsonykor.
Biztatóan elmosolyodom, ami azt jelzi, hogy reméljük el tudok lógni majd hozzájuk, persze csak akkor, ha még majd akkor is az ajánlata.
Miután beültem az ölébe, egy pillanatra meglepődök, amikor átölel, hogy semmi esetre se menjek el. James, James, James...
- Ez még nem jelent semmit.
Vágok vissza, neki és megborzongok, amikor a vezetéknevemen szólít.
Aztán mesélek, ő közbekotyog és magamban elismerem, hogy ez igaz.
- Azért nem annyira.
Megrebegtetem a pilláimat, amikor gonoszsággal vádol...na jó, ez nem igazán számít vádnak. Vele azonban nem tenném meg azokat, amiket a többi diákkal...ő jó fej, ami ebben az iskolában ritkaságnak számít, akár a fehér holló.
- Rendben, amikor csak akarod.
Ígérem és már alig várom. Vajon mit fog kitalálni, hogy akarja magát megörökíteni. Biztosan nagyon jó lesz, kinézem belőle, hogy remek ötletei vannak és bármiben benne vagyok.

- Hát ezt szomorúan hallom. Azonban megjátszani tudnád e? Ki kell próbálni, hogyan repülnek a csajok a tiltott...? Vagyis. Szerinted az ilyen citromléagyú csajoknak vonzóbb és csajos pasi vagy inkább a szingliket szeretik? Bár az ösztönző lehetne, ha eljátszanád, hogy mennyire oda vagy értem... Nekik meg felreppenne az egójuk, hogy mégis velük vagyok. Hm.
Bár az se nagy gond, ha nem megy bele. Eddig is egyedül voltam, mindig megoldottam, ezután sem fog gondot okozni. Ha pedig panaszkodnom kell, ígérem, hogy rohanok hozzá. Ha nem lesz féltékeny, ha mesélek kicsit... Valakinek mesélnem kell, és amíg nem találok erre egy megfelelő havert - aki pasiból is van -, addig muszáj lesz neki meghallgatnia. Ha nem gond.
- Óhajod számomra parancs. És én is kíváncsi vagyok rájuk...
Már így előre elképzelve nagyon viccesek azok a fejek. Ennél már csak az lett volna nagyobb durranás, ha azt a hugrás csajt fűzöm meg, hogy aludjon nálam. De ami késik, nem múlik. Lili pedig egyszerűen tökéletes, és ha tényleg meg tud védeni a sötéttől, akkor nem is engedem neki, hogy máshol aludjon. A-a.
- Az remek lenne. Köszönöm.
A kérdésére csak vigyorgok, még közel sem biztos, hogy szükségem van a segítségére - ebben a dologban. Ha mégis, akkor ő lesz az első, akit beavatok. Előbb szét kell néznem a cicababák között, melyik mennyire... okos.
- Ha tényleg annyira hasonlítunk, mint ahogy eddig gondoltam, akkor minden tetszeni fog, amit csinálok.
Ezt pedig érti, ahogy érti. Az előbb én nem voltam teljesen képben azzal, amit ő beszélt, most akkor nekem is szabad egy kicsit játszani, nem? Ezt mindenesetre komolyan gondolom, nem hiszem, hogy annyira mellé tudnék nyúlni, hogyha az előbb még "tökéletesnek" titulált. Ez sokkal jobban tetszik, mint a múltkori "hülye perverz". Még okot sem adtam rá... Miért nem lehet mindenki olyan, mint Lili? Vagy legalább egy kicsit jobban hasonlíthatna rá a női társadalom. Bár akkor nem lennének libácskák, akikkel tudok játszani... Így átgondolva, mégis csak elég Liliből egy.
- Várj, most jósolok. Ha mindketten ott leszünk, akkor nem lehet rossz. Hidd csak el, tudom.
Eleve, ahol én ott vagyok, nem lehet semmi rossz. Aztán meg Lilivel eddig is remekül telt az idő, így ez a jövőben is így lesz, nem kell aggódni.
- Nem kételkedtem.
Minden anyukának vannak flúgjai, nem meglepő. Egyik sem szeretné, ha felnőne a gyereke. Tavaly például legót meg kisautót kaptam. Ez milyen már? Nem gáz, hogy 17 éves a gyerek, dehogyis. Pff.
- Egy üres iskola is nagyon buli tud lenni. És ez az első és utolsó évem, csajszi, tegyük emlékezetessé.
Ezzel rákacsintok. Hogy mi lesz az ő utolsó évével, az majd még kiderül, de ezt most együtt húzzuk le. Jó lesz. Biztos vagyok benne. Nekem teljesen mindegy, hogy megyünk e vagy maradunk, elleszünk. Csak nélkülem ne menjen sehová, mert halálra unnám magam. Még mindig fura, hogy ennyi ismeretség után így gondolkozom, de ebben biztos vagyok.
Felajánlom, hogy üljön az ölembe, ő pedig jön - mondjon bármit is. Azért még visszaszólok neki, nehogymár én ne szóljak vissza, kéremszépen!
- Vagy csak azt akarod hinni, hogy nem jelent semmit. A nők sokszor saját maguk sem tudják, mit akarnak.
Magam sem gondolnám, hogy ennek akkora nagy jelentősége lenne, így közelebb tényleg sokkal kellemesebb, de most nem volt semmi hátsó szándékom. De azért jó egy kicsit húzni az agyát... De tényleg furcsa, hogy elfogadta az ajánlatom, az a másik csaj biztosan megint leperverzezett volna és elszalad. Na, de Lilit ezért szeressük.
- Igen, emlékszem, kisangyal.
Vigyorodok el mindenttudón, tetszik. Komolyan, az ember nem gondolna róla semmi rosszat, ha ő maga nem ismerné be. Egyszerűen tökéletes rosszkislány, én mondom.
- Volt valami terved a mai nap hátralévő részére?
Most nem éppen a rajzolás miatt kérdeztem, azt feljegyeztem magamnak, és majd riasztom, ha jöttek a tökéletes ötletek. Már most van egy pár, de hagyom, hadd türelmetlenkedjen egy kicsit, addig tökéletesítem a dolgot. csak azért érdekel, hogy mit tudunk még belesűríteni az időbe. Bár nekem az is tökéletesen megfelel, ha csak ücsörgünk is. Nem tudom, neki van e valami más elképzelése...

Tiltott mi? Miért nem fejezi be a mondatot? Na jó persze, azért nem vagyok hülye, kapiskálom mire akart kilyukadni. Már épp meg is jegyezném neki ezt a kis nyelvbotlást - hisz az volt...vagy nem? - azonban a következő mondata sokkal jobban magára vonja a figyelmemet.
- Bocs, de nem leszek azoknak a beképzelt libáknak a lábtörlője. Még csak az kéne, hogy hónapokig hallgathassam, ahogy belecsipognak a fülembe és diadalittasan kijelentik, hogy ők győztek. Komolyan ebbe még belegondolni is őrjítő...bár élvezném utána ha szét rúghatnám a csinos kis seggüket, ha bármelyikük is beszólna.
Igen, valóban óriási lenne látni amikor alul maradnak, hisz még a kisujjukat se mozdítanák meg, hogy visszavágjanak nekem, nehogy letörjön a műkörmük...fúj! Azonban nem adom meg James-nek ezt az élvezetes szórakozást...bocsi.
Aztán, amikor azt mondja, hogy ő is kíváncsi a többi fiúra, akkor elképzelem, ahogy kinyitom az ajtót ők pedig döbbent tekintettel merednek rám. És, hogy ezután mi fog történni?
- Khm, és adnál valami tanácsot, hogy miben menjek aludni?
Kérdezem kislányosan, mint aki teljesen tanácstalan mi lenne megfelelő egy csapat fiú között. Persze azért már nagyjából eldöntöttem, de szeretném hallani az ő véleményét is.
A köszönömre bólintok. Hát persze.
- Ó valóban? Hasonlítunk...- ízlelgetem a szót és bár részben egyet értek, a másik felem még nem olyan biztos ebben - És minden? Nahát, ebben, hogy minden tetszeni fog, amit csinálsz eddig egyet értek.
Igen, egyet. Azonban nem tudom előre még mi minden marhaságot fogunk együtt csinálni. Én, személy szerint akármiben benne vagyok, a legnagyobb őrültségekre is rá lehet beszélni. Az tuti, hogy nem lesz unalmas ez az év, azonban jövőre meg kell válnom tőle...Majd meglátjuk, hogy élem túl...De most, azon leszek, hogy James utolsó évét feledhetetlenné tegyem, még akkor is, ha ezzel a családom megharagszik rám...ami őszintén szólva már nem is lepne meg...csupán hab lenne a tortán. Három mérges családtaggal könnyen megbírkózom és ha ismét szobafogságra ítélnek - mint ahogy már többször is - akkor bizony még a legerősebb bűbáj sem állíthatja meg azt, hogy akkor is jól érezzem magam.
- Óh, már jósnak is felvágtál...mennyi mindent nem tudok még rólad.
Mondom és felnevetek. Persze azért tudom, hogy csak poén, de akkor is. Jól állt neki a jósolós szerep, ami arról győzött meg, hogy egész jó humorérzéke van, ami egyre jobban tetszik.
- Majd egyszer megismerheted...már ha tudod állni a sarat.
Válaszolok. Anya ugyanis minden fiúval szemben magas követelményeket támaszt, a bátyám meg egyenesen azon van, ha egy fiút viszek haza, hogy minden módon megalázhassa, apám meg egyenesen nem foglalkozik azzal mit kezdek az életemmel. Neki aztán mindegy. Még akkor is így viselkednek, ha előre bejelentem, hogy a srác csupán csak barát. Olykor azonban jól jön ez az "elüldözős" család, amikor olyan fiú jön hozzánk, aki egyenesen idegesít és az ilyenből bizony sok van sajnos.
- Rendben, felőlem maradhatunk, talán még izgalmasabb is lenne, ha itt maradnánk. Szinte az egész épület a miénk lenne. A komornyikot meg valahogy majd csak lerázzuk.
Általában olyan 4-5 diák marad csupán itt, nem sok. Mindenki szalad haza a családjához, meg a barátaihoz. Tanárok közül pedig még kevesebb marad. Úgyhogy őket leszámítva szabadon garázdálkodhatnánk, persze csak ha a festmények nem kiabálnak ránk, de hát velük nem kell foglalkozni. Úgyse tehetnek semmit ellenünk.
Miután az ölébe ültem és egy pár beszólással húztuk egymást a következő kijelentése egy pillanatra meglep. Azonban, amikor megnézem az arcvonásait felismerem azt a bizonyos különös csillogást a szemében, amit akkor láttam eddig, amikor csupán húzott.
- Én nem vagyok olyan, aki nem tudja mit akar.
Az utolsó szónál megremeg a hangom és egy gondolat szabadul ki az elmémből, ami teljesen abszurd, így aztán gyorsan visszacsomagolom. James nem komoly fiú, csupán játszadozik a lányokkal. És nekem az tökéletesen megfelel, ha csak haverok vagyunk...igaz? Megrázom a fejem.
- James többé ne zavarj össze. Különben többé nem ülök az öledbe...
Vágom hozzá. Megrázom a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim és már ismét az az erős lány vagyok, aki az előbb. Úgy fordulok az ölében, hogy szemben legyek vele. A lábam oldalt lelóg mellette, amin csupán egy rövidnadrág van. A talárom már levettem egy ideje, felül pedig egy lezser fehér ing van rajtam. Beletúrok a hajamba, hogy ne lógjon a szemembe.
- ...és, mint említettem nem játszadozhatsz velem, mert különben én is tudok játszani.
A kezét megfogom, amivel jelzem, hogy tartson erősebben, nehogy leessek. Az előbbi mondatomból kihallatszódott az irónia, tehát nem gondolok bele semmi komolyat. Csupán húzom egy kicsit, hiszen az előbb ő is nagyon összezavart engem, azonban ezeket a mondatait nem tudom komolyan venni. James, James, James...egy olyan lánnyal futottál össze, aki bizony nem szereti, ha elhúzzák az orra előtt a mézesmadzagot, de csak játszanak vele. Még nem ismeri a legrosszabb énemet, azonban ha így folytatja, megismerheti felőlem.
Amikor megemlíti, hogy kisangyal bólintok.
- Pontosan...
Hát persze, kisangyal...nem ismernék magamra, ha olyan lennék.
- A mai napra? Nem terveztem veled semmit az együtt alváson kívül...azonban ha szeretnél elmehetünk valamerre a suliban, vagy ki is mehetünk felőlem akár, legalább fel tudod mérni a terepet, hogy el ne tévedj. Nekem mindegy, amit csak szeretnél, azt csinálunk.
Én aztán benne vagyok bármiben, nem szeretnék én lenni az akadálya annak, hogy a terveit megcsillogtathassa.

- Lábtörlő? Lehet, igazad van... Akkor felejtsük el. Te leszel a józan eszem is, jó? Mindig tessék rávilágítani a dolgokra, ha valami miatt egyedül nem menne. És ha esetleg mégis hátsójukba találnál rúgni, légyszíves hívjál fel előtte, hogy lássam.
Vigyorgok, csajbunyót azt nézni kell. Főleg, ha a citromléagyú csajok vs. Lili. Hát király. Biztosan az én verziómat is élveztem volna, de tényleg igaza van, és neki nem akarok problémát okozni. Márpedig tudom, milyen idegesítőek a csipogó kis csitrik.
- Ami kényelmes. Mert ugye aludni fogunk. Mivel meleg van, nem kell, hogy hosszú legyen... Fogalmam sincs, ti csajok miben szoktatok aludni. Póló, nadrág, vagy nem kell nadrág, ahogy gondolod.
Miért kérdez ilyet tőlem? Fogalmam sincs, miben jó neki. Úgy nézek ki, mint valami pizsoma zseni?
- Remek. Mondtam én.
Minden buliban benne vagyok, mindenre kapható vagyok, van, amire nem tudok nemet mondani. Vagy akinek. Igen, ha Lilinek bármi ötlete van, állok elébe. Ha nekem van, akkor úgyis ő lesz az első, akit hívok, hogy menjünk. Biztosan remek kis évünk lesz. A jövő... Hát ahhoz még át is kell mennem, ugye. Ha nem sikerülne - amit kétlek, hiszen a mágiával eddig nem volt bajom, de a tanárokat nem ismerem -, akkor majd maradok még egyet. Többször úgysem bukhatok, mert pápát intenek, hacsak apám el nem intézi... És mivel ugye neki aztán teljesen mindegy, talán meg lehet győzni, hogy intézze el. Nem tudom, de még nem kell ilyeneken rágódnom, hiszen még csak most kezdődik majd az év.
Önelégülten elvigyorodok.
- Nos, a jóslás egy olyan dolog, amihez tehetség kell. Nekem van. És még nagyon sok minden máshoz is.
Még egy csomó titkom van. Vagy bármikor kitalálhatok valamit, hogy úgy adjam elő, mint egy titkot. És ez ugye találóbb a macis viccemnél? Ugye.
- Ha elmeséled, milyennek kell lennem, simán. Alkalmazkodó vagyok. Anyámék, mikor még nem számítottam veszett ügynek, tanítottak. Illemre, többek között. És azért, mert nem szeretem, még emlékszem rá. Az anyukák pedig szeretik az illedelmes fiúkat. De szerinted a tetkó kivágná nála a biztosítékot?
Ha pedig egyszer megismerem, akkor jó benyomást kell tenni. Ha ő a rosszlány otthon, akkor kifejezetten örülnének ha egy piszkosul helyes jófiú lógna vele, nem? Azt meg, hogy igazából nem olyan vagyok, nem kell tudnia. Bár a tetkók elég árulkodóak... Hm.
- Oh, simán. Addig még eldöntöd, úgy lesz, ahogy te szeretnéd. Egy üres kastély biztosan nagyon buli.
Nekem tényleg mindegy. Ha nem most karácsonykor nézi meg a szobám, akkor majd máskor. Nem felejtem el, és megígértem neki, szóval majd egyszer eljön.
Nem gondoltam volna, hogy megteszi, de tényleg ideült, és ennek én határozottan örülök. Először ő kezd el húzni, majd visszaszólok, most meg olyan furcsa lett...
- És elmondod, mit akarsz?
Már nem poénkodok, őszintén nézek rá, tényleg érdekel. A csajok többsége tényleg nem tudja, és ha ő igen, akkor kíváncsian hallgatom. Mert azt hiszem, kettőnk közül csak ő a biztos... Magam sem tudom, mit akarok én.
- Összezavartalak? Sajnálom.
Finoman az álla alá nyúlok, és felém fordítom a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Ezt most teljesen őszintén mondom, semmi vicc, ezt látnia is kell.
- Ebben nem kételkedtem. A játék olyan rossz?
Visszaengedem a kezem, szorosabban ölelem, nincs bennem semmi rossz szándék... azt sem tudom, mivel zavartam össze... Csajok. Arra nem gondol, hogy nem csak poénból húzogatom előtte az mézesmadzagot? Ki tudja, talán, ha ráugrana, nem rántanám el... Fogalmam sincs. Ez csak rajta áll, amíg nem tesz semmit, magam sem tudom, mi lenne. Nekem jó így, és nem akarom elrontani. Nyugodtan szóljon rám, ha messzire mennék. Nekem sosem volt csaj-barátom, azt hiszem így érthető, hogy mindet ugyanúgy kezelem. Ezt még meg kell tanulnom. Remélem, számíthatok rá.
- Én szívesen ücsörgök még itt egy kicsit, utána viszont mehetünk, mondjuk mutathatnál fontosabb helyeket... Amiket ismernem kell, hogy ne vesszek el. Mert ha egyedül mennék, elvesznék. Például most sem tudom, hogy hogy kerültem ide, így pont a legjobbkor találtál rám.
Vigyorgok, fordítok rajta egy kicsit, hogy megint a hátát támassza a mellkasomnak, így kényelmes. A fejének támasztom a fejem, és csak nézek előre... Ki kéne találni valamit. Ma például körbe kéne vezessen a fontosabb helyeket, utána meg ugye nálam alszik... Megint elképzelem a srácok fejét és elvigyorodok. Már előre élvezem az évem. Jobb embert nem is találhattam volna nála.

- Ezt megjegyzem...én vagyok a józan eszed.
Felnevetek, hisz ez olyan furcsa. Még soha senkivel nem beszélgettem így, ilyen dolgokról és ez még mindig újra és újra meglep.
- De nyugi, te leszel az első, akinek majd szólok.
Elvigyorodom. Képzelem milyen jó szórakozás lenne ez számára, de nem tagadom, hogy már nekem is viszket a tenyerem, hogy végre ellássam azoknak a csajoknak a baját.
A pizsama megjegyzésére bólintok. Tipikus pasi, pedig azt hittem legalább elkezd csipkelődni. Na mindegy, majd este, amikor meglátja miben megyek...
- Alig várom, hogy megismerjem azokat amikhez tehetséged van, már ha beavatsz majd.
Nem akarok erősködni, de mégis csak...még annyi mindent nem tudunk a másikról és már is ilyen közvetlenül beszélgetünk. Na, de van egy egész évünk erre és ha valóban annyira sok időt fogunk együtt tölteni, mint ahogy ígérte, akkor bőven lesz időm hallani még tőle poénokat, amik sokkal jobbak, mint ahogy elsőre gondoltam.
- Veszett ügynek? Ugyan miért lennél az? Szerintem egyáltalán nem vagy veszett, sőt mi több, nagyon rendes vagy és ha anyámnak nem fogsz tetszeni, akkor majd kiállok melletted. A tetkó, azonban tuti kivágná, de nyugi, majd legfeljebb elmagyarázom neki, hogy te nem olyan vagy, mint azok a fickók a sorozatokban, akiktől rettegni kell, mert ki tudja, mit tesznek majd legközelebb. És ha megismer, akkor majd ő is így fogja gondolni.
Mondom nem túl meggyőzően. Anya nagyon...szűk látókörű, de ha nem fog neki tetszeni James, akkor majd teszek róla, hogy tetsszen neki, hiszen nem lehet neki könnyen ellenállni. Ha pedig valóban tanult illemet, akkor anyámnak a legjobb formáját kell megmutatni. Lehengerlő stílust...na de ez még nagyon a jövő zenéje. Az se biztos, hogy el fog jönni, nem a legjobb szórakozás fúriák közé bemenni, a családom pedig a legrosszabb fajtából való.
- De még mennyire. Esténként lehet hülyéskedni a folyosókon és egyebek. Ez lesz életed legjobb karácsonya, ha maradunk.
Felvillanyozott, hogy találtam valakit, akivel lehet hülyéskedni. Két éve volt egy csaj, akivel olyan szinten kijöttem, hogy karácsonykor, belopóztunk az egyik diák szobájába - aki történetesen itt maradt - és minden ruháját lefújtuk olyan festékkel, amitől a sötétben lilán világított, ha felvette. Óriási volt, azonban sajnos az a lány, mikor ismét elkezdődött a suli elment, mivel a családja átíratta, valami művészeti varázssuliba.
Na mindegy, a lényeg az, hogy legfeljebb, majd nyáron megyek hozzájuk, vagy később...de előbb-utőbb szaván fogom.
- Hogy mit? Azt hogy míg ez az év tart maradj mellettem és egy csiniba kedvéért se dobj el engem. Azt szeretném, ha haverok lennék. Tudom talán tolakodásnak veszed ezt és talán kisajátításnak is, de ígérem, nem fogom elvenni a játékbabáidat, amíg egy sem hálóz be túlságosan.
Az elejét elkomolykodtam, de a végén már poénkodtam. Tudom, talán nem ez volt a megfelelő pillanat ahhoz, hogy elmondjam neki, olyannyira jó fejnek tartom, hogy nem szeretném ha elhúzná a csíkot mellőlem, amint megunta a társaságom. Már túl sok ilyen pasi volt mellettem ahhoz, hogy meg tudjak bízni bárkiben is komolyabban, azonban James-t kedvelem, ami már régóta nem történt meg velem és ez, azt hiszem megér egy próbát. Még akkor is, ha a végén ismét pofára esek.
- Semmi baj, azt hiszem túl reagáltam... - habogom - Még soha nem ültem egy srác ölében...a bátyámat leszámítva kiskoromban...Azonban a te öledben ülni meglepően kellemes.
Összeráncolom a szemöldököm, majd nem szólok semmit, amikor megfogja az állam.Belenézek azokba a nagy szemekbe és megértem, hogy csak húzta az agyam.
- A pasikkal tudod sok gond van...Nekem így jó...itt és így...ilyen...kötetlenül...csak haverkodni...és előre szólok, hogy én nem olyan csaj vagyok, mint Azok a kiscicák karmok nélkül.
Jegyzem meg halkan és bár magam sem tudom ezt most konkrétan miért is mondtam, azonban jól esett kimondani. Tudnia kell, hogy ha bármikor is bepróbálkozna és én nem adtam rá engedélyt...-tudom ez így komolyan hangzik, de akkor is - akkor bizony...súlyos problémák adódnának.
- Rendben van. Akkor még maradjunk...
Nekidőlök, a fejemet nekitámasztom a fajnak és így aztán az arcunk szinte összeér. Remélem, nem vagyok túl nehéz, azonban úgy gondolom, ha így lenne, már szólt volna és már rég nem ülnék az ölében.
- De ha szeretnéd, majd amikor megmutatom neked merre lehet innen lejutni, bemutatlak menet közben egy-két diáknak, akik megcsinálják a leckéd, tök ingyen. Persze olykor ellenkeznek, de kérlelő tekintetemnek soha nem tudnak ellenállni.
Utalok vissza egy korábbi mondatomra.
- Aztán majd akár még lemehetünk Roxmortsba is és ott beülhetünk valahova, ahol ehetünk is valamit, mert én már kezdek éhes lenni.

- Apám örülni fog, hogy megtaláltalak.
Felnevetek, remek. Kellett nekem a józan ész, mindig azt mondták, hogy nekem olyanom nincs, és most végre rátaláltam. Igazán nagyon remek. Boldogság lesz. Persze, apámnak nem szándékozom elmondani, neki nem kell tudnia semmit. De azért mégis csak ő volt, aki folyton ezt kereste. Én pedig most megtaláltam.
Csak villantok egy mosolyt, ilyen "el is vártam, hogy így legyen" mosolyt, szóljon csak, ha csajbunyó van. Az olyasmi igazán értékes látvány. Otthon csak nagyon részegen csináltak ilyesmit a lányok, igazán lehangoló volt. Abban pedig egy percig sem kételkedem, hogy Lili mellett mindenki más teljesen esélytelen.
- Akkor most még várj egy kicsit, minél később kapod meg, amit akarsz, annál édesebb lesz. Szóval türelem, idővel minden rejtett képességem feltárom előtted.
Abban nem vagyok biztos, hogy tényleg minden érdekli, de nem mondok semmit. Majd ha rájön, mit kért, akkor megnézzük, mit szól. De az nem most lesz. Nagyon nem most. A mágián kívül még a csajokhoz értek (csak semmi dicsekvés), méghozzá nagyon. Szóval most várunk, hogy eljöjjön az idő, amikor kielégíthetem a kíváncsiságát. Minden kérdésében.
- Oh, köszönöm. A pártfogásod alatt máris sokkal jobban érzem magam. És anyukád hallgat rád?
Mert ha nem, akkor ugyanott vagyunk. De azért anyuka kislánya csak tudja már, mi neki a legjobb, szóval semmi gond. Amúgy én vagyok neki a legjobb. No egoizmus, hm?
- Honnan tudod, hogy nem olyan vagyok? - felvonom a fél szemöldököm, majd felnevetek. - Tényleg nem hasonlítok a sorozatok fickóira, akiktől rettegni kell. Mert igazából angyali vagyok, és igazán szeretnivaló, meg kedves... Az anyukák kedvence.
Szélesen elvigyorodok, ez nem éppen így van, de majdnem. Lehetek olyan is. Nagyszerűen színészkedem ám. Az illem pedig a fejemben van, simán előkotorom, ha egyszer eljutunk odáig, hogy megnézzem a szobáját. Mert ugye a szobájához az anyukáján keresztül vezet az út.
- Oké, akkor maradjunk. És jövőre, mikor szerény személyem már messze lesz a sulitól, meghívlak magunkhoz egy kis kapcsolattartó tréningre.
Hát igen, ha már találtam valaki ilyet, aki a józan eszem és az iskolában a legjobb barátom lesz, aki minden hülyeségben benne van, talán még a vállán is sírhatok (?), akkor nem fogom elengedni úgy köbö soha. De ez még nagyon sok mindentől függ, mégsem érzem furcsának, hogy már most ilyen messzire tervezzek. Nagyon remélem, hogy még akkor is mellettem lesz, így nem csak a levegőbe beszélek.
Abban pedig biztos vagyok, hogy remekül fogunk szórakozni. Már most úgy gondolom, hogy Lili mellett nem fogok unatkozni.
- Ünnepélyesen megesküszöm, hogy soha, senki kedvéért nem foglak eldobni, csajszi. De ezt én is kérni szeretném tőled, most már nem hagyhatsz egyedül. Te más vagy... Gondolom, ki tudod találni, Azok a csinibabák miért kellenek... Játéknak. Valahol ki kell szórakoznom magam, ha már megbeszéltük, hogy veled nem lehet. Mellesleg, mi számít túlzott behálózásnak?
Kicsit szorosabban fogtam, mintegy nyomatékot adva a szavaimnak, tényleg komolyan is gondolom mindet, de most lazábbra engedem és félredöntött fejjel és egy kicsit szemtelen mosollyal nézek rá. Jó lenne tudni, mik a határok, nehogy szabályt szegjek. Én ugye mindig betartok mindent.
Megemelem az állát, őszinte vagyok, a szem pedig a lélek tükre vagy mifene. Szóval tudnia kell, hogy nem szivatgatom direkt, és sajnálom, ha rosszat mondok. Emellett bármikor szólhat, ha messzire mennék. Nem vagyok hozzászokva, hogy egy csajjal "csak barátok" legyünk. Sorry.
- Nos, akkor épp ideje volt elkezdeni. Ezt pedig bóknak veszem. Amúgy pedig akkor ücsörögsz itt, amikor csak akarsz.
Elvigyorodok. Lili drága nem nehéz, sőt. Kifejezetten kellemes, hogy itt van. Ha bármi bajom lesz, közlöm vele, de tényleg akkor ül ide, amikor csak akar. Nem kell ám várni, hogy hívjam, most megengedem, szabad. Én csak örülök, ha neki is jó.
- Ne általánosítgass. Igen, a pasikkal sok gond van, de velem nem lesz egy csöpp se. Úgy lesz, ahogy te szeretnéd, rendben? Nekem csak az a lényeg, hogy ne hagyj magamra, mert nem bírnám ki, hogy megtaláltalak és máris elvesztelek. Szerintem pasik közül sem találnék jobb havert... De mondjuk bemutathatnád majd a bátyád.
Egy kicsit érzlegősre sikerült, ezért a végére egy kicsit megváltozott a dolog. Lili tényleg fontos, máris az, de ennyi. Ebbe ne gondoljon senki többet. Amíg ő nem kéri, én nem gondolom tovább a dolgokat. Jobb így.
- Mivel nekem is tökéletes így, ezért marad. Amúgy, cica, neked van karmod?
Féloldalasan mosolygok rá, ezt nem hagyhattam ki. Kiscicák karmok nélkül, akkor Lili cicus karmokkal. Grrr, cica.
Megbeszéljük, hogy maradunk, kényelmesen neki is dőlök a falnak, ő is elhelyezkedik, és kétségtelen, hogy ez így tényleg remek. Nincs még egy csaj, akivel ezt meglehetne csinálni anélkül, hogy nem kérné, hogy járjunk. Brrr. Rémálmaim vannak az olyanokkal. Miért akar minden csaj járni? Az még oké, hogy mind engem akar, de komolyan olyan vagyok, aki képes lenne elkötelezni magát és hűséges maradni? Áááá. A haverok pedig simán lehetnek ilyen közel egymáshoz, mert mindketten tudják, hogy ennyi az egész, és egyikőjüket sem érdekli a többiek véleménye. Szerintem. Viszont valahol mégiscsak pasiból vagyok, ő meg lány... Sóhajtok egy nagyot, majd pimasz mosolyra húzom ajkaim.
- Megengeded, hogy egy szigorúan haveri puszit nyomjak a kedves arcocskádra, ami ily közel került most hozzám?
Csendesen beszélek, majdhogynem suttogva, közben pedig vigyorgok. Költői a kérdés, mert abszolúte nem érdekel a véleménye. Sokkal inkább a reakciója. Gyorsan fel is avatom a "kedves arcocskáját" egy puszival, majd újra magam elé bámulok, elégedett vigyorral a képemen. Nagyon valószínű, hogy felpattan, de ha mégsem, akkor legalább egy pofon kijár nekem... De megérte.
- Okés, úgyis kezdek én is kajás lenni. De előbb mutasd meg azt az ellenálhatatlan kérlelő pillantást.
Egyenlőre csak én nézek kérlelőn, és remélem, hogy teljesíti nekem ezt a csekélységet. Ha még megérdemlem...

- Ó, valóban?
Felelek, és elmosolyodom, amikor James felnevet. Jó hallani ezt a hangot és még kevésbé, akarok elszakadni tőle...Mi van? Jaj, nekem, már ilyen gondolatok járnak a fejemben? He-he hát akkor ezek után úgy érzem még nagyon sokat fogunk találkozni, persze az órákon majd mellőznöm kell a társaságát, de amúgy rengeteg időnk van még, hisz az év még csak most kezdődik.
- Ez most nagyon rejtélyes volt. De már tűkön ülök, hogy megismerhesselek.
Felkacagok. Türelmes típus vagyok, azonban remélem nem fogja sokáig húzni, azt, hogy, tényleg megismerhessem.
- Anya, rám? Még szép, hisz én vagyok a pici lánya, aki soha semmi rosszat nem tett és akinek bizony hinni kell...
Válaszolok negédes hangon, mint egy igazi angyalka. A szüleim még azt is elhinnék nekem, ha azt mondanám, hogy a Mikulás szánját tengerimalacok húzzák. Ők nem olyanok, akik maguktól rosszat feltételeznének rólam, túlságosan is lefoglalja őket a saját életük.
- Ó, hát akkor nem lesz itt semmi gond. - szélesen elvigyorodom. - És egyébként eddig nem tűnsz olyan rosszfiúnak...
Csak húzom az agyát, nehogy megsértődjön erre. De egyébként akárhogy is viselkedik majd, anya, így is, úgy is gyanakodva fürkészi majd minden mozdulatát. Azonban előbb-utóbb ő maga is belátja majd, hogy milyen jó fej is James. Nem sok fiút szoktam haza vinni, sőt, egyet se, hiszen nincs, senki, akit érdemesnek tartottam volna erre...eddig. Bár, most, hogy belegondolok, lány haverokat se viszek haza. Na, mindegy, úgy tűnik James lesz az első idegen, aki látja, majd a szobám.
- Hát, akkor én pedig örömmel fogom teljesíteni a meghívást.
Az biztos, hogy ha elhív magukhoz, akkor ott sem fogunk unatkozni, hisz, ugyan kérem, én vagyok a világ legnagyobb unalomellenes személye.
- Rendben, megígérem, hogy le se tudsz majd vakarni magadról. És, oké, felfogtam, csinibabákra szükséged van és én aztán nem fogok az utadba állni, hogy kiszórakozhasd magad.
Elvigyorodom, majd amikor magához szorít nem ellenkezem.
- Hát, hogy mi, azt majd időközben úgyis megtudod.
Pimaszul vigyorgok rá. Ha majd határtlép, azt úgyis meg fogja tudni, de most valahogy nem csinál semmi "törvényellenest", nekem itt az ölében igazán kellemes.
- Ó, tudod az ígéret szép szó. Meglehetősen sokat fogok akkor itt ücsörögni, mert igazán jól érzem magam a közeledben.
Hogy szavaimnak nyomatékot adjak, nekidőlök, kényelmesen elhelyezkedem. Érzem, ahogy lélegzik, és a lehelete csiklandozza a nyakamat. Az arcom hozzáér az övéhez, azonban nem húzom el. Ez még belefér.
- Oké, oké, akkor veled nincs gond... - válaszolok, majd egy pillanattal később felnevetek - Méghogy a bátyámat? Hát, megpróbálhatjuk, bár lehet, hogy már találkoztál is vele a hálókörletben, ő is hetedikes, meg Mardekáros. Nem vagyunk mintatesók, de biztosan, megkedvel majd.
Reméljük. Ezt már nem mondtam ki hangosan, ugyanis a bátyám, ha meglát egy fiúval is, azonnal többet gondol bele, mint kellene és életem végéig szekál miatta, még akkor is, ha csak haverok vagyunk...haverok. Ez a szó, nem pontosan fedi, azt, ami James és köztem van, azonban jobb szót nem tudok rá...még, azonban az idő haladtával majd kiderül mi is lesz ebből a haver szóból...jó barát, legjobb barát, örök barát, vagy valami egészen más.
Belebokszolok a karjába, amikor lecicáz. Ami ugyan kicsit nehézkesre sikerül, azonban végül sikerül.
- Nem vagyok cica. - mondom tettetett sértődöttséggel. Ismét csak húzom az agyát és remélem érzi a hangomban.
- De egyébként, ha már így megkérdezted, igen, van karmom, amit nem félek használni.
Komoly hangsúllyal mondom ezt,de szememben ott csillog a nevetés.
Aztán ez a kellemes, fesztelen hangulat tovaszáll, amikor megkérdi, hogy..hm, megpuszilhat-e. Először nem is tudom mit válaszoljak, így csak némán nézek rá fél szemmel, majd amikor végre kinyöghetnék egy értelmes választ, már meg is teszi, válaszomra nem várva.
Amikor hozzám ér...a szájával beleborzongok, és egy pillanatra elzsibbadok. A pimasz mosolyt le se tudná törölni a képéről. Megfordulok az ölében. Egyik lábam a jobb oldalán lóg le, a másik a balon. Most, hogy már teljesen felé fordultam, még mindig nem tudom mit tegyek. A lélegzetünk összekeveredik, majd kiszakad felőlem egy sóhaj.
- Szimplán haveri puszi nincs, lány és fiú közt. Miért csináltad?
Kérdezem kihívóan és legszívesebben behúznék neki. A vállára teszem a kezemet és érezheti, hogy enyhén megremeg a kezem. Nagyon pimasz srác vagy James, azonban nem tagadhatom, hogy beleremegtem ebbe az egyetlen ártatlan pusziba is.
- Még, hogy kérleljek neked? Majd ha kiérdemelted.
Vágok vissza és várakozón tekintek rá. Most vagy elindulnunk, vagy tovább beszélgetünk erről a pusziról, azonban, ha maradunk nem tudom garantálni, hogy ne tennék-e valami meggondolatlanságot.