I'm not in this world to live up to your expectations, and you are not here to live up mine.

Na gyerünk! Ha már itt vagyok, akkor igazán nem hátrálhatok meg. Kikukucskálok a folyosóra, és amikor látom, hogy nincs ott senki, akkor szorosan a falhoz lapulva osonok tovább. Gonoszan elvigyorodom, amikor szerencsésen elérek Bimba prof. ajtajához, majd már neki is állok feltörni. Varázslatot jobb nem használni, hiszen ha bármilyen varázslatot használok, akkor azt simán ki lehet mutatni, nekem meg nincs szándékomban lebukni ilyen apróság miatt. És különben is, Bimba nem olyan, aki hétpecsétes titokként kezelné a szobáját…Ő megbízik a diákjaiban… Így aztán jön a jól bevált módszer…hullámcsattal. Be kell, hogy valljam, nem sűrűn csinálok ilyet, azonban ez most vészhelyzet. Bimba minden év elején írat egy rövid kis dolgozatot, hogy felmérje, mennyi maradt meg az elmúlt évekből a diákoknak a gyógynövénytanból. Én ezt a tantárgyat ki nem állhatom, így aztán nem is csoda, ha még annyit se tudtam teljesíteni, mint mondjuk Galika órán, pedig az már nálam haladás. Kiveszek a hajamból egy fekete csatot és lehajolok, hogy bele tudjam tenni a zárba. Egy-két fordítás és már kattan is a zár. Ha Blaise most látna…jól leordítaná a fejem, hogy miért nem tanultam inkább! Heh, könnyű ezt olyannak mondania, aki tökéletes mindenben és a család fénye, büszkesége…Nem mintha irigy lennék…
- Hé, te ott!
A hirtelen, furcsán magas hangra kiesik a kezemből a csatt és a fekete padlón landol, az ajtó – amit már résnyire kinyitottam - pedig egy különös fuvallattól becsapódik, ezzel ismét aktiválva a zárat. Kiveri nálam ez a mugliszerű ajtó a biztosítékot és két leleplezőm felé fordulok. Mindkettőn látszik, hogy Hugrabugosok, le se tagadhatnák. Azonban ez engem nem hat meg. Az egyiket egy egyszerű igével a földhöz szegezem és elnémítom, míg a másik már szalad is, hogy beköpjön. Azonban én se most kezdtem az iskolát és egy varázslatot küldök felé. Épp a sarkon készülne befordulni, amikor elkapom és valahogy annyira rossz helyen éri, hogy kivágódik az ablakon egy szobornak. Sietősen kirohanok hozzá, de azonnal meg is bánom, amikor Bimba és a másik kedvencem szaladnak felénk. Mögöttük Friccs lohol. Magamban káromkodok, de nyugodtan várom a felmentősereget.
- Ms Zambini! – kiált fel Gali. – Mégis mi folyik itt?
Kérdő tekintettel nézek rá. Hát nem látszik? A srác, akit kivágtam, a földön fetreng és túljáttsza a szerepét. Nincs neki semmi baja…a szobornak annál inkább. Bimba benéz a kitört ablakon a folyosóra és akkor meglátja az ajtaja közelében a másik fiút, aki már fel tud állni, de még mindig néma.
- Mr. Firccs, kérem kísérje a fiúkat a gyengélkedőre! Pomona, Ms Zambini kérem jöjjenek velem.
Ezzel a lesujtó mondattal a fejemben kullogok a két tanár között.


A legtöbben már visszavonultak a hálókörletükbe, vagy tanulnak még, így aztán csupán az üres folyosók folytogató kacagását hallom, míg teljes csöndben haladunk a kivégzőszobámba…legalábbis én így neveztem magamban. Mióta a Roxfortba járok ez a…második, hogy itt kötök ki és ezzel mind a két tanár tisztában is van. Gali leül a székébe én vele szemben, Bimba pedig mögöttem áll.
- Tehát? Mire véljük ezt a viselkedését?
Naná, hogy rögtön engem gyanúsít, meg se fordul a fejében, hogy esetleg a másik kezdte. A fenébe!
- Semmi különös tanárnő, csupán… - elhallgatok, nincs értelme hazudni, a két srácból később úgy is kiszedik, azonban, nem árthat, ha megpróbálom – félreértés az egész.
Felöltöm magamra az ártatlan kifejezést, amiről Gali úgy leolvassa, hogy tettetés, mintha könyvből olvasna. Hát igen, nem hiába ismer már hat szomorú éve.
- Ugye, tudja, hogy akár ki is csaphatnám?! Megsérült két diák és egy szörnyen régi és értékes szobor! – bólintok. Ennyi volt, nincs több színlelés, nem éri meg, csak még nagyobb bajba sodornám magam. Micsoda peches nap!
- Büntetőmunkára ítélem fél évig, valamint arra, hogy egész tanévben tanórák után segítenie kell Bimba professzornak az üvegházban, bármiben, amit csak kér magától és örüljön, hogy csak ennyit kap. Szerencséje van, hogy a családja nagyérdemű támogatónk, de még egy ilyen és repül! – teszi még hozzá a fenyegetést. Már voltam büntetőn…ki kellett takarítanom az üvegházat. Most azonban nem úszom meg ennyivel az tuti. Tudom, mi a dolgom. Friccs uracskát kell felkeresnem és ő eligazít. Két szúrós tekintettel kísérve kimegyek a teremből, majd elindulok. Amint becsukom az ajtót még hallom, ahogy Gali utánam kiabálja, hogy 9 órára érjek oda. Rendben van! Füstölgök magamban. Soha nem voltam jókislány és ez bizony nem most fog megváltozni. A helyett, hogy elindulnék Friccs felé, az ellenkező irányba tartok…a gyengélkedő felé. Ugyan nem most lesz a bosszú, de azért legalább még egy pillantást szeretnék vetni azokra, akiket szépen elintéztem. Már 9 jócskán elmúlt, amikor odaérek a gyengélkedő ajtaja elé, azonban ekkor valami szőrös ugrik rám. Felsikoltok és ledobom magamról. Mrs Norris! A fenébe!
- Ms Zambini! Késett! Ne akarja, hogy jelentsem ezt a tanároknak! – kiált fel ekkor egy ismerős hang, Mr. Friccs. Majd amikor meglátja mit tettem szeretett kedvencével gyilkos tekintettel néz rám. Elkapja a karomat és már rángat is kifele. Mikor visszanézek épp megpillantom, ahogy egy srác kapálózik össze-vissza. A szája nyitva van, azonban egy hang se jön ki rajta. Gonosz, elégedett vigyor ül ki az arcomra. Amint ennek vége, megmutatom nekik, hogy a Zambini lánnyal nem szórakozhatnak, különben nagyon megbánják. Egy erős rántással kiszabadítom a karomat. Friccs meg se próbál ismét elkapni, amikor látja a szememben a gyilkos lángot. Csak ne fogdosson engem itt senki! Amikor megpillantom a kunyhót, ahol a nagy, hatalmas és főként szőrös óriás lakik, akkor már kezdek gyanakodni.
- Friccs! Na, látom, megvan. – Friccs szó nélkül ott is hagy és a macskájával az ölében eltántorog.
- Mi a neved? – kérdezi szőrös bácsi.
- Lilian. – felelem mogorván. Bólint, majd egy furi bogyót mutat fel nekem.
– Ezt kell hoznod egy egész vödörrel. – már most sejtem mi fog következni, azonban nem hiába csupán csak ez a második büntetőmunkám, a színészi tehetségem ugyanis az egeket súrolja.
- De…én még soha nem voltam ott bent! – habogom kétségbeesetten és egy oktávval magasabban, mint a normális hangom. Először ugyan meglepődik, hogy ilyen gyorsan kitaláltam, hogy honnan is kell hoznom, de aztán ismét visszatér szigorú hangja.
- Kérem a pálcádat. – felháborodott tekintetet szeretnék vágni és jól fejbe vágni, azonban tudom, hogy előbb törné ő össze a bordáimat, akár egy fogpiszkált, így aztán továbbra is bociszemekkel és felsikkantok, hogy élethűbb legyen az alakítás.
- Mi? Nem mondja komolyan?! Kérem ne, te jó ég! Kérem, kérem, kérem! – könnybe lábad a szemem és belecsimpaszkodom a nyakába. Érzem rajta, hogy már nem kell sok és megadja magát, így aztán elengedem és lezuhanok a földre. Összeroskadva ott lent, könnyes szemmel szipogok és előhúzom a pálcám – már nem kell sok – majd remegő kézzel odanyújtom felé. Megfogja, majd elengedi.
- Rendben, vidd csak! Ennyi engedményt adok, de nem megyek be veled. – szerényen bólintok és azonnal zsebre vágom a pálcám, majd felállok – még mindig remegve. Hagrid a kezembe nyom egy vödört és miközben azt motyogja a szakálla alatt, hogy valaki van odabent, aki majd segít, már el is indul a házába. Én megfordulok, amint csukódik hátam mögött az ajtó erős kéztetést érzek arra, hogy elszökjek, azonban ez nem lenne szerencsés, így gyorsan el is vetem.


Biztos, sietős léptekkel megindulok a rengetegbe. Ha valóban igaz, hogy van odabent valaki, remélem legalább nem valami idióta kölyök, aki csak idegesítene azzal, hogy össze-vissza csipog nekem és még a végén valami szörnyű lényt vonz oda hozzánk.



Amikor elérem az első fákat, még mindig nem lankad a magabiztosságom és megteszek egy pár métert ahhoz, hogy kintről ne lehessen látni engem. Végre, amikor már kellő távolságra vagyok Hagridtól, akkor nézek körül ismét és tekintetemmel keresem azt a valakit, aki feltehetően ugyan arra a sorsra jutott mint én. Kíváncsiságom erőt ad és így haladok tovább. Remélem nem csak poénkodott az óriás és nem valami fenevad vár itt rám...mármint azokon kívül, amikkel találkozni fogok utam során. Míg erre figyelek, felidézem magamban annak a bogyónak a kinézetét és átkozom azt, aki kitalálta a büntetőmunkát.