The best weapon against an enemy is another enemy.
A napszemüvegemmel együtt tolom hátra az arcom előtt lengedező tincseimet is, és minden lelkesedést mellőzve nézek végig a Zsebpiszok közön. Fúj. Gyűlölöm ezt a helyet. Egészen a gyomromig mar belőle valami sötét romlottság, a nyárvégi melegben pedig mintha egyenesen bűzlene itt minden. Elviselhetetlenül feltűnőnek érzem magam, hogy nem viselek talárt, de ebben a melegben képtelen vagyok varázslógúnyát ölteni magamra. És nem vagyok én feketekereskedő, hogy a méretes gúnyámban mindenfélét el kelljen rejtenem. És különben is, okkal vagyok itt, nem azért, hogy az öltözékemen aggódjak. Még egyiküket sem látom. Az egyik átkozottat sem. Atyaég. Vagy száz kellemesebb módját tudnám kitalálni annak, hogyan töltsem el a napomat ahelyett, hogy Zambinivel szövetkezek. Csak és kizárólag a rohadék Redwood iránt érzett megvetésem írhatja felül azt az apró tényt, hogy Lilian sem a szívem csücske. Mutassatok mondjuk egy Mardekárost, aki a szívem csücske. Ha találtok, komolyan megeszek egy kalapot. Javíthatatlanok. Egytől-egyig. Erre jutottam az öt év alatt, amióta a Roxfortba járok, és most, a hatodik év előtt állva sem találom a helyzetet semmivel sem derűsebbnek. Egyszerűen nem jövök ki velük. Hogy ez az én hibám is lenne…? Nyilván csak gyengébb pillanataimban merülhet ez fel bennem, mert egyébként miért pont az én hibám lenne? Fenn hordják az orrukat, még mindig megszállottjai a tiszta vérnek, és előszeretettel kínoznak mindenkit, aki szerintük náluk alávalóbb teremtése mesés varázsló társadalmunknak. A gyomrom fordul fel tőlük, és most mégis egy ilyen valakivel kell töltenem a nap hátralevő részét. Nem, igazán nem kell, csak…csak, hogy is magyarázhatnám ezt el. Néha még nekem is túl kell magam tennem egy ellenségeskedésen, hogy egy másik ellenséget megleckéztethessek. Nem mintha segítséget kértünk volna egymástól, épp csak az erő egységben egészen csábító gondolat volt jelen esetben. Vajon mi lesz a szemtelen szoknyavadász büntetése? Én személy szerint hányásízűre cserélném az összes darab drazsét egy csomag Bogoly Bertibe…vagy bekergetném az állatkereskedésbe mézzel bekenve…vagy valami hasonló finomság. Nem mondom kár, hogy kiskorú varázslók vagyunk még…bárcsak egy évvel később lennénk már! Akkor aztán válogatott finomságok várnának Redwoodra. Ám a gyerekes bosszú is bosszú. Nem olyan biztos, hogy kevésbé fog neki fájni. Feltűnő téblábolás helyett céltudatosnak hatóan indulok meg a közben egy bizonyos kis sikátor felé, ami a feketepiac egyik csücskéből vezet addig az undok szörnykereskedésig, vagy miig. Nem beszéltünk meg konkrét találka helyet, csak annyit, hogy valahol itt. Mit ne mondjak, emberi kommunikációnak már ez is bőven sok volt. A falnak vetem a hátamat, mielőtt valami nemkívánatos alak onnan lepne meg, és igyekszem a lehető legkevésbé okot adni arra, hogy valaki kiszúrjon magának. Már csak az hiányzik. Éberebb azonban nem is lehetnék – nem szeretném, hogy Lilian helyett elsőként Redwoodba botoljak bele. Az még egy kicsit remélhetőleg odébb lesz. Annyira odébb, hogy mire felbukkan valahol az ostoba képe, nekünk már készen áll majd a bosszúhadjárat első fázisának terve.
Nyugodt, kifejezéstelen arckifejezéssel szlalomozok az Abszol Út varázslói, boszorkányai és egyéb alakjai között. Próbálok teljesen elvegyülni a tömegben, hiszen nem lenne jó, ha bárki is felismerne, vagy esetleg gyanakodni kezdene rám és nem hagynának békén. Sok olyan alak van ezen a helyen, akikkel nem szívesen kerülnék közel. Felhúzom a lila kapucnimat a fejemre és a szemüvegek megigazítom. De még így is, olyan, mintha minden szempár rám szegeződne és bármelyik pillanatban lebukhatnék a kis terv miatt. Magamban füstölgök, miközben a Zsebpiszok köz felé tartok és szüntelenül Hayley szőke hajkoronáját figyelem, hátha meglátom. De egyenlőre nem veszem észre. Mondanom sem kell, hogy ez a kis "kaland" nem volt ínyemre, amikor felvetődött, hiszen Hayley nem a kedvencem az iskolában. Talán csak azért, mert Griffendéles, vagy mert félvér, vagy mindkettő...Konkrétan nem tudom, de valahogy ő sem rajong túlzottan értem. Nekem őszintén mondom semmi bajom nem lenne vele, hisz, soha nem tartottam magam beképzeltnek, csupán -ahogy a bátyám mondaná rám - gonosz boszorka, aki hihetetlenül jól titkolja szándékait és persze mindig úgy irányítom a szálakat, hogy én csak jól kerülhetek ki belőle. Ez lenne akkora bűn? Jó persze tudom, a nem tiszta vérű mágusokért se vagyok oda, de senkit nem kínoztam még -úgy, hogy azt rám lehetett volna bizonyítani - mint a többi Mardekáros. Na de mindegy, most nem a filozofálásnak, meg annak az ideje van itt, hogy megtárgyaljam magamban miért is utálok sok-sok diákot az iskolában. A mai nap egy nagyon különleges és valószínűleg egyedüli alkalom, amikor Hayley és én...nos "összefogunk", hogy közös erőinket egyesítve móresre tanítsuk Redwood-ot, azt a szemét fickót, aki igazán megérdemel egy kis csínyt. Ahogy elhaladok egy szörnyetegekkel teli bolt előtt gúnyos, gonosz fény villan a szememben, ahogy elképzelem azt a szemétládát a nyaka körül valami csinos kis állatkával, az arcán pedig a félelem csak úgy vibrál. Hirtelen felvillan emlékeim közt egy jelenet, amikor az apám elrángatott egy cirkuszba, ahol aztán egy muglit kilőttek egy ágyúból, vagy azok az őrült bohócok, akik mindenféle bolondságok csináltak, mint például, hogy egymást lefröcskölték májvasziruppal, meg belökték a másikat egy medencébe és hasonló kis csínyek. Úgy gondolom nem leszünk tehetetlenek, mivel mindketten ugyanúgy utáljuk azt az állatot, aki szépen kihasználja a lányokat, aztán pedig eldobja, mint valami eldobható rongyot, arcán hatalmas mosollyal. Megborzongok ettől a képtől és megpróbálom kizárni a fejemből az arcát, hisz most a bosszúhadjáratnak kell a fejemben járnia, most csak ez számít, semmi más. Szememmel keresem a leágazást, ahol bejuthatok a sikátorba, ami reméljük egyenlőre még eléggé kihalt ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Meglátom a kocsmát és pár utcával odébb ott van a sikátor sötét, borús körvonala. Mielőtt még belépnék visszafordulok és csak úgy, mellékesen megnézem nem-e követett valaki, de azon a néhány részeg fazonon, akik a közelben kornyikálnak, nincs más lélek a közelben. Benyúlok pulcsim zsebébe és rákulcsolom a kezem a pálcámra, mert úgy gondolom, hogy ma még szükség lesz erre, ha nem is valami nagy ördöngősség miatt. Nagy lendülettel bevetem magam a sikátor mélyébe és fürkészem a félhomályt, hátha felfedezek egy mézszőke foltot. Sokat sétálok, és úgy sejtem Hayley valószínűleg a másik végéből közelíthette meg a helyet, a Feketepiac irányából. Egy lelket sem látok sehol, majd egyszer csak, az egyik sötétebb árnyékban rábukkanok. - Hayley? - szólítom meg kicsit halkabban, mint szükséges volna, de nem akarom, hogy bárki is idejöjjön a hangok hallatán. Még csak az kéne, hogy egy dilinyós árus ránk akaszkodjon és valami undorító dolgot akarjon ránk sózni. Na akkor aztán nem maradnánk feltűnésmentesek. Közelebb megyek hozzá és lehúzom a csuklyát, hogy felismerhessen.
The best weapon against an enemy is another enemy.
Nem mondom, hogy ahogy elsétál előttem egy-egy sötét arcú varázsló, meg egy-kettő, akiknek a foltos talára bizarr szagokat áraszt nem támad kedvem hanyatt-homlok menekülni innen. Igaz, nem ez az első alkalom, hogy én is itt rontom a levegőt – Bennel nem egyszer kötöttünk fogadásokat régebben, hogy ki mer bejönni, mondjuk a feketepiacig, vagy ki mer elbújni egy sikátor végébe felhalmozott ládák mögött, hogy ráijesszen valakire. Mondanom sem kell, ritkán volt jó vége az ilyen kis játékainknak, és egyszer apát kis híján csúnya átokkal sújtotta az a ronda képű varázsló, akinek a nyakába ugrottam azon a bizonyos eseten a ládákkal…de voltam itt elégszer ahhoz, hogy ne piszkítsak magam alá a félelemtől. Nem a félelemmel van a baj. Csak egyszerűen nem szeretem ezeket az embereket. Mintha az arcukra lenne írva, hogy valami rosszban sántikálnak. De nem csak valami butaságban, mint én. Hanem valami igazán, igazán, igazán rosszban. Ettől viszont a hideg futkos a hátamon. Tudom, hogy a legtöbbjük itt csupa olyan ember, akiktől irtózok, mert egyszerűen…gonoszak. Nem bírom a kegyetlenséget. A sötét mágiát. Az ártó szándékot, ami nem célért létezik, hanem csak azért mert van esélye a létezésre. Az emberek szívének sötét zugaiban… Nem, tényleg nem érzem itt magam túl fényesen, egyedül a bosszú édes íze tartja bennem a lelket, amíg várok. Azért az majd jó lesz, amikor Redwood ráeszmél, hogy két szőke lány vágta át. Ez az idióta félvér, még mindig leragadt a mugli vicceknél, amiket gondolom az ostoba apjától tanult, és az a mániája, hogy ezzel ugrat minket. És ennek tetejében még ugye ott van a tény is, hogy mit művel a suliban a lányokkal, na meg az is, hogy a jelek szerint nem tudja mi az a „nem”. Remélem ma megtanulja, amikor azt kéri, hogy ne bántsuk. Ahh…igen, ezek a gondolatok határozottan kezdik visszahozni a harci kedvemet, amire egy kissé árnyékot vet a sikátor, és az egész Zsebpiszok köz. - Ez aztán inkognitó, Lilian – egy pillanatra a felbukkanó lány majdnem a frászt hozza rám a suttogással, de hamar rájövök, hogy ismerős az engem szólító hang, na meg hogy, aki itt nekem esetleg ártani akarna, az nem éppen fog ráérősen a fülembe pusmogni. Magamhoz mérve igyekszem barátságos, de más nem legalább cinkos-társi hangot megütni. Mert ugyan afféle tűzszünetet kötöttünk erre az alkalomra, de azért sejtem, kényes a kettőnk között fennálló egyensúly, és mint tudjuk…engem nem nehéz felbosszantani, és kihozni a sodromból. Azért most majd igyekszem viselkedni. És nem megjegyzéseket tenni, amik esetleg Lilinél is kihúzhatják a gyufát. Végtére is fontosabb dolgunk van most. A roxfort összes lánya nevében. - Mikor bukkan fel…? – kérdezem közelebb lépve hozzá, hátamat továbbra is a falnak vetve, és előre nézve, mintha kettőnknek semmi köze nem lenne egymáshoz. Nem mintha arra számítanék, hogy valaki pont itt lebuktat minket a pusmogásunkkal, de sosem lehet tudni…nem a suliban vagyunk ugyan, de végül is van esélye annak, hogy valami ismerőst éppen erre vet a sors. Az most nem biztos, hogy jó lenne. Mindenesetre úgy remélem, a tervnek megfelelően Lili valami pontos időpontra elintézte, hogy itt legyen a páciensünk. Kamurandi, vagy amit akar, ebbe igyekeztem nem belefolyni. - És mit csináljunk vele? – nem bírom visszatartani, széles vigyor ül ki az arcomra, ahogy csillogó szemekkel a lányra nézek. Nincs mese, és nem is tagadhatnám, hogy roppant mód élvezem az ilyesmit – Én speciel ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy valami ragadósat öntsünk a nyakába, és beküldjük az állatkereskedésbe…
Ez a környék hátborzongató...egyesek számára. Persze jómagam is olykor minden idegszálammal úgy érzem el kellene innen tűnni, de zért nem nnyira, hogy meg is tegyem. Különben is simán elbánok akár csupán szavakkal is ezekkel a sötét fickókkal. Végtére is Zambini vagyok és a családom nem a nyúlszívűsége miatt lett sikeres és nagyratörő. Ha Blaise most látna, az eddigi büszkesége velem szemben csak gyarapodna. Gúnyosan elmosolyodom, ahogy eszembe jut a bátyám...mit meg nem adna ő egy ilyen csínyért. Bocs tesó, majd a beszámolót hallhatod. Hayley, amint észrevesz és megszólal hangja olyan ebben a félhomályban és viszonylag csöndben, mint a puskalövés. Tudom, hogy túlreagálom, de nem lenne jó, ha egy kétes kinézetű alak meghallana mindek hiszen nekünk most nincs időnk elbánni, vgy épp lerázni senkit, hisz Redwood hamrosan megjön, nekünk pedig nincs vesztegetni való időnk. A lány megjegyzésére csak a szemeimet forgatom. Most se és máskor sincs kedvem vele bájologni, így aztán megjegyzés nélkül hagyom. Elgondolkodva tekintek magam elé, bár nem hiszem, hogy túlságosan ki tudná venni mit teszek. Kérdésére aztán felnézek rá és válaszolok. Mivel most olyan öt-félhat körül lehet, még azért van időnk, de jobb lesz sietni. - Hatra beszéltük meg. Azt mondtam neki, hogy valami nagyon fontos dolgot akarok neki mutatni és mondani. Undoró tekintetet vetek Hayley felé, hogy tudja pontosan mire is gondoltam. Az a mocsok dög megérdemli, hogy valakik végre hátbarúgják, mert nem árt ha kicsit visszavesz a hatalmas arcából. Aztán, amikor Hayley élvezettel elkezdi ecsetelni, hogy mi a terve elvigyorodom - csak egy pillanatra ugyan - hiszen egyetértek vele. - Hm, nem rossz ötlet. - vigyorgok rá, gonoszul - Hát megcsinálhatjuk és, hogy könnyebb legyen ráküldünk egy bűbájt. Bár én másra gondoltam. Az Édes Mérgek kocsmájában a pultosfiúnak van egy kutyája, ami ha füttyszót hall odarohan ahhoz, aki füttyentett és átváltozik egy hatalmas, ragacsos trutyivá. Szerintem azt ráönthetnénk. Vagy esetleg beetethetnénk, szellem van a közelben. Eléggé ilyedős, ha beveszi. Van nálam egy ördögkavics. - előveszem - A sötétben világít és ha hozzávágod a földhöz, sivító hangot ad. Vagy akár olyan italokat is itathatnánk vele, aminek különös hatása van. mint például hogy átváltozik patkánnyá. A bájitalok és mérgek táházában lehet ilyet és hasonlót kapni. Azonban rólad nem tud, úgyhogy neked jó, hisz a meglepetés erejével hathatsz. Kezd összeállni fejemben az ötlet. - Na, mit szólsz? Ideje lesz cselekedni, a CsereBere Benegyerénél vár rám, vagyis ránk. Gonoszul elvigyorodom. Micsoda délutánnak nézünk mi elébe.
Ez a környék hátborzongató...egyesek számára. Persze jómagam is olykor minden idegszálammal úgy érzem el kellene innen tűnni, de zért nem nnyira, hogy meg is tegyem. Különben is simán elbánok akár csupán szavakkal is ezekkel a sötét fickókkal. Végtére is Zambini vagyok és a családom nem a nyúlszívűsége miatt lett sikeres és nagyratörő. Ha Blaise most látna, az eddigi büszkesége velem szemben csak gyarapodna. Gúnyosan elmosolyodom, ahogy eszembe jut a bátyám...mit meg nem adna ő egy ilyen csínyért. Bocs tesó, majd a beszámolót hallhatod. Hayley, amint észrevesz és megszólal hangja olyan ebben a félhomályban és viszonylag csöndben, mint a puskalövés. Tudom, hogy túlreagálom, de nem lenne jó, ha egy kétes kinézetű alak meghallana mindek hiszen nekünk most nincs időnk elbánni, vgy épp lerázni senkit, hisz Redwood hamrosan megjön, nekünk pedig nincs vesztegetni való időnk. A lány megjegyzésére csak a szemeimet forgatom. Most se és máskor sincs kedvem vele bájologni, így aztán megjegyzés nélkül hagyom. Elgondolkodva tekintek magam elé, bár nem hiszem, hogy túlságosan ki tudná venni mit teszek. Kérdésére aztán felnézek rá és válaszolok. Mivel most olyan öt-félhat körül lehet, még azért van időnk, de jobb lesz sietni. - Hatra beszéltük meg. Azt mondtam neki, hogy valami nagyon fontos dolgot akarok neki mutatni és mondani. Undoró tekintetet vetek Hayley felé, hogy tudja pontosan mire is gondoltam. Az a mocsok dög megérdemli, hogy valakik végre hátbarúgják, mert nem árt ha kicsit visszavesz a hatalmas arcából. Aztán, amikor Hayley élvezettel elkezdi ecsetelni, hogy mi a terve elvigyorodom - csak egy pillanatra ugyan - hiszen egyetértek vele. - Hm, nem rossz ötlet. - vigyorgok rá, gonoszul - Hát megcsinálhatjuk és, hogy könnyebb legyen ráküldünk egy bűbájt. Bár én másra gondoltam. Az Édes Mérgek kocsmájában a pultosfiúnak van egy kutyája, ami ha füttyszót hall odarohan ahhoz, aki füttyentett és átváltozik egy hatalmas, ragacsos trutyivá. Szerintem azt ráönthetnénk. Vagy esetleg beetethetnénk, szellem van a közelben. Eléggé ilyedős, ha beveszi. Van nálam egy ördögkavics. - előveszem - A sötétben világít és ha hozzávágod a földhöz, sivító hangot ad. Vagy akár olyan italokat is itathatnánk vele, aminek különös hatása van. mint például hogy átváltozik patkánnyá. A bájitalok és mérgek táházában lehet ilyet és hasonlót kapni. Azonban rólad nem tud, úgyhogy neked jó, hisz a meglepetés erejével hathatsz. Kezd összeállni fejemben az ötlet. - Na, mit szólsz? Ideje lesz cselekedni, a CsereBere Benegyerénél vár rám, vagyis ránk. Gonoszul elvigyorodom. Micsoda délutánnak nézünk mi elébe.
The best weapon against an enemy is another enemy.
Ó, te jó ég, ha Ben most látna…biztos jól sejhajon billentene, hogy mi a fenét művelek itt, na meg éppen ezzel a lánnyal, aki mindenek ellenére sem a szívem csücske. Még én is furcsállom egy kevéssé, eddig a szent percig, hogy találtunk valamit, amiben ugyanazon az oldalon állunk, ráadásul teljesen egyetértünk. Számomra a Mardekár olyan, mint egy kígyófészek. Marnak, de hogy egymást is…? Persze nekem ez most csak előny, és egyébként is nyílt lapokkal játszunk – én kihasználom Lili segítségét, ő pedig az enyémet. Ez legalább így tiszta, és remélem ez valóban ennyi lesz csak. De úgy hiszem a lelkesedésünknek most tényleg Redwood bánja majd kárát, és nem mi fogjuk egymás haját kitépni. Ha rajtam múlik, akkor ez biztos is. Úgyis tudja már attól tartok mindenki, hogy engem aztán bármilyen ostoba csínyre rá lehet venni, és még az is csak egy rövidke pillanatra tart vissza, ha a trófea terem újabb kipucolása fenyeget büntetés gyanánt. Itt és ma azonban még ilyesmi miatt sem fáj a fejem, hát igazán semmi okom arra, hogy visszafogjam magam… Viszonzom Lilian undorodó pillantását, az én arcomra is valami hasonló grimasz telepedhet, valahányszor a srácra gondolok. Ritka gusztustalan egy féreg, még a többi mardekáros arrogáns kisherceg mellett is. Benne tényleg nincs semmi, de semmi szeretnivaló, csak a tömény önimádat. Persze, hogy nem bírom az ilyesmit szó nélkül hagyni. Végtére is „jó szokásom” önjelölt védőangyalt játszani…viszont élvezem is, a félreértések elkerülése végett. Bizonyára nem lepődik meg Lil sem, hogy viszonzom a vigyorát is, elégedetten bólintok egyet. Remek, akkor a célpont itt lesz, most már nem lesz számára menekvés…kedvem támadna a tenyereimet sunyin vigyorogva, és gonosz kacarászással összedörzsölni, de azért egyelőre inkább nem iszok előre a medve bőrére. A javaslatok hallatára csak tovább szélesedik a vigyorom, lassan akár körbe is érhetné a buksimat…majdnem ki is csúszik a számon, hogy „Tetszik, ahogy gondolkodsz, Zambini” de végül sikeresen lenyelem a megjegyzést. Na nem, ennyire nem kell túlzásba esnünk, hogy valami pozitívat mondjak is neki. Elég, hogy perpillanat nem szapuljuk egymást, és nem is vágyom többre. - Hmm…én arra szavazok itassunk vele valamit. Veszek valamit, amíg elviszed az Édes Mérgekbe, ott véletlenül beleöntöm az italába…és akkor akár még a trutymó-kutyát is ráereszthetnénk, mondván, hogy azt akartad neki mutatni – egy kicsit el is nevetem magam, ellépek a faltól, sunyin körbepillantva, hogy még mindig nem szúrtunk-e szemet senkinek, mint egy igazi összeesküvő. - Mit szólsz? – kérdezem végül szembefordulva a lánnyal, lassan dolgunkra kell indulnunk, ha elhatározásra jutunk. Csábító lenne ugyan egy pár átkot is a srácra zúdítani…de az fele olyan vicces nincs, túl egyszerű, és kiskorú varázslók lévén azzal mi is megütnénk a bokánkat. Nekem bőven elég, ha rózsaszínt fog hányni a gyerek, vagy valami hasonló kellőképp megalázó dolog. Utána talán majd kétszer is gondolkodik hogy viselkedik a szőke lányokkal.
Mindig kell valami elfoglaltság, és hát, hogy őszinte legyek, én mindig teszek is róla, hogy legyen elég. A mai nap is egy ilyen és már alig várom, hogy a terv a szemeim előtt bontakozzon ki és kárörvendően kacaghassak, mint egy valódi gonosz, minden hájjal megkent nőszemély. És úgy hiszem, Hayley-ben ebben társra leltem. Minden jól nevelt Zambini alattomos és ha kell, foggal-körömmel harcol. Most is ezt teszem, persze csak képletesen. Valakit meg kell nevelni, meg kell neki mutatni, hogy többé nem játszadozhat kénye-kedve szerint és jobb lesz, ha visszavesz az egójából, különben legközelebb sokkal kegyetlenebb büntetést kap. Az arcomról le se lehet törölni a gúnyos, rosszakaró vigyort, tekintetemben dühös láng ég, ami csupán arra vár, hogy szabadjára engedjék. Milyen régen volt utoljára ilyen mókában részem...azt hiszem nagyjából 4 éve, a bátyámmal, amikor a nagyit vicceltük meg egy vacsora után. Az se volt semmi. A nagyi már így is utálta Blaise-t, de ezek után én is felkerültem a fekete listájára...Azonban, mivel megrögzött hazudozó vagyok és nem utolsó sorban egy "kisangyal" végül sikerült úgy kihúznom mindkettőnket a büntiből, hogy a mai napig egy rossz szó se hangzott el a nagyi szájából a bátyámra, Blaise azonban továbbra is bunkón viselkedik vele, mint régen. Ennek tudatában, nem is csalódok magamban, amiért ilyen peti ármánykodást viszek/viszünk hamarosan véghez. Izgatottan bólintok Hayley mondandójára, igen, nekem is hasonló ötlet fogalmazódott meg a fejemben. - Rendben van, oké, akkor én most bemegyek a kocsmába és szólok a pultosfiúnak, te pedig vegyél valamilyen italt. De nagyon durvát ám. Amitől rókázni kezd, vagy mint mondtam már, átváltozik valamivé. Isteni lenne végignézni, ahogy iszkol a trutymó elől kicsi lábain. Hayley nevetését visszhangozva én is felkacagok. Gúnyosan, gonoszul és szinte egy krimiben érzem magam. - Még van egy olyan tíz-tizenöt perc, úgyhogy siessünk. Mivel eléggé egy hullámhosszon vagyunk. A Cserebere nincs messze a kocsmától, így aztán nem lesz nehéz azt kérnem, hogy menjünk majd be. Az izgalom majd szétfeszíti a tüdőmet, ahogy hátat fordítok a lánynak, aki hajlandó összefogni velem egy közös ügy érdekében és elindultam a kocsma felé, ahol perceken belül óriási szivatásnak lehetünk tanúi.
The best weapon against an enemy is another enemy.
- Rendben, igyekszem valami különösen undorítót találni – lesz valami még számomra is meglepően galád, és sötét a hangomban, a kísérteties vigyorgásról meg nem is beszélve. Minden meglepettségem ellenére már rég nem éreztem magamat ennyire elememben. Mármint, az öcsémmel is mindig rettentő idióta csínyeket tudunk kieszelni, és végrehajtani, de azok rendszerint semmi másra nem mennek ki, mint hogy megijesszük anyát, és Lisát; megnevettessük apát, vagy valamelyik barátunkra hozzuk a frászt, amolyan kellemes módon. De ez azért más. Ez a rohadék tényleg megérdemli, hogy valami rosszabb történjen vele, mint egy trágyagránát. Igen, itt az ideje, hogy megtanulja, fele olyan okos, de még fele olyan jóképű sincs, mint azt gondolja magáról. - Benn találkozunk. Próbálj meg úgy ülni, hogy az ajtóra ráláss, Redwood viszont ne – jut még eszembe ezen apróság, így is félő, hogy két ilyen lányt, mint mi, alaposan megbámulnak majd odabenn, de nekem muszáj lenne valamelyest a láthatatlanságomra játszanom. Hiszen különben nem rendelkeznék a meglepetés erejével. Csak akkor szeretném felfedni magam, amikor az a kis gennyláda már felhajtotta a vajsörét (vagy akármilyét), és kétrét görnyedve szenved az asztal alatt. Igen, akkor szeretnék ártatlanul rávigyorogni, és a képébe kiabálni, hogy soha, soha, de soha többé ne szórakozzon a Griffendéles lányokkal. A többivel se, de velük különösebben ne. És ha még egyszer csak meglátom, hogy kéjsóvár pillantásokkal méregeti a húgomat…hujujujj. Akkor megint velem kell majd szembenéznie. Hopp, elragadott volna egy kicsit a hév…? Mindegy is, biccentek Lilnek, és igyekezvén az árnyékokban maradni, megindulok a Bájitalok és Mérgek tárháza felé. Nem mintha szívesen tenném be oda a lábamat, és magyaráznám ki magam valahogy mit is csinálok itt, és minek nekem az a valami, amit venni fogok…de megoldom. Vagyis remélem, a galleonok megoldják. Nem szívesen keverednék vitába senkivel, itt a Zsebpiszok közben.
Ahogy sejtettem, persze hogy nem olyan egyszerű az egész. A boltban állomásozó varázsló állandóan a nyomomban van, és gyanakvó, ugyanakkor majdnem gonosznak tetsző pillantásokkal méreget, úgyhogy alig merek még a bájitalos fiolák nyakán lógó ismertető cédulákhoz is nyúlni. Arra viszont nem is gondoltam, hogy ilyen kevés, viszonylag ártatlan varázsitalra bukkanok majd…mármint…bélrothadás? Zsigerzsugorító? Lepralé? Megölni csak nem kéne Redwoodot. Még ha meg is érdemelné, nem érné meg, hogy miatta rohadjunk az Azkabanban. Hogy akkor mégis mire esik a választásom? Ó, nem is olyan rossz az, régi trükk, de még mindig undorító: meztelen csigát hányni. Ilyen boldogsággal is rég nem szabadultam ki egy boltból, viszont ahogy a pénzérmék a pulton landolnak, én pedig rákulcsolom a kezem a kis fiola nyakára, amit gondosan a zsebembe rejtek, el azonban nem engedem; már szaladok is vissza az utcára. Nyomasztóak itt ezek a boltok, és ha ráadásul valami ismerős, vagy minisztériumi varázsló itt meglát, aki ismeri apát, akkor a nyár hátralevő részét garantáltan szobafogságban töltöm…hogy megérné-e? Hát, ha minden jól megy, az pillanatokon belül ki fog derülni.
Az Édes Mérgek felé veszem sietős lépteimet, ameddig válogattam a különböző szerek között, Lilian már biztosan oda csalta a fiút, és készen állhat a trutymó-csoda is. Óvatosan lököm csak be az ajtót, először csak be akarnék kukucskálni, hogy merre találom a párocskát, de aztán valami befele tartó, dagadt bizalmatlan küllemű boszorkány váratlanul, és rettentő gorombán szinte átlök a küszöbön, hogy majdnem orra bukok. Ennyit arról, hogy a csapos figyelmét máris magamra vontam, és csak remélhetem, hogy másokét nem. Behúzódok egy kis sarokba, és onnan keresem az ismerős arcot…
Elvigyorodom, amikor kijelenti, hogy igazán undorító. Ez a Hayley! Soha nem gondoltam volna, hogy egy napon örülni fogok annak, hogy vele vághatok át egy disznót. Hát igen, ezt is megéltem, azonban nem kell túlzásokba esni. Szinte azonnal ki is verem a fejemből az előbbi furcsa gondolatot és inkább a tervre koncentrálok. Redwood a mai napon megkapja a magáét. Amikor Hayley ellát egy jó tanáccsal bólintok és már meg is indulok az árnyékok közt a kocsma felé. Lassú, biztos léptekkel elsétálok a sarokig és feltűnésmentesen kilesek a cél felé, ahonnan még azelőtt kell kijönnöm, hogy Redwood megérkezne. Egy-két részeg varázslón és egy kóbor fekete macskán kívül kihalt az egész környék. Arcomba húzom a pulcsimat, kihúzom magam és kisétálok a sötétből a világosabb szürkébe. Arcomon próbálom titkolni a gonosz vigyort, ami ugyan nehezen megy, de amikor a sarkamba szegődik egy öregasszony azonnal el is száll a jókedvem. Megfordulok, hogy szemben legyek követőmmel. A nő egy szót sem szól, csupán néz rám és felém nyújt egy kosarat. Feltolom a homlokomra a szemüvegem és éles, metsző pillantást vetek rá. Egy lenge mozdulattal elhessentem, amiből először nem ért és tesz felém egy lépést, de amikor nem lágyulok meg sarkon fordul és elsiet. Elégedett, vékony vonallá keskenyedik a szám...azonban magamban megjegyzem, hogy szerencsém volt. Lopva körülkémlelek...még senki sem figyelt fel rám...majd továbbindulok. A kocsma ajtajában még visszatekintek, hogy meggyőződjek róla a kis szemét, még nincs itt és amikor az előre megbeszélt találkahelyünkre téved a tekintetem nyugtázom magamban, hogy még nincs itt. Nagy lendülettel kinyitom az ajtót. A huzattól leesik a kapucnim, a hajam pedig meglibben, de nem foglalkozom vele és odalépek a pulthoz. Az ismerős arc láttán elmosolyodom. Persze nem azért ismerős, mert állandóan ide járok, hanem azért, mert még régen, a bátyám hozott el erre a helyre és a pultos srác flörtölt velem, nem is kicsit. Mondanom sem kell, hogy majdnem levarázsoltam a legérzékenyebb pontját és csupán csak azért nem tettem meg, mert megígértettem vele, hogy ha bármire szükségem lenne, akkor majd ő zokszó nélkül teljesíti azt. Így aztán teljesen nyugodtam nézek a szemébe. Arcomra varázsolok egy kemény, de ugyanakkor csábos mosolyt és leveszem a szemüvegem. Először üres tekintettel néz rám, majd leesik neki ki is vagyok és viszonozza a mosolyom. - Janet! Micsoda kellemes meglepetés, rég nem jártál itt...ha gondolod még áll az ajánlatom, amit az előtt a bizonyos kínos eset előtt tettem. Gúnyosan, kellemetlenül rátekintek, mintha csupán csak egy szemtelen csótány lenne. - Nincs időn bájologni Leon. Ígértél nekem valamit és azért jöttem, hogy behajtsam ezt most. Tudom, hogy van egy kutyád, szeretném, ha előhoznád és elrejtenéd itt a pult alatt és amikor jelzek, akkor fütyülnél neki és megparancsolnád neki, hogy azt a srácot kapja el, akivel pár perc múlva majd itt belépek. Gonoszan, türelmetlenül elvigyorodom, majd várom, hogy leesen neki. - Mire készülsz kislány? - Ahhoz neked semmi közöd! És ne nevezz kislánynak, mert még a végén más testrészed is veszélybe kerül. Szóval? Megteszed? - Szíves, örömest Őrmester! - Így már jobb. Elégedetten felállok és kifelé igyekszem ebből a lepratelepből. Magam mögött még hallom a cipő csikorgását és egy ajtó csukódását. Nem lesz itt semmi hiba... Kilépek és körbetekintek, hátha meglátom Redwoodot. Várok, és várok, időközben elrakom a zsebembe a szemüvegem, hiszen nehogy már ne ismerjen fel, akit várok. Pár pillanat múlva fel is bukkan, szemével kutat, keres...majd meglát és vágyakozó, egoista vigyor ül ki az arcára. Te szemét dög! Kiáltok fel magamban és a helyett, hogy itt helyben elbánnék vele, inkább elmosolyodom, üres, bamba tekintettel, úgy, ahogy csak egy csinibaba tud. Lehúzom a pulcsim cipzárát, ami alól kivillan egy nem sokat takaró ruha. Szeme azonnal oda réved és elismerően odalép hozzám. Átkarol én pedig átkulcsolom a kezeimet a nyaka körül, arcomat az övéhez simítom. Ha ezt az alakítást látná valaki, aki tudja, hogy érzek ez után a dög után valójában...tutira elismerne. Undorodom magamtól, de nem engedem el. Mikor érzi, hogy nem akarom megszakítani érintkezésünket, halkan felkacag és lefejt magáról. Még mindig bárgyún, vigyorogva, mint a vadalma megfogom a kezét és mézédes hangom mondom következő szavaimat. - Hát szia! Már úgy vártalak. Gyere, igyunk meg valamit itt bent és utána majd megmutatom, amit szeredtem volna. Egy halk okéval megszorítja a kezem és elindulunk be. Ó Hayley, kérlek siess! Kérem magamban, mivel úgy hiszem, amint visszaértünk a suliba azonnal vennem kellesz egy forró fürdőt és órákig fogom magam sikálni, hogy lemossam magamról az arcszesz és kölni illatát, na meg a bőréét. Amíg kinyitja az ajtót - természetesen magának - és belép, megengedek magamnak egy pillanatnyi szünetet és megrázkódom, miközben undorodó pillantás ül ki az arcomra. Mire mindketten belépünk és hátrafordul hozzám, hogy szemével megkérdezze hová ülünk, addigra már vissza is öltöm magamra a bugyuta kifejezést. Fejemmel egy olyan asztal felé intek, ami közel van a pulthoz, de az ajtótól pont olyan távolságra, hogy tökéletesen rálássak, azonban Redwood ne. Erre ismét hátat fordít nekem, amit én arra használok ki, hogy vessek egy pillantást Leon-ra. Ő megnyugtatóan bólint és kérdő pillantással, ajkain azzal a mosollyal, ami jelzi, hogy látta előbbi undorodó arckifejezésem, és lassan kezdi összerakni a részleteket. Visszabólintok neki, majd leülünk. Előresietek, hogy még csak véletlenül se üljön rossz helyre. Ő ezt a kapkodást észre se veszi, csupán leül a két szék körül az egyikre. Mikor én is helyet foglalok, magamban elismerően nyugtázom, hogy rálátok a bejáratra. A következő pillanatban álmodozó, vattacukor szer pillantással belenézek, azokba a nagy, zöld szemekbe. - Hoznál valami innivalót? Kérdezi ekkor én pedig magamat meghazuttolóan bólintok és szó nélkül felállok. Menet közben végigsimítok a vállán, hogy még csak véletlenül se kezdjen el gyanakodni a szótlanságom miatt. Odasietek a pulthoz és első kérdésem a következő: - Na, meg van? - Igen, nyugi. Miközben ezt mondja, már keveri is az italt, pedig nem mondtam semmit sem. - Sejtem mire készülsz, úgyhogy a következő italból csupán egy korty neki és azonnal megy a mosdóba, hogy, khm...nos, szólítani fogja a természet. Egy perc sem telik el és már tölti is ki az italokat két pohárba. - A zöld a tiéd, a piros az övé. Ne feledd el. Bólintok, majd felkapom a két poharat és viszem is. Leteszem Redwood elé a pirosat. - Tessék, itt is van, remélem ízleni fog. Mondom bizakodóan, mézes-mázos hangon. Komolyan, csoda, hogy nem hányom el magam ettől. De tartom magam. Semmi köszönöm, semmi. - Megkóstolhatom a tiédet? Kérdezi. Egy pillanatra lefagyok, majd bólintok és odanyújtom neki. Talán gyanakszik? De tekintete nem mutat semmi ilyesmit. Belekortyol az enyémbe, majd azonnal ki is köpi. - Fújj! Ez undorító! Mondja.Oké, oké, nyugi, nyugi. Nyugtatgatom magamat, nehogy lekeverjek neki egy hatalmas pofont. Miközben a száját törölgeti figyelmemet elvonja, hogy a bejárati ajtónál valami, vagy valaki majdnem elesik. Meglátom a szőke fürtöket és egy pillanatra kiül az arcomra az idegeskedés, majd azonnal el is rejtem. - Mi van? Kérdezi Redwood és már fordulna is meg. - Semmi, csak a csapos elejtett egy poharat. Mondom nem túl meggyőzően. Ez életem legbénább hazugsága, de Hayley teljesen kizökkentett a szerepemből. Amikor látom, hogy elhátrál Hayley, akkor Redwood már félig hátrafordult. Óh, ne! Aggódok, és az adrenalin végigrohanja a testem kényszerítve arra, hogy megtegyem...Félig felállok, Redwood felé dőlök és megcsókolom. Ő becsukja a szemét és már nem is akar megfordulni, én azonban tekintetemmel Hayley-t fürkészem, aki már be is húzódott egy sarokba, ahol még én sem látom. Olyan gyorsan vetek véget a csóknak, ahogy elkezdtem. - Nahát, hú, ez meglepett. Mondja, majd lehúzza az italát...félig. Amikor leteszi az asztalra, egy pillanattal később eltorzul az arca és már rohan is a mosdó felé. Amint becsukódik mögötte az ajtó már szaladok is a pulthoz és kimosom a szám. Leon csak vigyorog, majd megjegyzi. - Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy nem kaptam tőled semmi komolyabb büntetést. - Még kaphatsz. Felelem fogcsikorgatva, majd megpördülök és azonnal meglátom Hayley-t. Igyekeznünk kell és aztán már csak meg kell győznöm Redwoodot, hogy nem az itala okozta ezt a mellékhatást, majd jöhet a kutyuska ami kellőképp elbánik majd vele. Vigyorogva nézek Hayley-re, van egy kis időnk Redwood tutira ellesz egy darabig.
The best weapon against an enemy is another enemy.
Fú. Két ballábasan már az elején, de szerencsére nem túlságosan jellemző rám, hogy még a saját lábamon is keresztülessek, úgyhogy végül a mentés sikeresnek minősül. Vagy meglehet ez nem is egészen nekem köszönhető, a következő pillanatok látványától ugyanis heveny hányinger tör rám is. Fúj. Fújfújfúj. Ezért a csókért Lilt minimum egy nagy pohár lángnyelv whiskeyre meg kell hívnom – már ha kiszolgálnak -, még akkor is, ha a lány nem a szívem csücske. Anyám. Na erre én biztosan nem lettem volna képes. Majdnem én érzem úgy, hogy menten csigák fognak kipotyogni ajkaim közül; úgyhogy egy hosszú, hosszú pillanat erejéig hátamat a kinti meleghez képest jeges falnak döntöm, és megvárom amíg a hányingerem csillapodik, mielőtt folytatnám a kukucskálást, a megfelelő alkalomra várva. Redwood legalább véletlenül sem lát rám, tökéletesen takar a fal, és még ha ki is dugom a fejem mögüle, akkor is kevés az esélye, hogy most már éppen erre nézegetne, ha meg is fordulna. Az ügy meg van nyerve. Tény és való, Lilire hárul a feladat nagyobb, na meg a jóval kellemetlenebb része, de hát valljuk be…nekem a színészkedés nagyon nem megy; már az első körben kísérletet tettem volna arra, hogy nemesebbik szervén rúgjam Redwoodot, nem hogy még képes legyek leülni vele egy asztalhoz. Esélytelen. Nem tudok, és nem is akarok jó képet vágni olyan emberek kedvéért, akik nem érdemlik meg. Vagy inkább, akiket be kéne zárni egy csapat durrfarkú szurcsók közé, mert az való nekik. Türelmetlenül toporgok most már úgy tapadva a falhoz, hogy gondosan kilássak, és hála az égnek nem nagyon foglalkozik már velem a kutya sem. Azt hiszem nem olyan ritka jelenség pár rosszban sántikáló, kiskorú varázsló ezen a környéken. Pillanatok alatt, vigyorogva szökkenek aztán a kiszemelt asztalhoz a percben, hogy Redwood eltűnik a mellékhelységek felé, és előkapom a zsebemből az aprócska, piros fiolát. - Pazar lesz – mondom kaján vigyorral a lánynak, gyorsan kihúzom a fiolából a dugót, és a tartalmát a magára hagyott pohárba löttyintem, azért lehetőleg a tenyerem takarásából – Mit ivott ez a szerencsétlen már most? – kérdezem, és akárhogy is próbálom, nem bírom levakarni a vigyort a képemről. Szívem szerint vissza se szaladnék rejtekhelyemre, hanem innen, premier plánból nézném végig, ahogy Redwood megissza az italát, és elkezd csigákat öklendezni, de végül csak nem merem kockáztatni éppen most, a célegyenesben a zseniális terv végkimenetelét. - Jövök felmenteni amint megitta…és utána iszunk valamit, ha elbántunk vele – mondom még mosolyogva kimondottan kedvesen, még magamat is meglepve, de hát az a csók…brr, nem, nem is gondolok rá, még mindig megviseli mind a szemeimet, mind a gyomromat, és ez egy kis szimpátiát csikar ki belőlem még Zambini irányába is. A lágy szívem. Mint aki dolgát jól végezte bólintok, és iszkolok vissza a kis beugróba, mielőtt még Redwood visszatérne.
Még mindig keserű szájízzel, háborgó gyomorral indulok el az asztalunk felé, ahol Hayley szerencsére már intézkedik is. Lassan odaszlalomozok hozzá és figyelem, amint már el is kezdi a feladat rá eső részét. Hálás - ami még engem is meglep - tekintettel nézek rá, hogy időben jött. Fogalmam sincs, hogy vajon annak a valaminek, amit vett, vajon milyen hatása lesz és a kíváncsiságom már az egeket veri, azonban tudom, hogy minden örömnek idő kell és ez esetben a jutalom, hogy láthatjuk amint Redwood megbűnhődik a tetteiért, egyszerűen felbecsülhetetlen értékű. Már csak azt sajnálom, egy picikét, hogy mások nincsenek itt az iskolából, hogy láthassák ezt a megalázást. Miközben a pohár körül ügyködik én leülök és megpróbálom már jó előre rendbe szedni az arcvonásaimat és a gondolataim hátsó zugában kieszelni valamit, hogy az a szemét megigya a maradék innivalóját is. Hayley vigyora és a tudat, hogy itt van kiránt az undorodásomból, ami ezzel a mocskos egiostával eltöltött percek óta kavarog bennem. - Remek...- felelem neki és kérdő tekintetet lövelek felé, ami azt sejteti, hogy nagyon kíváncsi vagyok ennek a löttynek a hatására, azonban nem annyira, hogy tolakodjak. Hadd maradjon ez az ő kis titka, ami amúgy is, hamarosan le fog lepleződni nem kis örömömre. - A pultost kérdezd, én magam se tudom. - válaszolok a kérdésére. Azonban most, hogy említi...meg kell tudnom Leon-tól ezt a kis trükköt, hisz ki tudja mikor tudom még hasznosítani...esetleg egy tanáron, vagy más diákokon. Na, majd megkérdem valamikor ha el nem felejtem. Bólintok az ajánlatára, már épp a nyelvem hegyén lenne valami kedves, azonban, amikor látom, hogy Ő már megy is vissza a rejtekhelyére meggondolom magam és nem szólok egy szót sem. Még, hogy Lilian Zambini kedveskedjen, teljesen önszántából, semmi hátsó szándékkal? Rontaná a hírnevem! Megrázom a fejem, hogy ez a buta gondolat elszálljon a fejemből és félszegen a mosdó felé vetek egy fürkésző pillantást, azonban, amikor látom, hogy nem nyílik az ajtó visszafordulok az asztal felé. Ekkor valaki megköszörüli a torkát mellettem. Nem hangosan, csupán annyira, hogy én halljam. Feltekintek és akkor meglátom Leon-t, kezében egy tollal és egy cédulával. - Nos, láttam a kis barátnődet. Gondolom nagyon a bögyötökben lehet ez a fiú, ha ennyire el akartok vele bánni. Úgyhogy adok egy tippet. Amikor kitámolygott a mosdóból a srác és ismét leült ide, mond azt neki, hogy a ház ajándékául kap egy kis finomságot, ami rendbe teszi a gyomrát, mivel valószínűleg megbetegedett...- mielőtt még elmenne megjegyzi - Ó, és a fiolában lévő ital színe alapján sejtem mi lesz a hatása és örülhetsz, hogy az a valami semlegesíti az én kis keverékemet. Hitetlenkedő arcom láttán elvigyorodik. - Szívesen. Arca csábító, észveszejtő mosolya pedig nem épp kedves dolgokról árulkodik. Valószínűleg azt gondolja, hogy ettől én majd elolvadok, azonban engem a fiúk többé nem tudnak meghatni bármennyire is helyesnek gondolják magukat. Már épp mondanék valami csípős megjegyzést, amikor szinte végszóra megnyikordul a mosdó ajtaja. Oda pillanatok és egy olyan Redwoodot látok, aki ugyan a felszínen tökéletesnek mutatja magát, azonban legbelül elsüllyedne szégyenében. Ha már ez a kis incidens ilyen hatást gyakorolt rá, mi lesz még ezután?! Türelmetlenül tekintek Leonra, hogy húzzon már el innen. Redwood már hallótávolságon belülre ér, amikor Ő megszólal: - Természetesen Hölgyem, máris hozom! Gyilkos pillantást vetek rá, azonban ő már el is fordul és siet vissza a pulthoz. Nem értem minek kellett így fogalmazni, hiszen mindketten tudjuk, hogy ebben a kocsmában senki nem viselkedik ilyen illemtudóan. Azonban mielőtt túlságosan is elkezdhetnék ennek a rejtélynek a megválaszolása után kutatni Redwood mint mindig sármos mosollyal az arcán lehuppan velem szemben. Már nyitja a száját, hogy mondjon valamit én azonban megelőzöm. - Jaj szegénykém! Jobban vagy? Biztosan megbetegedtél vagy valami. Az asztalon át megfogom a kezeit és szomorú, féltő tekintettel nézek rá...vagyis nem egészen rá. Nem is látom az arcát, mert úgy érzem ha túlságosan nagy figyelemmel tekintenék rá, akkor tuti, hogy nem maradna bennem semmi. Gondoskodó hangnemem hallatán azonnal megenyhül az arca. - Ó, igen biztosan...-ekkor azonban kérdőn, idegesen pillant rám - mit akart itt az a senkiházi kölyök? Egy pillanatig habozok, majd a hazugság, amit az előbb ajánlott Leon szinte úgy jön az ajkaimról, mintha könyvből olvasnám. Magamban pedig azzal nyugtatom magamat, hogy ez a kis színjáték megéri azt, hogy hamarosan láthassam ezt itt velem szemben szenvedni. - Ó, csak látta, hogy milyen sietősen ugrottál föl innen és felajánlotta, hogy hoz valamit ami majd segít rajtad. Redwood még egy pillanatig kétkedőn mered rám, de aztán megszorítja az ujjaimat és bólint. - Az jó lesz! Örülök, hogy nem kezdett el az italával kapcsolatban gyanakodni és ezért egy láthatatlan kő gördül le a szívemről. Elengedem az egyik kezét, hogy bele tudjak kortyolni a saját innivalómba, hátha ez meghozza Redwood kedvét az iváshoz. Egy pillanattal később leteszem a poharam és hangtalanul felsóhajtok, mivel nem követi a példámat. Az ölembe ejtem szabad kezemet. Meg nem fogom még egyszer, elég ha csak félig tart fogva. Leon irányába tekintek és, amikor látom, hogy egy tálcával a kezében igyekszik felénk, rámosolyodok Redwoodra. - Már hozzák is, azt, ami helyrehoz. Megjegyzésemre megfordul, hogy saját szemével láthassa a pincérféleséget. Én ezt pedig arra használom fel, hogy Haylet keresem a szemeimmel, azonban olyan jól elbújt, hogy képtelen vagyok felfedezni a teremben. Ebben a pillanatban Leon érkezik. Lerakja az asztal közepére a tányért, majd mielőtt mehetne Redwood megkérdezi: - Mi van benne, ami helyrehoz? Kérdezi. Mondjuk én sejtem, hogy valószínűleg nincs benne semmi gyógyhatású, azonban akkor miért hozta? Értetlen tekintetem kiül az arcomra egy röpke pillanatra, de gyorsan le is söpröm onnan. - Nos, van benne só...- kezdi Leon. A sót olyan hangsúllyal emeli ki, ami azt jelzi, hogy nekem valaminek le kéne esnie. Miközben arról hadovál mi minden van benne le sem veszem a szemem a sütikéről. Úgy néz kis, mint egy átlagos, sós pogácsa, tetején sóval...És akkor leeseik. Hát persze. Egy zseni ez a fiú. Hisz a sós ételtől Redwood majd ismét megszomjazik és akkor...Diadalittas pillantásomat próbálom elrejteni. Leon magunkra hagy minket, Redwood pedig kétkedő tekintettel vizsgálgatja az ajándékot. Örülhet, hisz ez a kis pogácsa az egyetlen ártalmatlan dolog a mai napon. Bíztatóan pillantok rá, hogy egye csak meg, Ő pedig egy vállrándítással kísérve egy pillanat alatt megeszi a pogit. Elhúzza a száját. - Hú. Ennyit mond össz-vissz, majd egy hirtelen mozdulattal kiissza a pohara tartalmát. Amint leteszi, bennem már gyűlik a megérdemelt vigyor, azonban még egy kicsit hagyom hadd főjön a levében. Kivárom a hatást. Felsóhajt, amit én nem tudok mire vélni, majd megjegyzi, nyugodtan, minden változás nélkül. - Nahát, máris jobban érzem magam. Összezavarodva keresem ismét a szőke hajkoronát a teremben. Mi a fene? Nem kéne már hatnia? Felállok, hogy jobban ellássak a fejek fölött, mire Redwood értetlenkedve elkapja a karomat. Ahogy lepillantok rá és lerázom magamról a mocskos mancsát, kezd kiülni az arcomra az undor, de ő ezt észre sem veszi. Ahogy ránézek, látom, ahogy eltorzul a csinos kis pofikája. Felfújódik az arca, mintha valami ki akarna jönni belőle...mi van? Ekkor ő is feláll, oldalt fordul nekem, majd a mellettünk lévő nagydarab, tetoválásokkal teli fickóra öklendezik...méghozzá egy gusztustalan, csigát. Hitetlenkedve pillant rám, szájából csöpög a nyál. És már ismét felfújódik az arca. Lerogy a földre és egy újabb csigával gyarapodik a világ. Összegubózik, majd ismét egy újabb csiga. Még mindig értetlenkedve mered rám. - Hayley, te zseni vagy! Kiáltok fel, teljesen önkéntelenül meglepetésemben. Odasétálok Redwood mellé és gyilkos, győzelemittas tekintettel meredek rá. - Nahát, nahát, úgy tűnik valaki megkapja azt, amit megérdemel. Na, milyen érzés megalázottnak lenni? Gonoszan felkacagok. A teremben mindenki minket figyel, én pedig szemem sarkából észreveszem egy szőke hajkoronát. Gyere Hayley, a bosszú élvezetes látványa kijár neked.
The best weapon against an enemy is another enemy.
Sajnos most nekem még nincs időm megkérdezni a pultost, hogy vajon mit követett el Redwood ellen, de igazából…nem mindegy? A lényeg, hogy remélem már most heveny rosszullét tört rá, és akkor innentől kezdve a napja egyre rosszabb lesz…a szentem, gondolom azt hiszi összejön neki végre egy jó, élvezetes kis este Zambinivel, de hú. Mekkorát fog ez koppanni! És az a fájdalmas koppanás eme földkereke egyik leggyönyörűbb hangja lesz a mi füleink számára. Egyre inkább nehezemre esik mondjuk megmaradni a fal takarásában. Nem elég, hogy egy gusztustalan hájpacni nadrágból enyhén kilógó hátsójára nyílik innen rálátásom, de a hangokra kell hagyatkoznom, ami azt illeti, hogy mi történhet Liliék asztalánál. Már pedig én igenis vizuális alkat vagyok, és egy ilyen műsört igazán kár elmulasztani. Nem baj, csak a cél lebeg a szemem előtt, és hogy a csigákat okádó Redwoodot már én is láthatom majd. Muhhahaha! Még a kezeimet is sunyin összedörzsölöm így, hogy senki nem lát, és komolyan úgy érzem magam, mint egy gonosz kis törpe. Egyik lábamról a másikra állok, egy helyben toporgok, és a várakozás szinte teljesen felőrli az idegeimet. Na mi van már? Mi történik? Miért nem hallom még az öklendezés semmivel sem összetéveszthető hangját? Hát a fenébe is. Kikukucskálok, éppen csak egy leheletnyit, hogy éppen látom, amint Redwood végre valahára lehúzza a pohara tartalmát. Igen! Most megkapja azt, ami neki jár. És bár hiú ábrándnak tartom, hogy úgy igazán tanul majd az esetből, de…talán egy kis időre kioktathattuk. Már az is valami. Nekünk meg persze..mit tagadjuk, hát naná, hogy édes a bosszú íze, és még sokáig jókat fogok vigyorogni, amikor majd visszagondolok erre a napra. A „Hayley, te zseni vagy!” felkiáltásra már bátorkodom ténylegesen is kidugni a fejemet a fal takarásából, és vigyorogva konstatálom, hogy Redwood bizony a csiga-hányingerrel küszködve görnyedezik. Úgy kell neked, te görény! - Nahát, szia Redwood, te itt? Hogy érzed magad? – huppanok le fülig érő vigyorral Lili mellé a padra, szívesen megpaskolnám ugyan a srác fejecskéjét, mintha valami ügyeset csinált volna, de inkább biztos távolságra maradok a csigák termelőjétől. A végén még az ölembe, vagy a nyakamba pottyantana egyet, és arra aztán semmi gusztusom sincs. - Tudod pajti…Lilian meg én nagyon nem szeretjük, ahogy viselkedsz. Vagyis, ahogy a lányokkal, főleg a fiatalabb lányokkal viselkedsz. Remélem érted, miről van szó. És reméljük ezentúl egy kicsit kedvesebb leszel. Mert tudod, mi sem vagyunk kispályások – beszélek az öklendező fiúhoz a lehető legédesebb mosolyommal és hangnememmel, mintha csak azt ecsetelném milyen csodaszép idő van odakinn a mai mesés napon. Noha, ez egy tényleg mesés nap. Nekünk, legalábbis. - Kéne egy ital nekünk is. Meg is éheztem. Te nem, Lil? Redwood, te viszont majdnem elveszed az étvágyamat. Kezdj magaddal valamit. Mehetünk? – igaz, eredetileg úgy gondoltam majd jól elkergetjük innen a fiút, és ünneplünk a csigák romjain, de ahogy így elnézem nem mostanában fogja abbahagyni az öklendezést, úgyhogy jobb szeretnék még nagyobb távolságot ágyazni közénk. Lil korábbi élményét tekintve azt hiszem ez ő sem fogja bánni – Menjünk inkább a Foltozott Üstbe – továbbra is negédes mosollyal állok fel, húzom magam után Lilt is, vidoran viszlátot intek a szenvedő Redwoodnak is. Hiszen udvarias gyerek vagyok én…! – Ez pazar volt – súgom oda közben cinkostársamnak, és pacsira nyújtom a tenyerem. Lehet nem leszünk egymás kedvencei a jövőben sem, de ki tudja. A végén még lesznek újabb közös akcióink, a nagyobb jó érdekében.
//remélem nem bánod, hogy ebből részemről zárót kanyarítottam, én nagyon élveztem a játékot, szerintem összefutunk még (;//
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by 
Tárgy: Sikátor 
