Mit képzel magáról az a semmirekellő McGalagony? Alapjában nem lenne vele semmi bajom se, de amikor ilyen, akkor szívesen szegezném rá a pálcámat, hogy egy-két varázslatot kipróbáljak rajta. Sajnos, vagy nem, nem lehet. Jobban mondva nem akarok, mert azzal is csak büszkévé tenném az apámat, őt pedig egyenesen gyűlölöm. Előbb mondanám ki rá a tiltott átkok egyikét, mint másra.
Mikor idejöttem, rendszeresen írt nekem, hogy érdeklődjön meggondoltam-e magam. Csak ez érdekelte, meg az, hogy mikor mondok igent a választottjának. Eleinte húztam, halasztottam a reagálást, de egyik karácsonykor, mikor beállítottak egy tortával és egy gyűrűvel, a srác képébe toltam a finomságot. Pedig imádom a tortákat, a süteményeket és hasonló finomságokat is, de ez akkor is sok volt. Csak mert neki bejött ez a dolog, rám még nem kellene rám erőltetni. Ésszerűen nem lehet meggyőzni és nem is hallgat meg. Gyűlölöm őt.
Füstölögve lépkedek a házvezetőmhöz, hogy újabb büntető munkára ítéljen és leordítsa a fejem, amiért még pontlevonásban is részesültünk. Pedig esküszöm, most jó voltam. Nem tettem semmit. Egyszerűen csak ott álltam a tömegben és nevettem azon, amit a griffendéles kölyökkel csináltak. Tehetek róla, hogy vicces volt, ahogy kék bundája nőtt? És én voltam az egyetlen, aki nem lépett hátra, mikor a Professzornő megkérdezte, hogy ki volt. Nem volt elég időm lereagálni a dolgokat. Meglepett, maradjunk ennyiben. De hogy még a barátaim is cserben hagytak ... rám kenték a dolgot, csak hogy megússzák következmények nélkül a tettesek ...
Habár ... jó dolog is van ebben. Láthatom Willt, mármint Professzort és órákat tölthetek vele. Kár, hogy még nem voltam vele intimebb helyzetben. De ami késik, az nem múlik és amúgy sem vagyok olyan, mint a többi csaj, akik zaklatják a rajongásukkal. Nem rajongok érte, csak szimplán helyesnek találom és vonzónak. Nagy dolog.
Mély levegőt veszek az SVK terem előtt, majd benyitok és megállok az ajtóban. Most nincs kedvem kopogni, vagy bármit ami udvarias lenne. Megvárom míg behív vagy valami, addig nem mozdulok. Nem én.

Tényleg jobb szeretem elkerülni az összes bajt, amit még a nyakamba vonzhatnék, de senki nem hisz nekem. De kit érdekelnek? Nem is akarom, igazán, hogy bárki meg is értsen, vagy hogy tudják mit miért teszek. Egyikükre sincs olyanra rákényszerítve, amit ne akarnának.
Irigylek mindenkit, noha ez is egyike a titkaimnak, amikből túl sok van már, pedig még csak tizenhét vagyok. A legjobb barátaim is azt hiszik, hogy az életem tökéletes. Már majdnem így van. Ha azt nem vesszük figyelembe miken kellett átmennem és mi van még előttem, akkor tökéletes is lehetne. A döntéseim közül semmit nem bántam még meg és ennek azért örülök. Ott van például a fogadás, amibe belekevertem a Mallory srácot, vagy az, hogy elszerettem mástól Dracot. Na őt, tényleg szerettem és azt hiszem még mindig érzek iránta valamit, pedig már nem járunk. Barátság némi extrával. Mert tagadhatatlan, hogy van köztünk valami, ha még mindig meg van az a vonzalom, ami egymás mellé sodor minket.
Megrázom a fejem kissé, hogy kiverjem ezeket a gondolatokat, mert most másra kell figyelnem. Újabb büntetőmunka. Már kíváncsi vagyok, hogy a Prof mivel áll ma elő. Nem ismerem a büntető stílusát, mert nála eddig még nem jártam ilyen ügyben. Sokszor bent hagytam "véletlenül" a könyvemet a teremben, hogy visszamehessek érte, de büntetés ... na az még nem volt. Sokan azt mondják, hogy elég kemény, de hát a házvezetőnk, mit várni egy Mardekárostól? Jót biztos nem. Vagy hát egy valami mindenképp jó lehet vele.
Szeretem a hatásos belépőket, kissé kéretni magam, akár csak most. Megállok az SVK terem ajtajában és egyenesen rá nézek. Megfigyelek rajta mindent, de valahogy tekintete érdekesebbnek bizonyul. Rég láttam ilyen kék szemeket. Draconak vannak ilyen színű íriszei ... és megint témánál vagyunk. Tényleg sajnálom, hogy a tanárom, de ... sosem adok fel semmit.
Csak akkor mozdulok, mikor beinvitál.
- A legjobb? Ha mehetnék is tovább. Semmi kedvem itt lenni. - csukom be magam mögött az ajtót, de ezért nem fordulok meg. Inkább csak belököm. Tudom ennyivel nem úszom meg, de tényleg jobb dolgom is lenne. Figyelem, ahogy Will a könyvekhez megy és fellapozza az egyiket. Komolyan, mit keres?
- Hogy mi? - mire céloz, hogy éles helyzetben kipróbálni magam? Lehet, hogy van velem néha némi gond, de a jegyeim kiválóak, ezt a Prof is tudhatná. Magam előtt keresztbe fonom a karjaimat és kivárom a folytatást. Hát ebbe úgy látszik jól belenyúltam. Vagyis belelöktek.
Egy pillanatig nem figyelek és már egy ketrec lebeg felém és landol az asztalon. Egy pillanatig csak nézem, hogy mi van a ketrecben, majd elkerekedett szemekkel nézek a tanárra.
- Ez most komoly? - erre lehet nem akarok választ kapni. Tekintetem újra a szalamandrára szegezem. Miért kellene bántani?
- Minek pálca? Egy vödör víz is megtenné ... De azért kedves, hogy aggódik értem. - ha őt kérték meg, akkor miért rám bízza ezt a feladatot? Nem utálom én ezt az állatot, csak az apámat ... Továbbra sem lépek afelé, hogy ártsak a szalamandrának.