James & Annie

 

Susan

Ki kell használni a nyarat, vagy legalábbis a kellemes, nyárias őszi napokat. Szóval, maradjunk annál, hogy meleget, mert még túl romantikusnak tűnök, mikor nem vagyok az. Ha van valami, amivel ki lehet kergetni a világból, az a romantika és minden ehhez kapcsoló csoda.
Szerencse, hogy a szinglik élete csak játék és mese. Bár, ha úgy nézzük, valaki nézőpontjából nem vagyok szingli... Kár, hogy nem igazán érdekel a kis hollóhátas véleménye a családi állapotomról. Azt még ki kell találnom, hogyan adagolom be neki, hogy ez kettőnk között minden sajnálatom és próbálkozásom ellenére sem működik, és jobban járnánk, ha megadnánk magunknak az esélyt egy másik, boldogabb kapcsolatra... De azért persze még egyszer megvígasztalhatom. Merő együttérzésből, persze. Mondjuk biztos, hogy pocsék egy élete van, azok alapján, amit mesélt... Szóval ráférne egy normális kapcsolat. Mennyire kár, hogy én erre nem vagyok alkalmas. Na, de mindegy, mert most éppen bújócskázunk, csak őt még nem avattam be. Ha megtalál, elveszem. Ha nem, akkor életem egy újabb szakaszát zárom le.
De térjünk vissza az időjárásra. Kellemes, én pedig legurultam a kastélyból, igényeltem egy kis szabadságot. A nők egyszer tényleg sírba visznek, és mellettük nincs is elég időm életem egyetlen szerelmére. Szerencse, hogy a kétkerekűm nem olyan nyafka, mint a nőneműek, és nem kell órákig hallgatnom, mennyire elhanyagoltam mostanában. Csak egy kis pucolás, pumpálás, ellenőrzés, és máris útra kész - jobb, mint új korában. Na és végre rá is gyújthatok, ezt nem mindenki bírja, például a kis hollóhátasnál "kizáró ok". Aha, persze, csak tiszta ruha és fogmosás, fel sem tűnik neki semmi. Most már az sem érdekelne, ha észrevenné, csak megkönnyítené a dolgom. Hm, nem is olyan rossz ötlet.
Az élet nagy dolgain gondolkozom, illetve egy hatodikos kisoroszlánon... A lényeg, hogy elgondolkozom, és nem nagyon figyelem, merre is visz az utam, nézek, de nem nagyon látok, egészen addig... Bármennyire is nagy varázsló vagyok, a vízen járás még nem megy, ebből következik, hogy gurulni sem tudok rajta. Határozottan pech, hogy erről egy kicsit későn sikerül megvilágosodnom és az egyetlen járható út a zuhanás marad... Pontosabban, az ugrás. Felemelkedem az nyeregből, hátraugrok (újabb lendületet adva a száguldásnak) és engedem a biciklit tovább gurulni. Nos, igen, anyám mindig mondta, hogy kellene rá fék, de túl menő vagyok én ahhoz... aha. Ennek eredményeképp kecsesen a hátsómra huppanok, miközben próbálom megmenteni a kecajom, gyorsan motyogva a varázsigét... nem eshet be a vízbe, nem eshet be a vízbe, nem eshet bele a vízbe... Huh.
- Aztak*rva - nyögök fel, mikor a drágaságom lebegni kezd a vízfelszín fölött, és hátradőlök a fűben. Ez nem sokon múlott.

James & Annie

Susan

Ez komolyan olyan, mint valami hülye jelenet egy hülye filmből. Csak velem fordulhat elő, hogy nem veszem észre a gyorsulást, igaz? Még szerencse, hogy reflexeim vannak, és jobban féltem a bringát az életemnél is - mindkettőnket meg tudom menteni. Lehet, egy éles kanyar egyszerűbb lett volna, de kockázatosabb is, tekintve, hogy itt vannak fák... Tengelyferdülést pedig nem vállalnék be, mert nehéz helyrehozni. Inkább az én hátsóm sajogjon egy kicsit, mint hogy valamiért ki kelljen adnom a kezem közül a drágaságom.
Sikeres vagyok, mint mindig, megérdemlem, hogy kifújjam magam. De úgy látszik, ezt nem mindenki látja így. Először az tűnik fel, hogy valaki belezavar a mágiámba, mire megemelem a fejem, a bicikli meg közelít... Oké, hát furcsa, hogy valaki segít, de azért megnyugtató, hogy nem az ellenkező irányba lebegteti. Egyből utána már mellettem van, és már nem az eget bámulom, hanem a kis hugrást. A kis aggódó hugrást. Hát ez édes.
- Ugyan már - pislogok még mindig. - Nem történt semmi. Estem én ennél már nagyobbat is... - ezzel fel kell vágni, egy ilyen bicikliről-leugrás nem okozhat nagy problémát. Jobban belegondolva azonban akár okozhatott volna...
Elfogadom a kezét, és felnyögök - próbálom azt a hatást kelteni, mintha mégis nagyon fájna és csak leplezni próbálnám. Mondjuk nem nehéz, a legutóbbi gyengélkedős látogatásom emlékét felidézni is elég, hogy összeszoruljon a gyomrom. Aztán majd kiderül, beveszi e. - Nem akarok gyengélkedőre menni... - ez száz százalékig őszinte, szívesebben élvezném az ő társaságát.
- Kösz, hogy segítettél a kicsikével - hálásan pillantok rá, majd szeretettel simítok végig a bicajom ülésén. Lehet, hogy beteg dolog ennyire kötődni egy tárgyhoz, de nem érdekelnek a vélemények. Az egyetlen nő az életemben - az anyámon és Candyn kívül -, akit még nem ejtettem át. Persze, mondhatjuk megint, hogy egy bicikli nem lehet nő... de ha pasinak gondolnám, mindenki buzizna. Akkor már inkább ez.
A hátsóm kezdem dörzsölgetni, azért a föld tényleg egy kemény társaság, de túl fogom élni. Közben inkább őt veszem szemügyre. Érdekes. Nem értem, miért üldögél valaki melegítőben egy tóparton. Bár, a melegítős rész még érthetőbb, az egyedül való üldögéléssel vannak kérdéseim.
- Na és te? Sportosan éled az életed? - villantok egy megnyerő mosolyt, nem akarom, hogy ezt is sértésnek vegye, mert most éppen nem az volt. - Esetleg felfüggesztheted a mai edzést, hogy megháláljam csodás tetteid? Már amennyiben nem kell elrohannod valami halaszthatatlan ügy miatt a klubhelyiségbe...
Higgye csak, hogy neheztelek a múltkoriért. Ami részben igaz is, mert nagyon uncsi napom volt... Viszont nem vagyok egy haragtartó típus, szóval, ha megint elzavar... Na jó, nem hinném, hogy leszállnék róla. Szóval ne zavarjon el, hanem hagyja, hogy élvezzem a felemelő társaságát. És tudok én ám ilyen szépeket mondani is, de csak ha megérdemli az illető. Mondjuk, ha igent mond.

James & Annie

Susan

Az emberek egyformák. Hiába állítják, hogy neeem, dehogy, ők teljesen mások, mert ez nem igaz. Mind hazudunk, mind csalunk (még a kitűnő tanulók is), mind előítéletesek vagyunk... illetve alábecsüljük a többi ember képességeit. Látom rajta is a kétkedést, pedig meglepődne, ha tudná, a 206-ból hány csontom volt már eltörve, hányféle módon, mennyiszer és mi módon. Persze, nem fogom elsorolni, és igazából még maradandó bizonyítékát sem tudom egyiknek sem felmutatni, mert egy kis hókusz-pókusszal anyám mindig rendbe tett. Apám szerette volna, ha hetekig szenvedek, mert mondjuk nem tudok biciklizni, de anyám belátta, hogy nem állítana meg. Az esés a sport része, a sérülés szintén, viszont nem állhat az utamba. Soha, soha, ez is egy fontos alapelv.
- Egyik sem - lazán megvonom a vállam, majd óvatosan elfintorodok, ahogy segít felállni. Azért sajog rendesen, de nem tört el semmi, szerintem lilulni sem fog, és azért a kis vörös sokkal szórakoztatóbb társaság, mint a Madam. Még ha a hátsómmal foglalkozna... De nem szabad elkalandozni, még megint elszalad, és nem hiszem, hogy most tudnék annyira rohanni... A kétkerekűm pedig meg kéne vizsgálni, mert lehet, hogy vízbe nem esett, de attól még simán történhetett vele valami... de nem. Hálám üldözni fogja.
Elsőképpen egy kis puhatolózással, hogy mégis mi végett jár erre és hogy az említett dolog mennyire fontos... Nálam ne legyen fontosabb. Persze, ezt finoman kell felvezetni, mint mondtam, az emberek (és a nők) egyformák, szóval mint a hímes tojással. Nehéz, de én élvezem, mert kifizetődő. Különben nem is szenvednék, de még sosem vitt rá a lélek, hogy nemi identitást váltsak. Pedig a pasiknál sokkal egyszerűbb dolgom lenne. Megtisztelésnek kellene venniük, hogy ennyire kitartó vagyok. De a nők nem értékelnek. Sebaj.
- Csodás - vigyorodok el. Na, mit mondtam? Hát persze, hogy felfüggesztheti. - Ja, hetedikes - nem értem, ez miért fontos. Azon már nem akadok fent, hogy prefektus, volt már dolgom a fajtájával, semmi extra nincs benne. Talán az zavaró, hogy nyugodtabban mászkál, és kívülről tudja a házirendet... Nem az én gondom, én minden szabályt betartok, aminek nincs köze cigihez, piához, vagy a folyosókon való biciklizéshez. Mikor avatnak szentté végre?
- Úgy láttam, hogy unatkozol, és gondoltam, kéne vinni egy kis tüzet az életedbe - kacsintok rá, talán ez még nem sok. Egész vicces is tudok lenni, ha megpróbálom, igaz? Vagy csak azért van, mert beütöttem a fenekem? Bár nem mondhatnám, hogy az a gondolkodó felem...
- Van valami különleges óhajod, merre menjünk? - igazán lovagias, Mr Tonkin, látszik, hogy elit családból származik, akik adnak a valamire való viselkedésre. Tetszetős, csak így tovább.  

James & Annie

Susan

Kit érdekel, hogy mi meggyőző meg mi nem? A lényeg, hogy mindenki maradjon a hátsóján - vagyis jelen helyzetben szedjenek fel onnan. Nem okoz semmi sem problémát, és legalább a biciklimnek is tudok egy kicsit örülni. Egyes emberek annyira nem értékelik az ilyeneket, mindenki el van kényelmesedve az ilyen kocsival olyan kocsival... Akkor már inkább motor, mint a BMX nagytesója. Azt még valahogy el bírnám viselni.
Lehet, hogy kedvesnek szánta, de én csak egy fintorral jutalmazom. Kölyök pofi. Pff. Az biztos, hogy - van, akinek ez jön be - fejezem be hangosan a gondolatot, és megvonom a vállam. Bennem meg az a jó, hogy annak is seperc alatt eladom magam, aki igazából nem is vágyott rám soha. Legalábbis beismerten. Tudok olyanokat mondani, hogy kiderüljön, még ő maga sem tudott róla... Sóhajtok egyet, egyből jobban érzem magam, hogy rendbe tettem az egómat.
Fura a csaj. Komolyan. Én vicces vagyok, erről még igazolásom is van, hatalmas, második kézírással: "James Mindig Vicces". Kreatív gyerek voltam, nem mondtam még? Lehet, neki el kéne mesélnem, akkor talán értékelné egy kicsit jobban a próbálkozásaim, nem csak újabb és újabb fájdalmat okozna valamely testrészével... bár egy fulladásban benne lennék... Most szívesen megkérdezném, hogy miért nem fordítjuk egy kicsit komolyabbra kettőnk kapcsolatát, de inkább nem, ha már ennyitől elpirult... Tanulság: tessék többet kacsintgatni. Pedig nem egy olyan nagy szám. Fél szemmel pislogsz. Tudom felváltva is, attól már orgazmusa lenne? Egyszer még úgyis kipróbálom.
- Remek választás, Miss... - na, ez most pofára esés. A névre nagyon érzékenyek. Valaki egészen beindul, ha összekevered mással, míg az a más képes leharapni a fejed, ha elfelejted a nevét. Ezzel pedig csak annyi a probléma, hogy most éppen nem tudom, hogy a drága melyik csoportba tartozik...
- Szabad? - mentsük, ami menthető alapon felajánlom neki a karom, ezzel is kitüntethetve érezhetné magát... ha ismerne. És ha ismerne, nem venné a szívére, hogy elfelejtettem a nevét. De nem ismer. Talán ezt még soha nem bántam ennyire.

James & Annie

Susan

- Nem tudtad, hogy én onnan jöttem? - vágok meglepett fejet. Hogyne, egy távoli univerzumból. Most komolyan nem ismerni a korosztálya női tagjait, vagy egyszerűen csak nem akarja beismerni, hogy neki is bejön a cuki pofim. Fúj. Soha nem fogom még egyszer így jellemezni magam, mert határozottan gyűlölök mindent, ami cuki... Kivéve Candyt, de ez más, ő rokon. Na. Nem szeretem, mikor a nők zavarnak össze engem, mikor ennek fordítva kellene történnie.
Nem érzek semmit pazarlásnak vele kapcsolatban. És ez most nem romantikus gondolat volt, még mielőtt valaki meglátná bennem a jót, csupán megmentette a bicajom, mikor az igazság az, hogy belőle még azt is kinéztem volna, hogy egyszerűen a tóba engedi. Na igen. Félreismertem. És lehet, hogy egy kicsit bűntudatom van, ezért akarom kárpótolni a társaságommal. Tudom, hogy vágyik rá, nem kell olyan csekélységeket tennie, mint hogy ezt ki is mondja. Én megértem őt szavak nélkül is... Vagy egye kutya, tényleg érdekel a csaj, és vele akarok lenni, még ha ő nem is. Még ha azt sem tudom, hogy hívják. Ha nem lenne tökéletes a bőröm, most tuti megátkoznám magam pár ragyával, de akkor valószínűleg még kevesebb kedve lenne velem lenni, magam ellen pedig nem játszok. Tudatosan.
- Bones - biccentek és megpróbálom a fejembe verni. Nevekben sosem voltam jó. Ha pedig hangosan is elmesélné élete történetét, úgy hallgatnám, mintha először hallanám, tekintve, hogy tényleg fogalmam sincs, miért olyan nagy szám ez. Engem a saját harcaim érdekelnek, a varázsvilágra meg magasról tojok. Nem önzőség, hanem önvédelem. Nem folyok bele olyan harcokba, amikből nekem nincs hasznom, és nem fordulok emberek ellen az álláspontjuk miatt. Maximum azért, ha valaki griffendéles, de ez már csak ilyen.
Kicsit meglep, hogy elfogadja a karom, de örülök. Felettébb. Ez például, csak az én hasznomra megy, és meg is küzdök minden pillanatáért.
- Arra van időm, amire akarom, kedves - villantok egy vigyort, de igazából a kérdése mást is megmozgat bennem. Na nem, nem kell semmi Olyasmire gondolni, csupán csak kérdéseket vet fel és néha még én sem tudom ezeket magamban tartani.
- De hogy érted? Miért ne érnék "ennyire" rá? Egyáltalán mennyire? - a legőszintébb tulajdonságom a kíváncsiság, ebből nincs több arcom, nincs... vagyis de. Francba. Pedig azt hittem, elárulhatok magamról egy nagy különlegességet, de nem, mert bizony van megjátszott-kíváncsi arcom is. Csak ez nem az, mert ez az őszinte. Bár, mivel vérpofi vagyok, nem látszik olyan nagy különbség. Abba kéne hagynom ezt, mert még zavarba hozom magam.