Jake

Általában az időm nagy részét a könyvtárban töltöm. Nem mintha nem tudnám lefoglalni magam sokkal inkább gyerekesebb, vagyis a koromhoz illő dologgal, de egyszerűen olvasni szeretek a legjobban, és ez miatt senki sem itélhet el. Persze nem a gyógynövénytan könyvem a legjobb barátom, de igazából az ő társaságát is tökéletesen élvezem.
Igaz már későre járt, és a lányok akikkel érkeztem kicsit türelmetlenül pislogtak rám, de úgy éreztem nem tudok majd elaludni, ha nem olvasom végig a témakört, amit elkezdtem. Az érdeklődési köröm nagy, mégis annyira imádom jól érzem magam olvasás után. Csomószor gondoltam már rá, ha így túlzásba viszem az egészet, akkor egy idő múltán annyira megfogom unni az egészet, hogy végzős koromra már leckét sem lesz kedvem írni. Talán akkor már befogok férni az anti-bogarasak közé, akik többnyire a felsőbbrendű, velem egykorú, Mardekáros csöppségekből állnak, akik célja, hogy tönkre tegyék mindenki életét. Megértem, hogy hobbijuk mások életét tönkre tenni, de hogy ilyen fiatalon evvel foglalkozzanak már bűn. Szörnyen bosszantónak találnak, mivel nem igazán törődök az ártatlannak nem mondható beszólásaikkal, amivel szinte minden nap részesülök.
Gyorsan felzárkóztam a lányokhoz, akik már vissza indultak a Klubbhelyiségbe. Igazából csak pár lány van, akivel úgy igazán kijövök, vagyis csak ők próbálkoztak meg velem barátkozni. Így kialakult a mi kis körünk, amiről legalább tudom, hogy soha nem fog elárulni. Bennük teljesen megbízom, és tudom, hogy bármikor képesek lennének kiállni mellettem. Rajtuk kívül még a nővérem, és a bátyjám tudnám felhozni, hisz csak ők állnak nagyon közel hozzám, na meg Mark, de ő mostanában nagyon elvan veszzve. Szerintem szerelmes az egyik Mardekáros csajba, és ezért nem beszél mostanában velem, de igazából nem tudok eligazodni a fiúkon. Mondjuk még az sem segítene, ha több tucat könyvet olvasnék el róluk, szerintem még akkor sem lenne világosabb a kép...
Talán kicsit túlzajongva haladtunk be a Klubbhelyiségbe, mivel mikor beléptünk mindenki tekintete ránk szegeződött. A lányok többsége felviharzott aludni, de nekem még átkellett néznem a bájitaltant. Nem mintha nem fújnám kívülröl az egészet, de mégis csak nagyobb biztonságot jelent, ha újból átolvasom. Egyetlen egy ehez alkalmas helyet láttam, és az Jake mellett volt. Kicsit habozva indultam el egy székkel. Nem akartam megzavarni, mivel láttam rajta, hogy mennyire bele van merülve a könyvébe, és a másik, hogy... hogy irreális érzelmeket kezdtem el táplálni iránta, amitől mindig zavarba jövök, emberi nyelven szólva kedvelem, ami nálam tényleg nagy szó. Vettem egy mély lélegzetet, majd oda húztam a széket a mellette lévő helyre.
- Leülhetek?- kérdeztem mosolyogva, talán még egy kicsit el is pirultam, majd vártam, hogy válaszoljon erre az egyszerű kérdésre. Benne volt a pakliban, hogy elutasít, amit meg is értek, hisz biztos fontos tanulni valója van. Arra meg egyáltalán nem is gondoltam eddig, hogy mellette hogyan is akarok tanulni....

Jake

Belátom, hogy néha talán túl komolyan veszem a tanulást. Nem mintha ez olyan nagy gond lenne, csak így a szabad időm nagy része elveszik. Már első éves koromban eldöntöttem, hogy egyszer tanár leszek a Roxfortban, viszont másodikban már Auror szerettem volna lenni. Most meg úgy áll a dolog, hogy legszívesebben a Minisztériumban dolgoznék. Jóóóó, lehet nem vagyok valami könnyű eset, és nincs előre kigondoltam tervem a hosszútávú jövőmmel kapcsolatban, de annyit tudok, hogy fontos személy akarok lenni, akire mindenki felnéz. Jövőre lehet üzletet akarok majd nyitni az Abszol Úton, ki tudja...
Hayley-t mondjuk az igazság harcosa ként tudom elképzelni, szóval inkább az aurori hivatásban lelné meg az örömét, de mondjuk jobban kellene koncentrálnia jelen esetekben a tanulsára. Bent meg mondjuk a Weasley ikrek csatlósa ként, aki bele-bele segít az üzletükbe. Viszont magam semmi biztos pontra nem tudom elképzelni, maximum könyvtárosként egy elhagyatott épületben, aki magányos és hét macskája van otthon.
Talán kicsit túldramatizálom az egészet. Nem kellene ennyire paráznom a jövőmmel kapcsolatban, mivel még csak tizenhárom vagyok, de azért mégis jobb, ha az embernek már ifjú korában vannak elképzelései a jövőjével kapcsolatban. Jakenek már biztos van valami szuper ötlete. Mondjuk belőle kinézem, hogy első osztályú kviddics játékos vállhat. Nem mintha olyan sok meccsen részt vettem volna, sőt egyet sem láttam még, de sokat beszélnek róla és a testvéréről a velem egykorú és fiatalabb lányok. Már saját rajongó táboruk van, de szerencse hogy nem tudnak róluk. Visszatérve a kviddics meccsekhez... Még ha kötelező lenne, akkor sem nézném meg. Nem azért meg hülységnek találom, és nem kell sértésnek venni, örülök ha a házunk meccset vagy esetleg bajnokságot nyer, csak félek attól, hogy megtetszene a játék. Az kellene még csak, hogy megszeressem, és én is elkezdjem játszani. Ez az egyetlen dolog, amit tényleg nem nekem találtak ki...
Könnyedén kilebegtem a többi lány közül, és elővettem a táskámból a bájitaltan könyvem, majd oda fáradtam Jake könyvét. Mondjuk már eléggé kimerültem, és tényleg későre járt, de túl makacs vagyok ahoz, hogy így lefeküdjek aludni.
-Köszönöm- mosolyogtam, majd leültem a székre, és kinyítottam a tanulandó fejezetnél a könyvem.- Nyugi nem foglak zavarni, csak átolvasok néhány részt!- néztem rá vigyorogva, majd mikor éreztem, hogy túl sokáig bámultam gyorsan lecsaptam a tekintetem a könyvre, és egy kicsit elvörösödtem.
Úgy éreztem mindjárt szívrohamot kapok, mivel annyira gyorsan vert a szívem. Szörnyen zavarban voltam, de nem tudtam miért. Valószínű Jake miatt, mivel ilyet még soha nem éreztem. Még akkor sem, mikor az évvégi eredményeim vártam. Sőt még akkor sem, mikor beadtam a házi dolgozatom. Próbáltam lazábbra venni a dolgot, de nem igazán vagyok hozzá szokva ehez. Nem lehet, hogy ennyire elvegye az eszem egy fiú. Jó nem egy fiú, hanem Jake, de akkor is.
Legalább a látszatot sikerült fenn tartanom, mivel úgy csináltam, mintha olvasnék. Eddig egy szavat sem sikerült sikeresen megértenem, mintha hirtelen vissza fejlődtem volna öt évesre szintre, aki nem ért meg semmit egy ilyen könyvből. Ilyen közel még soha sem voltam Jake-hez, mivel a tantermekben általábán nagyon távol ülünk egymástól. Sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy ez úgy sem fog menni, de akkor legalább csináljak valami értelmeset.
-Hogy telt a napod?- néztem a szemeibe, majd rákönyököltem a könyvemre, és elmosolyodtam. Legalább most jobban megismerhetem, mivel eddig nem volt alkalmunk rá. Talán egy picit kerültem is a társaságát, mivel féltem, hogy valamit elrontok, és örökre megutál, de nem élhetem le úgy az életem, hogy meg sem próbáltam megismerni, és ahogy hallom nem egy lány akar nála bepróbálkozni, szóval jobb lesz, ha lépek valamit, ha nem akarom örökre elveszíteni. Nem mintha az enyém lenne, de így fontos személy az életemben...

Jake

Az egyetlen dolog amihez egy porszemnyi tehetségem sincs az a sport. Nem mintha annyira ugrálnék a kipróbálásukért, de már kiskoromtól kezdve tudom, hogy nem nekem találták ki, amivel személy szerint semmi bajom sincs. Minden bizonnyal akkor tisztázódott bennem az egész, amikor elsőben eljött a repülés óra ideje. Még mindig gyűlölöm. Szerencsére nem ütöttem meg komolyabban magam, de egyszer estem egy szépet, egy igen szépen. A nyoma még mindig ott éktelenkedik a csuklómon, mivel ügyetlenül pont rá estem. Mondanom sem kell, ahelyett, hogy kiröhögtem volna, azt hitték, hogy meghaltam. Legalább nem volt annyira ciki, és mindenki aggódott értem. Szerintem erre a kis incidensre még mái napig emlékszik mindenki, aki ott volt, de bennem biztos, hogy mélyre ásta magát ez az emlék, és soha nem fog a feledés homályába távolodni. Még anyáék is kaptak egy értesítőt, ami szerint hőn szeretett legkisebb Stonebury súlyos sebesülésekkel gazdagította meg magát, és majdnem megölte magát, az összes évfolyamtársa előtt repülés közben. Mondanom sem kell, hogy az édesanyám ezek után halálra aggódta magát, és csak egy kicsi hiányzott és majdnem el is jött a Roxfortba. Az kellett volna még, azt hiszem ezek után Hayley és Ben kitagadott testvérként kezelt volna...
Így inkább maradok a nyugodtabb, és a sokkal inkább nekem való dolgoknál, mint az olvasás. Meglepő, hogy ekkora szenvedélyt mutatok a könyvek íránt, mivel a családban nem sokan szeretnek ennyire olvasni, mint én. Emlékszem az első könyvemre, amit még kiskoromban kaptam a nagyimtól. Azóta őrzöm a ládámban, és alkalmankétn újból elolvasom. Egy mugli mesekönyv, mégis annyira varázslatos, olvasása közben még magam is elhiszem, hogy történnek csodák.
Amint leültem Jake mellé, mintha megszüntek volna a gondolataim. Nem tudom miért, és nem tudom, hogy jó dolog-e, de hirtelen teljesen kiürült a fejem. El is felejtettem, hogy mit akartam tanulni, hogy hány óra, és mit szerettem volna még elintézni. Csak néztem lefelé zavarodottan, és vártam, hátha vissza áll a rend bennem, de nem így. A szavai végig a fülemben csengtek, és édesebb volt bármilyen érintésnél. Ideges voltam, és féltem eddig, hogy valamit nagyon elfogok rontani, de a mondatai oly kellemességet árasztottak, amitől minden problémám megszünt. Már nem akartam semmire sem gondolni, nem érdekelt a házi, nem érdekelt az egész tanulás, csak legyen itt velem, és beszélgessünk tovább, nekem ennyi bőven elég.
- Akkor jó! - fülig ért a szám, és mintha a kedvem is kivárgzott volna. Csak mosolyogtam, és lestem minden mozdulatát. Nekem sem volt kedvem tanulni. Hogyan is lenne? Mikor találtam egy ezerszer jobb foglalatosságot, ami most sokkal jobban érdekel, mint néhány hülye bűbáj, amit bármikor olvashatok, de Jake-kel csak ritkán beszélgetek. Nem tudom miért... Talán nem kedvel engem, és biztos talál jobb szórakozást is, mint velem dumálgatni. Sőt, biztos még barátnője is van, akkor meg nem valami szép dolog róla fantáziálgatnom... Na mindegy, inkább nem kérdezem meg, mert a végén még hülyén jövök ki az egészből, azt meg nem akarom, hogy leégjek előtte.
Ilyet még soha sem éreztem előtte, mint amikor vele vagyok. Számomra az még olyan fura, és annyira új. Az összes fiúra eddig ugyan úgy néztem, de ő mintha más lenne, mint a többiek. Sokkal... sokkal szimpatikusabb...
Izgatottan hallgattam, hogy hogyan telt a napja, de látom rajta, hogy szebb napot is eltudott volna képzeli magának. Remélem nem tettem még ennél is rosszabbá az egészet.
- Szokásos. Semmi érdekes, azonkívűl, hogy az egyik lány rosszul lett miközben a könyvtárban voltunk, és lehányta az egyik Mardekáros lányt. Nem volt szép látvány, de legalább jót nevettünk - magyarázom, de nem is értem, hogy egyáltalán minek untatom egy ilyen hülyeséggel. Biztos nem érdekli, hogy milyen semmiség történt ma velem. Az ő életéhez képest az enyém olyan unalmas lehet, hogy esti mesét is gyárthatnának belőle...

Jake

Mindig is nagyon ragaszkodtam a családomhoz. Legfőképp az anyukámhoz. Persze mindenkit nagyon szeretek, hisz miért ne tenném? Nagyon összetartóak vagyunk, és együtt képesek vagyunk bármilyen gondot megoldani. Ettől eltekintve anyu volt az, akihez mái napig a legjobban ragaszkodom. Általában azt mondják, hogy a lányok inkább apukásak, de az én esetemben ez nem így van. Talán azért, mert sokkal több közös tulajdonságom van vele, mint apával. Néha még engem is meglep, hogy néha mennyire hasonlítunk. Ezért izgatottan várom minden nap, hogy végre ír-e levelet nekem. Nem sűrűn írok nekik, mivel ilyenkor általában én is és ők is nagyon elfoglaltak vagyunk, de ettől még minden nap eszembe jutnak, és nagyon hiányoznak nekem...
Mindent megteszek már elsőtől fogva, hogy az egész Stonebury família büszke legyen rám. Igazából nem tudom pontosan, hogy mi akarok lenni, de az biztos, hogy a Mágiaügyi Minisztériumban szeretnék valami fontosabb posztot betölteni. Ezért is tanulok olyan keményen, nem mintha annyira ugrálnék érte, de tudod, hogy most keményen megkell dolgoznom, ha bármit is elszeretnék érni a jövőben...
A többi lány, mintha félne Jake-től. Nem tudom miért, vagyis hallottam már ezt azt, de még soha sem láttam a saját szememmel, hogy bármi rosszat is elkövetett volna bárki ellen. Nem mintha ez sokat változtatna a helyzeten. Amíg az én érzékenynek mondható szívemmel nem tesz semmi fájdalmasat, addig ugyanaz marad róla a véleményem, ami eddig mondjanak bármit is a pletykás évfolyamtársaim...
- Szerintem amúgy szándékosan csinálták az egészet...Biztos bekevertek valamit a lány italába, amitől ezt csinálta, de attól még tényleg vicces volt- mosolygok még mindig, és örülök, hogy egy picit sikerült megnevetettnem. Nem vagyok az a viccemester, aki csak úgy dobálja a poénokat, és körülötte az emberek mind a padlót verik a röhögőgörcs miatt, de azért annyira unalmas se vagyok, remélem...
- Nincs - nagyon aranyosnak találtam, hogy csak ilyen nehezen sikerült kiböknie a kérdést. Nincs senkim. Nem is volt, és nem is... Oké, nem szólom el magam, mert a végén még bekövetkezik az ellenkezője. Ki tudja, talán nem bánnám meg... - És neked?- kicsit jobban ment a kérdés feltétele, mint Jake-nek, de nagyon elpirultam. Nem sűrűn kérdezgetek ilyet fiúktől, és hát Jake, az Jake... Valószínű nem is egy barátnője van, ami lehet kicsit elfog keseríteni, de nem lepődnék meg rajta...
Közben körbe néztem a Klubbhelyiségben, hogy felmérjem hányan maradtunk. Igazából alig páran ültek és beszélgettek, ami azt jelentette, hogy elég későre jár, de szerencsére nem fognak ránk szólni, hogy menjünk mostmár aludni. Igaz, vállalnunk kell a következményeket, hogy másnap elég kómásak leszünk, és nem igazán tudunk majd koncentrálni az órákat, de részemről ez a beszélgetés megéri ezt a kockázatot.