Sosem gondoltam volna, hogy ennyire lehet valamit unni. A mai nap folyamán viszont rá kell jönnöm, hogy mégis van olyan dolog, amin másodperceken belül képes lennék elaludni. Igen, egyre csak az agyamra mennek az újoncok, a suhancok, és akik körülugrálnak. De hát mit lehet tenni, ha az ember híres? Nem sokat. Mindegy, mondhatni már megszoktam ezalatt a hat.. inkább hét év alatt. Csak bólintok egyet a felettébb hosszú, és untató monológra, majd felkelek, és egy szó nélkül kisétálok a szobából. Miért is szánnék még akár csak egy percet erre az alakra, ha már így is a mindenem ki van vele? Komolyan nem hittem, hogy találok valaha rosszabb alakot Crak-nál és Monstro-nál. Ez azt hiszem mégis megtörtént. Apropó, a két jómadár is épp erre jár, ha jól látom, mindketten a pofájukat tömik. Remek, ezeknek sincs jobb dolguk, mint enni. Ráadásul még csak hasznukat sem veszem, hiszen semmi dolgom velük. Köszönés nélkül továbbállok, egészen ki a Mardekárból, és bolyongani kezdek a folyosókon. Felmegyek az elsőre, majd még feljebb. Ki tudja, mit keresek, most leginkább csak céltalanul tengek a folyosók között. Én. Céltalanul. Na ez most komolyan mondom, nekem fájt. De legalább fél órája itt vagyok, így pedig nem sok értelme az egész sétafikálásnak, tehát ki kell találnom merre tovább. Újabb öt perc gondolkodás következik, miközben lábaim visznek előre, és előre, és előre. Végül a Szükség szobájánál kötök ki, és most azon következik a morfondírozás, mit akarjak. Csakhogy ez a terv megbukik, ugyanis a tény, hogy annyit kérek magamban erőteljesen, jelenjen meg az ajtó, bőven elég. Nem tudom, mi várhat mögötte, így csak óvatosan nyomom le a kilincset, és kukkantok be a terembe. Meglepődve tárom nagyobbra az ajtót, ugyanis egy szobában találom magam. A vicces az, hogy dunsztom sincs, hogy kerültem ide, vagy egyáltalán hol vagyok.. és ki van itt. Óvatosan lesek körbe, miközben az ajtó mögöttem halkan kattan, jelezve, hogy bezárult, én pedig egy pár lépés után megtorpanok. Nem hiszem el. Mármint.. hű. Azt az eget. Ki gondolta volna, hogy pont itt fogok belefutni Draco Malfoy-ba. Már legalább… reggel óta nem láttam. Ja nem, vacsora óta? Lényegtelen, a mai nap folyamán épp elég régóta. És alszik.. óóó, de édes. Az összeborzolódott szőke tincsek, a nyugodt arcizmai. Annyira… szexi. Na jó, ez talán erős szó, de úgy is épp elegen tudják, hogy bele vagyok zúgva, úgyhogy azt hiszem mindegy.
Először csak leülök az ágya szélére óvatosan, nehogy felkeltsem, majd el is fekszem mellette. Óvatosan simogatni kezdem a haját, talán most életemben először ügyelve arra, hogy ne ébresszem fel a mozdulataimmal, de ki tudja, lehet, hogy már ennyi elég neki ahhoz, hogy ne tudjon tovább aludni. Lényegtelen, csak az a fontos, hogy itt van csupán néhány centire, én pedig mellette. Ki gondolta volna…

Csak feküdtem csendben, és néztem. Nem is tudom, mi üthetett belém. Na jó, de tudom. A szeretet, mint mondani szokták, csodákra képes. És hiába is próbálnám tagadni, ami tény, az tény. Szeretem Draco-t, és kész. Már az, ahogy figyelem, szőke haja összekócolódva lóg minden felé az alvástól, és akárhogy is nézem, így olyan ártatlan érzetet kelt bennem. A másik felét inkább nem feszegetem.
Amint ellöki kezemet, kicsit arrébb is húzódok, hiszen nem véletlen, hogy így reagál. Persze, tudom, felébredt. De még mielőtt teljesen arrébb húzódhattam volna, olyasmi történt, amire nem számítottam; Draco átölelt. Aztán a nevemet motyogta. Kissé értetlenül meredtem magam elé, majd lassan, és halkan visszakérdeztem.
- Draco? - ez egy amolyan "hééé, én is örülök neked, de mit akarsz?" visszakérdezés volt tőlem. Nem is tudom, mit szeretne pontosan, de tény, élvezem ezt a helyzetet. És kihasználom.
Kirázott a hideg az érintéseitől. Nem rossz értelemben, sőt, inkább jól esően. Akármennyire is próbálnék ellenállni, szinte reflexből emelem fel a kezem, és kezdem el simogatni a fejét úgy, ahogy az imént. Elmosolyodtam, és mikor felnézett, csak még szélesebb lett az a mosoly az arcomon. Kisebb mocorgás árán lejjebb csúsztam, és nyomtam egy csókot a nyakába, aztán az arcára.
- Jól aludtál, édes? - a kérdésem után még egy puszit nyomtam az arcára, vagyis pontosabban egészen a szája sarkába. Közben végig mosolyogtam, és óvatosan kisimítottam az arcából egy tincset. Kissé elmerengve néztem végig rajta, miközben teljesen hozzábújtam. Hezitáltam egy kicsit, de végül félig felé fordultam azaz inkább feküdtem, és ismét elleptem puszikkal a nyakát, és az arcát. Nem tudom pontosan miért, vagy hogyan, de az az érzés lappangott bennem, hogy ez így jó. Talán ezért nem is gondolkoztam azon, mi lesz. Tudom, hogy Draco kiszámíthatatlan, legfeljebb lelök az ágyról, ki a szobából. Bár nem mondom, hogy jól esne, túlélem. Azt hiszem.

Valamilyen megérzés végig lappangott bennem. Mégis, nem tudom, hogy a "szőkeségemnek", vagy csak a szimpla énemnek köszönhetően továbbra sem tudtam rájönni, miért érzem azt, amit. Ez csak úgy... jön. És nem lehet megállítani, nem lehet megmondani mi ez az érzés, csupán bennem lappang.
A nevem hallatán megint csak egy kisebb érdeklődés tükröződött arcomon, miközben felvont szemöldökkel figyeltem, hátha lesz folytatás. De nem volt. Ha belegondolok, nem is vártam kifejezetten mást. Sosem volt egy érzelmes típus, így manapság már meg sem lepődöm ezeken a be nem fejezetten szavakon, mondatokon.
Legközelebb, mikor megszólalnék, bár már nem tudom, mit akartam mondani, csak felesleges szócséplés lett volna, talán egy kis időhúzásnak beillhet. De nem tehetek róla, mivel lassan kezd leesni, hogy miként tovább, és bár akarom, ez nem elég. Pontosabban elég lenne, mégis bennem van egy kis félsz. De csak egy kicsi. Lényeg a lényeg, már nem tudok beszélni, hiszen teljesen mással foglalkozok, gyengéd csókkal, illetve csókokkal. Bárhogy is próbálok tekinteni a helyzetre, a kedvemre, mindig csak ott lyukadok ki, hogy ez most így jó, így kell lennie. Kellemes érzés fut végig rajtam az érintésekre, mintha csak a hideg időből bemennék egy fűtött helyiségbe, és elkezdenék melegedni. Persze ez egy gyenge, és pocsék hasonlat volt, de mégis ezzel tudom leírni igazán azt, ami a fejemben kattog. Bonyolultabb gondolatmenetre ugyanis jelen pillanatban az agyam zakatolása miatt képtelen vagyok.
Nagyon halványan elmosolyodom, mikor megérzem Draco fogait a nyakamnál, és le sem hervad most már onnan. Igazából az idő, bár számomra kissé lelassult, mégis üres foltokkal traktál, így most is, mire legközelebb észbe kapok, meglehetősen szoros ölelésben fonódunk össze, Ő pedig egy elégedett vigyorral mered rám.
- Kicsit. - magabiztosan mosolyogtam tovább, majd lassan végignyaltam bal arcán. Végül vigyorogva, kissé talán nevetve eltávolodtam, pár másodpercig a szemét néztem, és végül egy csókkal zártam a sort. Szinte biztos vagyok benne, hogy Draco az, aki irányítani szeretne, sőt, az akar talán jobb szó lenne, mégis, valamiért lehetetlen leállnom ezzel a szereppel. A hosszabb csók közben egyik kezemmel végigsimítok arcán, miközben a másik lassan lejjebb indul, végigsimítok az oldalán, majd mikor felfele indul a kezem, pólója alá csúszik, én pedig elmosolyodom.
- Szép kis kockák. - jegyzem meg gúnyosan, miközben kezem megáll egy pontban, szememmel pedig a kék íriszeket pásztázom. Mosolyom továbbra sem hervad le, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy egy darabig nem is fog. Fogalmam sincs, vajon miért.

Egyre több dolog kavargott bennem. Helyes ez? Szabad ezt? Egyáltalán, milyen, egy iskolában.. hát nem mindenki így álmodik a "nagy" első alakalomról. Mégsem zavart semmi. Nem csupán azért, mert a mardekárosok közé tartozik, vagy mert ennyire rideg lennék. Egyszerűen csak maga az ember, akivel itt vagyok. Mert igen az, hogy Draco kezdeményezett, vagy engedett, vagy tudja is a fene, hatalmas "díj" volt számomra.
- Most jobb, ha nagyont mondok? - elvigyorodtam, és válaszoltam. Először is, mert mért ne? Másodszor pedig, úgyis enyém az utolsó szó, nem is tudom, mit szeretne. Na jó, ez nem egészen így működik, de mindez most mellékes, én akarom befejezni. Ééén, één. A morranásnál is majdnem beszóltam neki, de éppenhogy csak majdnem, ugyanis az utolsó pillanatban határozottan lenyeltem, ami kijönni kívánt. Nem kéne most olajat önteni a tűzre, nem igaz?
- Nincs? Biztos vagy te ebben? - alulról felnézni a kék szemekbe valahogy... nem tudom, miért, ne is kérdezze senki, de jó volt. Egyszerűen elkapott az az érzés, hogy totálisan szerelmes vagyok. Évek óta nem tudom visszafogni ezt az érzést, hát még most..! - Meg is lennék sértve, ha nem így lenne. - jelentettem ki határozottan, és igen, nem lehetett meglepődni azon, hogy semmi hirtelen mozdulat nem történt. Hagytam, hogy kezemet oda tegye, ahova szeretné, majd egy kissé rámarkoltam. Még magabiztosabbá váltam, vagy csak maga a tudat, hogy igen, mindezt nekem sikerült elérni, vagy csak szimplán jött belülről. Nem tudtam, de nem is érdekelt.
- Velem? Neeeeem kell. - nevettem egy kisebbet, majd egy kissé meg is ráztam a fejemet, jelezve, hogy egyáltalán nem muszáj velem kezdeni. Sőőőt.... sőt.
- Reméltem, hogy nem is mondasz mást. - vigyorogtam, majd egyszerűen visszacsókoltam. Eltűnt az arcomról a mosoly, hiszen most próbáltam mindent kiüríteni a fejemből. Miközben az én pólóm már feljebb csúszott, kezeimet megemeltem, és lassan elkezdtem lehúzni Draco-ról a felsőjét. Cseppet sem okozott nehézséget, még ha esetleg nem is segített. Csak ledobtam magunk mellé a földre, és megint megcsókoltam. Kezdődött az a végeláthatatlan betelhetetlenség. Csak többet, többet, és többet.
Megint végigsimítottam hasán, majd a nadrágövével kezdtem bajlódni. Nagyjából ennyi kellett ahhoz, hogy kissé türelmetlenebbül álljak a dolgokhoz. Két percig, ha tartott, mire kioldottam azt a fránya övet, aztán itt megálltam néhány másodpercre, és belenéztem a szép kék szemekbe. Próbáltam kiolvasni belőlük bármi használhatót, de nem mondanám, hogy nagyon sikerült volna. Féltem. De nem mertem megmondani, és hogy őszinte legyek, nem is akartam, így csak néztem, néztem, majd kipattintottam a gombot a nadrágján. Na ja. És akkor most jövök én.