- Kicsim, kérlek takaríts ki, és még van egy kis mosogatni valód is… Jah, és szedd össze a szobádból a szennyest, mire visszajövök, oké? Meg azért se haragudnék ha összeírnád mit kell majd vennünk még a Roxfortba, jövőhéten azt is el kell intéznünk ha nem akarunk mindent csillagászati összegért látni – persze, még az én időmben még nem került két galleonba csak a bájitaltan felszerelés, de hát úgy tűnik minden változik. Meglocsoltad amúgy a virágokat?
- Nem.
- Akkor azt is csináld meg kérlek. és ha már úgy sincs semmi dolgod, akkor…
- De van.
- …szóval azt hiszem ma érkezik Nadine, az unokatestvéred. Kérlek légy vele kedves.
- Meglesz.
- Azt hiszem minden megvan… Oh, hova raktam a pálcám? Meg is van! Ha bármi baj lenne…
- Szia, anya. – nyomtam meg erősen ezt a két röpke szót, és a jelentőségteljes pillantást vettem rá a könyvem mögül. Fáradt vagyok, nyűgös, és a tetejében reggel óta hallgatom ahogy azon idegeskedik, hogy minden jó lesz e, mikor megérkezik az unokahúga. Vagyis egy hete ilyen. Egy hete viselem el, ahogy fel, s alá rohangál, esténként pedig a padlásról hozza le a méretes albumokat. Első nap jó bulinak tűnt kicsit megismerni anyám múltját, azokat az embereket akiket alig ismerek. Anya mindig is büszke volt rá, hogy boszorkány és ezt sose felejtette el elismételni. Pálcával a kezében – vagy nagy zsúfoltságban a hajában – járt, kelt nem bajlódott a vacsorával inkább elmormolt pár egyszerű igét mire a zöldség azonnal felvágta magát. Néha elgondolkozok rajta, hogy ha nem ebben a világba élne vajon, hogy boldogulna. Vagyis, inkább boldogulna e.
Mélyet sóhajtok, miután a smaragdzöldlángok elnyelik az alakját, én pedig egyedül maradok a szinte kihalt szobába. Most még is mit csináljak? Napok óta ez az első alkalom, hogy egyedül vagyok – és noha, egy csomó feladatot kaptam, szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fogom őket megcsinálni. Inkább alszok. De még ahhoz sincs kedvem.
Végül a tekintetem megakad a hatalmas könyvkupacon, amit még pár napja hoztam elő, hogy ha majd egyszer lesz egy kis időm átgyakoroljam a tavalyi, és az az előtti, és előtti, de még a RBF vizsgák előtti évek anyagját is. Tehát az elmúlt hét évet. Fájdalmas nyögéssel, de végül felkászálódok a kanapéról, és út közben benyomva a varázsrádiót, Celestina Maggica ősrégi száma hangzik fel, magam mellé helyezem a tornyot és leveszem az első tankönyvet; Fushel, Wilbert: Defenzív mágia.
- Reducio – lendítem meg a pálcám mire a bögre, amibe még ott van a reggeli maradék kávém, háromszorosára kicsinyül. Bár kicsit sajnáltam, hogy már csak egy röpke korty maradt, elégedett voltam, hiszen a varázslataim még mindig csuklóból jöttek, noha több hónapja nem alkalmaztam őket. Nem tudom mennyi idő telt el, de lassan már tele volt a fejem latin igékkel, ártásokkal, rontásokkal, mikor hirtelen a csengő ébresztett fel a félálomból. Elterülve a szőnyegen, a könyvek között, kómásan kerestem meg a papucsom, és vergődtem oda az ajtóhoz. Útközben megpillantottam a szerelésem a falitükörbe; vicces volt a pólómon lévő Roxfortos címer, de annyira jópofának tűnt, mikor jó pár éve megláttam az Abszol úton, hogy azóta ez a kedvenc otthoni szerelésem. Ariel többször is irigykedve megjegyezte, hogy neki is beszerezhettem volna egyet, de valahogy azzal, hogy csak nekem van ilyenem az ismerősem közül, jól érzem magam. Mintha egy különleges módon kötődnék a kastélyhoz… Bár ez a gondolat, még a felsőmnél is nevetségesebb.
Kitárom az ajtót, ám a nagy semmi tevés után meglepődve fogadom a vendégünket. Mondhatni ki is ment a fejemből, hogy ma bármi érdekes történne.
- Öhm, szia, Nadine ugye? – mosolygok rá kedvesen, majd félreállok az útjából, és beljebb invitálom. – Gyere, kerülj beljebb.
Nem ismertem az unokatestvérem. Ez azért is érdekes meg lényegében egy házba járunk sőt, egy évfolyamba – még se éreztem sose rá késztetést, hogy felkeressem, mert mindketten más-más világba tartoztunk. Persze, tudtam róla pár dolgot, de sose annyit-amennyit kellett volna. Most még is, a velem szomszédos szobába fog lakni, reggelente egy konyhába reggelizünk, és egyszerűen többé nem lesz rá lehetőségünk, hogy elkerüljük egymást. Magam se tudom mi lesz ebből, de már csak az anyának tett ígéretem miatt is próbálok pozitívan állni hozzá.