ϟ Hozzászólások : 22 ϟ Reagok : 14 ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 16. ϟ Kor : 28
Tárgy: Meglepi; Candy and James Pént. Okt. 18, 2013 10:43 pm
Candy
Utálom, gyűlölöm, utálom! Említettem már, hogy rühellem? Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy lehetséges, hogy van olyan rokonom, aki a Griffendélbe került. Brr, erre még gondolni is borzalmas, pedig bőven lettek volna éveim megszokni - természetesen sikertelenül. Komolyan próbálkoztam. Nem tudom, valószínűleg a Griffesek utálata egy elemi ösztön, minden Mardekárosban ott lakozik, akiben nincs meg, az rossz helyre lett beosztva. Legalábbis, én mindenkihez így állok, egy kivétellel. De mekkora kicseszés! Ha valami utálatos távoli rokon került volna oda, érdekelne? Hát jóhogy nem. De szerintem a Kalap sem szívlel jobban, mint bármelyik tanár vagy itt dolgozó... Ezért keresztbetett. Az egy csöppet sem zavarna, ha Mardekár Hugrás vagy Hollóhátas lenne a drága, most komolyan. De hogy pont Griffendéles. Ez olyan, mint egy személyem elleni sértés. Abban mindig biztos, hogy elég eszes a vörösekhez... De a mindig remény hal meg utoljára. Hát, meg is halt. De ebben az egészben az a legfrusztrálóbb, hogy nem tudok bemenni. A Hollóhátban már jártam egyszer, igazi élmény volt, bár onnan is szépen kidobtak, ide még bejutni sem tudok. Felháborító! Egy jó testvér hogyan okozzon úgy meglepetést, ha nem tud befeküdni a másik ágyába, hogy az felsikítson, amikor le akar ülni? Ez az egész szabály-rendszer kapcsolatromboló. Lehet, hogy panaszt teszek Annie-nél, mint prefektus, adjon nekem engedélyt, vagy simán törölje... Ja, nem, az nem lenne jó, ha minden liba be tudna mászkálni hozzám. Inkább csak nekem kell engedély. A két szép szememért. Meg talán máshogy is meg tudnám hálálni, de azt szigorúan privátban... Marad hát nekem a várakozás. Azt mondtam, hogy azt is utálom, hogy a hetediken van? Nem vagyok hozzászokva, hogy mindig mászkáljak ide föl, csak amikor tényleg nagyon vágyom már egy kis kedves társaságra... Aki nemsokára ki is fordul azon az ajtón. Neeem vagyok számító, dehogyis. Csak ismerem annyira, hogy majd pont most indul el... öhm. Jó, az egyáltalán nem fontos, hova indul, csak hogy kisétál azon az ajtón, én pedig meglepem, és egyből nem is lesz lényeges, hova menne, mert velem fog foglalkozni. Mint mindig, amikor éppen nem ő tör rám - szintén a legkellemetlenebb helyzetekben. Tud a kiscsaj, hát tőlem tanult! Az ősz örömére beújítottam egy dzsekit, és mivel a bicajom nem volt kedvem idáig felcipelni, csak támasztom a falat, a jó öreg Marlboro társaságában... Tikk-takk.