Nickole & Eric

A hóban topogok egyedül Roxmortsba. A friss hó csak úgy ropog a talpam alatt. Mindenütt fehérség, ami már vakító. Hogy szeretem e a havait? Persze ha a meleg szobában vagyok. Meg ha Roxmortsba. A hangulat a helyén van, ilyenkor jön meg mindig a kedvem a karácsonyra. Azt hiszem ez az egy év a kivétel. Magányosan érzem magam. Vincentnek dolga volt, így megbeszéltünk egy találkát fél óra múlvára a három seprűbe. Addig szinte kiraboltam a Mézesfalást. Már pár csokit benyomta, és most is egyet rágcsálok. Mostanában tényleg csak a csoki tud lenyugtatni. Még jó, hogy olyan gyakran nem férek hozzá. Nem fogok elhízni. Épp a három seprű felé tartok. Hideg van, szinte a csontomig hatol. A hó csak esik, esik és most elkezdett a szél is fújni. Remek. Jobban belebújok a sálamba, és pislogva próbálom megtalálni az utamat. Egyre jobban nem látok semmit. A hirtelen jött vihar, mindenkit váratlanul ér, sokan bemennek a legközelebbi boltba. De én tudom, hogy nem vagyok messze a célomtól, és egyenesen kell mennem. Remélem. Majd valaki elsuhan előttem, majdnem neki megyek, se így is kicsit megcsúszom. Megtalálom az egyensúlyomat, és arra kapom a fejemet, amerre ment. Pár hópihe között meglátok egy ismerős, már szinte világtó kék szempárt. Hirtelen lefagyok. Majd a szempár eltűnik. Már átfagyott kezembe beleparancsolok egy kis erőt, és elejtem a csokit. Majd sietősre fogom az illető után. Kétszer majd elesek a hatalmas nagy hóba, egy embert azt hiszem fel is löktem. A káromkodásból ítélve. Nem tudom merre megyek, csak a fekete kabátot követem. Közbe folyamatosan pislogom ki a szememből a hópihéket. Hova megy ez? Remélem nem megyünk ki Roxmortsból. Az illető bemegy egy épületbe. Megállok az ajtó előtt, és megfogom a kilincset. Teljesen át van fagyva, engem is átjár a hideg. Mély levegőt veszek. Ha ő az... 1...2...3...Berontom az ajtót. Ahogy meglátom az ismerős arcot, gyorsabban mint életembe bármikor előkapom a pálcámat.
- Stupor!- kiáltom el magam, minden haragom benne van. Ahogy Eric arcát megpillantottam, érzelmek tömkelege tört fel bennem. Egy szempillantás alatt. Gyűlölet, szeretet, hiány... A szemét láda! Könnyeimet lenyelem. Nem, nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy egyetlen könnycseppet is ejtek miatta. Mikor becsapódik az ajtó mögöttem, amihez hozzá se értem, majdnem felugrok ijedtembe. Szem elől tévesztem Ericet.

Nickole & Eric

Beleremegek, ahogy megérzem meleg leheltét a hajamon. Érzem a kölnije illatát is, mámorító. Ideges leszek, a gyomromba hirtelen belenyúlt egy kéz, és szorítani kezdi. Lever a víz, pedig át vagyok nagyon fagyva. Egyre jobban fázom, és vacogok, ahogy a jéghideg veríték folyik végig a hátamon. Félek tőle, igen, bár nem szabad, hogy meglássa. Kapkodom a levegőt, pedig nem kéne, észre fogja venni. A fogam vacogását is próbálom vissza fojtani. Itt van ő ... mögöttem. Olyan közel, hogy meg is csókolhatnám! Miket beszélek! Ő egy gyilkos!! Az Azkabanban van a helye! Én meg remekül tudok párbajozni, el fogadhatom!
- Hiányoztam?- kérdezi. A hangja csak csiklandozza a fülemet. Beleremegek. Miért? Miért lett ilyen? Miért kell gyűlölnöm??  Mély levegőt veszek. Pillanatok alatt megfordulok,oda pattanok a pálcámért. Hála az égnek nem esett olyan messzire, majd rászegezem határozottan.
- Egy gyilkos? Persze...- Azt hiszem sikerült eléggé határozottnak lennem. Nem remegett meg a hangom, és végén el se csuklott. Hogy mit tervezek? Azt hogy elkábítom, hogy megkötözöm, elveszem a pálcáját, és hívok valakit, aki hív egy aurort. És ezzel le is csukathatnám. De megint az a fránya szív, aki válaszokat akar.  - Miért? Miért csináltad? Miért lettél halálfaló és öltél gyerekeket!!?? - remegek, vacogok. Át vagyok fagyva a pálcámat cseppet se tartom céltudatosan, csak remeg a kezembe. A hangom se lett olyan határozott, mint amilyennek szerettem volna. - A társaink voltak a Roxfortba!! Andie meghalt!!! Még az is lehet, hogy pont te ölted meg!!! - már üvöltök, és csak könyörgök magamnak, hogy ne kezdjek el könnyezni. Nem szabad, nem!! - - Még is, mi a franc történt veled? - a pálcámat mindig tartom, de már nem rá. Nem tudom tartani magam. Egyszerűen úgy érzem mindjárt össze esek. Fázom, ideges vagyok, dühös! Reméltem, legbelül azt reméltem hogy többé nem látom, hogy nem fog soha többé fájdalmat okozni. De most itt van, és félek megtudni mindenre a választ. Egy két könnycsepp még is elgördül, félek amilyen hideg vagyok oda fog fagyni az arcomra. Közbe végig állom a tekintetét, nem veszítem most szemelől. Hogy mia tervem? Nem tudom, most hogy itt állunk szemtől szembe nem tudok gondolkodni. Egy biztos: válaszokat akarok!

Nickole & Eric

Tudtam, hogy gyenge leszek. Annyi terveztem, és játszottam le magamban ezt a napot. Hogy mi lesz ha újra találkozunk. Mindig úgy képzeltem, hogy a gyűlölet érzése fogja átvenni rajtam a hatalmat. Hogy erős leszek ez álltal, és igenis elfogom tudni kapni, és átadom őt, hogy megkapja annyi életért a büntetését. És most mi van, hogy valóra vállt a találka?  Állok remegve, és letörli a könnycseppeket a szememről. Az is csak most esik le, hogy valaki van ebbe a lakásba, és hogy stuport alkalmazott rajta. Egyszerűen, lehet én is rossz vagyok, de nem érdekel. Most nem. Biztos ha ennek vége lesz a lelkiismeretem üvölteni fog velem.
- Eric...- tiltakoznék, és elhúzódnék tőle ezt súgja az eszem, és próbál érvelni, ami egyre jobban halványul a fejemben.  Azt mondja, hogy sajnálja. És mi van? El is hiszem. Komolyan nem vagyok normális.
Majd átölel. Lökd el, lökd el!! Üvölt a hang mindig a fejemben. És megint teljesen meghökkenek saját magamon.. vissza ölelem, olyan szorosan mint még soha senkit. Annyira jól esik, és olyan érzésem van mintha minden ami eddig bántott elmúlt volna. Mélyeket, és szaporán lélegzem. Közben azt kívánom bár megállna az idő, bár ne kapnék választ mindenre. Bár ne történtek volna meg a dolgok. Mi történhetett vele? Egy rossz ember nem tudna bocsánatot kérni, és nem tudna így ölelni valakit. Mindennél jobban szeretném ha vele lehetnék. Vincentet is szeretem, de őt is megviselték a történtek és sok dolga lett. Nem a legjobb tanulók közé tartozik ő se, és velem együtt akar aurornak tanulni. Így neki dupla annyit kell most dolgoznia, mert neki még a igézetek se nagyon mennek annyira, hogy meglegyen a megfelelő osztályzata. Keveset vagyunk így együtt. Chloe-val néha beszélünk mert segít nekem a családfámmal. De ennyi. Sok időt töltök egyedül, és mindig vannak álmatlan éjszakáim, ilyenkor mindig kiszökök oda a tóhoz. Nem tudom miért. Talán legbelül abban reménykedtem, hogy vissza jön.
Gondolat menetemet megszakítja, hogy bízzak benne. Hogy kérhet ilyet? Halálfaló, a iskolámban gyilkolt ahol a legjobb barátnőm is meghalt, és annyi sok gyerek...
Néz rám a nagy kék szemeivel, nagy nehezen ráveszem magam, hogy én is belenézzek. Már nem könnyezem. Most olyan természetesnek tűnik hogy itt vagyunk ketten, és egymást nézzük. Mintha ez a 2 év nem lett volna. A haja megnőtt, és sokkal férfiasabbnak néz ki. Sokkal jobban néz ki... miért kínoz ? Mit tehettem, hogy ezt kapom?
- A bizalmat ki kell érdemelni. Úgy gondolod, hogy tettél akármit is amivel  kiérdemelnéd? Nem ismerlek... - itt nehéz szívvel, de kiszedem magam az öleléséből - ... nem tudok rólad semmit. Az az Eric akit ismertem, nem tette volna meg, hogy halálfaló lesz. Beszélned kell, így nem tudlak megérteni, ha nem tudom mi történik veled. A szemembe szimplán egy gyilkos vagy akinek az Azkabanba a helyed. Ha nem így van cáfold meg. De ne kérd, úgy mint gyilkost megértselek, és bízzak benned.   -magam is meglepődöm, hogy milyen komolyan, határozottan mondom ki a szavakat. Remélem megtöröm, és válaszok kapok. Bár még mindig félek megtudni.

Nickole & Eric

Ideges vagyok, ő meg hellyel kínál. Méregetem a kanapét, ha szemmel ölni lehetne, már felgyulladt volna. Miután ő leül, és lenézek rá rájöttem tényleg jobb lesz ülve. Ki tudja mit fog velem megosztani. Jobb ha ülök. Viszont az idegességemre jellemző reakcióim beindulnak. Dobolok a lábammal, és még mindig fázom.
- Hát hallgatlak...- Majd elkezd mesélni. Konkrétan azt mondja, hogy a gonoszság az öröksége. Ha az akar lenni, ha nem neki annak KELL lennie. Legalábbis nekem ez jön le. Figyelem ahogy beszél, és nagyon más lett. Két év eltelt, felnőttünk... nagyon is. Most sokkal komorabb, határozottabb. Mintha ez vezér személyiség lenne. Kihúzva magát, elegáns ruhában. Mintha tiszteletet akarnak kivívni minden egyes mozdulatával, és beszédével. Férfi lett, és így még jobban tetszik mint valaha. Sóhajtok. Niki Auror akarsz lenni, ő meg végig az ellenséged lenne. Én meg biztos nem választom a rossz utat. Kicsit megrántom a szám szélét mikor ahhoz a részhez ér, hogy mi is sokat megöltünk közülük. Vissza fogom magam, hogy ne ordítsak a képébe... Gyilkosok megölését és ártatlan gyerekekért hogy a francba lehet össze hasonlítani?? Végig nem szóltam bele a mondókájába, akarom hogy tudja érdekel az amit mond, és tiszteletbe tartom, még ha nem is értek egyes részletekkel egyet. Egyetlen egy érzés fut át rajtam miután végig hallgattam és belenéztem a szemébe. A sajnálat. Csak oda csúsztatom a kezemet az övére, ha akarja megfogja. Nem erőltetek semmit. Még csak jelentek neki valamit ha ezt mind őszintén elmondta. Két év kellett ahhoz, hogy megnyíljon nekem.
-  A gyilkosság részét sehogy se tudom megérteni, és ne is várd. De köszönöm, hogy megvédtél.. és.. - kicsit itt elcsuklik a hangom - ... tudom, hogy Andie-t sose bántottad volna. - folytatnám, mikor valaki a lakásba hopponál. Ijedtembe ugrok egyet ülve. Egy férfi az, eléggé elegáns kinézetű. A nőhöz megy, megnézi. Mit néz meg? A pálcámért nyúlok. A háború óta nagyon paranoiás vagyok, mindenkiben az ellenséget látom. A férfi oda jön hozzánk. Valami azt súgja, hogy nem kéne megnéznem az arcát,nem szabad bámulnom. Egyszer rápillantok,majd Ericre szegezem a tekintetemet kérdőn.
- Mr. Ramsay. A tanács döntött.  - átnyújt neki egy tekercset. - Ha elvégezte utolsó feladatát, várjuk.
Jesszusom. Ki ez ? Milyen tanácsról van szó? Nem értek semmit. De nem megy el, hanem a pálcáját egyenesen rám szegezi...

Nickole & Eric

Ma minden olyan gyorsan, és hirtelen történik.Komolyan mintha egy álomban lennék? Lehet ez az egész meg se történik, és ott vagyok a Griffendél klubhelyiségében, és megint a kandalló előtt alszom a kanapén? A pasi ki volt? Mit adott oda Ericnek? Végig követtem a szememmel. Volt rajta egy pecsét. Ahogy tudom lekel rajzolnom.. még jó hogy jól rajzolok. De a memóriám kevésbé olyan jó mint a rajztudásom. Remélem nem felejtem el. De ami a legmeglepőbb mikor kimondja az illetőnek a vezetéknevem, baromi gyorsan hopponál. Csak pislogok. Mi történik itt? Óvatosan belecsípek a karomba, de még mindig itt vagyok és fájt. Szóval nem állom tényleg itt vagyunk, összekulcsolt kezekkel, egy rejtélyes muksóval, aki megijedt a vezeték nevemtől. Még több kérdés, még több rejtély. Viszont felcsillan bennem a remény, hogy tudhat valamit... de nem akkor már rég elmondta volna, nem? Kérlel hogy folytassam. De igazából szavakkal nem tudom mit mondhatnék. Segítséget akartam felajánlani neki, magamat. De az imént történtek megint bonyolítják a dolgokat.  
- Mibe keveredtél Eric? - már szinte kétségbeesett a tekintetem. Van egy érzésem, hogy olyan dologba keveredett bele amiből nem fog tudni kimászni. Amihez az én segítségem már kevés lesz. Az az Eric nem létezik, én teremtettem magamnak egyet, egy jót. De sose volt az, csak szerettem volna, sose ismertem be magamnak hogy nem illünk össze. Az ellentétek tényleg vonzzák egymást ? Vagy csak engem vonz, és ő nagyon nem úgy néz rám. Idősebb nálam, én még kislány vagyok a szemébe úgy érzem. Még is azt érzem hogy segíteni akarok neki, lehet nekem is játszanom kell majd egy szerepet.. lehet elő kell vennem a rossz énem. Mindenkinek van, csak elő kell ásni. - Miért hopponált el olyan gyorsan mikor meghallotta a vezetéknevem? Inkább én hallgatlak. Neked kell mesélni. - eltettem a büszke, kemény énem. A hangom együttérző, gondoskodó és kedves. Ha a keménykedés nem megy, elő kell vennem ezt a titkos fegyverem. Remélem beválik. Közbe oda nyúlok és meg simítom a sebhelyét,ami csak még szexibbé teszi az egész embert.

Nickole & Eric

Puszi a homlokra..., teljesen beleremegek, arról nem is beszélve, hogy megint görcs áll a gyomromba. Mi a fene lehet velem? Félek, izgulok és boldog is vagyok egyszerre. Hogy lehet ennyi mindent érezni? Nézek rá, inkább segélykérőn. Annyira össze vagyok zavarodva, és kezd fájni is a fejem. Kézben tartja a dolgokat. Nem tudom, nekem rossz érzésem van. Lehet igaza van és csak én vagyok paranoiás. De ha kézben tartja a dolgokat, ha nem akkor is rossz úton jár, amin én nem tarthatok vele.
Csak akkor mesél, ha én is mesélek. Jó üzletnek tűnik, de mit akar tudni? Nekem ebbe a két évbe semmi más nem történt csak a bűntudat, hogy nem tudtam megmenteni. Se őt se Andiet. Mindig fogom a kezét, egyszerűen nem tudom elengedni. Félek ha elengedem megint eltűnik, és ezúttal nem fog megtalálni. Átadja azt a bizonyos tekercset. Már tisztán látom a címert. Ránézek kérdőn. De csak megitn annyit kér, hogy meséljek. Izgatottan fogom a másik kezemben a tekercset. Előtte nyissam ki? Nem most nem. Türelmesnek kell lennem. Csoda, hogy idáig eljutottunk. Azt akarja, hogy meséljek, akkor mesélek.
- Auror akarok lenni. Sötét varázslókat akarok elfogni, és az Azkabanba záratni. - mondom határozottan, és komolyan. Érzékelnie kell, hogy ebbe semmi vicces nem volt, és komolyan mondom.
- Eddig csak arra koncentráltam, hogy te leszel az első akit elkapok, és bezáratok. Hálás vagyok hogy akkor megmentettél, de tény, hogy a sötét varázslók közé tartozol Eric. - most jön a neheze, mély levegőt veszek. - Két külön világ vagyunk, és két külön dolgot szolgálunk. Nem lehetünk... - mit mondjak? Jesszusom komolyan ezt teszem? Ezt kimondom, örökre elveszíthetem, de ezt nem akarom. De tény, hogy igazam van. De mik is vagyunk? Sose tudtam mit érez, csak jól érzi magát velem. Ennyi esik le. - ... barátok... - jobban szorítom egyik kezemmel az ő kezét, a másikkal már szinte összegyűröm a tekercset. Túl sok ez mára. Belsőm üvölt, hogy ne engedd el, mond neki hogy vele akarsz lenni. Beleharapok az ajkamba.

Nickole & Eric

Épp hogy befejezem a mondani valómat, amiért ő esdekelt elrántja a kezét az enyémből. Elsőnek az enyém reflex szerűen kereste az ő keze hiányát. Miután felállt, kicsit kirázz a hideg, ahogy rám néz. Mindig is tudott ideges lenni, és ez mindig meg is rémisztett. Nem hiába került a merdakárba, a sötétség benne is benne van, mint minden ott lévőben. Nagyon feldühítettem látom rajta, bár velem még sosem volt ilyen. Sokszor láttam , mikor valaki nem tetszett neki, nagyon ijesztő volt. De velem sose. Nem tudom most mit mondjak, egyáltalán jó e ha mondok bármit is. Igazából hirtelen azt se tudom, hogy melyik része volt az ami ennyire nem tetszett neki. Látszik, hogy átgondolja mit is válaszoljon. Legszívesebben felállnék, és átölném, de akkor mind a hitelességét vesztené amit mondtam. Arról nem is beszélve, hogy nem vagyok képes fel állni. Teljesen legyökereztem a kanapéra. Majd végre megszólal. Felsóhajtok, jól van nem fog megölni. De a mondandóján elakad a lélegzetem is. Még is miről beszél? Mi az hogy nem fogadnának el Aurornak mi az hogy az apám?
- Miről beszélsz Eric? Tudsz valamit a.... - nézek rá remegve. Tud valamit a családomról, és eddig nem szólt róla? Biztos nem a mugli apámról beszél. Már szinte összegyűröm a tekercset ami a kezemben van. Majd leesik, mikor lassan ránézek. A tekercsen a címer, egy családi címer akar lenni? Remegő kézzel, szedem le róla a kis madzagot ami megtartja. De megáll a kezem rajta, mikor Eric megkérdezi azt, amire egyáltalán nem készültem fel. Azt, hogy szeretem e. Kicsit elnevetem magam ekkor. Hogy én szeretem e? Nem volt eddig kínosan egyértelmű? Hányszor elképzeltem ezt mikor fiatalok voltunk, hogy szerelmet vallok neki? Hogy miért nem tettem? Féltem, rettegtem a vissza utasítástól, attól hogy kinevet. Hisz ő idősebb nálam. Mindig ez volt bennem. Egyértelmű, mindenki tudja, hogy szerelmes vagyok belé. De hogy ő mit érez?
- Szerintem egyértelmű, hogy én mit érzek. - mély levegőt veszek, elengedem a tekercset, mert félek, hogy elszakítom idegességemben. Sose voltam érzelgős, szerettem mindig is a keményet mutatni. Sose mondtam ki szavakkal soha senkinek, hogy szeretem. Végig a tekercset bámultam, most felnézek rá. Mély levegőt veszek. Ha kimondom, könnyebb lesz? Hátha végre ő is elmondja mit érez irántam. A legrosszabb esetben viszonzatlan és kiröhög. Pedig jesszusom, hány éve készülök erre. Najó Nicki, erős vagy. 1...2...3... - Szeretlek... - és ennyit arról, hogy milyen erős nő vagyok. Ma már másodszorra. Könnycseppek gördülnek végig az arcomon. Komolyan nem én vagyok, mit tesz velem? Még a tekercsről is megfeledkeztem egy pillanatra, amiben valószínűleg megkapok minden választ, a családommal kapcsolatban. De még is ott van az ölembe az a fránya tekercse és vele foglalkozom. Azt hiszem ez is nagyon is jelent valamit. Gondoltam rá, hogy felállok, de mindig nem lennek rá képes. Csak nézek rá, könnyezve, és feszülten várom a reakcióját. A válaszait.

Nickole & Eric

Kicsit csalódott vagyok, hisz olyat mondtam ki amit még soha senkinek ezelőtt. Valahogy azt vártam, hogy ő is vissza mondja. Oké akkor nem ő lenne, de akkor is jólesett volna. De megcsókol. Ezzel a csókkal mindent elárul. Teljesen beleremegek, nem merek semmit csinálni, mert félek bármilyen apró mozdulattól elmúlhat. A kezem ott ragadt fél úton. Szánt szándéka volt, hogy beletúrjon a hajába, és ezzel még közelebb szorítsa hozzám. Jelezve, hogy ő az enyém, és soha nem fogok senkinek adni belőle. A világ legnagyobb önző embere vagyok, ha róla van szó. A végén lassan elhajol, majd letörli a könnyeimet, ami még több hullott ki a csók miatt. A csók után kicsit még nézzük egymást, majd bejelenti, hogy Vincent hiányolhat, és menjek. Konkrétan elküld. Még pislogok párat, próbálok vissza térni a földre. NE MENJ EL INNEN! MARADJ VELE, MENJ VELE! Üvölt belül a tudat alattim. Örült egy nő, de igaza van mert én legbelül tényleg ezt tenném.
- Pontosan mit gondoljak át? - Nézek rá pislogva, közbe szép lassan felállok vele szembe. Nem kellenek a mellébeszélések. Azoknak sosincs jó vége. Sok félre értés lehet belőle. Mondja ki konkrétan mire gondol, mire akar megkérni. A tekercset szorongatom a kezembe. Szóval a válaszok most ezen a tekercsen vannak. Megtudom ki a családom. De ahogy Eric beszédéből is gondolom nem lehet valami jó. Lehet megfogom bánni, ha megtudom kik voltak az őseim. Nehéz szívvel az ajtóhoz döcögök. Megfogom a kilincset, és lenyomom, kitárul az ajtó. Hálásan látom, hogy már nincs az a hó vihar, mint érkezésemkor. Vissza fordulok várom a válaszát. De muszáj még egy kérdést feltennem. Arra a válasz sokat fog segíteni a döntésemben:
- Szeretsz vagy sem? - nézek rá. A csók sokat elárult, az már biztos, hogy nem csak barát vagyok neki, ami kellemesen tölt el. De mivel én se vagyok azaz érzelmes típus, és kimondtam.. neki is ki kell. Ahogy sejtem nagyon nehéz döntést kell hoznom, és az érzelmei és az én érzelmeim a döntő rugók. Csak nézek rá a válaszra várva, és valamiért elmosolyodom. Úgy nézem őt tovább.