Öltözet: rózsaszín kedvemben voltam xDD
Szavak: 903 *.*

Nem szeretem a rossz időt, de sajnos az ősz közeledtével egyre többször kell majd mégis elviselnem. Bár ez semmi, nekem tizenöt évnyi gyakorlatom van, hogy elviseljünk valamit, amit nem kedvelünk, vagy egyenesen rühellünk. Iason megedzett, az ő jóvoltából kész túlélő vagyok.
A hétvégét már csak azért is szeretem, hiába zuhog odakint az eső - éjjeli kettő óra óta, mert hogy erre volt szerencsém felkelni - a hétvége az hétvége marad. A szombatot még az eső sem tudja elmosni, és ez valamelyest felvidít egy ilyen szomorkásnak tűnő napon. Nincsen kedvem szomorkodni, túl sokat vártam már ezt a napot, hogy most búslakodjak, amiért odakint minden csupa víz. És... és meglepő, nagyon meglepő módon ma mintha nem is zavarna az eső, sőt, amikor kinézek kedvem támad kimenni, és szétázni. Mostanában nagyon összekuszáltak a napjaim, és jó lenne kicsit kikapcsolódni, akár úgy, hogy a fejemre zúdul pár liternyi esővíz. Ezúttal azonban nem Iason fogja azt a fejemre önteni, mint azt már párszor megtette életünk során.
Lehetséges, hogy ma kivételesen szeretem az esőt? Az a szörnyű, hogy annyira unatkozok, hogy képes vagyok ekkora hülyeségeken gondolkozni. Nagyot sóhajtok és kikelek az ágyból. Bri már nincsen az ágyában, erre csak megforgatom a szememet és halkan fújtatok, mint valami macska, aki mindjárt támadásba lendül. Meg kéne őt keresnem, és rajtakapnom, ahogy megint Iasonnal tanul. Igen, azt hiszem hétvégén is ő korrepetálja, de kezdem úgy érezni, hogy az egész felesleges, nem azért mert Bri jó lenne bájitaltanból, hanem mert lassan többet jár korrepetálásra a bátyámhoz, mint bármilyen más órára. És ami még fontosabb, többet van vele, mint velem. Ez pedig kiakaszt, és rám jellemzően rettenetesen irigy leszek rá, aztán foggal-körömmel kapaszkodok belé, és a végén el fogom őt veszíteni. Az pedig fájna, és bosszút állnék a bátyámon, de úgy, hogy azt nagyon megkeserülné.
- Sarah, megtennéd, hogy nem csapkodsz? - ripakodik rám az egyik lány, akit felkeltek mély álmából. Ekkor esik le, hogy összevissza csapkodok miközben magamban gerjesztem a haragot.
- Miért? Aludni szeretnél? Akkor csukd be a szemed, aludj, és ne akadékoskodj - szólok vissza rá, mire nagyot sóhajt, elfordul, és a fejére rakja a párnát. De azért halkabban matatok tovább, és veszem elő a pink színű farmernadrágomat, aminek a színe máris jobb kedvre derít. Mosollyal az arcomon hagyom el a hálókörletet, a kezemben a pálcámmal, és a naplómmal, még magassarkút sem veszek fel, hiába vagyok így eléggé alacsony. Úgyis keresek valami zugot, ahol nem találnak meg. Végigmegyek a folyosón, még nem sokan vannak fent, mivel hétvégén sokáig lehet húzni a lóbőrt. Lesietek a nagyterembe, és gyorsan magamba tömök egy adag omlettet, és zsömlét, aztán három sajtos pogácsával a kezemben visszafelé indulok, és hamar megmászom az ide-oda járkáló lépcsőket, hogy újra a hetedik emelet nyugtató csendjében haladjak tovább a már tegnap kiszemelt helyre. A csillagvizsgálóba megyek, ahol valamivel hűvösebb levegő csípi meg a bőrömet, de hamar hozzászokok, hiszen csak pár fokkal van hűvösebb odakint. Az eső illatát szeretem, még ha magát az esőt nem is, és jó érzés felfrissülni. Van fedél a fejem fölött, viszont nyitott boltíves ablakok engedik be a magasabb páratartalmú levegőt. Mélyeket szívok a levegőbe, és hamarosan lehuppanok az egyik padra. Egy darabig onnan bámulok kifelé a ködös távolba, messze szürke hegyek rajzolódnak ki, és innen nézve a Tiltott Rengeteg is kétszer ijesztőbb, mivel ott is mindent belepett a köd. Olyan hátborzongatónak tűnik, hogy inkább el is kapom a pillantásomat, és arra koncentrálok ami miatt valójában feljöttem ide. Magam elé kapom a naplómat, és ezúttal nem bele kezdek írni, hanem kinyitom az utolsó oldalon. Vagyis oldalakon, mert már több oldalnyi rontás, ártás, és átok van oda firkantva az én gyöngybetűs kézírásommal. Ami amúgy nem valami szép látvány, de ez van. Elsős koromban kezdtem el írni ezeket, a főbenjáró átkokkal kezdve. Eleinte csak leírtam őket, aztán valamiért arra vágytam, hogy ki is próbáljam. Egyszer Lionel Morgan-től láttam, hogy úgy ijesztett meg egy kisebbet, hogy pókot idézett, és az meg sikítva elmenekült. Lionel egy évvel idősebb nála, és akkoriban úgy döntöttem pókokon fogok kísérletezni, és varázsigéket kipróbálni.
- Athropoda - mutatok a pálcámmal a lábam alatt lévő kőre, mire ott is terem a tenyér nagyságú, amúgy ártalmatlan pók. Magamban megint hálás vagyok Lionel-nek, amiért a családi könyvtárukban talált ilyen amúgy feljegyzetlen varázsigéket. Többet is mesélt - a nagyteremben hallottam -, de csak ezt jegyeztem meg. Elővettem a könyvecskét, és végignéztem a listán. Nem mindegyikről tudom, hogy mi is történik ha használom, de amilyen átkokat hallok, azokat ide gyorsan leírom, és ha van időm akkor kipróbálom egy pókon. Nem mondom el senkinek, mivel tiltott átkokat is szoktam kipróbálni.
- Petrificus totalus - mondom a pálcámat a pókra irányítva, mire az állatka egyszerre csak sóbálvánnyá válik. Odaírom a füzetembe, hogy megmerevíti a célpontot, és megyek a következő átokra, ami nem tudom mit tesz.
- Expulso - mondom, mire a pók felrobban. Kicsit megijedek, de beleírom a füzetembe ami történt, újabb pókot varázsolok, és kipróbálom rajta a Confundo nevezetű átkot. Jó darabig mindenféle varázsigéket próbálok ki, mire elérkezek az oldalon lévő utolsóhoz, aminek a neve szerintem tök jól cseng, és ha minden igaz Perselus Piton tanár úr találta fel.
- Sectumsempra - lendítem meg a pálcámat, és a lehető legváratlanabb dolog történik. Nem csak a pókkal, hanem velem is. Ebben a pillanatban valaki ugyanúgy kilép a csillagvizsgáló hideg kövére, és nem tudom, hogy hova kapjam a fejemet. A pókra, aki a varázsige hatására darabokra kaszabolódott, vagy a fiúra, aki szintén szemtanúja lett annak, hogy nyírok ki egy pókot, egy tuti, hogy tilosnak számító átokkal.

Öltözet: rózsaszín kedvemben voltam xDD
Szavak: 592 *.*
Megjegyzés: fájt a fejem, meg tanulnom kellett volna, de KIT ÉRDEKEL??xD Remélem megfelel :$

Magamban szitkozódok, amiért voltam olyan idióta, hogy idejöttem varázsolgatni. Igazából, nem is tudom mit gondoltam. Talán, hogy rajtam kívül nincsen olyan ember aki magányra, és a párás levegőre vágyik a csillagvizsgálóban. És igen, ha belegondolok, pontosan erre számítottam, hogy semmi nem fogja meg zavarni az itt lévő nyugodtságot, és persze engemet sem. Ennek ellenére mégis valaki megzavart, nem tehet ugyan róla az illető, de így történt. Nem vagyok morcos kedvemben, hogy elküldjem a búsba, meg nem is lenne okom, mivel a fiú egyáltalán nem tűnik ismerősnek, így valószínűleg egyszer sem bántottam meg őt, és ő sem engem. Nem ismerem, ennyi. Láttam már, és ha jól emlékszem Quentin a neve, újonnan jött a suliba, és a Hollóhátba osztotta be a beszélő fejfedő, ami soha nem téved, így értelemszerűen egy okos, és normális emberrel állok szemben, amilyen én is vagyok. Bár fogalmam sem lehet róla, hogy ő lát e bennem valami normálisságot, mivel most kapott rajta, ahogy nem túl híres átkokat szórogatok egy szerencsétlen pókicára. Ami lássuk be, nem éppen a normális emberekre jellemző, bár ha jobban belegondolok, a nem normálisoknak sem ez a kedvenc időtöltésük tudtommal. Hanem mondjuk bájitaltan-ból tanítja szabadidejében a húga legjobb barátnőjét... khm Iason Mallory. Én is igazán taníthatnám Bri-t bájitaltanból, jó vagyok belőle, bár eléggé sok segítség, hogy a könyvemben mindenhova le van írva "emberi nyelven" is a feladat, mivel Iason régi könyvét elővettem otthon, és ő mindent leegyszerűsített. De most vissza a jelenbe, amibe Quentin hangja ránt vissza.
Megértem amit mond, vagy amit megkísérel mondani, és örülök, hogy nem nekem kell új helyet keresnem. Elköszönnék, amikor egyszer csak hátraesik, és ösztönösen felpattanok a helyemről, közelebb lépve hozzá. Erőfeszítéseim azonban hiábavalóak, mire odalépek Quentin máris lábra áll, a segítségemet felajánlani sincsen időm. Csak állok előtte bénán, azt sem tudom mit mondjak, és szembetűnik az is, hogy alig vagyok nála maximum öt centivel magasabb, főleg így, hogy nincsen rajtam magassarkú. Átgondolom a reggelemet, hogy miért nem vettem fel. Nem szeretem, hogy olyan alacsony vagyok, és Quentin sem tűnik annak a magas gyereknek, de ahhoz képest hogy idősebb vagyok nála... Még ha nem is sokkal eléggé kisebbségi komplexusom van, az meg mindig rossz hangulatba visz. Kivéve ma! Igen, van valami a mával, ami miatt bájos mosoly költözik az arcomra.
- Jól vagy igaz? - érdeklődöm meg, és máris kezdem kiengedni a felgyülemlett dumabombát, magamban nem beszélek - annyira még én sem vagyok bolond - és most, hogy itt van ez a fi, kicsit járathatom a számat.
- Ha gondolod nem muszáj ám elmenned, nem olyan kicsi ez a csillagvizsgáló, és ha jobban belegondolok egyáltalán nem zavar a társaság. Még ha abba is hagyom azt amit elkezdtem, és azt amiről ne szólj senkinek ha kérhetem, mert... Hát mert nem szeretnék büntető munkaként robotolni a Tiltott Rengetegben az este - rándul az arcom grimaszba, aztán megvonom a vállamat. - Szóval... gyere csak beljebb, téged még úgysem ismerlek, és hátha olyan valaki vagy, aki nem fog megutálni - nevetek fel, aztán beljebb invitálom, és leülök oda, ahol az előbb ültem, csak ezúttal felhúzom a lábamat, és átkarolom azt.
Quentin alapjába véve tök normális gyerkőcnek tűnik, így nem nagyon akarom leszidni semmijét. Ha új emberrel találkozok folyton megy a beszélőkém és ez... Hát pozitívum azt hiszem, így biztosan nem fagyok le ha valakivel kommunikálni kell. Igaz, hogy azok a beszélgetések amikben részt veszek más-más személyekkel, általában úgy végződnek, hogy nem leszek valami kedvelt személy, de ez csupán az őszinteségemen múlik, és azon, hogy beszélgetőpartnerem mennyire imádja magát. Na meg, hogy nekem mennyire szimpatikus. Quentin az, még akkor is, ha fogalmam sincsen, hogy mi a fenét jelenthet az a "kut".