| Music | Words; 769 | megj: mégis kész lettem vele |

Gyorsan befordultam az egyik beugróba, s visszatartottam a lélegzetemet. Az egyik professzoromat láttam elhaladni, és remélem nem figyelt fel arra a halk lármára amit csaptam. Lehunytam a szemeimet, és elszámoltam tízig. Az elmúlt egy hónapban mindig kiszoktam menni a Tiltott Rengetegbe, és még eddig egyszer se kaptak rá. Tudom, hogy ez mekkora "bűncselekménynek" számít, hogy oda kiosonok hajnalban, de hát van nálam pálca, a legtöbb varázst tudom fejből, akkor minek kell ennyire vékony pórázon tartani a gyerekeket? Különben is, nem éppen vagyok az a diák, aki minden egyes szabályt betart, azt meghagyom a strébereknek. Az én elméletem szerint azért hoznak létre az emberek szabályokat, hogy aztán meglehessen őket szegni. Egyszer még én leszek ennek az iskolának az igazgatója, és megfordítom a rendet. Egy olyan világgá fogom ezt varázsolni, ahol mindenki egyenlő jogot kap, s nem csak egy diákot bálványoznak folyton. Gondolok itt Harry Potter-re. Szerencsére még nem adódott alkalom, hogy beszéljek vele, de igazából kedvem sincs. Biztos valami nem odaillő hagyná el az ajkaimat, kirúgatni pedig nem akarom magamat az iskolából. Bár, a szüleim rendszeresen adományoznak az iskolának, és nem hiszem, ha kicsapnának engem, ugyanolyan bőkezűen nyújtanák át a vastag csekkeket.
Egy kicsit több volt ez, mint tíz, de sosem árt, ha az ember elővigyázatos. Körbe néztem a sötét folyosón, és kapkodtam a lábaimat, majd kiosontam az egyik hátsó ajtón. Kitapasztaltam, hogy mikor van nyitva, s mikor zárják be, mikor váltják le egymást az őrök, akik figyelnek a rendre, stb.. A hideg szellő hátrafújta a hajamat, és az égre emeltem tekintetemet. A hold gyönyörűen pompázott, imádom a teliholdakat. Olyankor az egész területet bevilágítja, és még a csillagok fényesebbek lesznek. Ez az én napom.. Magamhoz szorítottam a plédemet, amit az ágyam alól kotorásztam elő, és lefutottam a lejtőn. Élveztem a tudatot, hogy ismét becsaptam a tanárokat, és nem látják, hogy az egyik diákjuk nincs az ágyban. Elég szégyen, hogy így vigyáznak ránk, több figyelmet is összpontosíthatnak a tanulók felé. És nem csak egy felé..
Gyorsan szedtem a lábaimat egymás után, és már alig pár méter választott el a Tiltott Rengetegtől. Farzsebemben ott várakozik rám a pálcám, ha bármi probléma lenne, de kétlem. Ha eddig se volt, ezek után miért lenne? Lassú, határozott léptekkel bementem, a hőmérséklet, mintha 10 fokot esett volna, de hát erre van a kabátom. Lemerem fogadni, hogy nővérem, Celeste sohasem csinált ekkora őrültséget. Ha megtudná, mit csinálok éjszaka, az első levelében megírná ezt a szüleimnek, akik agymosásban részesítenének engem. Hát igen, nem vagyunk puszipajtások, inkább riválisok.
Miután megtaláltam a helyemet, leterítettem a plédemet, és elhevertem rajta, de előtte kivettem a pálcámat, nehogy széttörjem. Egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, mikor megpillantottam a Holdat, a fénylő csillagokkal. Úgy utaznék az Űrbe, és soha nem jönnék vissza. Biztos tele lehet izgalommal. De persze a szüleim nem támogatják ezt az ötletet. A hivatalba szeretnék, hogy elhelyezkedjek, de az nem az én világom. Unalmas egész nap egy helyen ülni, és beszélgetni az emberekkel. Én másra vágyok. És ez az álmom..
Teljesen elmerültem a csillagok gyönyörködésében, és csak most lettem figyelmes egy hangra. Inkább morgás volt, és nem vélem, hogy egy emberhez tartozik. Hirtelen felültem, megragadva a pálcámat, s magam elé suhintottam, készen állva a támadásra. Tekintetem ide-oda kandikált keresve azt a.. "dolgot", ami a hangnak a birtoklója.
- Valaki van itt? - kérdeztem rémülten. Nyugi, El biztos csak valaki hülyéskedik. Valaki követett, és most csak rád akar ijeszteni. Itt semmi félelmetes nincsen. Eddig se volt semmi probléma, most se lesz. Nem vagy ilyen szerencsétlen. De a hang nem szűnt meg, és egyre erősödött, mintha csak közeledne.
- Hahó?! Ez nem vicces! - emeltem fel a hangomat, majd felálltam. Forgolódtam, és egy irányba álltam, ahonnan a hangot hallom. Lassan a fák mögül megpillantottam valamit. Valami, ami nagyon hasonlított egy kutyához. De hisz ez egy... egy vérfarkas. Vicsorított, kimutatva hatalmas fogait, mellyel olyan szépen eltudná metszeni vékony kis bőrömet. Erősnek tűnt, hatalmas volt, egyből le tudna engem teríteni. Lefagytam, mintha a lábaim a földbe gyökereztek volna, nem bírtam gondolkodni a hirtelen sokktól, ami átjárta a testemet. Mire észhez kaptam, már közelebb volt hozzám, készen arra, hogy megtámadjon, és itt véget vessen nyomorult kis életemnek. Hirtelen megfordultam, és elkezdtem szedni gyorsan a lábaimat. Futottam, ameddig csak bírtam, de nem találtam ki. Épp ellenkezőleg mentem, s egyre beljebb futottam. A lábaim már nem bírták a hajszát, nem vagyok nagyon hozzászokva a futáshoz. Gyors vagyok rövid távon, hosszú távon kifáradok. Lepihentem pár percre, egy fához dőlve, és a közelemben egy mocsarat pillantottam meg. Rendben, arra nem megyünk.. Ki tudja, meddig nyel el engem, és most nincs itt senki, aki tudna segíteni. Lehunytam a szemeimet, kapkodva a levegőért. Szerintem leelőztem, és elment... Vagy nem, majd kiderül.

| Music | Words; 482 | megj: bocsi a késésért, és a minőségért. |

Erősen hátranyomtam a hátamat a fa törzséhez. Miért kellett eljönnöm ide? Miért pont ma talált rám ez a fenevad? Miért pont én? Miért velem kell végeznie?
Ezek a gondolatok rengetege cikáztak az agyamba, a félelem csak még jobban haladt át a testemen. Remegtem, rettegtem, a könnyek lecsöpögnek az arcomról, az egyenruhámra. Sosem hittem volna, hogy egy vérfarkas fog velem végezni. Biztos, hogy az. Tanultunk róluk, bár azon az órán nem éppen figyeltem. Élőben eddig nem találkoztam eggyel, egészen mostanáig.. Minden egyes porcikám rettegett. Féltem, hogy bármelyik percben előbukkanhat, s lecsaphat rám. Még fiatal vagyok a halálhoz. Mi van, ha nem fog feltűnni az embereknek, hogy nem csak az órák alól hiányzok, hanem az iskolából is? Hány nap múlva fognak kutatni utánam? Ha nem találják meg a holttestemet, akkor mi lesz velem.
Gondolataimból egy halk morgás rázott ki, és halkan elkezdtem nyöszörögni. Pedig, pont hangokat nem kéne kiadnom, akkor csak még közelebb csalom magamhoz. Kinyíltak a szemeim, és vörösben izzó tekintetét rám emelte. Az orra pár centire volt tőlem, és a hangos tépőfogai pedig pont velem szembe voltak. Nyomban egy hangos sikoly hagyta el a torkomat. Szemeimet összeszorítottam, és nem álltam le a kiabálással. Hátha valaki meghallja, s jön segíteni. Majd hirtelen eltűnt..
Nem bírtam mozogni, mintha a fához ragadtam volna. Kezeim erősen marnak bele a törzsébe, tekintetem a mocsarat bámulja, és közben mindenféle halk nyöszörgéseket adtam ki. Az egész testem remegett, homlokom gyöngyözött, szaporábban vettem a levegőt, és sírtam. A halál szélén jártam, de mégsem ölt meg. Pedig bármelyik percben visszajöhet, és végezhet velem. Lerogytam a földre, alattam a nedves talaj volt, és remegő kezeimmel a hajamba túrtam. Kivettem belőle pár fagallyt, levelet, ami a futásom alatt beleragadt. El akarok innen menni, jó messze. És sose visszanézni. El akarom felejteni ezt a napot, mert biztos vagyok benne, hogy rémálmok fognak kisérteni ezek után.
Egy magas férfi jelent meg mellettem, és én félően ráemeltem a tekintetemet. Pár helyen meg volt karcolva, és a szemei.. nagyon hasonlítottak az előbbi állatra. Ő lenne az? Vagy ő csak egy ember, aki felfigyelt a sikításomra? Szeretném, ha az utóbbi lenne a válasz a kérdésemre, de arra semmilyen esélyt nem látok.. Ő a vérfarkas.. Hangja mély volt, egyáltalán nem ijesztő, de akkor is, az előbb rám hozta a frászt. Kellett egy kis idő mire összekapom magam, megtalálom a hangomat.
- Igen, szerintem meg vagyok. - súgtam, hangom remegett, elég furán jött ki az egész mondat. Letöröltem az arcomról a kósza könnycseppeket, és ismét a mocsárra kandikált a tekintetem. Mennyien veszthették el ott az életüket..
- Hát minek tűnik? Kiszöktem. - vontam meg a vállamat, és vissza is tért a makacs énem, akit az ilyen dolgok nem rázzák meg. Az elveszett, riadt kislánynak már nyoma sem volt.
- De lenne egy kérdésem. - pillantottam fel rá ismét. - Miért? Miért nem öltél meg? - nyeltem egy nagyot, és visszaidéztem azokat a keserű perceket. Amikor majdnem elragadott magával a halál..