Fáztam, ez volt az egyetlen mentségem arra, hogy jégkockának kezdtem hinni a kabátot amit magamra vettem. Tulajdonképpen a mínusz fokokról szó sincs, sőt kellemesen langyos időt ígértek ma estére. Hát a kellemesen langyos idő úgy tűnik számomra fázást jelenti. Bár ez azt hiszem nem csoda, alig gyógyultam ki a tegnap a lázból és mégis úgy döntöttem, hogy megjárom magam az Abszol Úton. A szokásos ,,Hát én biztos nem szólok senkinek, hogy elmentem!" elvet vallva sétáltam az egyik utcáról a másikra. Ez jó ötletnek tűnt egészen addig amíg a lábammal át nem léptem a Zsebpiszok közbe. A hátam mögé néztem, titkon azt reméltem, hogy lesz valaki aki visszaránt és azt mondja ,, Ejnye Freddie rossz útra tévedtél." Ilyesmiről azonban szó sem volt, mindenki tovább ment, ki-ki a saját dolgára. Senki sem volt az altruizmus híve, ami egy pillanatig zavart, de aztán továbbléptem és nem foglalkoztam azzal, hogy egy ismerőssel sem találkozom aki megszólíthatna és megálljt parancsolhatna a lábaimnak.
Egy kavicsot rugdosva magam előtt bóklásztam a már cseppet sem ismerős helyen. Nem járok én ilyen helyeken, legalábbis rendszeresen nem. Valahogy mindig sikerült megelégednem az Abszol Út sokkal biztonságosabb helyével, ahol valóban sokan vesznek körül. Itt azonban más volt a helyzet. Őszintén, szerintem nálam jobban senki sem örülhetett azelőtt annak, hogy kikerült a sötét sikátorból és megpillanthatott egy közhely féleséget. Gyorsan lefuttattam az agyamban, hogy mi lehet az a száz dolog amiért nem lenne ajánlatos bemenni, de egy jó okot sem találtam amiért elkerülhetném a Koszos Sarok Panzió névre keresztelt helységet.
Most igazából nem volt ami motiváljon engem és berángasson oda, de hát... ha egy szikrányi kíváncsiság is van bennem akkor az mindig győz felettem.
Mondanám, hogy vagyok olyan szent és elkerültem a helyet, de nem. Én aztán senkinél sem vagyok különb azt leszámítva, hogy néha ellent tudom mondani a ciginek, a piának, a különféle drogoknak és még mit tudom én milyen szereknek, csak az életem miatt. Mert a számomra legbecsesebb dolog az életem, nem... nem a barátok, mert ha nem lenne életem akkor velük sem lehetnék. Szóval ők amolyan másodhegedűsök lehetnek az élet után. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem a barátaimat, éppen ellenkezőleg. Őket is szeretem egytől egyik, csak egy kicsikét máshogyan.
Hogy mennyire kerekedtek ki a már bent lévők szemei amikor engem megláttak, azt inkább hagyjuk. Szóra sem érdemes, hogy hány Mardekáros ücsörgött idebent akik közül jó páran már jelentkezni készültek a ' Tegyük már tönkre Fred estéjét' listára. Nem törődve azzal, hogy kik vannak itt és tulajdonképpen mik, elsétáltam a pulthoz. Ez kezdetben jó ötletnek tűnt, mert legalább addig sem leszek szem előtt és egy pohár bármivel beleolvadhatok a... hát már a környezetbe biztosan nem, de a társaságba igen.