Szellem Szállás

...tudj meg többet...

To Masashi

A Szellem Szállás az egyik legklasszabb hely Roxmortsban, és a világ minden pénzéért ki nem hagynám a lehetőséget, hogy legalább egyszer megnézhessen közelebbről. Nicket megint nem találtam sehol sem, ezért is gondoltam arra, hogy megint lent van a faluban, és biztosra veszem, hogy az a Hugrabugos lány, Cindy is vele van. Jake meg nem akart jönni, szóval egyedül kell barangolnom a faluban. Ha azt nézem, akkor még előny is származhat belőle, nem kell hallgatnom az ikrem idegesítő panaszkodását, hogy hagynom kellene Nicket a fenébe, és más legjobb barát után kellene néznem. Soha nem fogom megérteni, hogy mi baja van vele, csak arra fogja, hogy Mardekáros. Ez még nem ok arra, hogy ne álljon vele szóba.

Lassú, kimért lépésekkel haladok előre, néhány üzlet kirakata előtt meg-megállok, és belesek, hogy mit is lehetne venni. A sok unalmas kereskedés után, elhatároztam, hogy csak a cukorkaboltba fogok visszajönni, de előtte még megnézem a Szellem Szállást, meg iszok egy vajsört a Három Seprűben. Ott lehet kapni a legfinomabbat, legalábbis a többiek állítása szerint. Én meg még nem jártam bent, és furdal a kíváncsiság, hogy vajon igaz-e, vagy sem. Mondjuk Nick szavaiban soha nem kételkedtem, szóval biztosan ízleni fog, csak jussak el oda, és maradjon annyi pénz nálam a cukor bolt után. Szépen néznék ki, ha pénzhiány miatt nem tudnák inni, abból a finomságból.

Pár perc séta után, már látótávolságba került a romos ház, ami nem más, mint a Szellem Szállás. Hatalmas mosollyal az arcomon indultam meg felé, közben azon gondolkodtam, hogy vajon lesz-e még ott rajtam kívül más diák is. A legjobb egyedül felfedezni az ilyesmi helyeket, de ha van mellettem valaki, akkor biztonságosabb egy kicsit. Még a gondolataimmal voltam elfoglalva, már a bejáratnál ácsorogtam. Kicsit hezitálva bár, de lassan beléptem az épületbe. Jó poros, meg minden, de hát mit lehetne várni egy ilyen helytől? Jön valaki, és kitakarítja? Furcsa is volna. A földszinten nézelődök, nem is törődve azzal, ha valaki belép, a látvány jobban lefoglal.

...tudj meg többet...

Rosszkedvűen sétálok ki a lakásomból, ahol már vagy jó 3 éve rendszeresen hazajárok. Nem vagyok olyan típus hogy egy helyben maradjak sokáig, de mostanában jól jön a biztos menedék, mert az aurorok nagyon rászálltak a sötét nagyúr bandájára. Istenem, hát aki nem tud vigyázni azt csukják le, leszarom, nekem megvan a magamhoz való eszem és ügyességem, hogy ne kerüljek oda. Sok idióta lecsukatja magát, aztán sír hogy nem tud kijönni...eszetlen banda. Rólam bezzeg senki nem tudja hogy kivel vagyok, mert nem mozgok nyilvánosság előtt, hanem inkább a háttérben maradok. Ez az én stratégiám, vagy bejön vagy nem. Ha nem, akkor nagyon megszívom.

Elsétálok a lakásomhoz közeli kis park mellett, és megvetően pislogok a kint ülő gyerekes családokhoz, eszembe jut a saját családom, ami nem volt valami fényes, így inkább csak dühös leszek, és elfordítom a fejem és megyek tovább. Nem messze egy kirakatban látom meg magam. A magam 162 centijével felnőtthöz képest igen csak alacsonynak számítok, de japán származásom miatt nem is növök már nagyobbra. Ezért jók a platós cipők és csizmák, mert ezek jótékonyan növelik a magasságom. Fekete csőnadrágot vettem fel, magasított talpú bakanccsal, és egy laza fekete-ezüst mintás inget, ami néhol úgy fest mintha meg lenne szaggatva, pedig ez alapból ilyen. Hajam középhosszú és barna, kék csíkokkal, a mágia csodás világa, hát igen. Oldalt be fonva belőle pár tincs, hátul meg össze van fogva (ahogy a képen is látszik). Körmeim éppen feketék, és a sminkem sem maradt le. Pislogok egyet a tükörképemre, és lazán megvonom a vállat. Mit ragozzam hogy jól nézek ki?

Meggondolom magam, nem meglepő, néha percenként változik a véleményem, és inkább hopponálok Roxmortsba, hogy valami szórakozás után nézzek. Mostanában elég jó farkas voltam, nem kínoztam meg senkit, de már kezd lassan ideje lenni. Végigsétálok az utcán és többen is megbámulnak, de nem foglalkozok velük, inkább egoistán nézek vissza rájuk. Barna szemeim előtt éppen sárga lencsék vannak, néha kimondottan hasznosak a mugli találmányok, és a vérem ellenére nekem semmi bajom velük. Khm. Általában. Felslattyogok a Szellemszállásra, ott általában nincs senki. Odabattyogok, és beleszagolok a levegőbe. Valaki már van itt. Összeszalad a szemöldököm, ki az isten olyan idióta hogy idejöjjön? Belépek hangtalanul, ami művészet a nyikorgó ajtó és magas talpú cipő mellett, de sikerül. Nekitámaszkodom a falnak, és az előttem álló fiút veszem szemügyre, nem néz ki nagy spílernek, azt sem tudom miféle, de a legesélyesebb hogy iskolás.
- Te meg ki fia borja vagy kisfiam? - kérdezem meg halálos módon kedvesem, és elmosolyodom. Ahogyan a farkas szokott a kiszemelt áldozatra, ami a vacsora lesz. Nahát, lehet hogy megérte reggel elindulnom?

...tudj meg többet...

To Masashi

Mindenhol por, por, por és por. Azért néha jó lenne, ha valaki tényleg jönne, és egy tisztító bűbájt elmormolna itt. Mondjuk, ez csak még félelmetesebbé teszi ezt a helyet, szóval nem panaszkodhatok. Minden olyan régi, de ennek ellenére bámulatos is. A falon észreveszek néhány karmolásra utaló nyomot, és eszembe jut néhány mese, amit Anyáék meséltek egy vérfarkasról. Összerezzenek, belegondolni is rossz abba, hogy itt valamikor egy olyan lény élt. Tudom, hogy csak teliholdkor ártalmasak, de én akkor is rettegek tőlük. Sajnos Remus Lupin már nem él, tőle nem kell többet félnem… Lehet, hogyha ismertem volna, akkor sem féltem volna, elvileg olyan sok jót lehetett róla hallani. Ezt viszont már nem tudjuk meg, és sajnálom, hogy nem találkozhattam vele.

A földszinten megnéztem mindent, épp készülni akartam fel az emeletre, hogy meglessem a régi dolgokat ott is. Azonban, valaki váratlanul megszólal mögöttem, én azonnal odakapom a fejemet, és mikor meglátom a személyt, a gyomron összerezzen a félelemtől, és hátrálni kezdek. Nem tudom miért, valahogy ösztönösen cselekszek, pálcát sem tudok rá szegezni, a kezem annyira remeg a félelemtől, hogy tuti biztos, hogy mellélövök. Nem is veszem észre, hogy mennyit léptem már hátra, csak akkor érzékelem, amikor a lábam nekiütközik a falnak. Nem ismerem ezt az embert, még életemben nem láttam, de a kinézete alapján nem hiszem, hogy kedves akar velem lenni. Még akkor sem, ha barátságosan kérdezte meg, valahogy félek tőle. Nem csoda, hisz egy ilyen helyen botlok bele egy fura fazonba, az vagy egy rossz rémálom, vagy a valóság. Az álomból már felkeltem volna, sajnos az utóbbi, ami történik. Kicsit hezitálva ugyan, de miután „visszanyertem” a hangomat, válaszok a feltett kérdésére.
– Scott vagyok, roxforti diák. –ennyi éppen megteszi a válasznak, ugyanis fogalmam sincs, hogy mit akarhat, és nem akarok olyan infót adni neki, mait felhasználhat majd valamikor ellenem. Mondjuk a sulit se kellett volna megemlítenem, de lehet mégis a jó szándék vezérli, és esetleg visszakísér. Vagy nem, és ezek a percek lesznek életem utolsó percei. Bízok benne, hogy az első variáció lesz.

...tudj meg többet...

Ronald Weasley
Celeste A. Pessetto

Ami azt illeti, már elsős korom óta imádtam bejárni Roxmortsba. Kicsit megszabadulni az iskolai élettől, nagyon nagy boldogság tud lenni. Nos hát...ez még ma is így van. Jobban mondva, most még jobban szeretem ezt a helyet. A kicsi énem jobban szeretett valahogy az iskolában felfedezni olyan helyeket amiről nem is tudott. Vagy ami igencsak meglepő: szorgosan tanult, házit csinált. Erre már semmi féleképp nem tudnám rávenni magam. Még szerencse, hogy van egy Hermione nevű barátom aki, ha zsörtölődve is, de segít nekem. Azaz többnyire megcsinál mindent. Ahogy azt hiszem Harry-nek is. Szóval már nem sok dolgom szokott lenni a házi feladatokkal...maximum beadni a tanárnak és kész is vagyok. Még szerencse, hogy az év elején nincs annyi feladatunk. Így hát nyugodt lélekkel indulhatok barátaim után Roxmortsba. Nem kell azon aggódni, hogy Hermione-nak elege lett-e már belőlem vagy sem. Na de Neville szólt reggel, hogy délután Roxmortsba mennek a többiekkel, és én is tartsak velük. Csakhogy amilyen okos vagyok, elaludtam. Vagyis nálam ehhez nem sok tudomány kell, képes vagyok még a klotyón is elaludni. Erre mondja azt egyfolytában anya és Ginny, hogy lusta disznó. Mi a lustaság abban ha szeretek aludni? Nem értem én a lányokat...nőket, és persze anyákat! Legfőképp az én anyámat nem értem. Bár hálát adok az égnek, hogy nem lánynak születtem. Szinte néha sajnálom Ginny-t ahogy ugráltatja anyánk. Minket pedig többnyire hagy élni. De sajnos csak többnyire.
Elindulok egyedül az úton. Azt sem tudom jelenleg hol is van Harry és Hermione. Talán ők is már ott vannak. Nem láttam őket ebéd óta. Az is lehet, hogy Harry valahol a húgommal romantikázik...Hermione meg elbújt valahová tanulni. Tényleg nem tudom. Mindegy is. Legalább nem lóg a nyakamban az egyetlen lány testvérem. Elég volt együtt töltenünk az egész nyarat. Még sok is.
Megállok az egyik bolt előtt, amiben már elég sokszor jártam. Gondolkozni kezdek, hogy hol is lehetnek. Ennyi eszem nem volt? MEgkérdezni, hogy hová mennek? Jólvan...legyen mentségemre, hogy azt hittem velük együtt megyek. Nem pedig elalszok. Igaz, akkor is meg kellett volna kérdeznem, hogy hová fogunk menni. De tőlem mi mást lehet várni? Mindegy...valahol úgyis megtalálom őket. És mivel Dean imádja a szellem szállást, fogadni mernék, hogy valaki ott is lesz. Az pedig már fél siker. Hát ha nem akkor meg mit veszíthetek ugyan?
Elég gyorsan oda is érek, pedig az én lassúságommal általában mindenhonnan elkések. Na nem mintha most időre ment volna, de szokatlanul gyors voltam. Még mindig kiráz a hideg ettől a helytől. Van valami félelmetes itt...bár pontosan én sem tudom mi az. Már magában az is furcsa, hogy így el van dugva.
Csendben sétálok fel a lépcsőn, hátha fent lesznek. Bár hangokat nem hallok, szóval nem hiszem, de lehet csak megijedtek és elhallgattak.

...tudj meg többet...