Nagyot bólintok egy idegesítő mosoly kíséretében. Az agyam is belerázkódik, és a hajam is az arcomba esik, de nem számít, fő a színpadiasság.
- Ez így van. Minden amihez közöd van, az egy oltári nagy baromság. Látod, pont ezért titkolom, hogy a bátyám vagy - vonok vállat, és rámosolygok. - Bár sajnos sokan tudják, és engem nyaggatnak a hülyeségeiddel. Emlékszel arra a marcipános bon-bon-ra amit az a Bonnie nevű Hollóhátas adott neked, tavaly karácsonykor? Azért nem ettél bele, mert nem szereted annyira a marcipános akármit. Na abba kevertek a lányok valami szerelem bájitalt - legyintek, és a szememet forgatom. Sajnos gyakran előfordul, hogy a lányok a bátyámról kérdezősködnek, megkérdezik, hogy van e barátnője, hogy milyen stílusú lányokat szeret, és hogy "én tetszenék neki?". Na ilyenkor kiborulok, ne engem nyaggassanak a hülye plátói szerelmükkel, egyrészt, mert semmi vonzót nem találok a bátyámban, másrészt pedig mert nem akarok a részese lenni Iason szerelmi életének. Ha kiderülne, hogy valakivel jár, persze eljárna a szám otthon, meg hasonlók, de nem igazán akarok beleszólni az ilyen ügyeibe. Rám tör a hányinger, ez ellen mit tehetnék? Merlinem...
Igen Iason, ez afféle parancs volt, amit nagyon is teljesítened kell, mert különben nem állok jót magamért. Az a jó, hogy a bátyám van annyira okos, hogy tudja, most nem fogok addig nyugodni, amíg el nem visz engem a Florean Fortescue Fagylaltszalonba. Pontosan tudja, hogy képes vagyok órákig a nyakán csüngeni, képes vagyok belógni a fiú hálókörletbe, és egész álló este a fülébe kiabálni, hogy vigyen el. Sőt mi több, képes vagyok rávenni imperio átokkal, hogy vigyen el. Oké, az utóbbit azért nem tenném meg, de az előbbieket simán. Elvégre azért vagyok olyan idegesítő, mert akaratos vagyok. Vagyis, ez az egyik oka az emberek szerint. A másik az őszinteségem, a harmadik a forrófejűségem, a negyedik a bosszúálló természetem. Már régóta rájöttem, hogy az emberek nem szeretik az olyan személyiséget, mint ami nekem van, túl büszke mindegyik egytől egyig. Csupán Bri és még az a maroknyi barátom ért meg igazán, ők azok akik elfogadnak úgy ahogy vagyok, és pontosan ezért hívom őket barátomnak. Elég ennyi. Elég pár igaz barát, mint millió hazug, aki simán ott hagyna mikor nyakig benne vagyok valamiben.
- Én ugyan nem fizetek, tudhatnád - ütöm meg a kézfejemmel a bátyám alkarját, csak odacsapok, majd összefonom a karomat. Pár pillanatig már kezdem is az abc összes betűvel a terveimet szövögetni, de Iason meglepő módon - vagyis talán mégsem olyan meglepő módon - de változtat a dolgokon.
- Hát én meg nem vagyok az, de tudod mit? Kit érdekel? - vonok vállat. - A lényeg, hogy ingyen fagyit kapok - vigyorgok rá, és a karjánál fogva elkezdem húzni magam után, a zsupsz-kulcs felé, hogy az Abszol Útre menjünk. Gondoltam, hogy Iason most játssza a sértődöttet, de nem fog sokáig tartani. Durcásnak lenni fárasztó dolog, csak az olyan őstehetségek képesek sokáig művelni, mint például... Hát mint például én. Mégis ki más volna, ha nem én? Tizenöt évnyi durca-gyakorlat elég ahhoz, hogy ma már napokig, hetekig be tudjak durcizni. Sőt, a rekordom, két hónap, egy hét, három nap, és tizenegy óra. Ennyi ideig voltam megsértődve, ezek után persze már nem csak én untam az egészet, hanem mindenki más is körülöttem. Ez mikor is volt? Jaj igen, amikor tizenhárom éves voltam, és nyaralni mentünk. A strandon összehaverkodtam egy nagyon aranyos fiúval, aki Amerikából ment el a Bahamákra, ahol mi is nyaraltunk, és én fülig beleestem, és vele csókolóztam először a strandon. Amikor Iason megtudta, akkor elment a gyerekhez, és olyanokat mondott, hogy én vagyok a világ legidegesítőbb lánya, egyfolytában hisztizek, őszinteségi elmebajban szenvedek, és néha amnéziás is vagyok. Aztán elmesélte pár hazugságomat, amit a magam védelmére találtam ki - csak úgy hozzátenném - és persze, hogy ezek után a fiú elküldött, mert azt mondta nem akar belehalni abba, hogy ilyen idegesítő vagyok. Úúú, az volt Iason egyik legcsúnyább tette velem szemben, amikor elüldözte azt a fiút, és többé nem is tartottuk a kapcsolatot. Ezek után pontosan két hónap, egy hét, három nap, és tizenegy óráig hozzá sem szóltam, amikor ő ebédelt a suliban, akkor az asztal másik oldalára ültem le, amikor bent volt a klubhelyiségben, akkor amint megláttam elmentem onnan, és a többi és a többi. Sőt, amikor otthon voltunk a nyaralás után, akkor nem reggeliztem, ebédeltem, és vacsoráztam amikkor ő az asztalnál ült. Először csak anyáék voltak kiakadva, Iason élvezte a helyzetet, hogy nincs ott az idegesítő húga, de a végén odajött bocsánatot kérni, mert már ő sem bírta tovább a sértődött fejemet. És annyi idő után is, csak annyit mondtam neki hogy: "Nem bocsájtom meg, utállak!", és becsaptam magam mögött az ajtót. Aztán kezdődtek megint a veszekedések, és vége volt a csendnek, amivel a bátyámat büntettem.
Szóval igen, képes vagyok valakit a sírba kergetni a hallgatásommal, és Iason pár perces hallgatása bizony semmi ehhez képest.
Eközben azon kapom magamat, hogy a gondolataimtól észre sem vettem, hogy már az Abszol Út nem túl zsúfolt utcáin verekedjük át magunkat. Nincsenek sokan, de azért vannak akik ilyenkor is ide járnak vásárolgatni, vagy a Gringotts miatt sétálnak erre. A lényeg, hogy most nincsen tömegnyomor, mint az év legelején, amikor diákok serege tölti meg az Abszol Út-at. Szaporábban lépdelek előre, nyomomban a bátyámmal.
- Iason, meddig játszol még csönd királyt? Csak mert mindketten tudjuk, hogy ki nyerne - pillantok vissza rá a vállam fölött, és erősen célzok arra az esetre, ami eddig járt a fejemben. A tizenhárom éves rekord durcimra. Eközben nem állok meg, megyek tovább, és hamarosan megállok a szalon előtt, és a kirakatra pillantok. Megannyi fagyi bámul vissza rám, szinte már-már művészien néznek ki. Elmosolyodok, és benyitok a szalonba. Odabent kellemes illat fogad minket, én pedig rögtön a pulthoz lépkedek, hogy végignézzem a bő választékot. Mindenízűdrazsé ízű fagyitól kezdve, a hagyományos ízűn keresztül, a csokibéka ízűig mindenféle megtalálható. Rögtön meg is akad a szemem az áfonyáson, és a málnáson.

Karba tett kézzel hallgatom végig a monológját, és csak olykor-olykor fújtatok bele, mint valami macska, vagy forgatom a szememet. Nem szeretem az ő monológjait, mindig hosszúk, és minden mondata ugyanarról szól. Ha csak az első mondatot mondaná el, akkor is felfognám mit akar mondani, de nem, ő ragozza tovább, mintha valami értelmi fogyatékos lennék, pedig én nem örököltem el tőle ez az agyi betegséget.
- Most nagyon okosnak hiheted magadat - szűkül össze a szemem, aztán egyszerű vállrándítás kíséretében egészítem ki magamat. - Egyébként pedig, ha ezt mondanám nekik, akkor nem lennék őszinte. Mit tudsz te erről? Az őszinteségem miatt kimondom amit gondolok, és nem azt mondom ki amit te gondolsz. Én pedig tudod mit gondolok, amikor ilyen elmebetegek nyaggatnak az irántad érzett plátói szerelmükkel, amitől amúgy a hányinger kerülget? Azt, hogy mind pszichés eset, és agyturkászra lenne szükségük. Mármint most komolyan Iason. Akinek te tetszel az vagy meg van kergülve, vagy szürkehályog van a szemén - vágok undorodó fejet, miközben végigmérem bátyámat. Fogalmam sincsen honnan jönnek ezek a szövegek nekem, de amikor valaki olyasvalakivel beszélgetek, mint például Iason, akkor észre sem veszem mit beszélek, csak mondom és mondom, megállás, levegővétel, nyelés, köpés, és minden egyéb nélkül.
Grimaszolok egyet, mint ki büdöset érez, amikor visszagondolok Iason kis akciójára a szülinapomon. Eredetileg a szülinapok azok tabuk, annyira nem szívatjuk egymást. De pont azért csak ANNYIRA nem szívatjuk egymást, hogy ugyanúgy elrontsuk a másik születésnapját. Mondjuk Iason kezdte, persze hogy ő, hiszen ő született előbb, és ő az aki már két évig a gonosz kis terveit szövögethette, míg én még csak gondolat sem voltam. Iason megsejthette az ördögi érzékeivel, hogy lesz egy kishúga, akit majd az őrületbe kell kergetnie, és oly módon fogja kínozni, hogy Azkabanban lenne a helye. Így is van. Iason érzékei jól súgták, és meg is érkeztem, Iason pedig már húsz évnyi mindennapos cseszegetést kitalált a részemre. Nem emlékszem az első két-három évemre, de biztos vagyok benne, hogy Iason akkor is ugyanilyen idegesítő, és gonosz volt mint jelen pillanatban. Nem is ő lenne, ha nem lenne mindenre egy frappáns, néha még poénos is, ugyanakkor rettentően idegesítő hozzászólása vagy akár tette a dolgokhoz. Mindig benne van a keze minden rosszban, egészen addig amíg le nem vágom a karját, hogy többé egy ujjal se bírjon hozzám nyúlni. Nem mintha akarna, pont olyan undort érez mint én mikor ránézek. Én sem érnék hozzá, és valószínűleg ő sem hozzám, mert nagyon hasonlítunk két mágneshez, akik taszítják egymást. Mondjuk van olyan mágnes, ami nem taszítja ezt az embert itt előttem??
- Nekem legalább volt tortám - nyújtom ki rá a nyelvemet. Vele ellentétben nekem volt egy tortám, amibe bele lehetett nyomni a fejemet. Az ő szülinapján hajnali háromkor keltem, és a hűtőből kivettem a tortát. Egy adagot megettem, a többit meg kidobtam a kinti szemetesbe. Elvégre kinek is kell az, Iason szülinapja nem ünnep, hanem szomorú megemlékezés arra a napra, amikor megszületett. Na igen, valami nagyon nem volt kóser azon a napon, amikor ő megfogant. Sajnos reggel, amikor anyáék rájöttek hogy ettem a tortából, ami nem kellett azt meg kidobtam, eléggé mérgesek lettek rám, és vettek Iasonnak egy új tortát. Hamar megbocsájtottak, én pedig vigyori képpel szólaltam meg az asztalnál tortaevés közben, hogy szerintem az előző sokkal finomabb volt.
Komolyan nem gondolkoztam még el azon, hogy vajon milyen lenne Iason nélkül. Az biztos, hogy feszültebb, máson adnám ki magamból a feszültségemet. De ha belegondolok, sokkal, de sokkal jobb lenne. Nem kéne osztozkodnom a dolgokon otthon, hiszen Jer nekem adja ha nagyon kérem. Iason nem, ő mindig ragaszkodik a saját dolgához, és ehhez persze alkalmazkodni kell, mert elvenni meg ne vehetem el, mert erősebb, és fél méterrel odébb lök, hogy hagyjam békén. A másik, hogy nyugodt ünnepeim lennének, nem lenne ott egy idegesítő bátyó, aki mindenképpen belerondít a szép ünnepekbe. Jobb lenne a születésnapom. Jobbak lennének a családi nyaralások, mert nem lenne ott. Jobb lenne minden egyes napom a Roxfort falain belül, hiszen nem futnék vele össze, és nem pofátlankodna bele az én rendes napi rendembe a hülye beszélgetéseivel, meg a többi hülyeségével. Az értékes perceimet is másra pazarolhatnám, ami nem is lenne pazarlás. Mondjuk Bri-re. Apropó Bri. Ha nem lenne Iason, akkor nem ő tanítaná Bri-t és engem nem mardosna az irigység, amiért lassan a bátyámmal is többet van, mint velem. Korrepetálás így, korrepetálás úgy, és Iason olyan egy gonosz dög, hogy pillanatok alatt belopja magát az emberek szívébe, aztán belülről mindenkit elront. Így csinálja, ezért sem engedem be a szívembe, más sem hiányzik, mint hogy neki szorítsak ott helyet. Mondjuk nem is tudom, Bri eléggé erős ahhoz, hogy ne higgyen egy édes kis vigyornak, és egy csak bájitaltan terén hasznos emberkének.

Hamarosan az Abszol Út kövét koptatjuk a cipőnkkel, és minden kirakatot végignézek. Szeretek nézelődni, még akkor is, ha nem veszek semmit. Hiába tetszik meg valami, Iason tuti nem veszi meg nekem azt is, az én zsebpénzem pedig a Hollóhát lány lakókörletében van elrejtve, hogy senki ne tudjon belőle gazdálkodni, csak én és Bri. Neki adok, más meg nem fog hozzányúlni az én pénzecskémhez. Meghallom magam mellől Iason hangját -először mióta elindultunk - és elbűvölő mosolyt vetek rá.
- Ha akarnál sem tudnál - vágok vissza neki. Iason messze nem olyan kitartó, mint én, de talán azért, mert őt mindenki imádja, dédelgeti, és fogalma sincsen, hogy milyen az ha rengetegen nem szeretnek. Én kapok az élettől rendesen, főleg, hogy Iasont a bátyámnak akarta a sors, míg Iasonnak én vagyok az egyetlen problémája, és minden jót megkap mindenkitől. Iason egy álszent, sőt, inkább hazug ember, aki túl félénk ahhoz, hogy elmondja az embereknek azt amit gondol. Csak nekem képes igazat mondani, mindenki másnak nyalizik, hogy ő legyen a közkedvelt szépfiú, akinek egy idegesítő húga van. Jaj szegény Iason, Sarah a húga, mindjárt adok neki egy cuppanós puszit, hogy kibírja az idegesítő húga mellett. Nem zavar különösebben, Iason a saját életét éli, amibe én nem szólok bele, csak belerondítok, hogy neki se legyen minden olyan tökéletes. Elvégre mit keresne egy olyan ógre mint ő, egy tündérmesében? Ha én nem lennék még azt hinné, hogy ő az akit mindenki szeret. Igen, Iasonnak nagyon meg kéne tanulnia egy életre, hogy nem fogja mindig mindenki szeretni, lesznek olyanok akik utálni fogják - hozzám hasonlóan, még ha nem is annyira mint én - és nem lesz mindig ő a világ szeme fénye. El van szállva magától, szerintem ő tényleg azt hiszi hogy ő a kis király, míg én inkább csak játszom azt az önelégült, egoistát, és belül valahogy soha nem vagyok megelégedve magammal.
Gondolkodásmenetemből ismét az ő gúnyos hangja ébreszt fel. Na persze, ki másé? Bizonyára a pultnál álló fagyis emberke nagyon jól szórakozik rajtunk már most.
- Jaj Iason, ne butáskodj már. Ha a te zsebpénzed elköltéséről van szó, akkor nem húzom az időt vacillálással. Két gombócosat kérek, alulra málnát, felülre pedig áfonyát. És kérek rá olyan gyümölcsös cukorkás port, vagy mit - mutatok a színes, apróra őrölt cukorkákra. Iason jól tudja, hogy soha nem szoktam megenni két gombóc fagyit, mindig csak a második gombóc feléig jutok, és utána tele vagyok. Ez olyasmi mint a lángos. Soha nem tudok megenni egy egész nagy lángost, mindig vagy Iason vagy Jer csap le rá, és megeszik helyettem.

Iason megkeseríti az életemet, és ezt a kijelentést nem lehet szebbé tenni, nem lehet kiszínezni. Igaz ami igaz, nem is kell. Ő is, és én is tudjuk, hogy valami hatalmas hiba történt, amikor a sors minket testvérpárnak ítélt el, és soha, de soha nem fogom úgy érezni, hogy a sors jól döntött. Ez valami átok lehet, ami már olyan régen a családunkon van, de egészen addig nem tudták megbosszulni azt, amit az őseink tettek, mondjuk száz évekkel ezelőtt, amíg én meg nem fogantam. Talán egy tök más családba szántak volna, ahol szeretne a bátyám is, s nem csak az egyik, hanem a másik is. De már nincs mit tenni, talán valóban én születtem rossz helyre, bár ha választani kéne, inkább ez a gyökér menjen, mint én. Elfogadom, hogy talán én születtem rossz helyre, de azt is elfogadom hogy én ülök a popsimon, és a bátyám fog elhúzni otthonról, ha már nagyon nem bírjuk szívni ugyanazt a levegőt. Egy év múlva nem kell majd azon agyalnom, hogy melyik pillanatban futhatok össze vele, és melyik pillanatban fog megint teljesen kiakasztani - na meg én őt - mivel jövőre nem lesz az iskola falain belül, és nem is fog hiányozni. Minden este mosollyal az arcomon fogok lefeküdni aludni, és úgy kelek fel, nem tartok majd tőle, hogy visszaköltözik az undor az arcomra, amint leérek a klubhelyiségbe, ahol úgyis elrontaná a hangulatomat Iason visszataszító megjelenése, és villámokat szóró aurája. Iason túlontúl idegesítő számomra, elrontja minden napomat. Még amikor boldognak tűnök, akkor is tüske van bennem, mert tudom, hogy valahol, Iason ugyanazt a levegőt szívja mint én, és nem az otthonit. Ha választanom kéne Jer mellett döntenék, vele szívesen lennék egy fedél alatt. Iason lenne az utolsó a családban, akivel együtt élnék, kár, hogy erről addig nem dönthetek, amíg én magam nem leszek tizennyolc éves, hogy gyökerestül eltüntessem ezt az embert a közelemből. Még abban sem vagyok biztos, hogy ember... De tippelek, na. Szerintem nem is anya szülte, hanem a régi kutyánk. Bár az is intelligensebb volt, mint Iason.
- Ha a te zsebpénzedről van szó, akkor igyekszem kiszúrni a legdrágábbat - vetek rá bájos mosolyt, és tovább pásztázom a fagylaltokat, amikből tényleg milliónyi van. Oké, annyi nem, de fogjunk, hogy ha valami olyat kérek ami nincs elől, akkor a fagyilapon találnék még jó pár ízűt.
- Ne aggódj, én is szívesebben mutatkoznék egy ágról szakadt hajléktalannal, aki minden második szava után köp egyet, selypít, és nem tudja kimondani az r betűt, mint veled - vonok vállat, és leülök egy olyan helyre, ahol viszonylag takarásban vagyunk, és bárki betér ide, nem valószínű, hogy észre fog venni. Ablak sincsen sok, így senki nem fogja látni a gyilkosságot... Vagyis, hogy fagyizok az utált bátyámmal, akinél komolyan nem utálok jobban senkit. Az összes mardekárost jobban szeretem nála, mindegyiknek képes lennék nap, mint nap csókot adni az arcára, legalábbis Iasonhoz képest. Egyébként őket sem bírom, valamiért olyan ellenszenvesek, némelyik csúnya, és rengeteg lány fogatlan, meg férfias. Mindegyiknek megmondtam, ezért ők sem csípnek engem, na nem mintha ez olyan nagy újdonság lenne. De a lényeg még mindig az, hogy engem ne, érdekel mások utálata. Egyszerűen nem értem miért kéne témáznom rajta. Felesleges.
- Itt megfelel - jelentem ki, és cseppet sem hangzik kérdésnek. Nem kérdezem, nem érdekel, hogy neki minden igényét kielégíti ez a hely, csupán az én igényeimnek megfelel, és ennyi bőven elég. Az ő dolgai nem érdekelnek. Nekem jó, ő pedig csöndben is maradhat, mert sem a véleményére, sem rá nem vagyok kíváncsi.
A kezemben lévő fagylalt nagyon gusztusosan néz ki, főleg a tetején lévő kissé csillogós gyümölcsös cukros por teszi igazán ínycsiklandozóvá. De mivel tudom, hogy a kedvenc gyümölcsöm, és a második kedvencemnek az íze uralkodik a gombócokon, önmagában is kopog a szemem ha ránézek a hideg édességre. Ajkaimhoz is emelem, mire a szám színes cukorkás lesz, de nem zavar. Rávigyorgok a bátyámra, aztán miközben nevetgélek lenyalom a számról a finom ízű cukrot. Bár lesz az még fagyis is, meg megint cukros.