Tárgy: Ron & Hermione || klubhelyiség Szomb. Aug. 17, 2013 9:11 pm
Ron & Hermione
A gyomrom korgása lassan már csendháborításnak számít a könyvtárban, viszont ebédidő lévén senkit nem tudok megzavarni. Csak néhány negyedéves hugrabugos lány sugdolózik tőlem jobbra, csak elvétve látom a talárjaik szélét, mert mindünket takarja egy széles könyvszekrény. Nem is értem, mit keresnek itt, nem a nagyteremben kellene ülniük? Nem szívesen vallom be, de most én is könnyedén elcserélném kényszerű könyvtári rabszolgaságomat egy falat kenyérért is. A fejem felett kattogó falióra szerint délután fél egy felé jár, reggeli helyett pedig azonnal ide rohantam, tehát két főétkezés látta eddig kárát a házidolgozatomnak. Na, és persze a gyomrom, ami lassan, de biztosan megemészti önmagát, ha így folytatom. Azt hittem hatodévben, hogy miután leadtam a legendás lények gondozását, soha többé nem lesz közöm a sárkányokhoz. Mikor Harry a tusa első fordulójában kiállt a magyar mennydörgő ellen, testközelből is megfigyelhettem egy kifejlett és igen veszélyes példányt, miközben ropogósra akarja sütni a legjobb barátomat. Azután hónapokkal ezelőtt, a Gringottsból való szökésünkkor is felfrissíthettem az ismereteimet. A házimanókhoz hasonlóan embertelen, barbárság az, ahogyan a sárkányokkal bánnak! A gringottsi koboldok leláncolják őket kilométerekkel a föld alá, elzárva tartják a napfénytől, és az állat egyetlen feladata a fontos széfek őrzése. Valahányszor valaki el akar haladni mellettük, a kínzásuk emlékét idézik fel bennük, hogy harcképtelenné váljanak. Borzalmas! Azt hiszem, legjobb lesz, ha a M.A.J.O.M sikerére való tekintettel később létrehozok egy szervezetet Hagrid tűzokádó kedvenceinek is…
Visszatérve azért reménykedtem, soha többé nem kell ehhez hasonló kalandokat átélnünk. Sem trollal, sem sárkánnyal. Ehhez képest igen váratlanul ért a Sötét Varázslatok Kivédése házidolgozat témája – „Milyen szerepet játszott a fekete mágia az egyes sárkányfajták tulajdonságainak kialakulásában, illetve módosította-e ezeket?”. Két tekercs az elvárt minimum, RAVASZ-ra készülve ez igazán nem meglepő. Én pedig már akkor elkezdtem fejben írni, amint óra végén megkaptuk a feladatot. Az új SVK-tanár előtt nehéz feladat áll, be kell hoznia a lemaradásokat, amelyeket múlt évben a Carrow-testvérek produkáltak azzal, hogy Amycus sötét varázslatok kivédéséből sötét varázslatok nevű tantárgyat kreált. Azt hiszem, jól végzi a munkáját ahhoz képest, milyen fiatal. Romilda Vane valamelyik nap arról csacsogott a folyosón, hogy Shackleton professzor nem több huszonhét évesnél. Hát igen. Nem irigylem; ha csak visszagondolok, milyen hisztéria tört ki a nőnemű diákok körében, mikor Dumbledore professzor felvette tanítani Firenzét, hát… még vastag bőrt kell növesztenie. Viszont az óráit jól tartja, így nekem nincs problémám vele.
A második tekercs felénél jártam tegnap este, amikor írásomban elérkeztem a svéd sróforrú sárkány részletezéséig – és elakadtam! Amint tehettem, korán reggel rohantam a könyvtárba, hiszen egyszerűen kizárt, hogy itt valamire ne találjak magyarázatot! Legalábbis azt hittem. Mostanra ugyanis feltúrtam a lehetséges könyvek nagy részét – kezdve azzal, amit elsőéves korunkban Hagrid vett ki, mikor kikeltette Norbertet, vagyis Norbertát. Mégis honnan szedjem elő, milyen mutáció ment végbe az eredetileg svéd sarkantyús sárkánynak nevezett állaton? És milyen ártás vagy bájital miatt fejlődhetett ez ki? Évek óta először… fogalmam sincs.
Mérgesen fújtatva állok fel, csapom be a könyvemet, majd nekiállok visszahordani a többi nyomdaterméket, amelyek bástyaként vettek körbe az egész ebédszünetben. Lassan indulnom kell ellátni prefektusi kötelességeimet, hiszen Ron hiedelmével ellentétben, a lyukasóráinkat nem láblógatásra kell használnunk. Ráadásul hiába nincs kedve segíteni ebben, ellenőrizni a diákokat, mindenképp szükséges. Apelláta nincs. Szóval még Ront is elő kéne kerítenem. Negyed óra is elmegy, mire minden kivett könyvnek megtalálom a helyét, és a táskámat a vállamra kapva kilépek a könyvtár ajtaján, Madam Cvikker keselyű-pillantásától kísérve. Első gondolatom az, hogy még biztosan ebédelnek, ám a nagyterembe lefelé indulva kénytelen vagyok módosítani a terven, mert a táskám tele van, fáj tőle a vállam, és nincs kedvem előbb a földszintre, majd onnan az ötödikre visszasétálni ezzel a teherrel a hátamon. Az ötödik emelten lesz ugyanis a következő rúnaismeret órám, amire úgyszintén beadandót várnak, és amiért már ezelőtt is kénytelen voltam kihagyni számos étkezést. A gyomrom korgását viszont elnyomja az emberáradat moraja, amelyben átvágva megindulok vissza, a Griffendél-toronyba.
Még alig mászom be a portrélyukon, mikor furcsa látvány fogad. A klubhelyiség szinte üres, csupán a hetedévesek lézengenek erre-arra. Harryt nem látom sehol, viszont ő biztosan Ginnyvel van. Azonban mikor minden igyekezetem ellenére a vörös üstököt sem fedezem fel, csalódottan lepakolok az egyik karosszékbe, és a sárkányokat taglaló dolgozatot előkapva a térdem fölé görnyedve olvasni kezdem, amit eddig pergamenre vetettem. Valahol a hátam mögött, ha jól hallom, Seamus meggyújtott valamit, de ezúttal még erre is képtelen vagyok figyelni. Mi lehet az, amit erről a svéd fajtáról egy könyvben, lexikonban, cetlin sem találok meg? Bele fogok őrülni előbb vagy utóbb…
✘ Words: 780 körül ✘ Music: You raise me up ✘ Notes: remélem, tetszeni fog (: ✘
ϟ Hozzászólások : 24 ϟ Reagok : 5 ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 17. ϟ Kor : 29
Tárgy: Re: Ron & Hermione || klubhelyiség Vas. Aug. 18, 2013 12:55 am
Hermione & Ron
Lyukas órák a Roxfortban. Ennél jobb nap nem is lehetett volna. Harry-vel korán le akartunk menni megnézni Hagrid új állatkáját egy növésben lévő Kimérát, de ahogy McGalagony megtudta a bestia itt létét, azonnal elküldette az iskola területéről, nekünk pedig megtiltotta, hogy addig oda menjünk amíg el nem tűnik a teremtmény. A Kiméra tojását tilos forgalomba hozni, úgy hogy csak remélni tudom, hogy nem olyan módon szerezte Hagrid a "picit" mint Bolyhoskát, anno. Harry úgy döntött, hogy Ginny-vel tölti a napot, így, hogy a legjobb ötletünk totális csődöt mondott, és megkért rá (sőt inkább parancsolta) hogy ne heverészéssel és láb lógatással töltsem az időm, hanem csináljam meg a felgyülemlett házi dolgozatokat. Hah, még mit nem. Semmi kedvem a hülye Bűbájtan órára készülni. Azóta utálom, mióta elsőben Hermione az okoskodásával kb megalázott mindenki előtt. Mintha még most is a fülemben csengene: "Wingardium Leviosa". Huss és pöcc. Merlin vigye el a "huss és pöcc" mozdulatot. De most így visszaemlékezve Seamus még rosszabbul járt. Igen,semmi kétség, hogy amerre Seamus megy, ott nagy bumm lesz. Akaratlanul is elmosolygok ezen, a Nagyteremben ülve, pont szemben az előbb említett sráccal. Az asztalon mindenféle étel van, ami szem-szájnak ingere. Volt vegyesen desszert, sültek, köretek, különféle italok. Mintha születésnapom lenne. Igaza volt Harry-nek, nem pihenéssel töltöm az időmet, hanem evéssel. A Nagyteremben való ebéd a kedvenc időtöltésem a Roxfortban. Mindenki tudja, mennyire szeretem a hasam, és mennyire szeretek megállás nélkül falni. A többiek jót nevetnek olyankor rajtam, amikor egy fél csirke lóg ki a számból, de Hermione olyankor is csak komoran néz a könyvei felett. Apropó Hermione. Hol volt egész nap elveszve? Azóta nem láttam őt, hogy együtt kisétáltunk a Griffendél klubhelyiségéből. Se reggelire, se ebédre nem jött. Ez azért furcsa. Ha a reggelit ki is hagyja, ebédre általában vissza ér. Neki a házi dolgozat olyan mint egy kikapcsolódás. Egyszer még remek kis boszorkány lesz belőle, de ezt ameddig ide járunk egyszer sem fogom előtte hangoztatni, csak akkor amikor a jóslatom beteljesül. Na majd akkor kérkedhetek, hogy "én persze tudtam előre". Lassan kiürül a terem, a tanárok pedig nagy igyekezettel próbálnak mindenkit elzavarni órára, vagy a könyvtárba. Én vagyok az utolsó, aki kiteszi a lábát az óriási ajtón. Ezt biztos trolloknak méretezték, olyan hatalmas mind a falba vájt üres hely, mind a küszöb. Magáról a sötét színű, díszített ajtó lapokról ne is beszéljünk. A klubhelyiségbe indulok Seamus-ék után. Nem tudom mit lehetne még azon kívül tenni, hogy a kényelmes fotelben pihenem ki a napi fáradalmakat. A jelszó kimondása után, már bent is találtam magam. A domináló piros szín mindent beborított. A Weasley családban elképzelhetetlen volt, hogy nem a Griffendél Godrik által alapított házban tanuljunk Roxforti diák éveink alatt. Bent találok egy frusztrált Hermione-t, egy pergamen fölé görnyedve. No, csak nem megakadt? Köszönés nélkül vonszolom el magam a karosszék mellé, és amilyen gyorsan csak lehet kikapom a kezéből a lapot. Sárkányok... Mit nem lehet tudni a sárkányokról? - Tudod Hermione, ezért igazán nem kellett volna eltűnnöd. Charlie miatt sok mindent tudok a sárkányokról.- na lássuk csak. Svéd sróforrú. Mit is mondott Charlie róluk? Annyi sárkány faj van, hogy nem könnyű kiválasztani a megfelelőhöz való tulajdonságokat. Az, hogy Hermione pedig semmit sem talált róluk, csak egyet jelenthet. - A Svéd sróforrú ezüst kék színű, pikkelyes sárkány. Kék színű szúrólángot fúj ki, ami pillanatok alatt elégethet. Azért nem találtál róla semmit, mert ez a faj, ahogy azt Charlie mesélte, vad, lakatlan hegyvidékeken él, szelíd, és nincs róla sok feljegyzés. Fogadok, hogy a prof szándékosan rakta bele ezt a fajt. Próbára tesz bennünket. - El sem hiszem, hogy én mondom meg Hermione-nak a helyes megoldást. Ez hétévente csak egyszer fordul elő. Lehet, hogy telihold lesz? Ledobom magam a karosszékkel szembeni kanapéra, és nagy nyugodtan nyújtózok el rajta. Lehet, hogy nem a legjobb alkalom ez a mostani, hogy bejelentsem, de azt akarom, hogy tőlem tudja meg. - Van egy klassz hírem, Hermione. Újra Kviddicsezni fogok, úgyhogy várlak a rajongó táboromba sok szeretettel. - az eddig szobában lévő emberek felindulnak a háló körleteikbe, néhányan pedig kimennek a folyosókra. Még nincs hét óra, úgyhogy szabad a járás. Jobbra pillantva kis zokni féleségeket veszek észre felakasztva az egyik fogasra. Le merem fogadni, hogy Hermione egyszemélyes M.A.J.O.M. szervezetének újabb kellékeit fedeztem fel.
Tárgy: Re: Ron & Hermione || klubhelyiség Vas. Aug. 18, 2013 10:05 pm
Ron & Hermione
Egyre frusztráltabbá válok saját soraimat olvasva. Hol ronthattam el? Vajon mi az az apró, elsikkadt részlet, ami mindig elkerüli a figyelmem? Nem voltam ennyire izgalomban egy házidolgozat miatt azóta, hogy elsőben Flitwick professzort minden szünetben megpróbáltam levadászni, csakhogy némi információt húzzak ki belőle a „különféle levitációs bűbájok természetéről és hasznosságáról a múltban és ma” című írásomról. Messze túlléptem a megadott, harminc centis követelményt, viszont kiválót kaptam rá, hiába csóválta a fejét mindenki rajtam. Akkor még, úgy emlékszem, nem voltunk jóban Ronnal és Harryvel. A többiekkel együtt ők is csak egy idegesítő, okoskodó fruskát láttak bennem, és szerencsésnek érzem magam, hogy ez mára megváltozott. Mire mentünk volna egymás nélkül a megpróbáltatások közepette? Ha ők nincsenek, még ma is a gyengélkedőn feküdnék kővé dermedve, arról nem is beszélve: a Roxfort sem létezne mai minőségében. Sok mindenen keresztülmentünk együtt, a barátságunk pedig minden évvel erősödött.
Most mégis úgy tetszik, ez az SVK-beadandó megteszi azt, amire sem a bölcsek kövének megszerzése, sem Sirius kiszabadítása, sem Voldemort visszatérése, de még a minisztériumban átélt kalandunk sem volt képes: elveszi a józan eszem! Ujjaimmal követem a sorokat, keresem a megoldást, hátha már én magam is rájöttem korábban, csak valami oknál fogva elfelejtettem lejegyzetelni, amikor… Egy kéz hirtelen, minden előzetes bejelentés nélkül kikapja szorításomból a dolgozatot. Lángoló tekintettel kapom fel a fejem, és kissé sikerül megnyugodnom, mikor Ront pillantom meg magam mellett. Már épp egy üdvözlő mosolyt próbálnék kipréselni a homlokráncolástól megfáradt arcizmaimból, mikor a fiú megszólal – minden szavától egyre inkább megrohan a késztetés, hogy tikkeljen a szemem. Órák. Napok. Könyvtárban üldögélős esték hosszú, fárasztó sora rémlik fel előttem egy szívdobbanásnyi idő alatt. Átnézett, átrágott lexikonok, dokumentumok, kutatások. Erre Ronald csak leül mellém, ilyen abszolút lezseren és elkezdi mondani, mi kerülte el a figyelmem! A professzor csak próbára tett minket ezzel?! Ez most komoly?! El kell számolnom magamban tízig. Hiszen kedves, hogy segít. Ez egy aranyos gesztus tőle. Csak jót akar nekem! Ám közben az agyamban lüktet a vér: miért nem napokkal ezelőtt, kihagyott étkezésekkel és korgó gyomorral eltöltött órák előtt akart jót?! – Nem jutott eszedbe ezt négy nappal ezelőtt közölni velem? – kérdem végül; szinte büszke vagyok magamra, amiért a hangomból nem ordít, csupán diszkréten csöpög a felháborodás. Nagyot fújok a kandallóba bámulva, majd oda hajolok és szinte kitépem a kezéből a dolgozatot. Nem jogos rá haragudnom, tudom, persze – de akkor is! Csak azért nem hagyom magára, mert nem szeretném a duzzogó kislány szerepét mindenestül magamra ölteni, viszont kizártnak tartom, hogy ismét hozzászóljak a mai nap folyamán. Ám Ronald ezt a tervemet igen markánsan felülírja a következő megjegyzésével. Előbb bosszúsan, majd kétkedve nézek felé a szemem sarkából, és csak azt remélem, nem tűnik fel neki. A kedélyállapotom még mindig nem zökkent a helyére, így kimondottan nehéz bátorítanom őt, még ha csak egy olyan, számomra lényegtelen dologról is van szó, mint a kviddics. – Biztosan jó ötlet a… nos, a kviddicsbe fektetni az energiáidat? Épp most, a RAVASZ-évben? – kérdem önmagamat is meglepve a hangom szelídségével. Az aggodalmam oka azonban csak egyrészt a RAVASZ-év. Másfelől emlékszem Ron ingadozó teljesítményére, és a folyamatos gyomorgörcsre, amit ki kellett állnia, mikor a mardekáros csürhe csúfolni kezdte. A reakciójára, mikor hatodévben azt hittem, Harry Felix Felicisszel itatta meg, és meggyanúsítottam. Úgy nézett rám, mintha az alapvető jogait kérdőjeleztem volna meg. Ami köztünk van, szóval… a magam szívügyeiben sosem voltam túl határozott, másoknak segíteni mindig jobban ment, de úgy érzem, a kapcsolatunk nagyon megsínylené, ha Ron egyszer, csak egyetlen egyszer nem teljesítene számára is elfogadhatóan a kviddics-pályán.
✘ Words: 573 ✘ Music: You raise me up ✘ Notes: remélem, tetszeni fog (: ✘
ϟ Hozzászólások : 24 ϟ Reagok : 5 ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 17. ϟ Kor : 29
Tárgy: Re: Ron & Hermione || klubhelyiség Hétf. Aug. 19, 2013 2:21 am
Hermione & Ron
Ha nem ismerném eléggé Hermione-t, azt mondanám, hogy örül a segítségemnek, de hét együtt töltött év az nagyon sok. Már a legkisebb hangrezgéséből, vagy arc mimikájából is felismerem, ha ideges. Most pedig határozottan olyan mint egy felbőszített sárkány. Remélem nem fogja belobbantani a klubhelyiséget. Igaz, hogy menne a piros színhez a lángcsóva, de jobb nem lerombolni a fél iskolát. Arra volt már lehetőségünk nem is egyszer. De amennyiszer megmentettük... hát nem érhet szó minket. Én magam kissé ügyetlenül, kissé bepánikolva és megilletődve de mindig segítettem ott, ahol tudtam. Az utóbbi időben pedig egészen bátran viselkedtem. A Voldemort elleni harc, az azt megelőző előkészületek, egy kicsi ez, egy kicsi az. A prefektusi rang meg csak ráadás az egészre. Egészen büszke vagyok magamra, ha jobban belegondolok. Bárcsak ne kellett volna ekkora árat fizetni ezért az érzésért. Inkább lennék egy gyáva kukac Fred-el és Geoerge-al az oldalamon, mint bátor, de Fred nélkül. Mindegy, nem gondolkozok most ilyeneken, mert a végén nem tudok frappáns válaszokat adni Hermione-nak. A következő szavaira felcsapom a fejem. Négy nap? Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen szorgalmasan keresi ezt az egyszerű választ. Még szerencse, hogy most rátaláltam. Ha nem gagyogtam volna el neki amit tudok, lehet hogy éhen hal a könyvtárban, a vaskos enciklopédiák mellett. - Hé, óvatosabban már. Majdnem letépted a fél karomat. Ha így folytatod, szólnom kell Hagrid-nak, hogy a Griffendél házban is van egy bestia. - fájdalmas arcot vágok, ami hamar átmegy egy szemtelen mosolyba. Annyira szeretem piszkálni, mikor felkapja a vizet. Csak még idegesebb és idegesebb lesz, én pedig csak akkor állok le, amikor elkezd tikkelni a szeme. Az a határvonal, amit sose lépek át, mert azután már ijesztő. Annyi rontást tud, hogy inkább csendben maradok. Nem akarok mozgásképtelenné válni, mint szegény Neville. Hogy a saját szavaimmal fogalmazzak "Néha egy kicsit ijesztő. Briliáns, de ijesztő." - Kérhettél volna segítséget négy nappal ezelőtt. - ha másra nem, hát erre biztos felkapja a fejét. Mintha a fülemben csengne a válasza: "Segítséget? Tőled?". Néha rosszul esik, hogy ilyen keveset néznek ki belőlem a többiek, de tettem is a hülye címért rendesen. A felettébb okos testvéreim pedig a segítség helyett a többiekkel nevettek szomorú sorsomon. Percy próbált a jó felé sodorni, de ő inkább sodorja magát másfele. Ha lehet jó messzire tőlem. Egyáltalán nem kell a segítsége se most, se a jövőben, és örülök, hogy a múltban se hagyatkoztam rá. Most legalább nincs min hencegnie. - Talán kételkedsz bennem? - felpattanok a kanapéról, hogy szemtől szemben legyünk egymással. Csak most látom, hogy kezd lenyugodni. Már nincs szemöldök húzogatás, vagy mérges pillantások. A hangja is szelídebb valamelyest. Két elsőéves rohan fel a fiúk hálótermébe, én pedig prefektusi feladatomnak helyt állva utánuk ordítok. - Hé tökmagok, itt nincs szaladgálás! - lehetnék kedvesebb is a kicsikkel, de velünk is mindig ilyen lekezelően bántak. Mikor szavaim hallatán abbamaradnak a fürge lábak által kiadott zajok, újra Hermione-ra figyelek. Végül is, tudom miért nem olyan lelkes mint én. Sokszor kiakadtam rá, de jogosan. Pont ő gyanúsított meg? És ha tényleg használtam volna egy kis segítséget? Akkor is támogatnia kellett volna, mint Harry-nek. A RAVASZ-t pedig valahogy csak legyűröm majd. Eddig mindent megoldottam a magam módján, ez miért ne menne? - Mi lenne, ha csak egyszer támogatnál valamiben úgy igazán? Annyira nehezedre esne két házidolgozat között mondani egy két kedves szót? - feljebb emelem a hangom, mint akit vérig sértettek. Felállok a kanapéról, és fel-alá kezdek járkálni a kandalló előtt. Legközelebb, mielőtt elmesélek valamit aminek ÉN örülök, felkészítem magam a kétkedő pillantásokra is.
✘ Words: 575 ✘ Music: Demons ✘ Notes: Hope you like it ✘
Tárgy: Re: Ron & Hermione || klubhelyiség Hétf. Aug. 19, 2013 5:10 am
Ron & Hermione
Jól tudom, az idegességem nem jogos, hiszen Ron valóban segítőkész volt, még ha nem is kértem. Ráadásul az utóbbi hét évben nem sokszor fordult elő, hogy valamiben, ami tárgyi tudással kapcsolatos, segítségre szorultam volna - neki pedig nem árt az önbizalom növelés, hiszen öt bátyja és Ginny mellett sokszor kisebbnek, mellőzöttnek érzi magát. Tudom, tudom, hiszen ismerem! Mióta Ő és Harry a segítségemre siettek jóformán nem volt nap, a szünidőket leszámítva, amit ne egymás társaságában töltöttünk volna. Gyakran ez terhes is volt, amikor épp nem álltunk szóba egymással, Harry pedig vitézül állta a sarat a két tűz közt. Belefáradt, ezt épp tőle magától hallottam. A sok veszekedés, hajtépés - hiába, Ronald és én sok mindenben nem értünk egyet. A karácsonyi bál környékén attól rettegtem, egy gyenge pillanatomban egyszerűen ragyásra átkozom az arcát! Biztosan Ő is gondolkodott már így rólam, de úriemberként nem köti az orromra. Vagyis, remélem ezért nem, és nem azért, mert retteg a reakciómtól... Nem szeretném, hogy a társaim féljenek tőlem. Az évek során a félelem annyi arcával ismerkedtem meg - rettegés a szemekben, a vonásokba karcolva, a lenyelt, elhaló könyörgésekben. Láttam mindezt. Miközben egy viszonylag jó állapotban lévő, szegényes felszerelésű sátorral jártuk a vadont, átértékelődött bennem mindaz, amit addig erről az érzésről tudni véltem. Félelemtől párás tekintetek követtek végig az Abszol-úton, míg a Gringottsba sétáltam Bellatrix alakjában. Soha többé... Soha. Kikerülve a leghatalmasabb védőnk szárnyai alól, egy régi mesekönyvvel a hónom alatt, engem is elfogott az aggodalom. Számtalanszor véltem árnyékokban üldözőket, álmaimban kínzott a szüleim halálhörgése. Mondják, aki félelemben él, nem is él igazán. Valóban. Megmérgezi minden gondolatod, minden tetted. Az ő kéznyomát látod mindenütt, képtelen vagy szabadulni tőle, mert előtted jár, kitalálja minden lépésed, és ugyanakkor mégis olyan érzés, mintha ő követne téged. A Félelem...
Elkalandoztam, döbbenek rá kissé késve. Talán egy percre, ha kiestem az ölemben fekvő szöveg tanulmányozásából, s most értetlenül bámulom a papírt. Fülemben Ron szavai csengenek: "- Hé, óvatosabban már. Majdnem letépted a fél karomat. Ha így folytatod, szólnom kell Hagrid-nak, hogy a Griffendél házban is van egy bestia." És mosolyog. Olyan szemtelenül, olyan könnyedén, mintha épp nem sértegetni próbálna, hanem csak valami buta viccet mesélne, amin majd együtt nevetünk. Hát, azt lesheti! A düh újult erővel lángol fel bennem, feledve eddigi gondolataimat! Féljen csak! Tudom, úgysem fog, de azért tisztelhetné egy kicsit azt a négy napot átfogó munkát, amit épp most írt felül...
Ronnak elképzelése, halvány szurcsóklila gőze nincs arról, mennyi időt, mennyi energiát fecséreltem - mint most már tudom, a nagy semmire! Nyugodj meg, nyugodj meg, nyugodj meg... de mégis hogyan?! A vérnyomásom az egekbe szökik, mikor folytatja, és már épp a nyelvemen lenne a csípős replika: sosem hittem volna, hogy éppen Te tudni fogod! Mégis van bennem annyi önuralom, hogy inkább befogjam a szám. Az arcára meredek, próbálom megérteni, mire volt ez jó. Vagy egyszerűen jelezni, ne feszítse tovább a húrt, mert annak csúnya vége lehet. Nyugi, Hermione, nyugi. Nem lenne nyerő húzás a klubhelyiség közepén megátkozni a barátodat... A barátom. Nem tudom megállni, futó mosoly bukkan fel a szám sarkában, a gondolattól némileg felengednek görcsösen megfeszülő tagjaim, amikor szembe kerül velem. Talán furán nézhetek ki, hiszen közben épp kérdőre von a hangomból kicsendülő bizalmatlanságért. Mit tudnék tenni ez ellen? Amíg a két kisfiú a lépcsőn felfelé rohan és Ron rájuk figyel, sikerül rendeznem a vonásaimat. Itt és most komolyságra, rendíthetetlen vasérvekre van szükség. - Nem, nem kételkedem, csak tudom, milyen... nos, mennyire meg tud viselni, amikor a pályán valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnéd... - kezdem úgy, ahogyan az óvónéni beszélhet az értetlenkedő kisgyerekkel. Türelmesen, megpróbálom lehiggasztani. Ühüm. Csakhogy a következőre, mikor a gyerekzaj elül, én magam sem számítok.
Támogatás? Kedves szó? Na, ne vicceljen! Figyelem, ahogy a kandalló előtt járkál, kezdem ismét megtalálni a hangom. - Szerinted mégis mit csináltam az elmúlt hét évben?! Támogattalak, Téged és Harryt, ahogyan az erőmből telt! Te voltál az, aki lelépett, amikor a sátorban fagyoskodtunk, mert eleged lett a silány eredményekből! - replikázom felemelve a hangom, körülöttünk néhányan érdeklődve pillantanak felénk, mások pedig próbálnak úgy tenni, mintha nem is hallanának. - És bocsánat, hogy aggódom, de én nem kívánom idén a boldogságomat a Te őrzői teljesítményedhez kötni, márpedig mindketten tudjuk, hogy ez lesz, ha elfogy az önbizalmad! - lecsapom a dolgozatot magam mellé ültömben, képtelen vagyok most arra figyelni.
✘ Words: 573 ✘ Music: You raise me up ✘ Notes: mit szó'sz? : ) ✘
ϟ Hozzászólások : 24 ϟ Reagok : 5 ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 17. ϟ Kor : 29
Tárgy: Re: Ron & Hermione || klubhelyiség Kedd Aug. 20, 2013 7:09 am
Hermione & Ron
Vajon tényleg annyira megvisel engem a kviddics teljesítményem? Szó mi szó, egyszer - kétszer sikerült teljesen kiakadnom, főleg a Mardekárosok elleni meccs után, de aztán mégis mindig lenyugodtam. Előbb vagy utóbb, de inkább utóbb. Nem tehetek róla, ha képtelen vagyok magamnak megfelelni... hát akkor másoknak? Fogjam be a szám ha valami bajom van? Ugyan dehogy, arra úgy is képtelen lennék. Ekkor ér a váratlan felfedezés. Aha, szóval ettől fél. Hogy megharagszok rá, vagy ingerült leszek és neki nem lesz boldog hetedik éve. Nem mintha az eddigi hat örömökben gazdag lett volna. A legrosszabb az volt, amikor negyedikben a Trimágus tusán végig kellett nézzem, ahogy Viktor Krum-al rázza magát egész este. Persze az is az én hibám volt, mert "hamarabb kellett volna elhívjam". De ki gondolta volna, hogy már van párja? Vagy egyáltalán lesz?! Jó, persze. Hermione egy szép lány, de nem tartozik a férfikergető tömegbe. Az ezek utáni levelezését Krum-al már meg sem említem, mert félek, hogy idegességemben átesnék az egyik karosszéken. - Téged is megvisel, ha nem olyan jegyet kapsz, mint amire vársz. - megállok végre, mielőtt meglenne a kilométerem és ránézek a szemem sarkából. Mindenkinek megvannak a maga kis dilijei. Nekem a kviddics, neki a tanulás, Harry-nek meg... nos. Voldemort után nem tudom mi lesz a dilije. Ezt még megbeszéljük egy méz sör mellett, ha végre lejutunk Roxmortsba év vége előtt. Körülöttünk mindenki elhallgatott és ránk szegezte a tekintetét. Voltak akik inkább csendben kimentek vagy másfelé néztek, de tudtam, hogy a fő látványosság a Griffendél klubhelyiségében most mi ketten vagyunk. Kígyó szemekkel néztem körbe, azt sugallva, hogy mindenki törődjön a saját dolgával, ha jót akar. Úgy láttam nem is kellett sokat győzködni őket non verbálisan. Oroszlánok mi... - Miért mindig te sértődsz meg? Meg miért csapkodod azt a dolgozatot? Ha szeretnél... - na álljunk csak meg egy kicsit. Elharapom a mondat végét, és komoly gondolkodó fejet vágok. Kívülről biztos nagyon viccesen nézhetek ki, de nem érdekel. Viszont a dolgozat igen. Az a dolgozat, ami nekem még mindig nincs kész. Itt az ideje egy kis Weasley féle cselnek. Hirtelenjében felkaptam az asztalra csapott pergament, és felszaladtam vele a szobámba, a lépcsőket kettesével véve, nehogy utolérjen. Hermione ide úgy se jöhet be, nekem meg még ma le kell ezt másoljam. Bent gondosan elraktam az egyik szekrény legaljára a lapot, hogy ha mégis be merne jönni, ne találjon rá. Tudom, hogy mennyire nem szereti ha róla másolok, de ez most élet halál kérdése. A prof egész évben pikkelni fog rám, ha a legelső feladott leckét sem csinálom meg. - Tudom mit gondolsz, de csak akkor megyek ki, ha még véletlenül sem varázsolsz békává. - rekedt hangon ordítom lefelé. Lehet, hogy feleslegesen ordítok, mert már az ajtó előtt áll, de ki tudja. - Ha egy kicsit is szeretsz, nem átkozol meg semmivel Hermione.
Tárgy: Re: Ron & Hermione || klubhelyiség Csüt. Aug. 22, 2013 11:51 pm
Ron & Hermione
Elképesztő ez az egész játék. Egy vicc. Miért nem látja Ron, mennyire igazam van? Hogyan emelheti a kviddics kérdését egy helyre a tanulmányi átlagunkkal, ami összehasonlíthatatlanul fontosabb egy válogatónál? A kviddicsen legjobb tudomásom szerint nem múlik a jövője, viszont a kapcsolatunkat teszi kockára vele, mert én a végzős évemet nem szándékozom az elbizonytalanodásaihoz való asszisztálással tölteni. Most, amikor végre boldogok lehetnénk, más sem hiányzik, mint egy rendkívül férfias összeroskadás, mert hiszen miért nem képes mindig egyenletesen teljesíteni? Miért kezeli a húga könnyebben a gúnyolódást, mint ő? Jól emlékszem a szerencselé-esetre, amikor a győzelmi bulin Lavender és Ő egy igen szenvedélyes egymásra találással pecsételték meg a Griffendél csapatának sikerét. Nem akarom még egyszer átélni. Nem akarom szomorúnak látni őt. Nem akarom a vonásaiba írt kételkedést nézni minden egyes reggelinél, amikor senki és semmi nem képes megvigasztalni. Őszintén megvallva, a gondolattól is rosszul vagyok, semmi kedvem ehhez a cécóhoz. Harry és Ginny jobban tűrik a negatív kritikát, Ron az idősebb testvéreihez méri magát, az ő sikereikre vágyik néha még mindig, pedig az utóbbi évek teljesítményei sokkal többet értek a varázsvilág számára, mint mondjuk Charlie csapatkapitányi kinevezése. Minden kalandnak Ő is részese volt, harcolt velünk, követett minket, bárhová is mentünk. Megütközött a halálfalókkal, egy sátorban bujkált távol a családjától. Bár a nyaklánc a hatalmába kerítette, visszatért hozzánk. Hozzám. Ez miért nem elég bizonyítéka már a kiválóságának, a lojalitásának, a hűségének? Miért kell bonyolítani?
Ron mindent így csinál. Semmiképp sem a könnyű vagy a kézenfekvő utat választja, ami bármit is előrébb lendítene. Meddig vártam rá, hogy elhívjon a Karácsonyi Bálba? Mi lett a vége? Viktor gyorsabb volt, Ron pedig gyerek módjára megsértődött, és utána még volt képe velem ordibálni! Fogalma sem volt semmiről, mégis csak mondta-mondta a magáét! Talán már hozzá kellett volna szoknom... - Ne hasonlítsd össze a kettőt! A kviddics csak egy sport, az idei évben viszont sokkal fontosabb a tanulás, mint eddig bármikor! - vágok vissza azonnal. Ez nem egy egyszerű dili vagy berögződés, sokkal több annál. Meg aztán, eddig úgy emlékszem, neki sem derogált, ha segítettem a házi feladatában, leellenőriztem az álomnaplójukat, kiegészítettem a bájital-receptjeiket.
Kiráz a hideg a többiek fürkésző pillantásaitól. Nincs jobb dolguk, mint minket bámulni? Nincs semmi tanulnivalójuk? Egyre kényelmetlenebb ez az egész, alig bírok egy ültő helyemben nyugton maradni. Legszívesebben felrohannék a hálóterembe. Nem így képzeltem el a lyukas óránkat. Azt reméltem, talán lesz egy kis időnk egymásra, Ron elfeledteti velem, milyen ideges és fáradt vagyok a beadandó miatt... Súlyosan tévedtem. - Én sértődöm meg? Ez elég vicces a Te szádból, aki... - kezdeném a replikát, ám képtelen vagyok folytatni, mert ekkor valami egészen váratlan dolog történik.
Kettőt sem pisloghatok, mire Ron hirtelen megragadja a dolgozatom, amivel négy napja szenvedek megállás nélkül, és huss! Felszáguld a lépcsőn. Hogy képzeli ezt?! Döbbenten, újra fellángoló haraggal rohanok utána. Nagy szerencsétlenségére a fiúk hálótermeihez vezető lépcsősor járható a lányok számára, és így a háztársaink zajos hujjogásától kísérve megszaporázom a lépteimet. - Azonnal add vissza! - kiáltok utána, és ököllel kezdem verni a hetedéves fiúk ajtaját, amikor oda érek. Ron mögött még alig csukódott be, hallom a kiabálását a túloldalról. Ha szeretem, nem átkozom meg?! A nevetésem félőrültnek hathat, majd előhúzom a pálcám a talárom ujjából és kezdeti terveimmel ellentétben mégis sikerül nem rárobbantanom. Egy egyszerű Alohomora, és az ajtó szélesre tárul előttem.
Szikrákat szóró szemekkel szegezem a pálcám a szoba túlvégében ácsorgó fiúra. - Add vissza a dolgozatot! - suttogom fenyegetően. Hogy képzeli ezt?!
✘ Words: je ne sais pas ✘ Music: You raise me up ✘ Notes: mit szó'sz? : ) ✘
ϟ Hozzászólások : 24 ϟ Reagok : 5 ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 17. ϟ Kor : 29
Tárgy: Re: Ron & Hermione || klubhelyiség Kedd Aug. 27, 2013 6:53 am
Hermione & Ron
Talán jobb helyre kellett volna fussak, mert az ajtó nem véd meg itt semmitől. Főleg nem egy dühös, mindenre képes Hermione Granger-től, akinek a szemei szikrákat szórnak, és aki a pálcáját egyenesen rám szegezi. Azóta, amióta szegény Neville-t megfagyasztotta elsőben, félek a pálcájával szembenézni. Mindenkinél több bűbájt, rontást és átkot tud, és a legrosszabb, hogy mindegyiket helyesen tudja alkalmazni. Félek, hogy valami undorító állattá változtat, vagy ami még rosszabb, hogy idevarázsol valamilyen állatot. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy visszaadom a pergament, de aztán rögtön az a gondolat követte, hogy akkor mégis honnan a fenéből másolom le ezt a sok mindent? Ő is tudja, hogy nem vagyok egy könyvtárban ülő típus, sem egy magamtól rájövök srác. - Hermione, nyugodj le. Túlreagálod a dolgot. - ahogy ez kicsúszott a számon, tudtam, hogy csak a fát raktam a tűzre. Főleg a túlreagálás szóval. Ron, gyorsan találj ki valamit, ha nem akarod hogy kitörjön a harmadik világháború itt a klubhelyiségben. Mi az amivel meg lehet lágyítani Hermione szívét, rajtam kívül? Hmm, talán a M.A.J.O.M. Bármekkora hülyeségnek is tartom, csak ezzel tudom most lenyugtatni őt. Arra pedig nagy szükség van, ha épségben akarok ebből a szobából kimenni, még ma. - Ha elrakod a pálcád, és megengeded, hogy később lemásoljam ezt a csodálatosan megírt dolgozatot, akkor csatlakozok a M.A.J.O.M.-hoz. Nem kell többé egyszemélyes szervezetként működjön. Szerintem elfogadható ajánlat. Te mit gondolsz? - rámosolyogtam, és próbáltam nem kimutatni az ijedségem. Tudom, hogy nem a legszebb módszer a "vesztegetés" de hirtelen jobb ötlet nem jutott az eszembe. A könyörgés nem segít, az erőszak meg még úgy sem. Hermione ellen semmiféleképpen sem. A hátam mögötti székre raktam a papírdarabot, és a néhol nyikorgó padlón lassan átsétálva közeledtem felé. A szikrázó szemei még így is gyönyörűek voltak, a vállára finoman lehulló göndör, barna haja pedig még mindig annyira tetszett mint mikor először megláttam. Akkor még nem teljesen ilyen volt, sokkal inkább hosszabb és egyenesebb mint most. Az én hajam nem változott semmit. Maximum annyiban más napról-napra, hogy melyik oldalra fésülöm, jobb, vagy bal. - Akkor szent a béke? - megfogtam a kezét, és az enyémbe kulcsoltam. Szerintem kijelenthetjük, azután a csók után, a nagy csata közben, hogy együtt vagyunk, szóval nincs ebben semmi fura. Csak ritkábban bújunk egymáshoz mint a normális emberek. De most úgy sincs itt senki, és ha jól gondolom nem is mernek ide feljönni, Hermione utóbbi kirohanása miatt. Közelebb hajoltam, mint aki valamire vár. A valami pedig egy béke csók, puszi, vagy akármi más is lehet, csak ne pofon... könyörgöm, csak ne pofozzon fel.
Tárgy: Re: Ron & Hermione || klubhelyiség Szer. Aug. 28, 2013 1:09 am
Ron & Hermione
Túlreagálom?! Kedvem lenne most azonnal egy kisebb sereg madarat uszítani Ronra ezért a megszólalásért. Méghogy eltúlzom? És nyugodjak meg? Érzéseim valószínűleg a vonásaimba vannak karcolva, iszonyatos dühvel, mintha arcomnak egy vak manó baltával esett volna neki. Utoljára... nem, nem is tudom, mikor voltam ilyen mérges rá valamilyen ehhez hasonló apróság miatt. Nos, a háborúhoz képest ez a helyzet kevésbé veszélyes, de Ronnak nem árt gyorsan cselekedni, amennyiben nem akar ismét közelebbről megismerkedni a kanárijaimmal. Pálcámat egy pillanatra sem eresztem le, mi több, egyenesen az arcának szegezem. Ennél élesebb helyzetet is túlélt már, akkor azonban nem engem bőszített fel, és amikor az erdőben visszatért hozzánk, hiába voltam zabos - nem volt nálam a pálcám, kénytelen-kelletlen ököllel kellett hangot adnom a szavaimnak. Most viszont ujjaim magabiztosan kulcsolódnak a hűvös fára, és engesztelhetetlenül meredek az előttem állóra. Persze, szeretem. Ennek nyolc éven át egyfolytában bizonyságot adtam, ha nem is mondtam ki. Miért akadályozna meg ez bármiben is? Negyedévig nem is tudatosult benne, hogy lány vagyok, akkor mégsem háborodtam fel... ennyire. Ha már itt tartunk, ha Ő szeret engem, és tisztel, akkor nem próbálja meg ilyen fantáziátlanul és ügyetlenül ellopni a dolgozatom! Sehogy nem próbálja meg!
Gondolatban még órákig folytatnám a pörölést, készen arra, hogy a megfelelő pillanatban magamhoz térjek és megátkozzam - mondjuk egy lábzár bűbáj elég enyhe büntetés, de a hatást biztosan megtenné -, mikor Ron megszólal, s minden gondolatom jéghegynek ütközik. Hitetlenkedve pislogok rá. Ezt nem mondja komolyan! Megveszteget? Jól csinálja, még akkor is, ha pontosan tudom, csupán a félelem, nem pedig a segítőkészség vezérli. A M.A.J.O.M a szívem csücske, már évek óta fáradozom azért, hogy a többiek is meglássák, milyen embertelen körülmények közt élnek a jámbor házimanók, akik nélkül a varázslók számos dologban nem tudnának dűlőre jutni. A gazdag családoknál, például egykor Siriuséknál is a manó végzi a munka oroszlánrészét, csak azért, mert a mágusok egy ilyen elavult rendszerben nőttek fel, és még támogatják is ezeknek a gyámoltalan lényeknek az elnyomását! Szégyen. Ron ügyesen megkerült. Azt hiszem, egyébként még napokig duzzogtam volna...
Így azonban, mikor óvatosan elindul felém, leeresztem a pálcát. Vonásaimon még mindig tükröződik némi gyanakvás, de amit ígér, nem csekélység. Talán meg tudunk egyezni... - Azt hiszem, ez egy méltányos ajánlat - mormogom az orrom alatt megenyhülve, és még bele is pirulok, mikor ujjait az enyémekbe kulcsolja. Ám amint felém hajol hirtelen eszembe jut még valami. - A jelvényt is viselni fogod? - kérdem érdeklődve a szemébe nézve. Ez számomra nagyon komoly ügy, meg kell értenie. Nem hagyhatjuk sorsukra a szegény, védtelen manókat...
✘ Words: je ne sais pas ✘ Music: You raise me up ✘ Notes: mit szó'sz? : ) ✘
ϟ Hozzászólások : 24 ϟ Reagok : 5 ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 17. ϟ Kor : 29
Tárgy: Re: Ron & Hermione || klubhelyiség Vas. Szept. 01, 2013 5:58 am
Hermione & Ron
Jajj ne, a jelvényekről teljesen elfelejtkeztem. Akkor most mindenkinek tudnia kell, hogy csatlakoztam Hermione nevetséges szervezetéhez? De én ezt nem akarom. Harry biztos ki fog röhögni, ha rájön, miért is mentem bele, Ginny-ről nem is beszélve. Mintha már látnám a szemeim előtt az arcukat, amikor elmondom ezt az egész sztorit az elejétől a végéig. Annyira kínos... de nem tehetek mást. Ha innen épségben akarok kimenni, akkor be kell vállaljam. - Persze, hogy viselni fogom. Tudod, mennyire tetszettek. - minden felé próbálok nézni. Megbámulom a pókhálót a sarokban amitől kiver a víz is, bámulom az ajtóról lassan lekopó festéket, és a Nefelejcs gömböt Neville asztalkáján. Ha ezt úgy mondtam volna, hogy közben egyenesen Hermione szemeibe nézek, biztos izzadni kezdett volna a tenyerem, a nyakamon az ing megfojtott volna, és a levegő köddé válna a tüdőmben. A Nagy csata után nem beszéltünk konkrétan arról, hogy mi is van köztünk, de egyszer majd muszáj lesz. Persze, azt a csókot nem lehet félreérteni, mert abban benne volt az a hét együtt töltött év, a sok átélt kaland, és a sok ki nem mondott érzés. Mindketten azt hittük, hogy nem lesz tovább, most mindketten szörnyet fogunk halni és nem lesz több lehetőségünk arra, hogy elmondjuk egymásnak mit érzünk. Az elmondás pedig egy csókban tört ki. Az már mellékes, hogy úgy alakult, mégse halunk szörnyű, fájdalmas halált. Így inkább ráhagytuk, és egyikünk se mondta ki a másiknak, amit azóta gondol és érez. Ideje megtörni a csendet... Csak azt nem tudom, ez -e a megfelelő alkalom arra, hogy érzelmes csöpögésben kifakadjak előtte. Szervezzek romantikus délutánt? Áh, ahogy ismerem magunkat úgy is valami katasztrofális dolog születne belőle. Az előre leszervezett, megtervezett ügyek, nem az én eseteim. Még szorosabban fogtam a kezét, mint aki egy szikla szirten lóg, és ez az a kéz, ami próbálja visszahúzni a mélybe zuhanás elől. - Her- Her, Hermione. - csuklik el a hangom, mire a nagy dadogásban sikerül kimondani a nevét. Ugyan Ron, ez csak egy név. - Valami van, amit tudnod kell, de lehet, hogy már tudsz is, csak nem akarod hallani. Öhm, megint össze vissza beszélek ugye? - lehajtom a fejem, és várok. Várok arra, hogy valaki kimondja helyettem, amit nekem kéne. Egy szó, kilenc betű. De mégis úgy érzem, hogy nem jött el az ideje, nem itt és nem most. - Nem nagyon tetszik a jelvény, sőt legszívesebben kidobnám az ablakon, de attól még hordom. Hogy te boldog legyél. - gyors elhadarom ezt a marhaságot, mielőtt észrevenné, hogy mást akartam mondani, még egy pillanattal ezelőtt. - De tényleg le kell másoljam még ma ezt a házidolgozatot, úgyhogy...majd holnap visszaadom. Vigyázz magadra. - egy apró puszit nyomok az ajkára, és azon nyomban el is pirulok. Vigyázz magadra? ha nem lenne itt arcon csapnám magam annyi hülyeséget beszélek. Hát mire vigyázna ugyan? Ez... abszurd. De remélem ha végeztem ezzel, be tudjuk ezt a beszélgetést fejezni, úgy, ahogy én akarom. De kell egy kis idő, hogy összeszedjem a gondolataimat és a bátorságomat.
Köszönöm a játékot, talán legközelebb sikerül kimondanom
Tárgy: Re: Ron & Hermione || klubhelyiség Vas. Szept. 15, 2013 4:22 am
Ron & Hermione
Egy pillanatig úgy tetszik, szavaim kifogták a szelet Ronald vitorlájából. A jelvények. Oh, igen, azok a fránya jelvények - valami ehhez igencsak hasonló érzés terül el a vonásain, ahogy felpillantok az arcára. Ez egy rendkívül meghitt pillanat, csak centik és jelentéktelen másodpercek választanak el minket a kibéküléstől. Ha elszúrja, biztosan nem állok jót magamért, és Ginny órákon át hallgathatja majd este, mennyire reménytelen eset a bátyja, akit mégis, mindennek ellenére, vagy épp ezzel együtt annyira fontosnak tartok az életemben. Lélegzetemet is visszafojtva állok. Várok. Próbálom leolvasni a szemeiből a pillanatnyi és végleges igazságot, amit oly' kétségbeesetten próbál kendőzni, már abban a percben, hogy rádöbben: nem lenne nyerő húzás éppen most a lelkembe gázolni. Elmerülök a kék szemekben - Mr Weasley szemei is ilyenek voltak, mikor először találkoztam vele harmadévben, ám az ő íriszei azóta már szürkének tűnnek. Kiszívta belőlük az életet, az ígéretet a sok megpróbáltatás, a sok nehézség, a harcok. Harcok a minisztérium százfejű hidráival, a halálfalókkal, Voldemorttal. Hála az égnek, Mr Weasley mindig visszatért a családjához. Épp, ahogyan Ron is hozzánk. Nem tehetek róla, minden sejtemből susog annak a napnak az emléke, amikor megmentve Harry életét és elpusztítva a nyakláncot, ott állt csuromvizesen a fák közt. Megérdemelte, amit kapott. Eszement, ütődött... bár tudnám gyűlölni ezekért! Akkor nem fájna annyira, mikor valami nem az én elképzeléseim szerint történik kettőnk kapcsolatában. Akkor nem fájna, hogy olykor azt sem veszi észre, ami az orra előtt van. Például engem, aki hét éven át körülötte tébláboltam, mondhatnám, a világ végére is együtt mentünk. Mégis el kellett telnie ennyi időnek ahhoz, hogy ilyen közel álljunk egymáshoz. Mi is megvívtuk a magunk csatáit - egymással, önmagunk ellen. Ideje volt már egy jó hosszú fegyverszünetnek, ami végre nem kívánja Harrytől sem, hogy egyszer egyikünk, másszor pedig másikunk oldalán hallgasson, amint azt hatodévben az egész Lav-story alatt tette.
Reménykedő tekintetembe értetlenkedés vegyül a szavai hallatán. Eddig nem értettem, mire vár, most azonban én bizonytalanodom el. Ujjaimon érzem a szorítását. Vajon mi ez az egész már megint? Jaj, ne... - Hát, igen. Ami azt illeti, össze-vissza beszélsz - bólintok rá felvont szemöldökkel, miközben az arcát fürkészem. Vajon most mire készülhet éppen? Azután kiböki, én pedig alig bírom elfojtani a hirtelen feltörni vágyó kacagást. Hát csak ennyi? Nem nagyon tetszik neki a jelvény? Már hogyne tudtam volna erről, mikor egész negyedévben rajtam nevettek Harryvel, fiú-klubot alkotva a hármasunkban. - Hogy boldog... micsoda? - kérdezek vissza a szám sarkában egy mosollyal, ugyanis szavainak felét sem tudom felfogni. Úgy hadar, mint általában én szoktam, amikor túl gyorsan adok választ egy számomra izgalmas kérdésre. Legszívesebben már hajolnék is felé, ám Ronald...
Ezt nem hiszem el! Most kirakja a talárom a házi dolgozatom miatt?! Megáll az ész! Egészen megdermedek a méltatlankodástól, a számra lehelt apró csók sem tudatosodik bennem egészen addig, míg az arca két oldalán felkúszó pírt meg nem pillantom. Akkor ugyanis én is zavarba jövök. Átmenetileg. - Hát... jó. Ennyit sikerül kinyögnöm, mielőtt faképnél hagynám, majd egy hanyag mozdulattal becsapnám magam mögött a háló ajtaját. Már a lépcsőn trappolok lefelé, amikor a szavain kezdek morfondírozni. Vigyázz magadra? Mit akarhatott ezzel? A klubhelyiségben a többiek vannak olyan tapintatosak, és nem vigyorognak rám túl feltűnően. Úgy látszik, tényleg vannak dolgok, amik nem változnak, akárhány év is múljon el fölöttünk.
✘ Words: je ne sais pas ✘ Music: You raise me up ✘ Notes: köszönöm a játékot! <3 ✘
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by 
Tárgy: Ron & Hermione || klubhelyiség 
✘ 
