Órára kéne mennem, de nem érdekel most a hülye bájitaltan. Úgy sem az életemet fogja megmenteni az amit a mai órán fognak adni. Ha meg mégis, az én károm lesz a dolog. Fölveszek egy pulcsit, mert fogalmam nincs milyen idő van odakint. Ha meleg van, le tudom venni, de ha pulcsi nélkül megyek ki és kiderül, hogy hideg van, lusta vagyok én vissza jönni egy pulóverért. Zsebre vágom a kis noteszem, a legkisebb tollam, majd leellenőrzöm, hogy a bal zsebem tartalma nem tűnt e el. Persze, mint mindig feleselgessen nézem meg, mert most is ott van egy kis papírdoboz és az öngyújtóm. Megigazítom az ágyamat, majd ki megyek a szobából, át az üres klubhelyiségen, le a lépcsőkön, és ki a szabadba. Megállok egy pár percre, körbe nézek, hogy nincs kint egy tanár se, hogy elzavarjon órára, de szerencsémre most egyet sem látok. Nagy levegőt veszek és elindulok a kedvenc hidam felé, ami alatt egy nagy szakadék van. Jó kis hely, jól lehet ott gondolkozni, és a kis betojikat lehet riogatni is. Lassú tempóban megyek, és hamarosan elérem a hidat. Csak lefelé nézek, persze nem elém, hanem néhány méterrel előbbre bámulom a padlót, de ez nem igazán változtat sokan a gondolataimon. Nem tudom eldönteni, hogy vajon mit fogok kapni ezért a kis lógásért. Büntető munkát, pont levonást, vagy esetleg dupla házi feladatot? Talán valahogy kettő, vagy három a egyszerre? Nem tudom, de ezen nem is érdekes gondolkodni. Ha már nem mentem be, nincs vissza út. Ma már nem lesz unalmas bájital óra amin majdnem elalszok. Persze, ez a kis szabad idő megéri azt amit majd kapni fogok. De inkább gondolkozzunk valami új csínyen, vagy szívatáson. valami olyat akarok végre hajtani, amit még senki nem csinált, és amiről majd az egész kastély beszélni fog, és nem csak egy napig, hanem akár több évig is. Mindig is el szerettem volna követni a Roxfort legnagyobb csínyét, de persze ezt az utolsó évre tartogatom, hogy ha elkapnak, akkor csak már azután csapjanak ki, hogy megtanultam mindent amit kell. Lassan megyek a gondolataimmal együtt, mikor nem tisztán de meg pillantok valakit. Mivel nem az illetőre koncentrálok, kissé homályos nekem, bár nem is kell törődni vele. Elmegyek mellette, és hirtelen rájövök, hogy olyas valakit készülök magam mögött hagyni, akit már ismerek, és hőn szeretetten piszkálok. Megállok, arcomra egy kisebb gonosz vigyor kerül, majd végül felé fordulok és lassú léptekkel közelebb lépe hozzá. Nekidőlök a korlátnak és nem tudom megállni, hogy a mosolyom ne legyen még szélesebb.
- Szia kiscicám! - köszönök Sarah-nak, a már megszokott megnevezésével. Vagyis nekem már megszokott, de tudtommal más nem hívja így, és ajánlom is mindenkinek, hogy ne vegye el tőlem azt a jogot, hogy csak én hívom így. oké, nem a világ vége lenne, ha valaki más is így hívná, de mégis csak akkor ki kéne találnom valami új gúnynevet neki. Persze én mindig piszkálom őt, eleinte csak a szimpla bosszantására mentem, de most már másnak is köze van a dologhoz... Nem tudja, és Isten mentsen, hogy tudja azt a tényt, hogy beleszerettem. Először csak megtetszett, de már beleszerettem. Fiú létemre elég könnyen rájöttem a dologra, pedig még nem voltam szerelmes. Jó, volt, hogy megtetszett már valaki, de az mégis csak más. Nincs kedvem, és igazából bátorságom sincs, hogy elmondjam neki mit érzek. Meg különben sem bír engem, és a megaláztatásra egyáltalán nem vágyom. Biztosan elhíresztelné az egész suliban, és arra egyáltalán nem vágyok. Milyen jó is lenne ha még két évig azzal cukkolnának, hogy az a srác aki beleszeretett Sarah Mallory-ba. Igaz, volt, hogy egyszer arról álmodtam, hogy elmondtam neki, és kiderült, hogy viszonozza az érzéseimet, de persze az csak egy álom volt… egy buta, nagyon kicsi valóságot tartalmazó álom volt. Szép is lenne ha az álom igaz lenne, persze az lehetetlen, mert arról még nem hallottam, hogy egy álom megvalósulhat. De persze még mindig ott vagyunk, hogy én nem mondom el neki a dolgot, legalábbis egy darabig nem azt hiszem. Persze egyszer biztos össze szedem magam és elbírom neki mondani, d elehet, hogy addigra már nem is fogom szeretni, vagy ha mégis, tuti neki lesz már pasija. Épp ezért is tartom gy, hogy megvalósult álmok nincsenek. Az álmok csak álmok, és azok is maradnak bármennyire is akarjuk, hogy az a valóság legyen.
- Mit csinálsz te itt? Talán lógsz valamilyen óráról vagy mi? - kérdezem egy cinkos mosoly kíséretében. Tök jó lenne, ha kiderülne, hogy ő is lóg. Talán egyszerre kapna el minket egy tanár emiatt, és talán egyszerre is lenne akkor a büntetőmunkánk. Eddig csak egyszer egy sráccal volt közös büntetésem, de az nem volt olyan jó. Sarah-val biztosan jobb lenne, egyrészt, mert cukkolhatnám, és nagyon jó ahogy fölhúzza magát a dolgokon, másrészt még mindig képben van a „Belezúgtam” dolog. Szeretem a közelemben tudni, bár nem értem miért… ez biztosan valami mellékes izé a szerelemhez. Hirtelen tekintetem megakad a pálcáján. Tudom, béna vagyok, hogy eddig nem vettem észre, de nem figyelhetek mindig mindenre.
- Mond csak minek van elő a pálcád? - nézek rá kérdőn, és hangomban jól hallatszik a kíváncsiság, ami igazi, mert tényleg érdekel miért van elől a pálcája. Az ember pont a Roxfortban nem furikázik pálcával a kezében mindig. Jó néha talán igen, ha nagyon siet, de egy hídon ahol nyugodtan álldogál minek vette elő? Ha van olyan szerencsém és nincs nagyon kiborulva, akkor tényleg válaszol a kérdésemre, remélem normálisan. Hirtelen eszembe jut a bal zsebem tartalma, és az, hogy mennyire jelentkeznek már a hiány tünetei.
- Tényleg… téged zavar a füst? - kérdezek egy teljesen független kérdést. Ugyebár én néha dohányzok. tudom, nem jó szokás, meg nem is egészséges, de kb. 2 hét alatt, csak egy doboz fogy el és az igazán nem sok. Igazán van kedvem rágyújtani most, persze ha zavarja a füst akkor is rágyújtok, csak, hogy kicsit az agyára menjek. A válasza után rögtön belenyúlok a zsebembe kiveszem az öngyújtót, és a kis papírdobozt, amibe két szál cigi van berakva. Egyet ügyesen kiszedek belőle, majd a számba rakom és meggyújtom. Beleszívok, majd kifújom a füstöt, persze nem Sarah felé, tüdő rákot nem akarok okozni neki. Azért jól meglephetem avval, hogy dohányzok, hiszen ezt senki sem tudja… vagyis ő már igen. De ha csak a nővérem fülébe nem jut a dolog, nem érdekel, hogy kinek fecsegi el. Végem lenne ha megtudná a drága nővérem, hogy dohányzom. Nekem egy perc alatt végem lenn, de lehet arra menne, hogy szenvedjek sokáig, de legalább egy jó hosszú lecseszésben és prédikációban lenne részem az biztos.

Mikor köszönök neki a szokott jelzőjével, csak a szia szót kapom válasznak. Meglep ezzel, nem is kicsit. lehet máma jó napja van, akkor szokott nyugodtabb lenni. Furcsa, hogy a cica szóra nem reagál. Mindig szokott, és azt hittem most is fog, hiszen már megszoktam, hogy visszavág valamivel, vagy azonnal földühödik. Őszintén szólva neki jól áll ha dühös, meg minden jól áll neki. „Minden jól áll neki” ??? meg vagyok húzatva az már száz. tisztába vagyok vele azt hiszem, hogy mit érzek iránta, de ilyen konkrétan még nem jutott eszembe ilyesmi gondolat. ez rémisztő. De ahogy egyre többször találkozunk egyre erősödik valami, és egyre nehezebb gonoszkodnom vagy bunkójak lennem vele. Naponta legalább találkozok vele, de van olyan helyzet mikor naponta többször is. Egy héten vagy százszor látom a folyosókon, de ha mondjuk hó naponta csak egy pillanatra látnám akkor is ugyan azok az érzések lennének bennem, csak talán még erősebben. Ilyenkor lehetne föltenni azt a kérdést, hogy akarom én-e azt, hogy belezúgjak. Hát nem is tudom… de ezen már nem is kell gondolkoznom, mert rájöttem, hogy belezúgtam. Pont egy olyan lányba aki gyűlöl. Aki megvet. De nem bánom. Megtörtént ami, és ha már ez történt biztosan így kell lennie. Hiszen egy bizonyos mértékig mindannyiunk sorsa meg van írva, és az enyémben van valami Sarah-val kapcsolatban. Viszont biztosan nem az, hogy folyton egymás agyára menjünk. Nem hinném, hogy viszonozná az érzéseimet, és szint biztos, hogy nem is fogom elmondani neki, hogy én mit érzek. Ahoz már gyáva vagyok. Az érzéseim nem éppen az a dolog amiről bárkinek, bármikor beszélek. Az az a dolog amit megtartok magamnak. Senki nem tudja mit is érzek Sarah iránt, és ugyan ki is tudná? A barátaimmal ilyenekről nem lehet beszélni hiszen fiúk vagyunk! Meg ők rögtön elmondanák neki és az iszonyat nagy égés lenne.
Megkérdezhetné tőlem bárki, hogy bátornak gondolom-e magam, és én tudnék is rá azonnal válaszolni, még hozzá ezt: Az helyzettől függ, és még attól, hogy kiért kell csinálnom valamit vagy kinek kell elmondanom valamit. Az egyik olyan személy a néhány körül akiért bármit megtennék azt hiszem Sarah. Bár neki mindent nem tudok elmondani. Hogy nézne ki eddigi kapcsolatunkat nézve, ha egyszer csak beszúrnám a beszélgetés közepébe, vagy avval mennék hozzá: Tetszel! Evvel a dologgal visszajutnánk ahoz, hogy égés!!! De inkább ne jussunk vissza, mert a végén még megint elkezdek kivesézni valamit. Azt pedig nem akarom, mert kitudja mennyire mélyülök bele a gondolataimba. Közben bárki mondhat nekem bármit, a kép elhomályosodik és semmit nem hallok, igazából csak távoli zajnak hallom akkor ha valaki vagy valakik beszélnek hozzám. Jól is nézne ki ha mereven elkezdenék magam elé bámulni, közben az én kiscicám elkezdene beszélni hozzám, majd egy idő után valószínűleg kiabálni. Akkor biztos megnéznének az erre járók, vagy egy tanár felfigyelne ránk és lebuknék. Az más kérdés, hogy a velem lévő hölgyemény akkor mit kapna, de akkor azon aggódnék én mit kapok büntetésnek, na meg persze Hayley-től mit kapnék. egy jó alapos fejmosást leszidással. Sőt lehet még a végén a lehető legtöbbször elkísérne az óráimra, mintha egy óvodás lennék. Arra aztán végkép nem vágyok. Egy kicsit megrázom a fejem, hogy tudjak koncentrálni arra ami éppen történik, nehogy gond legyen. Elfordul tőlem és inkább a tájat kezdi el nézni, és ez nekem egy lehetőséget ad arra, hogy megnézzem mit is visel máma. Nem mintha sokat látnék a ruhájából. Talár van rajta, és amiatt szinte semmit sem látok. Mikor megkérdezem nem-e lóg egy óráról, eléggé megijed. Arcáról ez tisztán lerí, és ezt csak onnan tudom, hogy felém fordítja ismét arcát. elmosolyodom azon, hogy mennyire megrémiszti ez a dolog. ennyire egy szent lenne? Mármint nem hittem volna, hogy ennyire számít neki ha nincs ott egy órán.
- Nem sokkal lehet több egynél. Szóval a te órád is bizonyára el kezdődött ahogy az enyém is. - húzódnak ajkaim immár egy sejtelmes mosolyra. Ha hirtelen elakarna futni, hogy csak apró büntetéssel ússza meg a kését, én elkapnám mielőtt még két lépést tehetne. Ezt a jelenetet csak úgy tudom elképzelni, hogy a derekánál fogom meg, és úgy emelem föl, hogy a lába ne érje el a földet, majd magamhoz húznám és átölelném jó erősen. Jó, hogy már ilyeneket is el tudok képzelni! Valami elindul bennem mikor az ő közelében vagyok. Azt nem tudom, hogy mi, de remélem elmúlik egy idő után, mert olyan ijesztő. Idegen dolog az ami most bennem lappang, és éppen ezért félek tőle. Igen félek. Mindenki fél valamitől vagy valakitől ahogy én is. ember vagyok, bármennyire is mond bárki mást. Gondolatmenetemből egy hang zökkent ki, mégpedig Sarah-é. „Ó anyám!” megszólalásán nem kicsit lepődök meg. Nem értem mire mondja. És szeretném megtudni, főleg ha velem kapcsolatos. kihajol a korláton, szinte már ki esik, és legszívesebben megfognám, hogy biztosan ne essen ki, de pont mikor közelebb lépnék hozzá állítom meg és vágom vigyázzba magam. Lazábbra veszem a dolgot és inkább egy kicsit én is kihajolok, hogy megnézzem mi is érdekli a lányt. Egy könyv. vajon mire kell neki? csak nem a naplója? De valószínűleg, mert ahogy látom kézzel írtak bele. Mikor ismét kezeibe fogja beszélni is kezd. Mosolyogva hallgatom végig szavait. Nem mondok rá inkább semmit, mert mit is tudnék? Megkérdezhetném tőle, hogy az a naplója-e, de mire mennék vele? Vagy nem mondaná meg vagy egy csomó kérdés jönne a válasz után, hogy miért érdekel meg ilyenek. Ha a naplója kíváncsi lennék arra, vajon rólam ír e bele?. Jó lenne tudni, hiszen így talán megtudhatnám mennyire is gyűlöl, vagy azt, hogy mennyire van esélyem nála. Nem mintha vágynék most egy barátnőre, de ha róla van szó, talán meggondolnám magam e téren.
A pálcájára terelődik a tekintetem, amit nem igen akar elrakni a kis drága, és még céloz is rá, hogy miattam. mit gondolhat vajon? Azt, hogy bántanám? Hát arra várhat. Puszta szóbeli szurkálódásnál többel nem akarok ártani neki. Sőt még annyira sem. De hamar a cigarettára terelődik a szó, csakis miattam. eleve azért jöttem ki, hogy rágyújtsak, és attól még, hogy Sarah itt van ez a tervem nem változik. Válaszával nem is törődve gyújtok rá, és minden egyes szaván csak mosolygok. A mosoly csak akkor törlődik le az arcomról mikor kikapja a számból a csikket. Egyenesen az arcába nézek és egy kicsit dühös pofát vágok. megfoszt a napi cigimtől! Hát ezt azért nem néztem ki volna belőle. Meg különben is miért? Azért mégiscsak a saját egészségéig aggódik és ahogy látom nem az enyémért. De nem csinálok semmit, inkább a szavak erejére hagyatkozom.
- Ide figyelj! Nekem az kell! Ha zavar elmegyek, csak add vissza! Nem hallod?! Megkímélem a drága kis egészségedet az enyém meg úgy sem érdekel téged! komolyan add már ide! Tőlem még… - nem fejezem be, mert lelöki a cigarettát a korlátról. A dohány árú zuhan lefelé a mélybe és pár másodperc után el is tűnik a szemem elől. Egy darabig a mélybe bámulók, majd szúrós pillantással Sarah-ra nézek. a lehető legközelebb megyek hozzá, majd mélyen a szemébe nézek. szánt szándékom megkérdezni, hogy ezt csak a saját egészsége miatt csinálta, vagy az enyém miatt is, de végül más szavak jönnek ki a számon.
- Mostantól tartozol egy szál cigivel. vagy ha szánt szándékod lesz ezután, hogy leszoktass, akkor tessék itt van ez… - előveszem a zsebemből a cigarettás dobozt, majd a lány felé nyújtom. - A többit meg ha akarod később megkapod tőlem. - fejezem be végül szelídebben, mert kezd egyre jobban eltölteni mámorító illata. Bármennyire is szeretnék tenni valamit most, hogy ilyen közel van hozzám, nem fogok. meg kell emberelnem magam, vagy különben itt nagy bajok lesznek. De most nincs vissza út! Egy ideig bírom még, és ha nem megyek hátrébb a végén egy nagy pofont kapok, egy olyat amit még soha nem adtak. meg sem kell kérdeznem magamtól melyik dolog a jobb. Az, hogy végre megérinthetem úgy ahogy akarom és kapom egy pofont, vagy hátrébb lépek a megfelelő időben és inkább nem csinálok semmi különöset. persze, hogy az elsőt választom, de mégis a másodikat kell majd megtennem, de egyenlőre élvezni akarom a közelségét, mámorító illatát, és látni akarom szemeit, amiknél szebb nincs a világon.

Minden pillanatban mikor a közelében vagyok egyszerűen nem férek a bőrömbe. Legszívesebben átölelnem és magamhoz szorítanám, de nem tehetem. Pedig érezni akarom mámorító illatát minden másodpercben, és karjaim közé zárnám, hogy megvédjem és szerethessem. Nagy fájdalom számomra, hogy nem lehetek mindig vele, akárhogy is bánik velem. Nem érdekel miért akad ki rám, nem érdekel miért ordibál le, csak az számít, hogy láthassam és hallhassam a hangját. Ha most bárki hallaná a gondolataimat biztosan ledöbbenne, mert Sarahval mondhatni hadban állunk. vannak jobb pillanatok, mikor nem piszkáljuk egymást, de ez mondhatni ritka dolog mint a fehér holló. De valószínűleg sosem lesz közöttünk még csak barátság sem, sőt ha bevallom az érzéseimet, akkor soha többet nem láthatom. Az lenne a legnagyobb kínzás számomra. Abba lehet bele is halnék egy idő után, vagy rögtön. Viszont egyszer valószínűleg el kell mondanom neki, hogy mit érzek. Ha nem is önként fogom ezt megtenni, akkor egyszer csak véletlenül ki fogom kotyogni. biztos, hogy megkönnyebbülnék, de a reakciót már inkább nem várnám meg. Nem hinném, hogy pont ő lenne az aki örülne annak, hogy belezúgtam.
Éppen elmerülnék a gondolataimban mikor Sarah megszólal. Észre sem veszem, hogy a cigarettás doboz nincs a kezemben már. Az is a sötétség homályába vész ahogy nem rég a csikk. Szavai nagyon lassan jutnak el az agyamig, de mikor elmosolyodik, én akaratlanul is rámosolygok barátságosan sőt egy kicsi szeretet is keveredik a mosolyomba. tisztára megőrülök már! Meg sem bírok szólani, csak elveszek í gyönyörű szempárban. Tisztára oylan most ez az egész mintha valami varázslat hatása alatt lennék. Olyan mintha csak őt látnám és senki mást. A többi ember szint olyan mint a levegő, vagyis inkább annak a része. Egyszóval olyan mintha csak Sarah lenne. De ez csak akkor van ha Ő van a közelemben. Máskor csak max én vagyok olyan mint aki nem létezik.
A gondolataimban teljesen elmerülök és közben lassan közeledek Sarah felé, de még mielőtt bármit is tehetnék, vagy komolyan a közelébe érhetnék, elindul az órájára. Ez teljes egészében visszaránt a valóságba. utána megyek, és alig pár lépés után elkapom a kezénél, hogy megállítsam. Nem akarom, hogy elmenjen!
- Várj! Kérlek… - kérlelem, de a kezét makacsul fogom és nem akarom elereszteni. Nehéz szavak lesznek a következők amit ki fogok mondani, és nem azért mert Sarahnak mondom. ezt bárkinek nehéz lenne elmondani. Ez nem olyan dolog lesz mintha az időjárásról beszélnénk.
- Nem olyan könnyű leszokni. Próbáltam már, de segítség… vagyis támogatás nélkül az egész mit sem ér. Kell valaki mellém aki segít és biztat, mert hiába nagy az akaratom, kell egy segítő. Ezért kérlek meg most, hogy segíts nekem… - ezt a pár mondatot is csak nyökögöm,. remélem, hogy legalább segít ha nem is marad itt. Elengedem a kezét végül,, mert nem szeretném erőszakkal itt tartani, ha menekülni akar tőlem hát tegye. Én elmondtam ami a szívem nyomja, vagyis egy részét csak, de ez most nem a lényeg… szóval a lényeg az mehet ha akar nem szeretném a világért se feltartani.
- Tudod mit?! Inkább menj az órára úgy sem szeretnél többet késni. Meg különben is biztosan nem akarsz segíteni hiszen minek is tennéd? És nem is szeretném ha akár egyetlen percet is rám vesztegetnél… - a földre szegezem a tekintetem, és egy 180 fokos fordulat után elkezdek lassan sétálni. talán gyáva vagyok még csak segítséget is kérni Sarahtól. úgy tűnik én Benjamin Stonebury kénytelen vagyok menekülőre fogni…