Susan

Ez a suli hatalmas! Oké, otthon is elég nagy "házban" laktunk, de az ehhez képest egérlyuk. Mondom én. Akkor mi van azokkal, akik nem abban a kényelemben és luxusban nőttek fel, mint én? Érdekes felvetés, bár annyira nem is érdekel a válasz.
Ott tartottam, hogy hatalmas. És én, a hős, ma megpróbáltam körbejárni. Hangsúlyozom, megpróbáltam. Így is elég sok érdekes dolgot láttam, de hogy mennyi minden lehet még rejtve előttem... Az a kár, hogy nem találkoztam még senkivel. Igazán nagy kár. Főleg egy szép csajszinak örülnék, aki szórakoztatna a napom hátralévő részében - tehát egész este. De nem, ilyen az én szerencsém, magányos battyagok valami hatalmas kád felé. Az előbb találtam, és úgy gondoltam kipróbálom, mert megérdemlem. Még mindig azon vagyok fennakadva, hogy ez nagyobb, mint az otthoni. Ha ezt apám megtudja, tuti tovább építetti a házat, mert milyen már, hogy nem az övé a legnagyobb. Persze, hogy nem, hiszen az enyémnél nincs nagyobb! Vagy nem erről volt szó?
Már korábban megengedtem a vizet, hogy mire ideérek, már ne kelljen várnom. Egész szép, ahogy a színes lámpák miatt a víz is színesnek hat. Érdekes, de most nem fogom ezért eldobni az agyam. Helyette a ruháimat dobálom kupacba és belecsúszok a vízbe. Éppen tökéletes. Előhalászok egy cigit a nadrágomból, rágyújtok és a kád szélére támaszkodva fújom magam elé a füstöt. Mindig tetszett a füst látványa, olyan megnyugtató. Most nem vagyok éppen zaklatott, de akkor is jó hatással van rám a cigi. - Gondolom én. De az igazság természetesen ennél egyszerűbb: függő vagyok, visszaeső dohányos. Még jó, hogy senki sem aggódik az egészségemért, köztük én sem. Igazán gondtalan így az élet. Ebben a pillanatban annak tűnik, és engem most csak ez érdekel. A problémák beterítik a múltam és a jövőm, legalább most hadd legyen nyugtom tőlük.

Tetszik a hely. Tetszik a suli. Meg ez a fürdő-izé is. És jó a cigim. Most kifejezetten jól esik csak nézni ki a fejemből, nézni a füstöt, ahogy a szemem előtt száll. Olyan magával ragadó és így könnyebb gondolkoznom. Amennyire mocskolja a tüdőm, ugyanannyira tisztítja a fejem. Már kész kis térkép alakult ki a fejemben a suliról, de azért jobb az ilyet még egyszer tisztázni, valami régibb lakossal. Nem vagyok az a tévedős fajta, de még nem vagyok erre elég ismerős. És ki kéne deríteni, hogy büntetik e, ha bringával száguldozok a folyosókon. Ha igen, akkor nagyon sok büntetést fogok kapni. Már előre élvezem. Áthágni a szabályokat... Na igen, ez rám vall. Itt még úgysem csináltam magamnak hírnevet. Még.. Hogy mi lesz? Bármi is, én élvezni fogom, az biztos.
Éppen a számhoz emelem a cigit, hogy újra megszívjam, mikor valaki benyit. És nem csak bejön engedély vagy legalábbis kopogás nélkül -na, nem mintha szégyenlős lennék-, hanem be is jön mellém. Vagyis bezuhan. Ha srác lenne, most tuti leordítanám a fejét, amiért ezzel a hatalmas csobbanással egy adag vizet küldött az arcomba, eláztatta a kint lévő ruháim és eloltotta a cigim. Nagyon kiakadnék, azt hiszem. De ez nem srác, a-a. Kifejezett csinos lánykát kaptam, majdnem a nyakamba. Vagy az ölembe. Asszem ez utóbbi jobban tetszett volna.
Így lerakom a hasznavehetetlen csikket és hangosan nevetek, látva a vizes fejét.. Kicsit kárörvendő vagyok, de szívesen megvigasztalom, ha azt szeretné. Persze csak úgy, ahogy én szeretném.
Közelebb is megyek hozzá, úgy helyezkedem, hogy valamennyire szemben legyek vele, és megtámaszkodok a kád szélén.
- A fürdéshez egy kicsit sok rajtad a ruha, nem gondolod?
Rávigyorgok, szinte várom a lesújtó pillantását.
- Nézd csak, rajtam sincs semmi. Szerintem ez így nem fair.
A fejem ingatom, de még vigyorgok, mint valami idióta, de utána kicsit komolyabbra veszem a dolgot. Közelebb hajolok hozzá és a tekintetét keresem, kicsit talán aggódó fejet vágva.
- Na, nem gáz. Nincs semmi baj. Ez csak víz, nem a világvége.
Kihúzok pár kósza tincset az arcából, és meg kell állapítanom, amit már az elején tudtam. Tényleg szép. Viszont az, hogy sír, nem tetszik. Ha valaki velem van, ne sírjon. Vagy... Áh, semmi esélyem, hogy vetkőzzön, ha sír, igaz? Előbb meg kéne vigasztalnom. Még jó, hogy olyat nem tudok...

Igazán remek napom volt, és örülök, hogy nem egyedül kell befejeznem. Mondjuk a cigim oda, de van még ott, ahonnan ez jött, semmi gond. Most amúgyis a kis vendégemmel kell foglalkoznom. Ő is velem foglalkozik, csak nem éppen úgy, ahogy azt én szeretném.
- Köszi, a kedves köszöntést, neked is szia.
Megtörlöm a képem. Most ez mire volt jó? Nem elég, hogy a zuhanásával már egy csomó vizet kaptam, még most is? Pedig igazán jófej voltam - eddig. Ha így fogad, már nem leszek az. Ejj, csajszi, miért csinálod magadnak a bajt?
Szélesen vigyorgok, amikor hátrálni kezd. Na, miaz? Még nem is csináltam semmit, csak megszólítottam. Lehet, hogy megijedt volna? Hoppá, nem akartam. Na, lehet, egy kicsit mégis. De én vagyok az, akire rátörtek, nekem kéne megsértődnöm, nem? Ezek a csajok nagyon komplikálják a dolgokat...
- Nem így szokták, ez egy új és saját módszer. Te vagy az első, akin tesztelem, ha már így beestél mellém.
Most kivételesnek érezheti magát, mert nem játszom el kétszer ugyanazt. És ez tényleg érdekes megoldás, leijeszteni róla a ruhát. Ki tudja, lehet, bejön. Hm? Egy próbát megért. Amúgyis, ő itt az első nőnemű egyed, akivel találkoztam, és igazán szemrevaló. És úgyis egyedül voltam, már majdnem unatkoztam is, ő pedig érdekes. Most nagyon az.
- Akarod megnézni? Vagy elhiszed így is? Tényleg semmi. Tiszta csupasz.
Lepillant és tetszik, ahogy elpirul. Kis édes lányka. Igazán érdekes. Most le fog kötni az elkövetkezendő órákban, nem hagyom elmenni. Meg kell előbb vigasztalnom, bármilyen nehéz (vagy könnyű?) is legyen ez. Úgy szeretnék látni egy vigyort az arcán. Aztán pedig akár vetkőzhetne is...
Már megint hátrál. Hé, csajok, milyen vonzerőmről dumáltatok eddig? Mint valami mágnes, ami most éppen taszít. De nem akarom, hogy olyan messze legyen, szóval csak megyek utána. Óvatosan kihúzom a haját az arcából, mire mit csinál? Lehajtja a fejét, és még a kezével is takar. Istenem, így nem látom! Értjük? Látni akarom. Még jobban akarok mást is, de tudom, hogy csak szépen sorban... Nem szabad erőltetni, az nem jó. Egyszer próbáltam olyasmit, hát a csajok nagyon durvák tudnak lenni! Azt hittem, én vagyok az áldozat. És nekem kényeztetés kell, az erőszakkal pedig esélyem sincs ilyesmire. Nem, nekem az kell, hogy ő akarja. Na, és hogy ezt hogy érem el, az már az én dolgom. Tudok kedves is lenni, bármilyen meglepő. Amíg a haverok nem látnak így, addig nem gáz. Ha mégis, akkor majd azt mondom, csak a nemes cél miatt volt. Áldozatokat mindig hozni kell.
- Csak ne sírj, kislány. Ez csak víz. Vagy fázol?
Szerintem elég kellemes a víz, kint is tombol a koraesti hőség, nem fázhat. Én meg visszafogom magam, és nem mondom, hogy én nagyon szívesen felmelegíteném, csak egy szavába kerül.
- Megoldható, ha ezt szeretnéd.
Persze, kuss, nincs is könnyebb dolog a világon. De azt nem mondta, hogy nem érhetek hozzá. Finoman simogatom a karját miközben nekitámasztom a hátam a kád szélének, és kikönyökölök a peremen. Ja, és nézni is szabad, ugye? Mert tényleg nagyon szép. És ha már jobb dolgom nincs, akkor jó leszek egy csajhoz a suliban. Hátha aztán neki is kedve lesz egy kis etyepetyéhez... Bár nem olyannak látszik. Igazán kár, de nem olyan nagy probléma. Biztosan járnak ebbe a suliba más lányok is, csak még én nem futottam össze velük. Istenem, ez az első napom itt, és máris hiányolom a női társaságot. Ez kész.

Először lefröcsköl, most meg már kötözködik is. Kötözködik! Nem is tudom mi a jobb. Ez, vagy ha egyből a nyakamba ugrik a csaj. Majd a találkánk végére biztosan kiderül. De az nem most lesz. Nem hagyom elmenni most egy darabig..
- Már megbocsáss, de te voltál az, aki megijesztett, mikor mindennemű figyelmeztetés nélkül mellém zuhantál.
Most én játszom a sértődötten, de tényleg ő volt aki először... meglepett. Mert általában megijedni nem szoktam, eléggé lehűlt már a vérem, ha fogalmazhatok így. Ebből a szempontból lehűlt... De tudom, hogy a csajszi meg tudná oldani, hogy ne maradjon sokáig így...
- És mivel engesztelhetném ki a halálra ijesztett kisasszonyt?
Kedvesen mosolygok rá, nem akarom én, hogy durvának higgyen. Fontosabbak annál a csajok, mint hogy durva legyek. És ha ilyen szépek is, akkor kiemelt figyelmet kapnak. Mint ő is.
- Minek? Hogy te vagy az egyetlen, akin ezt a módszert használom? Oh, örülök, ha tetszik.
Jól van, alakul a kislány. Jó lesz ez, csak kicsit nagyobb falat, mint amivel kezdenem kellett volna. Ha itt minden csaj ilyen, akkor nem fogok unatkozni. Lányokat hódítgatni... El fog menni erre az egész napom.
- Na, ugye.
Elégedetten vigyorgok rá. Ha elhiszi, akkor minden oké. Húzok magam elé egy kis habot, édes, ha zavarban van, de azért mégsem kéne. Kifejezetten jófej vagyok ma. Hihetetlen, hogy ez ez a csaj miatt van. Mostmár kifejezetten kíváncsi vagyok rá, milyen is... Nem akarom elrontani. És ha J meg akar kapni valamit, akkor megkapja.
Aztán sírni kezd, én pedig őszintén sajnálom, hogy így kellett találkoznunk... Talán máshol nem így alakult volna, de legalább megvigasztalhatom. Akkor talán egy kicsit megkedvel. Magam sem tudom, de szeretném, ha kedvelne. Csak egy kicsit...
- Nem idegellek.
Mit csinálok rosszul? Pedig igyekszem, most tényleg. Nem nyugtatgatni kell ilyenkor? Nem mondtam semmi rosszat. Nők. Teljesen értelmetlenek. Most komolyan, itt fogom hagyni, ha ilyen mogorva. Nem lehet igaz... Már csakazértis.
Azt mondja, fogjam be. Oké. Akkor simogatom a karját. Finoman, lassan, kedvesen... De ez sem tetszik neki. Nem hiszem el.
- Ácsi. Hülye vagyok, oké. De, hogy perverz? Ezt nem tűrhetem.
Utolsó mondatom már csak suttogom. Hátat fordít? Ismét közelebb megyek hozzá és a vállára támasztom az állam, úgy fejezem be a mondókám.

Ez a csaj nagyon kész. Nem tudom, mit hisz, de nagyon rosszul. Ha így folytatja, rossz leszek. Eddig igazán jófej voltam, erre meg ilyeneket mond. Sose fogom megérteni a csajokat. Soha.
- Nos, ebben az esetben nem értem, miért okolsz, te is ugyanígy megijedtél, ez pedig a te bajod, oldd meg egyedül. Másodszor pedig, szerintem apámat érdekli a legkevésbé a töketlenségem, neki teljesen mindegy, hogy mim van vagy mim nincs. Anyámnak pedig nélkülem is van elég gondja. Szóval úgy tűnik, csak te maradtál, aki segíthet a problémámon.
Ugyanolyan nyugodtan nézek rá, pedig ezen a töketlenen majdnem elröhögtem magam. Hogy én? Khm. Látszik, hogy még nem ismer. Akkor miért von le téves következtetések, kérdem én, miért csinálja? Igazán értelmetlen és fölösleges a dolog, mert előbb-utóbb úgyis meggondolja magát. Mind ezt csinálja.
Játszuk a hülyét, hátha attól kicsit megenyhül. Körbenézek majd vissza rá.
- Rajtad kívül nem látok itt mást, szóval igen. És szerintem ha más esik be ide, nem kéne engesztelnem, de veled kivételt tehetek.
Milyen rendes és kedves felajánlás részemről. Még a mosolyom is visszafogottabb, úgy tűnik ezzel most sikerült oldanom rajta valamennyit.
De nem eleget, mert már átkozhatom is magam, megint visszazuhantunk a kezdetekhez. Itt nem lehet a csajok kedvébe járni... Remélem, azért nem mind ilyen, mert nem bírnám elviselni ezt a hidegséget mindenkitől. Hát mit csinálok rosszul, már megint mit szúrtam el? Nem létezik, ez érthetetlen. Rá kéne hagynom, vagy elküldeni, hogy nyugodtan maradhassak a gondolataimmal, mégis van benne valami, ami nagyon vonz, amiért ezt nem bírnám megtenni. Szóval marad még, mert én úgy akarom.
Feladom...
- Nyugi, kislány. Nem volt ilyen szándékom, ezért nem értem, mi a gondod. Mi a baj, nem mondod el?
Hátha megosztja velem, mennyi hibát követtem el rövid ismeretségünk alatt.
Kiemelném, hogy azt mondta, ne szóljak hozzá. Semmiféle kikötése nem volt arra vonatkozóan, hogy mikor és hol érhetek hozzá, és még nem is mentem messzire. Ha hátat fordít, a vállára támasztom a fejem, mert így kellemesen közel van, nekem így jó, és nem csináltam semmi olyasmit, ami neki ne lenne az. Szóval egyszerűen nem tudom mire vélni, hogy kipattan a hatalmas kádból és elkezd rohanni. Arra ugyan merre?
Visszacsúszok a ruháimhoz, kézbe veszem a pálcám, és egy gyors mozdulattal bezárom az ajtót. Nem mehet el így. Csurom víz, zaklatott és ki tudja még milyen baja van.
Mivel az esése a az én ruháim is eláztatta, nem tudok felöltözni. Okolja csak magát nyugodtan ezért. Kimászok én is, és remélem, hogy nem éppen erre néz, mert nem biztos, hogy örülne neki. Nekem mondjuk teljesen mindegy. Magamra tekerek egy törölközőt, fogok egy másikat és közelebb megyek hozzá. Komolyan, mintha valami csúnya zsákosbácsi lennék, aki elől menekülni kell.
- Nem akarsz megszárítkozni kicsit? Van törölköző...
Ha közelebb enged magához, akkor a vállára terítem az említett tárgyat, ha nem, akkor csak felé nyújtom. Nem akarom többször ráhozni a frászt...

Hisztis. Kis csitri. Hisztis liba, olyan mint a többi, akkor mi a fenéért vagyok ilyen rendes? Van benne valami, ami kell nekem, amire szükségem van, és ez vonz. Nagyon. Mondjuk az pech, hogy pont vele találkoztam most először, és mégsem tudom kiélni rajta... khm. Szóval magamhoz képest is jófej vagyok, de ez legalább a bizonyíték, hogy ilyen is tudok lenni. Ha esetleg valaki kételkedne. De mondjuk nem fogom ezt mesélni, soha, senkinek. Olyan, mintha nem én lennék, amiért kicsit talán dühös vagyok a lányra, de ezt elnyomja valami más. Kíváncsiság. Érdekel. Túlságosan is.
- Tényleg ezt érdemlem én? Mit vétettem ellened? Mondtam valami rosszat? Nem kérem, hogy bocsáss meg, már megtettem, akkor sem tetted, én pedig nem vagyok az a könyörgős típus. Csak azt mondd el, hogy mivel értem ezt el?
És akkor legközelebb nem esek ugyanabba a hibába. Az én meglátásom szerint semmit nem vétettem ellene, de ki tudja, az ő kis hisztis fejében miként játszódott le az elmúlt pár perc...
- Nagylelkű? Nekem anyám van csak. Nem leszek ellene, ha meg is könnyíthetem a dolgát.
Nem tetszik a mosolya, nagyon nem. Vannak témák, amikre érzékeny az ember, és ha nem képes felfogni, hogy nem egy utolsó szemét vagyok, aki mindenkinek ártani akar, hanem szeretni is tudok, hiszen az anyámat szeretem, akkor inkább fogja be. Ennyi. Csak ne húzza fel az agyam.
- Akkor sajnálom, kislány. Izé, nagylány. Bár még nem viselkedsz túl éretten, szóval maradnék a kicsinél. Ha pedig én vagyok a problémád, akkor nem értem, miért vagy még mindig itt...
Nem, nem fogom hagyni, hogy elmenjen, de ezt neki nem kell tudnia. Mert eddig talán még szökhetett volna. Eddig ha elmegy, elengedem. De most már nem. Nem szoktam mások lelkivilágával törődni, de neki határozottan van valami problémája, és ha már engem is arra a lapra sorol, akkor kötelességemnek érzem, hogy rövidítsük a listáját.
Úgy látszik, a közelségemből lesz elege, mert kipattan az egyébként még mindig kellemesen meleg vízből és elkezd rohanni. Ej, ej, kislány, ez nem ilyen egyszerű. Elkéstél. Már nagyon. Egyetlen pálcasuhintással bezárom előtte az ajtót, se ki, se be. Nagyon tudom sajnálni ezt a szerencsétlen helyzetet, de azért beismerem, hogy valahol élvezem is. És ez csak miatta van. Ha az ember rossznak hisz, legyél jó. Ha jónak, fordítva. Hatásos lesz.
Kimászok én is, csak szép komótosan magam köré tekerem az egyik törölközőt, gondolom, feszélyezné, ha nem tenném. Milyen önfeláldozó vagyok ma! Pedig enélkül sokkal érdekesebb lenne... Nem kéne álmodoznom.
Közelebb megyek, és engedi, hogy a vállára terítsem a törölközőt. Okés, jó pont. Ráhúzom, hogy mindenhol rendesen takarja, majd a vállánál fogva szembe fordítom magammal.
- Biztosan nem fázol még most sem?
Én ilyen szempontból remekül érzem magam, de nem lehet kellemes, ha nedves ruhák tapadnak rád. Mondjuk ez elég szexi, le is pillantok, de az előbbi kis törölközős akciómnak hála, nem látok mást. Ilyenkor egy kicsit haragszom magamra, de mégis is a jobb. Akkor tuti felpofozott volna és megint elrohan. Így nem tudom, mire számíthatok... Hajaj, nők.

Tényleg nem értem, miért nem küldtem már el melegebb éghajlatokra, kezd az agyamra menni. De ezt is olyan édesen csinálja... Ha miatta lesz még egy ilyen gondolatom, kipenderítem innen, vizesen vagy szárazon, csak hagyjon békén. Még ő van megsértve, mikor én lettem megzavarva, én keltem ki magamból. na, nem a szokványos, kiabálós módon, az lett volna a normális. Ha például egy másik srác esik be, tuti egyenesen visszairányítom, nem túl szép szavakkal kísérve. De őt... Basszus, még a nevét sem tudom! Kiakasztó. Utálom, ha valaki kiakaszt, de most mégis... áh.
Nem lep meg, hogy meg sem szólal, kis makacs... Hm. Tudnék vele mit kezdeni, ha egyáltalán lesz még kedvem azok után, hogy összekaparom. Mert nagyon úgy tűnik, hogy itt én vagyok az áldozat, akin csattan az a bizonyos ostor. Teljesen tehetetlenül kéne tűrnöm? Nem vagyok az a fajta.
- Nos, akkor hogyan? Bocsáss meg, ha félreértettelek, biztosan nem beszélsz egyértelműen.
Legyünk rendesek és nyugodtak, akkor csak olyan lesz a másik is. Előbb-utóbb. De persze először még felesel egy kicsit, amit muszáj halványom megmosolyognom, majd az elveit messzire dobva tör ki a kádból.
Kár, mert el nem megy. Megállítom, majd törölközővel segítek a helyzeten. Nem tudom, mit kéne tennem még, ha nem beszél, segíteni sem tudok. Azt meg végképp nem, hogy egyáltalán miért akarok. Rendes körülmények között, szépen az ajtóhoz vezetném és felküldeném a szobájába, hogy bőgje ki magát valamelyik cuksi-muksi libus barátnőjének, de most...
- Csak mi?
Kicsit megemelem az állát, csak finoman és kedvesen, azonban elkapja a fejét és sírni kezd. Atyaég, egy picsogó kislány. Mit vétettem, hogy így büntet a sors?
Átkarolom a vállát, és talán kissé esetlenül, de a csupasz mellkasomhoz ölelem. Ezt sem fogjuk reklámozni. Majd azt mondom, hogy elbűvölt (nem is hazudok nagyot), hogy vigasztalgassam. Akaratom ellenére, természetesen.
- Nyugodj meg... Vagy sírd ki magad... Vagy tudja fene mit kell ilyenkor... Csak, ha túl vagy rajta, akkor szépen mondd el, hogy mi is a baj. Mert gondolom, nem miattam borultál ki ennyire. Vagy tényleg ilyen rémisztő lennék?
Elmosolyodom, finoman végigsimítok a hátán és azon gondolkozom, hogy hogy a francba fordulhatott elő, hogy ilyen helyzetben vagyok?

- Oh, értem. Még mindig állítom, hogy kivételesnek érezheted magad, mert tényleg nem vagyok ám mindig ilyen. Jó.
Értetlenül megforgatom a szemeim, soha nem értettem, az embereknél mit is jelent pontosan ez a szó, de ha rám mindig a "rossz" bélyeget ragasztották, akkor ez talán megfelelő jelző a mostani viselkedésemre. Túl jó vagyok, hé. Hová fajul ez a világ?
Nem tetszik, hogy ennyire csapongó, egyszer gúnyos, másszor zaklatott, utána lekiabálja a fejem, vagy éppen sír. És még tőlem várják el, hogy megértsem a nőket. Most közlöm, hogy sajnálatos módon ez sosem fog menni. Ehhez túl bonyolultak. Vagy legalábbis a kislány minden pillanatban ezt erősíti meg bennem.
Az előbb nem akart kimenni, most elrohant. Az előbb nem tetszett neki, hogy hozzáértem, most meg..
Hát igen, mivel ilyen kis szerencsétlen ficsúr lennék, nem tudom, mit kell csinálni, ha valaki sír. Egy jó kis elcsépelt filmbéli jelenet, amikor a rosszfiú a jókislányt nyugtatgatja. És tádám beválik. Vagy legalábbis nagyon szeretném, ha az ölelésem lelki sebeket gyógyítana, de ez még nem működik. Viszont, ami jó hír, hogy nevet a gyenge poénomon, és még meg is nyugtat, hogy nem vagyok olyan ijesztő.
- Akkor jó, kislány.
Kibontakozik, én pedig engedem. Ha nem hisztérika és nem akar menekülni, akkor mehet. Márpedig elégedett vagyok magammal, mert úgy tűnik, nyugodtabb. Beszélni nem akar, én pedig többet nem tehetek.
Csak biccentek neki, semmi gond, el is mehet. Most már igen.
- Várj...
Szólok még utána, majd ha visszanéz, megrázom a fejem. Semmi. Nem akarom tudni. Sokkal szebb úgy ez az egész, ha Kislány néven fut tovább a fejemben...

|| köszönöm a játékot, Kislány ||