you make me stronger than life

Ízléses ház, villan belém élesen a pozitív kritika, miközben a bőröndömet magam után húzva megindulok a színes előkert felé, ami pontosan remek ízlés és gondoskodó kezek munkáját tükrözi. Furcsa, mivel Francesca sosem említette, hogy valaki gondozná a kertjüket, sőt abban sem vagyok biztos, a kert létezéséről beszéltünk-e valaha. Bár ezt nem is csodálom, mivel az utóbbi években alig váltottunk néhány szót. Ennek talán legfőbb oka Fran elköltözése volt – megismerte Gavint, és elköltözött otthonról, így évek óta nem találkoztunk személyesen. Az eljegyzésről tudtunk, apa nagyon boldog volt miatta, mert úgy találta, Fran végre révbe ért ezáltal. Én nem tudom. Gavin Chase-t még sosem láttam személyesen. Apa leírásai alapján kissé szófukar, ám ha jobban megismeri az ember, kellemes társaság lehet. Magas, megjelenését tekintve figyelemfelkeltő, igazán megnyerő fiatalember. Apa már csak tudja, hiszen az ő Frankie-jének csak a legjobbat kereste éveken át, még akkor is, ha a lánya talán nem kért belőle! Most pedig itt van, „A Legjobb”, fedőnevén Gavin Chase, akihez a nővérem hamarosan hozzámegy, akinek a gyermekét a szíve alatt hordja – ez utóbbinak anya nem igazán örül, mivel úgy érzi, Fran elfecsérli a lehetőségeit az anyává válással. Ki tudja? Nem azért jövök, hogy elbíráljam Francesca döntéseit, mivel jogom sincsen hozzájuk. Azért jövök, mert hiányzott az életemből, elképesztően. És mert néha úgy érzem, már nem is ismerem a nővéremet.
Ezen mindenképp szeretnék változtatni, bár néha úgy érzem, nehezebb lesz mindebbe beleszokni, mint gondolnám. Az iskolaváltás minősül a legnagyobb problémának, mivel egyébként a magánéletben megállom a helyem – feltalálom magam, ráadásul anyáék csak ideiglenesen engedtek el addig, míg a tanév kezdetét nem veszi. Addig még rengeteg időm van szállást keresni magamnak – azt hallottam, a britek kedvesek -, és nem szeretném az ifjú jegyespárt háborgatni a jelenlétemmel. Főképp, mivel Gavint még csak nem is ismerem…

Mélyet sóhajtok, miközben a ládámat kecses mozdulattal átlebegtetem a fehér kaviccsal megszórt út fölött. Ha anya látná ezt a házat biztosan égne a büszkeségtől. Bár nem vagyok biztos abban, nem a Chase család tulajdona-e ez a kisebb költemény, ha pedig mégis, akkor minden külcsínért és berendezésért járó dicséret őket illeti.
Hát itt vagyok. Az ajtón függő kopogtatóra nézek – elég tipikusan angol, de végül is én már meg sem lepődöm ezen. Idefelé több vörös telefonfülkét láttam, mint ahányszor Franciaországban volt szerencsém megtekinteni a Notre-Dame épületét, márpedig az nagy szó, mivel a párizsi székesegyházban számos boszorkányt megégettek a misztikus, boszorkányüldözéssel telt időkben. Ezért számos tanulmányom kötődik ahhoz a helyhez, melyeknek sikeréért több kutatómunkát is lefolytattam. A Beauxbatons diákjaként ilyen rendszerhez, szabályokhoz alkalmazkodtam, a kevés, ám annál átfogóbb beadandó esszéhez, a kék egyenruhához, a hintókhoz… ez egy teljesen más világ. Még meg kell szoknom.

Néhány percbe beletelik ugyan, mire elszánom magam, ám akkor minden további nélkül három koppintást mérek a polírozott keményfára, hogy tudassam bárkivel, aki odabent tartózkodik, megérkeztem. Fran még csak nem is tud rólam. Bizonyos vagyok benne, nagy meglepetés lesz ez számára…
Még el sem kezdem számolni a másodperceket, mikor a vártnál gyorsabban kitárul az ajtó, és az arcomon azonnal mosoly virágzik ki.
– Meghlepetés!
Aztán megállok. Most mi lesz? Meg kéne ölelnem? Évek óta nem öleltem meg senkit. Már nem is tudom, hogyan kell. De… Framcesca a nővérem, és… nem tudom. Nem tudom, mit tegyek, tehát csak mosolygok, mintha jobb dolgom sem lenne. Remek.

• megjegyzés: mit gondolsz? (:
• szószám: 534 szó
• megjelenés: you’re always in my heart

the world's best surprise; you.

Selyem. Szatén. Gyöngyök. Fűző. Rózsa. Liliom. Barackvirág, és levendula.
Az előkészületek alap követelményei, és még csak a legfontosabbakat mondtam el. A szalonban katalógusok milliói sorakoznak, mindegyik külön címkével ellátva. Az egyik a ruhákat, a másik a zenét, van amelyik a virágot, és talán még a színkombinációkat is külön dossziéba tették. Még ha ne lenne annyi ami tetszik, hogy választani tudjak - de már hetek óta halogatom, hogy leadjam az elképzelésem a tortától, vagy a díszítésről. Hogy témát válasszak. Hogy eldöntsem a ki hol fog ülni, a szertartás milyen hosszú legyen, és hogy hány hagyománynak tegyünk eleget. Anya biztos ragaszkodna a francia szokásainkhoz, de magam se tudom, hogy egyeztessem össze a kettőt. Az angolok annyira máshogy csinálnak mindent!
De még magamnak se merném bevallani, hogy egyedül sok. Nem akarok gyengének tűnni, mikor életem legszebb napjáról van szó; arra meg főleg nincs szükségem, hogy az Anyám a szeméből kiolvashassam, hogy ő megmondta. Hogy rá kellett volna hallgatnom, ahelyett, hogy inkább hagytam magam a csábítás varázsába esni. Hogy ellentmondtam mikor szó szerint megtiltotta, hogy elhagyjam a Francia hont - makacsul ellenálltam, mert én akkor is Angliába jövök, és nem leszek a McAvoyok érzelemmentes porcelánbabája! Vannak álmaim, érzéseim, és én is csak egy ember vagyok. Tökéletes jellem pedig nem létezik, mindenkinek vannak hibái, bármennyire is próbálja anya Clem-ből kinevelni a szerinte baljós szokásokat. Tönkreteszi szegény lány, legjobb éveit, mikor fiatalnak és szabadnak kéne lennie. De én ebbe nem szólok bele. Csak várom az alkalmat, hogy az én tekintettem tükrözze azt a jól ismert; 'én megmondtam' mondatot.
- Lyráh! - kiáltok le, miközben a kezemben egy listával lesétálok a lépcsőn. A házat betölti a nyári kellemes meleg, hála pár hűtő bűbájnak. A nyár utolsó hete, ami egyben a legmelegebb is, és igazán nem vagyok kibékülve ezzel a kánikulával mivel a rosszullétek mellett ez csak még jobban elrontja a napi hangulatom. Mondhatni kissé zsémbes vagyok, míg a teraszra kimenet elfog az émely - de elnézhető egy kissé instabil hangulatú terhes menyasszonynak, akinek a nyakán vannak az esküvői előkészületek nem?
- Igen, asszonyom? - jelenik meg a házimanő, szokásos kis aranyos ruhájába amit még több éve választottam neki. Ő is velem jött a régi életemből, hogy minden kívánságomat lesse, és ne érezzem magam egyedül. Néha elgondolkozom, hogyha nem lenne Cherry, és Lyra már belefulladtam volna a depresszióba. Szinte kritikus mennyi időt töltök mostanság falak között, magazinokat, hírlapokat, és albumokat bújva, álmodozva milyen is lesz mondjuk fél év múlva az életem. Gyerekem lesz. Férjem. Családom. Aztán? Nem akarok olyan ember lenni aki otthon ül, és a kölyköket kergeti egész nap, majd este fáradtan dől be az ágyba hogy visszanyerje minden energiáját.
Viszont most boldog vagyok, és azt hiszem ez elég ok arra, hogy bízzak a jövőbe. És Gavinbe is.
- Kérlek küld el ezt Roxanne-nek - adok a kezébe pár mintát, összehasonlításokat, és egy pergamentett, ami tele van a csúnya macskakaparással. Igen, ha ideges vagyok az még a betűimen is meglátszik. - Én addig kinyitom az ajtót. - állok fel a kanapéról, és átvágok a folyosón, a hatalmas előszobába; a fejem fölött csillár lóg, a tér pedig szabadság érzést ad. Ha nem lenne veszélyes talán még meg is kísérelnek lecsúszni a lépcső tökéletesre csiszolt korlátján. De ehhez jelenleg nem vagyok megfelelő állapotban.
Az ajtóhoz lépve már előre felkészülök, hátha nem várt vendég érkezik. Mondjuk egy kereskedő, aki házról házra jár, hogy minél több ócskaságot sózzon az emberek nyakába. Vagy anyám. És most így belegondolva, magam se tudom melyiknek örülnék kevésbé.
- Jézúsom! Clem! - határtalan boldogság kap el mikor meglátom a húgom ismert vonásait, és mosolyát; honvágyam támad, bűntudatom, de legfőképpen boldog vagyok, hogy újra láthatom. Ismerem a kis tartózkodó stílusát, hogy mennyire ódzkodik a fizikai kapcsolattól, de nem érdekel. Túlságosan is örülök neki, hogy ne öleljem meg nagyon szorosan, de úgy ahogy talán évek óta nem. Hiányzott. Nagyon hiányzott.
- De örülök, hogy látlak! Gyere be. - engedem el végül, ám az arcomon ott csücsül az a bizonyos mosoly, ami azt tükrözi mennyire, de mennyire kellemes meglepetésként ért, hogy ide utazott. De még is... miért?
- Anya, tudja, hogy itt vagy? - pillantok rá, miközben Lyra szorgosan maga után húzza a húgom csomagját. Ha egyedül jött, akkor csak két opció lehet; vagy elszökött, és rájött mennyi mindneről marad le ha követi anyánk eszement tanításait, vaaagy - és ezt tartom lehetséges opciónak mivel az előző konkrétan a lehetetlennel is összemérhetné erejét - őt küldték a nyakamra, hogy szemmel tartsanak. Őszintén? Kinézném anyámból.



❥ zene: Kelly Clarkson - Stronger (What Doesn't Kill You)
❥ viselet: I'm strong, okey?
❥ megjegyzés: siettem, a képkód pedig... hát, kölcsön kenyér visszajár

you make me stronger than life

Kezdeti sziklaszilárd elhatározásom szinte azonnal megcsömörlik gusztustalan ízt hagyva maga utána számban, mikor Fran minden előzetes bejelentés vagy utalás nélkül – amikből esélyem lenne hárítani, vagy akár felkészülni a partizánakciójára – átölel. Legszívesebben leráznám magamról, a bőröm szinte sikít megváltásért. Ki nem állhatom ha ölelgetnek, az ilyen túlzott érzelem nyilvánításokra való hajlamot jó mélyre földelték bennem. És ez így van jól – a sikerhez vezető biztos út, legalábbis a környezetemben sokan gondolják így, akiknek a szavára feltétel nélkül adok. Így példának okáért édesanyám is, akiről Francesca nem vélekedik pozitívan, ha a nevelési módszerei kerülnek szóba, ám nekem is megvan a magam őszinte véleménye. Anya egy igyekvő asszony, aki mindent meg akar adni a gyermekeinek, amit csak az élet, a sors nyújtani képes. Erős, határozott, kiegyensúlyozott nő, családanya, aki magabiztosan irányítja a vagyont, az életünket. Nem értem, mi rossz lehet abban, ha az embernek – pláne ilyen háttérrel – vannak ötletei, elképzelései, és meg is igyekszik valósítani őket. Anya olykor máig megpendíti, milyen boldog lenne, ha Francesca is hallgatott volna rá, olyankor pedig mást sem látok a tekintetében, csak a lemondás fájdalmát, a megkeseredést.
Mégsem fogok erről beszámolni Francescának. Most nem, mikor ilyen elképesztően boldog, nem fogom porrá zúzni minden álmát, és hazarángatni. Az ő otthona már itt van, hiszen a szíve itt lakik, ebben a hatalmas, fényűző házban, a csodás kertben, a porszemet sem látott bútorok és csempék között. Ez Ő, kár lenne tagadnom. Olyan, mintha egész eddigi életében erre vágyott volna, erre készült, erre edzette magát. Most megtalálta azt, amit otthon, Franciaországban hiába keresett, nekem pedig egy a dolgom csupán: örüljek az Ő boldogságának, ne rondítsak bele. Másért sem jöttem ide ma.

Kissé feszélyezetten viszonzom az ölelését, és akaratlanul is fellélegzek, mikor ellép tőlem. Csak ekkor veszem szemügyre először a kecses, magas alakot, amin ezúttal is csupán egy röpke, ám annál jelentőségteljesebb elváltozást veszek észre: gömbölyödő pocakját az ízléses, finom redőkben leomló narancsszín ruhaköltemény alatt. Egy pillanatra megelevenedik előttem egy kép, amiben egy szeleburdi lurkó átrohan a kínosan rendben tartott házon, ami nagyon emlékeztet arra a helyre, ahonnan Ő évekkel ezelőtt kirepült. Nem illik ebbe a környezetbe. Bár ez talán csak egy előítélet részemről, mivel nehezen szokom a gondolatot, hogy a nővérem ilyen fiatalon anyává váljon.
Fran kérdésére ráhunyorgok.
– Gondohlod, eljötthem volná, ha mamon nehm tud róla? – kérdem kissé élesen, majd a csomagjaimra ügyet sem vetve lépek be, és jól láthatóan felmérem az előszobát, aztán a szalont, amelyre ebből a szögből remek rálátásom nyílik. A szobalány készségesen hozza utánam mindenemet.
– Fántásztikus ez a ’áz, Francesca. Gratuhlálok. – vetek egy sugárzó, elismerő mosolyt nővérem szép arcára, majd a szobalány felé fordulok, és intek, hogy innentől majd vállalom én a munka többi részét.
– Innehn már mágám is boldoghulok, köhszönöm. – pillantok a nőre, miközben szavaimhoz hűen magam után vonom a bőröndömet.
– Nah, és hol ván á kedves vőhlegényed? – kérdem ismét Francesca felé fordulva, majd aprólékosan felmérem az impozáns lépcsősor minden szegletét. Elbűvölő ez a ház. Mint egy palota. Bár nem először járok ilyenben, teljesen megigéz a látvány egy pillanatra… csak semmi elragadtatottság, Clementine.

• megjegyzés: köszönöm a probléma-megoldást 
• szószám: 499 szó
• megjelenés: you’re always in my heart

the world's best surprise; you.

Érzem ahogy a teste megfeszül, és kissé esetlenül oldja meg a visszaölelést. Hirtelen tudatosul bennem, hogy a húgom nem olyan mint az itteni varázslók és boszorkányok. Itt a közvetlenség olyan normális. A szeretetett nem csak szavakkal, hanem kontaktusokkal és érintésekkel oldják meg. Hogy ne csak a betűk, hanem a tetteink is éreztessék, hogy szeretett mennyire erős kötelék köztük. Valahogy olyan furcsa volt először mikor Gavin elvitt egy itteni társaságba, és ahelyett, hogy kedves mosollyal, vagy csak egy biccentéssel üdvözöltek volna, arcon csókoltak, néha még meleg ölelésbe is részesítettek. Furcsa volt egy idősebb nő meleg karjai között lenni, miközben a saját édesanyám is csak a születésnapomkor – néha még akkor se – részesít ilyen megtiszteltetésbe. Ő naivságnak találta volna ezt a gondolatom, és fintorogva térítette volna el a kedves gesztust. Talán ez az oka, hogy még sose hívtam meg egy estélyünkre se. Mert az itteni emberek nem feltételezéseken próbálják megismerni az embert, hanem a nagyrésze esélyt is ad a bizonyításra.
Elmondhatnám ezt Clemnek. Elmagyarázhatnám, hogy létezik más mód is az ismerkedésre, és lehetnek barátai attól, hogy milyen vér csörgedezik az ereiben. Hogy a név nem több egy címernél, ami egyszer elkopik, és ha nincsenek mögöttünk emberek akik még a galleonos zsákunk nélkül is támogatnak semmi esélyünk boldogulni. Megtehetném – de nem fogom. Mert tudom, hogy túl makacs hozzá, hogy a sok éves tapasztalatait elfeledje. Hogy megtagadja anyánk elveit, és egy kicsit a saját feje után menjen. És a legrosszabb, hogy kénytelen vagyok ezt végignézni. A folyamatot, ami alatt az édes drága húgom, viasszá, a tökéletesség mintapéldájává alakul. Hogy veszik ki belőle minden kalandvágy, és olyan érzelem mi az élet alapja. Hogyan lesz egy két lábon járó porcelánbaba, kit vigyázni és óvni kell minden játéktól, és minden kacagástól. Hogyan szalasztja el az élet adta összes lehetőséget.
Hogyan szalasztja el magát az életet.

- Ugyanh. – erőltettek egy mosolyt az arcomra, és már érzem, hogy a témát jobb kerülni még. A legutóbbi beszélgetésünk anyával, hogy is mondjam… Kicsit élesre sikeredett. És szinte a nyakamat tenném rá, hogy Clementine végighallgatta, vagy legalább is kapott egy kisebb beszámolót a modortalan stílusomról.
- Köszöhnöm. ’ikerült egy nagyszehrű beltéri építészth találnom. Ésh perszeh Gavin is segített. – lépek beljebb a szalonba ahol már egy gyönyörű porcelán tálcán meleg tea, és friss sütemény fogad. Néha én is elalélok a házimanók gyorsaságán is hatékonyságán. Igazából én is imádott ezt a házat, és ennek különösen két oka van. Egyrészt, a falak most nem a ridegséget, és az elegancia állandó felszólalását rejtik, hanem melegséggel telik. Fogalmam sincs miért, de egyszerűen ha belépek a kellemes hangulat rögtön elárasztja a lelkem, és végre úgy érezhetem pihenhetek egy picit. Másrészt ez lesz a családom jövendőbeli otthona. Ahol a gyermekeim felnőnek, és ahol az életem hátralévő részét töltöm. És ez a gondolat picit ijesztően is hangzik. Miért lennék én otthon ülő, háziasszony? Nem illik hozzám.
- Ő, éppehn dolgozík. Azt hiszem. – teszem hozzá kissé halkabban, és egy percre leolvad az arcomról a mosoly ahogy belegondolok mi mást tehet délután háromkor. De nem leszek parás, sőt be se telefonálok az irodára mert még a végén tapadósnak hisz azt pedig nem akarom. Csak szépen nyugodtan. Bízok már annyira Gavinben, hogy elhiggyem nem csinál hülyeséget.
- És mi ’árahtban erre? – invitálom a kanapé felé, majd helyet foglalva az egyik csésze után nyúlok. A kamilla édes, megnyugtató illata egy perc alatt kiűz belőlem minden kétséget, és egy másodpercre lehunyom a szemem. Nem szabad idegeskednem. Nem szabad, hogy felhúzzam magam egy hülye kis agymenésen. Inkább koncentrálok arra ami most fontos, és ami legalább boldogsággal tölt el. De csak egy kérdés van amire még mindig nem tudom a választ.
Hogy kerül ide a húgom, akinek jelen pillanatban is Franciaország pasijait kellene elbűvölnie, fogadásról fogadásra?!



❥ zene: What I Did For Love (Hallgasd meg, gyönyörű szám ^^)
❥ viselet: I'm strong, okey?
❥ megjegyzés: elnézést a késésért. tegnap este nem bírtam befejezni ( : ♥