HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Erdős labirintus szoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Mardekár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 100
ϟ Reagok : -22
ϟ Felvétel időpontja : 2012. Apr. 28.
ϟ Kor : 24


TémanyitásTárgy: Erdős labirintus szoba   Vas. Ápr. 29, 2012 8:19 am

***


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Csüt. Jún. 28, 2012 11:58 pm

paralyzing silence...


Lélekszakadva rontottam ki a nagyteremből. Szerencsére a folyosók még teljesen üresek voltak. Ez péntek délelőtt lévén, nem is csoda. Mindenki az osztálytermekben üldögél, tanul, kotyvaszt, varázsigét mormol Felmerül a kérdés, hogy mi a fenéért sprintelek végig az első emelet folyosóján, lihegve, nyomomban egy csapat mardekárossal. A válasz: nem tudom. Ahogy azt sem, hogy egy hét után hogy keveredhetek ekkora balhéba. Az volt a legerősebb indokom, a megdönthetetlen érvem, ami végül elvágott minden vitát köztem és a szüleim között, hogy ez az iskola biztonságos. Mentes minden erőszaktól,a diákok biztos toleránsak, Elvileg. Ismétlem, elvileg. Gyakorlatilag nagyon nincs így. A kellemetlen valóság az, hogy ez az iskola abszurd módon négy csoportba osztja a diákokat, és ezen négy csoportból két ház, fehéren izzó gyűlölettel viseltet egymás iránt. Ebbe az évszázados kalamajkába keveredtem én bele, mikor a süveg a Griffendélbe osztott, szerény véleményem szerint teljesen alaptalanul .
Mit sem sejtve pattintottam ki a szikrát, mikor kölcsönkértem az egyik zöld nyakkendős évfolyamtársamtól a pennáját. Ez volt az első. Kedden történt, és azóta nyögöm a következményeit, ami körülbelül abból áll, hogy ha meglátnak, szabályos hajtóvadászat indul ellenem, addig kergetnek, amíg el nem kapnak, és bele nem nyomják a fejem a budiba. Eddig egyszer sikerült. A legelső alkalommal. Azóta vallom, és hirdetem, „ A futás hasznos” tant.
Nyöszörögve, már igen fáradtan rohantam fel a lépcsőn, kettesével szedve a fokokat. Mögöttem, a fülemben zubogó vér moraján keresztül, halványan mintha hallottam volna, az acsargó, ugatás szerű morgásukat. Ez még jobban felheccelt, még inkább pánikba estem.
És ekkor csöngettek ki. A második emeleten jártam, mikor az embertömeg kiáramlott a termekből, a szünetre igyekezve. Lihegve, hangos, és gyors bocsánatkérések közepette kerülgettem, lökdöstem félre az embereket. Szerencsére apró termetem lehetővé tette, hogy kevés kellemetlenséggel eljussak a következő lépcsőig. Követőim jóval nagyobb felfordulást okoztak, így ez megnehezítette a dolgom, hogy elvegyüljek a tömegben. Esélyem nem volt, de kitartottam. Fel a következő szintre. A diákok miatt lassabban haladtam, de az üldözőim még jobban lemaradtak. Szerencsére. Szemben az árral ,végül mégis felértem.
Ekkor már a szünet végén járhattunk, mert szépen lassan elszivárgott mindenki, és egyedül maradtam. Ismét a békés, néma csönd. A szívem vadul kalapált, kisimítottam kócos, zilált tincseimet a homlokomból, ahogy valami menedék után kutatva körbepillantottam. Tökéletes…
Odarohantam a legelső ajtóhoz, és a zárat felfeszítve berontottam. Az ajtót egyből becsaptam magam után. Épp jókor, mert a csapat mardekáros is ekkor ért fel az emeletre. Lélegzet visszafojtva hallgattam ahogy keresgélnek egy darabig. Nem mertem nyikkanni sem. Remegtem mint egy nyárfa levél, és éreztem, hogy az orrom vére lassan elered. Ingerülten töröltem bele az ingujjamba a cseppeket.
Megkönyebülten lélegeztem fel, mikor hallottam hogy elindulnak az ellenkező irányba. Sóhajtva rogytam le a földre, és terültem el hanyatt fekve a hűvös padlón. Fogalmam sincs hol vagyok… de majd később kiderítem. Egyenlőre had jussak lélegzethez. És had kapjam vissza a normális pulzus számom.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Pént. Jún. 29, 2012 1:47 am



To Billie



Az egyik olyan nap, amit nagyon nem szeretek. Dupla bájitaltan, utána meg dupla rúnaismeret. Szeretem mind a kettőt, nem is azzal van a gond, csak kicsit keveslem az időt, ami a két terem közti távolság bejárásához kevés. Még az egyik az alagsorban van, addig a másik a harmadik emeleten. Képtelenség felérni időben, főleg mikor a folyosókon tolongás van, és moccanni is alig lehet egymás mellett, nem hogy még haladni is. Kellene valami titkos átjárót találni a két emelet között, de akárhogyan is keresgéltünk a többiekkel, sehogy nem akadtunk rá. Beletörődtem hát abba, hogy szednem kell a lábacskáimat, ha időben el akarom érni a termet. Jó lenne, ha ismernék időlassító bűbájt, legalább nem kellene folyton sietni.
A csengetéskor gyorsan bepakoltam a táskámba a felszerelésemet, amit használtam eszközöket, azokat pedig a helyére pakoltam. Addig Jake is elpakolt –vagy inkább rásózta valakire az elpakolást– és már az ajtóban toporzékolt, hogy igyekezzek. Nem tudom mit siettet, mikor nem is egy helyre megyünk. Őt valahogy soha nem vonzotta a rúnaismeret, ezért sem azt vette fel. Csak intettem a kezemmel, hogy menjen, majd találkozunk később a klubhelyiségben. Vállat vonva el is indult kifelé a teremből, én meg még váltottam pár szót a tanárral, majd siettem a következő órámra.
Sok időm nem lehetett, mert már alig volt valaki a folyosókon. Csodás, ha elkések, megint a nyakamba varnak egy kiadós büntetőmunkát. Mehetek megint ágytálakat sikálni, vagy a Tiltott rengetegbe. Egyik sem kedvező büntetés, de el kell fogadni, mert ha vitázok, még több büntit kapok. Az meg nem hiányzik a nyakamba. Bár olyankor Jake segítőkész, ő elmegy és megcsinálja a büntetést, én meg megírom a leckéjét, és meg is van oldva a dolog. Ilyenkor jó, ha van egy ikre az embernek. Bosszantó, de van amikor kihúz a csávából, főleg a büntetőmunka elvégzésekor.
A lépcsőn sétálok fel sietősen a harmadik emeletre, mikor elszáguld mellettem egy körülbelül velem egy idős srác, közben majdnem felborított. El akartam neki magyarázni, hogy igazán figyelhetne, mikor merre rohangál, de a hátam mögül hallottam, hogy egy csapat Mardekáros kiabál utána, mindenféle szépséges szavakat. Na, már tudtam, hogy miért menekül, így inkább hagytam, hagy szaladjon, s ne legyen az, hogy miattam kapják el. Pár méterrel vagyok csak mögötte, mikor beront az egyik ajtón. Gondolom, jól esik neki a segítség, így az ajtó elé álltam, s mikor a nagyobbak odaértek, mutogattam, hogy tovább szaladt a folyosón. Hála Nicknek, az idősek hisznek nekem, de persze megfenyegettek, hogyha hazudok, akkor én is rosszul járok. Na persze, mintha tudnák, hogy melyik Tyriq gyerekkel beszélgetnének. Vártam egy kicsit, hogy a hangok lehalkuljanak, megfordultam, és lassan lenyomtam a kilincset. Résnyire kinyitottam az ajtót, még nem mentem be, először kedves, barátságos hangon megszólaltam, hogy a bent lévő fiú ne féljen tőlem.
– Ne félj, nem vagyok Mardekáros. Nem foglak bántani. –lassan kijjebb nyitottam az ajtót, és besurrantam rajta. Az óráról már úgy is elkéstem, és a srác biztonsága megéri a büntetést. Engem is mindig piszkáltak, megérte, hogy retteg tőlük. – Szia, Scott vagyok. Harmadikos, és Hollóhátas. Téged hogy hívnak? –érdeklődtem kedvesen, s közben a kezemet nyújtottam neki. Leültem mellé, és mikor észrevettem a vérző orrát, egy zsebkendőt is nyújtottam neki. – Valahol a felsőbb szinteken lehetnek már. –mondom vigyorogva, aztán hagyom, hagy nyugodjon meg teljesen.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Pént. Jún. 29, 2012 2:53 am

paralyzing silence


Futottál már? Nagyon gáz... És ezt én mondom. Én! Aki elkötelezett híve az egészséges életmódnak, a bio kajának, a sportoknak meg úgy általában mindennek. Viszont ha a hét mindennapján, csak úgy random megfuttatnak, körben az iskola területén, mindenféle bántó dolgot utánad üvöltve, kifejezetten kényelmetlen élmény. Már nagyon bele fáradtam, pedig egy hete sincs hogy elkezdődött. De eddig legalább még nem vertek meg. Nem akasztottak fel a fogasra, nem ragasztottak rá maggifixel a kviddicspóznára. Szóval eddig nem is olyan rossz. Lehetne jobb is, de ez van. Ha sikerül Devet kibékíteni apuékkal, már megérte nem?
Az orromból továbbra is szivárgott a sűrű, fémes ízű vér, de már nem törődtem vele. Gyakran előfordul, majd úgyis elmúlik. Sok mindennel próbálkoztak már a mugli orvosok, és a varázslásban jártas gyógyítók is, de eddig semmi nem használt. Engem nem igazán zavar, megszoktam egészen. Ismét csak az ingujjamat vettem segítségül, hogy elmaszáljam a vörös foltokat az arcomon. Igen, ezzel többet ártottam, mint segítettem… ráadásul ez is mehet a szemétbe. Remek.
A hátam mögött hallottam Brian egyenletes szuszogását. Egyenlőre nem szólalt meg, csak nézett. Nem tudom kinek milyen képzeletbeli barátja van. Emberszerű, vagy nem. Az enyém leginkább egy hatalmas jetire hasonlít. Egy hatalmas vörös színű jetire, hatalmas szemekkel és orral, tányér kezekkel, és lábakkal. Bundája tömött, hullámokban meredez a szélrózsa minden irányába. Nem mondanám túl barátságosnak. Persze, ha tényleg a tudatalattim kivetülése, ahogy azt a pszichológus is állította anno, akkor nagyon nagy bajban vagyok. Kinek hiányzik egy filantróp, szenvtelen, enervált, abszolút pesszimista tudat? Senkinek.
Nagyot nyelve, az alkaromra támaszkodva felegyenesedtem kicsit. Megremegtem a gondolatra, hogy hátha visszatértek a mardisok. Akkor viszont, bármennyivel is nagyobbak nálam, verekedés lesz a vége. Nem adom magam könnyen, törődjenek bele. A biztonság kedvéért felültem, és elővettem a pálcám.
Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem, amikor egy velem egykorú, barátságos arcú srác nyitott be. Meglehetősen szégyelltem magam a gyávaságom miatt, de ez nem ült ki az arcomra. Úgyis félhomály volt, a körvonalakon kívül mást nem is nagyon tudtam kivenni a sötétben.
- Huh…te küldted el őket?- pillantottam rá hálásan, és elpakoltam a pálcám. Az erőszak nem kenyerem, kerülöm, amikor csak lehet, és ha arról van szó inkább hagyom magam. De attól még hogy nem küzdök, nem is jelenti azt, hogy nem tudok. Rengeteg rontást bifláztam be korábban, amivel el tudom hárítani a kötekedők támadásait. Ezért is veszem elő inkább minden esetben a pálcám. Verekedni nem nagyon megy. Még.
- Billie, harmadikos, grifendéles.- fintorodtam el.- Egyáltalán nem süt rólam, mi?- mosolyodtam el keserűen. Én igazán beértem volna a lehető legjellegtelenebb házzal is. A hugrabugg is ezerszer jobban vonzott mint a griffendél. De hát a Süveg tudja.
Egy köszönömöt motyogva elvettem a zsepit, és letöröltem a vért, ami már egyre ritkábban cseppent el. – Mindig így van ez?- kérdeztem, az előbbi incidensre utalva. A nagyobb mardekárosok feldarálják a kisebbet ha másik házból való. Nagyon bíztató ez a gondolat.- Neked nem órán kéne lenned?- kérdeztem homlokráncolva. Dupla gyógynövénytan…lenne, ha a tanárnő nem jelentett volna beteget. Tudtommal viszont mindenki más tart ma órát… De inkább valami gaz kigyomlálása, mint ez a délelőtt.- Ne haragudj. Nem akartam hogy miattam maradj le az órádról.- kértem bocsánatot zavartan beletúrva hajamba. És Brian még mindig ott lihegett a hátunk mögött. Ingerülten kaptam irányába a fejem, de nem szóltam, nem szólhattam rá, mert akkor a srác egész biztos teljesen ketyósnak hinne. Nem, nem…most nem ugrom be, mint a legutóbb. Azóta járok pszichológushoz, hogy tízéves koromban rászóltam a fejemben élő szörnyre, hogy ne zaklassa szerencsétlen kutyát.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Pént. Jún. 29, 2012 5:16 am



To Billie



Mikor elviharzott mellettem, már sejtettem, hogy nincs vele minden rendben. Úgy értve, hogy bajban van, mert ismerős volt, ahogyan sietősen szalad felfelé. Én is voltam így vele, hogy menekülnöm kellett a nagyobb Mardekárosok elől, mert folyton fel akartak akasztani a lovagi páncélokra. Egy idő után viszont leszálltak rólam, mert találtak maguknak más célpontot. Vagy csak mert nem nagyon láttak sehol sem, mert mindig sietősen szaladtam egyik teremből a másikban. A leckéimet meg soha nem a nagyteremben írtam, hanem vagy a könyvtárban, vagy a szobámban. Ott meg természetes, hogy nem akadtak rám, elvégre mindkét helyet bőszen kerülik a Mardekárosok, főleg az idősebbek. Viszont az is meglep, hogy még nem láttam sohasem a srácot, pedig ha harmadéves, akkor tuti, hogy találkoznunk kellett volna már hamarabb is. Még ha egy szót sem váltunk, akkor is látásból fel kellett volna ismernem.
– Azt mondtam, hogy szaladtál tovább, gondolom a klubhelyiségedbe. –mondtam mosolyogva. Egy kis hazugság soha nem árt, és ha mi, alsóbb évfolyamosok nem állunk ki egymásért, akkor soha nem szerzünk barátokat. Persze így is akad olyas valaki az évfolyamon, akit ki nem állhatok, de ha nem kezdeményezek beszélgetést, soha nem ismerhetem meg. Még lehet, hogy vele is közelebbi barátságot fogok kötni.

– Örülök a találkozásnak. Az unokatesóm is Griffendéles, és harmadéves. Max a neve, ha szükséged van valamire, szólj neki nyugodtan. Persze én is szívesen segítek, de őt előbb megtalálod a klubhelyiségetekben. –vigyorogtam rá, de aztán eszembe jut, hogy hiba volt Maxhez küldeni szegényt. Még a végén többet lesz büntetésben, mint rendes órán. Viszont hamar össze fognak barátkozni, ugyanis az unokatesóm vevő az új haverokra, és mindenkiben meglátja a pozitívumot, és kihozza belőle a legjobbat. Soha nem értettem, hogyan képes erre, de legalább a sok hülyeségen kívül, szorult bele valami értelmesség is.

– A Mardekár ház, és a Griffendél ház soha nem bírta egymást. A nagyobb Mardisok, mindig szekálják a kisebbeket. Amúgy még soha nem láttalak itt, pedig három éve idejárok. –jegyzem meg halkan, és egyáltalán nem bántóan. Nem tudom miért lehet az, hogy még nem találkoztunk, pedig az elmúlt évek során rengeteg óránk volt együtt a Griffendélesekkel. Sőt, a legfurcsább az, hogy a beosztáson sem hallottam a nevét, pedig én voltam a legutolsó a névsorban, és nem volt Billie nevű srác előttem. Remélem elmondja, hogy ez hogyan is van, de ha nem szeretné, akkor sem szedem ki belőle.

– De ott lenne a helyem, viszont azt mégsem hagyhatom, hogy megverjenek egy korombelit. Ha nem szaladsz bele egy tanárba, nagy valószínűséggel elfogtak volna. Én már csak tudom, elsőben sokat lógtam a lovagpáncélokon, meg a fáklyatartókon. –válaszoltam mosolyogva a kérdésére, aztán megráztam a fejemet, jelezve, hogy nem számít, hogy nem vagyok órán. Majd lemásolom valakiről a leckét, és megér egy büntetést, ha megvédhetek valakit. Ráadásul az ilyesmiben nem szoktam hazudni, és a legjobb esetben nem kapok semmit sem, hanem még pontot is kapok a bátor tettért.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Pént. Júl. 06, 2012 8:16 am

paralyzing silence


Sosem voltam az a kifejezetten balhés fajta. Sosem provokáltam verekedést, sosem voltam tiszteletlen az idősebbekkel, és ritkán szegtem meg a szabályokat. Csak ha nagyon szükségesek voltak, és önmagamnak is megtudtam magyarázni az okát. Óvakodtam a veszélyes helyzetektől. Na nem gyávaságból. Csak nem látom értelmét, feleslegesen, céltalanul gondba keveredni. Unalmas hozzáállás tudom én, de én már csak ilyen vagyok. Egy hetvenéves, egy tizenkét éves testébe zárva. Legalábbis Devona valami ilyesmit mondott, amikor erkölcsi kiselőadást tartottam neki a legutóbb.
De most mégis. Egy véletlen miatt, éppen én menekülök egy csapat szteroid puffancs elől. Elég megalázó, főleg ha azt nézzük, hogy egy hete sem koptatom itt a padokat. Ellenségeket hamarabb szereztem, mint barátokat, de ez általában így szokott lenni. Eleinte nyomasztó tud lenni a tudat, hogy többen akarják a fejed a budiba nyomni, mint kiszedni onnan, de egy idő után megszokod. Ráadásul az állandó menekülés jó kondit biztosít. Védve vagyok az elhízás meg a többi civilizációs népbetegség elől. De elkalandoztam.
Épp nyitottam a számat, hogy elküldjem Briant melegebb éghajlatra, amikor az idegen srác rám nyitott.
- Köszi...- motyogtam csendesen a szavait hallva. Megnyugtató tudni, hogy nem az egész iskola küzd a kikészítésem ellen. Úgy tűnik vannak rendes emberek is a roxfort falai között. Azért kínos lenne rögtön öt nap után kérvényezni, hogy ugyan anyu és apu írassanak át a következő suliba ami a listán szerepel, mert idegzsábát kapok az állandó meneküléstől. Nem. Ez semmiképpen nem fordulhat elő. Devona miatt vagyok itt, hogy végre minden elsimuljon a családban. A körülmények lényegtelenek, most nem az út, hanem a cél a fontos.
- Igen...azt hiszem már találkoztam vele.- modtam homlok ráncolva.- Talán ő volt az a srác, aki csillagszórót dobott az egyik mardekáros üstjébe, bájitaltanon.- idéztem fel a tegnapi óra emlékeit. Hát igen...maradandó élmény az már biztos. Ő sokkal inkább való a griffendél házba. Ahogy a többiek is. Néztem őket, meg a másik ház tagjait, ahogy cukkolják a másikat, verekednek, esetleg átkokkal fenyegetőznek. Nos én...én csak meghúzódtam a sarokban és figyeltem. Vagy inkább olvastam. Juppí, éljen hogy az embert társas lénynek teremtették. Valószínű, hogy nálam valami hiba csúszott a képletbe.
- Akkor ez sok mindent megmagyaráz.- mosolyodtam el keserűen.- És a hollósok, meg a hugrások?- kérdeztem hirtelen. Eddig valahogy ők...főleg a sárgák tűntek a béke piciny szigetének. Kevés vita, acsarkodás... majd csak beleszokok én is a helyzetbe.- Eddig úgy tűnt mintha ők kimaradtak volna ebből...- jegyeztem meg félredöntött fejjel.
- Oh...a hét elején iratkoztam át egy másik iskolából. Ezért nem láthattál.- vontam vállat egyszerűen, mintha ebben nem lenne semmi különös. És nincs is. Sokan váltanak sulit, bár az indokom nem éppen hétköznapi. - Nagyon szokatlan most minden. Az a házbeosztás, a tanárok... de gondolom majd belejövök.- vontam vállat.
- Akkor nem veszem személyeskedésnek amit a mardisok csinálnak.- eresztettem meg egy félszeg mosolyt. Valahogy egyszerűbb így. Nem az én hibám, így nem is aggódom rajta. Mert minek? Majd csak megunják a verekedést, és én is nyugodtan ücsöröghetek egymagamban a könyvtárban, vagy akárhol máshol.
- Azt mondtad Hollóhátas vagy?- kérdeztem mikor beugrott, vajon honnan tűnt ismerősnek a kék nyakkendő.- A nővérem is odajár. Csak ő hetedikes. Devona Prazsky. Nem tudom ismered-e.- jegyeztem meg elgondolkodva, és körbenéztem.
- Amúgy hol vagyunk most?- bámultam a koszos, fura kinézetű falakat, amik egyáltalán nem keltették a normális tanterem benyomását.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Szer. Júl. 11, 2012 5:58 am



To Billie



Szimpatikus a srác, így elsőre, majd még elválik, hogy mennyire fogunk barátkozni. Az is meglehet, hogy ellenségek leszünk, mert ugyebár Nick Mardis, és nem biztos, hogy Billie kedvelni fogja. Akkor megmondom, hogy barátkozzon Jakekel és Maxyvel, mert ők sem nézik jó szemmel, hogy nem velük lógok, hanem mással. De hát most mit tegyek? Ők a rokonaim, bármikor láthatom őket, Nicket meg csak a suliban. Még szünetekben sem, mert vagy mindketten megyünk hozzá, vagy egyikünk sem, és ő sem jön, mert ugyebár a Bátyám és ő… hogy is mondjam: nem puszipajtások.
Mosolyogtam a köszönetére, és megráztam a fejem, utalva arra, hogy: „nincs mit”. Szerintem ő is segített volna nekem, bár nem tudom, mivel még csak most ismertem meg, és neki eleve veszve van a sorsa a nagyobb Mardekárosok ellen. Elvégre Griffes, és mint most már ő is tudja, a két ház nem szívleli egymást.

– Igen, ő lesz az. Ha valami baj történik a klubhelyiségetekben, kicsi az esélye annak, hogy nem ő okozta a gondot. Könnyen felismerheted majd, de amilyen lökött, olyan barátságos is. Tőle nem igazán kell majd félned. –kivéve akkor, ha Billiet veszi célpontul. Na, akkor jobban jár, ha menekülni fog. Mondjuk, ha összebarátkoznak, akkor örök barátot kap vele, de Maxy és a barátkozás… na, inkább ugorjunk.

– Mi, vagyis a Hollósok, meg a Hugrások jobban szeretnek az ilyenekből kimaradni. Legtöbbször Griffendél - Mardekár ellentét van, de körülbelül mindenki utálja a Mardekár házat, és azokat akik odajárnak. Nekem nincs semmi bajom velük, vagyis csak egy személy bírok onnan, de azt nagyon is. –gondolok itt Nickre, mert ő az egyetlen akit nem utálok. Jó, vannak még olyanok, de ő a legjobb barátom, és ez más kategóriába tartozik. Bólintottam a megjegyzésére, megerősítés képen arra, amit az előbb mondtam neki. A Hugrások túl jámborok, a Hollósok meg túl okosak ahhoz, hogy leálljanak vitatkozni a Mardisokkal. Legalább is én így gondolom, hogy most mi ebből az igazság, azt nem nagyon tudom.

– Ilyenről sem hallottam még, hogy valaki átiratkozott. Eddig hol tanultál? –kérdeztem barátságosan. Meglepett a szavaival, még csak egy hete jár ide, de máris célpont lett szegény. Talán pont azért, mert még ismeretlen a nagyok szemében, és tesztelni akarják a tűrőképességét. Szegény mellé muszáj lesz majd Maxyt odaállítani, hogy békén hagyják. Legalább, ha ő ott van, akkor felkészülhetnek arra, hogy nem marad megtorlás nélkül, amit elkövetnek Billie ellen. Ennyiből szerencsés az, aki Maxy barátja, bár a büntetőmunka száma meg fog szaporodni, de az is mókában gazdag szokott lenni.

– Nem is kell annak venned. Igen Hollós vagyok. –már kérdezni akartam, hogy miért is érdekli ennyire, de már rögtön kaptam is a magyarázatot. – Dev a te testvéred? Hmm… ezt sem tudtam, de azt hiszem, hogy nagyon jóban leszünk. –vigyorogtam rá barátságosan, és kérdésére én is körbenéztem. Nagyon jókat tud kérdezni, valahol a harmadikon biztosan, de pontosabban én sem tudom. – Nem tudom, de mi lenne, ha felfedeznénk? –ajánlottam fel, és kíváncsian figyeltem, mit fog rá válaszolni.


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Pént. Aug. 03, 2012 4:44 am

Mindenki életében vannak rossz, és jó napok is egyaránt. Nálam újabban sokkal többnek tűnik az előbbieknek a száma, és ez egyáltalán nincsen jó hatással a kis lelkivilágomra. Néha egyszerűen csak besokallok, és már nem bírom tovább csinálni azt a viselkedést, amit mindenki más megszokott tőlem, a látszatot viszont muszáj fent tartani mindenképpen. Nos, ezt az igencsak kusza, és nehéznek mondható helyzetet én egyszerűen úgy szoktam megoldani, hogy a vészes pillanatokban elvonulok a világ elől, és csakis magamra szánok egy kis időt. Ezt végrehajtani nem annyira egyszerű ám, hiszen a Roxfort tele van diákokkal, és tanárokkal is, aminek köszönhetően az ember csak nagyon ritkán tud egyedül lenni, vagy akkor, ha az illető nagyon trükkös.
Én okos, és talpraesett lánynak tartom magam, ebből fakadóan pedig nagyon sokszor sikerül feltalálnom magam a rázósabb helyzetekben is. A mai rázós volt, méghozzá nem is kicsit. Nem lett volna túl jó ötlet, ha éppen a nagyterem közepén jön rám a lelkizés, és könnyek között török ki. Nem jellemző rám egyáltalán az efféle magatartás, főleg nem mások előtt, de most közel álltam hozzá. Hogy miért? Mert olyan levelet kaptam otthonról, ami egyáltalán nem segített helyreállítani a jó kedvemet. Inkább csak taszított rajtam még egyet, egyenesen lefelé azon a bizonyos lejtőn.
A düh, a félelem és a tehetetlenség hármasa dúlt bennem, akár a legnagyobb vihar, és attól féltem, hogy olyan helyen fog elszabadulni, ahol nagyon nem szabadna neki. Fogtam hát magam, és a nagy dirrel-dúrral mellőzésével felálltam az asztaltól, lehetőleg a legkevesebb kíváncsi tekintetet vonva magamra. Azt hiszem, hogy egészen jól sikerült, mert csak két ember kérdezte meg tőlem, hogy hová megyek máris, és körülbelül öt szempár szegeződött rám értetlenül. Soha nem szoktam felállni az elsők között, mert úgy gondolkodom, hogy soha nem szabad elsietni az evést. Inkább ki kell élvezni mindent, de tudtam, hogy egyetlen falat nem sok, annyi sem menne le a torkomon.
Hiába próbáltam csendesen menni, sietős lépteim zaját még így is visszaverték a falak. Talán mert a legtöbb folyosó üresen kongott, vagy talán csak a saját szívem dübörgött olyan ütemben, hogy már a fülemben is az csengett vissza. Bármi legyen is az igazság, igyekeztem megtalálni azt az emeletet, ahol a leginkább kihaltnak mondható a folyosó. Igaz, hogy az igényeimnek megfelelő csak a harmadik emelet volt, de a lényeg, hogy végül sikerült megtalálnom, és már fel is léptem az utolsó lépcsőfokon. Úgy suhantam végig, akár egy árny, szőke hajam pedig csak úgy lobogott utánam, hála a gyors tempónak, amit magamnak diktáltam. A szemeim sarkában ugyan láttam elúszni néhány emberi alakot, de nem foglalkoztam sem azzal, hogy kik azok, sem azzal, hogy egyáltalán ott vannak. Inkább a legelső ajtóhoz mentem, ami a legszimpatikusabbnak tűnt.
Amint beléptem az ajtón, egyből rájöttem, hogy valami egészen különös helyen járok, és nem mondhatnám, hogy megnyugtatott a környezetem. A célnak azonban megfelelt, egyedül voltam, és viszonylag biztonságban. A mögöttem lévő tömör fa ugyan hangosan csukódott be, de én már csak arra figyeltem, hogy minél előbb kibújhassak a kényelmesnek egyáltalán nem mondható taláromból.
Abban a pillanatban fellélegeztem, és a földre dobtam a ruhadarabot, egyenesen rá a borítékra, amit nem olyan sokkal korábban kézhez kaptam. Első gondolatom az volt, hogy most azonnal kisírom magam, de nem ment. A könnyeim elapadtak, vagy egyszerűen már túl fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy hisztibe kezdjek. Helyette inkább azon imádkoztam, hogy senki ne lássa, hogy bejöttem ide, és hogy végre sikerüljön lenyugodnom egy kicsit. A szoba berendezése nem volt ugyan bizalomgerjesztő, de még ez sem érdekelt most. Csak szabadulni akartam a kinti nyüzsgésből, lehetőleg minél hamarabb.


Tag: Blaise Smile Words: 578 Notes: Bocsi, nem a leghosszabb... :$


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Pént. Aug. 10, 2012 4:29 am





to my gracie




sweet, do you love me?



A reggeli a nap legfontosabb étkezése, és ehhez én igazán tartom magamat, bár vannak akik furcsa szemekkel néznek rám, egy-egy étkezés során, mivel én az átlagnál sokkal többet tudok lejuttatni a gyomromba, mintha éheztetnének otthon. Pedig nem! Otthon is én eszem a legtöbbet, talán azért mert a szex túl sok zsírt éget el..
Ez most sem volt másképp, ma reggelire már bevágtam négy darab lekváros pirítóst, egy nagy adag tojásrántottát szalonnával, és egy brióst, emellett pedig szinte csak én ittam meg a teát.
Nagyot sóhajtottam és a pirítósok felé nyúltam, az eperlekváros a legfinomabb, ez a kedvencem, a baracklekvárt pirítóssal egyáltalán nem szeretem, fura íze van.. Na jó csak az eperlekvárost szeretem.
-Merlinre Blaise…-[/i] Ez Milli, ráemeltem a szemeimet, miközben beleharaptam a vastagon megkent kenyerembe. Az étel jót reccsent a fogam alatt, én pedig jóízűen rágcsáltam.
-Mhii vhan?- Nyögtem és gyorsan le nyeltem az egész falatot, ami jelen pillanatban a fél kenyeret jelentette. Nem is értem hogyan tudtam lenyomni a fél kenyeret, de sikerült és meg sem fulladtam. Ugyan gyorsan a poharamért nyúltam, és megittam a maradék teát. Kicsit citromosabb volt, és a méz ízét nem lehetett annyira érezni, de én így szeretem.
[b]-Hogy bírsz ennyit enni? Nem is hízol!-
Rázta meg idegesen a fejét, mire a loknis haja táncot járt. Tüntetőleg fújtatott mikor beleharaptam a piritósba, és jóízűen megnyaltam a számat.
-Drágám.. Gyűrtem le az utolsó falatot is. -A szex kalória égető, talán beszélned kéne Monstróval, hogy fontolja meg a dolgot, mindkettőtökre ráférne!- Néztem rá komolyan, mire a szeme elkerekedett, az arcán pedig piros foltok jelentek meg. Összeszűkítette a szemét, és egy marék zabpelyhet hajított felém. Vihogva lebuktam, de egy két falat a hajamba repült.
-Idióta!- Sziszegte idegesen, én pedig vihogva vizsgáltam az arcát.
-Ugyan cicus! Nem kell zavarba jönnöd, tetszik neked és kész!- Vontam vállat, szememet pedig a tányérjára futattam. Összehúzott szemöldökkel vizslattam a pirítóst amibe csak egy harapás nyom volt, és a paprikát ami érintetlen volt.
-Milli drágám!- Vettem el a tányérját, és az enyémet raktam elébe. -Attól, hogy nem eszel semmit reggelire, ebédre csak levest, és a vacsorát is kihagyod, nem fogsz lefogyni!- Kezdtem el lekvárral kenni egy érintetlen pirítóst.
-Evvel csak azt fogod elérni, hogy totálisan elgyengülsz, és elájulsz!- Pirítottam rá, és a tányérjára raktam, de nem engedtem, hogy hozzá nyúljon. Mellette elnyúlva kivettem a kosárból egy zöld almát, és azt is a tányérjára helyezve négy felé szeltem.
-Edd ezt meg!- Nem kérés volt, hanem parancs. -Majd én odafigyelek az étrendedre!- Bámulni kezdtem, és mutattam, hogy harapjon bele, ő meg meg is tette.
Elégedetten sóhajtottam, a szemem pedig körbejárattam a termen. A griffendélesek asztalára szinte nem is néztem, a hugrabug asztalánál kicsit elidőzött a tekintetem, megnéztem, hogy kik ülnek ott, ki a legszebb, de a szemem már tovább kutatott a hollóhát asztalánál. Ugyan nagyon sokan viszonozták a pillantásom, de engem csak egy valakinek a tekintete érdekelt. Grace Cassel gyönyörű szép szemeit kerestem, visszajelzés gyanánt, hogy már ő is végzett. Mindig ezt csináljuk, hogyha valamelyikünk végez, a másikat keresi a tekintetével, hogy az beleegyezzen, és mindketten egyszerre mehessünk ki, azért, hogy pont a nagyterem ajtajánál találkozzunk. Most viszont Grace nem viszonozta a pillantásom, csak felpattant és kiviharzott. Nekem sem kellett több, követve őt, én is gyorsan felálltam, és sietős léptekkel indultam Grace után. Abban a percben, hogy felálltam, több lány követte a példám és nevetve utánam sietett. Remek, tényleg csak ők hiányoztak az életemből!
Mire kiértem a teremből, már körülöttem csoportosultak, és mindenfélét kérdezgettek meg magyaráztak, de nem igazán figyeltem. A szememmel már a lépcsőn siető Gracet követtem, és idegesen toporogtam. Valahogy le kell ráznom a csajokat.
Kettőt dobbantottam a lábammal, átkaroltam a hozzám legközelebb álló barna hajú lányt, és a füléhez hajoltam.
-April cicuskám mi lenne ha te meg a többiek fognátok magatokat, és kimennétek a tóhoz és ott találkoznánk? - Húztam magasra a szemöldököm, a kezemmel pedig végigsimítottam a derekát. -Nekem van egy kis dolgom, de majd ott találkozunk oké?- Húzódtam el tőle, ő pedig bágyadtan bólintott, és a lányokra ráparancsolva eloldalgott.
Türelmetlenül sóhajtva szaladtam Grace után, a lépcsőfokokat kettesével szedve. Úgy láttam, mintha baja lenne, és elég közeli barátok lettünk ahhoz, hogy most utána loholjak. Még nyáron találkoztunk a Bahamákon, mert valami véletlen folytán ők is ott nyaraltak, és bár az elején csak felszínesen beszélgettünk a nyaralás végére, én dobáltam Graciet a vízbe, és meg is csókoltam. Idén a Roxfortba azzal a céllal jöttem, hogy megdöngessem Grace-t, de az ügyködésem közepette legjobb barátok lettünk, akik együtt tanulnak, jókat nevetnek, és néha együtt gyakorolnak a kviddicsre is.
Gondolkodás nélkül beléptem ugyan abba a szobába ahova ő, és elcsodálkoztam, hogy ilyen is van itt, de a szemem igazán a lányon tartottam.
-Grace…- Szólaltam meg és egy lépéssel közelebb kerültem hozzá. -Mondjak valami vicceset?- Kérdeztem meg kedvesen, de meg sem vártam a válaszát. -A példaképem Piton professzor! Annyira tehetséges, és olyan remek bájitaltanár, hogy arra jutottam a hajamat elkezdem növeszteni, és mindennap egy adag zsírral kenem majd be, hogy olyan legyen, mint az övé!- Elképzeltem magamat és nevetni kezdtem, de pár pillanat múlva abba is hagytam.
-Oké, ez nem volt vicces!- Sóhajtottam.
-Figyu Gracie.. tudod, hogy nekem elmondhatod ha baj van!- Egyik lábamról a másikra toporogtam, és vártam, hogy kiöntse a szívét.




tag: Grace; 856 ▾ béna kezdés és bocsi a késésért 



sarah loves me!




Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Hétf. Aug. 20, 2012 5:26 am

Legszívesebben sikítottam volna egy nagyot, egészen beleadva szívemet-lelkemet, de végül nem tettem. Hiába nem hallotta volna meg senki sem, attól még a gyengeség jeleként könyveltem volna el, csak úgy, mint a sírást. Egyiket sem engedhettem meg magamnak, mert én egyszerűen nem vagyok ilyen. Nem szoktam elengedni magamat, néha már túlságosan is felgyűlnek bennem az indulatok, de akkor meg természetesen máson vezetem le, legalábbis részben. A másik részét azonban elfojtom, és egy pszichológus valószínűleg azon a véleményem lenne, hogy ez egyáltalán nem helyes, és ezen felül még nem is tesz nekem jót. Kit érdekel? Így nem alázom meg magamat mások előtt, hanem olyan erősnek, sérthetetlennek, és keménynek látnak, amilyennek én szeretném láttatni magamat, ez pedig nekem tökéletesen meg is felel.
Mivel körülöttem mindenhol csend honolt, így nem volt nehéz meghallanom a folyosóról beszűrődő, közeli léptek hangját. Egy pillanatra kővé dermedten álltam, és abban reménykedtem, hogy az illető gyorsan tovább is fog sietni az ajtó előtt, és én pedig nem fogok lebukni, hogy ahelyett, hogy a dolgomra mentem volna, itt bujkálok egy üres szobában. Ha egy tanár lesz az, aki erre jár, akkor a dolog csak még rosszabb, és kimagyarázni sem fogom tudni a szituációt, mert ezt egyszerűen nem lehet. Túl ciki, és igazából én sem látom sok értelmét annak, hogy miért pont ide jöttem be, és miért nem a klubhelyiségbe, ahol ilyenkor valószínűleg amúgy sem tartózkodik valami sok ember.
Sajnos, szokásomhoz híven most sem nekem osztotta a sors a szerencsés lapokat. A most hatalmasnak tűnő kilincs pár másodperc múlva lenyomódott, mire a szívem egészen a torkomban dobogott. Megmozdulni sem mertem, csak hallgattam a hátam mögül szűrődő hangokat, amik immár biztosítottak arról, hogy társaságot kapok. Belegondolni sem bírtam abba, hogy ebből hogyan fogom kivágni magamat. Valahogyan mindenképpen, mert mindig megoldom, de ez alkalommal nem lesz olyan könnyű, mint máskor. Egyébként sem voltam formában…
Ahogy felismertem a hangot, szinte hallottam, ahogy a szikla méretű kő leesett a szívemről. Fel ugyan nem sóhajtottam, de nagyon közel álltam hozzá. Ezek után inkább már nem is fordultam meg, amíg nem voltam képes rendezni a vonásaimat. Bár Blaise előtt nem volt értelme titkolnom, hogy rossz hangulatban vagyok, hiszen valószínűleg pontosan emiatt volt most itt, de attól még az ösztön bennem volt, hogy ezt tegyem.
- Nem, tényleg nem… - ráztam meg a fejemet, és ugyan nem láthatta, de elmosolyodtam egy egészen kicsit. – Nem állna jól a hosszú haj – tettem még hozzá, hogy én is viccelődjek egy kicsit, de azt hiszem, hogy nem sikerült valami meggyőzőre. A vállam felett hátrapillantottam rá, kíváncsian kutatva a vonásait, hogy lássam, komolyan gondolja-e, amit mond. Sosem lehet tudni, a férfiak hajlamosak rá, hogy a céljaik elérése miatt bármit bevessenek, amit mi nők hallani szeretnénk, vagy éppen látni.
- Igen, tudom. Ezért vagy még itt, és nem csücsülsz az ajtó előtt a földön – mondtam kifejezéstelen arccal, miközben megfordultam. Szemeimből sütött a szomorúság, és a düh sajátos ötvözete, de nem voltam most képes kontrollálni a vonásaimat. Ahogy sejtettem, tényleg tudta, hogy valami problémám van, ő pedig idejött, hogy segítsen jobb kedvre deríteni. Ez nagyon jól esett, és ahogy most végignéztem rajta, el kellett ismernem, hogy még mindig annyira tetszik, mint amikor nyáron belehabarodtam. Csak egy egészen kicsit ugyan, de nem tagadhatom le, hogy így volt. Máskülönben nem hagytam volna azt sem, hogy megcsókoljon, és habár azóta a viszonyunk sokkal közelibb lett, még nem ment ki a fejemből, hogy milyen érzés volt.
Gyorsan tova is űztem ezeket az emlékeket a fejemből, és próbáltam arra koncentrálni, hogy mit mondjak neki. Tényleg öntsem most ki a szívemet, megkockáztatva azt, hogy bárkinek elmondhatja ezek után? Habár eddig sem adta tovább mindazt, amit mondtam neki gyengébb pillanataimban. Legalábbis tudomásom szerint, és itt pontosan ezen van a hangsúly, mert attól még, hogy én nem tudok róla, még megtörténhetett.
- Csak levelet kaptam otthonról – közöltem nemes egyszerűséggel, mintha ez számomra is a világ legtermészetesebb dolga lenne, pedig nem volt az. Amikor én ilyesfajta leveleket kaptam otthonról, akkor rendszerint azok nem tartalmaztak számomra jó hírt. – Ez minden… - vontam meg a vállaimat, és ezzel igyekeztem rövidre zárni a témát. Ő is nagyon jól tudta mostanra, hogy mennyire utálom ezeket az alkalmakat. Mindig csak fájdalmat okoztak, főleg a mostohaanyám, mert biztos voltam benne, hogy most is az ő keze volt ebben. Ha csak tehettem, valahogy kibújtam a kötelező vacsorák alól, de most éppen karácsonyra időzítették, így én sem mentesülhettem alóla, ráadásul annak a fiúnak a családja is ott lesz, akire egyelőre még csak gondolni sem akartam.
- Hogy találtál meg? – kérdeztem meg kerekperec, immár kicsit rátalálva régi önmagamra. Össze akartam szedni magam. Istenemre mondom, hogy nagyon igyekeztem, de nem volt olyan egyszerű, mint ahogy szerettem volna.


Tag: Blaise Smile Words: 763 Notes: Tudom, hogy sokat késtem, ne haragudj :$ azért remélem olvasható Smile



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Szomb. Szept. 08, 2012 11:04 pm





to my gracie




sweet, do you love me?




Ott álltam mögötte és halkan figyeltem. Szegény Grace. Ilyenkor sajnálom, jó mondjuk én a szomorú lányok kilencven százalékát sajnálom, de Grace azért még is csak az egyik barátom, tehát őt dupla annyira sajnálom, mint valaki mást. Ő háttal állt nekem én meg még nem mentem olyan közel, inkább egy viccel próbáltam feldobni, ami nem igazán számított viccnek, sőt viccesre sem sikeredett, de próbálkozni lehet nem? Vagyis inkább kell és kötelező, mivel barátok vagyunk. Ugyan minden vágyam egy ágyba bújni vele, de már inkább barátok vagyunk.
-Nem tényleg nem állna jól. Milyen lenne ha nem mosnék hajat? Gusztustalan.. - Húztam el a számat mikor elképzeltem, hogy csimbókokba lóg a nyakig érő hajam, és zsíros kenyeret kenhetek vele.. Egyszerűen undorító! Hogy bír a professzor így megjelenni? Gondolom, hogy miért volt egész életében facér.. Vagy lehet, hogy azután lett ilyen miután elvesztette élete szerelmét? Milyen borzalmas élmény lehet, elveszteni azt akit szeretsz. De a halál az élet rendje nem? Akinek menni kell azt el kell engedni..
Mikor hátrafordult, gyorsan elkaptam a tekintetét, és bár próbálta titkolni, láttam benne megcsillanni egy kis bánatot.
-Szóval ha nem szeretnél, már kidobtál volna?- Vigyorogtam elégedetten, de az én kedvem is hamar a romokban fog heverni ha mások is ilyen kedvtelenek.. Ugyan is ez engem is lehangol, mármint hogyha valaki szomorú, hiszen az ember hogy legyen úgy boldog, hogy az aki vele van szomorúan tekint rá? Gracenak olyan szomorú volt a tekintete, hogy nem bírtam tovább mosolyogni, lefagyott az arcomról a mosoly, és komoly, megértő tekintettel vizslattam.
-Levél otthonról.. Miért van az, ha én levelet kapok otthonról annak örülök, de ha te kapsz a te otthonodból annak nem örülsz?- Húztam a számat szomorú mosolyra. Ez tényleg igaz. Nekem mindig jó érzés, hogyha levelet kapok otthonról, mert a levelek általában valami pozitív dologról szolnak. Például, hogy mi történt apával, anyával a nagyiékkal, mi változott a kúriában, milyen megnyitó ünnepségek voltak, és hasonló dolgok. Tehát semmi negatívum, vagy lelombozó dolog. De ez az én családom, és mi van Grace családjával? El sem tudom képzelni, hogy mit írtak neki ami ennyire kiborította… Szomorúan pislogtam felé, elnyomtam magamban az érzést, hogy mennyire megölelgetném, és megszeretgetném, mert nem most van itt az ideje annak, hogy előtörjön belőlem a férfi.
-Gyere megölellek!- Mosolyodtam el barátságosan, és közelebb lépve kitártam a karomat egy nagy ölelésre. Ez most nem az a fajta, meg akarlak szerezni magamnak ölelés, ez inkább a gyere mindenkinek kell egy barát féle ölelés. Még közelebb értem hozzá, és hátulról átöleltem őt. A kezem direkt nem a derekára raktam, inkább a hasánál fontam össze, a fejemet pedig a vállának támasztottam. Hosszú percekig öleltem, és nem engedtem, hogy szabaduljon, de aztán elengedtem.
-Könnyű volt megtaláljalak, ugyan is követtelek!- Vallottam be pár lépést hátrálva, aztán körbenéztem a szobában, és összeráncolt szemöldökkel pillantottam Gracei felé.
-Mi ez a hely?- tettem fel a kérdést. Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, én még sosem voltam itt!



tag: Grace; szavak számát meg sem merem nézni :đ ▾ ultra béna, és nagyon nagy bocsi a sok késésért ||:



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   Szer. Szept. 19, 2012 4:16 am

- Igen, valahogy úgy… - válaszoltam félszeg mosollyal a kérdésére. Az az igazság, hogy tényleg képes lettem volna csak azért kidobni innen könnyű szívvel valakit, mert idegesít a jelenléte, és egyedül szeretnék lenni. Nem tehetek róla, de mindig is hullámzó volt a kedélyállapotom, és az a baj, hogy ezen még csak változtatni sem tudok. Csapongok össze-vissza, olyan vagyok, akár a tenger; szeszélyes és kiszámíthatatlan. Nem véletlenül szokták azt a nagy víztömeget a legtöbb alkalommal nőkhöz hasonlítani, tényleg van benne valami!
Persze semmiképpen sem szerettem volna ezt így kerek perec kimondani, hogy szeretem őt, de fején találta a szöget, és ő ezzel nagyon is tisztában volt, különben eszébe sem jutott volna ilyesfajta kijelentést tenni. Bár, kitudja, lehet, hogy tévedek, de ez egyszer azt súgta a megérzésem, hogy nem erről volt szó.
Láttam a benne végbemenő változást, amit én váltottam ki a rossz hangulatommal. Sajnáltam, hogy elrontottam a kedvét, hiszen nem állt szándékomban, de már mindegy volt. Az együttérzés ott ült mélyen a szemeiben, és ez melegséggel töltötte meg a szívemet. Talán ő volt az egyetlen, aki ennyire ismert, akit ennyire közel engedtem magamhoz, hogy láthasson olyasmiket is, amiket mások nem. Ezért érezhetett velem együtt. Persze képes lettem volna arra, hogy megjátsszam magam, de előtte nem láttam értelmét. Valamilyen oknál fogva sikerült olyan jól megismernie, hogy átlátott volna a szitán, az pedig úgy elég ciki lenne. Én pedig nem szerettem sem magamat, sem másokat kellemetlen helyzetbe hozni. Még ha az utóbbira volt is példa valamikor, az előbbit mindig igyekeztem elkerülni, biztos, ami biztos alapon.
- Bár tudnám – húzódott szomorú mosolyra a szám. Igazából megtehettem volna, hogy elmondom neki, miért nem szeretek levelet kapni, vagy azt, hogy mi állt benne, de inkább nem tettem. Az előbbit azért, mert erről senkinek sem mertem inkább beszélni, az utóbbit pedig azért, mert egyszerűen nem volt kedvem róla beszélni, mert csak még jobban belelovalltam volna magam, és ha elszáll az agyam, akkor még vele sem tudok úgy viselkedni, ahogyan megérdemelné. Főleg azok után, hogy utánam jött, pusztán azért, mert aggódott miattam. Ez olyan kedves, tőle meg főleg annak számít!
Mikor újra megtörte a csendet, melyben gondolataim ezerfelé cikáztak, hirtelen megdobbant a szívem. Ez most nekem túl sok volt, és attól féltem, hogy elsírom magam, de közben mégis vágytam arra az érzésre, amit csak egy ölelés képes kiváltani az emberből. Biztonság, és szeretet, nekem pedig pontosan erre volt most szükségem, a jelenlegi állapotomban. Szinte meghatott, hogy ennyire odafigyel rám, úgyhogy még csak mozdulni sem voltam képes. Egyedül csak annyit tettem meg, hogy a vállam felett ismét hátrapillantottam rá, hogy lássam, mire készül. Nem léptem el akkor sem, amikor a közelembe jött, holott előtte mindenféle közelségtől a falra akartam mászni.
- Szeretem, ha megölelsz – csúszott ki a számon halkan, szinte alig hallhatóan. A szívem hevesen zakatolt, mint ahogyan bármelyik lánynak tette volna az én koromban, ha egy fiú ilyen közel van hozzá. Kicsit még neki is döntöttem a hátamat, a fejemet az ő fejének, és hosszasan kiengedtem a mindeddig tüdőmben rekedt levegőt. Egy kicsit jobban éreztem magam máris, és ezt csak neki köszönhettem. Ha el szeretett volna engedni, valószínűleg én még akkor is visszahúzom magamhoz, hiszen idő közben ujjaim rátaláltak az ő kézfejére, amely ott pihent a hasamon.
Máris hiányérzetem támadt, ahogy eltávolodott tőlem, de eszem ágában sem volt arra kérni, hogy öleljen magához újra. Akkor már túl gyengének tűnte volna, és így is elszóltam magam, pedig nem szerettem volna. Hát, ilyen az én formám, igaz? Ettől függetlenül próbáltam elűzni magamtól a hideget, ami közénk költözött, kérdése hallatán pedig automatikusan körülnéztem én is.
- Fogalmam sincs. Ez volt az első ajtó, és csak gyorsan benyitottam, hogy senki meg ne lásson. Nem gondoltam volna, hogy valaki követ… - halványan rámosolyogtam. – Máskor többször fogom ellenőrizni, hogy ki van mögöttem – tettem hozzá kicsit oldottabban, és immár az én figyelmemet is a környezetünk kötötte le. – Úgy néz ki, mint egy labirintus, nem? – fordultam végre felé, érdeklődő tekintettel. – Mi lenne, ha megnéznénk magunknak? – kérdeztem kicsit kihívóan.



Tag: Blaise Smile Words: 652 Notes: már megint késtem, ne haragudj :$



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Erdős labirintus szoba   



Vissza az elejére Go down
 

Erdős labirintus szoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-