Próbáltam azt hinni, hogy csak céltalanul bóklászom az Abszol Úton totál egyedül, társaság nélkül, de ilyesmiről szó sem volt. Túl sokan vettek körül, egy csomó ismeretlen meg néhány ismerős arca nézett vissza rám. Érthető, hogy nem igazán néztek normálisnak, mert egy gördeszkával senki sem indulna el a nagyvilágba. Én kivételt képeztem, nem csak azért mert német vagyok hanem azért is, mert a deszkámat sokkal jobban szeretem mint a seprűmet. De mit számít az, hogy kik vagyunk? Én igazán angolnak érzem magam, még attól is, hogy a nagymamám nem igazán volt az. Ő volt az igazi német nem én, bár fogalmam sincs a nagyapám mit keresett Drezdában és mi az, hogy beleszeretett a nagyiba? Jó tudom, egy varázslónál és egy boszorkánynál semmi sem lehetetlen.
Szerintem örülhetek annak, hogy itt vagyok és ott lakhatok ahol hajdanán a nagyszüleim is éltek. A nagymamámat csak fényképről ismerem, apa azt mondta a születésem előtt egy évvel halt meg. Ő is imádta a bájitaltant, akárcsak én, de neki ez lett a veszte. Valamilyen halálos mérget ivott meg gyógyszer helyett. Azokban az időkben sokat betegeskedett, nem volt már fiatal és ezt szerintem nagyon jól tudta. Sosem bántam, hogy nem ismerhettem őt meg, elég volt egy nagymama boszorkány nem kellett még egy. Csak a nagyapámat sajnáltam, vagyis hát na sajnálom most is. Egyedül van és én hiába látogatok el néha hozzá el sem mondja konkrétan mi a baja. Szeret homályosan beszélni, körülírni dolgokat, ezt azt hiszem jól meg is tanultam tőle. Hála neki eszem ágában sincs konkrétan kimondani azt amit igazán gondolok. Sokan szerintem ezért néznek olyan furcsán rám, amikor mesélni kezdek és lényegtelen dolgokkal egészítem ki a mondanivalómat. Ilyenkor igazán tudok nevetni azon, hogy mennyire sikerült összezavarnom valakit és azt kéri mondjam el ugyanezt még egyszer csak az ő nyelvén nem pedig az enyémen.
Elkalandoztam ez tény, olyannyira, hogyha az a kiskutya nem szalad el az utamból szerintem neki megyek a gördeszkával és az biztosan mindkettőnknek fájna. De nem történt így, hála annak, hogy van négy lába a szaladáshoz. Nekem azonban még mindig nincs szemem a látáshoz. Szó szerint befele fordultam és nem igazán érdekelt hova, merre gördülök éppen. Úgy tűnt a gondolataim sokkal értékesebbnek számított mint az, hogy tudjam hol vagyok éppen vagy hol nem.
Senki sem mondta volna meg, hogy én még a Roxfortba járok és nem vagyok több tizenhétnél, csakis az aki jól ismert. Itt ezen a sötété vált helyen abszolúte senki sem mondta volna meg, hogy milyen helyes a kis pofim és mennyire ártatlan vagyok. Nem, mert aki ide merészkedik az biztosan nem lehet az. Mióta lettem én ennyire sötét alak? A kérdés jogos, azonban én sem tudom rá a választ. Maradjunk annyiban, hogy eltévedtem és kész. Bár ez tudom nincs így, mert tudom hol jöttem, legalábbis remélem és haza tudok majd menni ha szükséges. De most azt hiszem pihenek egy kicsit, szükség lesz rá, különben komolyan neki megyek valakinek a gördeszkámmal. Abból meg senkinek sem lesz köszönete, az biztos.
A lehető legunottabb és legkomolyabb arcomat elővéve léptem be az 'Édes mérgek kocsmájába' a gördeszkámmal együtt.
Apa óva intett a Zsebpiszok közi kocsmáktól, boltoktól, házaktól egyszóval mindentől ami nem nekem való. De hát honnan tudná ő, hogy mi a nem nekem való? Még azt sem tudja biztosra, hogy melyik a kedvenc színem! Folyton azt hiszi, hogy a zöld, mert az milyen szép szín, de nem. Így jobb meg sem fogadni néha a jó tanácsait, mert tudom ő sokkal félősebb nálam és semmi bátorság sincs benne. Na jó van és tényleg csak biztonságban akar tudni engem, mindez meg csak féltés lehet a részéről. Félthet is! Ez a hely, nem éppen a 'jó kisfiúk' ivóhelye volt, hanem másoké, akik közé sohasem tartoztam. De azt hiszem nem is akartam. Nekem ez a minden-mindegy életstílus pont megfelelő volt, senki sem akart változtatni rajta és én ennek örültem a legjobban.
A rám tapadó szemeket persze, hogy egytől egyig utáltam, a pultos boszorkányról meg nem is beszélve. Annyira kíváncsi volt, hogy mégis mit keres egy olyan aranybogár egy ilyen helyen mint én. Én meg szépen és érthetően elmondtam neki, hogy ne egy pohár vízzel szolgáljon ki ha rendelni fogok tőle valamit. Egy álszent mosoly kíséretével adott nekem egy pohár furcsa kinézetű és illatú koktélt. Valahogy nem igazán akartam megkóstolni, de a kíváncsiság sikeresen rávett. Nem volt benne semmilyen alkohol adalék, hát kisbabának nem, de egy 7 éves kisfiúnak már igenis nézett engem. Szerintem almalé volt az egész alapja, hogy ezen kívül mit tett bele az igazából most nem érdekelt. Félek, ha a hozzávalókat megtudom nem iszom már ennyire jóízűen a koktélt.

Hulla fáradtam indultam már kora reggel az Abszol Útra, hogy a napokban felgyülemlett feszültséget kieresszem magamból. Elég sokat idegeskedtem mostanában Amber miatt, kb már annyit, hogy belefájdult a fejem és ez egyáltalán nem tett jót nekem, sőt csak elvesztettem tőle az eszem és mindenkinek aki nem volt nekem szimpi annak neki estem. De nem olyan lights formában, hanem elég durván toltam. Ezért is ma úgy döntöttem, hogy minden órámat kihagyom és a Zsebkoszközben keresem a nyugalmamat, amit talán csak három napi ivászat után fogok meglelni.
Amint átléptem kedvenc kocsmám küszöbét odaköszöntem mindenkinek és már mentem is a pulthoz. Rákönyököltem és vártam, hogy a pultos odahajoljon hozzám. Miután ezt megtettem hümmentettem egy lehunytam szemeimet és egy fél mosolyt is megeresztettem. Szeretem ezt a pultost mert képes rám várni akármennyi ideig gondolkozok azon, hogy mit szeretnék. Pár másodpercig volt csak lecsukva szemeim, mind addig amíg gondolkoztam, miután ezzel végeztem kinyitottam kék íriszeimet és belefúrtam a pultos tekintetébe őket. Nem lehetett semmi érzelmet kiolvasni belőlük olyanok voltak mint a jeges verem.
- A szokásosat kérném szépen. -közöltem majd sóhajtottam egyet és vártam amíg kihozza nekem az egy korsómat és egy pohár erős löttyöt, aminek a mai napig nem tudom a nevét. Fintorogtam egyet majd hátat fordítottam majd az egyik sarokban lévő asztal felé elindultam.
- Csak nem a húgod? -kiáltott utánam én pedig vállam felett hátra néztem és megláttam azt a kárörvendő mosolyt az arcán ami nem igazán tetszett nekem. A jobb kezemben lévő korsót felemeltem jelzésféle képen és amikor visszaeresztettem pont odaértem a kiszemelt helyemhez. Leültem és lassan elkezdtem kortyolgatni a vajsörömet. Elég sok minden az eszembe jutott amíg a korsóm aljáig értem. Például olyanok, hogy miért kell nekem egy kastélyban lennem az elvetemült húgommal. Meg olyan is, hogy mit fogok legközelebb tenni vele ha csinál valamit. Akkor már tényleg nem ússza meg egy kis fejmosással úgy, mint múltkor. Pár sóhajtozás közepette lehörpintettem mindent ami még megmaradt a korsómból aztán neki láttam a kisebbik adag itókámnak. Az szerencsére nem volt olyan sok ezért hamar végeztem vele. Egy kicsit még ültem ott aztán megfogtam a két üveget és vissza vittem Lolának és mondtam neki, hogy ha visszajövök még egy kört kérnék szépen aztán amikor bólintott én kimentem az ajtón és rágyújtottam. Igen, én cigizek ha feszült vagyok, ez a jó benne és akkor még élvezem is, hogy károsítom az egészségemet. Sokáig kint voltam a friss levegőn és amíg kint voltam láttam egy ismerős arcot az iskolából aki éppen be ment. Azt az ártatlan arcú szent jószágot, Iasont. Sokszor el szoktam mellette menni a kastélyban és eleget hallottam róla. Rögtön az után, hogy belépett Iason a kocsmába elnyomtam a cigimet és követtem őt. Kikértem megint az italaimat és kerestem a szememmel, hogy hova ült le. Egy kis társaság nem ár, ugye? Érdekelt a fiú, hogy milyen lehet hisz még egy más házbelivel sem beszéltem olyan sokat éppen itt volt az ideje. Amint kiszúrtam már indultam is felé és szó nélkül leültem hozzá. Miután helyet foglaltam belekortyoltam a vajsörömbe és sóhajtottam egyet.
- Hello. -nyögtem ki végül és lehajtottam fejemet majd felnéztem rá. Nem tudtam mit mondjak neki így még egy kortyot ittam aztán megtöröltem számat, hogy még se nézzen hülyének mert a hab ott maradt az arcomon. - Mason vagyok. -közöltem vele és megint csak ennyi volt. Nem vagyok a nagy beszélgetéseknek a híve ez ebből is látszik. Az ő nevét nem kérdeztem meg mert már alapból tudtam, hogy hívják.
- Mit keres itt egy olyan jótét lélek, mint te? -egyik szemöldököm a magasba rándult majd miután feltettem a kérdést meghúztam elég rendesen a sörömet. Ez már tényleg érdekelt, hogy miért jött ide, oka biztosan van úgy, ahogy mindennek. Olyan nincs, hogy csak úgy vagyis nálam az a válasz nem létezik, egyszerűen nincs benne a szótáramban.

Érdekes ízű volt ez a nem tudom milyen nevezetű koktél, úgy éreztem muszáj kérnem még egy pohárral. Bár a jelenlévő kémlelő szemek nem tűntek le rólam mégis kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy itt az angyalkinézetűeket megbámulják. Nem én tehetek róla, hogy ilyen vagyok és nincs beszürkülve a szemem alatt mint néhány gonosznak akik valóban azok és látszik is rajtuk. A pultos még mindig gyereknek nézett, mintha az anyukám lenne vagy nem tudom úgy beszélt velem. Az ilyesmit amúgy ki nem állhatom, minimum akkor ha jó kedvem van és nem néznek meg ennyien. Most azonban más volt a helyzet, tízezer szem engem meg Beelzebubot bámulta, ami nem gond csak minek nézik a gördeszkámat, talán még senki sem látott vagy itt mégis csak a seprű a nyerő? Felsóhajtottam majd kerestem magamnak egy privát helyet ahol senki sem ül és senki sem lát igazán. Egyszerűen kikészülök attól ha idegenek bámulnak meg engem, mintha nem láttak volna még fiút vagy nem tudom. Belekortyoltam a koktélba és hű bájitaloshoz híven megpróbáltam felidézni azokat az ízeket amiket ismerek. Azonban úgy látszik ez valami gyerekeknek kitalált házi specialitás. Túl sok volt az íz és az illat, az almában azonban nem tévedtem. Szeretem, főleg a duzzadt pirosakat amin van mit enni és nem satnya kukacos az egész gyümölcs. Az almáról eszembe jutott, hogy anya meséiből Hófehérke is egy mérgezett almának köszönhetően dobott egy hátast és nem ébredt fel egészen addig amíg meg nem jött az ő hercege. Na szép, az lesz a legjobb ha a varázsló fiának az italába mérget töltenek. Sandán megbámultam a pultos hölgyeményt, majd újra belekortyoltam a koktélomba. Szépen és lassan, mindig ez volt a mottóm, most szintén nehogy megerőltessem magam az ivásban. A mai nappal kapcsolatba volt egy olyan érzésem, hogy már nem lesz olyan nyugodt bármennyire szeretném, az előérzetem be is igazolódott. Csak a harmadik kortynál tisztult előttem a kép, mert eddig sikeresen elvonultam a fantáziavilágomba. Már nem voltam egyedül és a velem szembe lévő srác már a nevét mondja. Nem, nem képzelődtem és ami azt illeti elégé valóságosnak tűnt az, hogy az asztalnál ül s, valami teljesen más lét iszogat. Szóval a pultos néne csak engem néz gyereknek? Na nem baj, nem hisztizek érte amiért én nem ugyanazt kaptam. Végül is jó íze volt, én meg ma nem feltétlen akartam berúgni és vissza se menni a Roxfortba. Most nem volt itt a bátyám, hogy visszavigyen és én énekeljek neki egész úton hazafelé. Nem emlékszem pontosan arra mit próbáltam előadni, de Jer azt mondta valami német nótát, hogy senki se értse rajtunk kívül. Akkor igazán nem zavart ha úgy láttak, mint még soha azelőtt, de úgy hiszem mindig én sem lehetek részeg. Józanon meg ami azt illeti sokkal jobb döntéseket mondok és kevésbé vagyok őszinte az emberekkel. Ha nincs bennem semmi tudom kinek mit kell mondani, de ha mindez nincs így a világ szó szerint a feje tetejére áll.
Látásból ismertem a srácot, de komolyabb elbeszélgetés sosem folyt le köztünk, gondolom azért mert sosem kerestem a társaságát, azt hiszem egyszerűen nem akartam. Mardekáros volt, nem is tartozott az én világomba, szóval unszimpatikus volt idáig. De csak volt, míg rá nem sikerült jönnöm arra, hogy ő milyen lehet. Nem, semmilyen érdeklődést nem mutattam látszólag iránta a Roxfortban, most meg láss csodát itt terem mellettem.
– Üdv! – szólalok meg végül, hogy azért egy mogorva Hollóhátasnak ne nézzen, most azonban zavart az egész kisfiús dolog. Nem voltam én az, a hölgy azonban annak nézett, amit nem akartam tudomásul venni, de a gondolataim mégis újra és újra lejátszották az egész jelenetet.
– Iason. – mondom el a nevemet szintén neki és már a jobb kezemet nyújtottam volna kézfogásra, de félúton megállt. Felvontam a szemöldökömet mint aki nem tud arról, hogy valójában milyen és mit hisznek róla a többiek, legalábbis a nagyja aki nem ismer sokkal jobban. Ha rengetegen látnának a fejembe tudhatnák, hogy én egy cseppet sem vagyok az a jó, csakis azokkal akik megérdemlik. Az én szemszögemből nézve azt hiszem túl sokan érdemlik meg a jóindulatomat.
– Jótét lélek? Én? – kérdeztem vissza érthetetlenül mint akinek fogalma sincs arról, hogy miről beszél, pedig nagyon jól tudtam mire céloz ez alatt. Sosem látott engem cigizni ezek szerint, na mindegy, a jótét lélek leszek az ő kedvéért, ha már annak titulált nem tehetek máshogyan, minthogy elfogadom és kész.
– Megszomjaztam, plusz a gördeszka ide hozott be pusztán ennyi az egész. – ez volt az igazság, legalábbis tudtommal itt nem beszéltem meg semmilyen találkozott. A tudat meg természetesen megnyugtatott, hogy egyelőre nincs közöm semmilyen rosszhoz a cigin kívül, ha úgy vesszük. Na meg a pia… Merlinre a pia… ha az nem lenne a listámon szerintem nem én lennék és ki kell találni engem.
– Nem vagy valami jó bőrben ugye? – oké, előtört belőlem a pszichológusnak készülő énem, nem tehetek róla, hogy ennyire érdekel mások rossz kedvének a kiváltó oka.

Egy félmosolyt megeresztettem amikor bemutatkozott. Lehúztam az utolsó két kortyomat ami a kisebb pohárba volt és mutattam a pultosnak, hogy dupla ennyit kértem. Gondoltam ha már így belekezdtünk a csevegésbe, akkor meghívom egy körre. Ne csak én élvezzem az emberek jó indulatát itt a kocsmában. Látszott rajta, hogy nem bírja elviselni, hogy figyelik de így jár az, aki nem néz ki rossz fiúsan vagy nem törzsvendég ezen a helyen. Elkalandoztak a gondolataim amíg kihozták nekünk az italokat. Még pedig a múltam felé. Én is úgy jártam, mint most Iason. Mindenki megbámult aztán hamar összebarátkoztam a legrosszabb bandával és el is fogadtak. Azóta mindig ellátogatok ide ha van valami gondom. Azért pont ide mert itt le tudok nyugodni, nem csak az alkohol miatt meg a cigi, azok teljesen mellékes dolgok. Hanem azért mert ki tudom kapcsolni az agyam és nem gondolkozok az idióta ikerhúgomon meg sok más idegesítő tényezőn.Nagyokat sóhajtoztam és amint megjött az újabb kör egy korsót és egy kisebb poharat Iason elé toltam.
- Igen te, nem igazán szoktalak rosszban sántikálás közben látni. -mondom ki nyugodt hangom a válaszom majd meghúzom a poharamat. Újra megtörlöm számat és ránéztem az Iason előtt landolt poharakra. Egyik szemöldököm a magasba rándult és hümmentettem hozzá fél mosollyal kísérve. -Nagyon finom érdemes megkóstolni. Hozzáteszem, csak ezeket ajánlatos inni ezen a helyen. Ki tudja milyen mérget kevert bele Lisa. -a jó tanácsomat vele is megosztottam majd vállat vontam akármilyen választ is kaptam tőle erre és tovább kortyolgattam. Miután megint kifogyott nem intettem rögtön a csajszinak. Kezdtem tele lenni és ilyenkor mindig egy kis szünetet szoktam tartani nehogy visszaköszönjön valami a mai napi fogyasztásomból.
Szomjúság, gördeszka. Jót kacagtam rajta, de hittem neki. Nem tudom miért elhittem amit mondott és bólogattam is hozzá miután abba hagytam a kuncogást.
Már nyitottam volna a számat egy kérdésre, de meggondoltam magam. Még sem akartam hülyén kinézni, hogy deszkára akarok állni aztán csak seggeseket nyomok. Maradok inkább a seprűnél azzal legalább tökéletesen megy a repkedés. Ahogy erre gondoltam gondterhelt arcomra egy mosoly rajzolódott így megváltoztatta kicsit a kinézetemet. Már is nem néztem ki úgy, mint egy hulla aki éppen most támadt fel sírjából.
Míg kicsit elkalandoztak gondolataim és csak úgy magam elé meredtem még egy kérdést szegezett hozzám. Hümmögve néztem fel rá és úgy néztem rá, mint egy ártatlan kiskutya. Párszor miután elismételgettem magamban a kérdését és csak utána koppant, hogy mi felől is érdeklődik. Átfutott az agyamon, hogy mit mondjak, hazugságot vagy igazságot de mivel én az utóbbinak vagyok a híve ezért nem sokat gondolkoztam el ezen a dolgon.
- Ha van egy idegesítő ikerhúgod aki mindig keresztbe tesz neked, akkor szerintem te is hasonlóképpen éreznél. -egy halovány mosolyt küldtem felé és megint beleittam az italomba. Aztán eszembe jutott, hogy csak én vagyok megáldva ilyen testvérrel. Ez után a gondolat után hamar felálltam rátámaszkodtam az asztalra és Iasont kezdtem el bámulni, hogy miért azt magam sem tudom de pár másodpercen belül abba hagytam a nézését.
- Gyerek ki cigizni. -mutattam az ajtó fel és meg nem várva a válaszát elindultam, majd csak utánam jön ha akar, ez járt a fejemben. Miután kiértem rögtön elővettem a cigimet és rágyújtottam. Az első slukkomat nem szívtam be annyira de az utána lévőket már igen és bevallom kicsit el is kezdtem tőle szédülni.

– Sosem sántikálok rosszban, ha mégis akkor azt észrevétlen teszem. – ezalatt a kijelentésem alatt az összes apróság amit tettem és nem derült ki mind az eszembe jutott. Az egy dolog, hogy kisebb évfolyamosként mindig mindenben benne voltam, amiben csak lehetett, de most. Most más a helyzet, nem csapatban dolgozom, hanem egyedül és az sokkal gyorsabb. Mondjuk azt sem mondtam el senkinek, hogy hogyan fogok találkozót rendezni Devonával, de csak meglett. Igazából sosem gondoltam volna, hogy a bájitaltan tankönyvem milyen sok dologra lehet jó a tanuláson kívül. A rendszeres megfigyelés jót tett, tudtam, hogy hol és mikor kell elhagynom azt a könyvet. Ez pusztán egy enyhe rosszban sántikálás volt, de vannak ennél sokkal rosszabbak is, amit még nem vittem véghez vagy egyszerűen nem tudok. Segítséget kérni meg elvből nem szoktam, hiszen amit kell azt egyedül is meg tudom tenni. Engem kivételesen ilyenkor nem érdekel a több szem többet lát közmondás, hiszen túl sok tanú lesz és az gáz. Miért? Mert amit több ember tud az nem titok. Én meg szeretem a titkokat, csak nem azokat amiket nekem kell megfejtenem hanem éppen ellenkezőleg, azokat szeretem amiket én találok ki és másnak kell rájönnie az igazságra.
Végül miután sikeresen lezártam magamban az egész szent vagyok közben meg mégsem témát, sejtelmesen megbámultam Masont és az előttem lévő italokat. Még a félig ki sem ürült poharamra néztem, lassan iszok, nem én tehetek róla, hogy minden kortyot alaposan megízlelek. Egyszerűen tudni akarom, hogy mit iszok, csak iszonyat nehéz, ha most kaptam először ilyen lét. Helyesbíttek ez a második pohár, de még mindig újdonságnak számít.
– Az a nő ott? – kérdeztem tőle hátranézve és a szemeimmel a pult fele néztem. – Totál beteg, lekisfiúzott, izé aranybogarazott, de az ugyanaz. És nézd mit kaptam! – felé nyújtottam a poharamat, bár szerintem elégé vicces helyzet volt, sosem panaszkodom, legalábbis ennyit biztos nem. Nem számít, tetetett durcássággal csak elfogadtam a két pohárkát és megkóstoltam. Hm meg kell hagyni jó ízlése van, de huzamosabb ideig bizonyára nem innék ilyeneket. Már csak azért is, mert a két lábamon vagyis a deszkámon szeretnék hazamenni, lehetőleg józanul. De ha túl sokat iszom, nem tartom be a saját határaimat kikészülök és nem ismerek magamra. Ezt a szent valamit sokkal jobb eljátszani nekem, mint bármi mást a világon. A gonoszt sehogy sem tudnám, már csak azért sem, mert a külsőm nem engedi, de azt hiszem nem is bánt annyira a dolog. Ha van bennem elég becsület sosem leszek gonosz halálfaló, ha meg nincs akkor… akkor olyan félős kis izé leszek mint az apám.
– Nekem húgom van, meg egy bátyám, de a húgommal sokkal több a gondom. Ő még idejár, szintén Hollóhátas és… fuhh el sem tudom képzelni, hogyan lehetnek neki barátai amikor olyan… hisztis és elviselhetetlen. Mással aki nem a testvérem és lányból van őszintén sokkal jobban kijövök mint vele. – itt egy csomó lány arca egyből beugrott akivel csak barát vagyok és semmi több. Felsóhajtva megittam a saját poharamban lévő koktélt, aztán a másikokra néztem amit csak megkóstoltam. Nem volt bennük méreg vagy ilyesmi, de nem voltam ló, hogy egyfolytában csak innom kelljen. Tudtommal német voltam, nem pedig orosz vagy ír, vagy valami más. Szóval engem erősen elkergettek a túlzott alkohol vagy a nem természetes gyümölcsből készült léktől. Hogy az izét ne érezzem az italnak amit Mason javasolt egyből megittam, nem akartam szépen és lassan elemezni, hogy mi van benne, vagy mi nincs. Most biztosan nem jött volna jól, mert vagy elmegy tőle a kedvem vagy meghozza és az sokkal nagyobb baj ha úgy vesszük. Gondolkodásom közepette észre sem vettem, hogy már ő is engem bámul, amitől szó szerint égnek kezdett állni a hajam. Itt mindenki komolyan engem bámul? Ja nem, az a fekete hajú gonosz kinézetű alak csak most nézett ide. Ennyire feltűnő lenne, hogy én szoktam cigizni is? Végül is az embert izé varázslót a rossz szokásai által szeretik vagy utálják meg. Felálltam, megfogtam Beelzebubot és Mason után mentem. A gördeszkámat azért nem hagytam idebent, mert szeretem és nem akarom, hogy megnézzék jobban szemügyre vegyék, megkommentálják milyen meg ilyenek.
– Van nálad öngyújtó? – elővettem az enyémet, de az kifogyott és használhatatlannak látszott. Remek, holnap elmehetek megint magyarázkodni a boltosnak, hogy az apámnak lesz nem nekem és bátran rám lehet bízni egy öngyújtót. Ez azonban nincs így, az apám egy szent állat, most komolyan, anya azt mondta sose cigizett és én is legyek olyan jó kisfiú mint az apám. Na persze, majd pont olyan leszek.

Egy nagy tapssal gratuláltam neki, hogy nem tud észrevehetően rosszban sántikálni. Ez után persze tovább ittam. Sajna hamar kiürült mind a két poharam, de van ilyen. Annyira nem bántott a dolog mivel van még itt bőven pia. Ahogy méregettem az arcát nem jött le semmi és ez tetszett nekem. Kezdett kikapcsolni az agyam és ezért el is fordítottam a fejemet. Nem akartam folyamatosan őt bámulni, amúgy is elég volt neki az a sok ember rajtunk kívül. Az a 10-15 ember.
Amikor rámutatott a pultosra oda se néztem. De éreztem, hogy Lisa minket bámul és ez általában nem jó jel. Fogtam a fejem és nevettem amikor elkezdett panaszkodni. Ilyet sem láttam még, de tényleg. Mármint olyat, hogy a pultosra panaszkodtak volna. Fél szemmel a nő felé néztem, pont akkor amikor már hozta nekünk az italokat. Küldtem felé egy félmosolyt és én már neki is kezdtem. Kicsit bent tartottam a számban a löttyöt és jól megízlelgettem aztán lenyeltem. Küldtem egy szúrós pillantást a pultosra, hogy most már jó lenne ha elmenne és rögtön sarkon is fordult. Ez a módszerem mindig bejön ezért egy jól megszokott elégedett mosolyt erőltettem az arcomra.
A panaszkodására visszatérve nem mondtam semmit, először nem akartam semmit sem mondani, sőt nem is tudtam de most, hogy így megkaptuk az italokat már eszembe jutott pár dolog.
- Nem nézett kisgyereknek hidd el nekem. Az aranybogár nála meg csak becézgetés. Nem érdekli ki hány éves, kiad mindent hisz pénzt hoz. Az a lötty amit kaptál az a nyitó ital. Minden elsőre látott vendégnek azt ad, én is azzal kezdtem. -kacsintottam és egy húzásra megittam a kis pohárban lévő nem tom milyen italomat. Mind ezek után tértünk csak át a problémák forrásaira. A testvérekre, akik leginkább lányok voltak.
Pfüüztem egyet amikor mondta, hogy neki meg húga van. Elővettem a részvételt nyilvánító pillantásomat és beletúrtam a hajamba.
- Neked se lehet könnyű dolgod. Mondjuk nekem csak Amber van, de már ő is elég tud lenni. Szerencsére ő nem Mardekáros hanem Griffendéles. Totál az ellentétem. Lehet egyszer össze kéne zárni a húgodat meg az enyémet... -a mondatom végét elharaptam nem akartam kimondani a gondolatomat. Mert elgondolva még jól hangzik de ha kimondom akkor már tök más és elég hülyén szoktam olyankor érezni magamat. Lehörpintettem még a második körömet is aztán felálltam, hogy kimenjek cigizni. Én már rég rágyújtottam, amikor ő még csak kiért. Végig őt figyeltem, hogy baszakodik az öngyújtójával aztán amikor rájött, hogy az a kütyü felmondta a szolgálatot sóhajtottam egyet és odanyújtottam az enyémet.
Neki dőltem a falnak, összetettem kezeimet és bámultam a nagy semmibe. Vártam, hogy ő mondjon valamit és hallgassam, hogy visszatérjek jó szokásomhoz. Már a cigim felénél jártam amikor meguntam a csendet és rá se nézve kérdeztem tőle.
- Mióta cigizel? És miért? -nyugodt hangon szólaltam meg úgy ahogy eddig is. Nem néztem rá még mindig helyette a járókelőket figyeltem és megakadt a szemem egy sötét hajú lányon. De nem sokáig néztem utána mert elég hamar eltűnt. Ez után elnyomtam a cigimet és kifújtam a még bent maradt füstöt.

Figyelmesen végighallgattam Mason szavait, ami sikeresen megvilágosított. Szóval ez a hölgyike első alkalomkor mindenkivel ilyen… közvetlen? A varázsló fia komolyan azt hiszi, hogy valami többet akar és az a beszélgetés nem egy egyszerű beszélgetés. Mondjuk itt mindenkiből bármit ki tudnék nézni, azt is hogy gyilkos vagy halálfaló az illető. Nem rajongtam ezért a helyért, már csak a nagy tömeg miatt, hiszen én csak a kis két, három, négy, öt személyes dolgokat szeretem. Ha már hat van az gáz, mert abból a hatból négy biztos engem bámul. Mondjuk tökéletesen megértem őket, hogy van mit nézni rajtam, de akkor is! Ne bámuljanak ennyire feltűnően mert előtör a bezárkózni vágyó énem, azzal meg semmiképpen sem jó beszélgetni. Tudom melyik pillanatban válnék unalmassá, akkor amikor a tömeggel foglalkoznék nem pedig a beszélgetőpartnerem szavaival. Hogy mennyire örültem annak amikor végre kint voltam és rágyújthattam? Az valami teljesen leírhatatlan érzést jelentett a számomra. Nem feszengtem a bőrömben, hanem inkább kiiktattam minden tényezőt és a cigizésre figyeltem, legalábbis megpróbáltam de az első két slukk után már válaszolnom kellett egy feltett kérdésre.
– Ha jól emlékszem negyedik végén és ötödik elején valamikor. Am Lysander születésnapján ha minden igaz… vagy valami bulifélében, de mindenképpen köze volt Lysanderhez, hiszen vele fogadtam. Elvesztettem egy sakkpárbajt és ez lett a büntetés. Bár a fene se tudta, hogy köpni nyelni nem fogok tudni a legeslegelső slukktól. Három hónapba telt míg rájövők nem az a lényege, hogy a szádba tartsd a füstöt. De vicces volt fokozatosan rászokni és baromkodni azok előtt akik már jóval tapasztaltabbak voltam nálam. A füst nagy része mindig az orromon távozott, szóval volt mit nevetni. Hogy miért? Az… az rám tartozik, de mindenképpen köze van a húgomhoz. – utáltam, hogy csak vele törődnek és mindig mindenhol ő van a középpontban. Mondjuk talán én így próbálok meg védekezni a lelkemet ért ööö nem kívánt érzések ellen. Utálok gyűlölni valakit, a húgom meg azon személyek közé tartozik akit elviekben szeretnem kéne, de nem tudok azért mert a szüleim sokkal jobban szeretik őt és jobban is törődnek vele mint velem hajdanán. Csak nyávog egyet és máris teljesítik minden kívánságát. Az ilyen annyira idegesítő tud lenni, de most komolyan.
Talán ő hercegnő és én nem lehetek herceg azért mert ő ott van és zavarja a légkört? Enyhén utolér ilyenkor a féltékenység, ami ha felgyülemlik komolyan túlzásokba esem és duzzogni kezdek. Olyankor meg, ha jól megmakacsoltam magam semmi sem hoz vissza a normális énemhez egykönnyen. Maximum a cigi vagy a gumicukorka vagy a csokoládé ha úgy vesszük.
– Tudod mit jelent féltékenynek lenni a húgodra és gyűlölni őt azért mert olyan, amilyen? Én tudom, éppen ezért van egy olyan érzésem, hogy csak akkor fogom őt úgy tiszta igazán szeretni amikor a világ másik oldalára költözöm. De az sosem fog megtörténni, mert nem szándékozom elutazni innen. – felsóhajtottam és azután azalatt a röpke idő alatt amit nem foglaltak le a gondolataim elszívtam a cigimet. Azonban, ha a kíváncsiság nem lenne nagyobb úr nálam, lehet meg sem szólalnék most és vissza se kérdeznék.
– Na és te? Gondolom nem egy sakkparti elvesztése miatt kezdtél el cigizni és a szüleid biztosan tudnak róla, mert az enyémek nem. – ha megtudnák szerintem abban a pillanatban kibeleznének, meg amúgy Jeremiah tartja a száját, Sarah meg abszolúte semmit sem tud a dologról. Nem is lógom vele, tehát nem tudhatja. Meg amúgy, ha Bri tudná már nem bújna hozzám és hajtogatná folyton azt, hogy mennyire szeret.
Ő igazán nem nézi ki belőlem, hogy cigizek is, bulikba járok, néha túl sokat iszom a kelleténél meg ilyenek. De amióta nincs itt Jer és nincs ki visszacibáljon a Roxfortba óvatosabb vagyok.