Nemsokára elérkezik az iskolai tanévsorozatom végső felvonása. Már nagyon izgatott vagyok, nem beszélve arról, hogy nehéz szívvel, válok majd meg az iskolától, ami nem kevesebb, mint hat évig szolgált második otthonomul. Ez alatt az idő alatt rengeted élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. De legrosszabb élményeim is az internátus területén ért, amiért talán még közelebb került a szívemhez az a hely. Az utolsó évemet emlékezetessé akartam tenni (nem mintha az előzők nem lettek volna azok), ezért újból ellátogattam a Zsebpiszokközbe, hogy felhalmozzam, amire talán szükségem lehet. Nem könyvekre gondolok, hiszen a Roxfort könyvtára kimerülhetetlen, ráadásul otthon sincs kevés mennyiségű olvasnivaló. Egymagam-jártam az Abszol Út utcáit, céltudatosan, magabiztos léptekkel. A gúnyos mosoly megbújt szám sarkában, hátha összefutok néhány diáktársammal. Nem hihetik azt, hogy "elpuhultam" a szünet alatt. Tartásom és egész lényem tekintélyt parancsoló volt, néhányak szeme meg is akadt rajtam, mire önelégült mosoly kúszott ajkaimra. Megálltam a bájitalok és mérgek tárháza előtt, és a kirakatra meredtem, elmerülve gondolataimban. Nem nézelődtem kint sokáig, lenyomtak a kilincset, és egy nem túl hangos, de hallható köszönés kíséretében beléptem a helységbe. Mintha egy teljesen már emberré váltam volna, arcom izmai felengedtek, melegséget árasztó arckifejezés jelent meg rajtam. Nem tolongtak a vásárlók a boltban, de azért nem nevezhettem kihaltnak a helyet. Ismerős és roxforti diák viszont egy sem volt. - Jó napot! - bár nem láttam az eladót, mégis tudtam, hogy itt van, gondoltam bármelyik pillanatban felbukkanhat. Így is történt, a pult mögül egyszer csak egy kopaszodó fazon bukkant fel, csillogó tekintettel, alázatos dédelgető hangnemmel megszólítva engem. - Jó napot kisasszony! Miben állhatok szolgálatára? - megigazította szemüvegét, és miközben érdeklődve várta válaszom. - Egyenlőre nézelődök, köszönöm. - nem néztem rá, az egyik polc mellé sétáltam és szemeim magasságába emelve egy fiolát, tanulmányozni kezdtem tartalmát. Voltak kifejezetten szép, színesek és bizarr színűek is. Ez utóbbiak szoktak a kedvemre lenni, hiszen minél furább, annál nagyobb jelentősége van. - Tessék csak. Szóljon bátran, ha bármiben segíthetek, kis kegyednek. - kedveskedett tovább, majd egy férfi kérte a segítségét, ha jól láttam egy ritka méreggel kapcsolatban, mire gyors mozdulatokkal már mellette is termett. ~ Na jó, azért mindennek megvan a határa. Nem lóg ki a talpnyalás sem a sorból. - gondoltam magamban, majd megvontam a vállam és nézelődtem tovább. Eltűntem a szekrények és polcok között, a bájitalokra koncentrálódva. Már-már magától értetődik, hogy minimum egy szerelmi bájitalt magamhoz vettem. Ez szinte alapkövetelmény. Még nem volt olyan alkalom, hogy ne tudtam volna felhasználni..sőt! Volt, hogy többször is szükség lett volna rá. Persze nem pont az én számomra, gyakran van kivel bizniszelni. Az iskola szabályzata természetesen szigorú, és könnyen le lehet bukni, de nem én vagyok az egyetlen, aki kikerülve a kontrollt, "becsempész" ezt-azt.
Utolsó évemet kezdem a Roxfortban és nem hagyatom, hogy rosszul teljen el. Ezért képes leszek bármit megtenni. Emlékezetessé, felejthetetlenné szeretném tenni ezt az évet. Úgy mondom mintha nem lett volna eléggé emlékezetess ez a 6 év.. De akkor is, a 7. év az teljesen más. Már 6. korunktól kezdve érdeklődünk a fiúk íránt, de szerintem most jött el igazán annak az ideje. Már nem mondhatják ránk, hogy taknyos kölykök. Legtöbbünkről már lekerült a jel és már varázsolhatunk iskolán kívül is. Micsoda jó dolguk van! Gondolják a kicsik, de ha tudnák micsoda fájdalom van bennünk. Nekik még egy jó ideig lesz esélyük a Roxfortba járni, mi meg hamarosan kirepülünk az anyafészekből. Igen, mert Roxfort olyan mint a második édesanyánk az én estemben a harmadik. Fájdalommal tölt el ha arra gondolok, hogy elkell hagynom a Roxfortos és soha többé nem láthatom. Talán akkor, ha beállok tanárnak vagy igazgató leszek. Na de ez még a jövő titka és nekem a jelenre kell koncentrálnom. Elsősorban bekéne szereznem a dolgokat az újabb tanévhez. Nem szokásos dolgokat értek ezalatt, hanem tiltott dolgokat. Az Abszolút már televolt csicsetgő, izgatott elsősökkel akik idén kezdik első évüket a kastélyban. Összetalálkoztam pár ismerőssel is, akiket mosolyogva köszöntöttem. Körbenéztem az Abszolúton, majd elindultam a Zsebkosz Közbe. Megvettem a legfontosabb dolgokat, de a legeslegfontosabbat a végére hagytam. Betértem az egyik kedvenc bájitalos boltomba. Köszöntem az öreg eladónak. - Jó napot! - mondtam csicsergő hangon. Az öreg felnézett papírjai közt, majd mosolyogva szalutált. - Jó napot! A szokásosért jött? Most jött belőle az árú, megtalálja a szokásos polcon- mondta, majd biccentettem egyet és elindultam a kedvenc polcomhoz. Meg meg álltam a különböző bájitalok előtt, és jól megnéztem magamnak. Ilyet már használtam, és nem volt jó. Ez elég erős, ilyet én is tudok csinálni! Ezeket mondogatva mentem a kedvenc részemhez. A furcsa, undorító színű üvegcsék társaságába. Imádtam a fura színüeket, mert azok sokkal különlegesebbek voltak, mint az élénkek. Úgy látszott nem csak én találom őket érdekesnek, egy másik lány is ott álldogált. Közelebb menve ráismertem az évfolyamtársamra Arielre. Ariel ugyanabban az évfolyamban van mint én, de ő a mardekár büszke tagja volt. Ahhoz képest, hogy nem egy házban voltunk kedveltem. Odamentem mellé, majd megszólítottam. - Szia Ariel! Hogy vagy? - kérdeztem mosolyogva.
Ahogy végigrágtam magam azon, melyik szerelmi bájitalt válasszam, felidéződött bennem az a bizonyos emlék. Vagyis, hogy miért nem én gyártom a ezt a fajta italt. Tiszán és pontosan emlékszem, mintha csak tegnap lett volna, hogy megtörtént. A bájital túlont-túl erősre sikeredett és hatása nem kevesebb mint öt diákra is kiterjedt. Elméletileg nem szabadott volna sikerülnie a kísérletnek, és két cseppnek nem szabadott volna hatást gyakorolnia, de mégis bekövetkezett. Igaz, hogy szándékosan tettem, amit tettem, de nem reménykedtem sikerben. Amellett, hogy vicces volt, nagyon is elégedett voltam magammal. Végül kiderült, hogy én álltam ennek az egésznek a hátterében és megbüntettek.Természetesen ezt sem a magam szórakoztatására volt. Lakótársaim azóta várjál el tőlem az ilyen aljasságokat, mióta megtudták, hogy jeleskedem bűbájtanból. A Roxfort kiválóan alkalmas, hogy fejlesszem ezt a fajta tudásom, és minden szükséges alapanyag meg is található ott helyben. Igazából ide csak azért merészkedtem be, hogy megtudjam, milyen hozzávaló szükséges egy-egy bájital elkészítéséhez, egyet kivéve. Egy ismerős hang zökkent ki a nagy megfigyelésből. Egyenesen a mellettem ácsorgó lányra emelem tekintetem, de még mielőtt bármit is mondtam volna, körülnéztem, hogy bizonyosságot nyerjek arról, nincs itt több ismerős. - Szia Ro! - mosolygok rá kedvesen, mert senki olyat nem láttam, aki előtt meg kellett volna játszanom magam. - Megvagyok, mint látod. Ez a szünet sem telt unalmasan. - raktam vissza a polcra a kezemben lévő fiolát, majd Aurora kosarát vizslattam. Meglepett, hogy itt találkozunk, vagy hogy találkozunk egyáltalán iskolán kívül. Még nem fordult elő ilyen. - Mit veszel? Csak nem készülsz te is az utolsó évünkre? - érdeklődtem mosolyogva, miközben szemem újra a polcokon álló fiolák között cikázott. - Bizonyára már nincs szükséged szerelmi bájitalra. Terjengnek pletykák a suliban, ha érted, mire gondolok. Ne is tagadd, inkább mesélj. - kértem, hogy semmi értelme tagadnia és ne köntörfalazzon. Bár én tudok róla, nem szándékozom elmondani a házam minden egyes tagjának.Xavier-nek elég gondja van enélkül is, nem akarom, hogy ennél és nyomorultabb legyen az élete. Sokan nem hisznek a pletykákban, és csak ez miatt nem szálltak még rá szegény srácra.
Hát persze. Gondolhattam volna, hogy mindenki tudni fog a Xavievval való kapcsolatomról, mielőtt suliba értünk volna. Nem is értem honnan tudhatnak róla, hisz nagyon ritkán jöttünk erre egy egy randikor. Inkább érdekes, természeti helyeken voltunk. Alig pár személy tudott az egész kapcsolatunkról. Azt hiszem az ő szülei meg az én szüleim tudtak róla. Igaz még Skyper se tudott róla, igen szörnyű testvér vagyok, hogy még neki se mondtam el. Vajon akkor láthattak meg minket, amikor nyáron itt voltunk egyik délelőtt? Nem tudom, hogy láthattak meg, mivel senki az égvilágon nem volt az egész Abszolúton. Mondjuk a boltokban attól még nyüzsöghettek emberek, s mi nem voltunk valami óvatosak. Gyorsan akartunk végigmenni, megvéve a szükséges dolgokat a piknikhez, de elhúzódott. Talán túlságosan is hosszú lett. Emlékszem mekkora hisztit vágott le Skyper, mikor hazaértem. 3 napig voltunk sátorozni az Alpoknál. Remek volt, egyszerűen mesés. Anyáék persze tudtak róla, meg az ő szülei is. De mindenki más előtt titokban tartottuk. Na jó nem, de a romániai haverjaink nem hisznek ebbe a bugyutaságba. S igazat kell adnom nekik, engem se érdekel a házak közötti versengés, ha a szerelmemmel lehetek. Szerintem a világon nincs fontosabb annál, hogy a szerelmem társaságában töltsem napjaimat. Leírhatatlanul imádtam, szerettem őt. Nem érdekelt, hogy ő hova tartozik. Az érdekelt, hogy jól szórakozzak mellette, szeressen és szerethessem. Imádtam, amikor késő estig csónakáztunk kint a Fekete tó-n, miközben diákok százai bent melegedtek. Igaz tavaly áprilisban ismerkedtünk össze, de azóta sülve főve együtt voltunk. - Ennek nagyon örülök. Az én nyaram is elég érdekes volt. Talán túlságosan is. - mondtam mosolyogva, kissé piros árnyalatot öltve arcomon. Ha visszagondolok a nyárra, mindig ő jut eszembe. Olyankor szívem hevesebben kezd el dobogni, alig érzem a lábam s gyomromban pillangók gyűlnek. - Valóban...Nincs már szükségem szerelmi bájitalra. De a pletykáról nem tudok. Miféle pletyka is terjed erre?- kérdeztem ártatlanul, majd mikor gyilkos pillantással nézett rám, beadtam a derekam.- Mit szeretnél tudni Xavieről és rólam?- kérdeztem szinte olyan pirosan, mint a hajam.
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by 
Tárgy: Bájitalok & Mérgek tárháza 
