Tárgy: Re: Festmény mögötti titkos átjáró Vas. Aug. 26, 2012 11:57 pm
To: Ééééémbör
Csodás vasárnap este, csodás vasárnap esti büntetőmunka, amiről én természetesen csodásan meglógtam. Nem fogok robotolni Pitonnak a gyengélkedőn, és varázslat nélkül ágytálakat pucolni neki, neeem, azt bizony elfelejtheti, hogy én az ilyeneket megcsinálom neki. Hát lehet, hogy később még nagyobb büntetést fog kapni, viszont hogy most nem fogom megcsinálni, az fix. Ennél biztosabb még soha nem voltam a dolgomban, hát most az vagyok. Szóval éppen tartok fel a gyengélkedőről a másodikra, mikor meglátok egy macskát előttem. Persze, annak a dög Friccsnek a macskája… Egyszer megfogadtam, hogy kap egyet az arcára, de nem, ez most nem az az alkalom, szóval eldobok neki a másik oldalra egy trágyagránátot –amiért úgy érzem ismét kapni fogok- és sarkon fordulok, hogy eltűnjek az egyik titkos átjáróba, ami a harmadik emeletre vezet. Persze itt egyenlőre csak kifújom magam, mert nem fognak ám itt egykönnyen rám találni. Eltűnődök, hogy mi van akkor, ha rajtakapnak, és akkor talán dupla büntetőmunkát kapok, és persze még több szenvedést, ami még több munkával, ergo még több szenvedéssel jár, amihez nekem egyáltalán nem fűlik a fogam, szóval… De inkább nem érdekel ez az egész, leülök a fal tövébe, és a pálcámat forgatom a kezemben. Egyrészt így telik az idő is, másrészt pedig gondolkodhatok azon, hogy mostanában mennyire megváltoztam… Az animágia, amit tanulok, átváltoztatott, és azóta már nem vagyok az aki. Az ösztöneim állatiasabbak, persze a formámat még nem nyertem el, de azért már apróságok kinőttek, és ez annyira alapjaiban változtatott meg engem, hogy aaaaz csak úgy csoda… Szóval, bizonyára értitek, mennyit jelent nekem ez. De nem, most itt nem kezdem el ezt gyakorolni, nincs az az isten, csak is Scott segítségével, hiszen ő tudja a varázsigét, nem is én. Szóval ilyen, és ehhez hasonló gondolatok motoszkálnak a fejemben, mikor lépteket hallok, és Amber-t látom közeledni errefelé. Hm, ismerjük egymást, mióta idekerültem, ő és az unokatesóm (nem, nem Maxy) az, aki az első naptól kezdve megvéd engem, és Scott-ot is a nagyobbaktól, vagyis a nagyobb Mardekárosoktól, hogy így mondjam, és ezért nem tudok eléggé hálás lenni nekik… Szóval, tényleg hálámat nem tudom egyszerű szavakkal kifejezni irántuk. -Szia Émbőőőőr!- Vadul integetek felé, és várom hogy ideérjen, túl lusta vagyok felkelni, odaszaladni hozzá és… Oké, felpattanok, odaszaladok hozzá, és megölelem, itt úgy sem lát senki, meg amúgy is ő a kedvenc felsőbb évesem, olyan néha mint az anyám lenne, de egy ilyen anyát elviselnék, mert az ő tanácsait még észben is tartom, nem úgy, mint a khm… mint a saját anyámét… Oké, lehet ez gáz, hogy másra jobban hallgatok mint anyura, de én akkor is jónak tartom ezt.
Tárgy: Re: Festmény mögötti titkos átjáró Hétf. Aug. 27, 2012 6:43 am
Utálom a bűbájtant. A lehető leglélekölőbb tantárgy, és a kis ranglistámban a bájitaltan és a mágiatöri is benne van. Különben a bájitaltannal nincsenek gondjaim. Csak beleöntesz ezt-azt egy bugyogó, bűzölgő üstbe, és tadaaam. A töri is egész elviselhető. Simán végigalszom, mint egy csecsemő. De ez, ez a szutyok. "Huss és pöcc, nem Miss Robins, így csak kivégzi szerencsétlen varangyot." Csoda hát, ha minden sikertelen próbám után, már elsőben meguntam az egészet, és hagytam a fenébe, had szórakozzanak csak a többiek. Most is...lógni készültem. A különórákról, amiket a szerény képességűeknek (értsd: retardált hülye gyerekeknek), minden vasárnap és kedd délután megtartanak. Oh igen, kövezz meg érte, de a Weasley ikrek termékeinek köszönhetően minden diák eltusolja azokat az órákat amik nem nőttek a szívükhöz. Én is így teszek, csak...édesség nélkül, hazudom majd azt, hogy hideg verítékben úszva, lázálmoktól gyötrődtem a szobámban. Amúgy a tanárral sincs bajom. Rendes meg minden, és nem veszem pikknek, amiért éppen életem legnagyobb sorscsapása mellé ültetett. Pontosan, jól sejted. Valami hátborzongató, hogy várja ezeket az órákat. Viszont... jó, elismerem ezerszer jobb mintha egy mardekáros, vagy egy eminens mellett kellene meghúznom magam. Szóval ez van, ezt kell elfogadni. De szeretni, és örülni nem fogok neki. Bűbájtan. Fujj. Zsebre dugott kézzel, ráérősen fütyörészve róttam a folyosókat. Benéztem ide-oda, a könyvtárba, de végül mégis a konyhán ragadtam. Szeretek itt lenni. A manók előzékenyek, segítőkészségesek, és elnézik minden fura bogaramat. És fura étkezési szokásaimat. Undorító avagy sem, de szerény véleményem szerint a csokitorta kovászos uborkalével nyakon öntve a legfinomabb. Miután kidőzsöltem magam, baktattam tovább. Dupla, külön bűbájtan. Ellenkezik minden etikai elvvel, amit ismerek, vagy amit anyám diktált a fejembe. De jó hogy nem vagyok ott. Álmodozva, egy yellowcard számot dúdolgatva sétálgattam, mentesülve a világ összes gondja alól, önfeledten és... oh, valaki az én nevemet mondta. Ráadásul a másodikat. Mostanában egyre többen teszik. Mintha a Demelza nem is lenne. De ott van! Szép hosszú, aránylag használható is, bár nem csípem az ilyen se füle se farka jellegű, túlcifrázott neveket azért nem rossz. Bezzeg az Amber. Arról nem tudok mit mondani. Arzén is így hív, már első óta, és fogalmam sincs róla, miért teszi ezt. Vagy, hogy honnan tudta meg. Mindenesetre széles mosollyal fordultam a hang irányába, és szorítom magamhoz a kicsikét.- Szia Jake, mi a helyzet? - pillantottam le rá. - Hogy megy a suli? - vigyorodtam el és a falnak vetettem a hátam. Nem nehéz őket megkülönböztetni. Mármint...nézd meg őket, nem két tojásról van szó. Csak ikrek. Scott mindig is...áh, mindegy Jake-t jobban kedveltem. Ne kérdezd miért. Talán mert a tanulékony, szorgalmas gyerekek...meglehetősen félelmetesek. Mármint, érted nem? Egy kölök azért kölök, hogy játsszon, és kikészítse a felnőtteket, nem azért, hogy ő is egy legyen közülük. Bár ez most fogalmam sincs hogy jutott eszembe.
Tárgy: Re: Festmény mögötti titkos átjáró Szer. Aug. 29, 2012 12:47 pm
To: Éééémbőőőr
Már elsőben is lókötő voltam, bár nem annyira, mint most vagyok, és a tanároknak is meggyűlt a bajuk velünk, de főleg velem, hiszen azért én egy picivel rosszabb vagyok mint az Öcsém… Sőt, az a pici szerintem elég sok is, hiszen a büntetőterületeket is én látogatom meg többször, néha még a z én drága öcsém helyett is, talán egyszer, tényleg nagyon véletlen, de ott ismertem meg Émbört is, vagy talán az unokabátyám, Arséne által, erre már tényleg nem emlékszem, pedig általában az ilyenekre mindig szoktam, ez most valahogyan kiesett nekem, de tényleg nem tudom hogyan, pedig ha megerőltetem magam, akkor sem tudom hogyan ismertük meg egymást Émbörrel. Kicsit olyan, mint ha nővérem, és anyám helyett anyám is lenne néha, persze egy olyan anya, aki előszeretettel nézi, ahogy kamaszodom, és ezzel együtt romlik a jó kisfiús image-em is. Persze nem mintha ez engem annyira érdekelne, én sosem tartoztam a Scott-féle jófiús tanulós csoporthoz, de hát ez van, ez ellen nem tud mit csinálni az ember, hiszen ahogy nő, úgy változik folyton. Viszont azt tudom hogy egy valami nem változik, az hogy Amber kihúz a pácból, az biztos, hiszen nem egyszer tette meg velem, hogy elüldözte azokat akik felaggattak a fáklyatartóra, vagy éppen máshova, és leszedett onnan… De igazából ez is teljesen mindegy, hiszen most nem azért vagyok itt, hogy ábrándozzak a múltról, mert talán túlságosan is kiült az arcomra a gondolkodás, így inkább megrázom a fejem, hogy visszatérjek a jelenbe, és Émbörre figyeljek. Azt hiszem megkérdezte tőlem, hogy hogyan megy a suli? Vagyis, valami ilyesmit hallottam, vagy ehhez hasonlót, szóval, inkább gyorsan végigpörgetem magamban a lehetőségét annak,hogy mit kérdezett, és azt hiszem, hogy a sulis dolog a nyerő, szóval egy kicsit elgondolkodó arcot vágok, és megpróbálok összekaparni magamban egy normális választ, és amikor ez sikerült is, akkor végre meg is szólalok. -Hátőőőőő, a suli jól megy… Vagyis, jól menne, nagyon is jól, ha tanulnék, de mivel azt nem teszem, így megvagyok az állandó E-kkel is… Szóval úgy nagyon nagyon közepesen megy.- Válaszolom neki mosolyogva, és szembe vele, nekidőlök én is a falnak, és szemügyre veszem… Nem sokat változott, mióta nem láttam, talán lett egy újabb tetoválás rajta? Pont mint az unokatesóm, az is tetováltat, bár olyat is hallottam, hogy magát tetoválja, de még nem kérdeztem rá, hogy ez tényleg igaz-e, csak ezt hallottam, nem tudom… Közben gondolkodok, hogy mi lehet, meg hogy lehet, aztán lehet egy picit el is bambulok, de aztán megrázom a fejem, és halványan elmosolyodok. -És, veled mi a helyzet Émbör? Aaaaa, tanulás?- Kúszik vigyorra a szám. Drága unokatesómtól tudom, hogy bizony annyira nem fényes, de nekem ez nem is baj, nem az alapján osztom be a barátaimat, hogy mennyire tanulnak jól, hanem hogy milyenek velem és Amber pedig nagyon jó hozzám… Én szeretem nagyon, de úgy mint egy testvért…
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by 
Tárgy: Festmény mögötti titkos átjáró 