Gondterhelt arccal lépkedtem Roxmorts utcáin, nem néztem senkire csak a földet és a lábaimat néztem. Napok óta nem vagyok magamnál, mióta Astoria elmondta, hogy terhes, és valószínűleg tőlem. Sőt biztos tőlem, mert nem védekezett! Pedig azt mondta, hogy igen, hogy megtette.. miért hazudott a szemembe? Ez nem játék, nem vicc, nem akarok ideje korán apa lenni, és feleségül venni azt akit nem szeretek! Amióta megtudtam ami pár napja volt, nem igazán beszéltem senkivel, kerültem Dracot és Pansyt, nem akarom, hogy megtudják, hogy elítéljenek, sőt nem akarom, hogy akárki tudjon róla, mert ezt nem tudhatja senki..
Remegő kézzel rángattam elő a cigit a zsebemből, napok óta idegroncs vagyok, és tényleg szinte senkihez nem szólok. Alig eszek, és négyszer hánytam az elmúlt három napban, pedig nem is én vagyok terhes. Nem is voltam lánnyal azóta, még csak beszélgetés szinten se, lesokkolt a tudat, hogy valakiben növekszik az én gyerekem, anélkül, hogy akartam volna. Vagy ő akarta volna.
Meggyújtottam a cigarettám végét, és idegesen beleszívtam, és a falu széle felé vettem az irányt. Most egyedül akarok lenni, és ilyenkor nem hiszem, hogy a parkban sokan lennének. A roxmortsiak amúgy sem sűrűn járnak a parkba, csak nyáron, de ilyenkor alig látni a falusiakat ott, pedig szép a park, de ilyenkor kiürül, csak páran lézengenek ott, és ez a nagy szerencsém!
A füstöt gyorsan kifújtam, és még élvezni sem tudtam a cigi kissé mentolos ízét, nem izlett, most egyáltalán nem ízlett a cigaretta íze, nem kívántam, de mégis újra beleszívtam. Kívülről talán úgy nézhettem ki, mint egy inferius. Egyik lábam raktam a másik elé, mereven bámultam a földet, néha felnéztem, hogy neki ne menjek valaminek, aztán újra lenéztem a földre, és tovább siettem. Az arcom sápadt, a szemeim alatt karikák, és a kezem folyamatosan remeg.
Ez miért történik velem? Mindig jófiú vagyok, és védekezek, eddig sosem volt, hogy nem védekeztem, vagy ha igen, mindig meggyőződtem róla, hogy a lány szedi a fogamzásgátló bájitalt, vagy ha véletlen őse és én se szedtük be, akkor összedobjak, vagy Dracoval összedobassak egy esemény utáni bájitalt, ami ugyan sokkal rosszabb ízű, mint a fogamzásgátló, de legalább megakadályozza a dolgot! De nem máguskirálynőnek hazudni kellett, azt kellett mondania, hogy szedi a bájitalt, én pedig tök nyugodtan, és kielégülten mentem, mentolos cukrot rágva, erre nem rég odajön és közli.. Hát persze, ezt így kell csinálni! Astoria igazán jó úton halad, hogy kapjak egy szívinfarktust!
Lassan de biztosan, vagy nem annyira biztosan a remegő kezem miatt sikerült elszívnom a cigarettám, aztán újat húztam elő, és azt is meggyújtottam. Már egyáltalán nem kívántam a cigit, nem akartam már szívni, de muszáj volt.
Lassan de biztosan odaértem a parkhoz. Idegesen körbenéztem, de csak két szerelmespár lézengett, én pedig igyekeztem tőlük távol kerülni. Átvágtam a virágágyások között, a murva csikorgott a lábam alatt, minél messzebb kerültem a pártól, annál közelebb értem a mágikus szökőkúthoz, amin négy mágus lövi ki a varázspálcájából a vizet. Mire odaértem a szökőkúthoz, már hányingerem volt, így gyorsan eldobtam a cigit eltapostam, a kezemet pedig émelygő gyomromra szorítottam. Mélyeket lélegezve leültem a szökőkút szélére, és a térdemen támaszkodva, egyenletesen próbáltam venni a levegőt, hogy leküzdjem a hányingert, de az nem akart elmúlni. Éreztem, hogy nem leszek jobban, és már jön föl a reggelim, ami egy darab piritós volt, és igazam is volt. Hányni kezdtem. Eleinte öklendeztem, de aztán már jött is kifelé. Meggörnyedve, jött ki belőlem minden, én pedig undorodva arrébb ültem, és gyorsan összerágtam a mentolos cukorkát. Nem igazán voltam jobban, sőt ugyan olyan ramatyul voltam, mint eddig, de legalább nem haltam meg!

Magam elé meredve ültem a szökőkút márvány peremén, mögöttem pedig a szökőkút csobogott boldogan. Vagyis éppenséggel nem boldogan, mert egy tárgy nem tud boldog lenni, de nekem a hangja boldog volt. Ahogy vidám volt a szellő érintése a fákon, vidám volt a murva kanyara, éppenséggel rajtam kívül minden vidám volt. Jelen pillanatban azt éreztem, hogy vége, itt a világ vége, minden összedől, és soha nem fordul jóra. Az a két szó, hogy terhes vagyok, bennem egy világot összedöntött. Mármint akarok gyereket, sőt gyerekeket, de nem most! Majd ha elvégeztem a Mungóban, akkor jöhet száz is, de most nem vagyok rá készen. Az életemben mindig voltak kitűzve célok, például, hogy orvos leszek, hogy megtanulok legalább öt idegen nyelven, amiből az egyik valami olyan nyelv aminek sosem fogom hasznát venni, hogy egyszer a Szombati Boszorkány címlapján lehessek, hogy a dr. Zambinihez hozzá tegyék, hogy bájitalok mestere, hogy legyen egy szőlő birtokom, és egyéb hasonló célok, amik persze nem megvalósíthatatlanok ha van egy gyerekem, mert gyerekem mindenképpen lesz, de ha most születik egy gyerekem nem tudom, hogy mikor valósíthatom meg az álmaimat.
Lehajtott fejjel bámultam a kavicsokat, és gyorsan összerágtam még egy mentolos cukrot, mert ezt mindenképpen rágni kell! A mentolos cukrot nem szeretem annyira, ezért nem szopogatom, hanem gyorsan összerágom és lenyelem. Persze ehhez az is kell, hogy a cukor ne legyen olyan kemény mint a kő, hanem összerágható. A mentolos rágó pedig szóba sem jöhet, mert azt utálom! Életemben összesen hatszor ettem, és soha nem ízlett, igazából mindig fájt tőle a hasam, és inni sem lehet rá, mert mindent hidegnek és mentolosnak érzel. Ezért jó a cukor.
Magamba roskadva, behúzott nyakkal, térdre támasztott fejjel gondolkoztam a cukrokon és a rágókon, mikor hirtelen valaki leült mellém. Kissé összerándultam az ijedségtől, észre sem vettem, hogy van itt valaki, és ugyan nem szoktam megijedni az emberektől, de a jelen állapotomban ez nem is meglepő. Oldalra néztem és egy nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy Pansy bújt hozzám és nem Astoria vagy valamelyik másik csaj a suliból. Kicsit engedtem is a merev tartásom, hogy kényelmesen a karomnak tudjon dőlni, és a kezem a derekára csúsztatva közelebb húztam magamhoz.
-Nem, nem kellenek a Mungósok, de mondjuk megölelhetnél!- Mosolyodtam el halványan, a fejemet pedig az övének támasztottam. Mint valami szerelmespár, de Pansy és én mint szerelmespár? Nem igazán elképzelhető, de a bakancs listámra azért beírhatom nem? Kicsit fura: mi az amit halálod előtt meg akarsz tenni? Szerelmes pár akarok lenni Pansy Parkinsonnal. Ez azért sok lenne, de be kell vallanom, hogy jól esik a társasága, mert ő most is megkeresett, pedig nem tudhatta, hogy itt vagyok, de még is vette a fáradságot és megtalált. Mondjuk nem tudom, hogy jó-e ez nekem.. Még arról a puszikáról is kéne beszélnünk.. Összecsaptak a hullámok a fejem felett.
Mikor Pansy arrább húzódott elengedtem a derekát, és nem fogtam vissza, sőt a kezére sem csaptam rá, mikor benyúlt a zsebembe, de normális esetben általában ilyenkor megejtek legalább egy perverz megjegyzést. Hát igen, ez nem normális eset!
Mikor visszanyomta a zsebembe a cigis dobozt, én előhúztam és megint a számba vettem egyet. Ez már több, mint káros! Én csak szex után cigizek, ilyenkor nem.. Már előre látom, hogy ettől a száltól is hányni fogok, de muszáj szívnom! Most egyszerűen kell!
Meggyújtottam, és magam elé meredve beleszívtam. Természetesen hallottam a mellettem ülő kérdését, de nem kívántam válaszolni rá. Csak néztem előre, néztem a homályba vesző párocskát, akik tőlünk mesze csókolóztak egymásba gabalyodva. Percekig csak nézelődtem, és csöndben ültem, aztán mégis megszólaltam egy nagyon fájdalmas sóhaj kíséretében.
-Felcsináltam…- Nyögtem keservesen. -Annyira hirtelen jött, hogy elfelejtettem védekezni..- Nyeltem egy nagyot, aztán Pansyra néztem fájdalmas szemekkel.
-Azt mondta, hogy szedi a bájitalt! Azt mondta egyet sem hagyott ki!- Kezdtem egyre indulatosabb lenni.
-A szemembe hazudott! A szemembe hazudott, pedig ez a legfontosabb dolog! Gyerek egyenlő a házassággal!- Egyre hangosabban beszéltem, aztán hirtelen elnémultam, és újabb slukkot szívtam.
-Soha nem házasodnék vele, mert nem a szerelmem, én… szép, szinte a legszebb, de ennyi megtörtént, már nem vonzódom úgy hozzá!- Suttogtam, de biztos voltam benne, hogy Ő hallotta. Szívtam még egyet, és még egyet a cigiből, aztán mikor már elégett, ledobtam és eltapostam, aztán a kezemet a hasamra nyomtam.
-Hányni fogok..- Jelentettem ki unottan, és gyorsan arrébb csusszantam, oda ahova előtte is kidobtam a taccsot, és öklendezni kezdtem, aztán, mint várható volt, kijött belőlem a maradék kaja. Remek, egy nap mennyit hányhatok anélkül, hogy kiszáradnék?

Kedves volt Pansytól, hogy nem kezdett el üvöltözni, gúnyolódni, hanem csendben és kedvesen csak nekem döntötte a fejét. Jól esett a társasága, és az, hogy törődik velem. Bár szerintem sosem mondaná, hogy törődöm veled!, de én tudom, hogy érdekli őt mi van velem, hiszen barátok vagyunk. Engem is érdekel, hogy mi van vele, bár őt nem kell kérdezni, se keresni, mert jön és magától mondja, még akkor is ha ez engem egyáltalán nem érdekel. De most csendes volt. Magához képest szokatlanul szótlan. Máskor örültem volna neki, ha ilyen csendben tud mellettem ülni, de most nem esett jól. Azt kívántam, hogy bárcsak beszélne valamiről. Mindegy, hogy miről, jelen pillanatban annak is örültem volna, ha arról beszél, hogy miből van varrva Draco zoknija, csak ne lenne ilyen csendben. Legalább terelné el a gondolataimat erről az egész kínos helyzetről! Persze ilyenkor ő sem önmaga, neki is csendben kell ülnie…
A gondolataim mindig vissza eveztek a terhességhez, hiába erőltettem magamat, hogy a kavicsokat számoljam a sötétben, vagy, hogy felsoroljam magamban az összes bájitalt betűrendbe, nem ment. Ha elakadtam, mindig bekúszott a sötét gondolat az agyamba, onnantól kezdve meg csak arra tudtam gondolni.
Miért büntet Merlin? Mit tettem? Mindig rendszeresen járok vizsgálatokra, hogy nem vagyok-e nemi beteg, védekezek, vagy gondoskodom róla, hogy védekezzen a másik fél, nem értem mi rosszat tettem. Ez nem lehet az én hibám! Én nem hazudtam! Bevallottam, hogy egy retardált vagyok, mert nem védekeztem, de direkt megkérdeztem, hogy ugye szeded? Azt mondta igen..
Szomorkásan sóhajtottam, aztán éreztem, hogy Pansy átkarol és odafészkeli magát hozzám. Muszáj volt elmosolyodnom, mert annyira jól esett ez tőle. Ha lenne egy fényképezőm biztos lefényképezném magunkat, és később ezzel zsarolnám. Pansy és a csöpögés? Ugyan! De ez még is romantikusnak számított. Vagy nem? Nekem meghitt volt, de ekkor újra bekúszott az agyamba a terhesség gondolata, és az, hogy van egy gyerekem. Minden más lenne ha Pansyval lenne közös, vagyis semmi sem lenne más, de.. Miért gondolok én arra, hogy Pansytól akarok gyereket? Én nem akarok senkitől még gyereket! Vagy de? Nem! Csak meghülyültem a sok hányástól és gondolkodástól…
A nadrágomat piszkáltam miközben őt hallgattam. „Az ember nem csinál fel csak úgy akárkit” Mintha én akartam volna! Persze rögtön felment bennem a pumpa, idegesen arrébb rúgtam egy marék követ, és morcosan felé fordultam.
-Szerinted direkt volt? Szerinted úgy keltem fel aznap, hogy én vagyok a nagy kan és csinálok magamnak egy gyereket? Mert ha ezt hiszed, ki kell, hogy ábrándítsalak! Azért ennyire én sem vagyok hülye! Idén RAVASZ, azt hiszed elcseszném a lehetőségeimet ezzel? Magamtól?- Eredetileg üvölteni akartam, kiadni minden dühömet, mindent levezetni rajta, de nem ment. Vagyis ment volna, de nem érdemelte volna meg a dolgot. Nekem pedig már amiatt is lehetett volna büntudatom, hogy megbántottam. Mondjuk mióta érdekel, hogy megbántottam Pansy Parkinsont? Magam is meglepődtem azon, hogy milyen csendes voltam. A hangom tele volt aggodalommal, és félelemmel. Fogalmam sincs, hogy mi lesz most velem, Astoriával a közös gyerekünkkel…
-Nem dugtam vele az előtt, honnan tudjam, hogy hazudik? Én ebben sosem hazudok!! Nem védekeztem? Oké balf*asz voltam, ez van még lehetett volna javítani rajta, alkalom utáni bájitallal! Összedobtam volna, vagy megkértem volna Dracot! Ez nem játék! Ezt még én is tudom, hogy nem játék!- Minden akaratom ellenére, üvöltözni kezdtem vele, most minden kijött. Nem akartam, nem terveztem, hogy üvöltök vele, de rosszkor volt rossz helyen, és az, hogy ő is azt mondja én vagyok a hibás kiakasztott, ezért haragudtam rá. Miután csendbe maradtam, még vízhangzott kicsit a park, és láttam a sötétben, hogy a boldog párocska meglepetten fordul felénk, aztán inkább eliszkol.
-Miért nem csattansz ki az örömtől? Hmm? Megszabadultál Astoriától, meg tőlem szabad az út Dracoig! Csak a tiéd, nem kell félned, hogy valaki elveszi tőled, hogy én többet beszélek majd vele, vagy esetleg Astoriát döngeti éjjelente, mert nekünk van ez a problémánnk!- Nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, nem is halkan. Egész hangosan, pedig én nem akartam! Nem akartam megbántani, mert fontos nekem, de félek. Félek a jövőmtől, és nem tudom mi legyen. A legjobb megoldás? Hát biztos nem az, hogy valaki olyannal üvöltözz aki a legjobb barátod, és érzel iránta valamit!
-Nem tudom mi legyen! Érted? Fel tudod fogni? - A végére már sikerült elcsendesednem, nem üvöltöztem, csak tehetetlenül suttogtam. Persze, hogy tudom, hogy egy gyerek, hogy az én gyerekem, de én nem akarom összekötni az életem vele. Astoriával! Nem a szerelmem, nem a barátnőm, nem a feleségem, ő nekem senkim. Csak egy lány akivel egyszer lefeküdtem, és ennek is mi volt a következménye? Terhes! Mit fognak rólam gondolni az emberek? Ha nem házasodom össze Astoriával, akkor is lesz egy gyerekem, és mit szól majd hozzá a leendő feleségem? Mit szól majd a gyerekhez, aki minden héten lesz nálunk?
Megráztam a fejemet, és szomorúan fordultam Pansy felé.
-Mikor? Nem sokkal azelőtt mielőtt veled eltévedtem.. Két, vagy három nappal azelőtt volt..- Sóhajtottam türelmetlenül, és az ajkamba haraptam. -Ez milyen kérdés, hogy miért történt? Azért mert ha két ember vonzódik egymáshoz, akkor előbb utóbb egymásnak esnek, de ez csak testi vonzalom, semmi érzelmi! Részeg voltam, ő meg feküdt abban a hülye pizsamában ami teljesen átlátszott, én rámásztam, ő meg nem ellenkezett!- Támasztottam meg a könyököm a térdeimen, a fejemet pedig a tenyerembe temettem.
-Én… én nem tudom, hogy mi legyen!- A hangom keserves volt, semmi hasonlóság az eredeti önmagamhoz. Az újabb kérdésére megint nem válaszoltam rögtön, de felültem és felé fordultam. Előhúztam a zsebemből egy cukrot és gyorsan összerágtam.
-Figyu Pansy… én.. én hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tudom miért tettem, de, hogy mi történt. Azt nem tudom igazán. Felszínre tört egy két érzésem, Pansy én… nagyon… kedvellek téged.. és.. Felejtsd el!- Fordultam el idegesen és legyintettem is. A cukrot gyorsan összerágtam, és nem mertem ránézni. Nem kellett volna ezt mondanom neki, ezt sosem kellett volna megtudni, én barom meg még el is mondtam!

-De azt akartad mondani, hogy el akarom cseszni az életem!- Erősködtem, mert jelen pillanatban én is azt éreztem, hogy elrontottam a saját életemet. Astoria nem akarja elvetetni, én pedig nem akarok még gyereket, de nem hagyhatom magára, hiszen az a baba az enyém is, még akkor is ha én nem akarom őt! Magamat hibáztatom, pedig nem is kifejezetten az én hibám. Oké igen tényleg tehetek róla, mert nem védekeztem, de az nagyobb gond, hogy ő meg hazudott róla! Hogy tehette?
Megráztam a fejemet, hogy ne erre gondoljak, mert mindig e körül forog a gondolatom. Igen ő a hibás, és nem én!
-Ne bízzak meg egy nőben? Neee? Ez baromság, mert a bizalom a legfontosabb! Minden erre épül. A bizalomra!- Magyaráztam magamból kikelve, és vadul mutogatva. Kiskoromtól kezdve ezt hallgatom, hogy a bizalomra épül minden. A bizalomra épül az emberiség, a varázsvilág. A társadalom bízik a Minisztériumban, a minisztérium pedig bízik a társadalomban. Persze ez nagy hiba volt, és vannak akik elvesztették a bizalmukat. Miután a Minisztérium elesett nagyon kevés ember volt aki mert bízni valamiben, de akik bíztak nyertek. A család is a bizalomra épül. A gyerek bízik a szüleiben, és így tovább. Mindennek ez az alapja..
-Neked csak Draco kell Pansy, miért érdekelne, hogy mi van velem? Biztos csak azért jöttél, hogy megbizonyosodj róla, hogy tényleg kikerültünk a képből..- Vágtam rá gúnyosan. Jó tudom ez nem volt kedves, de olyan jól esett rajta levezetni a dühöm. Nem érdemelte meg, és azt is tudom, hogy túllőttem a célom amikor ezeket a fejéhez vágtam, de hirtelen haragomban minden hülyeség kicsúszott a számon. Persze nem gondoltam komolyan, de el akartam üldözni, vagy nem.. Nem is tudom, hogy mit akartam pontosan, de biztosan nem azt, hogy meg utáljon. Inkább azt, hogy segítsen valahogy. Mindegy hogy hogyan, csak segítsen! Vágjon a fejemhez hülyeségeket, átkozza szét a hátsóm, pofozzon föl, nevetessen meg, bármit tehetne, csak rángasson ki ebből az egészből. Ahhoz, hogy beindítsam őt, pedig kell egy lökés, és ez megfelelőnek tűnt.
-Sajnálom Pansy.. nagyon sajnálom, hogy rajtad vezetem le a dühöm..- Suttogtam, és szomorúan néztem felé. Tényleg nem rajta akartam levezetni, de ezt most így hozta a sors. Nem tudtam már mit csinálni, már kimondtam a szavakat, visszaszívni nem tudnám őket. Hangulat ingadozás, hányás.. mintha én magam lennék a terhes. Komolyan, nem hiszem el, hogy így hat rám ez az egész. A képzeleteimben mindig úgy játszódott le a dolog, hogy a 22 éves énem hazamegy, a feleségem pedig az ajkába harapva közli a csodálatos hírt, én pedig tényleg nagyon örülök neki. Ez az általam elképzelt dolog, és mi a valóság? A valóság, hogy elfehéredek, és nem örülök neki. Nem kívánom az életem összekötni Astoriával, csak mert bolond volt. Így milyen élete lesz a gyereknek? Egy héten három nap nálam négy az anyjánál, és minden héten vándorolnia kell az egyik szülőtől a másikhoz, majd vissza. Ki akarna ilyen életet a gyerekének? Mert én nem szeretném, de tudom, hogy ez a sors vár rá.
-Két nappal előtte.. Ezen mi olyan meglepő? Akkor történt, ez van…- Sóhajtottam, és inkább fel sem emlegettem azokat az eseteket amikor például rám nyitott, vagy az ajtó előtt ült, és miközben én egy csajjal végeztem a dolgom, ő dumált, és minden percben megkérdezte, hogy hallottam e és értem amit mond? Attól, hogy éppen mást csinálok még értem, csak épp nem érdekel…
-Úgy is el tudod képzelni, hogy nem mondom el, de inkább ne tedd!- Sóhajtottam szomorúan. Még én sem akarok visszaemlékezni, pedig maga az élmény remek volt, viszont ez a bizonyos bejelentés elrontja az összképet. A legjobb lenne ha kitörölnék az emléket az agyamból az estéről, de attól még arra emlékszem, hogy van egy gyerekem, vagyis lesz, hogyha Astoria el nem vetél. Bevallom nem szép dolog, hogy megfordult a fejemben már a gondolat, hogy rásegítek az elvetélésére, de félő, hogy többé akkor nem lehetne gyereke, és ilyet nem tehetek! Ez nagy önzőség lenne tőlem, és azt hiszem nem tudnék élni azzal a gondolattal, hogy meddővé tettem egy tizennyolc éves lányt..
Aztán elmondtam Pansynak azt amit sosem kellett volna elmondanom neki, de az állapotomban meg kellett neki mondanom.. A fejemet elfordítottam és nem válaszoltam a miért, és kedvelsz kérdéseire, inkább idegesen a földet bámultam. Úgy egy pillanatig vizslathattam, mert fogta és erőszakosan az arcomat a sajátja felé fordította. Egy pillanatig belenéztem a szemébe, és akkor azt hittem, hogy mindent el fogok neki mondani, de aztán gyorsan lesütöttem a tekintetemet, így sikerült a száját néznem. Remek, most azt hiszi, hogy meg akarom majd csókolni, ami talán igaz is, de ne igazán tudom. Így sóhajtva újra belenéztem a szemébe, és laposakat pislogta, közben pedig nagyon-nagyon szenvedő fejet vágtam. Nem akarok erről beszélni! Nem és nem! Végighallgattam ahogy mondja és mondja, aztán meg le esik neki, és nagyot koppan..
-Felejtsd el! Jó? Tegyünk úgy, mintha semmit nem mondtam volna!- Haraptam rá az alsó ajkamra, és könyörgő tekintettel pislogtam felé. Nem kell még ez is nekem, de én barom kimondtam, és nem tudom visszaszívni!

Nem válaszoltam. Hogy honnan tudom? Hát sehonnan, épp ez az, de jó volt kitalálni a dolgokat. Igazából nem szeretek fantázia világban élni, csak a valóság létezik, de néha olyan jó lenne elmenni egy kitalált világba ahol nincsenek gondok, nincsenek problémák, csak egy élet vár rád, gondok nélkül. Egy meseszép élet, nagy családdal, olyan élet amiben minden vágyad teljesül, ahol ha sárkányt kérsz karácsonyra megkapod, aki majd szépen tüzet okádva szétégeti a házad és megöl.. Szép negatív gondolatok!
-De ha gyereket akarok akkor szólok! Nem hazudozom össze-vissza, mert ezzel mindkét fél életét megkeserítem. A gyerek az jó dolog, igen én is szeretnék majd, de nem most! Erre nem vagyok kész!- ráztam idegesen a fejemet. Az oké, hogy nem szabad hinni nekik, de egy csaj miért akarna tizenévesen gyereket. Meg ha gyereket akar egy nő, akkor az mi hogy nem mondja, hanem a másik fél tudta nélkül felcsinálja magát. Ha azt hiszik, hogy ettől majd hűséges marad a pasi, vagy vele marad a férfi nagyot téved, mert sokakat a gyerek megijeszt, nem igazán tudnak először mit kezdeni..
Fel sem eszméltem a gondolataimból, mikor arcomon egy hatalmas pofon csattant, de tényleg nagy. Nem scak a hangja volt fülsiketítően éles, még a fejem is elfordult hirtelen, és ahogy elhúzta a kezét, éreztem is, hogy égni kezd az arcom, és egészen biztos voltam benne, hogy a keze nyoma ott fog maradni még vagy egy órán keresztül. Összeszorított foggal és némán néztem vele farkasszemet, majd a kezem felemeltem és az arcomhoz szorítottam. Komolyan fájt. Nem is gondoltam, hogy ekkorát tud ütni egy lány, de ez azért egy elég rendes pofon volt. Körülbelül ilyet –de ennél kisebbeket!- szoktam kapni azoktól a lányoktól akiket dobok. Nem gondoltam volna, hoyg Pansy ekkorát ad, sőt azt sem hogy felpofoz, bár megérdemeltem. Bunkó voltam vele, kegyetlen és tényleg undorítóan viselkedtem. Hogy gondolhattam azt, hogy Pansy iylen haszonleső lenne? Hiszen a barátom.. de jelen pillanatomban őt is ellenségnek tekintettem. Vagyis az elmúlt pillanatokban, de ez a pofon valamennyire észhez térített. Kicsit visszarázta a gondolataimat, és bocsánatkérően néztem rá. Immáron teljesen felé voltam fordulva. Az egyik lábam magam alá húztam a másikkal meg a földön támaszkodtam. A kezemet az arcomnak szorítottam, mert még mindig nem akart csillapodni az égető érzés. Kéne a másik oldalra is egy pofon, hogy ne csak az egyik oldal fájjon.
-Sajnálom, már mondtam!- Sóhajtottam, és még a szám is zsibbad! Hogy lehet ekkorát ütni? Mármint oké hogy én négyszer nagyobbat tudnék lekeverni ha nagyon akarnék, de én sosem kapok ekkora pofont. Na jó ez nem igaz, volt már nagyobb is, de hát még is….
-Nem mindegy!- Pirítottam rá. Hogy a nőknek mekkora szerencséjük van. Minden pasi az ő kegyüket lesi, és ha megbántják őket akkor mindenki a hímneműeket utálja, de ha ők megbántanak egy srácot, akkor is a pasikat utálják..
-Most ezen mi a pfúj? Figyu a szex az tök természetes! Ha a szüleid látod az tényleg fúj, egy életre rosszakat fogsz álmodni, de én még jól is nézek ki, nem pfúj!- Ráztam meg halványan mosolyogva a fejemet. Azért egy kicsit visszatért a régi énem. Nem sokáig, épp csak egy pillanatig megcsillant a régi Blaise. Az egoista szexmániás barom. Nagyon szeretem ezt az énem. Hiszen bolond az aki magánál szebbet és jobbat lát, ezért én vagyok a legszebb és legjobb mind közül! Majdnem az egész Roxfortot megfektettem, és azért segíteni is szoktam elég sokat a tanároknak. Na nem nem vagyok stréber, de fontos a jó tanulás, és persze a tanításban segédkezés, mert magadat azzal fejleszted ha mást fejlesztessz. Igen én mint a jók mintapéldánya. Na persze! Hol van az még? Talán egyszer.. na jó ez sosem fog sikerülni. Bennem azért van egy kis rossz, ami olyan dolgokra késztet, hogy átvágjak másokat, hogy hancurkodjak éjelente és egyéb csínyekre.
Felpillantottam rá, mikor a kezével erőszakosan fogva tartotta a fejemet, aztán mikor közelebb hajolt, a szememet nem bírtam levenni az ő szemeiről, aztán ahogy még közelebb került az arca, én lepillantottam az ajkaira. Milyen szép szája van, olyan szép csillogós, amit az ember fia szívesen kóstolgat. Nagyot nyeltem, aztán már tiltakozni sem volt időm. Mondjuk miért is tiltakoztam volna? Nem rég én „csókoltam” meg, de az nem számít ilyennek. Mintha a levegő megállt volna köztünk, éreztem, hogy az ajka az enyémhez ér, én pedig rögtön, gondolkodás nélkül visszacsókoltam. Hosszú percekig csak csókolóztunk. Vagyis gondolom percek voltak, annyinak tűnt, de lehet, hogy csak másodpercek voltak, még is teljesen jó volt. Aztán vége lett, lassan pislogtam, mintha tényleg lelassult volna az idő, pedig nem. Laposakat pislogtam, és értetlen szemekkel néztem rá.
-Sssssss!- Raktam az ujjamat az ajkaira, és mielőtt tiltakozhatott volna én közelebb hajoltam és újból megcsókoltam. A kezem a derekára csúsztattam, és közelebb húztam magamhoz, a másik kezemmel meg a hajába túrtam. Vadul csókoltam. Jól esett, nagyon jól, mert elfelejtette velem Astoriát, meg minden gondom, de hogy ebből mi lesz? És hogy viszonyulunk majd egymáshoz? Fogalmam sincsen, pedig jó lenne tudni..

-Jól van na, már felfogtam!- Mormogtam szinte csak magamnak, de biztos, hogy meghallotta. Felfogtam. Tényleg! Egyszerűen csak megérteni nem akarom a dolgot. Ne bízzak a nőkben? De miért hazudnak? Oké ez hülye kérdés, mert a pasik is szoktak, de nem ez a lényeg! Hanem, hogy miért teszik? Én tehetem, nekem megengedték.. Felsőbbséges faj vagyok. Oké, nem de akkor is én Zambini vagyok, én hazudhatok. Habár a hazugság nem szép dolog, de én megtehetem, mert mi bajom származik belőle ha azt mondom, hogy védekeztem, de közben nem? Valószínűleg akkora pofont kapok a lánytól, hogy a fal adja a másikat, úgy is érzi, hogy volt-e rajtam gumi vagy sem, nem lesz gyerekünk.
És mi baj származhat abból ha egy csaj hazudja, hogy nem védekezett? Nem mehetek föl megnézni a naplóját, amiben csak lehet, hogy írja a dolgot.. Nem hánytathatom ki vele, hogy a hányásából mintát vegyek, elküldjem a Mungóba ahol megnézik.. Tehát lesz gyerek. Na ezért hazudhatok én, és ezért nem hazudhatnak a nők..
Csak az a baj, hogy ők ezt nem értik. Az evolúció során elméletileg a nők agya úgy fejlődött, hogy több dologra képesek figyelni, és az intelligencia hányadosuk is több párszázalékkal.. Na akkor kérdem én csökött agyú férfi, hogy miért nehéz felfogni azt, hogy Védekezz! Gondolom, hogy a mama nem egyszer mondta el nekik, sőt szerintem van akit el is kísérnek a doktorbácsihoz, hogy nehogy eltévedjenek útközben.. A csajok még könnyen jártak, nekik elmondja mama és kész. Aha nekik, én meg minden évben hallgatom anyámtól a dogot, azt hiszem első éves korom óta, és ha anya eszébe jut akkor rám uszítja apámat is. Én két oldalról hallgatom, hogy milyen fontos az a bizonyos dolog..
-Jó akkor legyen mindegy..- Sóhajtottam végül is belegyezően. Most mit kötözködjek, így sem voltam vele valami nagyon kedves.. Ez az Blaise tudod, hogy vágd haza a barátságotokat! Úgy kisfiam, nagyon ügyes vagy..
-Nem szokott közben nagyon erőlködő fejet vágni? Vagy közben ugyan olyan érzelem mentes marad mint általában?- Tettem fel halál komolyan a kérdést, aztán elnevettem magam, aztán abbahagytam a nézést, és elgondolkodó fejet vágtam. A helyzet az, hogy vizuális ember vagyok, és most sikerült egész jól elképzelnem Dracot és Pansyt épp…
Gyorsan megráztam a fejemet és szuggerálni kezdtem egy kiválasztott kavicsot a murvából. Bámultam. Nagyon szép kis kavics. Fehér meg arányos az alakja, remek kis kavics. Igazából első látásra olyan mint egy kő, de ha valaki jobban megnézi, rájön, hogy ez egy igazi kavics. Talán nőnemű, mert olyan kis finom az alakja..
Állj! Nem! A kavicsnak nincs neme, de mondjuk ez még mindig jobb, mint azon gondolkozni, hogy milyen pózban, és hol..
Phúj. Elfintorodtam. Ez beteges, mármint hol érdekel ha rányitok valamelyik évfolyamtársamra? De a legjobb barátaimra. Oké oké, tudjuk, hogy nem vagyok se szent életű sem jó gyerek, de ez akkor is több mint sok. Persze voltak már olyanok, hogy rányitottam valakikre, sőt nekem kellett kirugdosni ötödévben a hálónkból Lucas-t aki akkor volt hetedéves. Az idióta Monstro nem mert bemenni, így hát a többiek engem löktek be. A csajt megkerestem később..
Ez a csók.. na ez nem semmi volt. Benne volt minden érzelmem. Félelem, kétségek, szenvedély és az iránta táplált érzéseim, amik elsősorban barátiak voltak, de a barátság mögött volt egy-két más érzelem is, amit régebb óta érzek, de ez igazából számomra sem tiszta… Vagy lehet, hogy bent tudom mit érzek, csak nem merem elmondani senkinek.. Jobb ha nem tudok róla még én sem, de ez a csók, amit nem is én kezdeményeztem, kezdte felszínre húzni az érzéseim. Nem akartam, hogy felszínre törjenek, de..
És ekkor elszakadt tőlem, pedig kezdtem bele jönni, kezdtem elfelejteni, hogy mi történt..
-Pedig mi?- Kérdeztem rá, kíváncsian, de aztán mondta, hogy el kell mennie, én meg köpni-nyelni nem tudtam, csak bámultam, ahogy távolodik, aztán megáll és leül. Csak meredten néztem, miközben az agyam azon kattogott, hogy Pansy emészteni fogja magát, mert ő meg Draco és..
Lassan felálltam, a térdeim fájtak a sok üléstől, még sem álltam meg, hogy megtornáztassam őket, csak csendben Pansy után indultam. Mikor elé értem lepislogtam rá sajnálkozóan, és szomorúan.
-Állj föl, mert meg fogsz fázni!- Szóltam rá meglepően kedvesen. Azt hittem, hogy a hangom kemény és barátságtalan lesz, de kedves volt, és szeretetteljes. Pfúj! Ez tuti, hogy én vagyok?
-Nem kéne, hogy fölfázz..- Suttogtam és miközben arra vártam, hogy feltápászkodjon jobb kezemmel hátranyúltam a kötött pulcsim garbójához és egy határozott mozdulattal lehúztam magamról a meleg pulcsit. Ugyan egy hosszú ujjú póló volt rajtam, így is kirázott a hideg, de nem törődtem vele. A pulcsit felé nyújtottam, hogy fogadja el.
-Ha te ezt tényleg el szeretnéd felejteni.. akkor.. akkor.. oké..elfeljthetjük- Sóhajtottam és elfordítottam a fejemet. Én nem igazán szeretném elfelejteni, de ha ő ezt akarja én tiszteletben tartom!