Blaise And Kyra

Már a napját sem tudom, mikor aludtam utoljára ilyen jól. Tényleg kimerültem, de ez nem csoda. Mindig így járok, ha Blaise-éknél töltöm a napot. Apa persze mindig rossz szemmel néz ránk ilyenkor, de nem értem miért. Én csak játszok a barátommal. Ez miért baj? Blaise a legjobb barátom és ő lesz a férjem ha majd felnövünk. Ezt már elterveztük, bár nem tudjuk mi mivel jár, de a szüleink is boldogok egymás mellett, ahogy mi is. Ennyi pedig elég hozzá nem? Ez a lényege a házasságnak, legalábbis anya szerint. De úgy érzem, hogy valamit eltitkol előlem, mert ha rákérdezek arra, hogy mit szoktak csinálni akik házasok, elpirul és annyit mond, hogy játszanak.
Álmomban is vissza-vissza tér a mai nap minden emléke. Teljesen összekoszoltam a vadonatúj ruhácskámat. De majd anya kitisztítja. Olyan ügyesen tünteti el a foltokat. Ha nagy leszek, akkor olyan szeretnék lenni, mint amilyen anya is. Csodálat nő és felnézek rá.
Mocorogni kezdek az ágyon, mikor érzem, hogy valaki megérinti a fejemet, a hajamat. Elmosolyodok. Szeretek így ébredni és mikor itt alszok, akkor Blaise állandóan így kelt fel. Legyen éjszaka, vagy nappal. Ha éjjel teszi, akkor mindig rosszban járunk. Titokban rosszalkodni a legmókásabb, mert a felnőttek nem tudnak beleszólni, hogy nem tehetjük, ne menjünk oda és minden hasonló. Nem értik, hogy mit élvezünk ebben. De felnőttek ... semmit nem tudnak a játékokról.
Lassan nyitom csak ki a szemem, majd rámosolygok a mellettem fekvő fiúra. Kék szemei még a sötétben is ragyognak. Nagyon tetszik. Megigazítom magamon az aranycikeszes pizsamát, amit kölcsönkaptam. Nem terveztem azt, hogy itt maradok estére is, így nem hoztam a sajátomat. Szeretem az ő pizsamáját is, olyan jó illata van.
- Blaise ... - pislogok nagyokat, hogy kimenjen az álmosság a szememből, majd közelebb csúszok hozzá. Ötletét hallva az én arcomra is széles vigyor ült ki.
- Persze hogy meg akarom nézni őket. - szeretem a lovakat. Felültem az ágyon, szemeim csillognak az izgatottságtól. Megint tilosban fogunk járni és nem jön rá senki. Bibibii, kijátsszuk a szülőket.
- De ez is a titkaink közé fog tartozni, ugye? - nyújtom felé a jobb kezemet ökölbe szorítva, csak a kisujjam van kinyújtva kissé behajlítva. Apa biztos megbüntetne, de anya meg elnéző lenne vele. Sokszor azt érzem, hogy apa nem örül annak, hogy közel kerültem a Zambini fiúhoz. Nem tilthat el tőle, az a legjobb, na meg jövőre mindketten a Roxfortba fogunk járni. Ő a Mardekárba és ... valószínűleg én is. A szüleim is odajártak, a nagyiék is, így velem sem lehet másképp.

Blaise And Kyra

Nagyon aranyos Blaise. Kedvelem őt és az anya is. Ezt honnan tudom? Ő mondta a múltkor, hogy csak azért hagyja, hogy itt aludjak, mert bírja Blaise-t és a Zambini családot is. Sűrűn összesustorognak az anyuék az udvaron, miközben minket néznek, vagy amikor fürdés után, még fogócskázunk kicsit, ami birkózásba csap át. Olyankor én vagyok a nagy és erős boszorkány, B meg egy gonosz auror. Jól játssza a szerepét, elég hatásos, de remélem, hogy nem lesz a jövőben az. Már el van tervezve a jövő, méghozzá az, hogy a felesége leszek.
Bizony. Lesz egy olyan nagy kastélyunk, mint amilyen a babáimnak a babaházam otthon a padláson. Feltetettem apával oda, hogy ha valaki átjön hozzám, akkor lássa, hogy már nagy lány vagyok és nem egy kislány, aki még babázik. Így csak titokban szoktam a babákkal szerepeset játszani, de azt is csak akkor, mikor sikerül felosonnom. Apa árgus figyelme mellett nagyon nehéz.
Nem értem miért néz rám olyan furcsán. Pont úgy, mint a piacon szokták az emberek a portékákat. De ugye csak azért, mert figyelemmel követi, hogy cseperedek fel. Biztos ez az igaz és én buta vagyok még a felnőttek dolgaihoz. Ők mint furák. Igen. Ez lehet, hogy a múltkor is megszidott, meg megpusziltam Blaiset a száján. De az csak puszi volt, nem igaz? Mindig ezt látjuk, akkor nekünk miért nem szabad? Még büntit is kaptam miatta. De tetszett. Mármint nem a bünti, azt nem szeretem.
Ígérete megnyugtat és el is mosolyodok, mikor összeakasztjuk kisujjainkat. Bízok benne, tudom, hogy ez tényleg a mi titkunk marad, mint eddig megannyi rosszaság is. Négykézláb kimászok az ágyból, majd megállok mellette.
- Biztos?De ha megsérted a lábad miattam, sírni fogok. - nagyon komolyan mondom. Képes vagyok elsírni magam, ha valami fáj neki. Aranyosnak találják, de ijesztő, mikor könnyek vannak a szemeibe, de nagyfiú és nem akar sírni. Meg az is, mikor bibis lesz és vérzik. Nem szeretem, mikor beteg. Mármint nem őt nem szeretem, hanem a betegséget. De majd nagy leszek és kijárom a Roxfortot, ápolónő leszek, vagy orvos, hogy meggyógyítsam.
Megfogom a kezét, amit felém nyújt és közelebb megyek hozzá. Mindig félek ilyenkor picit, de olyan izgalmas. Szabad kezemet a számra teszem és visszafolytok egy kuncogást. Én igyekszek halk lenni, de mindig megnevettet. Vicces és kész. A lehető leghalkabban lépkedek mellette a folyosókon, közbe mindig hátra-hátra tekintgetek, hogy nem jön-e utánunk senki. Újabb kaland a sötétben. Simán eljutunk a bejáratig, ahol sajnos nem tudunk tovább haladni.
- Miért zárták be? - suttogom közelebb hajolva, hogy tényleg ne hallja meg senki sem, csak ő. Nagyon szeretném látni a lovacskákat. Olyan szépek és olyan gyorsan szaladnak. Huss. Ijedten nézek az ablak felé. Olyan magasan van. Persze bentről könnyen felmászhatunk, de le is kell ugrani. Én ... félek a magasban. Megszaporodik a szívverésem és igyekszek túl lépni a félelmeimen. Még Blaise nem szeretne, ha megtudná, hogy legyűr a magasság. Nem fog!
- De én nehéz vagyok. Nézz csak rám ... - jó érzés hallani, mikor bókol és szépeket mond nekem. Olyankor mindig izgatottabb vagyok valamiért.
Figyelem ahogy felmászik az ablakba, majd kiugrik. Megijedek, mikor tompa puffanást hallok. Gyorsan felmászok az asztalka tetejére és kikukucskálok. Mikor hallom, hogy megszólal, megkönnyebbülök, majd én is felülök az ablakpárkányra. Remegnek a kezeim, és a lábaim és a gyomrom és ... azt hiszem szédülök is. Erősen kapaszkodok és nem merem elengedni. Becsukom a szemem is, hogy ne lássam milyen mélyen van alattam a föld.
- Blaise ... nem megy, én nagyon félek ... Tériszonyom van. - zavarba jövök és arcom kipirul. Jó hogy becsuktam a szemem, mert biztos furán néz rám.

Blaise And Kyra

Mindig jót kuncogok otthon esténként, mikor lefekszek és kiveszem a párnám alól a kedvenc közös képünket Blaise-el és magam mellét teszem. Fel a fejemhez a párnára, vagy a kis éjjeliszekrényemre felém fordítva. Olyan szép ott a mosolya. Bár mindig az, de nekem az különösen tetszik, azt hiszem azért, mert apa az összes többi képemet elvette és nem tudom mit csinált velük. Ezt az egyet sikerült megmentenem tőle és örülök, hogy anya nem mondja el neki.
- Oh. - ezt mondjuk gondolhattam volna, hogy azért zárják be az ajtót. Nálunk védőbűbáj van az egész birtok körül, amin ellenség nem tud áthatolni, így nekem ez így kicsit furcsa, hogy zárják a bejáratot.
- Nem mondta senki ... csak néha ezt érzem. - lehajtom a fejemet. Igazából egy fiú mondta a múltkor, mikor anyával elmentünk a piacra, de neki nem kell tudnia, hisz nem ismerem a másik gyereket. Akkor meg hiába mondanám hogy ő volt, ha ... nem tudom ki. Nem szeretek hazudni sem, neki legalábbis. Apunak sűrűn megteszem, de csak a jó cél érdekében.
- Hogy tudsz mindig ilyen szépeket mondani nekem? Ez olyan, mint te. - elpirulok. - igazából egyre többször mond nekem ilyeneket. Anya szerint bókol nekem és ez tényleg férfias dolog. De Blaise nem férfi, ő fiú. Hiába bizonygatom, hogy a nagypapi és apu férfiak, de de Ő még nem. Mosolyt csalok mindenki arcára, mikor érvekkel is alátámasztom azt amit mondok.
Most viszont nekem jönne jól, ha valaki megnevettetne. Csak ülök az ablakpárkányon és nem merem kinyitni a szemem. Légy erős Kyra, légy erős! Mutasd meg, hogy bátor vagy! Biztatom magam, majd mély levegőt veszek és lenézek Blaise-re.
- Nem kell visszamásznod. - próbálok mosolyogni, de még mindig szédülök kicsit.
- Szeretnék látni alvó lovacskákat és közben veled papás mamásat játszani. - újra elvörösödök és most már őszintén mosolygok. Hiába kérdeztük már anyukáinkat, hogy miért nem játszhatunk papás mamásat, de csak annyit mondtak, hogy mert nem, vagy azt, hogy kicsik vagyunk hozzá. De mihez? A játékhoz senki sem kicsi, vagy nagy. Mindig lehet játszani és nevetgélni.
- Ugrok,de kapj el. - le kell győznöm a félelmeimet és inkább még most, mint később, mikor nagy leszek. Megvárom mit mond és ha megnyugtat afelől, hogy el fog kapni, akkor elrugaszkodok és leugrok. Nem merek sikítani, mert felkelnek a felnőttek, pedig szívesen tettem volna. Odalent Blaise-en landoltam és mind a ketten elestünk. Ő a földön feküdt én pedig rajta. Nagyon közel volt egymáshoz az arcunk. Valami késztetés miatt nyomtam egy puszit a szájára. Olyan puha, hogy ha felnőttek leszünk, akkor is puszilni akarom majd.

Blaise And Kyra

Meglepődök Blaise kérdésén. Mindent mindent észrevesz ami velem kapcsolatos és ez fura. Persze nem zavar, csak előle semmit nem tudok elrejteni. Most is hiába próbáltam leplezni, hogy zavarba jöttem, ő mégis kiszúrta.
Jobban ismer, mint bárki más és azt hiszem jobban is szeret. Nem úgy szeret, mint anya, ez valami más. Olyan különlegesféle. Lehetetlen lenne pontosan megfogalmazni mi is van velünk, de senki nem várja el tőlünk, hisz még csak gyerekek vagyunk. Apa szerint az butaság, hogy ennyire kötődünk egymáshoz, mert úgyis el fog hagyni amint nagyobbak leszünk. De én tudom, hogy nem így lesz. Mi örökké együtt maradunk, mint egy tündérmesében. Blaise-el sokszor tervezgetjük, hogy mi lesz a jövőben, de ezek csak olyan gyermeki álmok. Mint például, hercegnő leszek és ő lesz a lovagom, aki elnyeri kegyeimet és a kezemet és majd egy nagy kastélyban élünk együtt, lesznek majd lovaink és cicáink. Meg nyuszik. Szeretnék aranyos nyuszikat. Azok olyanok mint én valamilyen szinte. Kicsik, aranyosak és nehéz nekik ellenállni.
- Nem vagyok piros, csak a fények teszik. - forgatom a szemem ártatlanul, miközben aprót füllentek. Tudom, hogy B nem fog nekem hinni, mert mát ismer annyira, hogy tudja, milyen vagyok, amikor nem mondok igazat. Nem szeretek neki hazudni és nem is szoktam, csak ilyen kis apróságok fordulnak elő, de hamar lebukok velük.
Inkább arra koncentrálok, hogy le kell ugorjak ahhoz, hogy folytathassuk az utunkat a lovakhoz. Nappal már láttam őket, de éjjel még nem. Ez sokkal kalandosabb és izgalmasabb, hogy nem látunk mindent, mint napfényben.
Bólintottam, mikor megnyugtatott, hogy ő ott lesz nekem és el fog kapni. Így nem félek annyira attól, hogy bajom esik. Persze egyikünk sem olyan nagy darab, sőt ... mindketten elég vékonyak vagyunk. Anya már orvoshoz is elvitt a múltkor, de megnyugtatta, hogy csak a génjeim miatt nem hízok, nem pedig valami betegség miatt. Remélem mindig is ilyen maradok, mert ha terhes leszek egyszer én is, és Blaise-el babát várunk majd, nem akarok kövér lenni. Ezt anyunak is mondtam már, csak megmosolyogta és azt mondta, hogy ezt apu előtt ne emlegessem. Nem értem miért, bár még azt sem tudom, hogy lesz a baba az anyuka pocakjában, vagy hogy varázsolódik ki onnan. Én úgy képzelem, hogy van egy tündér, aki éjjel megjelenik a szobában és mikor két ember nagyon szereti egymást, belevarázsolja a babát a pociba. Csak tudnám a felnőttek ezen miért nevetnek.
Végre elrugaszkodok és Blaise-n landolok. Mindketten a földre kerülünk.
- Nagyon fáj? - nem tudom mire gondoltam igazából, de úgy éreztem, hogy ezt muszáj vagyok megkérdezni. Tudom, hogy ha azt mondja, hogy fáj valamije, akkor sírva fakadok.
Mindig jó érzés megpuszilni őt az arcán, vagy a száján, vagy belepuszilni a nyakába, habár ott csikis néha és ez vicces. Nagyon aranyos olyankor, mikor nevet. Na jóóó, mindig aranyos. Szerintem ő így született.
- A tiéd is. - újra elvörösödök, de nem zavar. Ha rákérdez miért majd elmondom neki őszintén, hogy mennyire szeretem.
Felülök és hagyom, hogy ő is így tegyen. Hideg a föld ahhoz, hogy pizsamában feküdjünk rajta. Meg a lovak is nagyon várnak ránk.

Blaise And Kyra

Tényleg nem értem, hogy apa miért van olyan nagyon Blaise ellen, mikor nála aranyosabb fiú nincs is a világon. Ő nagyon vigyáz rám és mindig elmondja, hogy mennyire szeret. És én is nagyon szeretem Blaiset. Szeretek vele játszani, vele aludni,ölelgetni, mint egy plüssmacit. Tudom, hogy nem plüss és nem is olyan nagydarab, mint egy maci. Vicces is lenne azt hiszem, ha mégis az lenne. Örülök, hogy nem zavarja az, amikor minden ok és figyelmeztetés nélkül a nyakába ugrok.
Olyan érzésem van néha, mikor a közelében vagyok, hogy semmitől sem kell félnem, még apa büntijétől sem. Nem értem miért kell büntibe mennem csak azért, mert Blaise-el vagyok. Olyan furcsák a szülők néha, de én is az akarok majd lenni. Én leszek a világ legjobb anyukája és Blaise pedig a legjobb apuka. Én hiszek ebben és abban, hogy mi örökké együtt leszünk, hogy mindig mellettem lesz.
- Tudom hogy az vagy, de attól mert valaki nagyfiú, még fájhat valamije. Nekem is fáj ha elesek, pedig már nagylány vagyok. - helyeslőn bólogatok, miközben kedvesen rámosolygok. Anya szerint nagy erény, ha egy fiú képes mások előtt sírni és én is így gondolom. Bátor dolog beismerni azt, ha fáj valamink. Én is szoktam sírni, mikor büntetést kapok és nem jöhetek el ide, vagy elszakad a szoknyácskám.
Felkelek én is a földről és leporolom a pizsamámat, majd megfogom Blaise kezét. Milyen meleg.
- Nem, nem igazán. És te? Nem hideg a fű? Nem akarom, hogy felfázz. - szomorúan bújok hozzá közelebb. Nem szeretem amikor beteg, mindig szomorú leszek, de jó érzés gondoskodni róla olyankor. Mintha a felesége lennék, vagy az anyukája.
- Tényleg? Szeretem a kis lovakat. Majd mondom a papának, hogy nekünk is legyenek lovaink és még több nyuszink. Tudod nekünk is vannak ám kis nyuszijaink. Ilyen nagyon kicsik és hófehérek, de van köztük foltos is. A kedvencem az, amelyiknek a bal fülecskéje fekete, de mindenhol máshol pedig fehér. Rólad neveztem el. - széles mosoly jelenik meg az arcomon. Csak neki mondtam el eddig, hogy hogy neveztem el azt a nyuszikát. Aranyos és szórakoztató állatkák, ahogy mozgatják az orrocskájukat az olyan vicces. Próbáltam már utánozni őket, de nem jön össze.
- Úgy gondolod? - talán a papi is boldog lenne, ha lenne nekünk egy kisbabánk.
- Szerinted először kérhetünk kisfiút? Tudod, hogy majd ha nagyobb lesz, vigyázhasson a húgára. - megóvhatná a nagyok piszkálásától, attól, hogy elessen ... ahogy Blaise óv engem.