Mérgelődve témem le a bolt ajtajára ragasztott plakátot, de mielőtt még esetleg a szemétben landolt volna a papír, a tekintetem megakad a Roxfort szócskán. Nem bírom megállni, hogy ne olvassam el, így gyorsan végigfutok a szövegen. Lassan mosolyra húzódnak ajkaim. Ennél jobb alkalmat, még keresve sem találnék arra, hogy észrevétlenül bejuthassak az iskolába és kicsit körülszaglásszak. Ráadásul egészen biztos vagyok abban, hogy ott lesz Jackie, akit meg kell győznöm jóságomról. Azt hiszem elég rosszúl érintett, hogy képes volt egy átkozott név alapján megítélni engem. Na mondjuk nem olyan rosszul ítélt el... De ezt neki nem kell tudnia. Sőt! A lényeg, hogy szükségem van arra a lányra. Egyrészt mert igazán szemrevaló a hölgy, másrészt pedig mert nem árt ha van valaki aki információkat tud szolgáltatni az iskolából. Igaz, hogy még fogalmam sincs mit fogok Jackienek mondani, de azt viszont tudom, hogy ott a helyem ezen a bulin. Az időpontot megnézve, kicsit ingerülten dobom az asztalra a papírt, majd gondolkodás nélkül bezárom a boltot. Úgysem sokat veszítek vele, elvégre jóformán rá sem néztek az üzletemre. És egyébként is sokkal fontosabb a buli, mint ez a nyamvadt antikvitás.
Csodálkozva pillantok végig a hatalmas épületen. Mindig rá tudtam csodálni a kastélyra és hát ez most sem történik másképp. Lassan belépdelekaz iskolába, majd csendben bámészkodva, a nagyteremben állok meg. Végigpásztázok tekintetemmel, az embereken, de most egy ismerősnek sem intek és nem is biccentek. Nem szeretném ha bárki is megtudná ki vagyok én. Elvégre itt a legtöbben azt hiszik, hogy én Antonin Dolohov jó útra tért fia vagyok. És ez maradjon is így. Már épp kezdem feladni a keresést mikor megpillantom a keresett személyt. Jackie, ugyanolyan gyönyörű, mint amilyennek a boltomban láttam. Kissé idegesen megindulok felé. - Jackie. - Szólítom meg teljesen ártatlanul, tekintetemmel pedig szinte könyörgök neki, hogy ne hagyjon ott. - beszélhetnénk? - Kérdezem megállva előtte.
A tükör előtt állva szemlélgettem magamat, s rá kellett jönnöm, hogy egy diákokkal zsúfolódott terembe lehet kicsit túl merész választás volt ez a ruha. De miután ez volt az egyetlen alkalomhoz illő öltözékem, nem igazán volt más választásom. Mennem kellett, mégpedig ebben. tanártársaimmal ellentétben én nagyon izgultam, hiszen évek óta ez volt ez első rendezvény, vagy nevezzük bárminek, amin részt vettem, s az csak plusz izgalom volt, hogy mindez itt történik a Roxfortba. Utolsó simításokat elvégeztem a sminkemen, számra felvittem egy nagyon vékony réteg szájfényt, majd nagyot sóhajtva, szinte gyermeki izgatottsággal belebújtam magassarkú cipőmbe, s kiléptem a szobámból. Míg elértem a Nagytermet nem egy meglepett, szinte döbbent pillantást zsebeltem be diákjaimtól, ami egyszerre volt sértő és hízelgő is. Hiszen, valljuk be, nem kisestélyibe szoktam órát adni, habár slamposnak sem nevezném magam, nyilván szokatlan lehetett, hogy így láttak engem a gyerekek. Talán pont amiatt, mert csupán tíz évvel voltam náluk idősebb, ami néhány szemszögből sok, néhányból viszont egészen elenyésző lehet.
Újabb nagy sóhaj hagyta el számat, majd beléptem a nagy faajtón, s csatlakoztam a tanári asztal mellett kisebb csoportokba verődött kollégák mellé. McGalagony professzor elismerő pillantással jutalmazott, majd kedvesen - tőle egészen szokatlan módon - vállamra tette kezét. - Igazán csinosan fest, Ms. Jackie! - dicsért meg kedvesen, majd kicsit közelebb hajolva, halkabb, bizalmasabb suttogásra fogta. - Ne izguljon annyira, túl fogja élni! Csupán egy mosolyt engedtem meg magamnak, tartottam tőle, hogy a kelleténél kicsit több viola likőr lett rendelve Madam Rosmertától, é úgy tűnt, McGalagony nem ismeri a saját határait. Persze, szavaiból még nem szűrhettem volna le azt, hogy becsiccsentett, ám az utána következő csuklás, majd kuncogás erre engedett következtetni. Ezek után már én sem tudtam elrejteni széles mosolyomat, habár az igazgató asszony nem tudhatta, mire is szól mindez. Biccentettem egyet még neki, majd elvettem a az asztalról és pezsgős poharat, ami első szaglásra valószínűleg szintén Madam Rosmerta tokpezsgőjét tartalmazta. Ekkor vettem csak észre, milyen gyönyörű is lett a Nagyterem. Talán még nem is láttam soha, hogy ennyire kitett volna magáért az iskola. Velem együtt többen is elcsodálkozva tekintettek végig a díszes termen, és ez újra mosolyt csalt arcomra. Néhány korty pezsgő után már nem is éreztem magamat olyan veszélyezve, ami betudható annak, hogy nagyon ritka alkalmakkor ragadok poharat, így egy kevés is megtud ártani, habár még józan állapotban voltam, feszültségem elpárolgása erre engedett következtetni. Ahogy végigpillantottam a díszes társaságon szemem megakadt az éppen felém igyekvő szőke férfin. Sikeresen nyeltem félre a számban lévő fél korty pezsgőt, majd némi köhincsélés után letettem a mellettem lévő asztalra a poharat, s már szentem is a nyúlcipőmet, ha tudom. Sajnálatos módom nem voltam elég gyors, ugyanis mire visszafordultam, ellenőrizvén mennyi időm van a menekülésre, már ott áll vele, szembe, teljese életnagyságba – és még magamnak is nehéz volt bevallani, de piszkosul jóképűen – az ifjabbik Dolohov. - Nem! – vágtam rá rögtön kérdésére kissé emelt hangon a választ, mire jó néhány diák kíváncsi tekintetét, és egykét tanár rosszalló pillantását sikerült kiérdemelnem. Sóhajtva próbáltam lenyugtatni magamat, már is odaveszett a pezsgő okozta kellemes, kissé zsibbasztó érzés. Cameron szemébe nézve dühömbe vékony vonallá préseltem számat, majd megfogva karját, nem túl finoman kivonultam vele a Nagyteremből. A bejárati csarnokba egy félreesőbb helyet választ elengedtem karját, majd szembe fordultam vele. - Mit akarsz? És egyáltalán hogy kerültél ide? – sziszegtem arcába a kérdést, s tekintetem önkénytelenül vándorolt a most zakóujjával eltakart bal alkarjára. Rossz érzéseim voltak vele kapcsolatba, és ezt nem is próbáltam leplezni.
szavak: 563 zene: Birdy - Without A Word halloweeni ruhám: KATT
Tudtam! Úgy tudtam! Még szép, hogy a Dolohov név ijesztette egyből el. Pedig amíg nem került elő a nevem igazán jól megértettük egymást. De ha jobban belegondolok akár hazudiattam volna is. Bár valljuk be, hogy minden hazugság előbb vagy utóbb kiderül. Szóval elég nekem azt titkolni, hogy mi is vagyok valójában. Főleg hogy eddig szinte mindenkinek elég jól beadtam a mesémet. Roxmortsban a legtöbb boszorkány és varázsló, büszke rám amiért nem léptem apám nyomdokaiba, hanem beérem egy egyszerű üzletecskével is. El sem hiszem, hogy pont ez a lány nem akarja elhinni! Viszont ezen bizony változtatni fogok. Nem lehet olyan nehéz eljátszani a jót. Csak egy kis kedvesség kell ide és máris minden meg lesz oldva. Ahogy hallottam, a nőknek nagyon sokat számít ha a pasi úriemberként viselkedik. Bár mondjuk nekem lehet nem ártana valahonnan szereznem olyan, hogy is mondják... Illemkönyvet? Vagy valami hasonlót. Mert hat igazság szerint semmit nem tudok amit a többi normális varázsló tud. De ezen nem is csodálkozok egy olyan apa mellett, mint amilyen az enyém volt. Jóformán mindenre magam kellett, hogy rájöjjek. Szóval a legtöbb dolgot amit tudok azt csakis magamnak köszönhetem, és akar hiszitek akar nem, én erre büszke vagyok. Mert legalább tudom, hogy különleges vagyok és nem kell minden apróság miatt szaladni segítségért. Megtanultam élni, fel tudom találni magam bármilyen helyzetben. Ez pedig egy olyan dolog amit nem sok gyerek sajátít el, csakis azok akiknek a szülők nem tolnak mindent az orra alá. És hát nekem tényleg egy igazán furcsa családom volt, de én mégis örülök ennek. Inkább annak nem örülök, hogy le kell tagadnom őket. De hát ez jár a rosszaknak. Mikor a nő elkapja kezem és húzni kezd valahová, már tudom, hogy nyertem. Leginkább attól féltem, hogy szóba sem fog velem állni. De szerencsére ez egyáltalán nem így történt. Ki fogom magyarázni magam és mindketten boldogok leszünk. Mert hát, Jackie nem is tagadhatná le, hogy valamilyen szintem vonzódik hozzám. Ha nem így lenne, nem zavarná annyira, hogy kinek a fia vagyok. Mondjuk meg is értem, hogy nem szívesen keveredik össze egy tanácstaggal. A helyében talán én sem tenném. Ki tudja? - Nem kellene megítélned egy hülye név alapján. Hidd el, hogy az nem számít semmit. Megváltoztam... Egy egyszerű üzletvezető lettem. És ezt te is láttad. - Mondom, végig szemeibe nézve. Azt akarom, hogy lássa szemeimben a fájdalmat amit ő okozott azzal, hogy meg sem hallgatott a boltban. Egyszerűen csak ott hagyott. Lehet, hogy szemét egy dolog bűntudatot kelteni benne, de azt hiszem ez a legjobb módja annak, hogy higyjen nekem. - Mit keresek itt? Azt hiszem főképp miattad jöttem. Tudtam, hogy itt leszel, én pedig beszélni akartam veled. - És ez így is van. Talán a nap folyamán ez az egyetlen mondatom amiben nincs semmi hazugság. Bár jóformán már az egész életen egy nagy hazugság.
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by 
Tárgy: Jackie & Cam 
