HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
» Lin & Cole kalandjai a szárnyas vadkanban
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by Belinda Wictikers

» Kiruccanás az erdőbe - Cole & Lin
Hétf. Május 19, 2014 7:08 am by Belinda Wictikers

» Huuu, ugye megijedtél? ~Leah&Mason~
Szomb. Május 17, 2014 8:51 am by Leah Winter

» Hayley & Seth - Folyosók
Pént. Ápr. 25, 2014 12:58 am by Vendég

» Találj rám
Csüt. Ápr. 24, 2014 1:11 am by Hayley-Rose Mallory

» Nickole & Eric - Tiltott Rengeteg
Szer. Ápr. 23, 2014 9:15 am by Nickole Smith

» Audrey & Hestia - Három Seprű
Kedd Ápr. 22, 2014 5:20 am by Vendég

» Mason & Amy - Szellemszállás
Hétf. Ápr. 21, 2014 8:48 am by Vendég

» Cole & Hestia - Hálókörlet
Pént. Ápr. 04, 2014 9:48 am by Vendég

» Csillagvizsgáló
Csüt. Márc. 27, 2014 5:59 am by Vendég


Share | 



 

 Will & Jackie - Bejárati csarnok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar Házvezető tanár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 24
ϟ Reagok : 18
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 16.


TémanyitásTárgy: Will & Jackie - Bejárati csarnok   Csüt. Aug. 29, 2013 2:07 am

Jackie + William
Nice to see you again, love.



A szobámban voltam, és épp a Hupikék Törpikék gyűjteményemet porolgattam a polcon. Óvatosan nyúltam értük, mert minden darabot megbecsülök. Vannak külön kedvenceim is, de egyetlen egyet nem tudnék kiválasztani a sokból. Talán kiemelni igen.
A piros sapkás Törpapa, a szőke hajú Törpilla, és a Harry szemüvegéhez hasonló keretű Okoska. Nem voltak nagyobbak 7-8 centinél, épp ezért is raktam őket az első polcra, ami szemben van az ajtóval, így aki bejön egyből láthatja. Hébe-hóban letakarítom őket, mert tényleg, nagyon fontosak és drágák. Egyszer majd odaadom a fiamnak, ha lesz egyáltalán, és családi örökségként fog apáról fiúra szállni.
Épp hogy csak végeztem a gyűjtemény rendben tartásával, egy Griffendéles fiú kopogtatott az ajtómon és a kezembe nyomott egy hivatalosnak látszó levelet, azután gyorsan elsietett. Lehet, hogy rohant elújságolni a többieknek a házában, hogy Mr. Shackleton porolóval a kezében nyitott ajtót. Ha órán vagy a folyosón bárki röhögni mer rajtam... esküszöm... nem lesz szép vége.
A papíron McGalagony utánozhatatlan kézírása díszelgett és egy kérésnek szánt utasítás. Már egy ideje lehetett tudni, hogy új tanár érkezik az iskolába, mert eléggé megvagyunk fogyatkozva. Ennyi kis ördögre pedig kellenek a tanárok jócskán.
Meg lettem bízva, hogy kísérjem az új kollégát a szobájába, és tegyek meg mindent a kényelme érdekében. Mi vagyok én? Szeretetszolgálati önkéntes vagy lótifuti? De hát ha már az Igazgatónő fáradozott a levél megírásával,
ennyit igazán megtehetek. Még senki sem halt bele abba, hogy lement az Előcsarnokba és felkísért egy személyt. ( Vagy ha mégis, akkor csak egyszerűen nincs róla feljegyzés. )
Búcsút intettem a törpöknek, leraktam a porolót az asztalra, és legszebb ingemet húztam magamra. Fekete, aranyozott gombokkal, gondosan szárítva és vasalva. Párizsból küldte egyik kedves varázsló cimborám, akit még régről ismerek. Ezek a franciák sok mindenhez értenek, de a divathoz a legjobban.
A másodikról lomha léptekkel szlalomoztam lefelé a földszintre. Útközben megkívántam egy kis kávét, amit hamar meg is kaptam az egyik Mardekáros lánynak köszönhetően. Mire nem jó a Házvezetőség. Az ember nem is gondolná, hogy ilyen előnyökkel is járhat.
A bögre forró volt, még akkor is, amikor percekkel később megjelentem a bejáratnál. Körbe néztem, de nem láttam senkit, és az alig pislákoló lámpák nem segítettek a keresésben. Ekkor kezdtem hátrálni. A bögrét az ajkaimhoz emelve sétáltam hátrafelé, és ide-oda fordulgattam közben. Vagyis sétáltam és fordulgattam volna, ha valaki meg nem lök, és a tűzforró kávét a Párizsból kapott ingemre nem öntöm.
Szikrázó tekintettel fordulok meg, és már készülök előhúzni a pálcámat egy aranyos kis átokszórásra, de lefagyok.
Ismerős arc köszön vissza rám. Egy olyan arc, akit sokszor szidtam, sokszor bámultam, és még mindig nem tudom, hogy mit gondoljak róla.
Nagyon sok idő eltelt azóta, hogy heves szócsatákat vívtunk a Roxfort folyosóin, és lehet már nem is emlékszik a mindig beszólogatós kedvében lévő Will-re. De én tisztán emlékszek rá. Jackie... a kis Jackie-ből milyen formás, gyönyörű nő lett.
-Legközelebb elég lesz egy szia is. - letörlöm az arcomra csapódott kávét, és lerázom a kezem, hogy ne legyek mindenhol tiszta olyan. - Az új tanárnő, igaz? Micsoda véletlen, már megint. - a mellettünk elhaladó gondnok kezébe nyomom a bögrét, én magam pedig a sajátomat előre nyújtom Jackie-nek. - Will, Will Shackleton. Talán emlékszel rám. Fel kell kísérjelek a szobádba. Indulhatnánk is akkor?

◯ Music: Gorilla 


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Will & Jackie - Bejárati csarnok   Csüt. Aug. 29, 2013 8:13 am

<
Will & Jackie

You are a demon from my past. And now you haunt me again.




Izgultam. Úgy izgultam, mintha újra elsőéves lennék, s várnék a beosztásra. Pedig most nem a beosztásra vártam, hanem a kísérő tanárra, aki megmutatja, hogy merre van a helyem. Miután minden ellenőrzésen átestem, végre beléphettem a kovácsolt vaskapun, s újra beleszagolhattam a birtok friss, otthon illatú levegőjébe.
Igyekeztem kerülni a füves részeket, félő voltam, hogy magas sarkú cipőmbe elmerülök a földbe. Nem is tudom, minek csíptem így ki magam. Én egy egyszerű vászonnadrágban, és hozzá illő ingben akartam jönni, de anya úgy leteremtett, hogy nem illik ilyen snassz öltözékben megjelenni az első napomon, és igenis öltözzek fel felnőtt módjára. Nem volt választási lehetőségem, kénytelen voltam hagyni, hogy eltűnjön a ruhásszekrényemben és összeállítsa az aznapi ruhámat. Anyában megvolt az igazi franciaság, a sikk, az elegancia, ami bár nem veszett ki belőlem se, de én mindig is inkább a kényelemre utaztam. Ő erre mindig csak annyit felelt: a divat nem ismeri a kényelem szót. Mintha nem a Roxfortba jöttem volna, hanem a párizsi divathétre.
Már a bejárati lépcsőn lépkedtem fel, mikor hátrapillantottam, hogy megbizonykodjam, csomagjaim engedelmesen követnek engem. Elégedetten bólintottam, majd mikor újra előre fordultam keményen ütköztem neki valaki hátának. Két, vészesen szikrázó szempár fordult felém a hozzá tartozó testtel együtt. Felpillantottam az illetőre.
Épphogy csak a szám nem nyílt el, mikor rájöttem, hogy áll előttem. Volt egy olyan érzésem, hogy ugyanolyan arcot vághatok, mint Ő. Nem akartam tudomást venni az emlékeimről, melyek alattomosan, akaratom ellenére kúsztak be az agyamba. Nem is mondtam ki nevét, még csak gondolatban sem, abban reménykedtem, hogy csak kínzóan nagy a hasonlóság. Pedig tudtam, hogy Ő az, még azelőtt, hogy bemutatkozott volna. Ez a stílus, a hanghordozás, az irritáló viselkedés nem lehetett másé.

Csakis William Shackleton.
Figyelem, ahogy végigmér, ahogy egészen furcsa fény csillan meg szemeiben. Na, már csak ez hiányzott. Kelletlen nyújtom előre én is jobbomat, s rázom meg kezét.
- Tisztába vagyok vele, hogy ki vagy. – feleltem neki ridegebben, mint ahogy szántam.
Következő mondatára csak enyhén megemeltem szemöldököm. Aha, csak szeretnél felkísérni a szobámba, te kis… Az egyetlen baj Shackleton-nal az volt, hogy még mindig csak a nagyképű, fricskázó mardekáros fiút láttam benne, aki megkeserítette az életemet. Ezen a ponton nehéz volt túllépnem gyermekkori sérelmeimen, melyek legtöbbjét Ő okozta.
Csak bólintottam egyet kérdésére, majd újra hátra pillantottam poggyászomra. Elindultam mellette az előcsarnokban, nem szólaltam meg, csak cipőm kopogása verte vissza a falakról a kínos csöndet. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki? Kérdezzem, meg hogy van, hogy került ide? Valószínűleg, úgy ahogy én
Óvatosan oldalra pillantottam, hogy végre kicsit megvizsgálhassam arcát. Még mindig ott lebegett tekintete előtt az a megmagyarázhatatlan sötétség, ami mindig is riasztott engem. Amellett, hogy nem volt éppen csúnya, sőt, egészen jóképű volt, sugárzott belőle még valami. Talán gonoszság lehetett? Nem tudtam volna megmagyarázni, de úgy gondoltam jobb megtartani a három lépést tőle.

szavak: 459 ¤ zene:Birdy - Skinny Love ruha: Csak neked Smilemegjegyzés: Remélem tetszik^^



Vissza az elejére Go down
avatar Házvezető tanár
...tudj meg többet...
ϟ Hozzászólások : 24
ϟ Reagok : 18
ϟ Felvétel időpontja : 2013. Aug. 16.


TémanyitásTárgy: Re: Will & Jackie - Bejárati csarnok   Pént. Aug. 30, 2013 9:31 am


Starting over




Nem akarok tudomást venni róla, arról sem, hogy itt van és itt is marad. Nem szeretem piszkálni a múltat, mert ami már megtörtént, azt jobb nem felidézni újra és újra. De most kétségkívül elkerülhetetlen lesz, hogy egymáshoz szóljunk, és eszembe jussanak a régi összekoccanások, a durva és gonosz beszólásaim, a lenéző és elítélő pillantásaimról nem is beszélve. Mondjuk ki nyugodtan, egy szemétláda voltam, és tudtam is. De ez amolyan Mardekár - Griffendél rivalizálásnak is betehető nem? Vagy csak áltatom magam? Akkoriban nem érdekelt más, csak hogy menő legyek a többiek közt, legyen nevem, amit mindenki ismer, és senki se merjen beszólni a nagy Will-nek. E miatt rengeteg embert bántottam meg, olyanokat is, akikkel két szónál többet nem beszéltem, de jól esett valami sértőt mondani. Felnőtt fejjel már máshogy gondolkozok, de az a sötétség még mindig ott van a szívemben, és nem hiszem, hogy valaha is eltűnik onnan.  Sokszor elvakít, néhányszor eltűnik, de ott van.
Egyikünk se szólalt meg, csendben sétáltunk az Előcsarnok falai közt.  Ha találkozol egy régi ismerőssel, akkor örülsz neki, megöleled, elmondod mennyire hiányzott, és milyen boldog vagy, hogy újra látjátok egymást. De a mi kapcsolatunkra ez nem jellemző. Sőt, a kapcsolat szó sem igaz ránk teljes jelentésében.
Oldalra pillantok, hogy most már rendes fényviszonyok közt vizsgáljam meg azt az arcot ami újra és újra kísért.
Barna haj, egy árnyalattal sötétebb, dióbarna szemek, kifogástalan alkat. A Franciák elegánsak, és vonzóak, ez alól Jackie se kivétel. Jackie... nem is tudom, hogy becézhetem-e, de már hozzászokhatott a "nem érdekel" stílusomhoz, úgyhogy nem is vágtatok ezen a témán.
- T-t-tudod, azért jó, hogy itt vagy. A fél tanári kar lassan túl lesz a hetvenen, a diákok nagy része pedig még a tizennyolcat se töltötte be. - dadogom el a mondatom elejét, amivel megpróbálkozok megtörni a kínos csendet. Végig kísérhetném úgy, hogy teljesen közömbös maradok, vagy kezdhetek egy új oldalt a történetünkben, és remélhetem, hogy ő is máshogy szeretné ezt a mesét írni, mint az előzőt.  A vége lehetne happy end, ha épp úgy alakul.
Veszek egy mély levegőt, és a csarnokból kiérve megragadom a  karját, és magam felé fordítom. - Tudom, tudom hogy mit tettem veled, és nem vagyok rá büszke, de az akkori bikának aki voltam, kellett egy szelíd bárány mint te, akivel kedvére szórakozhat. - oldalra biccentettem a fejem és a Jackie mögött álló hatodévesekre néztem, akik olyan nagy szemekkel, és olyan kifelé biggyesztett fülekkel néztek, mint a baglyok. Észrevehették, hogy őket figyelem, mert pár pillanat múlva megindultak felfelé sugdolózva. Ez a fene nagy kíváncsiság...
Elengedtem Jackie karját, és most már felszabadultabban éreztem magam. - Már csak abban reménykedek, hogy ha megmutatom a mumusom amit itt tartok az iskolában, és ránézel, nem az én alakomat fogja ölteni. Egyetlen egy mumus  sem lehet olyan jóképű mint én. - mosolyra húztam a szám, és teljesen elfelejtkeztem arról, hogy mennyire nincs kedvem új tanárokat kísérgetni a szobájukba. Most nagyon is van kedvem, sőt mi több, az is jó lenne, ha behívna valami italra. Egy dolog, ami sosem változik bennem az, hogy élvezem a szép nők társaságát, legyen az bárki.

◯ Music: Gorilla 


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Will & Jackie - Bejárati csarnok   Hétf. Szept. 02, 2013 12:56 am

<
Will & Jackie

You are a demon from my past. And now you haunt me again.




Nem is terhelem az agyam azon, hogy gondolkozzon a válaszon, ugyanis nem állt szándékomban csevegni Shackletonnal. Olyan ellenszenvet éreztem irányába, hogy tudtam, egy kis viccelődéssel nem fogja tudni oldani a bennem lévő feszültséget. Az elmúlt tíz évben egyszer sem gondoltam rá, örültem, hogy megszabadultam attól a fiútól, aki nagyjából az egész roxforti életemet megkeserítette attól a perctől kezdve, hogy tanulója lettem az iskolának. Nem is áltattam magamat, hogy megváltozott, vagy másmilyen lett, hiszen az arrogancia, a felsőbbrendűség ugyanúgy sugárzott az arcáról, ahogyan diákkorunkban. Azt hiszem, van ami sosem változik.
Szükségem volt egyensúly érzékemre –ami megjegyzem így sem volt kifogástalan -, hogy meg tudjak állni a lábamon, amikor hirtelen megragadta karomat, s némi erőszakkal maga felé fordított. Lepillantottam karomra, melyre rákulcsolódtam hosszú ujjai, majd kissé félve tekintettem fel rá, kétkedőn, s némi rosszallással. Enyhén összehúzott szemmel futtatom végig tekintetem arcán, próbálom tanulmányozni, kiismerni, felismerni a hazugságot, hogy megint csak rá akar szedni. Régen is sokszor csinálta, hogy pár pillanatig elhitette velem, hogy nem utál, nem gyötri majd az életemet, ám mindig, mikor a legkevésbé számítottam rá, bebizonyította, hogy ez bizony csak tréfa, átverés, ugyanis arra teremtetett, hogy kínozzon.
Csendben hallgatom, amit mond. Másnak tűnt… Nem azt mondom, hogy jónak, tisztának, de nem annyira sötétnek és gonosznak, mint amilyen emlékeimben élt. Persze, ettől még nem igazán akaródzott a szervezetem bevenni azt, amit mond, de úgy gondoltam, ha már össze vagyunk zárva az iskolában, meg kell tanulnunk együtt dolgozni.
- Csak abban reménykedem, hogy már nem vagy az a bika. – szólalok meg végül már nem olyan hideg hangom, ám továbbra is némi fenntartással a hangomban. – Mert jobb, ha tudod, én már egyáltalán nem vagyok az a bárány, aki voltam.

Az évek során eléggé megkeményedtem, sőt azt hiszem, inkább az élet keményített meg. Mióta apa meghalt sokkal kérgesebb lett nekem is a szívem a külvilág felé, viszont ha arról volt szó, hogy meg kell védenem magam, vagy a szeretteimet, akkor egy percig sem haboztam. Régen talán csak fenyegetőztem, mikor előkaptam a pálcám és Williamnek szegeztem. Ma már gondolkodás nélkül megátkoznám, és meg is fogom, ha csak nem gondolja tényleg komolyan azt, amit mond.
Összekulcsolom mellem előtt a karomat, mikor végre kiszabadul fogságából. Rossz szokás ez nálam, hogy mindig így állok szembe a beszélgetőpartnereimmel. Azt hiszem, ez afféle védekező mechanizmus.
Nem igazán tudtam, hogy most viccelődni vagy flörtölni próbál velem, vagy egyszerűen tényleg csak komolyan gondolja. Mégsem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el csak egy pillanatra is. le is hajtottam fejem egy percre, hogy ne lássa mosolyomat. Még véletlenül sem akartam, hogy nyeregbe érezze magát.
- Azt hiszem, képes vagyok békét kötni veled. – szólaltam meg végül, az eddigieknél sokkal kedvesebben, de a távolságtartás ott volt hangomban, s tekinteteimben is.
Nem bíztam benne, s valószínűleg nem is fogok. Megbocsájtani sem lennék képes, hiába gyermekkori sérelmekről van szó. Egyszerűen csak… nem nyitok tüzet, amíg Ő sem. Persze, ebben nem hittem igazán, de úgy voltam fele, egy fél esélyt adok neki, de többet nem. Hogy hogyan rendelkezik mindezzel, az már a saját döntése. Viszont ha újra belém rúg, és megaláz nem állok majd jót magamért, és Merlin irgalmazzon annak, aki az utamba áll. Már nem vagyok 16 éves kis fruska, aki elviselni a másik sértegetéseit és kínzásait, csak mert fél szembeszállni a nagyobbal és erősebbel.
- Mehetünk? – kérdeztem csendesen, mert kezdett kissé kellemetlenül érinteni, hogy minket bámulna a folyosón. nem beszélve a kényelmetlen magas sarkú cipőmről, ami kezdte baromira nyomni a lábamat.

szavak: 563 ¤ zene:Birdy - Skinny Love ruha: Csak neked Smilemegjegyzés: Igyekszem kedves lenni. Razz



Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Will & Jackie - Bejárati csarnok   



Vissza az elejére Go down
 

Will & Jackie - Bejárati csarnok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Onoki csarnok
» Előcsarnok
» Volangaard - Királyi csarnok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
FEEL THE DIFFERENCE :: Befejezett, lezárt játékok-