Nem akartam tudomásul venni, hogy nekem nem itt ebben a kabinban lenne a helyem, hanem a barátaim mellett, akik biztosan csak rám várnak. De várhatnak még, én ráérős vagyok és ami késik nem múlik, szóval velük valahol, majd biztosan összefutunk. Ha nem pont most felszálláskor, sőt talán leszálláskor sem akkor talán a Roxfortban, az első órán. Na jó a szobatársaimmal sokkal hamarabb, de akkor is biztosabb az első óra. Úgysem vagyok lógós, tanulni meg szeretek. A mostani évet meg nem fecsérelhetem el a gyerekes dolgaimmal. Ez azt hiszem kevesebb bulit jelent, sőt lehet egy hónapban csak egyszer fogok cigizni. Igaz szükségem lesz egy nyomós okra, hogy miért nem fogok a szó szerint elzüllött barátaimmal lenni, de majd idővel kitalálok valamit, hiszen van tehetségem az ilyesmihez. Ha a barátaim valóban szeretnek akkor meg fogják érteni, hogy miért nem tartok velük. Ezt az évet tényleg sikeresen szeretném végezni. De vajon így is fogom? Na az jó kérdés. Szorgalommal mindent el lehet érni, csak egy a gond velem. Nagyon lassan készülök el mindennel, éppen ezért kell mindig a legelején kezdenem... a bájitaltannal persze más a helyzet. Ott behunyt szemmel is képes lennék mindent tökéletesen elvégezni, csak a hozzávalók adagja, na az mindig változik és ha be van csukva a szemem, nem lehetek biztos abban, hogy amit készítettem az jó vagy sem. Így van ez a valóságban is, ha vakon követem az érzéseim és nem nyitom ki a szemem, sosem leszek szerencsés semmiben. Nem tudom, hogy jutott ilyesmi az eszembe, de ha egyedül vagyok és senki nem zavar meg a gondolkodásban mindig zagyva hasonlatok jutnak az eszembe. Unatkoztam, ez a helyes kifejezés arra amikor a gondolataim cseppet sem normálisak és mindenféle eszembe jut. Legyen az sulis téma, család, barátok szóval minden a legrosszabb az amikor mindez egyszerre zúdul a vállamra és a megmentőmet várom. Akiről tudom, hogy sohasem fog eljönni... mert hát miért találna rám? Honnan tudhatná, hogy hol vagyok? Vagy mikor kell éppen jönnie? Ez a nap valóban nem az én napom, régen amikor legelőször ültem ezen a vonaton az volt, de most nem. Az a szikrányi izgatottság is kifogyott belőlem ami akkor első évesként körül lenget. Most szinte minden megváltozott, a tanulás és a Roxfort falai mellett mást is látni akarok, most meg nem a Tiltott Rengetegben lévő búvóhelyeimre gondolok vagy a Mézesfalásra, vagy Florean Fortescue Fagylaltszalonára. Hanem egyedül csak Rá, akinek a pillantása annyira hiányzott már. Persze nem csak a két szép szeme miatt szeretem, hanem azért amit Ő jelent a számomra. Tudom, hogy az eddigi éveim során nem éreztem ehhez hasonlót, de most itt a lehetőségem rá. Érezni akarom őt, tudni, hogy mellettem van és én gondoskodhatok róla, sőt kimutathatom neki a szeretetemet... meg a ragaszkodásomat. Bár tisztában vagyok azzal, hogy mindezt mértékkel és óvatosan kell tennem még mielőtt olyan nem leszek mint néhány volt ismerősöm. Akik olyan vakok voltak a szerelemtől, hogy lassacskán már birtokolni akarták azt akit szeretnek. Én nem akarok ilyen lenni, nem akarok belebetegedni a szerelembe, hanem csak enyhén mértékkel és biztonságosan szeretnék szeretni. Jól tudom, hogy ezen még dolgoznom kell, de Devonáért mindent megteszek. Nagy kikerekedett szemekkel meredtem a kabin ajtaja felé, lehet nem láttam és hallottam jól, de határozottan Devonának képzelek valakit. Ennyire megnőtt volna a fantáziám? Azonnal felpattantam és megnéztem magamnak a képzeletem által teremtett Devonát. Hogyan jöttem rá, hogy nem örültem meg és ő tényleg itt van? A válasz egyszerű. Ügyet sem vetve arra, hogy hányan látnak minket vagy sem se szó se beszéd megcsókoltam őt. Hiányzott ez tény, bár lehet, nem kellett volna egyből csókkal letámadni őt.
- Számodra mindig lesz mellettem szabad hely. – félre álltam az útjából és hagytam, hogy bejöjjön.
Máris sokkal boldogabb lettem, hiszen végre itt volt velem és csak ez számított
- Hiányoztál! – mindezt a legtökéletesebb kisfiús arcommal adom elő neki, ami maga után vonzza azt is, hogy szégyenlős legyek és talán enyhén pír jelenjen meg az arcomon. De mindez nem érdekelt, a mai nap csak vele akartam lenni, sőt őt akartam látni és azt hiszem mindezt meg kaptam. Szóval felőlem akár az eső is eshet, nem leszek letört és szomorú, azért mert ő, az én egyetlen igaz szerelmem Devona itt van.