Manapság nem lehet az embernek nyugta, mondhatni semmitől. Engem például kezd irritálni a következő generáció nagyszájúsága, pökhendisége, és nem végső soron az, hogy ők azt hiszik, mindent megtehetnek, mert övék a világ. Hát, akkor most jelzem minden ilyen egyénnek, hogy ébresztő, a tündérmesének vége. Itt még mindig a felnőttek irányítanak, többek között én, esetleg mi. Egy-két taknyos azt hiszi, neki mindent szabad, na persze. Nem baj, majd én megnevelem őket, ha már más képtelen erre. Még szerencse, hogy én is a prefektusok gárdáját színesítem, így legalább nem kell azon törnöm magam, hogy milyen indokkal csípjek nyakon egy-két bajkeverőt. Ráadásul az alkalom adottnak látszik mikor egy szöszke kisfiú rohan el, engem is kissé félrelökve az útból. Csak egy "hé" kiáltásra telik,mire el is iszkol, én pedig tulajdonképpen nem csináltam semmit. Utálom a tömött folyosókat is. Már épp mennék tovább, nem foglalkozva azzal, hogy ki volt ez az idióta, amikor megjelenik a folyosó végén Nortwright és ő is végigtör a tömegen.. egészen addig, amíg elé nem állok.
- Jó lenne, ha nem löknél fel mindenkit. És nem terrorizálnád a kicsiket. Ezt hagyd meg nekem. Ididóta. - löktem arrébb a nem éppen kis darab embert, majd megfordultam, és elindultam a nem is olyan régen elmenekült kis srác után. Mivel a második emeleten erre már csak a lépcső van, így nagyon más választásom nem volt -, egy sóhaj kíséretében elindultam felfelé, még egy emelettel feljebb. Itt is dugig voltak a folyosók, tekintve, hogy volt még legalább tíz perc a következő óra kezdetéig. Tulajdonképpen nem akarok elkésni, na nem amiatt, mert engem érdekelne, hogy mi lesz a továbbiakban, sokkal inkább amiatt, mert féltem a jelvényemet. A legutóbbi húzásom után én már semmin sem lepődnék meg. Elindultam hát beljebb, arrafelé, ahol nem járnak már diákok, legfeljebb elszórtan egy-egy eltévedt kiskacsa, és egészen addig sikerült haladnom előre, míg a tiltott folyosóhoz jutottam. Tudtam jól; valamerre erre lesz az a kis taknyos, és ha kirángatom innen, akkor kapok egy jó pár dícséretet. Na és persze én leszek a király..nő. Heh. Befordultam hát a híres és nevezetes tiltott folyosókhoz, és elindultam. Rögtön megakadt a szemem az egyik ajtón, ami résnyire nyitva mutatta meg tartalmát. Érdekes, ugyanis itt mindig zárva voltak az ajtók, akárhányszor voltam már erre. Tehát itt járt a töpszli. Lassan kinyitottam az ajtót, majd megálltam, és végigpásztáztam tekintetemmel a termen.
- Hé, törpe, örülnék, ha előjönnél, ugyanis ha nem tudnád tiltott helyen vagy! Nyomás kifelé órára, amíg szépen mondom. - lehet, hogy ez sem éppen nevezhető "szép"-nek, azonban ennél kedvesebben képtelen vagyok megkérni arra, hogy húzza elő a hátsófelét onnan, ahol van. Merthogy egy biztos, és méghozzá az, hogy itt rejtőzik valahol, valamelyik sarokban.