Neville & Luna

Aligha lehetne ennél rosszabb napom. Egész nap a fejem fölött van az a bizonyos esőfelhő. Balszerencse, balszerencse hátán. És még az előtt elkezdődött, hogy felébredtem volna. Ugyanis éjszaka páran macskát csináltak belőlem... Ismét. Nem tudom miért olyan érdekes ez nekik, de nekem valahogy nem tűnik viccesnek. Ráadásul mire sikerült eltüntetnem az állati maradványokat magamról, már javában tartott az első órám, ami nem más volt, mint bűbájtan. Természetesen azt mondtam, hogy elaludtam mivel az soha nem vezet jóra, ha árulkodom. Jól tudom, hogy utána csak rosszabb lesz. Így hát mást sem tehettem, mint hogy végighallgattam egy sor prédikálást az iskola fontosságáról és, hogy ilyesmit egyikünk sem engedhet meg magának. Nem értem mit kell túlzásba vinni ezt a hülyeséget. Elvégre mindenkivel megtörténhet, hogy elalszik. Még ha nálam ez nem is így volt. Viszont mielőtt még bárki azt hinné, hogy ennyi volt a szerencsétlenségből, hát nem. Ugyanis az imént kiderült az is, hogy valaki ellopta a gyógynövénytan házimat. Amit pedig semmiképp nem tudtam kimagyarázni.
Gondolataimból a többi diák hangos beszélgetése riaszt ki. Ekkor jövök rá, hogy végre vége az utolsó órámnak. Szinte el sem hiszem, hogy túléltem! Mindjárt vacsora. Ott remélem nem történik velem semmi furcsaság. Nem szeretnék az evésbe halni bele, vagy bármi ilyesmi.
A teremből kiérve a hetedik emelet felé veszem az irányt, hogy lepakolhassam az iskolai cuccaimat. Na meg hogy húzzam egy kicsit az időt. A reggeli incidens után nem sok kedvem van egy hollóhátashoz sem. Nem sietek el semmit, szépen lassan sétálgatok, miközben végig a földet bámulom. És éppen ez az oka annak, hogy a következő pillanatban egyenesen nekimegyek valaminek... Vagy inkább valakinek. Hirtelen kapom fel a fejem, de újabb szerencsétlenségemre négy srácot találok magam előtt. Ebből kettő hollóhátas, a másik kettő pedig a mardekárt erősítik. Elmotyogok valami bocsánatkérésre hasonlító szavacskát, viszont ez úgy tűnik nekik nem volt elég. Nem engednek tovább menni. Sorfalat állnak előttem és többféle jelzővel illetnek meg. Egyáltalán nem tetszik amit csinálnak, de egészen addig meg sem szólalok ameddig az egyik előre nem lép és lök el engem. Mivel sikeresen elveszítem egyensúlyérzekem, pár pillanattal később már a földön ülök.
- Hé! Ezt most muszáj volt? Hát mit ártottam én neked? - Erre természetesen mást sem tesznek, mint kinevetnek, majd egyszerűen nyarvogni kezdenek. Nagyszerű! Valószínűleg már mindenki tudja, hogy reggel egy igazi állatként ébredtem. Elég gyorsan terjednek sajnos itt a pletykák.